omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2013 január 16 - február 20
Írások - 2013 január 16 - február 20 : 20130211 - MAGOKNAK - A FÖLD "Gyógyító" ERŐI - Újabb (KRISZTUSI) RENDELKEZÉSEK - Összegzések és Értelmezések (I. rész)

20130211 - MAGOKNAK - A FÖLD "Gyógyító" ERŐI - Újabb (KRISZTUSI) RENDELKEZÉSEK - Összegzések és Értelmezések (I. rész)

  2013.02.12. 22:48


2013. február 4(-től kezdődően) [korábbi lejegyzés-részletek barna alap-színnel jelölve]

 

A FÖLD ’Gyógyító EREJE’ [ERŐI] és ’ÖNGYÓGYÍTÓ EREJE’

(>>> Megtartó erő és a Megtartás MEGERŐSÍTÉSE)

 

I.

 

            Egy [testi jellegű, erős] fájdalom kapcsán megfogalmazódott bennem a kérdés: melyek a FÖLD (önnön, saját) ’gyógyító erői’?

            A lejegyzésekben sokszor használtam a ’gyógyítás’, ’rendezés’, ’kiegyensúlyozás’ szavakat, de eddig még nem is gondoltam végig azt, hogy MAGÁNAK a FÖLDNEK mely ERŐI (és azok mely módokon) segítik vagy vezetik a ’gyógyítás’ folyamatait. A FÖLD minden Teremtő EREJE eleme a FÖLD MEGTARTÁSÁNAK, és a FÖLDÖN Jelenlévő minden ’teremtőerő’ (= a FÖLDÖN Jelenlévő minden Lélek és létező) is részt vesz a ’gyógyítási’ jellegű [Rendező stb] folyamatokban.

            Amikor ’megsérül’ / ’elgyengül’ vagy ’gyógyításra szorul’ egy Lélek/létező a FÖLDÖN, akkor ’elmozdult az Épségéből’, ’Egészségében csorbult’ [az előző lejegyzés(ek) fogalom-használata szerint Szükség alakult ki, vagyis „csorbulás jelleggel elmozdult a Teljességből”]. Ha egy Lélek/létező ÖnMaga [vagy valamely Minősége] „csorbulás jelleggel elmozdul a Teljességéből”, akkor a FÖLDÖN a TÁVOL EREJÉBEN „azonnal” (és a Teljességbe való visszaigazodásig „minden pillanatban”) „út” nyílik a számára a Rendeződéshez, így a TÁVOL EREJE a FÖLDÖN a ’gyógyítási folyamatok’ egyik fontos résztvevője / segítője.

            A Teljességből való elmozdulást a FÖLDÖN az ÉRZÉS Minősége (is) jelzi --- így az ÉRZÉS jelzi azt is, ha valamely rész ’gyógyítást’ [Megerősítést] igényel a Lélek/létező lényében.

[Az Érzésről bővebben: 20121121 - A FÖLD MAGJAINAK - A FÖLDANYA ÖNELLENŐRZÉSE - ÖnAzonosság Megtartása és Út-tartás, 29. oldaltól]

 

Az ÉRZÉS mellett általában egy „szükséges mértékű és jellegű” [az Érzékelés szervei által érzékelhető] „elváltozás” és „fájdalom” is jelez, leginkább azért, hogy a gyógyítást igénylő élet-rész Tudatosított és „kímélve” legyen. Az érzékelt elváltozás és fájdalom emellett sok esetben az abban való Tudatosodást is segíti, hogy a „gyógyításhoz” mi a legmegfelelőbb segítőerő / gyógyítási mód.

            A „gyógyítások” a leggyakrabban [különleges jellegű] Érintésekben nyilvánulnak meg, amely Érintésekben a SZŰZ és SZERZŐ ERŐK gyakran megjelennek. Néha „melegség” szükséges, máskor „hűvösség”, és a „gyógyítások” alkalmával általában „gondoskodás”, „nyugalom” [fokozott / tudatos ÖnMagra figyelés (akár ’Igyekezet’)] és „táplálás” [Megtartás Megerősítés] is Szükséges.

A SZŰZ EREJE nagyon sok Különleges Érintéssel segíti a gyógyulókat, a SZERZŐ pedig sok esetben a helyes életvitelhez szükséges „mérték” / „mérték-tartás” felismerésében és elsajátításában segít.

A „gyógyításokban” a Szükség szerint a FÖLD minden SZERELEM EREJE megnyilvánulhat az Érintésekben [attól függően, hogy a ’Teljességbe’ való visszaigazodásához mire (milyen Megerősítésre) van Szüksége a Léleknek/létezőnek].

 

            A „gyógyítás” folyamata a FÖLDÖN a legtöbbszöregyüttműködésben nyilvánul meg: „összekapcsolódik / egybe-kapcsolódik” e folyamat során (1) a Lelkek/létezők „ön-gyógyító ereje” és (2) a FÖLD Segítő ERŐINEK/MINŐSÉGEINEK Jelenléte.

 

            A FÖLDNEK ÖNMAGÁNAK is van „öngyógyító” (> ’eredendően’ MEGTARTÓ) EREJE, és ez nem más, mint az „ÉLET-Alapja”, a MINDENSÉG ERŐ. A FÖLD minden megnyilvánulását átHatja a MINDENSÉG ERŐ, és a FÖLD [mind az ÖNMAGÁT érintő, mind pedig a FÖLD Természetes Létezőit érintő] minden „gyógyítási” [Megerősítési] folyamatának (’eredendő’) „tartalmi minősége” a MINDENSÉG ERŐ.

A TÁVOL EREJÉBEN megnyíló Rendezési/gyógyítási [Megtartást Megerősítő] Lehetőségek/Utak a MINDENSÉG ERŐBŐL „töltődnek fel tartalommal és a Szükséges Erőkkel/Minőségekkel”.

 

            A FÖLDÖN [és a VILÁGBAN, és általában a LÉTEZÉSBEN] a Lelkek és Létezők legtöbbje [ÖnMAGjában] rendelkezik az „öngyógyítás” [az ÖnRendezés, MEGTARTÁS] Képességével és Erejével. Talán túl általános lenne azt mondani, hogy ez a Különleges Erő és Képesség a SZERETET, KRISZTUS VILÁGÁBAN [és a ’YO’ Teremtési Irányában] azonban mi SZERETETKÉNT [SZERELEM ERŐKÉNT] Érzékeljük és Értelmezzük a MEGTARTÓ [az EGYBEN MEGTARTÓ és az EGYBE/Egységbe VISSZASEGÍTŐ] Erőt/Minőséget. A SZERETET EREJE és MINŐSÉGE az, amelyben mind az Egységet [akár EGYET], mind pedig a TÖRVÉNYES KAPCSOLÓDÁSOKAT [így bizonyos egy-én-iséget / önállóságot] meg tudjuk ismerni/tapasztalni. Ebből a nézőpontból a SZERETET EREJÉBEN nyilvánulnak meg [teremtődnek meg] a „kapcsolódások”, és a „Szükségbe került” [például „gyógyításra” szoruló] az ÖnMagában-és-lényében jelenlévő SZERETET által tud kapcsolódni a Szüksége elhárításában neki segítséget nyújtó Erőkhöz / Minőségekhez / Lelkekhez / létezőkhöz --- a SZERETET Erejében képes a lényébe befogadni és megtartani (vagy épp ’továbbadni’ / ’elengedni’) bizonyos erőket és minőségeket.

[A SZERETET EREJÉRŐL bővebben: 20121222 - Egymásra ismerés és Megtartás a FÖLDÖN a Szeretet Erejében]

 

            A FÖLDI „gyógyító” [Megtartást Megerősítő] folyamatok során a TELJESSÉG ERŐ SZÉP EREJE nagyon kiterjedt segítséget tud nyújtani a „gyógyításhoz” kapcsolódó TUDATOSÍTÁSOKHOZ [segít tisztán Érzékelni és Felismerni és Megérteni a megnyilvánuló folyamat (akár a megjelent elváltozás/fájdalom) jellegét és értelmét, segítheti az abban való Tudatosodást, hogy mi vezetett a Teljességből való (csorbulás jellegű) elmozduláshoz, mit szükséges az elkövetkezőkben tenni vagy épp elkerülni a hasonló nehézségek megelőzése érdekében stb].

            Ha a Lélek Szükségét érzi, a „gyógyulás” folyamata során kérheti az ÉLET-HATÁR ERŐ „Biztonságot adó” segítő együttműködését is [ez leginkább akkor lehet Szükséges, ha a Lélek valamilyen zavart/idegenséget Érzékel ÖnMagában / a lényében vagy a közvetlen közelében].

            Ha a Lélek „különleges/különös jellegű fájdalmasságot vagy nehézséget” érzékel a „gyógyítás” folyamata során, kérheti az IRGALOM és a KEGYELEM EREJÉNEK segítségét is. [Az IRGALOM és KEGYELEM ERŐI tényleges segítői megnyilvánulásáról minden esetben MAGA A FÖLDANYA DÖNT (tehát a Lélek kérése nem vonja hozzá ’automatikusan’ ezen segítői ERŐKET/MINŐSÉGEKET) – a Földanya azonban csak akkor élhet az IRAGLOM és KEGYELEM segítő EREJÉBEN, ha azt KÉRI (!) a Lélek.]

            Korábbi lejegyzésekben érintettem azt is, hogy a MINDEN-YO ERŐ jelenleg nagyon kiterjedt segítséget tud nyújtani a Lélek számára a ’Kapcsolódásai/EgyüttHatásai Rendezéséhez”, valamint az „önmagához és/vagy TeremtőTársaihoz viszonyítva meglévő elmaradásai pótlásában” [és így abban, hogy azok a társak, akik közös teremtésekbe kezdenek jelenleg, a megfelelő „összekapcsolódási pontjukban” „készen legyenek” a közös teremtésre (azonos teremtési irányban és azonos ’ütemben’ legyenek jelen)].

            A FÖLDÖN a FÖLD ÖNNÖN SZERELEM ERŐIN kívül nagyon sok más (a legtöbb) Lélek és létező is KÖZVETLENÜL részt vesz a „gyógyítások” [Megtartás Megerősítése] folyamataiban. Együttműködő Segítőként [20130201] JelenVannak továbbá a FÖLDÖN például olyan Angyali és más Lények, akik [anyagi megtestesülésben és/vagy szellemi jellegű jelenlétben] mind az anyagi test, mind a Lélek bizonyos elmozdulásai gyógyításában önnön Teremtőerejükkel megnyilvánulhatnak.

 

Jelenleg az egyik FONTOSSÁG a FÖLDÖN abban segíteni a FÖLD Természetes Létezőit, hogy

(1) Felismerjék ÖnMaguköngyógyító[=Megtartó, Megtartást Megerősítő] erejét és ezt Tudatosan elkezdjék Megélni / működtetni ---

emellett pedig (2) TUDATOSODJANAK abban, hogy milyen Segítő ERŐK / Segítő Jelenlétek vannak jelen a FÖLD „gyógyítási folyamataiban”, és megtanulják a velük való TÖRVÉNYES (minden érintett számára előnyös, kiegyensúlyozott) Együttműködéseket.

OmMÁÁTRé~KJ

 

II.

 

            A jelenleg folyamatban lévő Önellenőrzések során a FÖLD Természetes Létezői egy olyan [nem ’Lezárási’ jellegű, hanem közvetlenül „Megtartást Megerősítő”, azaz] Gyógyítás jellegű’ Feltisztítási folyamatot is megélnek [a FÖLDÖN Jelenlétük okán --- tehát ezt a Lelkeknek/létezőknek nem szükséges ’kérnie’ (amennyiben azonban kéri is a Lélek és tudatosan figyeli / segíti e folyamatot, az sokkal könnyebbé és gyorssá válhat a számára)], amelyben

[FÖLDI (és VILÁGI)] Életük/Jelenlétük minden bennük-Magukban-és-lényükben meglévő ’lenyomata’ és ’emléke’ és minősége is (egy Szükséges mélységben/mértékben) feltárásra kerül,

és a Lélek/létező ÖnMaga dönt arról, hogy

az ezekből TÖRVÉNYESEN Megtarthatóak közül mit kíván megtartani és mi váljon semmivé.

 

Amikor arról dönt egy Lélek, hogy egy Megtartható Minőséget ÖnMaga mégis elenged és semmivé teszi, az azt jelenti, hogy az így semmivé vált Minőségéhez (az elengedett formájában) többé nem tud visszakapcsolódni --- ez azonban nem jelenti azt, hogy ÖnMagában ne építhetné fel újra az adott Minőséget [TÖRVÉNYESEN] egy nagyon hasonló formában. Ha egy Lélek ÖnMagában teljesen lezár egy korábbi megtapasztalást, az nem jelenti azt, hogy a semmivé vált Minőségben együttható TeremtőTársaival később ne alakíthatna ki más jellegű új Kapcsolódásokat és EgyüttHatásokat.

 

A jelenlegi Önellenőrzési folyamatok során

a FÖLD Természetes Létezőinek ÖnMagja és Teljes Lénye is Feltisztításra kerül a „kényszertől és kényszerből eredt fájdalmasságoktól”, a különös vagy különleges módon keveredett mintáktól/lenyomatoktól.

 

Vannak olyan [például mágia által a Lélekre kényszerített] minőségek,

amelyek „emléknyom nélkül” távolíttatnak el a Lelkek lényéből,

és vannak olyan Minták is, amelyekről a Lélek számára bizonyos körülmények között elérhető „feljegyzés” / emlékeztető megmarad a Lélek ÖnLényegében/lényében.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706155_31.jpg

Sok Lélek ezt a Különleges átVilágítást és ellenőrzést / Rendezést úgy tapasztalja meg,

mintha „pillanat-képek sorozatában” „végigpörgetné” az addigi életét

[általában nem csak az éppen folyamatban lévő életét, hanem ismert megelőző korábbi megnyilvánulásait is].

Kisebb-nagyobb megszakításokkal akár több napig (több hétig) is eltarthat ez a folyamat,

és a „felvillanó” „pillanat-képek” kapcsán a Lélek dönt a TÖRVÉNYESEN Megtartható rész Megtartásáról vagy „elengedéséről-és-kioldásáról-és-semmivé-tételéről”.

 

 

 

III.

 

ÖNGYÓGYÍTÁS [Megtartás, Megtartás Megerősítése]

 

A „VILÁG Természetéből” [ÖNMAGJÁBÓL] eredően

[> „EGYBEN-MEGTARTÓ-ÉS-AZ-EGYBE-ÉS-(TÖRVÉNYES)EGYSÉGEKBE-VISSZAVEZETŐ LÉT”]

(1) a FÖLD ÖNMAGA és

(2) a Világban TÖRVÉNYESEN Jelenlévő Lelkek és létezők

[„krisztusi magjukból” eredően]

rendelkeznek a TÖRVÉNYES MEGTARTÁS [~ azaz az öngyógyítás] erejével és képességével.

 

Korábbi lejegyzésben: 20121121 - A FÖLD MAGJAINAK - A FÖLDANYA ÖNELLENŐRZÉSE - ÖnAzonosság Megtartása és Út-tartás:

            „…A FÖLD ma már [és ez általánosságban a legtöbb KRISZTUSI Világra is igaz] olyan MEGTARTÁSSAL Rendelkezik, amelyben a TÖRVÉNYESEN Megnyílt és Elindult Teremtési Irányból/Útról senki sem szakítható ki, és a TÖRVÉNYESEN Elindult Teremtési Útról csak a TÖRVÉNYES LEZÁRÁS folyamatában léphet ki bárki. Különös vagy Különleges helyzetek hatására egy TÖRVÉNYESEN Elindított Teremtési Úton és Irányban is Megnyilvánulhatnak olyan változások, amelyek „előre nem voltak láthatóak” és így előre nem voltak eltervezettek, az ilyen [Különös, Különleges] változások azonban KÖZVETLENÜL nem válhatnak az adott Úton és Irányban vitt Teremtés MEGTARTHATÓ részévé. Ez azt is jelenti, hogy

a Különös vagy Különleges helyzetek TÖRVÉNYES Elhárítása érdekében

a TÖRVÉNYES Teremtésben közvetlenül érintetteknek Maguknak

[vagyis mindazoknak, akik az adott TÖRVÉNNYÉ vált Teremtési Utat/Irányt Együttesen Megformálták és Megerősítették]

minden lehetséges módon igyekezniük Szükséges a TÖRVÉNYES Teremtési Út/Irány visszaállításán,

és ÖnMagukból [a Maguk Természetes Megtartásából] [a TÖVÉNYES ÉLET-ADÓK Együttműködésében] minden ehhez Szükséges Erőt és Képességet Felépíthetnek ÖnMagukban.

           

A Világok MEGTARTÓ EREJE

[és az egyes világok/Lelkek TÖRVÉNYES Megtartó Ereje]

„önmagában rendelkezik mindazzal”,

ami SZÜKSÉGES ahhoz, hogy a maga TÖRVÉNYESEN Elindított Teremtési Irányát Megtarthassa.

Önmagából”, a saját Természetes MEGTARTÁSÁBÓL minden Világ [és világ/Lélek] KÖZVETLENÜL [ÖnMaga Yogán] Megnyithatja és ÖnMagában Felépítheti mindazon ERŐKET és KÉPESSÉGEKET [Lélekként azon Erőket és Képességeket], amelyek a maga ÖNVALÓJA/ÖNAZONOSSÁGA és TÖRVÉNYESEN Elindított ÉLET-ÚTJA MEGTARTÁSÁHOZ Szükségesek…

 

 

            Egy TÖRVÉNYES FÖLDI megtestesülésben élő Lélek [~’világ’] ezen megtestesült Jelenlétében egy sajátos „Egységet” él: szellemi-és-lelki-ÖnValója a FÖLD ÖNNÖN YOSÁGÁBÓL [ÖnMaga-és-a-Földanya-Együttes-Teremtéseként] felépíti a FÖLDI Megtapasztalásai és TUDATOSODÁSA során őt segítő/vezető és MEGTARTÓ Természetes Testét.

 

Bővebben az ’Anyagi teremtésről’: 20120807 - MAGOKNAK - SZÉP ERŐ IV., 5. oldaltól:

„…a Földanyának „Szív-ügye” az „anyagi teremtés”,

és ez már csak azért is „teljes mértékben” így van,

mert a Földanya minden hozzá kapcsolódóan megjelenő megtapasztalást/észlelést és így tudást

„anyagént”, „anyagban” [ÖNMAGÁBAN] megjelenőként érzékel.

 

A Földanya

minden változást

ÖNMAGÁBAN

és így a hozzá Kapcsolódott vagy Egyesült vagy EGY-é lett Teremtő-társában

„anyagi” megjelenésként/változásként érzékel és értelmez.

 

A Földanya ÖNMAGA számára

tulajdonképpen ezért „értelmezhetetlen” [érzékelhetetlen]

a „testi vagy anyagi” és/vagy „lelki” és „szellemi” folyamatok

„elkülönítése” és/vagy „elkülönülése”,

mert bármilyen „lelki” vagy „szellemi” Irányulást és/vagy Megnyilvánulást [változást]

ÖNMAGA megváltozásaként

és így anyagi változásként, anyagi megjelenésként is érzékel-és-értelmez.

„Elkülöníthetetlen” az „anyagtól” [a Földanya és FÖLD MAGA számára]

minden megjelenés/változás a FÖLDÖN,

ahogyan

a Lélektől-ÖnMagától a Lélek Maga nézőpontjából minden változás és megtapasztalás „Magának” a Léleknek a változása és megtapasztalása…”

 

A Természetes Testnek a FÖLDÖN három fő eleme van, erről korábban több alkalommal is írtam bővebben: 20120823 - Összefoglaló 2. - Értelmezések képekkel - Az udvariasság mint veszélyes Idegenség (6. oldal):

            „…A Természetes Test kapcsán említettem, hogy „három” egymáshoz kapcsolódó részből tevődik össze:

„…A Lélek megformálódó ’Testének’ Természetes részei a FÖLDÖN:

 (1) a „láthatatlan” Lélek-Ön-Rész mint a Lélek FÖLDÖN elérhető minden Megtartható-és-Megtartott Tudása és Ereje/Minősége,

(2) a „Földanyai Közvetlen Teljes Jelenlét” [„YO” (és „MINDEN”)]

(gyakorlatilag az adott megtestesülés Földanya általi Megtartása/Egyben-tartása),

(3) és az a kézzel foghatóvá váló anyagi test,

amely mint egy „kapcsolódási” és „olvasó/érzékelő/értelmező eszköz” segítségére van a Léleknek abban,

hogy a maga választotta irányban a FÖLD MAGA TUDÁSÁNAK/ÚTJÁNAK „élő, jelenlévő Teremtő részévé lehessen”…”

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1348242226_20.jpg

Ezen a kép-részleten a „Természetes Test” „Mintája” úgy értelmezhető, hogy a … szív külső szélén futó vékony „határoló” vonal a „kézzel fogható anyagi test”, a szív nagyobb halvány rózsaszínű része a „láthatatlan Lélek-Ön-Rész”, és a „középen/magban” lévő halvány virág jeleníti meg a „láthatatlan” Földanyai-Megtartást. Maga az egész „megtestesült Természetes Test” [amely tehát a két láthatatlan és egy kézzel-fogható részt is magában foglalja] a „YO-és-MINDEN” Mintája szerint épül fel és így a „YO”-t „formázza („szív alakú”), és mint FÖLDI ÉLET-ALAP a „Mindenség-ERŐ” Természetes Mintája szerint [a Lélek-és-FÖLD] a „Szív-és-virág” Természetes Egységében jelenítődik meg.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1348242170_67.jpg

A Természetes FÖLDI Élet-Út úgy értelmezhető ezen a képen, hogy az „Élet-Ív” mentén halad a Lélek: (1) végigéli egy-egy adottan megtestesült Élete során a HAJNAL-SZŰZ-SZERZŐ-EST élet-szakaszokat, (2) és az egymást követő Lélek-Életei is egy adott Nagy SZAKASZON belül végighaladnak ezen az Épülési-IRÁNYON-és-ÍVEN…”

 

20120928 - A Határról - A Határ Védett Megnyilvánulási Formája - Összefoglalás,14. oldaltól:

„…A Természetes Test „három” EGY-BE-Kapcsolódó „részből” áll a FÖLDÖN: két ’láthatatlan’ részből és egy ’kézzel fogható’ megnyilvánulásból. Az egyik ’láthatatlan’ rész a Közvetlen és Teljes Földanyai Jelenlét”, amely tulajdonképpen a Lélek/létező ÖnLényegébe befogadott Elsődleges Élet-Alap, amely a Lélek Megnyilvánult lényében egy „Földanyai Megtartást”, a FÖLDI Élet-Úton Jelenlét és Építés lehetőségét jeleníti meg. A másik ’láthatatlan’ rész maga a Lélek/létező ÖnLényege [Lélek esetében a ’Lélek-Ön-Rész’ (egy sajátos „Krisztusi” ÖnValó)], amelyben ténylegesen jelenvan a Lélek minden addigi TÖRVÉNYESEN Megtartott Tudása és Ereje és amelyben a Lélek/létező maga „tanul” és épül és változik. A „Lélek-Ön-Részben” meglévő Lélek-Tudásból a Lélek számára azok érhetőek el és élhetőek meg a maga FÖLDI Élet-Útja során, amelyek megnyilvánítására a Lélek a Földanyától Engedéllyel/Harmóniával rendelkezik. A Természetes Test harmadik része maga az anyagi test, amelyet a Lélek/létező és a Földanya „Együtt-és-Egyben Építenek fel és tartanak-meg.

            A Lélek/létező a FÖLDRE való TÖRVÉNYES BELÉPÉSEKOR a Maga ÖnLényegébe a FÖLDANYA „YO”-ságából BEFOGAD egy „Elsődleges-Élet-Alapot”, amely „alapja” a megtestesülésének és a teljes FÖLDI Élet-Útja során a Maga ÖnLényegében ÖnMaga által elmozdíthatatlanul és érinthetetlenül Jelen Van. Amikor egy Lélek/létező a maga FÖLDI Élet-Útjának TÖRVÉNYES Lezárása után „Kivezetésre” kerül a FÖLD MAGA ÉLETÉBŐL és Természetes ÉLET-ÚTJÁRÓL, a FÖLDANYA MAGA ezt a „Földanyai ÖN-Részt” visszavonja MAGÁBA, és ezzel válik „véglegessé” az adott Lélek/létező TÖRVÉNYES „Elbocsátása/Elengedése” a FÖLDRŐL.

            Ha egy FÖLDÖN TÖRVÉNYES Yogosságban Jelenlévő Lélek/létező „élete” valamilyen tényleges veszélyhelyzetbe kerül, a FÖLDANYÁNAK MAGÁNAK [mint TÖRVÉNYES Közvetlen Élet-Adónak] Yoga és Kötelezettsége is a tényleges életveszélybe került Lélek/létező FÖLDÖN Megnyilvánult Élete és [’TÖRVÉNYES’] ’Teljessége’ (!) ’védelme’ [~ Természetes/Yogos Megtartása Megerősítése] érdekében minden SZÜKSÉGES és TŐLE TELHETŐT megtenni…”

 

 

            Yol érzékelhető ezen korábbi lejegyzés-részletekből is az, hogy FÖLDI Jelenléte tartama alatt mennyire szoros és közvetlen a Lélek és a FÖLD/Földanya kapcsolata, és az is, hogy nem választható el egymástól a Lélek és a FÖLD/Földanya teremtése (!!!) (ez a „gyógyítás” / Megtartás Megerősítése folyamatára is igaz).

 

            A Léleknek [krisztusi önmagjából eredően] saját „Megtartása és Megtartó-ereje” (is) van, Lélekként való „megteremtése/megnyilvánulása” pillanatától kezdődően (’önálló létezőként’ / teremtőként) „tagja KRISZTUS CSALÁDJÁNAK”. Ebből eredően a Léleknek ÖnMagának is van TÖRVÉNYES MEGTARTÁSA --- (szinte) „függetlenül” attól, hogy éppen mely Világban van Jelen és éppen milyen Élet-szakaszát éli. A Léleknek ezt a „saját”, „ön-yogú” „Megtartását” [’közvetlenül’] KRISZTUS „tartja”, és ez a Léleknek az az ÖnRésze, amelyet kizárólag KRISZTUS Érinthet meg. A Léleknek ez az a „része”, amelyben [a Lelket Befogadott Világ Rendje szerint] a Lelket KRISZTUS EREJE is Tartja és Szükségben akár ’Rendezheti’ [például ’gyógyíthatja’].

            FÖLDI Jelenléte tartama alatt a Lélek ’gyógyulási’ / Rendeződési folyamatai mindig MEGHATÁROZOTTAK a FÖLD TÖRVÉNYE által is: a Lélek ’gyógyulási’ és Rendeződési folyamatai a Világ [FÖLD] TÖRVÉNYES Mintái [és ’Harmóniája’] szerint nyilvánulnak meg. A FÖLDÖN Jelenléte tartama alatt tehát a Lélek öngyógyító folyamatai és erői megnyilvánulása MEGHATÁROZOTT a FÖLD [mint Krisztusi Világ] Mintái által, a Lélek olyan módon nyilvánítja meg / éli ÖnMagja Gyógyító és Rendező erőit, hogy ezen változásai/igazodásai a Léleknek ’Harmonikusak’ legyenek, megfeleljenek az Élet-Adó Világa TÖRVÉNYEINEK is.

 

            A Lélek tehát a FÖLDÖN [vagy bármely más Világban] való Jelenléte során ÖnMaga ’gyógyító’/Rendező [Megtartó] Erejét az őt Befogadott Világ ÉLET-RENDJÉNEK megfelelően, az Élet-Adója által számára „átadott” „Élet-Alap”-Minta szerint nyilvánítja meg. Ez biztosítja azt, hogy a Lélek képes legyen a[z adott] Világban TÖRVÉNYESEN és Harmonikusan Jelen-lenni és Megnyilvánulni, azaz ÖnMaga és a Világa számára is Építően teremteni.


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_70.jpg

Közelítő példa: tekintsük a „megtestesült Lelket/szellemet” egy táncos-párnak. [A „pár” egyik tagja legyen itt a Lélek, a „pár” másik tagja pedig a ’test’.] A „pár”-t alkotó elemek egymás nélkül „értelmezhetetlenek”, egységükben csak akkor „működnek” yol, ha „egy mintában és ritmusban” táncolnak. Együttes táncuk nem függetleníthető a „zenétől” / a „zenei alaptól” [amely ebben a példában a FÖLD ÉLET-Mintája]. Ahogyan a táncospár tánca csak akkor lesz harmonikus/könnyed-és-szép, ha mindketten a zenei alapnak megfelelően és egymásra kölcsönösen figyelve táncolnak, egy FÖLDÖN megtestesült Lélek „gyógyító” folyamata is akkor lehet „könnyed”/„sikeres”-és-szép, ha azt ÖnMaga és (Természetes Környezete, azaz) a FÖLD MAGA Mintái szerint éli meg.

 

            A VILÁGBAN Általánosan érvényesülő Elv szerint egy Lélek ÖnMaga (saját, krisztusi) Rendező Erejét akkor képes Teljességében megélni [ÖnMagából ’előhívni’ és megnyilvánítani], ha Teljes egészében megtartja és megéli az őt Befogadott Világa reá vonatkozó Törvényeit. Ekkor van a Lélek abban az ÖnMinőségében [„SZERETET-TELJESSÉGBEN”], hogy KÖZVETLENÜL hozzáférjen „minden erejéhez” / „teljességéhez”, és így ebben az állapotában van abban a helyzetében, hogy ÖnMaga „legtökéletesebb Harmóniáját” „akár egy pillanat alatt is ÖnMagából Megnyilvánítsa és ÖnMagába Befogadja és ÖnMagában azt Megtartsa”.

 

            Ahogyan ’látható’ is, ma még sokszor nehéz (az eddig ismert fogalom-készlet szerint) szavakat találni a FÖLD [és VILÁG] Természetes folyamataira. Ennek az az oka, hogy eddig itt a FÖLDÖN Természetes-módon-egymáshoz-tartozó-(egységet-alkotó)-részek/minőségek sokszor egymástól nagyon is eltávolodottnak látszottak, és nem hogy egységük nem mutatta meg magát, de még a kapcsolódásuk is alig volt elképzelhető. Most, a Természetes Egységekbe való visszaRendeződés/visszaIgazodás folyamataiban nem mindig ismerhető fel azonnal az, hogy Egységükbe visszaigazodott részek „korábban” „milyen (Különös módon egymástól elválasztott) minőségek” voltak, mi volt a régebbi nevük és mi a mostani elnevezésük… Nem mindig szükséges részletesen ismerni egy Egységébe és Teljességébe visszakerült Egység/Minőség „korábbi” (csorbult) jellegét, az a fontos, hogy a „mostani”, jelenlegi Teljességét Értsük [Érzékeljük és Ismerjük fel és éljük]. Ez az oka annak is, hogy egyes eddig ’használt’ ’gyógyítási módok’ ELENYÉSZNEK [mára már használhatatlanná lettek]: ma már nem szükséges olyan ’részekre’ irányítani a (Megtartó) figyelmet (és azon ’részeket’ ’külön’ gyógyítgatni), amelyek Természetes Egységükben vannak már újra jelen --- ehelyett a megnyilvánulttá lett új egység természetének / jellegének Érzékelése és Felismerése és Megértése a fontos, hogy ez az új egység ’yol’ Megtartható legyen.

 

Az írás folytatódik a II. részben- A II. rész elérhető ITT.

 

 
A mai napra:

„Az alázat az igazi tudás és az igaz megismerés kapuja. Minden nagy tett, minden valódi erkölcsi és szellemi erőfeszítés előfeltétele. Már a dolgok természetéből fakad, hogy aki feladatán elmélyül - "megfeledkezik önmagáról". A hiúság, az önzés, az érdek nem csak erkölcsi rossz, de szellemi akadály is, s nem egy kitűnő alkotást fosztott meg attól hiú tökélye, hogy valóban közkincs, halhatatlan alkotás legyen.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350332178_80.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon