omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2014 március 10 - május 8.
Írások - 2014 március 10 - május 8. : 20140310 - MAGOKNAK - Az 'Értékelésből' - Néhány gondolat a Közvetítésről (I. rész)

20140310 - MAGOKNAK - Az 'Értékelésből' - Néhány gondolat a Közvetítésről (I. rész)

  2014.03.10. 09:39


A KÖZVETÍTÉS  IRGALMI Különleges Útként való megformálásáról (a legújabb szabályozás):

20191128 - a Közvetítés Megújítása / Könnyítések az Előkészületekben résztvevőknek

 

2014. március 7(-től kezdődően)

 

MAGOKNAK [Az „Értékelések”-ből is, azokhoz kapcsolódva]

 

I.

20130818: „… Annak a „Különleges” [és Igen Különleges vagy Nagyon Különleges] [’Megerősítő’] Teremtő folyamatnak, amely a VILÁGBAN és benne a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN is Megnyilvánulttá lett az „eddigiekben”, (1) a közvetlenül és súlyosan veszélyeztetettek közvetlen „megsegítésén” [számukra a Megtartásuk Igazításához/Rendezéséhez TÖRVÉNYES Lehetőségek Megnyitásán] túl (2) volt egy olyan irányulása is, ami annak TUDATOSÍTÁSÁRA irányult, hogy azon Létezők, akik MÉG nem jutottak el önnön „megsemmisülésük szélére”, „miért nem irányulnak” [vagy miért nem képesek irányulni] önnön létezésük és életük ’rendbe tételére’, „mi akadályozhatja” vagy „mi zavarhatja” őket hogy nem keresik a Teljességbe-és-Épségbe visszavezető Lehetőségeiket, illetve ha felismerik a helyzetüket és tudatosak abban is, hogy mely irányokban elindulva térhetnének vissza önnön Teljességükbe, miért nem választják és járják be azokat az utakat. Ugyanez vonatkozik azon Létezőkre is, akik valamilyen Megerősítés útján „eltávolodtak” a „közvetlen és súlyos veszélyeztetettség helyzetéből”, tehát MÁR ismét megnyithatóvá válhatnának a számukra a TÖRVÉNYES IGAZODÁS és RENDEZÉS Útjai – és valamilyen sajátos ok miatt mégsem választják az „önnön Teljességükbe” való visszaigazodást.

(…)      A FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN „hosszan” Megnyilvánulttá lett „Különös/Különleges jellegű” Teremtési Szakasz „tapasztalatait” KRISZTUS és a MINDENHATÓ [természetesen MAGA-A-FÖLDANYA is] valószínűleg még „hosszan” és „minden részletére is kiterjedően”  Értékeli  majd.

Az „Értékelésben” fontos rész lesz majd [valószínűleg fontos Meghatározója lesz az „elkövetkezőkben” Megnyitható Teremtési Irányoknak] az, hogy milyen okai voltak [akár a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBŐL eredően, akár az érintett Létezők saját lényéből eredően] annak, hogy a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉHEZ valamilyen módon Kapcsolódott Létezők közül sokan „semmilyen TÖRVÉNYES IGAZÍTÁSI és RENDEZÉSI Utat nem választottak önmaguk számára” és annak ellenére is különböző mélységű „Bizalmatlanságban” nyilvánultak meg a FÖLDANYA és a FÖLD-MAGA ÉLETE felé irányulásukban, hogy TUDATOSÍTOTTÁK azt, hogy a FÖLD-MAGA „nem irányul ellenükben” és „befogadja” és „táplálja” és „megerősíti” őket, továbbá „szabadon választhatnak” a FÖLDÖN Megnyitható Teremtési Irányok közül [általuk megnyitható TÖBB (!), a maguk TÖRVÉNYES Lényéhez Illeszkedő Teremtési Irány / Út közül].

 

            ’Tapasztalati Tudás’ a VILÁGBAN [tulajdonképpen TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Egészében], hogy a saját TÖRVÉNYES Teremtéstől való „ELTÁVOLODÁSBÓL” annál könnyebb a visszaIgazodás a „Törvényes Teljességbe”, minél KÖZELEBB VAN valaki a „saját Törvényes MEGTARTÓIHOZ és Meghatározóihoz”.

 

Ez nem csak azt jelenti, hogy

(1) általában könnyebb a Teljességbe való visszaIgazodás akkor, ha csak kisebb mértékben tért el valaki a saját Teremtési Irányától / útjától, hanem

(2) azt is, hogy mindenki abban a Közvetlenségben [otthonban, családban, Áramlásban / ’Megtartásban’ stb] képes a leghamarabb visszaIgazodni önnön Teljességébe, amelyhez [’Meghatározói’ által meghatározottan] KÖZVETLENÜL is tartozik,

vagyis amely „otthonban / Közvetlenségben / Teremtési-Irányban-Úton” TÖRVÉNYESEN Megnyitott önnön lénye számára egy olyan Megtapasztalást / Teremtést, amelyet addig még nem zárt le / nem fejezett be.

 

            Ez a ’Tapasztalati Tudás’ a jelen és elkövetkező VÁLTOZÁSI [és általában a ’teremtési’] SZAKASZOKBAN egy nagyon fontos ’Meghatározójává’ [egyfajta ’Értékévé’] vált a „BOLDOGSÁGOS Teremtő folyamatokban való kiteljesedésnek”.

            „Jól megfigyelhető”, hogy a saját Eltávolodása során „minél távolabbra kerül” valaki „önnön otthonától” [a ’saját gyökereitől’], általában annál „kedvetlenebbé” / „egykedvűbbé”, néha „ingerültté”, egyre „nehezebben megérinthetővé”, gyakran „egyre zárkózottabbá” válik.

            TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN Vannak olyan Teremtők / Teremtési Irányulások, amelyek közvetlenül arra irányulnak, hogy olyan „Különleges Érintéseket formáljanak meg, amelyek által az ilyen egyre nehezebben megérinthetővé vált/váló létezőkben is „felébreszthető” a „szándék” a Teljességbe / TÖRVÉNYES ’otthonba’ „hazatérésre” [a Teljesség Megtartására].

            Habár a FÖLD-MAGA közvetlen módon nem irányult az előző TEREMTÉSI SZAKASZÁBAN arra, hogy ilyen „Különleges Érintésekben” is Tudatosodjon / Épüljön, a „Szükség” mégis úgy hozta, hogy az „Eltávolodások” Elhárítása érdekében több ilyen Különleges Érintést is Megnyitott ÖNNÖN LÉNYÉBEN. Ezen Különleges Érintések között vannak olyanok, amelyek által (1) közvetlenül csakis a FÖLD Természetes Létezői Érinthetőek meg [ilyen a Figyelmes Kedvesség / Kedvesség / Nógatás stb], (2) és immár a FÖLDNEK-MAGÁNAK is VAN több olyan Különleges Megérintési Útja / EREJE, amelyek kiterjedtebbek [ezek ma még jellemzően az EGYOLDALÚ ÉRINTÉS NAGYON KÜLÖNLEGES MEGNYILVÁNULÁSÁBAN Nyilvánulnak meg].

 

A FÖLD eddigi ÉLET-ÚTJÁN

az „Eltávolodás” [„hiány-Megmutatkozások” / „Teljességben-csorbulás”]

jellemzően / elsődlegesen a „fájdalom” Érzékelése / Megnyilvánulása útján vált Tudatosíthatóvá.

 

Minden jellegű „Eltávolodás” ezáltal a FÖLDÖN valamilyen [Tudatosítható] „fájdalom” „érzettel / tartalommal” is „együtt jár”.

A FÖLD-MAGA ’eddigközvetlen módon [önnön erejében] jellemzően a Különleges „fájdalom-oldások / fájdalom-elhárítások” útján vált képessé az „Eltávolodások” Elhárítására, ezen az Úton TUDATOSÍTHATTA közvetlen módon azt, hogy mi vezethetett a fájdalmasság megformálódásához [milyen okok / körülmények vezettek az Eltávolodásokhoz], milyen „formában és kiterjedtségben” jelent meg a ’fájdalmasság’ és az milyen Utakon hárítható el [azaz milyen Utak vezethetnek vissza a Teljességbe (’fájdalom-nélküliségbe’)].

 

            Fontos TUDATOSÍTANIA a FÖLD ÖNNÖN MAGJAINAK azt, hogy a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN ’Megmutatkozottá’ vált különféle „elfajzások / eltávolodások / elszakadások”

immár

itt a FÖLDÖN [a VILÁGBAN] sem csupán a „fájdalmasság közvetítésével Tudatosíthatók,

hanem a megfelelő FelHatalmazottsággal rendelkező Biztos Megtartottságú Létezők a Különleges „Betekintések” Útján [így egy KÖZVETLEN Különleges TUDATOSÍTÁSI Úton] immár közvetlen (!) módon [a ’fájdalom’ közvetítése nélkül, ’fájdalom’ megélése nélkül] is Tudatosodhatnak

a fájdalmasságon túli más „Megmutatkozottá vált hiány-jellegekben

[azok legfőbb jellemzőiben, azon ’hiány’ „természetében”, azon „hiány” megformálódásának okában, és így a már Megnyilvánulttá vált közvetlen hiány-Elhárítási módokban / utakban].

Ezek a Különleges KÖZVETLEN Tudatosítási Utak / módok jelenleg a ’Meghatározók’ Biztos / Pontos Tudatosításában is kiemelkedően Megerősítőek.

 

Minden TÖRVÉNYES MEGTARTÓ

[azaz TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Egészére a ’MINDENHATÓ’ vagy más elnevezés szerint a ’BOLDOGSÁG Forrás-Ereje’, VILÁGUNKBAN KRISZTUS-MAGA és itt a FÖLDÖN a FÖLDANYA-MAGA]

a jelen és elkövetkező VÁLTOZÁS folyamataira olyan ÖN-ERŐKBEN Nyilvánult meg,

amelyek a saját TÖRVÉNYES Teljességükből és TÖRVÉNYESEN-Megnyitott-és-még-le-nem-zárt Teremtő Útjuktól valamelyest eltávolodottakat

lehetőség szerint újabb ’közvetítések’ nélkül KÖZVETLEN MÓDON VISSZAVEZETIK abba a „Törvényes Közvetlenségbe”, amelyhez ’Meghatározói’ közvetlenül kapcsolják ---

ugyanis minden ’teremtő’ / létező számára „ott” „adott” azon „feltételek” / Megerősítők teljessége, amelyek Útján KÖZVETLENÜL [önnön erejében] a lehető leghamarabb visszaIgazodhat ’önnön Teljességébe’.

 

Nagyon Különleges ok’ (!) Szükséges immár ahhoz,

hogy egy ’saját Teljességéből / TÖRVÉNYES Útjától elmozdult / eltávolodott’ létező

valamilyen közvetítő” „Úton” keresztül jusson „haza” önnön TÖRVÉNYES Közvetlenségébe

[amelyhez ’Meghatározói’ szerint Tartozik / amelyben valamilyen még-le-nem-zárt TÖRVÉNYES Teremtő folyamatban Van].

 

„Közvetítő Út” csak olyan ’megfelelően Biztos Megtartással rendelkező Közvetlenségben’ Nyílhat meg / formálódhat meg,

amely a saját ’MEGHATÁROZÓIBAN’ [akár ezek egyes MINŐSÉGEIBEN] legalább ’nagyon közeli’ azokhoz a ’Meghatározókhoz’, amelyek a saját Útjától eltávolodottat TÖRVÉNYESEN Tartják.

 

            Akik valamelyest követték az elmúlt nagyjából két év lejegyzéseit, azok számára talán könnyebben érthető mindez. A FÖLD-MAGA olyan ’VILÁGI’ „LEZÁRÁSI” és „KIVEZETÉSI” ÉLET-ÚT-ÁGAKAT formált meg és immár TART, amelyek a FÖLD-MAGA TÖRVÉNYES MEGTARTÓIHOZ közvetlenül Kapcsolód(hat)nak, és ezáltal a FÖLDI Teremtési Útról / Jelenlétből KIVEZETÉSRE kerülő létező immár „közvetlen” módon képes SAJÁT TÖRVÉNYES MEGTARTÓJÁNAK „Megtartásába” BeIgazodni [abban Biztosan megmaradni].

            Nem csak a FÖLD, hanem KRISZTUS VILÁGÁNAK minden Világa jelenleg olyan LEZÁRÁSOKBAN-és-KIVEZETÉSEKBEN Nyilvánul meg, ahol a Lezárás által érintettekközvetlenülvisszaIgazod(hat)nak [más nézőpontból beRendeződnek] a TÖRVÉNYES ’Meghatározóiknak’ megfelelő ’teremtő közösségekbe’ [Áramlásokba, otthonokba]. Ez egy nagyon fontos „új” „jellemzője” immár a VILÁGI Lezárásoknak” és fontos Megnyilvánulása annak az ELVnek, amely Különleges Figyelmességgel (!) Van az „újabb Szükséghelyzetek” Elhárítására.

Sem a VILÁG Egészének, sem az egyes Világoknak, sem az egyes Lelkeknek és létezőknek „nem jó” az, ha a „maguk módján” közvetlenül „nem rendezhető / nem igazítható” ’Megmutatkozásokat’ „egymás között tologatják”.

 

A Világok immár közvetlenül (!) „KRISZTUSI JELENLÉTBEN” Különleges Figyelmességgel irányulnak arra,

hogy a „nehezen Rendezhető” / „nehezen Igazodó” Megnyilvánulások TÖRVÉNYES ’Meghatározóit’ Pontosan Meghatározzák,

és ezekre figyelemmel a lehető leghamarabb megformálásra-és-megnyitásra kerüljenek olyan IGAZÍTÓ és/vagy RENDEZŐ Utak, amelyek által a további eltérülések és szükségtelen Közvetítések Elháríthatók, amelyek közvetlen módon képesek az önnön Teljességétől eltávolodott létezőt / Megnyilvánulást „hazavezetni” önnön TÖRVÉNYES Közvetlenségébe.

 

            Érintettem korábbi lejegyzésekben, hogy ma még jellemzően azok a ’teremtők’ [közöttük TÖRVÉNYES MEGTARTÓK (azaz ’ÉLET-Adók’)] képesek TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN a ’TÖRVÉNYES Meghatározók’ Biztos / Pontos ’Mérésére’ / Meghatározására, akik önnön erejükben rendelkeznek az EGYOLDALÚ ÉRINTÉSBEN való MEGNYILVÁNULÁS FelHatalmazottságával. A FÖLDÖN közvetlenül a TELJESSÉG EREJE, az IRGALOM EREJE, a FÉNYESSÉG EREJE, a maguk Törvényes Irányulásaiban a KÖZVETLENSÉG EREJE és az ÁRAMLÁSOK EREJE, továbbá az EGYETÉRTÉS EREJE, a TELJESSÉG MEGTARTÁSÁNAK EREJE, az ’ÉLET-HATÁR ERŐ’ és néhány más Különleges ERŐ is rendelkezik olyan MEGNYILVÁNULÁSSAL, amelyek [a FÖLD-MAGA TÖRVÉNYES ’MEGHATÁROZÓINAK’ BIZTOS Tartása és Szükségben Megerősítése mellett] a ’meghatározott közelségben lévők’ TÖRVÉNYES ’Meghatározóinak’ Pontos Meghatározásában [Tudatosításában] is teremtenek.

            A FÖLD ÖNNÖN MAG-Lelkeiben jellemzően azokban Nyilvánulnak meg ’határozottabban’ egyes Különleges [akár NAGYON Különleges] Érzékenységek és ezekhez kapcsolódó Tudatosítások [ön-épülések], akik az említett valamely Különleges Ön-Erőben ’erőteljesebben’ Nyilvánulnak meg.

 

II.

 

A VILÁGBAN [Világokban és világokban] a teremtések ’KÖZVETLENSÉGEKBEN’ Nyilvánulnak meg. A VILÁG-MAGA „értelmezése” szerint a teremtések TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Egészében is ’Közvetlenségekben’ Nyilvánulnak meg.

            //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501449_81.jpgJelenti a ’Közvetlenség’ egyfelől azt, hogy a Lelkek/világok (teremtők) a saját teremtő folyamataikat olyan ’közösségekben’ [otthonokban / családokban stb] élik meg, amelyek TÖRVÉNYES „alap-értékéhez” TÖRVÉNYESEN hozzákapcsolódtak / bekapcsolódtak [vagy az ’Eredője’ Van ott a Létezőnek és/vagy valamely TÖRVÉNYES Egyetértés Útján kapcsolódott be az adott Közvetlenségbe]. Az „Egy Közvetlenség” TÖRVÉNYES „alap-értékébe” Bekapcsolódottak ebben az „alap-értékben” egymással egy közvetlen áramlásban vannak akkor is, ha más szorosabb módon nem teremtenek együtt. Ebben az „Egy Áramlásban” való összekapcsolódottság / EGYbeKapcsolódottság az alapja annak, hogy ezek az Egy Áramlásban lévő teremtők egymással különféle szorosabb Érintésekben is Megnyíljanak. Az azonos „teremtési értékben” [Közép-Ponti-alap-értékben (ez a FÖLDÖN „A TISZTELET”)] Kapcsolódottak ezen alap-kapcsolódásukból eredően „azonos Meghatározóval” is rendelkeznek.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501449_81.jpg Jelenti a „KÖZVETLENSÉGBEN” való Megnyilvánulása a VILÁGNAK azt is, hogy a VILÁG / Világiak minden más TEREMTŐVEL [VILÁGON kívüli LÉT-formával] a BOLDOGSÁG Forrás-Erejében ’kapcsolódva’ [abból eredve] EGY TÖRVÉNYES KÖZVETLENSÉGBEN / Egy TÖRVÉNYES ÁRAMLÁSBAN VAN. „Ebben az Alap-Értékben” [a TÖRVÉNYES EREDŐBEN] a VILÁG-MAGA „közvetlen” / szorosabb Kapcsolódásba / Együttes-Teremtésben Nyílhat meg TEREMTŐ-TÁRSAIVAL [a TEREMTŐK által meghatározott „arány” szerint a TELJES EGYETÉRTÉS ÚTJÁN].

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1365501449_81.jpg Jelenti a KÖZVETLENSÉG azt is, hogy amikor egy ’teremtő’ egy-egy teremtési szakaszát TÖRVÉNYESEN (!) LEZÁRJA, akkor immár „közvetlenül” [közvetítések nélkül] Igazodik át a TÖRVÉNYESEN Megnyitott újabb Teremtési Irányába / Útjába / Értékébe és/vagy a TÖRVÉNYES MEGHATÁROZÓINAK megfelelő „Teremtési Minőségébe”.

’Jelenleg’ (!) a VILÁG-MAGA [így a Világok és világok] TÖRVÉNYESEN LEZÁRTA egy TEREMTÉSI SZAKASZÁT, és ’most’ ’közvetlenül’ IGAZODIK a TÖRVÉNYES ÚTON MEGNYÍLT ÚJ TEREMTÉSI SZAKASZÁBA ÉS MINŐSÉGÉBE.

 

 

III.

 

A FÖLD Természetes Létezői

[mindazok, akik önnön lényük egy pontosan meghatározott részével TÖRVÉNYESEN hozzákapcsolódtak a FÖLD TÖRVÉNYES ÉLET-ALAPJÁHOZ]

a legutóbbi TEREMTÉSI SZAKASZBAN

olyan jellegű közvetlen TUDATOSÍTÁSI [azaz Érzékelési és Felismerési és Megértési és egyéb Megvalósítási] képességekkel / ’Érzékenységgel’ rendelkeztek a ’földi-megnyilvánult-lényükben’,

amelyek által az ’eltávolodást’ mint ’fájdalmasságot’ voltak képesek érzékelni-felismerni-megérteni (megélni),

így a ’fájdalmasság ’okait / eredőjét / megnyilvánulását’ voltak képesek a maguk természetes Tudatosítási képességeivel / erőivel [közvetlen módon és ’teljességesen’] azonosítani,

majd ezt követően találhattak és Nyithattak meg ’utakat / erőket’ [önnön erejükben!] ezen okok megszüntetésére és az eltávolodottság Elhárítására / megszüntetésére.

 

            Azok a FÖLDÖN-Jelenlévők [FÖLDET Megérintők], akik valamilyen sajátos ok miatt a maguk lényével nem kapcsolódtak ’Törvényesen’ a FÖLD TÖRVÉNYES KÖZVETLENSÉGÉBE, ’önnön lényükben’ közvetlenül nem rendelkeztek azokkal az Érzékelési és egyéb más Tudatosítási ’eszközökkel’ / képességekkel, amelyek számukra lehetővé tették volna a FÖLDI Teremtő folyamatok ’tiszta és teljes’ Tudatosítását. Ez így az egyik ’eredőjévé’ vált annak, hogy (1) nagyon nehézzé vált a ’tiszta kommunikáció’ a különböző Tudatosítási [Érzékelési / Felismerési / Megértési és egyéb Megnyilvánítási] képességekkel rendelkező „FÖLDIEK” és más TEREMTÉSI IRÁNYBÓL érkezettek között [és (2) ez közvetve az egyik eredőjévé vált annak is, hogy a Természetes FÖLDI Létezők egymás közötti kommunikációiban / Érintéseiben is ’Megmutatkozottá’ vált egy ebből eredő elbizonytalanodás és zavarodottság].

 

Az egymástól különböző [a saját Teremtési Irányuknak / Útjuknak megfelelő!] közvetlen TUDATOSÍTÁSI képességekkel rendelkezők

[vagyis akiknek teljesen más jellegűek az ÉRZÉKELÉSI útjaik / lehetőségeik és az ezekre felépülő FELISMERÉSI és MEGÉRTÉSI erőik / Útjaik, ebből eredően pedig egészen más irányból közelítik meg egy-egy nehézség ’lényegét’ és így a nehézség elhárítását]

itt a FÖLDÖN is különféle közvetítő utakon” „valamelyest igyekeztek megérteni” a másik „másságát” ---

elsődlegesen természetesen a saját lényük és saját TÖRVÉNYES Útjuk MEGERŐSÍTÉSE [BIZTOS MEGTARTÁSA] érdekében.

 

Így ’tapasztaltuk meg’ azt, hogy

(1) vannak olyan „máshonnan-érkezettek”, akik a maguk lénye számára a ’fájdalmat / fájdalmasságot’ [és a FÖLD Természetes Megtartó és Megerősítő Megnyilvánulásait] nem képesek közvetlenül [a FÖLDIHEZ hasonló módon] Érzékelni és Értelmezni,

(2) és hogy a FÖLDIEK számára mennyi nehézséggel járt a más LÉT-formákra jellemző Különlegességek valamint más LÉT-Formákban Megmutatkozottá vált ’hiány-jellegek’ [például a „békétlenség” / háborúskodás / erőszak / tudatos félrevezetés] „valódi lényegének” „megközelítése” [’közvetítések útján’ valamelyest való megértése / Tudatosítása, és így az ilyen ’más jellegű Eltávolodottságok’ Elhárítására valamilyen hathatós távolság-megtartó Utak megformálása].

 

20131121:

            „… A „Közvetítésekre” [a TÖRVÉNYES Áramlások valamely sajátos akadályozottságának egyik Különleges Elhárítási Útjára / módjára] általánosan érvényesülő ELVként került Meghatározásra a TEREMTETT LÉTEZÉS [és így a VILÁG] EGÉSZÉRE: csak olyan Létezők / Megnyilvánulások válhatnak Yogosultanközvetítővé [valamely TÖRVÉNYES Áramlás sajátos akadályozottságának Elhárításában résztvevővé], (1) akik TÖRVÉNYESEN FEL-YOGOSÍTOTTAK AZ EGYOLDALÚ ÉRINTÉSBEN VALÓ MEGNYILVÁNULÁSRA, (2) valamint a ténylegesen megnyilvánult vagy veszélyeztető „akadályozottság” jellegére és mértékére / jellemzőire figyelemmel azok a Létezők / Megnyilvánulások, amelyek képesek önnön erejükben (!) önnön TÖRVÉNYES Megtartásukat és TÖRVÉNYES Megnyilvánulásaikat / Útjukat BIZTOSAN Megtartani és Megerősíteni  IGEN  Különleges és NAGYON Különleges Megnyilvánulások közepette is.

 

            Érintettem már korábbi lejegyzésben [20130818]:

 „…„Egyoldalú Érintésben” való Megnyilvánulásra olyan Létezők válhatnak FelHatalmazottá,

akik az ilyen  NAGYON  KÜLÖNLEGES Érintésben való Megnyilvánulás során

(1) képesek a saját Létük és TÖRVÉNYES Megnyilvánulásuk Megtartására,

és (2) képesek emellett arra is, hogy sem önnön TÖRVÉNYES Közvetlenségeikben, sem a közvetlenül és súlyosan veszélyeztetett lényérekedvezőtlen irányban ne hassanak”,

valamint (3) az esetleges „kedvezőtlen irányú ÁtHatásokat” „önnön erejükben” (!) IGAZÍTANI és RENDEZNI legyenek képesek…”

 

            A TÖRVÉNYES ÁRAMLÁSOK „el-fajzásai” a TEREMTETT LÉTEZÉSBEN és a VILÁGBAN a RENDEZÉS ÚTJAIN háríthatóak el, így

a „Közvetítés”

a RENDEZÉS egyik Különleges Útja / Módja / ’Eszköze’ / Megnyilvánulása.

A RENDEZÉS ’Általános ELVEI’ Meghatározóak / Irányadóak a „Közvetítés” Megnyilvánulásaira

 

(…) ’Alapelv’ az, hogy

a Lelkek [a FÖLDÖN] olyan „mértékben” és „módon” válhatnak „közvetlenül” önnön erejükben a RENDEZÉS Teremtő folyamatainak résztvevőivé,

amilyen „mértékben és módon” képesek a tényleges EGY-Lét BIZTOS Megtartására a FÖLD egyes ’SZERELEM ERŐIVEL’.

 

 (…)     A RENDEZÉSI teremtő folyamatok [a RENDEZÉS jellegű Megnyilvánulások] KÜLÖNLEGES Megnyilvánulások, és így [mint a TEREMTETT LÉTEZÉS minden „Különlegessége”] „szigorúan mérték szerintiek”, pontosan igazodniuk szükséges a „rendezni-valóhoz” a RENDEZÉS „útja / módja” és „mértéke” tekintetében is.

 

            Mint a „Különleges” jellegű Megnyilvánulásokra, a RENDEZÉS folyamataira is érvényesül az az Elv, hogy

„egy adott Közvetlenségen (Áramláson) belül”

olyan RENDEZÉSI [például „Közvetítő”] Utak / módok alkalmazhatóak „sikerrel”,

amelyek az adott Közvetlenségben váltak Megnyilvánulttá [ismertek az adott Közvetlenségben]

[ezek képesek a „leg-pontosabban” „igazodni” az adott Közvetlenségben megnyilvánulttá lett „sajátos jellegekhez” és ahhoz a „Közép-Ponti Alap-Értékhez”, amely „köré” / amelyből az EGYETÉRTÉS ÚTJÁN az adott Közvetlenség megnyilvánulttá lett]…”

 

 

A „Közvetítésnek” mint RENDEZŐ Útnak

KÖZVETLEN MÓDON Megerősítően kell Hatnia arra a Megtartásra, amelynek Megerősítésére irányul

és

ezzel együtt semmilyen más Megtartás meggyengítésében sem nyilvánulhat meg

[közvetlen módon javítania kell azon a meggyengült helyzeten amely felé irányul, és mások felé sem járhat hátrányos következményekkel].

 

            ’Tapasztalati Tudás’ az, hogy a VILÁGBAN [és TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Egészében] nagyon sok „eltávolodás / baj” / „további meggyengülés” okozójává vált a „közvetítők / közvetítés” „nem megfelelő Megnyilvánulása”. Egy „Közvetítés” „gyengítő hatása” eredhetett

  • azon Teremtők/Teremtés nem kellő ismeretéből amely felé a Közvetítő a Megerősítés szándékával irányult [egy sajátos „távolság” volt a Közvetítő és a Meggyengült Megtartású közösség/létezők között] [a Közvetítő nem ismerte kellően azon közösség/létező saját Megerősítési Erőit/Útjait (Különlegességeit), amely felé Közvetítőként irányult]
  • és/vagy olyan közvetítési út / mód megválasztásából, amely legalább egy kis mértékben is értelmezhetetlen volt azok által, akiknek a közvetítő a Megerősítésére irányult.

 

’Tapasztalati Tudás’ az, hogy egy nem megfelelő Közvetítői út / Közvetítés jellemzően közvetlenül további eltávolodásokhoz vezethet. Ha azok, akiknek a Megtartása meggyengült, NEM ISMERIK azt az utat / eszközt / erőt, amelyet a Közvetítő a Közvetítései során Megnyilvánít [nincsen jelen a maguk Törvényes Útján], az eddigi tapasztalatok szerint valamilyen mértékű / irányú további (!) Megtartás-meggyengüléshez vezet.

Amíg a Megtartásukban Meggyengültek „azon fáradoznak”, hogy „megértsék” és megtanulják azt a közvetítői utat amelyben a közvetítő féljük irányul / irányulna, addig jellemzően a saját lényükben már meggyengültek  a maguk természetes erőiben jellemzően tovább-gyengülnek.

 

[A FÖLDÖN] Megerősítés, amely bizonyos nézőpontból Új [VILÁGI] RENDELKEZÉSNEK [immár egységesen érvényesülő ELVnek] is tekinthető:

Ha egy Közvetítő Tudatosítja önnön lénye számára azt,

hogy egy általa választott közvetítői megnyilvánulás veszélyezteti és/vagy akár már tovább is gyengítette a megerősíteni szándékozottak Megtartását

és/vagy valamilyen kedvezőtlen irányban Hatott bármilyen kiterjedésben is,

akkor

(1) ezen Megnyilvánulását haladéktalan be kell fejeznie, és

(2) emellett ezt azonnal jeleznie is szükséges minden érintettnek

[azaz önnön TÖRVÉNYES MEGTARTÓINAK és azoknak is (!), akik felé ilyen meggyengítő módon megnyilvánult és/vagy ezen Megnyilvánulását valamilyen módon Érzékelték / Tudatosították].

 

Ez utóbbi [a minden Érintett számára való azonnali közvetlen JELZÉS] azért kiemelkedően fontos, hogy

(1)

azok, akiket közvetlenül veszélyeztetett vagy akár már meg is gyengíthetett egy közvetítői Megnyilvánulás, ne irányuljanak tovább [feleslegesen és immár fokozottan erő-vesztően] a számukra nem-megfelelő közvetítés és közvetítő felé,

(2)

valamint akik a közvetítőhöz / közvetítéshez valamilyen módon igazodtak, szükségtelenül ne tartsák fenn ezt az ’Igazodásukat’.

 

            A „Közvetítés” [mint Megerősítő út] néhány újabb Elvét korábbi lejegyzésben is érintettem. 20131121:

Az írás folytatódik a II. részben. A II. rész ELÉRHETŐ ITT.

 

 
A mai napra:

„Egymásra hatással vagyunk tettel, gondolattal... Némi fényt bocsátunk a sötétségbe, de mások helyett sem élni, sem meggyógyulni, sem megtisztulni nem lehet.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1349057141_52.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre