omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2016 március 19 - július 15
ÍRÁSOK - 2016 március 19 - július 15 : 20160628 - Egy különleges Rendelkezésről (I. rész)

20160628 - Egy különleges Rendelkezésről (I. rész)


2016. június 28.

 

Egy [a FÖLD-Világát is közvetlenül érintő] ’RENDELKEZÉSRŐL’

          ['első értelmezésben'] A RENDEZÉSEKRE vonatkozóan [természetesen a szükséges (ön)IGAZODÁSOKAT is értve-és-érintve]:

           A 'yovátételnek' [például egy "hiba" / "meggyengítés" kijavításának stb] lehetőség szerint 'közvetlennek' szükséges lennie.

          A 'yovátétel' 'közvetlensége' azt jelenti, hogy (1) abban a Természetes Közvetlenségben nyilvánul meg, amelyben maga a yovátételt szükségessé tevő alap-helyzet megmutatkozott [amely Közvetlenségben a yovátételre okot adó különösség megnyilvánult], és (2) a yovátételben 'elsődlegesen' annak a 'Törvényes Jelenlétű' (!) Természetes Létezőnek szükséges 'helytállnia / megnyilvánulnia', akinek a közvetlen teremtő-megnyilvánulása eredményezte a 'megmutatkozást' [a különösség megnyilvánulását].

           Korábbi lejegyzésekben érintettem, hogy a VILÁGBAN a Világok 'ÖNNÖN MAGJAINAK' különleges 'felhatalmazásai' [yogosultságai és kötelezettségei] vannak a saját Világuk HARMONIÁJÁNAK MEGTARTÁSÁBAN [emiatt a RENDEZÉSEKBEN való teremtő jelenlétük 'alapja' is 'kiterjedtebb'].

          Az egyéb 'SZAKRÁLIS' 'felhatalmazottságok' szintén alapjai lehetnek a RENDEZŐ jellegű Megnyilvánulásokban való közvetlen részvételnek. Erről bővebben: 20130903 (elérhető ITT - a lejegyzés végén ebből is idézek).

          A [FÖLD-Világában a] 'yovátétel' útjai [és erői is] 'belsőből eredő / belsőből megnyilvánuló' [RENDEZŐ] utak [és erők].

          Lehetnek ma még olyan különös irányulások, amelyek a törvényes 'yovátételhez' "HASONLÓ" módon [megtévesztően][yovátételt színlelve] irányulnának "kapcsoltság / ráakaszkodás / beszövődés" megformálására [a beszövődésről: 20160128 (elérhető ITT)]. A "kívülről (különös módon) kopogtató" "(yovátételhez)hasonlóság" nem vezethet törvényes 'yovátétel' megnyílásához. A törvényes 'yovátétel' Megnyílását és Megnyilvánulását lehetővé tevő 'alap-értékek' és utak a FÖLD-Világában a FÖLDANYA-MAGA [illetve a FÖLD-Világának TÖRVÉNYES MEGTARTÓI] közvetlen Áthatásában és Megtartottságában vannak. [A RENDEZŐ jellegű Megnyilvánulások (közöttük a 'yovátételek') a FÖLD-Világában is az EGY-Lét közvetlen Megnyilvánulásai --- ezt az ide-idézett korábbi lejegyzés-részletekben bővebben is érintem.] A 'yovátételekre' is vonatkozik az az Elv, hogy akkor és úgy nyilvánulnak meg, ami minden érintett számára megfelelő [amikor arra megfelelő 'Megerősítő Harmonia' nyilvánul meg / amikor azt a megfelelő 'Megerősítő Harmonia' lehetővé teszi]. [A 'Megerősítő Harmoniákról': 20150312 (elérhető ITT)]

          A FÖLD-Világa Természetes Létezőiben immár több különleges belső ön-erő különleges [jellemzően erőteljes] Jelzések útján is 'figyelmeztet' a "különös közeledésekre / sajátos közelségekre" [például a Yozanság Ereje [30130326-i lejegyzés III. pont (elérhető ITT)], a Megkülönböztetés ön-erői stb], és a TELJESSÉG ERŐ és a MEGVILÁGÍTÁS EREJE pedig minden szükséges TUDATOSÍTÁSBAN közvetlen teremtőtársai a FÖLD-Világa Természetes Létezőinek.

 

Nem csupán kép --- akinek dolga van ezzel az érti, értse.

Képben:

          Van egy törvényesen megformált ’közvetlenség’ [otthon / ház / család]. Ebben [ennek áramlásában] valósan / törvényesen jelen vannak mindazok, akik törvényes lényük [önlényegük és önvalójuk stb] egy pontosan meghatározott részével törvényesen [megfelelő egyetértés útján / alapján] bekapcsolódtak / hozzákapcsolódtak a közvetlenség egy meghatározott alap-megnyilvánulásához. Ebben az ’alap-megnyilvánulásban’ tehát minden itt-jelenlévő egymással ’közvetlenségben’ van, egymással meghatározott értékekben és utakon valós kapcsolódásokat nyithatnak / együttes-teremtésekben nyilvánulhatnak meg.

          Az egyik jelenlévő [ebben az írásban „gali-bá”-nak nevezem] valami „bajt” okoz [valamilyen valós kárt okoz egy tárásának, és ezáltal magának a közvetlenségének is].

          „Gali-bá” ebben az adott közvetlenségben van abban a helyzetben [törvényes (teremtő) lehetőségben], hogy az okozott „bajt” [teremtő-ereje teljességét használva] kijavítsa: a meglévő törvényes ’alap’-ból a már meglévő áramlásokon át [és/vagy újonnan megnyíló áramlásokban / erőkben] közvetlenül részt vehet a ’meggyengült rész megerősítésében’.

           „Gali-bá” valamilyen sajátos okból „új utat akar nyitni” az életében, „át akar menni más közvetlenségbe [otthonba / házba stb] abból a látszólagos okból, hogy majd ott olyan új képességekre tegyen szert, amelyekkel egyszerűbben helyrehozhat minden általa okozott bajt”. Ez tulajdonképpen „a kijavítás elodázása”, ami jellemzően a „már meglévő baj további bajokkal terhelődésével jár” [súlyos következményekkel járhat].

            Immár ’tapasztalati tudás’ az, hogy amikor egy létező magában lezáratlan rendezetlenségekkel lépne be a saját alap-közvetlenségén kívüli másik közvetlenségekbe, az mind az adott létező lényére, mind pedig minden más [a régi és az új] közvetlenség számára is rendszerint „azonnali” kedvezőtlen hatásokat eredményez. Az új közvetlenségbe ilyen sajátos módon átlépő ha magában rendezetlenséget tart, gyakran „megfertőzheti” „kiegyensúlyozatlanságával” azokat is, akiknek semmilyen köze sincs a „rendezetlenség” kialakulásához.

            Immár „tiltott” [különösségnek minősül][a VILÁGBAN mindenképpen (így a FÖLD-Világában is)] az olyan közvetlenségbe-befogadás / közvetlenségbe-átigazodás, amely célja / értelme szerint valamely más közvetlenségben megformálódott „baj” „kijavítására” irányul.

            Mivel az ilyen jellegű „belépési megengedettség” „súlyosan veszélyeztető” [lehet][elsődlegesen azért, mert ’valósan késleltet’ ’szükséges megerősítéseket’ (különös távolságokat és akadályokat vonhat a Megerősítésekben természetes módon érintett részek közé)], ezért a VILÁG Egészében immár [azaz ’most’ és az elkövetkezőkben is] azonnali ’Lezárásba’ vezettetnek át mindazok, akiknek lényében ’eredendő’ és/vagy más ’korábbi’ Közvetlenségükben ’máshol közvetlenül nem javítható hiány/ rendezetlenség van’.

          Mivel a FÖLD-MAGA jelenleg Világi ÚT-ban Van, ezért e VILÁGI ’RENDELKEZÉS’ közvetlenül is érinthet olyan Természetes FÖLDI Létezőket, akiknek lényében (1) ilyen jellegű korábbi (elsődlegesen VILÁGI) ’Megengedés’ van (2) és/vagy ’beazonosításra’ került / kerül ilyen ’súlyosan veszélyeztető rendezetlenség’.

 

            Jelenlegi megértésem szerint ez jelenleg [és/vagy a FÖLD-Világa érintettségében] egy VILÁGI (!) ’RENDELKEZÉS’, így a VILÁG Egésze kiterjedtségében érvényesül.

            Más LÉT-Formák ’saját kiterjedtségükre’ hasonló módon rendelkezhetnek.

            Más LÉT-Formák esetleges hasonló rendelkezései jelenleg közvetlen módon nem érintik a FÖLD-Világát. A VILÁGI ’RENDELKEZÉS’ alapján maga a ’VILÁG’ ’Rendelkezik’ az azonosított egyedi esetekben a szükséges ’hazavezetésekről’ a ’valós bajok’ [kijavítandók, megerősítendők] ’forrás’-közvetlenségébe.

 

*****

 

Kapcsolódó korábbi lejegyzés-részletek:

20160104-i lejegyzés II. pontja (elérhető ITT):

„… A FelTisztító ÚjraTeremtések [’Nagy Lezárások’] hamarosan minden egyes LÉT-BIRODALMAT és LÉT-Formát is érinteni fognak. Amikor például a YOSÁG Egésze Nyilvánul majd meg ebben, akkor az minden (!) YO-ságbelit [ÖnLényegében YO-t] érinteni fog függetlenül attól, hogy „otthon van-e” a YOságban, vagy másik LÉT-Birodalomban / LÉT-Formában van. Nem lesz lehetőség immár arra, hogy ezen nagy változások tartamára „átküldjenek bárkit is a szomszédba” (akár másik LÉT-Birodalomba / LÉT-Formába) (és aztán majd azokat „hazahívják” amikor véget ért a nagy változás).

Tapasztalati Tudás, hogy amikor egy létező a Természetes Közvetlenségét érintő jelentősebb IGAZODÁSOKAT nem éli meg együtt a közvetlenségbeli-társaival, akkor (1) az Igazodásokból kimaradt létező számára később akár nagyon fájdalmassá és nehézzé [sok Különleges Erőt igénylővé] válhatnak a teremtései és Haza-Igazodásai, (2) és ’otthona / családja / háza’ számára is érzékelhetően jelen lesz az érintett tagjának a ’hiánya’.

            (…) Érintettem korábbi lejegyzésekben az „ÚR”-sághoz kapcsolódó egyes ’emlékek / emlékezet’ sajátos ’túlélését’ [20150413 (elérhető ITT)], valamint egyes ’alakválóknak’ a saját LÉT-alapjuk különös ’túlélését’ [20151130 (elérhető ITT)]. Vannak ezeken kívül is olyan sajátos létezők és helyzetek, amikor egy törvényes ’otthon’ „különös módon (teljesen vagy erőteljesen) elenyészett”, és emiatt az adott ’otthonhoz’ tartozók gyakran a saját hibájukon kívül [valamilyen különös behatásra] nem tudták folytatni a törvényesen megnyitott teremtéseiket, és nem voltak abban a helyzetben sem, hogy törvényesen lezárják az addig vitt teremtéseiket. Egy furcsa ’köztesség’ és felfüggesztettség formálódhatott meg ilyenkor az érintettek lényében, ’ahonnan / amelyből’ többnyire csak KÜLÖNLEGES ERŐK / KÜLÖNLEGES ÖNERŐK megnyitása vezethette őket vissza a törvényes útjukra / törvényes teljességükhöz.

Az IRGALOM LÉTEZÉSBELI MEGNYILVÁNULÁSA jelenleg egyik fő irányulásában az ilyen jellegű ’köztességek / felfüggesztettségek’ törvényes elhárítására is irányul (például különleges hazavezetések útján, és az érintettek és otthonuk szükséges Feltisztítása és harmonizálása / felújítása útján stb)

 

Ezen előzményekből is következően:

Egy törvényesen megnyílt teremtő-út / teremtő-szakasz / teremtési-irány törvényes lezárása nélkül nem lehet beigazodni / átigazodni egy új / másik teremtő-útba / teremtő-szakaszba / teremtési-irányba.

 

Kiegészítésként még – 20150413: „Részben a „lényegében semmivé vált” korábbi „Úr”-ság sajátos „utó-hatásaira” figyelemmel került megformázásra a ’Meghatározókhoz’ Igazodó Teremtés, valamint az, hogy minden teremtő csakis a saját ’Meghatározóinak’ TELJESSÉGESEN (maradéktalanul) megfelelő önrészeit ÚJÍTHATJA MEG / TARTHATJA MEG ÖRÖK RÉSZKÉNT a különféle ’változásai’ / ’megújulásai’ stb során…”

 

FONTOS:

20160415-i lejegyzésből (elérhető ITT):

 „Amíg a FÖLD-MAGA Világi ÚT-ban Van [teremt],

addig a FÖLD ÖNNÖN MAGJAINAK [természetesen magának a FÖLDANYÁNAK] [és így a FÖLDI-Világi Útban teremtő létezőknek is]

’Meghatározója’ [immár ’Meghatározójává’ lett] az EGYETÉRTÉS FÖLDI TÖRVÉNYES EREJE és a TELJESSÉG MEGTARTÁSÁNAK FÖLDI TÖRVÉNYES EREJE.”

 


20160414-i lejegyzésből (elérhető ITT) az EGYETÉRTÉS EREJÉRŐL és a TELJESSÉG MEGTARTÁSÁNAK EREJÉRŐL:

"... A FÖLD a Megnyilvánulttá lett (!) „ÚJ EREJÉBEN” [az EGYETÉRTÉS EREJÉBEN] immár ÖNNÖN EREJÉBEN is ’képes’ arra, hogy egészen ÖNNÖN EREDŐ PONTJÁIG „visszatekintve / visszanyúlva” a saját ÉLETÉBEN és TÖRVÉNYES ÉLET-ÚTJÁN „addig” Megnyilvánulttá lett minden (!!!) „Közép-Ponti Alap-Értéket” „közvetlenül” „Tartson” / „elérjen”, és ezáltal olyan IGAZÍTÁSI és RENDEZÉSI [majd ÉPÍTÉSI / teremtési / kiteljesítési] Lehetőségeket Nyithasson meg, amelyekben a FÖLD Megnyilvánult-Lénye minden (!!!) Természetes / TÖRVÉNYES ÁRAMLÁSÁBAN képes Megnyilvánulni.

(...)
Az EGYETÉRTÉS EREJE a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN az első olyan ERŐ, amely „közvetlenül a MINDENHATÓ [és így a FÖLD-MAGA] ÖNLÉNYEGÉBŐL” „kiindulva” vált Megnyilvánulttá a FÖLD ÖNNÖN ÉLET-ALAPJÁBÓL. Ez az ERŐ „egyszerre” FÖLDI-és-VILÁGI-és-LÉTEZÉSBELI EREJE a FÖLDNEK, egy olyan ERŐ, amely [természetesen a „Világi Létezésében”] „közvetlenül Kapcsolja” a FÖLDET-MAGÁT a „LÉTEZÉSBELI Eredő-Pontjába”, és így abba az „(Eredő) ÁRAMLÁSBA”, amely már a VILÁG „határain” is „túl-mutat” / a TEREMTETT LÉTEZÉS EGÉSZÉT ’közvetlenül’ ÁtHatja. [A FÖLD-MAGA ÖNNÖN ÉLETÉBEN TÖRVÉNYESEN Felépítette és Megnyitotta azt az „utat” („befogadó utat”), amely ezen ÚJ ERŐ általi „Kapcsolódást” és „EGY-Létet” lehetővé teszi.]

(...)
Az EGYETÉRTÉS EREJÉBEN a „FÖLD-mint-Világ” „ÖNNÖN EREJÉBEN” [önnön Létezése okán] képes „közvetlenül” TUDATOSODNI minden olyan KÖZVETLENSÉGBEN és ÁRAMLÁS-jellegben, amelynek EREDŐJE SZERINT és a TÖRVÉNYES ÚTJÁBÓL és TÖRVÉNYES VÁLASZTÁSAIBÓL EREDŐEN „Természetes résztvevője”. Az EGYETÉRTÉS EREJÉBEN a FÖLD-MAGA [és így a FÖLD Természetes Létezője] akár „KRISZTUS EREJÉBEN”, akár közvetlenül a „MINDENHATÓ EREJÉBEN” [és „közvetlenül ÖNNÖN EREJÉBEN”] képes TUDATOSÍTANI, hogy a TEREMTETT LÉTEZÉS EGÉSZÉN belül „maga” mely TÖRVÉNYES ÁRAMLÁSOKNAK „milyen Alapon” résztvevője, és így akár az ÉPÍTÉS, akár az IGAZÍTÁS vagy RENDEZÉS folyamataiban milyen TÖRVÉNYES Lehetőségekkel rendelkezik.

          A RENDEZÉS Megnyilvánulásairól már Tudatosított az, hogy (1) jellemzően és elsődlegesen „Egy adott Természetes Közvetlenség Áramlásai el-fajzásainak TÖRVÉNYES Elhárítására szolgálnak” --- (2) és emellett TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN [a BOLDOGSÁG Forrás-Erejében és/vagy más TÖRVÉNYES EGYETÉRTÉS ÚTJÁN Megnyilvánulttá lett „Közép-Ponti Alap-Értékben”] TÖRVÉNYESEN MEGNYÍLHAT – jellemzően ma még a NAGYON Különleges vagy legalább IGEN Különleges RENDEZÉS „alapján / keretében” – olyan jellegű RENDEZŐ MEGNYILVÁNULÁS is, amely ÚTJÁN a különböző Természetes Közvetlenségek közötti sajátos [leginkább Különös jellegű, ritkábban Különleges jellegű] „ÁtHatások” vagy más jellegű zavaró Megmutatkozások / Megnyilvánulások is Elháríthatóak. TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN jellemzően a „VAN”-ság [a MEGNYILVÁNULÁS / TÖRVÉNYES MEGNYILVÁNULÁS] „ERŐIBEN” / MEGNYILVÁNULÁSAIBAN NYÍLHATNAK MEG OLYAN IGEN KÜLÖNLEGES VAGY NAGYON KÜLÖNLEGES RENDEZŐI MEGNYILVÁNULÁSOK, AMELYEK ÁLTAL „EGYSZERRE TÖBB OLYAN KÖZVETLENSÉG ÉS ÁRAMLÁS EGYÜTTES [VAGY AKÁR EGY-KÉNT VALÓ] RENDEZÉSE” IS MEGNYILVÁNULTTÁ LEHET, AMELYEK EGYMÁSSAL EGYETÉRTÉS ÚTJÁN SZOROS KÖZVETLENSÉGBEN MÉG NEM NYÍLTAK MEG / NEM NYILVÁNULNAK MEG EGYMÁSSAL TÖRVÉNYES KÖZVETLEN ÁRAMLÁSBAN A BOLDOGSÁG FORRÁS-EREJÉBEN MEGLÉVŐ TÖRVÉNYES KAPCSOLÓDOTTSÁGUKON KÍVÜL.

         Természetes módon TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN a „BOLDOGSÁG Forrás-Erejében” MINDEN (!) TÖRVÉNYES KAPCSOLÓDOTTSÁGBAN VAN ami és aki Megnyilvánulttá lett [akár Megmutatkozott], így a BOLDOGSÁG Forrás-Ereje [az „önlényeg(ben)”] egy olyan TÖRVÉNYES „kapcsolódási (alap-)pont” minden létező / minden Megnyilvánulás önnön lényében, amelyben olyan KÜLÖNLEGES RENDEZŐI Megnyilvánulások is Megnyithatóak [VANNAK], amelyek az egymással EGYETÉRTÉS ÚTJÁN más módon még nem Kapcsolódottak közötti sajátos ÁtHatások RENDEZÉSÉRE is alkalmasak.

(…)      Az egymással EGYETÉRTÉS ÚTJÁN „Szoros” Közvetlenségben még meg-nem-nyílt KÖZVETLENSÉGEK és/vagy „Létezők/Teremtők” érintettségében Megmutatkozott vagy Megnyilvánulttá lett „sajátosságok” „KÜLÖNLEGES RENDEZÉSÉRE” tehát minden esetben „abból a TÖRVÉNYES Alapból / TÖRVÉNYES Kapcsolódási Minőségből / Pontból” Nyílhat meg Lehetőség, amely a „legközelebbi” TÖRVÉNYES Kapcsolódása minden (!!!) Érintettnek.

(…) Ahogyan említettem: az ilyen jellegű KÜLÖNLEGES RENDEZŐ folyamatok [és maga ez a MEGNYILVÁNULÁS] „nehezebben” Érzékelhető és TUDATOSÍTHATÓ a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN, ugyanakkor a FÖLD-MAGA [a FÖLDANYA-MAGA és a FÖLD minden Természetes Létezője] A KÖZVETLENÜL ŐT-MAGÁT ÉRINTŐ RÉSZBEN TUDATOSODHAT az ilyen NAGYON KÜLÖNLEGES RENDEZÉS MEGNYILVÁNULÁSÁBAN IS.

„Pontosan Érzékelhető” az, hogy „valamilyen KÜLÖNLEGES folyamat Nyilvánul meg”, és általában e KÜLÖNLEGES folyamat „részletei” [vagy akár „miben-létének természete / teljessége”] „nehezen” vagy „nagyon nehezen” TUDATOSÍTHATÓ még a „közvetlenül érintő részeiben is”.

(…)      Megismétlem, mert fontos: az egymással EGYETÉRTÉS ÚTJÁN (!!!) még „Szoros” Közvetlenségben meg-nem-nyílt [azaz egymással jellemzően „csak” a BOLGOGSÁG Forrás-Erejében „kapcsolódó”] Létezők és Közvetlenségek között is Megmutatkoztak / Megmutatkozhatnak „kedvezőtlen átHatások”, és ezek RENDEZÉSE [az ilyen jellegű sajátos „el-fajzások” Elhárítása] is FOLYAMATBAN VAN.

 

TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN az egymással EGYETÉRTÉS ÚTJÁN „Szoros” Közvetlenségben még-meg-nem-nyílt Létezők vagy Közvetlenségek közötti „kedvezőtlen Hatások” ELHÁRÍTÁSA [egyfajta KÜLÖNLEGES RENDEZÉS ÚTJÁN] jellemzően ma még a BOLDOGSÁG Forrás-Erejében Nyilvánul meg / Nyilvánulhat meg [a Létezők / Érintettek „önlényegében / önlényegéből kiindulóan”]…

 

(…) Az, hogy immár a FÖLD-MAGA is MEGNYILVÁNULT A „MEGMUTATKOZÁSOK ELHÁRÍTÁSÁNAK FÖLDI TÖRVÉNYES EREJÉBEN” [azaz más néven a TELJESSÉG MEGTARTÁSÁNAK EREJÉBEN]

I./

egyfelől a FÖLD-MAGA és a FÖLD Természetes Létezői számára [’könnyebben’ és] KÖZVETLENÜL (!) TUDATOSÍTHATÓVÁ TETTE / TESZ minden a FÖLDET-MAGÁT [és/vagy a FÖLD valamely Közvetlen TÁRS-Teremtőjét] érintő KÜLÖNLEGES RENDEZŐ MEGNYILVÁNULÁST vagy bármely más jellegű KÜLÖNLEGES MEGNYILVÁNULÁST [akár valamilyen sajátos Igazodást],

II./

másfelől / továbbá [ebből eredően] TÖRVÉNYES LEHETŐSÉGET Nyitott az ÚJ ERŐ arra, hogy a FÖLD-MAGA az ilyen KÜLÖNLEGES RENDEZÉSEKBEN / NAGYON KÜLÖNLEGES MEGNYILVÁNULÁSOKBAN ÖNNÖN EREJÉBEN KÖZVETLENÜL IS TUDATOS TEREMTŐ MÓDON VEHESSEN / VEGYEN RÉSZT [akár az „előkészítésekben / előkészületekben”, akár bármely más Megnyilvánításban / Tudatosításban],

III./

ezáltal pedig „megnőtt” / MEGERŐSÖDÖTT A FÖLD-MAGA MEGTARTÁSA mind az ÖNNÖN ÉLETÉN belüli Természetes Közvetlenségeit érintően, mind pedig VILÁG-beli és LÉTEZÉS-beli TÖRVÉNYES KÖZVETLENSÉGEI érintettségeiben.

 

            Mivel „eddig” „nehezen voltak TUDATOSÍTHATÓAK” a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK [és a VILÁG] ilyen KÜLÖNLEGES jellegű [egyszerre és együttesen több Közvetlenséget is érintő” és/vagy „távolabbi eredő pontból Megnyilvánuló] RENDEZÉSEK a legtöbb Világ számára [így a FÖLD-MAGA számára], ezért „eddig” MAGUK-A-VILÁGOK [és világok] „csak alig” „tudtak” Tudatos teremtőként / Tudatos résztvevőként jelen lenni az ilyen [általában ’nagy jelentőségű’] Teremtő folyamatokban. A FÖLD-MAGA [és a FÖLD ÖNNÖN MAGJAI] „eddig” jellemzően egyfajta „várakozás-szerű” „sajátosan csöndes” vagy „értelmezhetetlen” „folyamatként” [néha az „IRGALOM” Különleges Megnyilvánulásaként] „élték” meg az ilyen „egyszerre több Világot vagy LÉT-Formát” is érintő / átHató RENDEZŐ folyamatokat, az ilyen „nehezen tudatosítható várakozás jelleg” pedig az „erő-vesztés veszélyét hordozza”, és emiatt is Szükség volt egy olyan FÖLDI ERŐ MEGNYILVÁNÍTÁSÁRA, amely ezen veszélyeztetettség Elhárítására ÖNNÖN EREJÉBŐL is képes.

 

(…)A „MEGMUTATKOZÁSOK ELHÁRÍTÁSÁNAK FÖLDI TÖRVÉNYES EREJE” „jellemzően” „csak” a NAGYON KÜLÖNLEGES vagy IGEN KÜLÖNLEGES RENDEZŐ jellegű Megnyilvánulásokban HAT,

azonban a FÖLD ÖNNÖN MAGJAINAK [Teljességes EGY-Létükből eredően] FONTOS TUDATOSÍTANIA az új FÖLD-ERŐT.

Az új FÖLD-ERŐ TUDATOSÍTÁSA jelentősen könnyebbé teheti a FÖLD ÖNNÖN MAGJAI [és a FÖLD-MAGA (!)] számára a „Végső KiIgazítás” IGEN Különleges és NAGYON Különleges Teremtő folyamatainak TUDATOSÍTÁSÁT

és így a SZÜKSÉGES és LEHETSÉGES TEREMTŐ FOLYAMATOKBAN VALÓ TUDATOS ÉS TELJESSÉGES JELENLÉT MEGNYILVÁNÍTÁSÁT.

(...)
          A „MEGMUTATKOZÁSOK ELHÁRÍTÁSÁNAK FÖLDI TÖRVÉNYES EREJE” [mint a FÖLD-MAGA „VILÁGI-ÉS-LÉTEZÉSBELI MEGNYILVÁNULÁSA”] elsődlegesen / jellemzően azokban a KÜLÖNLEGES RENDEZŐ / KÜLÖNLEGES TEREMTŐ FOLYAMATOKBAN Nyilvánul meg, amelyek „egyszerre és együtt több Közvetlenséget is érintenek” és/vagy olyan jellegű „különleges Áramlásban” Nyilvánulnak meg, amely „irányokban / megnyilvánulásokban” a FÖLD-MAGA még nem Nyílt meg EGYETÉRTÉS ÚTJÁN TÖRVÉNYES „Szoros” KÖZVETLENSÉGBEN.

            A „MEGMUTATKOZÁSOK ELHÁRÍTÁSÁNAK FÖLDI TÖRVÉNYES EREJE” azonban „Szükség szerint” a FÖLD-MAGA „bármely” TÖRVÉNYES TEREMTŐ FOLYAMATÁBAN Megnyilvánulhat, és ezáltal is közvetlen résztvevője a FÖLD-MAGA BIZTOS MEGTARTÁSÁNAK és SZÜKSÉG SZERINTI MEGERŐSÍTÉSÉNEK.

 

(…)      Jelenlegi megértésem szerint ’MINDENHATÓNKNAK’ [azaz a BOLDOGSÁG Forrás-Erejének] a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK EGÉSZÉRE Tett ’ÁtVilágításainak / Értékelésének’ az az egyik ’megállapítása’ [vagy ’önnön erejében tett Tudatosítása’], hogy a TEREMTETT LÉTEZÉSBEN megnyilvánulttá lett „el-fajzások” [azaz ’Megmutatkozások’] egyik eredője a „VAN”/ „A MEGNYILVÁNULÁS” „meggyengülése”.

            A „VAN” / „A MEGNYILVÁNULÁS” „meggyengülése” egy olyan sajátos módon „mutatkozott meg” TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN, hogy „az önnön lényükre” (és önnön törvényes áramlásaikra) vonatkozó Teremtéseikben a ’teremtők’ akadályozottá váltak a TUDATOSÍTÁSI folyamatok KÖZVETLEN megélésében / megnyilvánításában. TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN sokféle „akadályozója” / akadályozottsága / „el-fajzása” Mutatkozott meg a TUDATOSÍTÁSI folyamatoknak és így a „TUDATOS TEREMTÉSNEK” [vannak akik ezt egyfajta „elhomályosulásként” élték meg és értelmezik, mások az „eredőtől és önlényegtől való különös eltávolodásként /eltávolodottságként” (akár „elszakadásként”) stb].

            TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK „ÖNLÉNYEGÉBŐL” eredően azonban [mely irányulása szerint a Szabad és Boldog Teremtésben való KiTeljesedés] „semmi és senki nem akadályozhatja meg a ’teremtőket’ / létezőket abban, hogy önnön megnyilvánult lényüket és a törvényes áramlásaikat érintően teljes tudatosságban nyilvánuljanak meg, méghozzá „önnön erejükben”.

TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN a TÖRVÉNYES KÖZVETLENSÉGEK Áramlásaiban Megmutatkozott „akadályozottságok” Elhárításának egyik eszközeként formálódott meg a „Közvetítés” RENDEZŐ jellegű Megnyilvánulása [20130923].

 

          A FÖLD-MAGA „MEGMUTATKOZÁSOK ELHÁRÍTÁSÁNAK FÖLDI TÖRVÉNYES EREJE” az egyik olyan „fontos” TÖRVÉNYES MEGNYILVÁNULÁSA a FÖLDNEK, amely immár „szükségtelenné” tett / tesz több korábbi Közvetítés jellegű KÜLÖNLEGES Megerősítést / Megnyilvánulást. A „MEGMUTATKOZÁSOK ELHÁRÍTÁSÁNAK FÖLDI TÖRVÉNYES EREJE” az egyik olyan fontos FÖLDI MEGNYILVÁNULÁS, amely által a FÖLD-MAGA [a FÖLDANYA-MAGA és a FÖLD Természetes Létezői] KÖZVETLENÜL is TUDATOSODNI képes ÖNNÖN EREJÉBENMINDENBEN” ami KÖZVETLENÜL [vagy akár ’közvetve’] ÉRINTI MAGÁT-A-FÖLDET. Ez fontos alapja

- a „saját lényeg és önnön teljesség” BIZTOS MEGTARTÁSÁNAK,

- a TÖRVÉNYES ÁRAMLÁSOKBAN való Jelenlét BIZTOS MEGTARTÁSÁNAK,

- a TÖRVÉNYESEN Elindított Teremtő folyamatok / Teremtő Utak BIZTOS MEGTARTÁSÁNAK.

Mindez nem jelenti azt, hogy a KÖZVETÍTÉS jellegű Megnyilvánulások a TEREMTETT LÉTEZÉSBEN és így a VILÁG EGÉSZÉBEN „most megszűnnek”. A „Közvetítés” jellegű Megnyilvánulások [mint KÜLÖNLEGESSÉG és „RENDEZÉSI Út” (!)] a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNKBEN ezt követően is TÖRVÉNYESEN MEGTARTOTT Megnyilvánulások maradnak, Megnyilvánulási módjuk / formájuk / tartalmuk azonban valószínűleg jelentősen átalakul.

A Közvetítésekről bővebben: //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1426810538_84.jpg

 

 

A lejegyzés folytatódik a II. részben. A II. rész elérhető ITT

 


 

 
A mai napra:

„Istenem, adj nekem türelmet,
Hogy elviseljem, amit nem tudok megváltoztatni,
Bátorságot [és kitartást], hogy megváltoztassam, amit tudok,

És bölcsességet, hogy e kettőt meg tudjam különböztetni.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350332221_52.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.