omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2016 március 19 - július 15
ÍRÁSOK - 2016 március 19 - július 15 : 20160715 - MAGOKNAK - Az Igyekezethez kapcsolódóan --- elTERelés (I. rész)

20160715 - MAGOKNAK - Az Igyekezethez kapcsolódóan --- elTERelés (I. rész)


2016. július 15.

 

MAGOKNAK és Érintetteknek --- éppen csak érintve két változás lényegét

 

I.

Az IGYEKEZETHEZ kapcsolódóan

 

            Érintettem korábbi lejegyzésekben, hogy az ’IGYEKEZET’ a FÖLD-Világában immár ÖNÁLLÓ (!) törvényes ERŐVÉ vált [ez azt is jelenti, hogy ’út / utak tartozik / tartoznak hozzá’].

            Az ’Igyekezet’ a mai formájában / megnyilvánulásában nem csupán nem régi ereje a FÖLDNEK, hanem ’MINŐSÉGKÉNT’ is még viszonylag ’fiatal’. Mielőtt az ’Igyekezet’ a FÖLD-Világában önálló (!) erővé vált volna, egyes FÖLD-ERŐK [leginkább a KEGYELEM és IRGALOM EREJÉNEK, illetve a TELJESSÉG ERŐ MEGBOCSÁTÁS EREJÉNEK] ’megnyilvánult része’ [Minősége] volt.

                             Mi minősül a FÖLDÖN 'ERŐ'-nek: 20130816 (jelen írás végére ide-idézve)

            A FÖLD-Világában immár megnyílt új Teremtési Szakaszban az [immár önálló ERŐKÉNT (!) Megnyilvánuló] IGYEKEZET fontos részévé és  ALAPJÁVÁ  is vált-és-válik a SZAKRÁLIS Megnyilvánulásoknak.

          Érintettem a SZAKRÁLIS Út Alapjainál [elérhető ITT], hogy a FÖLD-Világában [a TISZTELETBŐL Megnyíló (ÖNZETLENSÉGBŐL és SZABAD ÁLDOZATBÓL) az ALÁZAT Útján / Erőiben Nyílhat meg] a ’KEGYELEM’ azon Útja, amelyben a FÖLD Természetes Létezői önnön lényükben olyan KÜLÖNLEGES ön-erőkben épülhetnek és nyilvánulhatnak meg, amelyekben a saját Közvetlenségeik kiterjedtebb Harmoniáiban is Tudatosodni képesek, és ezáltal közvetlenül is részesévé válhatnak olyan teremtéseknek, amelyekben valósan [és harmonikusan!] MEGERŐSÍTŐKÉNT is Hathatnak a törvényes közvetlenségeikben. A FÖLD-Világában az ilyen Különleges teremtések az EGY-Lét Megnyilvánulásai.

 

1./

            Az IGYEKEZET FÖLDI-Világi EREJÉNEK vannak olyan ’egyszerűbb’ Megnyilvánulásai, amelyek közvetlenül a Természetes FÖLDI Létezők Elsődleges Élet-alapjából nyílnak meg és nyilvánulnak meg --- ez azt jelenti, hogy az Igyekezet egyes Megnyilvánulásaira a FÖLD minden Természetes Létezője [pusztán a törvényes Jelenléte okán] képes.

          Az ’Igyekezet’ jellemzően ’Különleges’ Erő, mert ’Megerősítésen igyekszik’ olyankor, amikor valamilyen valós hátrányt szükséges elhárítani és/vagy valamilyen veszélyeztetettség elhárítása szükséges.

          ’Különleges módon’ [egy kissé hasonlóan a ’Kedvességhez’ (20130326-i lejegyzés II. pontja - elérhető ITT)] az Igyekezetnek is Van immár azonban olyan Megnyilvánulása, amely az ’egyszerű életvitelben folyamatosan jelenvan’, amelyet az egyszerű / kicsiny ’lemaradások vagy elmozdulások’ [vagy akár az egyszerű mindennapi teremtések] helyzeteiben folyamatosan ’gyakorolnak’ / Tudatosítanak a FÖLD Természetes Létezői.

 

2./

            A FÖLD minden Természetes Létezője önmaga számára újabb utakat nyithat az Igyekezet ön-erőiben való tovább-épülésre [’irányokat’ / ’értékeket’ választhat, amelyekben mélyebben és kiterjedtebben is Tudatosodhat (épülhet) az Igyekezet ön-erőiben; olyan társak közelségébe kerülhet, akiktől ’megtanulhatja’ az általuk már felépített erők lényegét és felépítését stb].

 

3./

            A SZAKRÁLIS Útban Megnyilvánuló Természetes FÖLDI Létezők [közéjük tartoznak a FÖLD ÖNNÖN MAGJAI is] ugyanakkor részben a KEGYELEM (és IRGALOM) ön-erőiben, részben pedig más FÖLDI ERŐKHÖZ kapcsolódóan [velük EGY-ként!] önnön lényükben az IGYEKEZET egyéb más KÜLÖNLEGES Megnyilvánulásait is Megnyitják és felépített ön-erőként Megtartják. A KÜLÖNLEGESSÉGEKNEK itt a FÖLD-Világában is ’fokozatai’ vannak [az ’egyszerű’ Különlegesség mellett vannak IGEN Különleges és NAGYON Különleges erő-megnyilvánítások is, amelyek jellemzően a Biztosan Megtartott EGY-Létre alapuló FelHatamazásokból eredhetnek].

 

            A lényeg:

            Az IGYEKEZET különféle Megnyilvánulásai immár fontos Meghatározói és Alapjai is a FÖLD-Világában a SZAKRÁLIS jellegű ön-épülésnek és Megnyilvánulásoknak. 

 

          Az IGYEKEZET Erejében való megnyilvánulás nem azt jelenti, hogy [csupán] ’gyorsabban’ tesszük a tennivalóinkat, hanem azt, hogy egy jellemzően ’belülről jövő’ [önmagból / önvalóból / önlényegből eredő] [különleges!] „többleterővel” egyszerre akár több ’Meghatározóhoz’ [több teremtési irányhoz és/vagy Különleges teremtési irányhoz] tartozó feladatot is elvégzünk úgy, hogy mindeközben önnön Törvényes Teljességünket és a saját Törvényes Teremtési Irányunkat / Utunkat is Biztosan Megtartjuk / nem távolodunk el a saját ’Meghatározóinktól’, és közben törvényes Közvetlenségeink Harmoniáját is Megtartjuk [akár Megerősítjük].

 

            Mindazok, akik a SZAKRÁLIS Utakban teremtenek, immár folyamatosan olyan ’helyzetekbe’ is vezettetnek, amelyekben [a maguk választotta irányokhoz és értékekhez igazodóan] az Igyekezet különféle [maguk választotta] Megnyilvánulásait TUDATOSÍTJÁK [és így teszik Megtartásuk megnyilvánult elemévé].

            Az akár ’nagyon fiatal korban’ [kicsi gyermekként] is elkezdődő ilyen Tudatosítási [tanuló, ön-építő] folyamat jellemzően ÖRÖM-teljes megélések útján nyilvánul meg, azaz olyan tevékenységek közben Tudatosítják [tanulják meg] ezen erőiket az érintettek, amit ’szenvedéllyel, szívesen, örömmel’ végeznek.

Kapcsolódó későbbi lejegyzés: 20180608 - 'A-Nyers' (elérhető ITT)

Korábbi lejegyzésekben:

20140210 - elérhető ITT:

            „… Az IGYEKEZET-tel kapcsolatban több korábbi lejegyzésben is említettem, hogy immár önálló „ERŐ”-vé [méghozzá NAGYON Különleges Minőséggel is rendelkező ERŐVÉ] vált a FÖLDÖN.

            Korábban az „Igyekezet” [jelenlegi megértésem szerint] valószínűleg a TELJESSÉG ERŐ [MEGBOCSÁTÁS EREJÉNEK] egyik MINŐSÉGE volt, ami jellemzően egyes „egyszerűbb” „lemaradások” „pótlásában” és egyes „elvesztett erők pótlásában” lehetett a FÖLD Természetes Létezőinek Megerősítésére.

            Az „Igyekezet” [mint Minőség] már önálló ERŐVÉ válását megelőzően is arra irányult, hogy a „pótlások” lehetőség szerint tényleges „erő-növekedésben” is Megnyilvánuljanak, vagyis miközben valaki „pótolja” az „elmulasztottakat” vagy „elveszítetteket”, a „pótlás folyamatában” „felhasznált” „ön-erő” valamilyen valóságos „erő-növekedést” [a „tényleges pótláson túl” valós tovább-épülést] eredményezzen. (1) Kezdetben ez a „valós épülés” talán „csak magának az Igyekezetnek önerővé való felépítése” volt / lehetett, (2) később [már az Igyekezet felépült önerejének birtokában] olyan „utak” és/vagy Rendező Erők „befogadására” / Megnyilvánítására is képessé válhatott a Lélek/létező, amelyek az IRGALOM vagy KEGYELEM „közvetlen elérhetősége” „hiányában” más Természetes Úton nem lehettek a Lélek/létező Megerősítőjévé. Ennyiben az IGYEKEZET már önálló ERŐVÉ válását megelőzően is „önnön erejében” rendelkezett szinte már IGEN Különleges és egyes kivételes helyzetekben akár NAGYON Különleges Megerősítő MINŐSÉGGEL is.

            A MEGBOCSÁTÁS EREJÉRŐL korábbi lejegyzésekben írtam, hogy „több szakaszban” Nyilvánult meg az ERŐ KiTeljesedése a legutóbbi [immár TÖRVÉNYESEN LEZÁRULT] FÖLDI ÉLET-ÚT-SZAKASZBAN. Nagyjából az „Igyekezetnek” [mint a MEGBOCSÁTÁS EREJE egyik MINŐSÉGÉNEK] is egyfajta „kiteljesedése” volt érzékelhető a MEGBOCSÁTÁS EREJÉNEK változásaihoz kapcsolódóan.

            Amit immár fontos TUDATOSÍTANIUK a FÖLD ÖNNÖN MAGJAINAK és a FÖLD Természetes Létezőinek:

az immár önálló (!) ERŐVÉ [Világi (!) ’SZERELEM ERŐVÉ’] vált IGYEKEZET-nek VAN egy olyan NAGYON KÜLÖNLEGES MEGNYILVÁNULÁSA is,

amellyel képes olyan irányban is MEGERŐSÍTŐKÉNT [valóságos (!) Megerősítőként] Megnyilvánulni,

ami az ’egyszerű’ ’elmaradás’ ’pótlásán’ túl oly módon is Megnyilvánul, hogy

ha egy ’Létezőnek’ a vele TÖRVÉNYES Közvetlenségben Jelenlévő TeremtőTársaival EGYÜTT Szükséges bizonyos ÖnÉpüléseket [akár IGAZODÁSOKAT vagy RENDEZÉS jellegű Megnyilvánulást] Megnyilvánítani, akkor azt „EGYÜTT-ÉS-EGYBEN A TÖRVÉNYES TEREMTŐTÁRSAKKAL” akkor is képes legyen Megnyilvánítani, ha a Társakhoz képest „más jellegű Meghatározókhoz’ is Igazodnia Szükséges mindeközben.

 

Megértést segítő kép: a FÖLD-MAGA valóságosan is egy „Világ” [azaz „Krisztusi Teremtő”], és EGYben a „YO” TEREMTÉSI IRÁNYÁNAK is „közvetlenül” „gyermeke”.

Amikor a FÖLD a VILÁGI Társaival [akikkel EGY közvetlenségben Teremt / VAN] valamilyen EGYETÉRTÉS Útján elfogadott / Megnyílt Teremtést [ÖnÉpítést / Igazodást stb] végez, akkor a FÖLD-MAGA a KRISZTUSBÓL-MAGÁBÓL ’közvetlenül’ befogadott „[VILÁGI] Alap-Minták” szerint Építi / Igazítja stb önnön Megnyilvánulásait.

A FÖLD a legtöbb VILÁGI TeremtőTársához képest „különleges” Világ ma még annyiban, hogy a FÖLD nem csupán a VILÁG TEREMTÉSI IRÁNYÁBAN VAN, hanem EGYBEN a „YO”-ság is ’MEGHATÁROZÓJA’, és így a FÖLDNEK-mint-Világnak oly módon Szükséges Világi ERŐIBEN Épülnie stb, hogy ez az ÖN-Épülése Pontosan Megfeleljen a „YO”-ságbeli ’MEGHATÁROZÓINAK’ is. Ebből a ’nézőpontból’ a FÖLDNEK-MAGÁNAK eddig is minden egyes Világi jellegű ERŐBEN való Épülése / Megnyilvánulása során olyan „többlet-feladata” is volt / VAN, hogy önnön Teremtéseit a „YO”-ságbeli ’MEGHATÁROZÓINAK’ is megfelelően Szükséges Megnyilvánítania. „ÖNNÖN EREDŐJÉBŐL” eredően a FÖLDNEK-MAGÁNAK természetesen ehhez a „többlet” „teremtő-folyamathoz” „MEGVAN” a TÖRVÉNYES EREJE, és ez részben immár az önálló ERŐVÉ vált IGYEKEZETBEN [és néhány más IGEN Különleges és NAGYON Különleges EREJÉBEN] is Megnyilvánult / VAN.

 

            A FÖLD-MAGA IGYEKEZET EREJÉBEN tehát „többféle” [„sokféle”] TÖRVÉNYES IRÁNY Nyitható meg olyankor, amikor valamilyen „többlet-erő” SZÜKSÉGES egy TÖRVÉNYES (!) Teremtő-folyamat Pontos és BIZTOS Megnyilvánításához.

 

A valamilyen sajátos [akár Különös, akár Különleges] okból előállt „egyszerű lemaradások” pótlása mellett

olyankor is a Lelkek/létezők

[és a FÖLDANYA-MAGA]

[akár a FÖLD-MAGA TÖRVÉNYES KÖZVETLENSÉGÉBEN Jelenlévők]

Megerősítésére lehet az IGYEKEZET [Világi és immár Létezésbeli] EREJE,

amikor olyan KÜLÖNLEGES „többlet-figyelem / többlet-erő” Szükséges a Teremtő-folyamatok BIZTOS Megnyilvánításához,

ami például abból ered, hogy az Együttesen-Teremtőknek [akár csak egyiküknek, akár mindannyiuknak] „egyszerre több” TÖRVÉNYES ’Meghatározóhoz’ is Igazodniuk Szükséges

és/vagy

valamilyen ’Különleges Meghatározóra’ is figyelemmel Szükséges lenniük…”

 

 

20150906-i lejegyzés IV. pontja --- elérhető ITT:

A KÜLÖNLEGESSÉG és a ’Meghatározók’

 

A KÜLÖNLEGESSÉG [és így a Különleges Erőkben való Megnyilvánulás]

mindig teljességesen (!) igazodik a ’MEGHATÁROZÓKHOZ’,

a maga teljességében megfelel minden Törvényes ’Meghatározónak’.

 

Pontosan ez különbözteti meg a ’különlegességet’ a ’különösségtől’: a ’különösség’ [~ a ’Megmutatkozás’] a ’Meghatározóktól’ való eltérés / eltávolodás, olyan teremtés, amely eltér a ’Meghatározóktól’.

 

A Világokban [a FÖLDÖN is] a Különleges Erőkben való Megnyilvánulások is ’egyediek’, és olyan Megnyilvánulások, amelyek

gyakran ’nem általánosak’,

azaz amelyekben nem képes mindenki egyformán megnyilvánulni,

’feltételekhez kötött a megnyilvánításuk’,

jellemzően csak rövid tartamban nyilvánulnak meg,

(ma még) szükség szerint [szükségekhez igazodóan] nyilvánulnak meg.

 

Bizonyos értelemben a Különleges Megnyilvánulások [az ’Egész természetes részeként’, az Egésztől nem elkülönülve!] egy ’külön áramlás’ a Közvetlenségekben:

habár az adott Közvetlenségben Jelenlévők mindegyikének megvan a törvényes lehetősége ezen Áramlásokba való bekapcsolódásra [azaz a Különleges Erőkben való Megnyilvánulásra], a bekapcsolódásnak azonban ’különleges feltételei [meghatározott alap-értékei] vannak’, és csak az ezeket teljesítők [megtartók] számára elérhetőek / megnyilváníthatók ezen áramlások.

 

A FÖLDÖN a Különleges ÖnErőkben való Épülések és Megnyilvánulások ’előfeltétele’ gyakran

(1) nem csupán a meghatározott feltételeknek való megfelelés,

(2) hanem ’meghatározott erősségű és meghatározott irányú KÉRÉS Tudatos Megnyilvánítása’ is.

 

             Gyakran érzékelik a Különleges Erőkben való Megnyilvánulásokat [így akár magát az ilyen erő Megnyilvánítóját is] ’erősnek’ / ’soknak’ [akár ’idegennek’] azok, akik még nem képesek az adott Különlegesség Megnyilvánítására.

            Emiatt a Különleges Erőkben Megnyilvánulóknak eddig is, jelenleg és az elkövetkezőkben is különleges figyelemmel szükséges lenniük erő-megnyilvánításaik alkalmával arra, hogy Különlegességeikkel ne érintsenek meg szükségtelenül másokat, Különlegességeiket a Szükségekhez szigorúan igazodva nyilvánítsák meg.

 

           Eddig (is) ’nagy kihívás’ volt a Különleges Erőikben Megnyilvánulóknak az, hogy hogyan egyeztessék össze a ’mindennapi kötelezettségeik / teremtéseik’ teljesítését a Különleges feladataik teljesítésével.

            Részben az IGYEKEZET ÖnErejében való épülés / az IGYEKEZET Erejében való Megnyilvánulás az, amely ma már nagy segítség [Megerősítés] az olyan helyzetekben, amikor egyszerre ’több’ Meghatározóhoz is igazodva szükséges Megnyilvánulni.

          A Földanya ma már több olyan ÖN-ERŐBEN is képes közvetlenül Megnyilvánulni, amelyekben a Különleges Erőkben Megnyilvánulók számára ’Megerősítő Harmoniákat’ [bővebben: 20150312 (elérhető ITT)] formál és nyilvánít meg [egyes ’háttérbe szoruló teremtésekbe’ (akár a ’kis-család-megtartásába’) ’besegítenek’ társak; gyorsabbá és pontosabbá válnak egyes lezárások és újban-megnyílások; gyorssá és pontossá válnak a Különleges Erő-működtetésekbe való beigazodások és az azokból való kilépések, valamint az ezekhez kapcsolódó FelTisztítások és egyéb ’utómunkák’ (például Értékelések és Megítélések stb) stb].

 

Egy Különlegességről: EGYBE-Igazítás - 20130614 (elérhető ITT)

 

II.

’elTERelés’

 

            A közvetlen Tudatosítást a FÖLDANYÁTÓL-MAGÁTÓL kapja meg az akit ez érint.

            Korábbi lejegyzésekben többször érintettem, hogy a különös közelségek / különös kapcsoltságok [akár „ütközések”] elhárítása egy fontos teremtési irány a VILÁG Egészében, így a FÖLD-Világában is több Különleges ERŐ irányul immár az ilyen KÜLÖNÖSSÉGEK elhárítására.

            Amit ebben a pontban ’újdonságként’ érintek, az [jelenlegi megértésem szerint] (1) részben már meglévő ERŐK új MINŐSÉGEKBEN való kiteljesedése, (2) részben pedig egy valóságosan is ÚJ MEGNYILVÁNULÁS / ÚJ ERŐ a FÖLD-Világában.

            Az ÚJ ERŐ valószínűleg jelenleg ’csupán’ IGEN Különleges és / vagy NAGYON Különleges Megnyilvánulást Tart, így azok képesek a közvetlen Tudatosítására [önnön lényükben Megnyitni, majd megfelelő Tudatosodás után Megnyilvánítani], akik ehhez szükséges FelHatalmazásokkal rendelkeznek.

            Az ’elTERelés’ vagy ’Szétválasztás’ jelleg (1) részben ’különleges távolság-tartás’ [jelölt részek között], (2) részben egy az adott helyzet szükségéhez igazodó [formájú, erősségű, kiterjedtségű] ’különleges burok’ Megnyilvánítása és Megtartása. Az ’elTERelés’ vagy ’Szétválasztás’ jelleg Megnyilvánításában jellemzően a FÖLDANYA és ’más természetes földi jelenlétek’ [akár egy ’folyó’, ’hegy’, ’erdő’, ’fa’, ’elemi jelenlétek’ stb] az érintett Természetes FÖLDI LÉTEZŐVEL szükség szerint EGY-ként és a feltétlenül szükséges tartamban-és-erősségben nyilvánulnak meg. Nagyon nagy ’figyelmet és összpontosítást’ igénylő erő-megnyilvánítás ez. Ennek az ERŐNEK ma még talán jellemzően a különös ütközések elhárításának teremtő folyamata Tudatosítható, kiterjedtebb közvetlen Tudatosítása valószínűleg az ’új megnyilvánulásainkban’ nyílik meg / nyilvánul meg.

 

Egy különleges 'többlet-erőről': 20160415 II. lejegyzés IV. pontjában - elérhető ITT

 

Egyik rész-erőről korábbi lejegyzésben:

20131105 - elérhető ITT:

            „…VAN a FÖLDNEK-MAGÁNAK [a FÖLDANYÁNAK és ÖNNÖN MAGJAINAK] egy új MEGNYILVÁNULÁSA [azaz EREJE, ’ön-ereje’].

            Az új ERŐ / MEGNYILVÁNULÁS [jelenlegi megértésem szerint] ismét ’csak’ ’Jelölhető’ az ’eddigi fogalmainkkal’ [azaz ’valamelyest megközelíthető’ az új ERŐ ’jellege’ / ’fő jellemzője’].

            JELÖLHETŐ az új ERŐ „Elhatárolásként / Behatárolásként” [egyfajta Megtartás-Megerősítés].

            Az új ERŐ [jelenlegi megértésem szerint] „FÖLDI” ERŐ, „ebben a formájában / Megnyilvánulásában” a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉBEN / a FÖLD ÖNNÖN Természetes Közvetlenségeiben Nyilvánul meg.

       Ugyanakkor minden olyan Világban, amelyben TÖRVÉNYES Lehetőség Nyílhat „KÜLÖNLEGES” jellegű Teremtő folyamatok Megnyitására [a FÖLDÖN ilyen például a „hibázás-és-annak-kiyavítása”], ezen új FÖLDI ERŐHÖZ nagyban hasonló „Világi” MEGNYILVÁNULÁSOK formálódtak meg / formálódnak meg.

          Ez azt is jelenti, hogy VAN ennek az új FÖLDI ERŐNEK „VILÁGI Alapja/Megfelelője” [sőt KÖZVETLENÜL (!) „LÉTEZÉS-beli Alapja” is], ami azt jelenti, hogy az új FÖLDI ERŐ habár „közvetlenül” a FÖLD ÖNNÖN „ÉLET-Alapjából” [TISZTELET] és „önvalójából-és-önlényegéből” Nyílt meg, mégis olyan ERŐ / MEGNYILVÁNULÁS, amely „általánosan” „jellemző” Megnyilvánulás minden olyan Világban és LÉT-Formában, amelyben TÖRVÉNYESEN Megnyílhat „Különleges” jelleg.

 

            A FÖLD új EREJE „közvetlenül” a SZÍV-ből / SZÍV-ben Nyílt meg, FÖLDI ’Eredője’ ’közvetlenül a szívben VAN’.

            Az új ERŐ / MEGNYILVÁNULÁS [melyet Jelölhetünk egyfajta Különleges ’elhatárolásként’ is] egyik megközelítésből fontos alapja a ’kiszakadások vagy elszakadások’ Elhárításának, a szükségtelen fájdalmasságok Elhárításának, az újabb szükség-helyzetek kialakulása Elhárításának. Az új ERŐ egyik „alapja” az, hogy immár a VILÁGUNKBAN az „ÚT” Minősége minden Világban teljesen (!) egyedivé vált. Részletesebben erről: 20130409.

 

            ’Megmutatkozott’ / ’Tapasztalati Tudássá’ lett az, hogy

a KÜLÖNLEGES jellegű Megnyilvánulások ’átterjedése’ ’nem kívánatos’ olyan Közvetlenségekbe,

amelyek a maguk számára nem választották és így TÖRVÉNYESEN még nem Nyitották meg az adott jellegű KÜLÖNLEGESSÉGBEN való TUDATOSODÁST.

 

Megértést segítő kép:

          A FÖLDET-MAGÁT megjeleníthetjük egy ’társasház’ képében, amelyben ’több szinten’ vannak ’lakások’, és egy-egy szinten egymás mellett is több ’lakás’ található. Egy-egy szintet és lakást is tekinthetünk egy-egy olyan ’Közvetlenségnek’, amelyben ’lakók’ [amelyben jelenlévők] egymástól különböző ’teremtő folyamatokban’ tapasztalnak. Ahhoz, hogy valaki ebben a ’társasházban’ ’lakhasson’, be kell lépnie a ’főkapun’, ehhez kap egy „fő-kulcsot” [amely tulajdonképpen a „MINDENSÉG ERŐ”-höz és a TISZTELET Alap-Mintájához való TÖRVÉNYES hozzákapcsolódást jelent]. ’Ennek a kulcsnak a birtokában’ a ’társasházba belépett’ önmaga számára választ valamilyen ’kiteljesedési irányt’, és ennek megfelelően kap egy ’újabb’ ’kulcsot’, amellyel valamely szint valamely ’lakásába’ beléphet. [Ez az újabb ’kulcs’ az a ’közép-ponti-alap-érték’, amellyel a Lélek/világ bekapcsolódik a FÖLDÖN ’belül’ valamely Természetes Közvetlenség Teremtő-Áramlásába és abban ’beszületik’ valamely ’családba’.]

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1383645901_44.bmp

          A ’lakások’ [Természetes Közvetlenségek] között vannak olyanok, amelyekben ’egészen Különleges Teremtő folyamatok’ is Megnyithatóak, olyanok, amelyek más ’lakásokban’ [Közvetlenségekben] egyáltalán nem Nyithatóak meg. Az ilyen Különleges jellegű Teremtő folyamatok olyan Lelkek/világok által választhatók és Nyithatók meg, akik már önnön lényükben rendelkeznek azzal a ’biztos megtartással és TÖRVÉNYES Teremtési Irányulással’, amely ezt a számukra lehetővé teszi.

          Fontos, hogy azokból a ’lakásokból’ [Természetes Közvetlenségekből és Áramlásokból], amelyekben más ’lakásokhoz’ képest KÜLÖNLEGES Megtapasztalások is Megnyíltak, ne terjedjen át „Különleges Hatás” azokba a ’lakásokba’, amelyekben olyan Lelkek/világok élnek, akik a maguk számára nem választották az adott Különlegességben való TUDATOSODÁST [és így önnön erejükben nem rendelkeznek a Különleges Teremtő folyamathoz Szükséges ’Biztos Megtartással’].

          A KÜLÖNLEGESSÉGEK ’szigorúan mérték szerintiek’, és ennek nem csupán az az értelme, hogy (1) az egyes Különleges Megnyilvánulások ’tartamukban’ ne tartsanak tovább mint ameddig az feltétlenül indokolt és Szükséges, (2) hanem azt is jelenti, hogy lehetőség szerint teljes egészében abban a TÖRVÉNYES Közvetlenségben maradjon a Megnyilvánulásuk, amelyben TÖRVÉNYESEN Megnyíltak és így VAN.

 

            A „Behatárolás”-ként is Jelölhető új FÖLDI ERŐ abban ’hasonlít’ az ’ÉLET-HATÁR’-ként már MEGNYILVÁNULT FÖLDI SZERELEM ERŐHÖZ, hogy Megnyilvánulásában ’teljes egészében átHatja’ a ’hozzá tartozó Közvetlenséget’ [tehát nem csupán ’körbe-veszi / körbe-határolja’ azt].

            A jelenleg általam Tudatosított [’megértett’] ’formájában’ az új ERŐ a FÖLD ÖNNÖN MAGJAIBAN közvetlenül ’önnön szívükből’ Nyílt meg / Nyilvánul meg, és arra a Természetes Közvetlenségre kiterjedően Hat, amelyben az adott MAG-Létező/Lélek TÖRVÉNYESEN JelenVan.

          Természetes módon a FÖLD ÖNNÖN MAGJAINAK [és természetesen a FÖLDANYÁNAK-MAGÁNAK] az új Ereje / EREJE TÖRVÉNYESEN MEGNYILVÁNULHAT [Szükség szerint] [az előző képre visszautalva] a ’társasház’ egészére [a FÖLD Teljes MEGNYILVÁNULÁSÁRA], valamint „csak az egyes szintekre” vagy „csak az egyes lakásokra” is [egyes kisebb vagy nagyobb TÖRVÉNYES Közvetlenségekre].

 

            Ha egy FÖLDI MAG-Lélek olyan Közvetlenségben Van Jelen, amelyben olyan Különleges Teremtő folyamatok Nyíltak meg, amelyek más Közvetlenségekben nem Nyithatóak meg, akkor ezen új ’erejében’ a MAG-Lélek oly módon Nyilvánul meg, amely Elhárítja a Különlegesség tovaterjedését / át-terjedését olyan Közvetlenségekre, amelyekben az adott Különlegesség nem Megnyitható Megtapasztalás. [’Kulcsával’ mintegy ’bezárja’ a helyiséget, hogy ’ne menjen ki’ (bent maradjon az adott ’lakásban’) a Megnyitott Különleges Teremtő folyamat.]

            Ha egy FÖLDI MAG-Lélek olyan Közvetlenségben Van, amelyben adottan éppen nem foglalkoznak valamely Különleges erő ’felépítésével’, akkor a MAG-Lélek ezen új ’erejében’ ’elhárítja’ azt, hogy más Közvetlenségek Különlegességei „megzavarják” [zavarossá tegyék] az adott Közvetlenség Teremtő folyamatait. [’Kulcsával’ ’bezárja’ a helyiséget, hogy ’ne menjen be’ (kint maradjon) az adott ’lakásban’ meg-nem-nyitott (meg-nem-nyitható) Teremtő folyamat.]

 

            MAGÁNAK-A-FÖLDNEK / MAGÁNAK-A-FÖLDANYÁNAK és ÖNNÖN MAGJAINAK természetesen VAN egy olyan „Igen Különleges” és „Nagyon Különleges” „Behatároló” vagy „Elhárító” EREJE is, amellyel képes annak TÖRVÉNYES Elhárítására, hogy a FÖLD ÖNNÖN KÜLÖNLEGESSÉGEI „átHassanak” a „FÖLDÖN kívüli Közvetlenségekre”, valamint képes ÖNNÖN EREJÉBEN is Elhárítani azt, hogy a FÖLDET-MAGÁT „megérintse” valamely más Világ vagy más LÉT-Forma önnön KÜLÖNLEGESSÉGE.

            Jelenlegi megértésem szerint minden KÜLÖNLEGESSÉGBEN Megnyilvánuló Világ felépített / felépít ehhez az új FÖLDI ERŐHÖZ nagyban hasonló ’feladatú’ MEGNYILVÁNULÁST, továbbá a „YO” TEREMTÉSI IRÁNYÁBAN is MEGNYILVÁNULTTÁ lett immár olyan ’ERŐ / MEGNYILVÁNULÁS’, amely képes a „Különlegességek szükségtelen átterjedését / tovaterjedését Elhárítani”. Mindez azt is jelenti, hogy TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK Egészében és a VILÁG Egészében is MEGNYILVÁNULT a „Különlegességek szükségtelen tova-terjedésének Elhárítása”, mivel a „különösségek” Megmutatkozásának egyik oka/eredője a „Különlegességek Szükségen túli Megnyilvánulása volt/Van”, és ezen belül a Különlegességek olyan Teremtési Minőségekbe/Megnyilvánulásokba való át-terjedése, amelyek „még nem voltak felkészülve” az adott Különlegesség Teremtési Irányába való Megnyílásra.

          A 20130409-i és 20130612-i lejegyzésekben érintettem azt, hogy habár MAGA-A-FÖLD KRISZTUS VILÁGÁNAK egy KÜLÖNLEGES KÖZVETLENSÉGÉBEN Teremtett az előző [már TÖRVÉNYESEN LEZÁRULT] FÖLDI ÉLET-ÚT-SZAKASZBAN, MAGA-A-FÖLD azonban TÖRVÉNYESEN nem Nyílt bele a „hiány” [vagy „idő”][vagy az „alakváltás”] jellegű Megnyilvánulások KÜLÖNLEGES VILÁGI Teremtő folyamatába, és így MAGA-A-FÖLD nem volt felkészült a VILÁG ezen másik TEREMTÉSI IRÁNYA KÜLÖNLEGESSÉGEINEK „befogadására”. A VILÁG más KÜLÖNLEGES TEREMTÉSI IRÁNYAINAK ÖNNÖN KÜLÖNLEGESSÉGEI a FÖLD Természetes / TÖRVÉNYES Teremtő folyamatait „megzavarták / zavarossá tették”, a VILÁG más részeinek KÜLÖNLEGESSÉGEI a FÖLDDEL-való-érintkezésükben a legtöbbször „KÜLÖNÖSSÉG”-ként „Mutatkoztak meg” / Hatottak [„gyakorlatilag” „pusztították és rontották” a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉT].

Akinek dolga van ezzel az érti és értse ezt.

 

Az írás folytatódik a II. részben. A II. rész elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Egymásra hatással vagyunk tettel, gondolattal... Némi fényt bocsátunk a sötétségbe, de mások helyett sem élni, sem meggyógyulni, sem megtisztulni nem lehet.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1349057141_52.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre