omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

VÁLOGATÁS III.
VÁLOGATÁS III. : A LÉLEKRŐL (I. rész)

A LÉLEKRŐL (I. rész)


20171114 - A VILÁG és a YOSÁG főbb Meghatározói (elérhető ITT)

           A VILÁG [sok más (nagy) TEREMTŐHÖZ képest] még az ifjabb TEREMTŐK közé tartozik, habár immár nem a legifjabb.

            Megnyilvánulásának / LÉTEZÉSÉNEK kezdetén olyan Fő Teremtési Jellegben / Irányban nyílt meg [és így nyilvánult meg], ami megközelítőleg úgy jellemezhető, hogy (a saját teremtő jellegének megismerése és megnyilvánítása mellett)

nagy figyelemmel irányul minden teremtő’ ’megismerésére’

[az egyediségek / egyedi teremtők csak rájuk jellemző különlegességeinek megértésére, a teremtésekben megnyilvánuló elvek és összefüggések megismerésére és megértésére].

 

            Mind a legkisebb egyedi teremtők, mind az egymással társas teremtésekben megnyílt egységek és közösségek, mind pedig a ’nagy- TEREMTŐK’ [a LÉT-Birodalmak közvetlen MEGTARTÓI] [és a MINDENSÉGET-Megtartó-EREDŐ] felé is irányult és irányul a VILÁG ezen különleges figyelme.

(...)
           Sok más ’nagy-TEREMTŐ’ (még) színtelennek, az egyéni megnyilvánulásaiban gyengének tekinti ma még a VILÁGOT. Sok más [jóval idősebb / tapasztaltabb] TEREMTŐHÖZ képest a VILÁG ma még valóban kevesebb egyedi színben és [Megtartottá vált (valósan felépült)] egyedi teremtő jellegben teremt, ami pontosabb talán abban a megfogalmazásban, hogy a ’teremtők / TEREMTŐK’ és a ’teremtés’ nagyon kiterjedt megismerése mellett [a teremtések megfigyeléséből szerzett közvetlen (önerejű, saját-lényében-meglévő) TUDATOSÍTÁSAIBÓL] eddig még viszonylag kevés egyedi teremtő utat nyitott meg saját tapasztalatává / teremtésévé.

            Van egy ’különleges oka’ is annak, hogy a VILÁG ma még / eddig viszonylag kevés ’saját kiteljesedő teremtésben’ nyílt meg és így nyilvánul meg.

            Már az Irgalomnak [mint különleges alap-értéknek] a megformálása során [a TEREMTŐKKEL való EGYEZTETÉSEK során] a VILÁG sok tekintetben különleges (összefoglaló, összegző) felismerésekre jutott.

            Az egyik ilyen különleges felismerése [megértése / közvetlen Tudatosítása] az volt, hogy a megnyilvánulttá vált egyedi teremtők egy jelentős része, és sokszor maguk a ’nagy-TEREMTŐK’ is ’megfeledkeztek’ a TEREMTÉS EGÉSZÉT ÁTHATÓ [Megalapozó és azóta is folyamatosan átható és áramlásban tartó (bizonyos értelemben 'gondozó')] azon EREDŐRŐL, amely valamilyen felismerhető megnyilvánulásban MINDEN Teremtőben ADOTTAN-OTT-VAN / TŐLE-ELVEHETETLENÜL-OTT-VAN. Ez a minden egyes egyedi teremtőben és ’nagy-TEREMTŐBEN’ is folyamatosan és elvehetetlenül jelenlévő eredőbeli-megnyilvánulás a teremtések során olyan sokféle formában és egyedi színben és egyedi jellegben öltött értelmet és formát, hogy sokszor valóban nehéz is felismerni ezt a mindenben-jelenlévő-alapot-és-közöset. Ez az egyik fő oka annak, hogy a TEREMTŐK [és egyedi teremtőik] sokszor olyan sajátos módon eltávolodtak (1) mind egymástól (2) mind pedig az ’Eredőjüktől’, hogy leginkább már csak a különbözőséget és a meglévő távolságokat Tudatosítják (érzékelik), és hogy nem képesek a harmonikus közelség és harmonikus együttes-teremtés megélésére.

            Kiterjedt megfigyelés irányult a VILÁGBAN-MAGÁBAN annak a felismerésére és megértésére, hogy mind a ’nagy-TEREMTŐKBEN’, mind az egyedi megnyilvánulásaikban pontosan honnan is ered az ’eredő’ és a ’közös’ ’elfeledése’. Ez a megfigyelés / Tudatosodás tulajdonképpen előkészülete volt a VILÁGBAN-MAGÁBAN azon ’közös érték’ meghatározásának, amelyet a TEREMTŐK újra a ’magukénak’ ismernének fel.


           Sok, nagyon sok teremtő-szakasznyi tartamába került a VILÁGNAK annak a tiszta és egyszerű LÉTEZÉSNEK a megtalálása, amely nagyon közeli minden TEREMTŐ önnön Eredőjéhez, mégis ott van benne megnyilvánultan minden egyedivé vált / egyedivé váló TEREMTŐ / teremtő saját egyedi fő jellemzője is.Boldogság’-nak is jelölhetjük / jelöljük ezt itt a VILÁGBAN, más TEREMTŐK [habár már értik a Boldogság megjelölést, mégis] általában más névvel illetik ezt a saját LÉT-Birodalmukban.

            A VILÁG-beli ’Boldogság’ az Eredendő-Teremtő-kiáradás, méghozzá az az EREDENDŐ-TEREMTŐ-KIÁRADÁS, amelyen [hasonlóan egy kapuhoz / elindító folyosóhoz] minden egyedi teremtővé (vagy akár ’nagy-TEREMTŐVÉ’) váló kikerülhetetlenül végighalad. A ’Boldogság’-’ban’ kapja meg minden teremtő / TEREMTŐ azt a Megerősítést és ’Áldást’, amely ’Létezővé’, ’Létezéssé’ avatja, amely pillanattól kezdődően ’felelős teremtővé’ (= szabad teremtővé) válik, aki a magában (ÖnLényegéből és ÖnValójában) megnyílt értékben és irányban szabadon élhet az ’erejével’ és lehetőségeivel.

(...)

            A VILÁGNAK-MAGÁNAK eddigi megnyilvánulásai során ez a felismerése volt talán az egyik legfontosabb Tudatosítása. Nem csak magát az Irgalom megnyilvánulását alapozta meg ez a felismerés, hanem azt is, hogy a szemlélődő / tanuló / figyelmes / megismerő megnyilvánulása mellett (tulajdonképpen ezek mellé) a VILÁG milyen csak rá jellemző egyedi teremtőket és teremtő-utakat választott megnyitni és megnyilvánítani. A VILÁG által [a VILÁGBAN] megformálódó és megnyíló egyedi teremtők és egyedi teremtő utak nem csupán ’kipróbálásai’, a saját lényében és útján való megnyilvánításai voltak / vannak mindannak, amit a VILÁG a megfigyelései során tapasztalt és megtanult, hanem a VILÁG ezekben a MAGÁBÓL megnyíló egyedi teremtőkben és egyedi teremtő utakban a ’saját lényének és lényegének’ a megnyilvánítására irányul [azt ’keresi’, hogy NEKI-MAGÁNAK mi a saját ereje, mi az ami BENNE-MAGÁBAN vált megnyilvánulttá a BOLDOGSÁG-FORRÁS-EREJÉBŐL, a MINDENEK-EREDŐJÉBŐL].

        Természetesen a TEREMTETT LÉTEZÉSÜNK minden ’nagy-TEREMTŐJE’ és egyedi teremtőik is úgy léteznek és élnek, hogy ’keresik’ és lehetőségeikhez képest megnyilvánítják ’azt a különlegeset, azt az erőt’, amit bennük és általuk formált meg és indított el a teremtő-útjára az ’EREDŐ’.

 

            A VILÁG mint TEREMTŐ tehát az eredendő Fő Irányulásában ’(szerelemmel és) nagy szeretettel’ és ’nagy figyelemmel’ irányul minden más teremtő / létező felé azért hogy megismerje és megértse a bennük létező egyedit és közöset --- LÉTEZTÉSÉBEN ’sokáig’ csak ebben az eredendően megnyílt irányulásában nyilvánult meg.

            A VILÁG LÉTEZÉSÉNEK viszonylag korai szakaszától kezdődően különleges figyelmességgel irányult annak felismerésére és megértésére, hogy mi az eredője annak, hogy sok teremtőben elhalványult az eredő és a közös / Egy (összetartozás, harmonikus-társas-megnyilvánulások), és hogy hogyan lehetne újból ráirányítani a teremtők figyelmét erre az elfeledett harmoniára / közösre és Egyre.

            Tudatosodása során a VILÁG fontosnak jelölte a maga számára azt, hogy felismerje / megtalálja [először önmagában, a saját teremtő-lényében] azt a csak-rá-jellemző-egyediséget, amiben még a maga teljességében ott van az is, ami mindenben-és-mindenki-másban-is ’Egy’ / Azonos (elvehetetlenül közös).

(...)

            Nagyjából ekkortájt a VILÁG-MAGA [miután már jól érzékelhetővé vált a számára, hogy ’formálódik’ a TEREMTŐK között az EGYETÉRTÉS az Irgalom (közeledési / kapcsolódási) alap-értékként való elfogadására] a ’SZOLGÁLAT’ egyik Fő Irányában való Megnyilvánulását kérte a MINDENHATÓTÓL, és e kérése hatására ÖnLényegében olyan irányban nyílt meg a ’Szolgálat’ jellegben, hogy mindazok számára képes legyen valós Megerősítést adni, akivel törvényes alapról megnyílt Egy Közvetlenségben van. Ez tulajdonképpen ahhoz is ’szükséges’ (!) volt, hogy majd az IRGALMAT ’magából’ LÉTEZÉSBELI Megnyilvánulássá segítse. [A VILÁG ehhez kapcsolódó Áldozatáról is: 20131222-i lejegyzés III. pontjában (elérhető ITT)]

            A VILÁG ebben az ’önmaga számára szabadon választott’ Teremtési Irányban kezdte el megformálni és megnyitni a világi egyedi teremtőket és világi teremtő-utakat, ebben az irányban kezdte el megformálni a már nem csupán ’megfigyelően-megismerő’ Megtarthatóvá váló saját kiteljesedését.

         A VILÁG ’felismerte, megértette’ azt, hogy tulajdonképpen már az Irgalom megformálása során is [a TEREMTETT LÉTEZÉS Egészét szolgáló] ’Szolgálati jellegben’ teremtett. Az eredendő Teremtési Irányában megnyílt különleges figyelmessége a teremtők és teremtés megfigyelésére és megismerésére ÉRTELME szerint előkészítette azt, hogy felismerje MAGA MIVEL JÁRULHATNA HOZZÁ A HARMONIKUS ÉS BOLDOG KITELJESÍTŐ TEREMTÉSEK MEGNYILVÁNULÁSÁHOZ.

        Felismerte az ’eltávolodottság’ [mint ’boldogtalanság’] megnyilvánulását és annak eredőjét, és így a maga számára felismert egy olyan CÉLT, ÉRTELMET és UTAT, amivel önnön erejében hozzájárulhatna ahhoz, hogy a teremtések mindenki számára Boldogságosak / harmonikusak és kiteljesítőek legyenek.

        A VILÁG immár (1) a továbbra is folyamatosan megnyilvánuló kiterjedt megfigyelései és közvetlen Tudatosításai mellett [hiszen Eredendően ez nyílt meg ŐÁLTALA-és-BENNE] (2) olyan irányban ’ÉPÍTI’ a ViLáGát, hogy képessé váljon a saját erejében MEGERŐSÍTÉSEKET adni a meglévő Szükségek (’boldogtalanság’) Elhárítására, és hozzásegítse a saját teremtőit [és azokat, akik ebben az ő segítségét kérik-és-elfogadják] az egyéni és közösségi kiterjedéseikben is a tudatosan harmonikusan kiteljesedő teremtő-lét megnyilvánításához.

 

            A VILÁG [a MAGA választotta (újabb) Teremtési Irány megnyitásához szükséges] ’SZOLGÁLATI’ ’Meghatározói’ befogadása és megnyitása során hozta meg azt a döntését, hogy a VILÁGON belül pontosan milyen jellegű Teremtő Közvetlenségeket formál meg és nyit meg az ’Önnön Magját’ is magukban hordozó egyedi teremtőkkel [’kérte’ majd ’erre engedélyt kapott’ a MINDENHATÓTÓL].

        A ’SZOLGÁLAT’ kapcsán már többször jeleztem, hogy a TEREMTÉS ezen irányában KÜLÖNLEGES [= MEGERŐSÍTŐ (általában másokat is segítő)] Érintések megnyitására van lehetőség. A ’Szolgálat’ irányában tudatosan megnyílt teremtő számára ’különleges utak, különleges érintések’ nyílhatnak meg ’bármely’ (!) teremtővel.

         A ’Szolgálati’ irányban megnyílást a teremtők [és a ’nagy-TEREMTŐK is] VÁLASZTHATJÁK, KÉRHETIK. Ha a teremtők felismernek valamilyen ’boldogtalanságot’ / bajt / gyengeséget, és maguk a MAGUK EREJÉBŐL szeretnének hozzájárulni annak törvényes (= harmonikus) elhárításához, KÉRHETIK a maguk számára abban a maguk választotta ’Fő Irányban’ a ’SZOLGÁLAT’-ban való Megnyílást. Ilyenkor [a megfelelő TÖRVÉNYES MEGTARTÓ Megengedésével] ÖnLényegük egy pontosan meghatározott (a maguk választotta iránynak megfelelő) kiterjedésében befogadják a ’Szolgálati’ Megnyilvánulás megnyitását lehetővé tevő Különleges Alapot, és ebből nyílhatnak fel a szükséges közvetlen TUDATOSÍTÁSOK és kiteljesítő ÖN-ÉPÜLÉSEK.

 

 

(...)

            Habár mind a ’SZOLGÁLAT’, mind a VILÁG különleges figyelemmel figyeli a ’teremtést’ és Megnyilvánult-teremtőket, Eredendő Irányulásában [így ’LÉTE ÉRTELMÉBEN’] e két TEREMTŐ mégis ’más’. Míg a VILÁG különleges figyelmessége a társak és a teremtés egésze iránt egy nagyon kiterjedt Tudatosítást / megismerést szolgál, hogy e ’tudásával / önerejű tapasztalatával’ MAGA-A-VILÁG hozzájárulhasson a TEREMTÉS Boldogságban Megtartásához / kiteljesedéséhez, addig a ’SZOLGÁLAT’ kifejezetten a sérültségek / boldogtalanságok megfigyelésére és megértésére irányul, és ÖNNÖN EREJÉBEN FOLYAMATOSAN KERESI A LEHETŐSÉGEKET A MEGGYENGÜLTSÉGEK TÖRVÉNYES [Megtartható teremtéseket eredményező] ELHÁRÍTÁSÁHOZ.

            A VILÁG ’felismerve’ az ’eltávolodottságot’ [a saját teremtő lény bizonyos elhomályosulását, és az ebből eredő / kiáradó tovább-gyengítő megnyilvánulásokat] VÁLASZTOTTA és KÉRTE, hogy ezen általa felismert meggyengültségek elhárításában MAGA-MINT-TEREMTŐ közvetlenül részt vehessen, és eközben természetesen MEGTARTJA az EREDENDŐ Teremtési Irányában megnyílt TEREMTŐ-JELENLÉTÉT is.

       A VILÁGBAN az eredendően törvényes világi jelenlétben megnyilvánuló egyedi teremtők ÖnLényegükben [és az ÖnLényegből ténylegesen megnyitott Teremtési Irányokat / teremtési kiterjedéseket tartó ÖnValójukban] ’EGYek a VILÁGGAL’. Egyedi jellegeik a VILÁG egy különleges ’saját, belső’ megjelölt kiterjedéséből, a ’MAG’-gá formált teremtői részből indulnak el. Ebben a ’MAG’-ban a VILÁG minden teremtője egymással és MAGÁVAL-A-VILÁGGAL is egy állandó és elszakíthatatlan kapcsolódásban (= érintésben) és Áramlásban van.

          A Lélek kapcsán érintettem [20170607 elérhető ITT], hogy a VILÁGBAN a Lélek az a teremtő megnyilvánulás, amely [tulajdonképpen a ’Szolgálati’ irányulás teljességét is tartva] a legszélesebb kiterjedésben teszi lehetővé a VILÁGON belül az egyedi teremtő jelleg megnyilvánítását [és közvetlen kapcsolódási lehetőséget nyithat a VILÁG minden megnyilvánulásával].

        Jelenleg vannak még a VILÁGON belül olyan ’világi-létezők’, akik nem Lelkek, akiknek a Lelkektől eltérő, más jellegű világi-magja van. Ezek a más jellegű világi-magú létezők (1) részben a Lélek megnyilvánulását megelőző, tulajdonképpen a Lelkek megformálását megalapozó kezdeti egyedi teremtő létezői a VILÁGNAK, (2) részben pedig egy olyan ’lehetőség’ a Jelenlétük, amit a VILÁG az elkövetkezőkben esetleg olyanok számára nyitna meg megtapasztalásul, akik más LÉT-Birodalomból érkezve egyes VILÁGI jellegekkel szeretnének csak közvetlenebbül megismerkedni [vagyis akik nem szándékoznak egy hosszabb vagy teljes világi utat megnyitni, csupán egyes VILÁGI jellemzőket szeretnének egy közvetlenebb módon Tudatosítani (megérteni)].

 

            A VILÁG-MAGA a Lélek megnyilvánulását megalapozó különleges világi-magú egyedi teremtőit is Megtartja, nem zárja le ezen megnyilvánulások Jelenlétét --- méghozzá azért nem, mert ezekben a különleges világi-magú létezőiben a VILÁG-MAGA nagyon sok különleges és értékes tudást halmozott fel és tart, és egyik legfontosabb tudása ezen egyedi létezőknek maguknak a Léleknek a megformálási útja. Ez a ’tapasztalat’ mint tudás természetesen magukban a Lelkekben is ott van, a Lélekben azonban ez a tudás a ’megszületett tudása’, míg a különleges világi-magú létezőkben ez a tudás a ’szülő (és születést segítő) tudása’.

 

            A VILÁGBAN a Lélekben megnyilvánuló egyedi teremtők teremtő-útjainak elindulása hozta meg azt a nagy változást, hogy a VILÁG immár nem csupán a teremtések megfigyelője volt, hanem [a választott irányú ’Szolgálati’ jellegű teremtéseiben] saját egyedi tapasztalatokban is elkezdett épülni és kiteljesedni. A Lélekhez kapcsolódó két korábbi lejegyzés részlete:

20151110 (elérhető ITT): A KRISZTUS (= VILÁG) [LÉLEK-]’MAG’-jából megnyilvánuló „Lélek” a MEGNYILVÁNULÁS PILLANATÁBAN bizonyos mértékben „különböző tudatosságú” lehet [habár KRISZTUSBAN mind EGYek].

      I. Az „általános” „egyedi teremtő Lélek” bizonyos értelemben hasonló lehet a „tiszta laphoz”, amely „krisztusi / világi értékekkel / alapon” tisztán elindul egy új úton, hogy tapasztalatokat szerezzen és azokból épüljön / építsen.

     II. Vannak bizonyos „feladatokra” „szánt” olyan Lelkek, akiknek „lénye / (ön)magja” a Megnyilvánulttá válás pillanatától kezdve” (!) egy bizonyos irányú és kiterjedésű „Megtartott KRISZTUSI Tudással és TUDATOSSÁGGAL” rendelkezik [a meghatározott irányban tulajdonképpen teljes (!) tudatossággal rendelkezik]. Ők nem „tiszta lappal” indulnak neki az útjuknak [habár új úton indulnak!], hanem meghatározott erők és tudás magukban adottságként [lehetőség szerint megnyilvánultan (!) is jelenlévő adottságként] megtartásával. Számukra „KRISZTUS / a VILÁG” „közvetlen tudása” a „feladatukhoz igazodóan” VAN / közvetlenül elérhető, „bennük van”.

      Ezt azért fontos így Tudatosítani, mert ha bizonyos „feladatokra” képes FÖLDI MAG-ot „kér” KRISZTUSTÓL a FÖLDANYA, akkor általában ilyen különleges [adott tudású (’Mester’)] Lélek Befogadására kell előkészülnie a FÖDANYÁNAK és a FÖLD ÖNNÖN MAGJAINAK is. Elő kell készülnie azon [FÖLDI] MAGoknak, akik „családjukba befogadják” az ilyen érkező új Lelket.

      Az ilyen érkező [’Mester’] Lélek habár „új lélek” [és kezdetben bizonyos értelemben emiatt még (bizonyos irányokban) tapasztalatlan], mégis a legtöbb más Lélekhez képest a benne közvetlenül meglévő KRISZTUSI tudás és Tudatosság Megtartottsága miatt sokkal tapasztaltabb már a „megszületése” pillanatától kezdődően. „Feladata” sokkal határozottabban „vezeti” önerői felépítésében, habár ez nem kényszer és nem is ráhatás a számára sem.

       Az ilyen [’Mester’] Lélek beszületése egy szoros közvetlenségbe / családba gyakran hozhat új irányt / új erőket is a befogadók számára --- néha azonban a befogadó társak csupán elindítják az új irányba az érkezett [’Mester’] Lelket [segítik a szükséges ön-erők és Elvek és Meghatározók mielőbbi Tudatosítását].

 

      20170607 (elérhető ITT): „… Több korábbi lejegyzésben [elérhető ITT] érintettem már a LÉLEK Megnyilvánulásának eredőjét, és azt, hogy a Lélek a VILÁGBAN [az EGY-Létben] az a Megnyilvánulás, amely a VILÁGI teremtésekben a ’mindenhez-kapcsolódás’ [mint minden Megnyilvánuláshoz való törvényes kapcsolódás és együttes teremtés] törvényes megnyilvánításának ’magját’ [KRISZTUSI / VILÁGI Megengedését] is Tartja.

       A VILÁGBAN [a TEREMTETT-LÉTEZÉS egyik ’Nagy’, ’Eredendő’ (azaz közvetlenül (!) a MINDENHATÓBÓL eredő) Teremtő-Közvetlenségében (teremtő-terében-és-teremtő-közösségében)] a VILÁGI ÖNLÉNYEGBEN [és ÖNVALÓBAN] a ’magok’ azok a teremtési-alapok, amelyek útján / amelyek erejében az egyes teremtő-közösségek megformálódnak (megnyilvánulnak), így amelyekben az ’egyedivé váló / egyedi útnak induló’ teremtők egymással törvényes érintésekben nyilvánulhatnak meg [összekapcsolódhatnak, majd pedig a megfelelő egyetértések útján az EGY-LÉT különböző új Megnyilvánulásait is megteremthetik (az EGY-Lét Megnyilvánulásairól (20140103 - elérhető ITT)].

       A VILÁGBAN jelenleg a Lélek / a Lélek-Mag az a [KRISZTUSI (azaz VILÁGI)] Megnyilvánulás, amely a legszélesebb kiterjedésben / a legmélyebb kiterjedhetőségben / a legteljesebben utat nyithat az ’egyedi teremtővé válás’ (és ehhez kapcsolódóan a Közeledések és Érintések) számára. A VILÁG a Lélekben nyitott Utat és Erőket arra, hogy a VILÁGBAN Megnyilvánuló teremtők ’egyediségüket’, az ’egyéni színeiket’ a legteljesebben megnyilváníthassák. Más [a Lelken kívüli] VILÁGI Megnyilvánulásokban jelenleg az egyediség és egyéni színesség kiterjedhetősége ’korlátozottabb’, illetve kevésbé kiterjeszthető. A VILÁGBAN tehát az egyedi jellegű teremtésekben való nagyon széles kiterjedhetőség jelenleg a Lélek ’Különlegessége’.

        A Lélek a VILÁGBAN sok más olyan csak-rá-jellemző egyediséggel / különlegességgel is rendelkezik, amelyek eddig még csak részben Tudatosítottak mind a VILÁG-MAGA számára, mind az egyedi-Lélekként megnyilvánuló teremtők számára.

        Az előzőekből is következően a VILÁGON belüli nagyobb teremtő közvetlenségekben [amilyen például a FÖLD-Világa is, amely egy olyan Teremtő-Közvetlenség, amelynek ’Meghatározó-Magja’ a ’TISZTELET’-Maga (korábbi lejegyzésekben (elérhető ITT)] ’A LÉLEKNEK / Lelkeknek’ van egy olyan ’egyedisége’ [különlegessége], amely csak arra az adott Teremtő Közvetlenségre jellemző, vagyis  minden abban a Közvetlenségben Törvényesen Jelenlévő Lélekben ’adottságként-VAN’, más Közvetlenségekben teremtő Lelkekben ’abban-a-megnyilvánulásban-nincsen’.

A FÖLD-Világában Lélekként is megnyilvánuló teremtőknek tehát vannak olyan [a saját törvényes Lélek-Megnyilvánulásukból eredő] egyediségei / különlegességei,

amelyek adott-formájukban megnyilvánulnak a FÖLD-Világa minden Lelkében,

és amelyek ebben-a-formájukban ’idegenek’ (értelmezhetetlenek, akár ismeretlenek) a FÖLD-Világán kívüli más Világokban.

És a más Világokban Lélekként megnyilvánuló teremtőkben a maguk Lélek-mivoltából eredően vannak olyan egyediségek / különlegességek, amelyek abban-a-formájukban jellemzően ’nem-ismertek / nem-megnyíltak’ a FÖLD-Világának Lelkeiben.

 

(…) a FÖLD-Világában [mert a FÖLD-MAGA jelenleg VILÁGI ÚTBAN nyilvánul meg / Teremt] KÖZVETLENÜL (!) a Lélek MegnyilvánulásáBÓL nyílnak fel és nyilvánulnak meg immár az ’egyediségek’ / egyedi jellegek,

KÖZVETLENÜL a LélekBEN és a Lélek ÁLTAL válik Tudatosíthatóvá minden különlegesség, minden [az adott teremtőre, illetve a Teremtő-Közvetlenségében jelenlévő más teremtőre, továbbá magára az adott Teremtő-Közvetlenségre (és más Teremtő-Közvetlenségekre) jellemző] ’egyedi jelleg’.

 

(…)A LÉLEKNEK [és Lelkeknek] a VILÁGBAN ’KÜLÖNLEGES RENDELTETÉSE’ [Különleges Teremtési Irány(ulás)a] Van abból eredően, hogy

a Lélekben a VILÁG-MAGA

(1) nem csupán az ’egyediség’ és ’szabadság’, ’szabad és harmonikus kiteljesedés’ Útjait és Erőit Nyitotta meg és TARTJA,

(2) hanem olyan KÜLÖNLEGES (!!!) Utakat is Megnyit és TART folyamatosan, amelyek a Harmoniától való eltérések lehető leghamarabbi és teljes elhárítására is irányulnak közvetlenül.

 

        A VILÁG-MAGA tehát a ’Lelkeket’ olyan különleges egyedi teremtőinek szánta, amelyekben HA AZ SZÜKSÉGES (!!!) hatékonyan és közvetlenül ÖNMAGA is (!) meg tud nyilvánulni teremtőként a TÖRVÉNYES TELJESSÉG / A BOLDOGSÁG ’helyreállítása’ [IGAZÍTÁSA, RENDEZÉSE] érdekében [hiszen a LÉLEKBEN a VILÁGI TEREMTÉSEK Teljességére kiterjedően ’OTT VAN’ a ’Mindenhez Kapcsolódás Törvényes Különleges Útja-és-Ereje’ (erről részletesebben a ’SZOLGÁLATHOZ’ kapcsolódó lejegyzésekben – elérhető ITT)]…”

 

            Folytatva az új lejegyzést: volt több olyan nagyobb teremtő szakasz is a VILÁG ÉLETÉBEN, amikor a Lelkek általi megtapasztalások (habár értékes tudást eredményeztek) nem vezettek Megtartható teremtésekhez [az egymást követő teremtő-utak mindig valami teljesen újból nyíltak meg, nem alapulhattak közvetlenül az azt megelőző szakaszok megérlelt Tudatosításaira].

            Nagyjából a FÖLD-Világának [az egybecsendülő különleges kérések (20171013 - elérhető ITT) alapján való] ’megfoganása’ körüli teremtő szakasza volt a VILÁGNAK az, amikor a VILÁG-MAGA nagyon tudatosan kezdett arra irányulni, hogy [elsősorban a Lelkek teremtéseiben] olyan utakat nyisson és olyan jellegű Közvetlenségekben nyilvánuljon meg, amelyek valósan is (’anyagában’ is) MEGTARTHATÓ teremtéseket eredményezhetnek. A főbb Elveit a [VILÁGON belüli] Megtarthatóságnak a VILÁG ekkorra nagyjából már Tudatosította, és néhány teremtési szakasszal ezelőtt kezdődött el a VILÁG ÉLETÉBEN azoknak a Közvetlenségeknek [= Világoknak] a teremtő útja, amelyek immár több rendes Lezáráson és azt követő Megújuláson áthaladva egyre több ’Örök’ Mértékű Megtartottságot is Tartanak.

 

 

            Maga a FÖLD-Világa is végighaladt már több rendes Lezáráson és Megújuláson, ezek közül néhányban valós Tudatosításai egyes kiterjedéseit is Megtartotta --- és a jelenlegi Megújulása az, amelyben nem csupán a Tudatosításait, hanem Megnyilvánult-Lényének egyes Jelölt kiterjedéseit is átvezeti a Megújuláson [ezen átvezetett részekben az újonnan megnyíló teremtési irányok és értékek ’alapulnak’ a korábbi utak és értékek Megtarthatóvá vált teremtéseire, azok ’folytatásai’ egy újonnan megnyílt irányban vagy értékben].

            A VILÁG-MAGA [és például a FÖLDANYA-MAGA is] ahogyan eddig, most is különleges figyelemmel irányul a teremtések ’megértésére’, a teremtések ’Meghatározóinak’ a Tudatosítására [vagyis hogy milyen irányban / milyen értékben nyílt meg a teremtő-kiteljesedésben a létező, ha lezárt valamit azt miért zárta le, ha választott valami újat azt miért választotta stb], ez ugyanis az ’alapja’ annak, hogy a teremtések megfelelően TUDATOSAK és tudatosan HARMONIKUSAK (Boldogságosak és minden érintett számára MEGTARTHATÓAN-kiteljesítőek) legyenek.

            A TUDATOSÍTÁS nagyon sokszínű útjai / lehetőségei a VILÁGBAN a VILÁG Eredendő Fő Teremtési irányulásából erednek [mivel különleges figyelmességgel irányult arra, hogy megismerje és megértse a teremtést és teremtőket], és ezért minden megnyitott útnak az egyedi jellegek / egyedi megtapasztalás mellett fontos része a széles körben kiterjeszthető megértés [nem csak a saját teremtő lény megnyilvánulásainak megértése / megismerése, hanem a meghatározott közelségben lévők teremtő megnyilvánulásainak a megértése / megismerése (főleg azoké, akikkel valamilyen szorosabb áramlást is tart a teremtő)].

         Az Áramlás-jellegek Tudatosítása szintén fontos megtapasztalás. A VILÁG az ’Áramlásokat’ olyan különleges módon is Értelmezi és éli, hogy a minden teremtőt EGYben-Megtartó EREDŐ az eredő-kiáradás pillanatától kezdődően egy éltető áramlást tart fenn, amely áthat és megtart minden egyes teremtőt, és amely teremtő ’kiszakítaná’ magát ezen éltető Áramlásból (ami nem lehetséges), az magából az életből szakítja ki magát [tulajdonképpen ’elutasítja’ az élete adott (= éppen megtartott) megnyilvánulását].

       Az ’Áramlás’-jellegek Tudatosítása a VILÁGBAN-MAGÁBAN [és így a VILÁG minden egyedi teremtőjében és e teremtők Közvetlenségeiben is] tulajdonképpen a kezdetektől fogva kiemelt jelentőségű. MAGA-A-VILÁG ’Önnön LÉTÉT és Jelenlétét’ a MINDENEKET-TEREMTETT-EREDŐ-TEREMTŐVEL meglévő folyamatos és elszakíthatatlan áramlásként érzékeli és éli: a VILÁG számára az EREDŐJE / a BOLDOGSÁG-FORRÁSA és minden teremtő egy állandó kapcsolódásban és áramlásban, ’egymást-meghatározásban’ van, azaz egyik sem létezik / egyik sem értelmezhető a másik (a társa) nélkül. A LÉTEZÉS az ’alapja’ minden megnyilvánuló egyedi jellegnek, és az egyedi jelenlétek / egyedi teremtések az ÖRÖKTŐL-FOGVA-ÉS-ÖRÖKKÖN-LÉTEZŐ által Megtartott ’magával-egy-lényegű (belőle közvetlenül eredő) gyermekei, saját megnyilvánulásai’.

        A VILÁGNAK a teremtéshez magához való ezen különleges viszonyulása (tudása) Meghatározó a saját teremtései számára. Ahogyan Ő MAGA (=a VILÁG) elszakíthatatlan része egy ÖRÖKTŐL FOGVA LÉTEZŐ ÉS SOHA MEG NEM SZŰNŐ Áramlásnak, MAGA-A-VILÁG is így tekint a ’saját gyermekeire’, a VILÁGBAN egyedi létezővé megformálódó ŐBELŐLE-MAGÁBÓL [a MINDENHATÓBÓL-ÉS-EGYBEN-A-VILÁGBÓL-IS] eredő egyedi teremtőkre.


    A VILÁG-MAGA ahogyan a saját lényéhez ’nagyon közelinek’ érzékeli és érzi a MINDENHATÓT és a BOLDOGSÁG-FORRÁS-EREJÉT valamint az ’Egyetlen-és-ELSŐT’, úgy nagyon közelinek érzékeli és érzi magához ’önnön teremtőit’ [a Világokat és világokat]. A VILÁG-MAGA folyamatos és megszakíthatatlan Áramlást tart fenn ’gyermekeivel’ és azok teremtő Közvetlenségeivel, és ’felelősség-teljes’ ’gondos szülőként’ és természetes teremtő-társukként tekint magáraNagy figyelemmel figyeli önnön ’gyermekei’ teremtéseit [hiszen ez az EREDENDŐ Teremtési Irányulása] azért is, hogy ’vezethesse’ (ha kérik) őket mindazon TUDATOSÍTÁSOKBAN [felismerésekben és megértésekben, megélésekben], amelyek ’BOLDOGSÁG’ jellegűek [vagyis amelyek MEGTARTHATÓ és KITELJESÍTŐ teremtésekhez vezetnek]. A VILÁGBAN megnyilvánuló egyedi teremtőkben magukban is természetes módon (adottságként) van a megismerés / a Való Tudatosításának erős, belülről jövő késztetése / irányulása. Ahogyan a VILÁG-MAGA ’Tisztelettel-és-Szeretettel/szerelemmel’ fordul EREDŐJE és MEGTARTÓJA [továbbá TÁRSAI] felé, úgy a VILÁG teremtőiben is ott van a Törvényes MEGTARTÓK ’megismerésének’ és a velük való harmonikus együttes teremtésnek a vágya / irányulása.

      Tudatosodott MAGA-A-VILÁG a ’kényszer’ és ’ráhatás’ különféle gyengítő erejében, és ezért MAGA-A-VILÁG nagyon tudatosan irányul a megmutatkozó kényszer / ráhatás / befolyásolás / megtévesztés jellegek megszüntetésére, a ’szabad’ teremtés valós értelmének megértésére és megértetésére, a szabad-és-kiteljesítő (egyéni és együttes) teremtésekben való teremtés / jelenlét alapjainak és kereteinek és elveinek a teremtőivel való együttes és Egyetértésben való meghatározására, megformálására és Megtartására.

 

Az összefoglaló írás folytatódik a II. részben, elérhető ITT

 

 
A mai napra:

„Istenem, adj nekem türelmet,
Hogy elviseljem, amit nem tudok megváltoztatni,
Bátorságot [és kitartást], hogy megváltoztassam, amit tudok,

És bölcsességet, hogy e kettőt meg tudjam különböztetni.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350332221_52.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.