omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

ÍRÁSOK - 2018. április 4 - július 8
ÍRÁSOK - 2018. április 4 - július 8 : 20180525 - megértések a megújulásokhoz kapcsolódóan I-II-III. (I. rész)

20180525 - megértések a megújulásokhoz kapcsolódóan I-II-III. (I. rész)


I.

2018. május 17.

 

            Jelenlegi megértésem szerint ’nagyjából (legkésőbb) mostanra’ [a FÖLDANYA-MAGA és] a FÖLD-Világa ÖNNÖN MAGJAI [nagy valószínűséggel ez a FÖLD-Világának minden más Természetes Létezőjére is így igaz] a választott új Teremtési Irányok / új ’Megnyíltságok’ érintettségében legalább a ’legfőbb vonalakban / Főbb Meghatározóikban’ Beigazodtak / BePontosodtak [ha az szükséges volt, akkor újonnan meg is nyíltak] az ’Új Harmoniájukba’ [(már nem csupán előkészülnek rá, hanem) immár valóságosan is megnyilvánulnak az Új Harmoniájukban]. Ahol szükséges volt, EGYBE-IGAZÍTÁS is megnyilvánul(hatot)t ennek érdekében [bővebben ITT].

             Van, aki ebben már Tudatos és így figyeli a saját teremtését, és van olyan is, akiben mindez még nem vált tudatosítottá.

           Ez az [immár Megnyilvánuló!] ’Új Harmonia’ már nem csupán a legkisebb ’társasságra’ terjed ki [20180114elérhető ITT], hanem a kiterjedtebb közösségi megnyilvánulásokra is [a választott új (másokat is / sokakat érintő, akár ’nagyobb ívű’) immár elkezdődött vagy hamarosan elkezdődő és kiteljesedő ’munkákra’ / ’feladatokra’ (és az ezekhez tartozó új kapcsolódásokra, új teremtési formákra stb)]…

            Fontos része volt ennek a ’Nagy Igazodásnak’ az egyéni teremtő lényben megtartottá vált ’Különlegességek, Különleges ÖnErők’ ’Jelenhez-Igazítása’ [akár a Különleges ÖnErőkről már szükségtelenné vált egyes részek leválasztása és azok semmivé válása, akár a személyes ilyen önerők új irányokban való tovább-nyitása, új meghatározókkal való kiegészítése stb].

            Az egyedi teremtő megnyilvánult lényében ezen KÜLÖNLEGES [(1) részben Megerősítő jellegű, (2) részben csak meghatározott feltételek megléte esetén megnyilvánuló-és-megnyilvánítható] ön-erőknek a nagyjából mostanra befejeződött [legalább a legfőbb irányokra kiterjedő] IGAZÍTÁSA kiemelkedő jelentőségű teremtő folyamat a FÖLD-Világa Természetes Létezőinek megnyilvánulásában.

 

Ezek az IGAZODÁSOK egy különleges módon ’megalapozzák-és-elindítják’

AZ EGYEDI TEREMTŐBEN (!)

az egész ’nagy’, most elindult új TEREMTŐ SZAKASZT.

 

A most beállításra került-kerülő ’különlegességi önerő alap-állapot’ minden egyedi teremtőben pontosan igazodik

            (1) a törvényesen megnyitott új Teremtési Irányokhoz, ebben

(2) a választott és törvényesen megnyitott új ’Szolgálati’ jellegű teremtési irányuláshoz (a ’Szolgálat’ Irányaiban választott elkövetkező feladatokhoz, kiteljesedéshez, önépüléshez), és

(3) az ELŐZŐ TEREMTÉSI SZAKASZOKBÓL MEGTARTOTTKÉNT továbbvihetővé vált SZEMÉLYES ÖNERŐKHÖZ, MEGTARTOTTÁ VÁLT VALÓS TAPASZTALATOKHOZ ÉS TUDÁSHOZ.

 

            Jelenleg (még) akár egyszerű ráhangolódással pontosan érzékelhetővé válik (közvetlenül Tudatosítható) milyen nagy jelentőségű a FÖLD-Világa egyedi teremtőiben ez az ön-igazodás, és az is, hogy [az egyedi teremtő saját életében!] MIÉRT ilyen nagy jelentőségű ez a változás.

            Ezen Igazodásokhoz kapcsolódóan ’Felszínre kerül(het)tek’ ’Meghatározó élmények / átélések’. Valamelyest úgy tudom megközelíteni ennek a lényegét, hogy a lélek-és-test(-a-maga-Teljességével) felidézte / emlékeztette magát arra, hogy milyen feladattal / milyen irányban nyílt meg eredendően és/vagy az eddigi Teremtő Szakaszokban [értve ebben a most újonnan elindult Szakaszt is], milyen irányokban vállalta a ’Szolgálatot’ [vagyis azt, hogy teremtő résztvevőjévé válik bizonyos bajok / sérültségek / eltávolodottságok elhárításának][részt vesz egyes irányokban a ’teljességbe visszaigazodás’ Megerősítésében].

            E ’felszínre kerülés’ [a Tudatosság meglétéhez igazodóan] megnyilvánulhatott (1) a valós anyagi megélések szintjén és/vagy (2) csupán a ’tudat’ megéléseként (például felidéződhettek korábbi megélések és értékelések, álom-szerű tudatosítások válhattak érzékelhetővé stb). Bármely formájú megélés lehetett (1) egy enyhébb megélés és ahhoz tartozó kiterjedt tiszta Tudatosítás vagy (2) ismétlődő jellegű és egyre mélyebb megélésű Tudatosítás.

 

        Megismétlem, mert fontos: olyan ’(megújított / megújult) harmoniába’ álltak minden egyedi teremtőben a saját KÜLÖNLEGESSÉGEI [Megtartottá vált (saját maga által, önnön teremtései által felépített) különleges ön-erői], amelyek MEGHATÁROZÓ ALAPJAI a most elkezdődött ÚJ TEREMTÉSI SZAKASZBAN minden megnyilvánuló EGYÉNI ÉS EGYÜTTES TEREMTÉSÉNEK. Ebből az ’állapotból’ / alapból nyílik tovább és nyilvánul meg minden ezutáni KÜLÖNLEGES ÖNERŐBEN VALÓ MEGNYILVÁNULÁS.

 

I.

Ott van ebben az alapban

minden eddig sikeresen megoldott / teljesített ’feladat’ [eredménye] amit a teremtő önmaga számára kitűzött / választott, és

II.

 [egyfajta különleges feljegyzésben (ön-értékelésben) és/vagy újonnan teljesítendő feladatban] ott vannak azok a korábban még be-nem-teljesített választott / felvállalt irányok / tevékenységek, amelyek

(1) vagy nem-elhagyhatók az adott teremtő életében

[az ahhoz tartozó ön-erőben tudatosodnia szükséges a teremtőnek, fel kell építenie bizonyos erőket valamely korábbi választásából eredően (ezek ’Meghatározó-jellegűek’, ezért nem szakadhat el tőlük)],

(2) vagy pedig tovább-vinni választotta az ahhoz tartozó ön-épülést a teremtő [habár az nem kifejezetten ’Meghatározó-jellegű’].

 

           Ez a FÖLD-Világában ’nagy jelentőségűség’ a FÖLD-Világa különleges ’Szolgálati’ jellegéből / Eredőbeli ’Szolgálati Meghatározójából’ ered [vagyis abból, hogy a FÖLD-Világa minden Természetes Létezője önnön Teremtő Útjának / Életének VAN valamilyen valós ’Szolgálati’ jellegű Megnyílt Teremtési Iránya. (1) Lehetséges, hogy a teremtő még csak a legkisebb ’társas’-ságában [a családi és baráti kiterjedéseiben] ’tanulja’ / Tudatosítja a Szolgálatot, (2) az itteni teremtők legtöbbje azonban a most elkezdődött új TEREMTŐ SZAKASZBAN már KITERJEDTEBBEN is Tudatosodik a Szolgálati teremtésekben].

         A SZOLGÁLATRÓL [és a FÖLD-Világa említett különlegességéről] bővebben ITT. E korábbi lejegyzésekben részletesebben is írtam arról, hogy a ’SZOLGÁLAT’ ’lénye’ és ’lényege’ MAGA A KÜLÖNLEGESSÉG, hiszen a ’szolgálat’ maga ’azért van’, hogy MEGERŐSÍTŐ (különleges) ERŐIBEN megnyilvánuljon ott, ahol valamilyen meggyengültség / baj elhárítása szükséges.

 

            A jelen írásban említett Igazodások ’nagyok’, fontosak az egyedi teremtők életében. Tulajdonképpen az egyedi létező ’tényleges elindulását’ jelzik a törvényesen megnyílt új FÖLDI-Világi TEREMTŐ-SZAKASZBAN a maga által választott és önmaga által megnyitott ’új úton’.

            Hasonló ez ahhoz [habár ez csak egy megértést segítő kép], mint amikor a testi életére megfelelően előkészült magzat elindul, hogy végighaladva a szülőcsatornán megtegye első önálló pillanatait az egyedivé megformált új teremtő útján.

            Vannak / lehetnek olyanok, akik ’e pillanatokban’ még csak a szülőcsatornában haladnak, és vannak már olyanok is, akik a végére értek a megszületés útjának, és megnyilvánult új lényükben elkezdték megtenni a már teljesen új életük első önálló lépéseit.

            Fontos:

Az ’újdonság’ / új szakaszbeli élet

>>> TUDATOSÍTÁSA

a TÉNYLEGES MEGTAPASZTALÁSOKKAL / VALÓS MEGÉLÉSEKKEL ’egyszerre’ nyilvánul meg

[amikor-ahogyan a teremtő megéli a maga tevékenységét,

úgy tudatosul benne a tevékenységének a módja és annak a következménye

(a következménynél az önmaga számára tudatosuló és a társai számára tudatosítható kiterjedéseiben is)].

["nincs előtted KITAPOSOTT ösvény, lépteid nyomán lesz ösvénnyé a tér"]

 

            A legutóbbi IGAZODÁSOK [ezek között például a Különleges ön-erők jelenhez-igazodása] sok teremtőben JELEZTEK a már korábbról is ismert [Igazodások megnyilvánulásakor általában jelentkező] módokon: megjelenhetett elbizonytalanodás érzés, émelygés, rossz közérzet, érzékszervi túlérzékenység, túlzott evés vagy épp evésképtelenség, emésztési furcsaságok, bőrtünetek, egyes test-tájékok fájdalmának jelentkezése, türelmetlenség, átmeneti ingerültség, 'feldobott hangulat', túláradó öröm és szeretet-érzés stb.

 

            Egyes teremtőkben a saját életükben megnyilvánuló ’ÚJDONSÁG’ is eredményez(het) kezdetben FURCSA, szokatlan, nem-ismertség érzetet [esetleg a korábbiakhoz valamelyest hasonló ’rossz közérzetet’. Ez attól függő mélységben jelentkezik, hogy ki mennyiben képes átadni magát az új megnyilvánulásának, mennyiben bízik saját magában és/vagy a Törvényes MEGTARTÓJÁBAN, milyen örömteljes vagy épp fájdalmas tapasztalatai voltak korábban a megújulásokhoz kapcsolódóan stb].

          FONTOS MEGKÜLÖNBÖZTETNI ezeket az ÚJDONSÁG MEGNYILVÁNULÁSÁT KEZDETBEN KÍSÉRHETŐ FURCSASÁG ÉRZETEKET a korábbiakban már megismert JELZŐ / FIGYELMEZTETŐ jelzésektől. Habár mindegyik FIGYELMEZTET EGY FOKOZOTTABB ODAFIGYELÉSRE / MEGERŐSÍTETT MEGTARTÁS SZÜKSÉGESSÉGÉRE (így akár egy bizonyos irányú veszélyre), az ÚJDONSÁG MEGNYILVÁNULÁSÁT KÍSÉRŐ / KÍSÉRHETŐ (akár megelőző) ’ÚJ’-ÉRZÉS (az újdonság megnyilvánulását jelző / kísérő lelki és testi érzet) ’kellemetlen’, furcsa, 'túl sok' jellege megszűnik a tevékenység / teremtés Tudatosítása során (e megszűnés lehet fokozatos átmenet, és lehetséges a furcsa / rossz érzet pillanatok alatt való eltűnése is). A Tudatos jelenlét tudatos megtartásával jelentősen lerövidíthető a jelzés / ’ÚJ-Érzés’ ’kellemetlensége’. Ahogyan egyre ismertebbé válik (a közvetlen megtapasztalások alapján) az ’ÚJ’, és ahogyan egyre jobban átláthatóvá válik annak a lényege és a természetes összefüggései, ’egyre jobban érzi benne magát’ a teremtő, egyre több örömét leli az újonnan megnyilvánuló önmagában…

            Most még nehéz pontosan szavakká formálnom ezeket a megértéseket, mert leginkább ’érzésben’ tudom magam is még csak tudatosítani. Új megéléseink a legteljesebben a Megújult lényünk megélései és Tudatosításai --- ugyanakkor mindaddig, amíg a megújult lényünkkel EGYként megtartott a ’régi buroktest’ is (nyilvánvalóan fontos oka van, hogy még megtartott a régi test is), Új Tudatosításaink legfontosabb kiterjedései a régi burok-életünkben is közvetlenül (!) megnyilvánulnak és hatnak.

 

 

2018. május 22-23

II.

 

            Azért nem foglalom külön lejegyzésbe ezt a részt, mert az érintettek nagyon szorosan kapcsolódnak a néhány nappal ezelőtti lejegyzéshez.

            Az I. részben említettem, hogy a KÜLÖNLEGES ÖNERŐK ÚJ ALAP-ÁLLAPOTBA BEIGAZODÁSA a FÖLD-Világa teremtői életében egy nagyon fontos megnyilvánulás (volt – van), és az EGYEDI teremtő VALÓS ELINDULÁSÁT jelenti a törvényesen megnyílt új Teremtő Szakaszban, ’ettől a ponttól-pillanattól’ ’kezdődik el’ a ’teljesen új megnyilvánulás’.

            NAGY FONTOSSÁGA (!) miatt ezt a megnyilvánulást mind a FÖLDANYA-MAGA, mind a VILÁG-MAGA ’különleges erőinek teljessége tartotta / erősítette’. ’Nagy erők’ megnyilvánulása volt tapasztalható (1) mind az egyedi teremtő saját lényében (önnön erőiben), (2) mind pedig a TÖRVÉNYES MEGTARTÓK részéről e megnyilvánulás [IGAZODÁS] megtartására és megerősítésére.

 

       Érintettem, hogy ezen Igazodásokhoz kapcsolódóan ’Felszínre kerül(het)tek’ ’Meghatározó élmények / átélések’. Valamelyest úgy tudom megközelíteni ennek a lényegét, hogy a lélek-és-test(-a-maga-Teljességével) felidézte / emlékeztette magát arra, hogy milyen feladattal / milyen irányban nyílt meg eredendően és/vagy az eddigi Teremtő Szakaszokban [értve ebben a most újonnan elindult Szakaszt is], milyen irányokban vállalta a ’Szolgálatot’ [vagyis azt, hogy teremtő résztvevőjévé válik bizonyos bajok / sérültségek / eltávolodottságok elhárításának][részt vesz egyes irányokban a ’teljességbe visszaigazodás’ Megerősítésében].

 

A ’Meghatározó élmények-átélések’ ’Felszínre kerülése’

nem csupán az egyedi teremtő emlékeztetése miatt volt fontos és egyben nagy jelentőségű,

hanem azért is,

mert e FELIDÉZŐDÉS ÁLTAL / E FELIDÉZŐDÉSBEN OLYAN ’HATALMAS’ (valóban Hatalmas) ÖN-ERŐK HATOTTÁK-HATJÁK ÁT AZ EGYEDI TEREMTŐKET,

AMELYEK PONTOSAN MEGMUTATJÁK

(1) mind az egyedi-teremtőnek magának,

(2) mind a TÖRVÉNYES MEGTARTÓINAK,

hogy MI IS AZ ADOTT TEREMTŐ TISZTA ÖNNÖN LÉNYE-ÉS-LÉNYEGE [és ebben a Harmonikus Megnyíltsága (~ÖnValója, ÖnMagi-Megnyíltsága, Szívbéli-Megnyíltsága)],

és mi az, ami bár látszólag ’hozzá tartozik’ (hozzá kapcsolódott), még sincs meg vele a Harmonia.

 

        A FÖLD-Világában a HAJNAL-SZŰZ-SZERZŐ-EST ERŐKHÖZ kapcsolódó lejegyzésekben korábban érintettem [20120808 - elérhető ITT], hogy egyes nagyobb váltások, fontosabb Igazodások alkalmával ezen FÖLD-ERŐK együttesen úgy hatják át [és így erősítik meg] a teremtőket, hogy a SZŰZ-és-SZERZŐ a törvényesen Megtartott (és akár továbbvitelre választott / jelölt) teremtői részeket hatják át és TARTJÁK[meg az érintett teremtővel együtt-és-EGYBEN], az EST-és-HAJNAL pedig a többi részt megfelelően letakarják / lezárják vagy akár le is választhatják, illetve segítik a tényleges anyagi átformálódást.

         A mostani ’hatalmasabb Igazodási Jelenlétben’ az egyedi teremtőnek nem csupán a [HAJNAL-SZŰZ-SZERZŐ-EST által Megtartott] FÖLDI-Világi kiterjedtsége nyilvánult meg, hanem ÖNNÖN TELJESSÉGE: az ÖnLényegi (Létezésbeli) kiterjedésétől a VILÁGI és ezen belül FÖLDI-Világi teljes Megnyilvánult lényében végighaladt ez az IGAZODÁS [és ehhez kapcsolódó szükséghez-igazodó MEGERŐSÍTÉS-adás].

 

            Egészen az ÖNLÉNYEGBŐL is megnyílhattak szükség esetén MEGERŐSÍTŐ ön-erők, és a 20180217-i lejegyzésben (elérhető ITT) említett ’szemem-fénye’ [a VILÁGI ’Mag’-ból megnyilvánulható] Megerősítés is megnyilvánult most a legtöbb FÖLDI-Világi teremtőben e ’hatalmas Igazodásokban’.

            Azért jelölöm ’hatalmas’ Igazodásnak e változásokat, mert a teremtők közül sokan a tudatos énjükkel is érzékelhették azt, hogy ’hatalommal telítődtek’, önnön hatalmukkal telítődtek. Ez az érzet / érzékelés közvetlenül abból ered, hogy VALÓSÁGOSAN is elindulhattak végre az ’ÚJONNAN Megnyílt’ teremtéseikben.

 

            Egy különleges megtapasztalás is kapcsolódott ezen Igazodásokhoz nagyon sok FÖLDI-Világi teremtőben.

            A lényege ennek az volt, hogy [akiknél erre szükség volt] egészen az ÖnLényegükből megnyílva, VILÁGI ’Mag’-jukon át EGYKÉNT-a-FÖLDANYÁVAL-is a Megnyilvánult lényüket [a szükséges kiterjedésben] ismét áthatották a saját ’Teljességük’ [lehető legteljesebb / a szükséghez igazodó kiterjedésű] ’HARMONIÁJÁVAL’. Ez nagyban hasonló volt ahhoz, mint amelynek hatására Felszínre kerülhettek nemrég a ’Meghatározó élmények és átélések’.

            Az volt az oka ennek a ’megismétlésnek’, hogy a ’Meghatározó élmények / átélések’ Felszínre kerülésével az érintett egyedi teremtő és TÖRVÉNYES MEGTARTÓI számára pontosan megmutatta magát az, hogy az adott teremtő MILYEN HOZZÁ-MAGÁHOZ NEM TARTOZÓ de a lényéhez valamilyen sajátos módon hozzátapadt / ráakaszkodott IDEGENSÉGET ’Tart’ a saját lényében.

            Ezen idegenségek jelenléte TORZÍTÓAN hatott az adott teremtő LÉNYÉRE és MEGNYILVÁNULÁSAIRA, SOKSZOR SZINTE MAJDNEM TELJESEN ELFEDTE a teremtő önnön lényét. Emiatt (1) a teremtő számára nagyon nehézzé válhatott a saját lényének / Meghatározóinak a felismerése és Tudatosítása, (2) és ugyanígy a természetes társai számára is egyre nehezebbé válhatott őt felismerni.

       Tapasztalati Tudássá vált itt a FÖLD-Világában is: ha több teremtő együttesen vállalta fel egy feladat teljesítését (egy mindannyiuk számára harmonikusan kiteljesítő együttes teremtést), néha elég volt csupán egyetlen résztvevő jelentősebb mértékű (idegenség általi) beszennyeződése ahhoz, hogy minden résztvevő számára teljesíthetetlenné váljon a feladatban vállalt saját részfeladata.

            A személyiséget torzító „idegen-részek” / hozzátapadtságok között lehettek olyanok, amik másoktól ideiglenesen átvett feladat-részekhez tartoztak, és amely részeket később a teremtő nem tudott visszaadni, nem tudott másnak átadni, és letenni-lezárni sem tudta törvényesen (hiszen eredendően az nem hozzá tartozott).

            Lehettek olyan részek, amelyek a másokkal együttesen vállalt teremtés befejezhetetlenség miatt beragadt rész-feladatai voltak ["maradék-feladatok" Rendezése: 20190301 II. írás II. pont - elérhető ITT].

            Lehettek olyan idegen részek is, amik teljesen véletlenszerűen ragadtak hozzá valakihez (például olyan személytől, akivel korábban közös teremtő-folyamatban voltak, vagy valaki olyantól, aki ehhez a korábbi társhoz valamilyen módon régebben hozzákapcsolódott)(az is lehet, hogy semmilyen kapcsolatban sem voltak egymással, csupán valamilyen – akár egy pillanatig tartó – közelség okán tapadt át hozzá valamilyen ’rész’). Egy kapcsolódó személyes tapasztalatról bővebben ITT.

            Lehettek élősködő hozzátapadt idegenségek, ezek között akadhattak ’tudatos lények’ vagy épp csak ’zavaró jeladók’, illetve más „kísérleti termékek”.

 

            A másoktól tudatosan vagy tudattalanul ÁTVETT ’feladatok’ [ha azok a saját szabad és törvényes választásokból eredően nem váltak a teremtő saját ’Harmoniájának’ részévé] ismétlődően ’vezethettek olyan létezőket’ az érintett teremtő közelébe, akik ahhoz az átvett feladathoz kapcsolódhattak.

            Megértést segítő kép: egy teremtő [A] korábban felvállalta azt, hogy segítséget nyújt a különféle függőségeket megélő társainak. Ezen feladatának egyes jeleit vagy részeit tudattalanul átadta egy olyan társának [B], aki nem nyílt meg az ilyen irányú segítség-adásban. Az, akihez tudattalanul hozzátapadt a feladat egyes része vagy egyes jelei [B], „elkezdett magához vonzani” függőségtől szenvedő embereket. ’B’ pontosan érezte, hogy nincs dolga ezen függőségtől szenvedő emberekkel, és amennyire csak tudta távol tartotta magát tőlük. Ha ’elkerülhetetlenné’ vált valamilyen jelzés vagy segítség-adás, és ’B’ megpróbált segíteni az ilyen embereknek, a ’bemocskolódás’ [bővebben 20140724 - elérhető ITT] és sok más egyéb jelzés is pontosan jelezte, hogy nincs ebben az irányban dolga. Nem találta meg az örömét az ilyen irányulásokban, szükségtelenül újra járta a már sokszor bejárt sehova-vezető köröket / utakat. Sok erőt igényelt ez --- és közben mindez TÁVOL TARTOTTA ATTÓL, ami a saját kiteljesítő Feladata / Útja, ÉS AZOKTÓL is, akikkel harmonikus teremtésekben nyilvánulhatna meg.

            Tapasztalati Tudás, hogy még a tudatosabb teremtők számára is nagy [és visszatérő] nehézségeket jelentett a saját lényük tisztán-megtartása itt a FÖLD-Világában, ami elsődlegesen abból ered, ami miatt MAGA-A-VILÁG a régi [különösségek által nagyon áthatottá vált] burok-test legnagyobb részének semmivé válását rendelte a FÖLD-Világa TELJESSÉGES MEGÚJULÁSA során. A FÖLD-Világa létezőinek Természetes Teste olyan mértékben / olyan nagy kiterjedésben szennyeződött be ’idegenség’ által, ami FOLYAMATOS TISZTÍTÁST igényelt [pontosan úgy, ahogyan napról napra újra kell mosakodni, tiszta ruhát felvenni, az otthont tisztítani, mosni, mosogatni stb]. Az ilyen [idegenség jelenlétéből eredő] folyamatos ’tisztálkodás’ nagyon nagy erőket vont el a kiteljesítő (boldogságos) teremtésektől. A teremtők lényéhez szinte folyamatosan hozzátapadt valami, ami nem volt a sajátjuk [akár ha csak mentek valahova, vagy épp tettek-csináltak valamit].

            Ezek a SAJÁT HARMONIÁN KÍVÜL LÉVŐ hozzátapadtságok az írás I. részében említett, és a most megismételt ’saját hatalommal való erőteljes áthatás’ során (1) felszínre kerültek (akkor is, ha addig rejtőzködtek), és (2) egy különleges [mostanra összeállított] erő / minta szerint ’végleges leválasztásra kerültek’. Pontosabban megfogalmazva: a teremtők számára ezek semmivé váltak [az így eltávolított részek többé sehova nem tapadhatnak vissza, mert vagy semmivé váltak, vagy pedig oda kerültek vissza, ahová a saját harmoniájuk szerint tartoznak].

            Lehet, hogy kell egy kis tartam, amíg az ehhez kapcsolódó megkönnyebbülés és felszabadulás ténylegesen is megélhetővé válik. A leválasztásokhoz / eltávolításokhoz kapcsolódóan ugyanis SOK ÖNERŐT IGÉNYLŐ IGAZODÁSOK kapcsolódtak: például gyógyítás-jellegűek; a túlzott érzékenységeket átmenetileg csökkentő (távoltartó) megerősítések; középponti és tengelyt érintő Igazítások; testet-és-lelket egymáshoz is igazító Harmonizálások; védelmi jellegű önerejű megerősítések ott ahol az szükséges; társakhoz való kapcsolódásokat harmonizáló megerősítések stb.

            E ’sok erő’ most jellemzően minden teremtőben elsődlegesen A SAJÁT ÖNEREJE: (1) akinél az szükséges volt, a saját [EREDŐJÉBŐL-]ÖNLÉNYEGÉBŐL nyílt meg egy Megerősítés (hasonlóan a ’szemem-fényénél’ már ismertetett módon), és (2) sokaknál a VILÁGI ’Mag’-ból is ismét ’érkezett’ ’erő’ [és iránymutatás] mind a Személyes belső Szentélybe, mind pedig abba a Személyes Belső Szakrális Térbe, amelyből  a közösségi teremtésekhez is ’közvetlenül kapcsolódhat’ Megerősítés [bővebben: 20180217elérhető ITT].
 

            Kezdetben (!) [elsődlegesen az ’újdonsága’, még-ismeretlensége miatt, valamint e Megerősítések valóban ’Hatalmas’ jellege miatt] a Különleges ön-erők megnyilvánításában még tapasztalatlanabb teremtők akár elnehezülésként is érzékelhetik e megkönnyebedéseket. Ma még azok számára könnyebb és gyorsabb a most említett Igazodások megélése, akik már gyakorlottabbak a FÖLDANYÁVAL-EGYKÉNT való KÜLÖNLEGES erő-megnyilvánításokban, és ezek között a ’nagyobb’ Tudatosságot igénylő Igen Különleges és Nagyon Különleges erő-megnyilvánításokban.

            Könnyebbé tehető és akár jelentősen le is rövidíthető ezen Igazodás is a Tudatos odafigyeléssel, a test-lélek-és-önnön-Teljesség egységének tudatos átélésével és tudatos megtartásával, a teljességre kiterjedő ’át-lélegzéssel’, ha szükséges több pihenéssel vagy épp több mozgás végzésével stb.

       Használd következetesen és tudatosan azokat a Megerősítéseket, amik benned már saját erőddé váltak.

       Ha azt érzed, kérd a társaid és a TÖRVÉNYES MEGTARTÓK Megerősítését. Ne várd meg, amíg túlzottan elgyengülsz. Kérj Megerősítést most akár a kisebb elgyengülések vagy kisebb furcsaságok érzékelésekor is. Ezzel nem csak megelőzhető a nagyobb meggyengülés, hanem feltisztul és pontosabbá válik a saját érzékelő és jelző megnyilvánulásod is.


 

Az írás folytatódik a II. részben, elérhető ITT


 

 
A mai napra:

„Egymásra hatással vagyunk tettel, gondolattal... Némi fényt bocsátunk a sötétségbe, de mások helyett sem élni, sem meggyógyulni, sem megtisztulni nem lehet.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1349057141_52.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre