Egy Rendezett Működés esetén a Földön is úgy működnek a Váltások és Megmérések, hogy a Földanya a MAGA Rendszereivel végzi el a Szívek ÁtVilágítását és MegMérését, és ennek alapján megállapítható pontosan az, hogy az adott Létező ILLESZKEDIK-E egy-egy megtervezett változásba. Jelenleg azonban az ÉGI CSALÁD és a Földanya kérésére is egy

olyan „beléptető Rendszer” működik a Földön az „ÚJ SzeRves TÉR/IDŐ” vonatkozásában,

amely ellenőrzi a Földi megfelelőséget

a Földanya MAGA SZÍV-Mérlegelése alapján,

illetve A TELJES KRISZTUSI VILÁGOT Útjára Indított TeremTŐ is „MÉR” „EGY-Idejűleg”

A SZÍVÉVEL,

hogy MEGERŐSÍTSE,

vagy pedig Leállítsa az adott Minta vagy Létező stb „belépését”.

            Ez kapcsolódik ahhoz, hogy jelenleg nem csak

SzeRves „létezők”

élik meg ezt az „átlépést” „átemelést” a MEGÚJULT Világba, hanem nagyon sok

„Minta” és „Út”

is, melyben jelenleg erre a Földanya és KRISZTUS, valamint a MindenHató által felHatalmazott SEGÍTŐK is segédkeznek.

Ez azt jelenti, hogy

egyes

A FÖLDANYA ÁLTAL TOVÁBBVITELRE KIJELÖLT

„MAGOK”

„ÉLETTÉ LETT”,

illetve [„alvó”] „MAG” „formában”

Áthelyezésre és/vagy Átvitelre/Átvezetésre kerülnek

a Földanya ÚJ TÉR/IDEJÉBE,

MERT

a Földanya és ÉGI-és-Földi CSALÁDJA kidolgozták és élővé tették ezt a működést.

Nem pusztán „könyvtárként” kerül „átmenekítésre” a Földanya ÚJ Rendszerébe/Életébe sok erre kijelölt működés, minta és forma, hanem ’ÉLŐ „MAGKÉNT” IS’ --- néha egy már az ÚJBA ÁTLÉPETT Létező viszi ezt így tovább, máskor az Éppen ÁtLépni készülő Lénye fogadja be ezt, mint olyan „kibontható” „MAGOT”, melyet

-          vagy ő MaGa,

-          vagy majd az bonthat ki, akinek valamilyen módon „átadja”.

Ez egy nagyon különleges, a Földanya kérésének megfelelően kidolgozott Új Módszer a Földön, de nem ismeretlen [fontos esetekben és/vagy szükség esetén gyakorolt/élő] eljárás a KRISZTUSI VILÁGBAN. Mivel a Földön ennek a módszernek eddig még nem volt ilyen „átfogó és kiterjedt” alkalmazása, ezért ebben a működésben a Földanyát SEGÍTI a KRISZTUSI VILÁGBAN ezen Működést Felügyelő és Vezető SZELLEMI LÉTEZŐ. Részben ez indokolja ezt az „EGY-idejű kettős” (Valójában EGY) Ellenőrzést, valamint a Földanyának az az erre irányult kérése, miszerint

szeretne

minden olyan SZÍVBŐL MEGÉRLELT TISZTA ÉS IGAZ MAGOT Átemelni az Új Életébe

[hiszen ezek ÖnMaGa BíborFényei is!],

amelyek a sérülések és elterelések Hatására nem tudtak kibomlani,

nem tudtak élővé lenni,

sőt, egyes esetekben talán még el is pusztultak.

Az „elpusztult” Szív-„MAGOK” „lenyomata/képe” azonban JELEN VAN mind „KRISZTUS” SZÍVÉBEN, mind pedig a MindenHatói SZÍV-ben, és

a Földanya kérésének megfelelően

minden ILLESZKEDŐ ÉS IGAZ SZÍV-„MAG” beültetésre kerül az ÚJ ÉLETÉBE.

Ez viszont csak úgy lehetséges, ha

ezek [a „MAG”-ok]

a már SzeRves úton Átlépett vagy Épp-Átlépő Létezők Szívében is (!) „elhelyezésre kerülnek”,

és Tőlük így már „hivatalosan is átveheti” a megálmodott Szív-MAGOT a Földanya.

[Kérés és befogadás ~ ’Szabad Akarat’!!!]

            Részben azért is kérte ezt a Földanya, mert ahogyan a legutóbbi írásban is említettük, vannak a Földre „visszaérkező” SzeRves Életek. Közülük többen azért „kényszerültek” eltávozni „annak idején”, mert a Szívükből elindított Utak megsemmisítésre kerültek. Gondoljatok csak például a magyar Pálosok után kutatók kérlelhetetlenségére, akik igyekeztek minden nyomot, még az „írmagot” is megszüntetni. Nagyon nagy pusztítás volt ez, hatalmas értékek vesztek el --- és mégis: mivel SZÍVBŐL és Szívekből teremtett útról van szó, mindig újra és újra JEL-zett bizonyos Szívekben. Sokszor már „csak” olyan módon, amely „elérhetetlen” volt a pusztítások által…

            Vannak tehát „visszatérők” a Földre [sokszor várták, hívták ezeket a Földön maradt társaik/barátaik, hogy ne vesszen el a remény és emlékezet!]. Azért térhetnek vissza ezek a „visszatérők”, mert a Földanya „hívta” őket, vagy kéréseiknek megfelelően Engedélyezte a visszatérést a számukra.

Akik ENGEDÉLYT kaptak a Visszaérkezésre, azokat a Földanya A SZÍVÉBE FOGADTA, BeRendezte Őket, megtalálta számukra azt a „Helyet” és Feladatot, ahová bekapcsolódhatnak. [FELADAT-FELVÁLLALÁS után léphet be mindenki a megfelelő személyes beavatási utakon át a Földre/Földi-Életbe!]

Az előző írásban említettük:

„…A Földanya és Megújult/Megújuló Élete FolyaMATosan felülvizsgálja a „Tudás-Hálókba” bekerült/bekerülő, és így [az „Érettségi szintnek” megfelelően] onnan „közvetlenül” is elérhető Tudások Illeszkedőségét. Ez azt is jelenti, hogy az időközben valami miatt nem-illeszkedővé váló „Tudások”/Tanítások „áthelyezésre kerülhetnek” a Hálózatok olyan területeire, amelyek ŐRZIK a korábbi időszakokban elért eredményeket, de a „nem-illeszkedőség” miatt már nem biztosítanak „közvetlen” elérhetőséget bárki számára.

[A Földanya ŐRZI ezeket a már nem-illeszkedő [SzeRves!] Tudásait, hiszen a későbbi megélések során megjelenhetnek olyan újabb tapasztalások és utak, melyek ismét szükségessé tehetik a korábban már megélt/megtapasztalt tudás (pl nehézségek, tényleges életté lett eredmények) megismerését.

Ugyanakkor a Földanya a MAGA Rendszereiből TELJES egészében TÖRÖL minden olyan korábbi utat, melyeket a Lényével és Eredendő Rendjével teljes egészében összeegyeztethetetlennek ítél [nem kíván újra életet adni ilyen megtapasztalásnak]. A Földanya egyes erre RENDELT Rendszereiben bizonyos (életté nem tehető) „lenyomatok” elhelyezésre kerültek ezekről a „kitiltott” utakról/tapasztalásokról, hogy a Földanya „időben felismerjen és megszüntessen” minden olyan kezdeményezést, amely a „tiltott” (sérülésekhez vezető) utakhoz vezethetne.]”

            Ha megsemmisültek, vagy pedig nagyon mélyen sérültek azok a „MAGOK”/Utak, melyekhez a visszatérők [vagy egyes Új Beszületők] kapcsolódni kívánnak [vagy a Földanya más okból JELÖLTE őket], akkor a Földanya „elkezdte felkutatni” „MAG”-jait --- és ha a MAGA Rendszerében nem találta meg az ÉP-és-TELJES „MAGJÁT” ezeknek, akkor Segítségét kérte a KRISZTUSI VILÁGNAK/MindenHatónak.

Az nyert megállapítást ezen „keresés” során, hogy mind a MindenHatói SZÍV, mind a KRISZTUSI VILÁG SZÍVE ÉPEN és Teljesen megőrizte ezeket, hiszen ezek TISZTA SZÍV-Minőségek voltak, ILLESZKEDŐEK, és ezért „lenyomatuk” befogadásra és megőrzésre került Általuk. Mivel pedig

a KRISZTUSI VILÁGBAN már

[és már a Föld Életében is (!)]

volt olyan eset,

amikor hasonló módon kerültek „visszaültetésre” [vagy „beültetésre”/átadásra]

egyes „Magok” és Működések,

így az látszott a legEGYszerűbben megvalósítható módszernek,

ha a KRISZTUSI VILÁG ebben a „visszavezetési/visszahelyezési” Feladatban

KÖZVETLEN Segítőjévé lesz a Földnek,

és egy „KÉT-[tulajdonképpen „három”]SZÍVBŐL-EGGYÉ-LEVŐ” Ellenőrzés során történik meg

ezeknek a „visszahelyezéseknek” a megvalósítása:

[Krisztusi] SZÍVBŐL- [a Létezői] Szívbe [a Létező vállalásának megfelelően!],

majd pedig onnan  a már működő Földanyai SZÍV-ÚTON ÁT a Földanya SZÍVÉBE

[vagy „EGY-idejűleg”, vagy pedig más meghatározott feltételek esetében].

A Földanya a MAGA SZÍVÉBŐL már „oda” helyezheti el és „annak” adhatja át a visszaÉpített SzeRves Mintáját,

ahol annak a „HELYE” Van, ahová BeRendezte (vagy akár már be is Rögzítette).

OmMÁÁTRÉ KJ, Budapest, 2010. január 16., 14.25.

            Ezeknek a [KRISZTUS SZÍVÉBEN ÉP állapotban megőrzött] „MAGOK”-nak a „visszaültetésére” azért kerülhet sor, mert a korábbi „kedvezőtlen változások” miatt megszakadt SzeRves lehetőségek és utak ismét megvalósíthatóakká lettek, és a visszavezetésre kerülő „MAGOK” maguk tulajdonképpen a Földanya (és korábban élt SzeRves Létezői) „Bíborfénye”, azaz Tényleges Életté Lett/Tett „Krisztusi Fénye”.

            Ahogyan a Földön „belül” „megszakadtak” ezek az elkezdett (vagy még csak érlelt) utak, úgy szakadt meg tulajdonképpen a „bolygó”-valóság MaGa Útja is. A bolygó Élete „Elmozdult”, majd egyre jobban „eltért” a megálmodott úttól. Tudható, hogy minden „zárt Rendszer” rendelkezik egy bizonyos „rugalmassággal”, vagyis egy olyan „tűréshatárral”, melyen belüli változás esetén még képes az Életét működtetni, és megfelelő feltételek esetén ÖnMaGát a MaGa Rendjébe vissza is Igazítani. [Ha túllép a rendszer ezen a tűréshatáron, akkor megszűnik a létezése.]

            A Föld a KRISZTUSI VILÁG „Részeként”/Tagjaként [„gyermekeként”] [20090226 – Világ] kezdte meg Életét, és ennek megfelelően érkeztek ide („gyökereztek be”) a Földön tapasztalást választó Létezők. Részben a begyökerező Létezőkre figyelemmel a Föld KÖZVETLEN SZÍV-Kapcsolódásokat hozott Létre azon ÉGI CSALÁDOKKAL és Nemzettségekkel, Akiknek Tagjai vagy SzeRves Életet vállaltak a Földön, vagy pedig „kívülről” Támogatták/Segítették a Föld életét. Ezek a SzeRves úton kialakított SZÍV-KAPCSOLÓDÁSOK [a KRISZTUSI VILÁG SZÍVÉHEZ kapcsoló „Fő Élet-vezetékkel”/SZÍV-KAPCSOLÓDÁSSAL együtt] megsérültek akkor, amikor a Föld (néhány „ütközés” következtében) „kibillent” az útjáról. Voltak Kapcsolódások, melyek idővel nagyon mélyen sérültek, és tulajdonképpen „elenyésztek”, míg mások időről időre részlegesen (bár sok esetben egyre kiszámíthatatlanabbul) működtek. Idővel a Föld MaGa tulajdonképpen „karanténba” is került, elzárásra került még a KÖZVETLEN családtagjaival való kapcsolódások működtetésétől is. Ez az elzártság szinte lehetetlenné tette a „kívülről való” megsegítést. Valahogyan ki kellett dolgozni a „belülről való Épülés” lehetőségét…”

*****

A „ház” megőrzéséhez kapcsolódóan --- egy már többször idézett, a ’tágabb családomból’ eredő írás-részlet:

 „Édesanyám (a hetedik lány a nyolcból) nagy vágya volt, hogy nyugdíjas éveiben megírja gyermekkora történetét. Egyrészt emléket akart állítani szüleinek, másrészt úgy érezte, hogy nevelésükben sok a máig is követendő példa, pedig gyermekkora óta sokat változott a világ. Idézem:

„A jó értelemben vett kispolgárságról még nem készült film. Volt az arisztokráciáról, volt a parasztságról, a proletárságról, de erről a meglehetősen széles rétegről legfeljebb gúnyosan, megvetően emlékeztek meg. Az én családom tipikus kispolgári, iparos család volt, viszont nem tipikus abban, hogy a szüleim 8 lánygyereket neveltek. Talán mások érdeklődésére is számot tarthat a történetük.”

Sajnos ő már nem tudta útjára indítani ezt az „emlékfolyamot”. 65 éves korában, 1997-ben, mellrákban meghalt. Rá gondolva teszem meg én:

…

„A TŰZ

Megéreztem a veszedelmet. Már napokkal a szörnyű éjszaka előtt rettegésben éltem. Nem szóltam senkinek. Kinevettek volna testvéreim:

„Nézzétek csak, a kis béka megint hülyéskedik!”

Állati ösztön sugallta érzésemmel magamra hagyatva, az imához menekültem. Úgy gondoltam, a Jézuska – ha szépen kérem – nem fogja megengedni, hogy bekövetkezzen az a szörnyűség. Siettem minden este elsőnek megmosakodni az egyetlen lavórban, hogy aztán pici szobánkban térdelve mondjam el az összes imát, amit nyolc éves koromig megtanítottak velem. Talán tíz imát is tudtam már ekkor, azokat mormoltam halkan, dideregve a szeptemberi hűvös estéken, és rettegtem, hogy testvéreim lelepleznek, rám nyitnak és kinevetnek szenteskedésemért, engem, akit elevenségem és csintalanságom miatt legtöbbször csak ördögfiókaként emlegettek. Miatyánk… Hiszek egy istenben… Üdvözlégy Mária… mondtam, mondtam az imákat egymás után, mert úgy éreztem, csak akkor teljesíti a Jézuska az imák végére hagyott utolsó, könyörgő mondatomat:

„Édes Jézuskám, én ezután jó leszek, csak ne engedd, hogy tűz legyen!”

Imám végeztével megnyugodva, csendben bújtam a paplan alá, és jóságomnak bizonyságául a közös ágynak csak egyharmadát foglaltam el, kikerülvén a testvéremmel minden este zajló heves vitát, ami az ágy felezővonalának meghatározása körül folyt.

A négy lány közül elsőnek ébredtem fel, és rémülettől tágra nyílt szemekkel néztem a lángoktól vörös éjszakába. Álom ez vagy valóság?!

„Anci, Kati, nézzétek! Tűz van” – tört ki belőlem a kiáltás.

Testvéreim egyszerre ugrottak fel, s a lángoló álmot valósággá tette, hogy ők is érzékelik a borzalmas látványt. Pattogás, ropogás, gerendák zuhanása, disznósivítás, kutyaugatás hallatszott, de mindezt túlszárnyalta egy kétségbeesett segélykérő hang, apuka hangja:

„Emberek segítsetek! Tűz van, ég a ház! Emberek tűz van, segítseteeek!”

Apuka előszobánk lépcsőjén állt, hálóingére nadrágot, lábára cipőt kapott, két karját az égnek emelve teljes erejéből kiabált. Majd elhallgatott, egy szempillantással újból felmérte a helyzetet, és berohant a szobába.

„Bözsi, elsők a gyerekek! Azonnal ki az ágyból, a kapu felé már nem lehet kimenni, a Szigetiék nádfedeles háza lángokban áll! A mi kapunk is ég! A nagyobbak másszanak ki az utcára néző ablakon, a kicsiket adogasd ki nekem, nehogy összetörjék magukat, hisz a rémülettől mozdulni is alig tudnak. Aztán a disznót hajtsd ki az ólból, s az udvar másik végén vigyázz rá! Mit eszünk a télen, ha az benn ég?”

A nagyobbak kimásztak az ablakon, én Ancival és Csibivel vártam, hogy anyuka feltegyen az ablakpárkányra, s apuka – aki már az ablakon át az utcára ugrott – elvegyen és biztonságba helyezzen bennünket. De apuka most az odasereglett szomszédokkal vitatkozott. Olyan volt ez a vita, mint egy villámlás, szempillantásig tartott, de sorsdöntő volt.

„Molnár Úr, ne csak a gyerekeit mentse, hanem a bútorait is. Hagyja még a gyerekeket, legalább segítenek kiadogatni az apróbb darabokat. Nem olyan kicsik már azok. Gyorsan mindent kipakolunk, hisz a ház már úgyis oda lesz, nézze, a lángok már elérik a tető alatti gerendákat. Semmijük sem marad, se házuk, se bútoruk, az se lesz, amivel betakarózzanak. Hallgasson ránk!” – mondták a szomszédok.

Apuka hallgatott… aztán felordított:

„Nem! Elsők a gyerekek és a két öreg a szomszédból! Ti a két öreget mentsétek ki, én a gyerekeimet! Egy szaladjon a tűzoltókért, s azután közösen oltunk! Emberek, meg kell menteni a házunkat is, hol lakom tizedmagammal a télen? A bútorokhoz senki ne nyúljon, hozzatok vödröket!”

A többit már csak gondolta, miközben hármónkat vitt erős karjain egy távolabbi házba. Nem is vitt, valósággal repített bennünket. Arcáról folyt a veríték, s a mondatok foszlányokban hagyták el lihegő ajkait:

„Nem bútor kell, hanem fedél! Kilenc méter széles utcában minden ház leégne, ha a bútort…, száraz az ősz, a szél is fúj… mire a tűzoltók kiérnek…? Ne féljetek, ne reszkessetek már, meglátjátok minden rendbe jön. Bízzatok bennem. Egy-két óra múlva már saját ágyatokban fogtok aludni. Láttátok, a szomszédok is mind segítettek. Na, nyugodjatok már meg!” – mondta még egyszer remegő ajkaink láttán.

Bevitt és lerakott a szomszédok ágyára. A nagyobbak már éppen indulni akartak vissza a házunkba, de apuka visszaparancsolta őket:

„Itt maradtok, vigyáztok a kicsikre! Senki ki ne merjen mozdulni, megértettétek?!”

Aztán indult kifelé, majd egy pillanatra visszarohant, mint aki valami fontosat elfelejtett. Csak a szája mozgásán láttuk, hogy számol. Végezetül annyit mondott:

„Nyolc, jól van, mind itt vagytok. Bízzatok bennem, nemsokára értetek jövök!”

Klári, a legnagyobb, bólintott. Mi némán néztük az ajtót, mely becsukódott utána.

„Mi lesz vele, mi lesz anyukával?”- jajdult fel néhány perc múlva Anci.

Kérdésére senki sem válaszolt. A szobában, kopott hálóingeinkben, dideregve bújtunk össze. Csibi – a legkisebb – hangosan zokogott, a nagyobbak vigasztalták, aztán ők is sírtak. Én némán, megmeredve ültem, mint egy eszelős. Ha szóltak hozzám, ajkaim mozogtak, de hang nem jött ki a számon. Azt hitték a be-beszaladó szomszédasszonyok is, hogy megbolondultam.

„Hát bekövetkezett, hát bekövetkezett!” – mondogattam magamban gépiesen, miközben érzékszerveimmel környezetem minden rezzenését felfogtam. Jobban hallottam és láttam, mint bármikor életemben. Hallottam, amint az asszonyok mesélték nagyobb testvéreimnek:

„A kapu teljesen leégett, de a tető alatt már mindjárt eloltják a tüzet. Még szerencse, hogy van kút az udvarotokban. Mindenki segít az oltásban, de hogy apukátok hogy dolgozik! Mint egy megszállott, mintha nem is ember, hanem gép lenne, a legveszélyesebb helyeken mindig ő van, ő irányítja az egész munkát. Csuda egy ember! Anyukátok behajtotta a disznót az előszobába, mert az udvaron nem akart megmaradni, félt a tűztől, már egész meleg volt a teste, az ólja félig leégett. Szigeti nénit elvitték a mentők, megégett a lába.” Az utolsóként beszaladó szomszéd néni mondta: „Megérkeztek a tűzoltók!”

Megérkeztek a tűzoltók, de már csak pislákoló tüzet és füstölgő romokat találtak. Apuka az otthonát védő ember fanatikus elszántságával és a szomszédok segítségével csodát művelt, tűzet és szelet győzött le azon az éjszakán.

Hajnali három körül jött értünk. Arca kormos, inge, nadrágja rongyos és véres volt. Rongyos ingét letépte magáról, megtörölte vele arcát, mellét. Lábai remegtek, karjában rángatóztak az izmok. Odajött hozzánk, és így szólt.

„Gyertek, hazamegyünk, lefekszetek az ágyatokba, reggel iskola.”

Ágyunkba vitt és azt mondta:

„Mondtam ugye, hogy bízzatok bennem.”

Mindnyájan hálásan csókoltuk meg nedves homlokát, majd csendesen feküdtünk a füstszagú szobában. Én kicsire zsugorodtam és a falhoz simultam. A fal még forró volt. Rémülten húzódtam hátrább. Ancit majd lelöktem az ágyról.

„Mi bajod, még ilyenkor is van kedved hülyéskedni? Örülj, hogy élsz!” – mondta Anci idegesen.

Én pedig csak arra gondoltam: csoda, csoda történt! A lángokból közeledett felém apuka magas alakja, a testem körül éreztem erős karjának szorítását.” /Írta: Molnár Irén Éva/

OmMÁÁTRé KJ