|
20091114 - ÉN-kÉP(ek)
2011.08.14. 20:36
2009. november 13., péntek
ÉN-kÉP(ek)
Elmondom Néktek ma az „ÉN”, az „ÉNMI” történetét/életét.
Nem az az Élet-történet lesz, amit talán a legtöbben várnátok, mégis az ÉN és ÉNMI Valódi (Élet)történetét tárom most fel előttetek.
Ebben a [földi] élet(em)ben úgy növekedtem fel [a gyermekkorból], hogy a földön élt lényem távol volt minden lelki vagy spirituális, de még a valós vallási/hitbéli dolgoktól is. Semmiféle olyan tám-pont nem volt az életében, amelyben szilárdan és bizalommal megkapaszkodhatott volna ÖnMaGán kívül.
Ugyanolyan nehézségekkel indult(am) neki ennek az életnek, mint az emberek egy jelentős [ma még többségi] része – némi nehezítéssel, mivel a MIÉN-ünk egy meghatározott Feladattal [Földet segítő Feladattal] született le jó néhány ezer évvel ezelőtt, amely Feladat még a jelen leszületésünk megtörténtekor sem teljesedett be (nyilvánvalóan ez hozta azt a „kényszert”, amely a megszületésünkben is megjelent).
A [volt] Küldötti jellegű [„Istentől kapott”, Isten előtt felvállalt Földet segítő] Életet/Feladatot felvállalt Életek egyik fő [„nagy”] nehézsége az volt az elmúlt néhány (de különösen az utóbbi két/két-és-fél) ezer évben, hogy a legtöbb esetben olyan nehezített körülmények között kellett nekikezdenie minden Küldöttnek a Feladata teljesítéséhez, hogy csak nagyon kivételes körülmények között találkozhatott életében valódi/igazi/valós fizikailag is megtestesült tanító mesterrel [
a saját sorsút vált a „tanító-mesterré”
ugyanúgy, ahogyan az emberek TÖBBSÉGE számára is elérhetetlenné lettek a Föld Valós/Eredendő tudásai/ismeretei más közvetlen tanításokon keresztül].
A földi fizikai testbe beszületett [volt] Küldötti Életek tehát ugyanazon a nehézségekkel terhelt úton és módon születtek le a földi testükbe/életükbe, ahogyan a Föld SzeRvesen itt élő közösségének a tagjai:
- többnyire a teljes felejtés-fátyolon át,
- az őket fogadó család teljes karma-képletébe beilleszkedve (azokat legtöbbször csak az adott életükre magukra véve!) születtek meg,
- és mindemellett még valamilyen „speciális” segítő erőt is élővé kellett tenniük magukban, hogy Feladataikat teljesíthessék.
Az ilyen (az adott család karma-képletével is terhelt) Földre-születések igencsak megnehezítették a legtöbb esetben az ÖnMaG(á)ra ismerés(é)t
- mind az EGYES [volt] Küldöttek,
- mind pedig a [volt] Küldötti Családok, Küldötti Közösségek esetében (hiszen bizonyos olyan földi családi képleteket is magukra kellett ölteniük, amely képletek kialakulásához tulajdonképpen semmi közvetlen közük nem volt – és ez [a Minta-idegenség] igencsak megnehezítette ezen karma-képletek felismerését és megoldásukat is).
A MIÉN-ünk tehát hozott egy a FÖLD érdekében elvállalt Segítői Feladatot [melynek felismerése és teljesítése ELSŐDLEGES feladata volt az ÉN-nek], ugyanakkor pedig mindezt egy olyan földi testbe SzeRvesen beszületett életen keresztül kellett és lehetett csakis megvalósítani, amely élet számtalan olyan képlettel/nehezékkel volt megterhelve, amelyeket
a családi gyökerek kellő ismerete nélkül nagyon nehéz felismerni és megérteni, meggyógyítani.
Ezek a „nehezítések” természetesen [a lehetőségekhez képest] úgy voltak összeválogatva (ha volt erre lehetőség), hogy valamelyest igazodjanak a leszületéssel hozott tényleges Feladathoz is, vagy legalább segítsék annak a felismerését.
Ez a „leszületési képlet” [minden torzulásával együtt, vagy talán éppen azok miatt] természetesen „tökéletesen” illeszkedő volt a „magyarság” egészéhez és a Föld egészéhez is: a felejtés-fátylakon át érkezők egy olyan hamisításokkal és félremagyarázásokkal többszörösen is terhelt életbe születtek le, mely helyzet pontos és gyors, valós felismerését nem hogy segítették volna a „szülői/gondviselői” (vezetői) helyzetben lévők, hanem éppenséggel sokszor a hallgatással és elhallgatással, a valóság és megújulás kapuinak meg-nem-nyitásával még nehezebbé is tették a reájuk bízottak (gyermekek, vezetettek) életét.
Az ébredés azonban sem a személyes (Egy-Én-i) Életben, sem pedig a csoportos (népi/nemzeti/nemzetségi, vagy éppen bolygó-szintű) életben nem képzelhető el másképpen, csakis úgy, hogy meg kell találni a Valós „Élet-Gyökeret”.
[Eszembe jutott az az Arvisúra lejegyzés, mely szerint Jézusnak sikerült megtalálnia a legvastagabb élet-gyökeret.] [I. kötet 682. oldal]
Az „Élet-gyökér” [amelyet ma már ismét megjeleníthetünk úgy, mint a Föld Szív-Rózsájának vagy Szív-Lótuszának a „szára/gyökere” (!), a Föld SZÍV-Útja] az az ’Eredendő’ Élet-fonala, Élet-vezetéke a Földnek, amelyen át
KÖZVETLENÜL is elérhetővé és megérthetővé és megélhetővé is válik
ez itteni Világ /világ és Valóság Valós Rendje és Lényege [Szabadság-Szeretet-Rend / =ÉLET],
és amelynek segítségével az EGY-ÉN-I és a CSOPORTOS Élet is
visszaRendeződhet a MaGa [Családi!] [Egymást/Másokat is segítő] formájába.
Egy olyan közegben, ahol szinte minden „külső fizikai” erőfeszítés hiába való volt abban a tekintetben, hogy a „szülők” és „vezetők” feltárják e[zen] „család” valódi lényegét és mai valós helyzetét (és így könnyebben megállapíthatóvá legyen a mélyben meghúzódó bajok oka/gyökere és az ennek megfelelő Hatékony és gyors Rendezés lehetősége), nem maradt más út, mint hogy
abból a kevéske valósnak tűnő ismeretből
és a természetes élet-ösztönből kiindulva,
a szív által igaznak érzett úton
induljon el az (egyéni és közösségi) élet.
Ugyanezt az utat jártuk be MI is, mire sok-sok ’csavar’ és kitérő után nekikezdhettünk a valódi ébredésünknek és Feladatunknak.
[Ajánlom elolvasásra a honlapon (www.omah.extra.hu ) az „Alkotásaink” között szerepelő Simon Blanka mai meséjét.]
Végigjártuk Mi MaGunk is ugyanazt az Élet-utat, amelyet a magyarságnak és az egész Földi Közösségnek (családnak) is végig kell járnia hogy újra Valóvá, ÖnMAGává legyen --- és ennek [ha nem is az „egyetlen, de] a „leg-gyorsabb” és ma még legHatékonyabb útja-és-módja az, ha
meglelitek a Saját Belső/Felső vezetéseteket,
ha ráHangolódtok Szívetek és Lelketek Hangjára és vezetésére
[és ezeken át a Valódi ÉN-etek, a Valódi ÖnMAGotok vezetésére].
Ezen a „Belső” Úton és ösvényen kap(hat)játok meg ma elsődlegesen azokat a Valós és PONTos vezetéseket, melyek segítenek egyrészt abban, hogy
- MaGatokban felismerjétek (és megfelelően kezeljétek) azokat a „családi képleteket”, amelyek lényegében nem szorosan kapcsolódó részei az életeteknek, hanem olyan „képletek”, melyeket a Szabadság-és-Szeretet-Rend Világának bekövetkezett „sérülései” miatt voltatok kénytelenek magatokra venni és hordozni, és amelyeket ma már szabadon levethettek.
- Másrészt az ÖnMaGatok Belső Vezetése abban is segít, hogy pontosan és a megfelelő időkben felismerjétek azokat az Élet-Feladataitokat, amelyeket viszont valóban Ti MaGatok határoztatok meg a MaGatok számára azért, hogy ezzel mind a Földanyát, mind pedig azt a családot/közösséget is segítsétek, amelynek beszületésetekkel tagjaivá lettetek.
Az „Élet-gyökerek” [a Valósak!] mindannyiótoknál, akik a Földanyával való további közös életet választottátok és a Földanya Rendjét követitek, folyaMATosan erősödnek. Igaz ez mind az Egy-ÉN-i (személyes) életekre, mind pedig a Földanyától Új Életet (~Megújulást) kapott SzeRves Közösségekre (népekre és nemzetekre, nemzetségekre, hitbéli közösségekre stb). Nagyon fontos, hogy
aki a Földön jelenleg élő életének a Megújítását vállalta
[együtt-haladva a Földdel/Földanyával] [vagy a Hazatérést választva],
az ma már a Saját Lénye által elérhető Valóság-kÉP(let)ekből
ÉPÍTSE Magát
és
a társaival közös életét.
Úgy is elhangzik ez sok mai üzenetben, hogy mindent le kell vetnetek, mindent magatok „mögött” kell hagynotok, ami nem azonos TELJES EGÉSZÉBEN ÖnMAGatok Igazságával.
Lehetséges, sőt, nagyon is valószínű ma még, hogy sokan a környezetetekben [időlegesen vagy véglegesen] el is távolodnak tőletek akkor, amikor elkezdetek ÖnMaGatokká válni. Néha ez a folyaMAT „természetes” velejárója, hiszen a megszületés/Átszületés egyes szakaszai valóban Egyediek és MaGányosak, míg máskor pedig TÉNYLEGESEN is jelen van és elérhető mások segítsége a születési folyaMATokban.
Amikor valaki kilép a „régi”, szerepekkel és álcákkal terhelt életéből, elképzelhető, hogy hirtelen magányosnak találja magát. Beletelhet egy kis időbe, amíg társakra talál, és ez nem feltétlenül az ő „hibája”. [Ahogyan Peonia írásában is szerepel (20091112 IV.):] Van, amikor ti magatok már készek vagytok egy helyzetre, de a helyzet vagy a társak még nem értek meg, és emiatt egy kissé várni kell.
Ez nem azt jelenti, hogy rossz úton jártok, hanem azt, hogy Igazságotokat követve egy kissé még a többiek előtt járva „úttörőkké, útmutatókká” váltatok. Ma már (többnyire) nem szükséges ezer vagy száz éveket várni arra, hogy a társak mellétek érjenek --- de ha valami miatt mégis egy kissé a többiek előtt járva érik meg utatok, akkor a
szívetek szavát követve
megtaláljátok ebben a helyzetben is
a „mindenek legnagyobb yavának” megvalósulását ott-és-akkor-is-segítő lehetőségeiteket.
[Oka lehet tehát az átmenetileg való magányosabbá válásnak az is, hogy sok eddig „kényszerűségből” alakult közösség bomlik most fel a Földanya lebontó folyamatainak eredményeképpen, illetve vannak olyan életek is, akik végleg (vagy időlegesen) elhagyják most a Földet (és így azokat, akikkel korábban közösségben éltek), és a távozók helyére majd még csak ezután lépnek be az újabb életre jelentkezettek. Mindez a látszólag magányosabb helyzet azonban egyáltalán nem kárhoztat „tétlenségre”, és amíg a „társak” megérkeznek és a közös új élet elindulhat, a szív vezetése addig is „öröm-teljes” és az egész család számára is hasznos utakat mutathat.]
Lejegyezte OmMÁÁTRé KJ
*****
„…Ahogy beléptem a kávézóba, meglepődtem: kívülről sosem ilyennek képzeltem.
Azt hittem puccos és tágas, de nem, tök egyszerű volt és kuckós.
Ez kellemesen érintett, csakhogy... ahogy körbejártam, láttam, nincs egy árva hely sem. Megkérdeztem a pincérnőt, tud-e a környéken hasonló helyet. Azt mondta, sok kávézó van itt, erre én is emlékeztem. Azt javasolta, várjak egy kicsit, hiszen régen foglaltak az asztalok, bármikor fizethetnek.
Vártam.
Nem nagyon mozdult senki.
Arra gondoltam, minek várakozom itt, rámmelegszik a kabát, itt ácsorgok...elköszöntem és kilódultam a szélbe, helyet keresni.
Az emlékeimben élő kávézók helyében inkább bárjellegű helyeket találtam és önkiszolgáló éttermeket. Esküszöm, ezerszer jártam arra, nem ez a kép élt bennem.
Ahogy mentem, már nagyon fáztam...furcsa, mert eddig nem.
Csalódottan nézegettem, míg belülről szólt a hang: mit rohangálsz? Tudod, hogy ott fogod megírni, hiszen ezt súgták odabent...
Visszafordultam, bementem, az asztaloktól pontosan akkor álltak fel.
A nekem szánt kuckó kiürült és letelepedtem.
Már vizes volt a lábam, mindenem.
Eszembe jutott: 5 perc telt el!
Ennyit kellett volna bent várni a melegben!
Nem, te kimentél, mert az izgága fejed okosabb akart lenni!
És hányszor vagyunk így. Megvan a hely(zet), tudjuk, érezzük...megvan, kész. Csak oda kell érni, hív, szólít.
Odaérek, más, mint ahogy elképzeltem, jobb!!
Csak valami...még nincs kész. Én ott vagyok a hely...a helyzet...még nincs kész.
Elég várni, elengedetten és biztosan abban: jó helyen, jó helyzetben vagyok.
Egy dolog vihet ki az "esőbe": a fejem türelmetlensége, a felébredő kétség (biztos jó helyen vagyok?) és nyüzsgő tennivágyás.
Ha a fejem túl messzire visz... el is szalaszthatom a hely(zet)et.
Ha csak a következő sarokig rohangálok, legfeljebb megázom.
Dönthetek.
Ha érzem ott a helyem, ahol csak éppen valami még nem állt össze: várok a békés lelki melegben vagy kirohanok egy körre a kétségek esőfelhőjébe.
Dönthetek.
Megtanultam a leckét.” (Peonia)
[http://ujfold.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=80704]
*****
Befejezésül talán ide (is) kapcsolódik a következő írása Philippának:
„…Minden bajom és szenvedésem az AKARAT-ból származott. … Ez egészen addig elment, míg Atlantiszban mindenféle mágikus megoldással kiválasztottam magamból az akarati részemet. Egy másik testet teremtettem neki, lelkemből kitépve magtagadott részemet.
Ami azután későbbi életeimben hatalmas vonzerőt gyakorolva rám újra meg újra magába szédített. De tőle való félelmem újra meg újra belesodort a szenvedésbe.
Egészen addig szenvedtem, míg újra Istenre nem találtam. Az ő segítségével lassan visszaÉpítettem magamba, amit eddig megtagadtam, s aminek hiánya egyre nagyobb volt bennem.”
Valamikor még 2007-ben hosszasan foglalkoztunk mi is a „szabad akarattal”, és nagyjából eljutottunk odáig, hogy „önmagában” a „szabad akarat” „értelmezhetetlen”. A Földön „szabadság” létezik, mely a Szeretet Rendjében gyökerezik, és így nyert értelmet ]mint az élet (~ház) alapja („Péter” vagy „kőszikla”)]. Nagyon érdekes, hogy Philippa az „akarat” kiemelését a „szabadságból” mennyire pontosan írta le: „Atlantiszban mindenféle mágikus megoldással kiválasztottam magamból az akarati részemet. Egy másik testet teremtettem neki, lelkemből kitépve magtagadott részemet.”
Ez a „másik test” [a „szabad akarat”] „önmagában” értelmezhetetlen, mesterségesen kreált „forma” és „létező”, és ezért nem is csoda, hogy minden lehetséges alkalommal egyesülni akart a valódi lényegében. Milyen sok szenvedést hozott például erre a magyar népre is a „szabadság” keresése, a megcsonkított és egymástól elválasztott szabadság és szabad akarat torzult értelme/léte. Talán ennek a VALÓDI szabadságnak „MaGában” és „MaGa által” az Újra Élővé tétele a magyarság [„Atlantiszig” visszanyúló?] [az egész Föld érdekében megvalósítandó] „Küldetése”.
„Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.”
Pest, 1847. január 1.
(Petőfi Sándor: SZABADSÁG, SZERELEM)
*****
http://ujfold.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=80718
Philippa
KEZDET ÉS VÉG ÖSSZEÉR
2009.11.12.
A mostani időszak minden szempontból erőt próbáló. A kezdet és vég összekapcsolódik azokban, akik megértek rá, és úgy döntöttek, hajlandók belépni az Új Világba, s a félelem helyett ezentúl a szeretetet valósítják meg.
A múlt ismeretének tudatában egyre világosabban látom, hogy vélt sérelmeink vittek tévútra minket. Ez vitt a félelem mocsarába.
Saját tapasztalataimból okulva megértettem azt, amit eddig még nem. A kezdőpontját megtaláltam bajaimnak, félelmeimnek gyökerét felderítettem.
Minden bajom és szenvedésem az AKARAT-ból származott. Csakhogy nem úgy, ahogy a Világ látja számomra, nem úgy, ahogy ők eldöntötték, hanem teljesen fordítva.
Tükörkép: az ugye fordítva mutatja a valóságot?
Ahogy egy tó partján álló háznak a képét a víz tükrözi, úgy tükröződünk mi másokban.
Ha belenézünk otthon a tükörbe, fordítva látjuk benne magunkat. Szemben áll velünk valós másunk fordított képe. Idő kell agyunknak megtanulni látni ezt a képet, és megtanulni a valóságra alkalmazni.
A kezdeti konfliktusban társaim elhitették velem, hogy engem az akaratom irányít. Én pedig megijedtem, és elhittem. Figyeltem magam, nehogy előjöjjön bennem újra, igyekeztem visszafojtani, és folyton a többiek reakcióját figyeltem, jelzik-e újra, hogy valami nincs rendben velem. És csendben szenvedtem … És függővé váltam. Tőlük függővé.
Ez egészen addig elment, míg Atlantiszban mindenféle mágikus megoldással kiválasztottam magamból az akarati részemet. Egy másik testet teremtettem neki, lelkemből kitépve magtagadott részemet.
Ami azután későbbi életeimben hatalmas vonzerőt gyakorolva rám újra meg újra magába szédített. De tőle való félelmem újra meg újra belesodort a szenvedésbe.
Egészen addig szenvedtem, míg újra Istenre nem találtam. Az ő segítségével lassan visszaépítettem magamba, amit eddig megtagadtam, s aminek hiánya egyre nagyobb volt bennem.
Végig azt láttam ezzel a részemmel kapcsolatban, hogy ő tagad meg engem, hogy nem akar elfogadni, megöl, halálba küld, pedig csak önmagam fordított tükörképét láttam benne, azt, hogy én tagadom meg őt folyamatosan, mert nem akarok akarni.
Visszatérve társaim meglátására, ők is önmagukat tükrözik rám. Mindenki saját akaratát vetítette rám, s bennem vélte felismerni. Tehát az, amit ők akarásnak láttak, az számomra illúzió, tükörkép, nem valós. A valóság az, hogy ők nem bírták elfogadni belül magukban a saját akaratuk jelenlétét.
Tragédiáim abból adódtak, hogy rájuk figyelve éltem. Hagytam, hogy ők határozzák meg sorsomat. A külső hangokra hallgattam, a belső helyett. Most, mikor újra felmerült a probléma, már felismertem az illúziót, s belül sziklaszilárd maradtam. Nem billentem ki belső egyensúlyomból.
Miért? Mert megtanultam, hogy stabilitást csak úgy érhetek el, ha az egyetlen stabil ponthoz kötődöm. Az egyetlenhez, ami állandó, hullámzásmentes és örök. Istenhez. Tőle kapok mindent. Ő táplál engem. Ezért az ő erejéből merítve felismerem az illúziót és hazugságot.
Sok társam viselkedése előtt értetlenül állok. Egyik pillanatban eljátsszák, mennyire szeretnek, másik pillanatban letiltanak telefonról, msn-ről, és szörnyű dolgokat vágnak a fejemhez. Azt mondják, nem kérnek az energiámból. Én meg csak bámulok, és nem értem, mi miért történik.
De most már egyre világosabban látom azt is, hogy akit zavar az én energiám, és azt mondja, nem kér belőle, az még mindig mások energiájából él.
Istenhez kell energetikailag is kapcsolódni, nem egymáshoz. Ő a Végtelen Energia, az ő ereje kell, hogy feltöltsön mindannyiunkat. Így soha nem leszünk energiahiányosak.
Tehát az, hogy ők úgy látják, elveszem az energiájukat, pont annak illúziója, hogy ők veszik el mástól.
Vagy akik nem kérnek belőle, és elzárják magukat tőlem, épp annak illúziója, hogy Isten felé vannak elzárva, belül.
Mire való tehát az illúzió? Ugyanarra, mint a tükörbeli képmásunk. Arra, hogy meglássuk általa a valódit. Felismerhetővé teszi a valóságot, láthatóvá a láthatatlant.
Nem megtagadni és üldözni vagy kiirtani kell magunkból, hanem megköszönni, átszeretni, felismerni. Sérelmeinkről így sorban kiderül, hogy illúzió volt csupán.
*****
Korábbi írások közül ajánlom olvasásra a Szabadsághoz kapcsolódóan:
20090306 – M-ÉG II. (6-8. oldal)
20090819 – Azoknak, Akiket Érinthet XX., MAGOK, Madarak, Mágusok (8.oldal)
20090822 II – A Földanya Igazsága IV., Szemelvények
20090829 II – SZABADSÁG-KÉPEK, Szemelvények
20090920 III – Szabadság – Azoknak, Akiket Érinthet
20091103 II – Ismét a Kérésekről
www.omah.extra.hu
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
'
