A rendkívül vékony, egymást részben fedő lemezkék interferenciája hozza létre a gyöngyházréteg jellegzetesen szelíd színjátékát, míg az úgynevezett gyöngyházfényt a finom réteges szerkezet okozza. A gyöngyházréteg pikkelykéit, éppen úgy, mint az oszlopréteg hatszögeit, kötőanyagként konhin tartja össze. Az egyes kagylófajok gyöngyházrétegének vastagsága különböző. Néhol ki sem fejlődik, másoké, így a tengeri gyöngykagylóké, tekintélyes méreteket ér el. A vastag gyöngyházrétegű kagylókat gyöngyházukért halásszák.
A héj védi az állat lágy testét számos állati ellensége, a fenék finom iszapja ellen, szerepe tehát fontos az állat életében. A köpenynek a kemény héj anyagát kiválasztó, a héjat felépítő hámsejtjei a héj kisebb nagyobb sérüléseit is állandóan befoltozzák, kijavítják. Mivel a köpeny és a héj közé véletlenül bekerült testecskék (homokszem, élősdiek) a hámsejteket izgatják, ezek egy részét rendkívül fontos munkájukban akadályozzák, az állat beboltozza őket, gyöngyházburkot építve köréjük. Ha a gyöngyházburok a héjhoz tapad, azon félgömb vagy veséded kiemelkedést hozva létre, álgyöngy-ről beszélünk. Igazgyöngy akkor keletkezik, ha az idegen anyagot körülvevő gyöngyházburok minden irányban szabadon, gömbalakban fejlődhetik ki az állat testében. Ilyenkor a betolakodott idegen testecskét körülölelő hámsejtek bemélyednek a köpeny húsos belsejébe s lefűződve a köpeny felületéről, körül burkolják a testet, körülötte zárt hólyagot, úgynevezett "gyöngyzsákot" alkotva. Ezek a köpeny húsába vándorolt és itt gyöngyzsákot alkotó hámsejtek kiválasztó működésüket itt is folytatják és az idegen testecske köré héjanyagot választanak ki. Mivel a kiválasztás és a növekedés rendszerint minden irányban szabad, a keletkező test, a gyöngy, általában gömbölyű. A gyöngyöt tehát ugyanazok a hámsejtek választják ki, melyek a héjat is felépítették, ezért a gyöngy anyaga azonos a héj anyagával, felépítése azonban körkörösen réteges. Rétegei a héj rétegeinek felelnek meg, megtaláljuk a konhin, az oszlop és a gyöngyházréteget. A gyöngyházréteg pikkelykéinek vastagsága az igazgyöngyökön 0.0005-0.002 mm. A gyöngyházpikkelykék ragasztó anyagául szereplő konhinréteg igen vékony, vastagságát NEUMANN P. és SCHMIDT W. J. 0.00009-0.00013 mm-re becsülik. Az igazgyöngy szelíd fényét a réteges-pikkelyes felépítés okozza, enyhe színjátéka pedig interferencia-jelenség. A fény és szín áttetszőséggel párosulva, hozzák létre az igazgyöngy szelíd szépségét, melyet már évezredek óta csodál az ember.
A gyöngy színe főképpen attól függ, hogy a felülethez közel eső rétegei tartalmaznak-e konhint. A felső rétegeikben konhintól mentes gyöngyök színe világos gyöngyszürke, kékesszürke. Ezeket a gyöngyöket, úgyszintén a kissé sárgás árnyalatú tejfehéreket "érett gyöngyök"-nek nevezik a gyöngykereskedők, szemben azokkal a gyöngyökkel, melyek szürkés vagy barnás foltosak, jeléül annak, hogy az illető pontokon a felülethez közel konhin rakódott le. Minél kiterjedtebbek a konhinfoltok s mentől közelebb esnek a felülethez, annál sötétebb színű a gyöngy. A vékony konhinrétegek sárgás, a vastagabbak barnás, sőt fekete színt kölcsönöznek, vékony konhinlemezkék okozzák a zöldesbe játszó, úgynevezett olajos foltokat. Vastagabb vagy a felülethez közel eső oszlopos réteg kékesre színezi a gyöngyöt. Hogy egyes gyöngyök annyira kedvelt rózsás színét mi okozza, nem tudjuk.
Minden szép színekben játszó gyöngy legfelsőbb rétegeiben bizonyos mértékben átlátszó. Minél mélyebbre hatolhat be a fény a gyöngy belsejébe, annál varázslatosabban érvényesül a felületi rétegek interferenciája, annál erőteljesebb a gyöngy színjátéka. Ez a, csakis a legkülsőbb gyöngyházrétegekre szorítkozó, átlátszóság hozzátartozik a gyöngy szépségéhez, első minőségű vagy mint a kereskedelemben nevezik, első vizű gyöngyök, enélkül el sem képzelhetők. Gyöngyök, melyeknek színjátéka átlátszatlanság miatt nem érvényesül, az úgynevezett "éretlen gyöngyök".
A különböző termelőhelyekről származó gyöngyök színben, színjátékban többé-kevésbbé eltérnek egymástól, úgyhogy a nagyobb gyakorlatú gyöngykereskedők, alapos megtekintés után, legtöbbször meg tudják állapítani a gyöngy származási helyét. Hogy a gyöngy színjátéka másképpen érvényesül természetes és mesterséges fényben, sőt erősebb és gyengébb napfénynél is, az természetes. Különösen szépen érvényesítik színjátékukat a gyöngyök kék alapon. A fekete gyöngyök a Déli-tengerben, világoszöldek Kelet-Indiában, fényes zöldek Japán partjain fordulnak inkább elő. Világoskék gyöngyöket termel néha a Mytilus edulis, zöldeket és gyengén rózsásakat egy Spondilus-faj, ibolyásakat az Arca noe.
A gyöngy fajsúlya az aragonit fajsúlya (2.937) alá esik, mivel felépítésében mindig részt vesz szerves anyag is és emellett a gyöngy vizet is tartalmaz. Fajsúlya 2.65-2.9 között mozog; úgy az ezen értékeken felüli, mint az ezeken aluliak kivételek. Az ausztráliai gyöngyök fajsúlya általában felette áll a keletről (Perzsa-öböl, India, Ceylon) származó gyöngyökének. Keménységük 3.5-4.5 közé esik, tehát valamivel nagyobb, mint az aragonité és a kalcité. A rendkívül apró pikkelykékből finom rétegesen felépült gyöngy szerkezete magyarázza meg a nagyobb keménységet s e szerkezettel áll kapcsolatban a gyöngyöknek aránylag nagy kohéziója is. A gyöngyök rugalmassága közepes, átlagosan kisebb, mint az utánzatoké. Ha egy üveglapra 70 cm magasból igazgyöngyöt ejtünk alá, ez 35-40 cm magasra ugrik vissza az ütközés után, az utánzatok ellenben jóval magasabbra.
A gyöngyök összetétele megfelel a gyöngyöket szolgáltató kagylók átlagos héjösszetételének. Számos tengeri igazgyöngy elemzésének adatai szolgáltatták az alábbi középértéket:
|
szénsavas mész
|
91.72 %
|
|
szerves anyag
|
5.94 %
|
|
víz
|
2.23 %
|
|
veszteség
|
0.11 %
|
|
|
100.00 %
|
Az édesvízi gyöngyök rendesen tartalmaznak mangán-nyomokat is.
Savakkal szemben a gyöngy igen érzékeny, teljesen azonban nem oldódik fel bennük, mert a szerves rész visszamarad. Alkáliák viszont a szerves vázat oldják, miért is ezek hatására a gyöngy felcserepesedik. Az az ismert történelmi anekdota KLEOPATRA királynő gyöngyéről, hogy tudniillik a királynő ANTONIUS tiszteletére rendezett lakomáján hatalmas értékű gyöngyét ecetbe dobta s mielőtt megakadályozhatták volna, a feloldott gyöngyöt megitta, nem lehet való, mert olyan híg ecetben, melyet veszély nélkül lehet inni, a gyöngy csak lassan oldódik.
A gyöngyök növekedése nagyon lassú. RIEDEL szerint a folyami gyöngykagylókban a gyöngyházréteg évente 0.048-0.052 mm-el növekszik. A japán nevelt gyöngyök évi növekedése átlagban 0.089 mm. Azonban az oszlopos-, valamint a konhinrétegeknek gyorsabban kell növekedniök, mert a fenti adatok szerint egy idős, mondjuk 13 éves kagyló, legfeljebb 2.57 mm átmérőjű gyöngyöt tartalmazhatna, már pedig ennél jóval nagyobbakat is ismerünk.
Ha a gyöngyházat kiválasztó hámsejtek mind egyenlően működnek és a gyöngyöt növekedésében egy irányból sem gátolja semmi, úgy a keletkezett gyöngy gömbölyű lesz. Egy külföldi szakember meghatározása szerint a gyöngy nem más, mint gömb alakban kifejlődött héj. A definíció nem egészen helyes, mert a gyöngyök közt nem túl gyakoriak a kifogástalan gömbalakúak, nagyobb részük többé-kevésbbé torzult: lapos, csepp-, körte- vagy egyéb, különös, bizarr alak. Az erősen torzult, különös alakú gyöngyöket "barokk gyöngyök"-nek nevezik. Ha a gyöngy növekedés közben kiszabadul a köpeny húsából és a héjhoz tapad, keletkezik a "benőtt gyöngy", míg a héjon keletkezett fél- vagy háromnegyed-gömbalakú, esetleg alaktalan kinövéseket "álgyöngyök"-nek nevezzük.
Minden gyöngynek van magja, a mag rendesen homokszemecske, néha élősdi vagy ennek petéje. A mag nem helyezkedik mindig pontosan a gyöngy közepén el.
A tengeri gyöngykagyló előfordulása. A gyöngykagyló-fajok melegvizű tengereknek sekélyebb partvidékein, öbleiben élnek, ott, ahol a fenék nem túl iszapos és megtelepedésre alkalmas sziklák bővében akadnak. Elterjedési körük az egyenlítőtől északra a 35°-, délre a 23°-ig terjed. Ezen az övön belül szórványosan minden kontinens és sziget partjain megtaláljuk a gyöngykagyló egyik-másik faját, halászásra alkalmas nagyobb telepekben azonban csak néhány helyről, Ázsia, Ausztrália, Közép-Amerika egyes pontjáról, ismerjük. Afrika partvidékeiről jelentős gyöngykagylótelepeket nem ismerünk.
Földünk egyik legrégebben ismert és gyöngytermelésben ma is vezető szerepet játszó vidéke a Perzsa öböl nyugati része, az arab partok mente, különösen a Bahrein-szigetek vidéke. Innen húzódnak körülbelül 70 mértföldre dél felé a kagylópadok. A fenéken, 6-13 méteres mélységben, száz és százezer számra élnek itt a gyöngykagylók odatapadva a fenék korallmészkövéhez. A kifejlett kagylók kétszeres tenyérnagyságot és négy centiméter vastagságot is elérnek.
Az esztendőnek kagyló-halászásra alkalmas négy hónapjában 3000-3500 bárka nyüzsög a partvidék vizén, bárkánként átlag tíz emberrel. A partvidék népessége a gyöngyhalászat idejére 50.000 főre is felszaporodik. A halászok bennszülött arab búvárok, kik 1-1.5 percig is kibírják a víz alatt, összeszedve ez idő alatt - a magukkal vitt kosárba - a kezük ügyébe eső kagylókat. Rövid pihenés után újra leszállnak és ez a rettenetes, a szervezetet erősen igénybe vevő munka négy hónapon keresztül megszakítás nélkül folyik. A fedélzetre kerülő kagylókat éles, keménypengéjű késsel nyitja fel két-három ember s az előkerült gyöngyöket a vezető veszi őrizetbe.
Az itteni gyöngyök, míg ki nem száradtak, kissé zöldes árnyalatúak, kiszáradás után fehérek vagy gyengén sárgásak. Minőségük általában a legkiválóbb az összes igazgyöngyök között. A gyöngyöket a parton nagyobb cégek veszik át s az évad termelését ezek dolgozzák fel: szárítják, csiszolják, fúrják, majd sorokká állítják össze. A kagylók héját gyöngyházfeldolgozó üzemek vásárolják össze. A háború előtti időben indiai kereskedő házak megbízottai vették meg a gyöngyöket s Bombayba, Madrasba szállították. Tőlük kerültek a perzsa gyöngyök Európába. Ma India egyre jobban kikapcsolódik a forgalomból, a gyöngyöket arab kereskedők vásárolják össze s az ő közvetítésükkel kerülnek az európai, amerikai piacokra.
Az egyes esztendők zsákmánya meglehetős eltérő. A háború előtt egy-egy év gyöngyhalászatának eredménye 1-5 millió dollár érték közt ingadozott, a háború alatt a termelés erősen csökkent. A háború után emelkedő termelés maximumát az 1928-29. esztendőkben érte el, mikor is két, illetőleg három millió angol font értékű gyöngyöt halásztak. Ez a hatalmas gyöngymennyiség az árak lemorzsolódásához vezetett.
Már a Krisztus előtti VI. században halászták Ceylon gazdag gyöngykagylótelepeit. A telepek a sziget északnyugati csúcsán vannak, a Mannar felé vezető útvonal mentén. A legfontosabb padok az északi szélesség 8° 30' és 9°-a, közt húzódnak, szemben Maruchukkaddival, a ceyloni gyöngykereskedelem gócpontjával. A két angol mérföld hosszúságot és kétötöd mérföld szélességet elérő padok egymás mellett és mögött sorakozva, Negumbótól Mannarig húzódnak a szárazulattól messze bent a tengerben. A tengerfenéket itt korall-mész összecementálta durvaszemű gránit, homok és kagylótörmelék alkotja s hogy a fiatal kagylóknak minél kedvezőbb megtelepedési lehetőségeket teremtsenek, az érdekeltek hatalmas mészkőtömböket süllyesztenek a fenékre. A kagylók a legalkalmasabb életfeltételeket 11-24 méter közötti mélységekben találják meg. A telepeket az államhatalom védi a rablógazdálkodás ellen, a halászat minden esztendőben csak bizonyos, kijelölt övekben van megengedve s csak tenyérnyi nagyságú és ujjnyi széles, vagy ennél nagyobb kagylókat szabad felszínre hozni. A halászati idő március-április hónapokra esik, midőn e vidéken aránylag legnyugodtabb a tenger.
Körülbelül 300 bárka halászik itt minden évben, átlag tíz-tíz búvárral s minden bárka naponta 15-20.000 kagylót hoz felszínre. A partra vitt kagylókat rothasztják, a rothadó tömeget erős vízsugárral átmossák s az előkerült gyöngyöket összegyűjtik, majd tisztítva rostaszerkezettel, nagyság szerint osztályozzák. Bár a gyöngyök minősége jó, nagy átlagban mégis alatta marad a Perzsa-öbölből származóknak.
A ceyloni gyöngypadok évi termelése erősen ingadozó. Több jó esztendőt egészen rossz évek követnek, majd egy idő múlva ugrásszerűleg emelkedik a termelés, hogy azután ismét hirtelen csökkenjen. A múlt században például csak 36 évben volt eredményes a halászat, a többi esztendő közel meddő maradt. Az 1905. év kiváló eredménnyel zárult, jók voltak a következő évek is, ezek után azonban egészen 1925-ig igen rossz esztendők következtek.
Sok kárt okoznak a telep állományában, a rablóhalakon és a tengeri csillagokon kívül, a kedvezőtlen irányú áramlatok, melyek iszapot, moszattömegeket hordanak a telepekre vagy a kagylóivadékot roppant mennyiségben sodorják el olyan helyekre, hol a fiatal állatok elpusztulnak. Az Ipantivusban állomásozó biológiai kutatóintézet vezetőjének, DUBOIS-nak tanácsára újabban a kagylókat Röntgen-sugarakkal világítják át, megállapítandó, vajon tartalmaznak-e gyöngyöket. A képen a gyöngyszemek halvány foltocskák alakjában jelentkeznek. A gyöngyöt nem tartalmazó kagylókat visszabocsátják a tengerbe, hogy az állományt hiába ne csökkentsék.
Ausztrália telepei a kontinens északi- és északnyugati partvidékén húzódnak Kap-Yorktól Shark Bayig. Gazdagok Queensland északkeleti partjainak telepei is. A rendszeresen csak 1868-ban kezdődött halászat a fehéresszínű, ezüstösfényű, főleg Európában kedvelt gyöngyök mellett inkább a gyöngyházért folyik. A kereskedelembe kerülő gyöngyház túlnyomó mennyiségét Ausztrália gyöngykagylótelepei szolgáltatják. A nem éppen gyakori gyöngyök között akadnak egészen kivételes nagyságúak is, így innen származik a legnagyobb ismert gyöngy, a Hovpe-gyöngy, úgyszintén a pompás Déli kereszt is. A gyöngyök értéke általában a perzsa gyöngyöké alatt marad. Ausztrália évi átlagos gyöngytermelését 75.000 font értékűre becsülik.
Az ausztráliai szigetvilág számos jelentős telepe (Tuamotu Társaság, Fidzsi-szigetek, Tongareva, Új-Kaledonia partjai) főleg gyöngyházat szolgáltat, gyöngytermelésük nem számottevő. Gazdagok a Tahiti-szigetek gyöngypadjai, évi gyöngytermelésük 15-20.000 font értékűre becsülhető; az itt talált gyöngyök nagysága eléri a 60 graint is.
Az ausztráliai telepeknek mintegy folytatása a Celebes, Borneo, majd Japán egyes partvidékéről ismert gyöngykagylópadok, közülük azonban jelentőségre egy sem éri el az eddig tárgyaltakat. Celebesről, Borneóról nagyritkán kerül egy-egy csodálatosan szép gyöngy az indiai uralkodók kincsesházába, európai piacokon az itteni gyöngyök szerepet nem játszanak. Japán évszázadok óta halászott gyöngykagylópadjai újabban a tenyésztett gyöngyök révén jutottak különös jelentőséghez.
Közép-Amerikának mind a Csendes mind az Atlanti-óceán felé eső partvidékein vannak gyöngykagylópadok, melyeket az őslakók már jóval Amerika felfedezése előtt halásztak. A hódítók által Spanyolországba szállított mesés gyöngykincsek századok során gyűltek össze az őslakók fejedelmi kincstáraiban, templomaiban. A leggazdagabb telepek, az első hódítók "Gyöngyszigetei", a Panama-öbölben feküsznek. Ezek a telepek fehéresszínű, kifogástalan fényű, néha tekintélyes nagyságot elérő gyöngyöket szolgáltatnak, azonban napjainkban már kimerülőben vannak, ugyanígy a Mexikói- és Kaliforniai-öböl egykor oly gazdag telepei is. Dél felé Nicaragua és Costarica partvidékének egyes pontjai szolgáltatnak gyöngyöket; utóbbi híres fekete gyöngyeiről. A Venezuela melletti Margarita-sziget telepén találták állítólag 1560-ban II. Fülöp spanyol király 134 grain súlyú híres gyöngyét, melyet annak idején 100.000 dollárnak megfelelő értékre becsültek. A venezuelai gyöngyöknek általában csak 5 %-a éri el a perzsa gyöngyök szépségét; az amerikai, úgynevezett occidentális gyöngyök közül azonban ezek a legszebbek. Venezuela gyöngytermelése jelentős; átlag 100.000 dollár értékűt szolgáltat évente, úgyhogy a világtermelésben is szerepet játszik.
Folyami gyöngyök. A folyami gyöngykagylónak rendesen kissé fakószürkés színű gyöngye ritkán éri el a tengeri gyöngykagylók I. osztályú gyöngyeinek szépségét. Mivel a folyami gyöngykagylók a tiszta vizű, gyors folyású patakokat, folyókat kedvelik, héjuk vastagabb, erősebb, mint a tengeri kagylóké általában. Megközelítőleg minden századik kagylóban akad gyöngy s száz gyöngy között egy elsőosztályú akad; szóval tízezer kagyló szolgáltat egy kiválóbb gyöngyöt. Ez az alacsony arányszám magyarázza, miért van a legtöbb folyami gyöngykagylótelep ma már kimerülő félben.
A leggazdagabb telepeket Észak-Amerikából ismerjük. Európában főleg Bajorország és Felső-Ausztria mészkővidékeinek tiszta folyó-, illetőleg patakvizeiből kerül ki gyöngykagyló. Valaha erősen űzték halászatukat, 1814-57 között a Bajorerdő vidékén 160.000 gyöngyöt találtak, közülük azonban csak 200 volt igazán kifogástalanul szép. A drezdai Grünes Gewölbé-ben ERŐS ÁGOST ideje óta őriznek egy négysoros gyöngykolliert, melyet vogtlandi gyöngyökből állítottak össze; a gyöngyök szépsége napjainkig erősen csökkent. Anglia, Skócia, Oroszország egyes folyóvizeiből szintén ismerjük a folyami gyöngykagylót s a kiadósabb telepeket a múltban halászták is.
Észak-Amerika leggazdagabb gyöngyvidéke a Mississippi vízrendszere, honnan évente átlagosan 500.000 dollár értékű gyöngyöt halásznak. Különösen szépek a Wisconsin állam területén a Mississippiből halászott gyöngyök, melyek a halvány szürkés szín mellett zöldes, acélkék, bíbor, rózsaszín, vöröses, vörösbarna és tombakbarna színben is előfordulnak. Innen származik a legszebb ismert folyami gyöngy, az a 93 grain súlyú pompás példány, mely a Tiffany világcégtől EUGÉNIA francia császárnő kincsei közé került. Igen érdekesek és a Mississippi-vidékre jellemzőek az összenőtt kisebb gyöngyszemek alkotta szőlőfürtszerű halmazok.
Ősrégi Kína Ho-Pu tartományának folyami gyöngykagylóhalászata. A Kínában forgalomban lévő gyöngyök túlnyomó százaléka hazai termésű édesvízi gyöngy. A kagylókban gazdag folyamok parti lakossága a gyöngy- és gyöngyházhalászaton kívül élelmes fogással kamatoztatja, immár hosszú évszázadok óta, természetadta kincsét. Kifogják a fiatal kagylókat, héjuk és köpenyük közé gyöngyházból faragott vagy ónból öntött félgömböket és apró, lapos Buddha-szobrokat dugdosnak be, több sorban egymás mögé, vékony bambuszpálcika segítségével. Az így kezelt állatokat visszateszik a vízbe. Egytől három évig hagyják általában életben a kezelt kagylókat, ez idő elteltével kihalásszák őket, héjukról a keletkezett, félgömb-, Buddha-alakú gyöngyházréteget óvatosan lefűrészelik, belsejükből az ónmagot eltávolítják s az üreget viasszal töltve ki, gyöngyházlapocskával fedik s így hozzák forgalomba. Száz- és százezer számban kerülnek Kínában ezek a kínai gyöngyök és amulettek forgalomba, olcsó áruk mellett is biztos megélhetést biztosítva ezen iparág űzőinek. A kínai évkönyvek adatai szerint az álgyöngyöknek ezt a mesterséges előidézését már a XI. század óta űzik Kínában. Ezt a sok évszázados múltra visszatekintő ipart mondhatjuk a napjainkban teljes sikerre vitt japán gyöngytenyésztés ősének.
A gyöngy a kereskedelemben, a gyöngy mint ékesség. A frissen halászott gyöngyök víztartalmuk egy részét lassan leadják, száradnak. A természetes száradás két, sőt két és félévig is eltarthat, ennyi idő szükséges ahhoz, hogy az igazgyöngy víztartalma állandósuljon. Az eleinte zöldesszínű gyöngyök a száradás befejeztével sárgásak, fehérek vagy halványrózsásakká válnak. Mivel a természetes száradás idejét kissé hosszadalmas lenne bevárni, a mosás és osztályozás után szétválogatott gyöngyöket meleg levegő vagy alkohol segítségével mesterségesen szárítják.
Egy kagylóban általában csak egy gyöngy szokott keletkezni, találtak azonban már két, három, sőt több gyöngyöt is egy állatban. A legtöbb gyöngyöt, 87 darabot, egy indiai, 67 darabot egy ceyloni gyöngykagylóban találták. Ezek a tömegesen fellépő gyöngyök természetesen csenevészek, kicsinyek.
A gyöngyszemek nagysága a mikroszkópitól a mogyoró-, sőt ritkán ezen felüli nagyságig is változhat. Súlyukat a kereskedelemben grain-nel mérik; egy grain egyenlő egynegyed karáttal, tehát egy huszad grammal. A legapróbb, úgynevezett homok vagy por gyöngyöket ékességül nem használják, súlyra kimérve adják el. Vevői főleg gazdag keletiek, kiknél a fényűzés egy neme, hogy ezekből a gyöngyökből égetett meszet használják az ott annyira kedvelt bétel elkészítéshez. A négy graint el nem érő súlyú gyöngyöket, ha csak nem kiváló szépségűek, tételekben adják el, míg a 4 grainnyi és súlyosabbakat egyenként értékesítik. Az 5-6 grain súlyú gyöngyök nem tartoznak a ritkaságok közé, ezek az úgynevezett "szemes gyöngyök". A kisebb cseresznyenagyságúak a "cseresznye-gyöngyök", az igen ritka, ezeknél is nagyobb példányokat "paragon-gyöngyök"-nek mondják. Átlag 10.000 szemes gyöngy között akad egy negyven grain súlyt elérő paragon gyöngy.
A gyöngyöket nagyság szerint sziták segítségével osztályozzák. A finom fémsziták egymásba illenek, legfelül a legtágabb, legalul a legszűkebb szemű szita áll. Az osztályozandó készletet, mely sokezer állat terméke, a legfelsőbb szitába öntik s a különböző, egyre kisebbedő szemnagyságú szitákon elkülönülnek az eltérő nagyságú gyöngyszemek, legalulra az egész apró, homok-, porgyöngyök hullanak.
A gyöngyöket érzékeny, finom ékszerészmérlegen mérik. Kevéssé pontos mérésre vagy foglalt, felfűzött gyöngyök súlyának megállapítására használják a gyöngymérőket. Ezek nikkellemezek, melyeken különböző nagyságú körök követik egymást, minden kör egy félgrainnel nagyobb gyöngynek átmérője, mint az előtte álló. Pontosabb értéket szolgáltat a következő SCHAFFENBERG E. drezdai ékszerész által kidolgozott és ajánlott számítás, melynek segélyével a gömbalakú gyöngyöknél elkerülhető a pepecselő súlymérés. Lemérjük pontosan a gyöngy átmérőjét, az értéket köbre emeljük és az eredményt 0.02796-tal szorozzuk. …
Körte-, cseppalakú, vagy éppen szabálytalan barokk gyöngyökre ezt a számítást nem lehet alkalmazni.
A gyöngyök értéke az alaktól, színtől, fénytől és főként a nagyságtól függ. Alakra legértékesebbek a kifogástalan gömbölyű, majd a szabályos körte- és a cseppalakú gyöngyök. Utóbbiak azonos minőség és súly mellett is legfeljebb egy harmadát, esetleg felét érik el a gömbölyű gyöngyök értékének. A csepp-, körtealakú gyöngyök értékét azonban nagyban emeli, ha két, színben, alakban, nagyságban teljesen megegyező példányt találnak s ezekből egy minden tekintetben összeillő párt sikerül összeállítani. Szín tekintetében eltérő az ízlés: míg keleten a kissé sárgásszínű gyöngyöket kedvelik, addig Európában a fehér, de még inkább a kissé rózsásszínűeket fizetik meg legjobban, ugyanígy Amerikában is. A fekete gyöngyöket gyászékességül hordják, mindenütt kedvelik és a szép példányokat rendkívül nagy áron fizetik. Hogy a nagyobb, kifogástalan fekete gyöngyök milyen értéket képviselnek, ezt BATTHYÁNY LAJOS gyöngyének esete példázza. A vértanú miniszterelnöknek egy remek fekete gyöngye volt, melyet kivégzése előtt hűséges inasának adott. Az inas örököse el akarta a gyöngyöt adni s ekkor derült ki, hogy e gyöngy az a példány, melyet a XVIII. század elején az angol koronából kiloptak. Az angol kormány ezt az egyetlen gyöngyszemet 2500 fontért vásárolta vissza. …
Földünkön évente átlag 20 millió márka értékű igazgyöngy kerül forgalomba, mely értékben 6 %-a az évi drágakőtermelés egész mennyiségének. A gyöngykereskedelem központja Párizs, mellette London, Hamburg, New-York, újabban Idar a jelentősebb központok.
A gyöngyök túlnyomó része kifúrva, gyöngysornak fűzve kerül forgalomba. A fúrás nagy gyakorlatot és ügyességet követel. Különösen vigyázni kell, hogy a fúrólyuk körül a finom pikkelykék le ne pattogozzanak és hogy a magot alkotó esetleg keményebb (homok) szemecske a fúrás folyamán bajt ne okozzon. A fúrás helyét mindég úgy választják meg, hogy ez a felület legkevésbbé szép, esetleg hibás pontjára essék. Ha két ilyen pont akad s ezek nem feküsznek pontosan szemben egymással, a fúrt lyuk kissé el is hajolhat. A fúrandó lyuk helyének kiválasztását külön ebben gyakorlott szakemberek végzik, kik a kiszemelt pontokat gyémántheggyel gyengén megjelölik s így adják át a gyöngyöt a fúrómunkásoknak. A gyöngyöt parafával és finom bőrrel bélelt kétkarú fémfogóba szorítják, a lyukat kézzel vagy géppel hajtott éles, fogas ezüst vagy acélfúróval fúrják. Hogy a felmelegedést elkerüljék, a fúrót állandóan vízzel hűtik. A nemzetközi ékszerészkongresszus határozata értelmében a fúrt lyuknak legalább 0.3 mm szélesnek kell lennie, ha a nyílás szűkebb, úgy a vevőnek jogában áll a gyöngy súlyából 2.5 %-ot levonni az újabb furatás költségeinek és az anyagveszteségnek fedezésére.
A nem felfűzésre szánt gyöngyöt valamivel a középponton túl fúrják és gyöngyragasztóval rögzítik a foglalatból kiálló fémtűre. Ragasztás előtt a gyöngyöt óvatosan felmelegítik. Rendszerint nagyobb, szebb gömbölyű gyöngyöket fúrnak félig s velük diadémot, karperecet, gyűrűt, függőt díszítenek, a kisebb szemeket nyakkendőtűkbe illesztik be. Az ékszerbe foglalt nagyobb gyöngyszemeket rendszerint brilliánsnak vagy rózsának csiszolt gyémántokkal körítik. Színes köveket e célra nem szoktak használni, mert ezek erős színe üti a gyöngy szelíd színjátékát. Fülbevalókba igen kedvelik a szabályos körtealakú gyöngyöket. A félig fúrt, ékszerbe foglalt gyöngyök száma azonban elenyésző a gyöngysornak fűzötteké mellett.
Míg régebben az egyenlő vagy közel egyenlő szemekből összeállított egy vagy többsoros gyöngysorokat hordták, ma a középtől kétoldalt egyenletesen kisebbedő szemekből fűzötteket kedvelik. Átlagos hosszuk negyven centiméter. A jobbról-balról egymáshoz nagyságban, színben, alakban jól illő szemek összeválogatása, különösen értékesebb gyöngysorok esetében, nagy készletet és jelentős gyakorlatot igénylő művelet s bizony, sokszor évek kellenek hozzá, míg a nagyobb cégek is egy különösen szép gyöngysorhoz elegendő s mindenben megfelelő anyagot össze tudnak szedni.
A ma divatos gyöngysorokban a középen helyet foglaló 4-6 gyöngyszem értéke megközelíti, sőt néha meg is haladja a sor valamennyi többi gyöngyeinek értékét; az egyenlő szemekből álló sorokban a gyöngyök körülbelül egyforma értékűek.
A kevésbé szép színű gyöngyöket festeni is szokták. Ha a gyöngy fúratlan, a felületét vonják be vékonyan a kívánt színű festőanyaggal. Mikroszkópi vizsgálatkor a festés nyomai a pikkelykék szélein, ott, ahol a festőanyag felhalmozódott, rögtön szembetűnnek és langyos víz vagy alkohol segítségével a festék el is távolítható. Már nehezebb az eset, mikor fúrt gyöngyöt festenek. Ekkor ugyanis a festéket a fúrt lyukon keresztül juttatják a gyöngy belsejébe, ahol felszívódik a konhinba, valamint az egyes rétegek közé. Az a veszély mindig megvan, hogy a gyöngy egyes pontjain eltérően fogja a festéket felvenni és így egyenetlen színű lesz, azonban máskor kitűnően sikerül a festés és ennek reményében mindig akadnak, akik szívesen vállalják a kockázatot. A festék nyomát a gyöngyön áthaladó lyuk falán gondos mikroszkópi vizsgálattal mindig felfedezhetjük. A fekete színt pokolkő-oldattal, egyéb színeket anilinfestékkel érnek el.
A festék mindig rombolólag hat a gyöngy anyagára, mert a pikkelykéket összetartó konhint többé-kevésbbé elroncsolja. Újabban fotókémiai úton festik a gyöngyöket, fényérzékeny anyaggal itatják őket át a fúrt lyukon keresztül, majd az így kikészített példányokat fény hatásának teszik ki s mikor a kívánt színt elérték, ezt rögzítik.
A kevéssé fényes gyöngyöket, hogy fényüket emeljék, rendkívül vékony lakkréteggel vonják be. Ez a réteg alkohollal vagy éterrel könnyen eltávolítható. Túl sötét gyöngyöket úgy halványítanak, hogy hidrogénszuperoxid vagy más oxidáló anyag segítségével elroncsolják a konhin pigmentjét. Ez az eljárás a konhint is tönkre teheti. Általában a tárgyalt szépítési módok a gyöngynek erősen ártalmára vannak és ha átmenetileg emelik is szépségét, élettartamát erősen megrövidítik.
A frissen halászott, de nem elég fényes, vagy a használatban megkopott gyöngyöket csiszolni is szokták. A köszörűkövet gyengén megnedvesítik nagyon híg kénsavval, csiszoló anyagul alabástrom-, korall- és gyöngyháznak rendkívül finomra tört s gondosan összekevert porát használják. A gyöngyöt pálcikára ragasztva tartja a nagy gyakorlattal rendelkező munkás a köszörűkőhöz és állandóan gondos figyelemmel kísérve a csiszolás menetét, a gyöngy helyzetét a szükséghez képest változtatja. Csiszolás után a gyöngyöt alkohollal lemossák, majd megszárítják.
A gyöngy lágysága, kémiai összetétele és felépítése folytán a legérzékenyebb ékesség. Ütés, keményebb tárgyakkal való huzamosabb érintkezés ártalmára van, karcolásokat, ütődéseket szenved s ezek szépségét csökkentik. Nagyon kell reá vigyázni viselés és megőrzés közben is. Természetes, hogy savaktól, alkáliáktól óvni kell, vigyázni kell, hogy ne kerüljön gyakorta érintkezésbe, éppen alkálikus hatásuk miatt, szappanos vízzel, testápoló krémekkel, kenőcsökkel. Hirtelen felmelegedés vagy lehűlés szintén árt a gyöngynek; repedések keletkezhetnek rajta, vagy pikkelyei felcserepesednek. Különösen gyakori a felcserepesedés a fúrólyuk körül, itt sérül meg a gyöngy mindig a legkönnyebben, részben a felfűzésre használt selyemszáltól, részben a melléje felfűzött szemek állandó dörzsölésétől.
A gyöngyöt sem túlszáraz, sem túl nedves helyen nem szabad őrizni, mert mind a két környezet ártalmára van a konhinnak. Óvni kell a kénes gőzöktől, mert ezek a pikkelyek anyagát támadják meg. Ha száraz bőrű egyének hordják, ez nem árt a gyöngynek, de ha sokat kerül nedves, izzadt bőrrel érintkezésbe, homályossá válik, fényét elveszti. Olyan egyének bőre, kiknek izzadtsága erősen zsírsavas, ártalmas a gyöngyre, különösen azokon a helyeken, hol a gyöngyszemek a bőrrel érintkeznek. A szárazbőrűek által huzamosabban viselt gyöngyök, valószínűleg az emberi test behatására, állandóan csökkenő víztartalom következtében, megszépülnek. A víztartalom előidézte zöldes szín eltűnik, a gyöngy ragyogóbbá, világosabbá válik. Az arab gyöngykereskedők rég észlelték ezt, sőt hasznosították is, amennyiben gyöngyeiket eladás előtt feleségeikkel hordatják, hogy ekként lassan kiszáradva, szebbekké váljanak.
Keleten a fénytelen gyöngyöket tyúkokkal szokták elnyeletni, hogy a begyben a gyomorsav hatására a legkülső fénytelen rétegek leoldódjanak s a gyöngyök így fényesebbek legyenek. A rövid idő múlva megölt szárnyas begyéből kikerült gyöngy egyes esetekben tényleg fényesebbnek bizonyult, mint elnyeletés előtt volt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
'
