[A letört szárnyú asszony/Lélek helyére tehát utóbb beültetésre került ismét az ÉP asszonyi minta (hogy a fiak ne legyenek kénytelenek tovább vinni a sérült apai/családi mintát!) – ezt azonban a férfi (Sis-Tórem) az apai minta szerint ismét megtörte! Feltehetően „itt” és ekkor „pecsételődött meg” „végleg” E Világ sorsa. Itt mintha lehetőséget kapott volna „A Család” a „yavításra”, arra, hogy ismét kapcsolódjon Más Világokhoz (nyilván nem véletlenül érkezett „vendégségbe” /azaz „kapcsolódott be”/ a „Déli-Szélasszony”!) A férfiak azonban továbbvitték ebbe az új kapcsolódásba is maguk sérült mintáját, amely újabb asszonyi sírásához és lét-torzításához, (kifelé irányuló) ajtó bezárásához vezetett. Talán nem is csoda, hogy az így „kalitkába” záródott asszony nem szívelte „apósát”, és „igen nagy szája volt”. (Tükrözés!)]

Amikor benépesült a legfelsőbb ég, akkor Ata-Isis az Élet-fa egyik gyümölcséből ledobott egyet a hatodik égbe, és ráengedte az Élet-tavából kicsapódott vizet. Amikor a fa gyümölcséből olyan nagy fa fejlődött, hogy felért a hetedik égbe, elküldte legidősebb fiát, Sis-Tóremet, hogy népesítse be családjával a hatodik eget. Ata-Isis kiadta a parancsot, hogy a „Felső Mennyei Szent Birodalom” mintájára építsék fel utódai a maguk mennyei birodalmát.

…a nagyszájú Éva 12 kis leánykát és 12 fiút szült Sis-Tóremnek. Mindegyikből erős és bátor gyermek lett.

Numi-Tórem, a legkisebb fiú megharagudott édesapjára, hogy miért nemzett olyan sok utódot, hisz alig fértek már el a palotájukban. Megkérte nagyanyját, hogy szüntesse meg Sis-Tórem férfiasságát, mert neki sok esetben már nem is jut az Élet-Eledelből. (!) Ekkor a Déli-Szelek Asszonya olyan nedűt hozott az Égbolt legtávolabbi zugából, hogy Sis-Tórem, amikor azt megitta, elvesztette férfiasságát. Sis-Tórem, hogy a legkisebb, bűnös fiától megszabaduljon, egy magot dobott le az Égigérő fáról az ötödik Égbe, ahonnan … új Életfa nőtt, és azon át leküldte Numi-Tóremet az ötödik Ég benépesítése végett. Az ősi Szelek-Asszonya szárnyra kerekedett és az ősvízből az unokájának egy leánykát hozott, akit Joli-Tóremnek nevezett el. Minden évben megünnepelték Sis-Tórem napját, s ilyenkor Sis-Tórem elgondolkodott, miként szerezhetne az utódainak termékeny (!), örök birodalmakat.

Sis-Tórem az ünnepélyen mind a 24 gyermekét megáldotta. Az Égigérő fáról leszakított egy gyümölcsöt, és annak Élet-Magját, amikor már a többiek elszunnyadtak, leküldte Numi-Tóremmel a negyedik Égbe, ahol azt elültette. Abból Égigérő fa nőtt, amelyen a gyermekeinek a nagy része lement az erdős-bokros, termékeny síkságra és azt játékos kedvükben benépesítették.

Eleinte a 23 gyermek vonakodott az Égigérő fán lemenni a negyedik Égbe, de a legkisebb, akit a Világfelügyelő Aranyfejedelemnek neveztek, a délceg Hadúr-Tórem lement a negyedik Égbe és ledobott egy gyümölcsöt. A harmadik Égben is kinőtt az Égigérő fa, amelyen a jó szellemek és jó lelkek foglaltak helyet.

A Világfelügyelő Aranyfejedelemnek, vagy ahogyan a testvérei nevezték, Hadúr-Tóremnek Ata-Isis a dédapja, Sis-Tórem a nagyapja és Numi-Tórem, az édesapja megparancsolta, hogy Világteremtő munkáját folytassa, és a második Égben helyezze el a rossz-szellemeket és lelkeket.

Hadúr-Tórem újabb Égigérő fának ültetésével előkészítette az első Eget, a Nagy-Teremburát a láthatatlan Vaséggel, ahol a tisztító tűzben majd minden lélek megtisztulhat és cselekedeteiket a Végítélet előtt a Világfelügyelő az érdemeik szerint elbírálhatja. Mivel Ata-Isis már nagyon öreg volt, megbízta fiát, Sis-Tóremet, hogy az Égiek erejével teremtse meg a tökéletessé fejlesztett Világmindenséget.

Ata-Isis a nagy sötétséget megszüntette és a legfelsőbb Élet fájáról a napot mindig útba indította.

[Nyilvánvaló, hogy az Eredendő Szabadság és Rend megsértése (az asszony/lélek {és ezzel a szellem} szárnyainak letörése) fokozatosan elkezdte éreztetni a Hatását az élet többi területén is. Ata-Isis talán a „maga szabadságát” féltette a sok megtermékenyülés miatt – de szárny-törő, szabadság-törő tettével a maga [ÉS CSALÁDJA!] sorsát is megpecsételte (magát és egész családját is megfosztotta a valódi szabadság megtapasztalásától). Fia, Sis-Tórem esetében már világosan megmutatkozik, hogy az a „termékenység”, amely a PÁR, és így a férfi sajátja is volt ebben a Világban, a „kifelé való kapcsolódás lehetőségeinek lezáródása” miatt komoly gondokat okozhat: nem lesz idővel elég termékeny terület, és nem jut mindenkinek elégséges Élet-Erő sem – hiszen az asszony, a Lélek nem tud időről-időre az Élet-Eledelhez égi nedűt gyűjteni, és egyre szűkül a benépesíthető Világ. Az eredendően a férj és feleség között megjelent érdek-ütközés (amely erőszakkal került megoldásra egyoldalúan!) idővel megjelent a szülő és gyermeke között is, és a fenti történet szerint a gyermekeiről nem megfelelően gondoskodó Sis-Tórem termékenységének a megvonásához is vezetett Numi-Tórem közbenjárásának hatására. [Sis-Tórem fia, Numi-Tórem „már a saját bőrén érezte” az Élet-erő Hiányát, a Megújuláshoz szükséges erő hiányát --- ÉS KÉRÉSSEL FORDULT A VILÁGOT TEREMTŐ ISTENANYÁHOZ, hogy hozzon segítséget, mivel egyre többféle „vonakodás” és ellenségeskedés jelent meg itt is ott is, egyre jobban érezhetővé lett a bezártság hatására megjelent bekorlátozódott élet-tér és Élet-Erő feszítő Hatása.

Ugyanakkor a Numi-Tóremben [Akinek fia nyilván nem véletlenül lett „Világfelügyelő”] megjelent felismerések és gyógyítási szándékok nem nyilvánultak meg a felmenő férfi családtagokban. „Sis-Tórem”, amikor elnézegette gyermekeit, „azon gondolkodott”, hogy hogyan teremthetne (Ő!) gyermekei és unokái számára termékeny birodalmakat, de a korábbi „kommunikációs hiányosságot” tovább víve itt is EGYOLDALÚ döntés születik: MEGVÁRJA (!!!), AMÍG A CSALÁD (!) ELALSZIK (!), és így hozza meg a döntését. Nem kérdezi meg a gyermekeit és unokáit, nem egyeztet velük, nem kéri ki a véleményüket, hogy merre, hogyan szeretnének tovább haladni. Mindezek után nincs más lehetősége Sis-Tórem unokájának, a Világfelügyelőnek sem, mint tovább folytatni a BELSŐ FELISMERÉSEKHEZ VEZETŐ világ-teremtéseket, és a felső Birodalmak után elkezdődik a „Középső” (átmeneti) és „Alsóbb” Világok megteremtése.

Ez vezetett oda, hogy idővel a jó és rossz szellemek segítségével szabályozni kellett a népesedést is. És bizony az „égiek” is elkezdtek azon gondolkodni, hogy hogyan lehetne újra MEGFELELŐEN TERMÉKENNYÉ tenni ezt a Világot, vagyis visszavezetni a MaGa Szabadságába és Rendjébe.

Ugyanakkor pedig az egyre „gyermekibb” teremtményeknek egyre kisebb rálátása lehetett a Világra, hiszen egyre korlátozottabb energiájú területek felé haladhattak csak, amely nyilvánvalóan a tudat/tudatosság hanyatlásához is vezethetett. A Világokban lefelé haladva tehát egyre több korlátozásnak kellett megjelennie az Élet (Élet-Erő) megtartása érdekében, ugyanakkor pedig ezzel nem járt együtt az Élet-Erő megtartását segítő megfelelő  Tudatosság jelenléte. Komoly ellentmondások ezek, amelyek egyre kevésbé voltak össze-egyeztethetőek ennek a Teremtett Világnak az Eredendő Szabadság-Rendjével! [Ahogyan „távolodunk” az Eredendő Kiindulási Ponttól és Egyensúlytól, úgy nyilvánul meg egyre határozottabban és erőteljesebben a „feszülés”, amely nyilvánvalóan csak olyan mértékben nyilvánulhat meg a Rendszer/élet szétesése/megsemmisülése nélkül, amelyet a „Rendszer maga még kiegyensúlyozni képes.”]

[A szaporodást biztosító termékenységen túlmutató teremtésekről később megtudjuk:] amikor Sis-Tórem sétált „egyik felhőről a másikra a végtelen kékségben”, „megbicsaklott a lába” (!), mert megbotlott egy bárányfelhőben, és akkor dühösen (!) felkiáltott: Hogy a tűz égesse meg! A kis bárányfelhő ijedten megugrott, hozzácsapódott a társaihoz [elindult egy lánc-reakció], tüzes üstté változott a felhőcske, majd beszippantott minden felhőt. A tízezrediknél, a tömény-felhőnél, egy láng csapódott ki belőle és csillagok alakjában az égboltra szóródott.

[„Normál körülmények között a „tűz” és a „víz”, Atya és Anya EGYÜTT Teremt --- és itt az Atya MaGa által elindított [tudattalan!] „teremtése” próbált a „normál” minták szerint működni, és összekapcsolódni az „anyai” jelenlétekkel. Csakhogy ebben a „teremtésben” SEM volt jelen a tudatos NŐI/ANYAI akarat (Rendező, Összetartó Erő!), és ezért egy komoly „veszély” jelent meg: a tűz esetleg felfalhatja az összes anyai (majd E-Világi) erőt!] [Élősködő, Erő-elvonó minta első megjelenése – a megfelelő Összetartó és (belső-külső) Rendező erő jelenlétének hiánya miatt? Az „elaltatott” védekező Rendszer miatt?]

Így lett tele a Nagy-Mindenség csillagokkal, amelyek még a Nagy-Terembura Vasegén is lyukat ütöttek. Onnan, a csillagok okozta réseken minden elköltözött lélek napokig, hetekig, vagy évekig figyelhette és segíthette a tőle származott lelkek életét. Agyuk rezgésének segítségével a lelkek érintkezésbe léphettek szeretteikkel. Ez az Égi eredetű lelkek titka marad.

Sis-Tórem ekkor elküldte legnagyobb fiát, Numi-Tóremet, hogy fogja el azt a csillagszóró üstöt, mert megijedt (!): elégeti az összes bárányfelhőt.

[Ugyanaz a minta, mint a szárnyak letörése esetben: elindul egy minta, amely beíródik az összes formába/megnyilvánulásba --- hiszen minta-adó MAG-ról van szó! ---, és a megbontott minta megbontott formákat hoz létre, melyeket gyógyítani kell, illetve az okozott károk kijavítására intézkedni kell, és meg kell akadályozni a már felismert károkozó mozgások tovaterjedését.]

Numi-Tórem el is fogta az üstöt és az apja elé vitte. Ketten kezdték elkészíteni a tűzgolyókat és szétdobálták a kéklő Mindenségbe, amíg csak bele nem fáradtak. Aztán átadták a tűzdobáló nagy kanalat a többi Égi lakónak. A tűzgolyók belesodródtak a felhők vizébe, s az Égi-porfelhőket is magukkal ragadták. Sis-Tórem a tűzgolyók gondozását az Égiekre bízta. Mindenki vállalta, csupán Ruda-Tórem vonakodott tűzgolyót gondozni. Ekkor Sis-Tórem azt mondta: Takarítsd ki a tűzforraló üstöt. Ruda-Tórem durcásan kitakarította a tüzes üst porát és azt Kemi asszonnyal a nagy Mindenségbe seperték. Ebből lett az ezüstös Tejút, amelyiken olyan sok apró csillag ragyog éjjel.

            Egy másik lejegyzés szerint Sis-Tórem igen különös körülmények között feleségül vette a boszorkányságra hajlamos természetű Hárpia-Tóremet. (Hárpia-Tóremre sok panasz érkezett az Égi-lakóktól Ata-Isishez, mert igyekezett ellentéteket, ellenségeskedést szítani mások között. Ata-Isis Hárpai-Tóremet gonoszsága miatt megátkozta, és többek között elrendelte, hogy Hárpia-Tóremnek Rossz-asszony mivoltát az Égiekkel szemben örökre korlátoznia kell, boszorkányságát az Égiekre nem ruházhatja. A Világ-Hónapok rendjét és fejlődését ellenőrizheti, a beavatottak homlokán az Égiek óm jelzését szabályozhatja, de Ata-Isisnek az Égi-Békességre való igyekezetét meg nem akadályozhatja. Amikor később Sis-Tórem családja is nagyon elszaporodott, ő is ledobott az Élet-fájának gyümölcséből egyet az ötödik égbe. Mikor a kis fácska annyira megnőtt, hogy elérte a hatodik eget, akkor elküldte legkedvesebb fiát, Numi-Tóremet, hogy népesítse be az ötödik eget. Numi-Tórem felesége lett Joli-Tórem (aki majd a későbbiekben a Földet kapja gondozásra).

            Numi-Tórem szüleihez hasonlóan szintén benépesítette az ötödik eget, majd az Élet-fájának gyümölcséből ő is ledobott egy kis magot a negyedik égbe, hogy fiai versenyre kelve a felnőtt fán lemenve megmutassák, hogy melyikük a legéletrevalóbb. A versenyből a legkisebb fiú, Hadúr-Tórem került ki győztesen, és Ata-Isis őt jelölte ki Világfelügyelő Aranyfejedelemnek. Őt bízta meg azzal, hogy a Tóremek alkotásait gondozza, és rendezze az Égi-Jószellemek és az Égi-Rossz Szellemek birodalmát, valamint a teremtett Égi-lelkek sorát. Őrá bízatott az Élet és Halál harcának irányítása.  Ezért a negyedik égben mindegyik testvére részére aranyos palotát épített, és a negyedik eget hét arany-birodalomra osztotta fel. Ezzel megalkotta a Felső-Tóremek aranyos egét.

            A Világfelügyelő-Aranyfejedelem azután elültette a harmadik égben Ata-Isis világfáját, és a felnőtt fán lemenve jó helyet csinált a Jó-Szellemek birodalmának csupa ezüstből az ezüstös-égben.

            A második égben a Világfelügyelő Aranyfejedelem újabb világ-fát ültetett a Rossz-Szellemek részére, amelynek gyökerei lelógtak az első égbe, ahol az Ata-Isistől származó lelkek fognak élni, de a kettőt elválasztotta a Vas-éggel.

            Az első égben egy nagy tó közepén volt egy kis sziget, amelyből kihajtott a Tóremek világfája, amelyen a Jó és a Rossz szellemek feljuthattak a középső és a felső egekbe, a Tóremek parancsára.  Ekkor a Világfelügyelő Aranyfejedelem megalkotta a nagy Teremburát, amely a középső világot elválasztotta az alsó világtól. Ezt a Teremburát, a kék színű sátorlepedőt nagyon erősnek alkotta meg a Világfelügyelő Aranyfejedelem, hogy az  Égi-Lelkek az alsó világot és annak megerősített csillag-ablakait el bírják tartani. Ezeken a csillag-ablakokon figyelik az ősök utódaikat, hogy mennyire érvényesülnek erkölcseik a földi szinteken.

            [Térjünk most rá a Föld sorsára. Ahogyan fentebb már írtuk:] Ata-Isis fia, Sis-Tórem, aki a hatodik égben élt, fiával, Numi-Tóremmel együtt egy tüzes üstből tűzgolyókat dobáltak szét a kéklő mindenségbe. Mire este lett, már több ezer golyó csillogott szerteszét a végtelen kékségben.

            Sis-Tórem magához hívta a mennyei lakókat, és megparancsolta, hogy mindenki válasszon az eldobált mennyei golyókból, gondozza, fényesítse azokat, és vigyázzon rájuk.

            Joli-Tórem, az égi lakók gazdasszonya volt Numi-Tórem felesége. Mivel az apósa, Sis-Tórem nagyon sok munkával látta el a menyét, mindig fáradt volt. Sis-Tórem neki is adott a mennyei golyókból, és fényes tüzes labdáját a legsűrűbb felhők közé gurította.

            Numi-Tórem felesége, Joli-Tórem kapta tehát a legsűrűbb felhők közé gurított Földet. (Sógornője, más írás szerint testvére) Kaltes-asszony a saját bolygóját megtalálta, de Joli-Tórem nem akadt rá a sajátjára a sok bolygó között. Hét fia kereste, majd egyikük megtalálta, és elmondta, hogy a földet teljesen víz borítja.

            Ekkor (Joli-Tórem kérésére) Kaltes-asszony, aki a saját bolygóján már életet teremtett, a föld ősvizéből búvárkacsával először követ és iszapot, majd végül termőtalajt hozatott fel. A saját vöröshasú Cethalával ezen hordalékot a hátán megtartatta, és az Élet-Anya ezen a vegyes hordalékon életet teremtett. Így fejlődött fokozatosan a Föld.

            Kaltes-asszony álmot varázsolt a vöröshasú cethal szemére, és azóta az mélyen alszik. Ha felébred, tüzet fúj az orrából. Ha nem bírja a hasa a Föld belső tüzének a melegét, kissé elmozdul, s földrésznyi területek csúsznak le a hátáról az ősvízbe, a kőhegyek megremegnek és a rájuk épült, humuszon fejlődött vidékek is megrendülnek,

            Kaltes-asszony tehát a búvár kacsa által felhozott iszapot összegyúrta, embereket, állatokat, madarakat készített ebből a masszából, majd életet lehelt beléjük.  Este hírül adta Joli-Tóremnek, hogy  az égi lakókéhoz hasonló életet teremtett a földön. Joli-Tórem, a Föld-Anya az Arvisurák szerint nem mindig az egekben él, hanem gyakran van itt közöttünk.

            Joli-Tórem legkisebb gyermeke lett a Világfelügyelő Aranyfejedelem, akinek feladata volt az is, hogy az embereket az élet harcaiban megsegítse. Később ő lett Sis-Tórem legkedvesebb unokája, és szárnyaló fehér lovat kapott azért, hogy ellenőrizze az általa alkotott világot.

            Ruda-Tóremnek, az égi-kovácsnak megparancsolta Sis-Tórem, hogy minden égi lakó részére készítsen ezeröles láncot, amelyeken leereszkedhetnek a saját golyóik ellenőrzésére.

            Numi-Tórem elküldte jó szellemeit: Jóságot, Szépséget és Bölcsességet, hogy boldogítsák az embereket, de ugyanakkor útba indította a rossz szellemeit is: Ármányt, Ördögöt és a Halált, nehogy nagyon elszaporodjanak az emberek.

            Később a földi életet figyelő 24 legfelsőbb Égi-lakó felajánlotta segítségét az embereknek, hogy az élet harcaiban megsegítik őket. (Később, Agaba fősámán idején tartott egyik tanácskozáson például a hunok Sis-Tóremet, a jászok Kaltes-asszonyt, az avarok Numi-Tóremet stb. választották fő segítőjükül.) A Tóremek sokféle dologgal segítették az embereket, magvakat küldtek a Földre, a kovácsolásra és más gyakorlati mesterségekre, a gyógyításra, ételek tartósítására stb. is megtanították őket.

            A Világfelügyelő Aranyfejedelem hamar rájött, hogy Kaltes-asszony Földjén (Szíriusz) az emberek sokkal okosabbak és fejlettebbek, mint Joli-Tórem birodalmában. Ezért Hadúr-Tórem olyan repülőket szerkesztett, amelyeken Kaltes-asszony birodalmából küldöttek látogathatták meg Joli-Tórem Földjét. A két birodalom lényei hasonlóak voltak, csak a Földön élők értelme volt elmaradottabb. Ezeken a szekereken több látogatás is történt a Földre. Néha előfordult, hogy az űrszekér elromlott, így a Kaltes-asszony birodalmából jöttek a Földön telepedtek le. Először egymás között házasodtak (különböző törzsekből valók voltak), majd ha valamelyikük megözvegyült, akkor földiekkel is házasodtak, és ebből is születtek egészséges utódok.

[Biztosan nem véletlenül Rendezte úgy Isten, hogy Joli-Tórem Földje „elmaradottabb” volt, és ezért egy ELÉRHETŐ TÁVOLSÁGBÓL, „kívülről” segítség érkezett ide. Valószínűleg az ide érkezettek szekerei sem véletlenül romlottak el néha, hiszen az így itt maradottak (hivatalos) „kapcsolódásba” kerültek a Földiekkel, és „egészséges utódjaik” is születtek. „Mesterséges szárnyakkal” érkeztek ide mások (lényegében „másik, külső” Világból), hogy innen, a legalsó Világból kiindulva elkezdődjön/megtörténjen a MAG olyan gyógyítása, mely majd alkalmassá teszi az „összes Égben élőket” arra, hogy ismét Ismeretlen, MaGasabb, Más Világokkal/Birodalmakkal kapcsolódhassanak, Új Teremtéseket nyithassanak. Ehhez „itt”, a „legalsó szinten” „KÖZÖS MUNKÁVAL” „vissza kell növeszteni a levágott szárnyakat”, és az ennek Hatására is növekedő tudatossággal és rezgéssel sz-ÉP-en egyre MaGosabb Világok irányába lehet majd elindulni!]

            Az ősi Szelek-asszonya gyakran összeveszett az Ata-Isis birodalombeliekkel, ezért mérgében elküldte az üstökös sárkánykígyót az égi gyermekek bolygóinak megzavarására. Joli-Tórem Földjének szép fejlődését is megirigyelte, ezért Kemi-asszony Holdját az üstökös sárkánykígyó farkával a Földhöz vágatta. Kaltes-asszony és Joli-Tórem azonban ezt hamarabb észrevette, és a Földet kitérítette az útjából. Az üstökös sárkánykígyó farka azonban mégis el tudta érni a Földet, és Joli-Tórem legkedvesebb földrészét, Atlantiszt a tengerbe süllyesztette.

            Az egyik űrszekéren érkezett a Földre Kaltes-asszony birodalmából Anyahita és 7 társa. Az ő szekerük is elromlott, így kénytelenek voltak Ataiszon maradni. Ő tanította meg később az Égi birodalomból hozott újabb rovásírást, és elkezdte lejegyezni, illetve továbbadni az égi eredetű tanítást. Nagyon sokféle gyakorlati és szellemi képzésnek vetette meg az alapjait, sok beavató iskola jött létre. Az ő hatására szűnt meg az emberevés, és tanításaiban hangoztatta: „Háborúskodás, Kaltes-asszony birodalmának szokása szerint megszüntetendő, hisz Joli-Tórem Földjének értékei és tenger vizének titkai még csak kezdeti feltárásban vannak! Azonban az itteni csillagjósok bölcs tudománya szerint, ha a Vízöntő Világhónapjába fogunk érni, Joli-Tórem Földje is eléri azt a magasabb tudást, amellyel Kaltes-asszony birodalma most rendelkezik, és fokozatosan át fognak térni a békés viszonyok megteremtésére.”

            Kaltes-asszony birodalmából, Kaltes-asszony szekereiről vagy Kaltes-asszony lámpácskáiról még sokáig fogják figyelni társföldünk bölcsei a mi Földünket, és örülnek a fejlődésünknek. Az Égi eredetű beavatottak mindig tudnak egymással érintkezni még nagy távolságokból is a gondolat-rezgések továbbításával. Ez a rezgés gyorsabban terjed a hangnál és a fénynél is. Földi hatalmasságok soha nem tudnak eléje akadályokat gördíteni.

            A fizikai szintű látogatások egyre ritkábbak lettek, mert a távolság a két birodalom között állandóan nőtt.

            Anyahita a következőket mondta a Jó és a Rossz, valamint az örök Világosság és a Sötétség viadaláról:

            Volt Kaltes-asszony birodalmában, a messzi Úz országban egy Jób nevű becsületes, igazságos és istenfélő férfi. Gazdag és szerencsés ember volt. 7 fiút és 3 lányt, 7000 juhot és sok más vagyont és sok barátot mondhatott a magáénak. Egyszer Isten vitába szállt miatta a Sátánnal. A Sátán azt állította, hogy Jóbot elhagyja az Isten-félelme, ha elveszti gyermekeit, vagyonát és barátait. De Isten bízott Jóbban, és megengedte a Sátánnak, hogy azt tegye vele, amit akar, csak az életét nem veheti el. A Sátán az Isteni engedély birtokában munkához látott, s előbb megfosztotta Jóbot vagyonától, majd gyermekeitől, egészségétől és mindenétől. De Jób minden csapás után magasztalta az Istent, s akkor sem szűnt meg őt magasztalni, amikor a felesége is elszakadt tőle, majd barátai is eltaszították maguktól. „Isten adta, Isten elvette, áldott legyen az Ő neve!”- hirdette. Végül is a Sátán meghátrált, és Isten mindent visszaadott Jóbnak, amit tőle a Sátán az Istenfélelmének a kipróbálása során elvett. Ősi vagyonát megkétszerezte, és bánatát örömre változtatta. Az Élet-fájához visszatért a felesége, és hűségét az Isten 7 fiúval és 7 leánnyal jutalmazta. Ezzel a Jóságos Égi-Atya bebizonyította, hogy az emberiség hite a legerősebb a nagy Mindenségben, mert a Jó és a Rossz, a Világosság és Sötétség örök harcában a Jóság és a Világosság az Isten akaratát hirdeti.

            Ennek a hitnek a hirdetője volt Magya fejedelem is, akiknek utódai lettek a Magyarok, az egyistenhívőknek nevezett jó emberek, akikhez más törzsek gyermekei is csatlakoztak. Így az Anyahita kegyhely és Joli-Tórem dombjai között (Ataiszon) megtelepedett egyistenhívőket magyaroknak nevezték. Ezen egyistenhívők követői nem képeztek külön törzset, hanem a jó embereknek a vallási közösségébe tartoztak. Ezen közösségek tagjai soha nem háborúskodtak, hanem az Anyahita által lerótt egy igaz Isten hitében nevelték fel gyermekeiket. Anyahita kegyhelyen tartották meg összejöveteleiket a Hit, Remény és Szeretet nevében.

            Azon a hajón, amelyen Anyahita és még hét társa érkezett Kaltes-asszony birodalmából, csak Anyahita és Armogur voltak beavatottak, Óm-jelű, látnoki erővel rendelkezők, akik minden Kaltes-birodalombeli tudománnyal rendelkeztek. Anyahita és a délceg Armogur összeházasodtak, és harmadik gyermekük születésekor Anyahita a lábára megbénult, és ettől kezdve csak az Égi tudományokkal foglalkozott.

            A Kaltes-asszony birodalmából érkezettek többsége is több-Isten-hitben élt. Többen tisztelték a Bölcs Rátent, a Napistent, a Holdistennőt, a Földanyát, az Életanyát, és a Viharistent. Ezen hitek leírását is rögzítette Anyahita. Anyahita csupán egyedül volt egyistenhívő a legkisebb fiával, Atonnal. Az ő hitét vették át a magyar egyistenhívő, sok nemzetiségű hívők. Ez a csoport, amennyire lehetett, mellőzte a háborúskodást, gyilkolást, és Anyahita köré csoportosultak. Égi-eredetű hitben éltek.

            A beavatott, szentéletű asszony egyre rótta Kaltes-asszony birodalmának egy igaz Isten hitét, a Világ teremtését, és az ott lakók magasabb termelési szokásait megörökítő tábláit. Aton fia felállította az Igazmondó Emlékoszlopot, amelyikre lerótta az Édesanyjától hallott Igazszólásokat. Ezen Aranyoszlopot később a szavárdok magukkal együtt a Zagrosz hegységbe menekítették, és Kaltes-asszony birodalmának ezen legrégebbi tudása innen terjedt szét.

            Az agabák kereskedő törzse ezen igazságokat aranylapokra másolta le, és több helyre menekítették az idők folyamán.

(Folytatás a II. részben, elérhető ITT)