20090904 II - Család-gyógyítás II.

  2011.08.15. 00:03

2009. szeptember 4., péntek

 

Család-Gyógyítás II.

 

            Egy nagyon egyszerű képpel kezdem a mai írást, és így talán könnyebben megérthetővé lesz mindaz, amit a sorokban és a sorok „között” szeretnénk leírni.
 

            Előzményként megemlítem, hogy „számomra” a „MINDEN”, Akiből Minden Ered, „Nőnemű” [mert MAG-ából Ad Életet]. [Ez a „nőneműség” itt most csak és kizárólag azt jelzi, hogy „MAGÁBÓL ad életet”, MAGÁBÓL teremt Új Életet.]

            Amikor a „MINDEN” arra a „gondolatra” ébredt, hogy „különböző minőségeket” (majd különböző formákat) terem(t), valamiképpen „megosztotta” „MAGÁT” „Egymást-kiegészítő” „Részekre” (vagyis olyan „Részekre”, Akik EGYÜTT-EGYKÉNT teremtik az Új Formákat). „Számomra” „ez az a PONT”, ahol az ŐS-TEREMTŐ (a „MINDEN”) „NŐ” MAGÁBÓL „MAGA mellé” „TeremTő Társnak” ad ÉLET-et, Aki az „ATYA”, az „EGY” --- vagyis „Akinek” a Közreműködésével/Segítségével FORMÁT ad a születő Új „Egyedi” Életeknek.

 

„TeremTő Társról” lévén szó: EGYÜTT „népesítik be” és „Hatják át” Teljességében a „Teret”.

 

            Ha a „MINDENT”-t (mint Ős-Eredőt, ANYÁT) tekintjük, akkor „Társával”, a Belőle Eredet EGY-gyel (ATYÁVAL) tulajdonképpen „ÁtHatják” a Teljes Teremtett VILÁGOT, amely a „Formák” miatt „véges”, és mégis (a Lehetőségek miatt) „Végtelen”.

 

Mindig – és minden „szintet” érintően – az „Atya-és-Anya-Együttes-Erejétől/Minőségétől” függ, hogy „mekkora” „teret” képesek EGYÜTT ÉLETTEL ÁTHATNI/Rendezni.

 

            Ha az „Atya” és „Anya” „közös teremtésbe kezd”, EGYÜTT kijelölik a közös Élet-tér „közepét” (Tengelyeit), és ez a középpont (Eredő, Tengelyek) meghatározza azt a Teret, amelyet Együtt Élettel/Renddel/Fénnyel/Szépséggel töltenek meg. KÖZÖS EREJÜK Határozza meg, hogy „MI-t” képesek ÁtHatni, milyen „kört”/”gömböt” [vagy esetleg más szakrális formát] képesek MAGUKBÓL KIINDULVA „megrajzolni” [és aztán azt „belül” milyen „tartalommal/Renddel” képesek megtölteni/Rendezni].

 

[Ha a körzővel megrajzolt kört nézzük, akkor a (látható) körzővel kijelöljük az „eredőt”, majd a körző két hegye közti (láthatatlan) „távolsággal” elkezdődik a láthatatlan láthatóvá (formává) nyilvánítása.]

 

„Kör” és „Egyenes”

 

            Az „Anyából-Atyából” eredt „Rend” tehát maghatározza a „középpontot”, ahonnan a Közös teremtés elindul, és meghatározza a „távolságot/teret” is, melyet ez a „ház” képes a MaGa Rendjével Áthatni [Megnyilvánult Egységét fenntartani, az Egységet Összetartani].

 

            A „PONT”, ahonnan a teremtés megindult, egy „koordináta-rendszer” középpontja, melynek meghatározott „tengelyei” is vannak. [Ez az ÖnMaGra ismerésből is ered: amikor MaGára ismer az ÉN, akkor „elhelyezi MaGát” a térben/időben: amerre irányul, az az „előre” – nyilván az átellenben lévő „irány” a „hátra”, majd meghatározásra kerül a lent-és-fent, jobbra-és-balra, kint-és-bent, és mindez a „Most”-ban (idő) --- és ekkor már „kezdetét is vette az adott Teremtés”.

 

            Ma arra teszek kísérletet, hogy a „férfi” és „nő” „támasz” és „összetartó” erejét jobban megvilágítsuk, így a fenti képek is ezt segítik.

            Az Egymást-Kiegészítőség Világaiban (amilyen a Föld is) a FORMÁKban élő élet megteremtésében az Együtt EGYET alkotó Teremtő-Részek [Fő-Szabály szerint] közösen vesznek részt. [„Kivételekbe” most nem megyünk bele – hiszen a cél éppen az, hogy az Egymásnak-Párjai ismét a MaGuk Eredendő Szerepére és Párjukra ismerjenek, és ennek megfelelően Rendeződjenek.] Ezek az Egymást-Kiegészítő Részek ugyanakkor pedig MaGuk is EGYEK és Egyediek --- Új Élet /forma Megteremtésében azonban EGYÜTT EGYEK.

 

            Amikor az Egymásnak-Párjai „összeházasodnak” [egy meghatározott pontban összekapcsolódnak], akkor egymás irányába és a többiek irányába is egy olyan kinyilatkoztatással élnek, hogy egy Új Családot kívánnak LÉT-re hozni, amelyben a nő asszonnyá majd anyává, a férfi férjjé és apává is lesz. A Pár együttes képességei és adottságai határozzák meg, hogy „meddig” terjed majd a „körük/gömbük” (házuk), és azt milyen minőséggel és rend szerint töltik meg élettel.

A „közös teremtésük” elindulásakor együttes/közös képességeiknek és adottságaik megfelelően egy „Lehetőség-kört/gömböt” húznak maguk köré képzeletben, amit Együttes Erejükkel valami Új és Sajátos, csak rájuk jellemző közös teremtéssel tölthetnek meg.

Ebben a pillanatban tulajdonképpen asszony és férje EGGYÉ lesznek, és közös erejük (a kör sugara) határozza meg a „meddig”-et. [Mintha a keresztre szögezett kezekkel éppen ezt az ölelést és támaszt kívánták volna egyesek megakadályozni az „Atya Fia” esetében.]

 

Ezt követően a „férj”-et úgy képzelhetjük magunk elé, mint aki a középpontban maradva és a „tengelyt” megtartva tulajdonképpen [„karjaival”] maga a megrajzolt kör határa is,

 

            ő „tartja” ezt a közös teret”, melyben a párja „mozog”, és amelyben asszonya a közös teremtéseiket egymáshoz is rendezi. Asszonya gondoskodik arról, hogy a családon belül az egyes részek kiegyensúlyozottak legyenek/fejlődjenek, és egymással is összhangba kerüljenek.

            Nagyon jól megfigyelhető sok állatnál ez a természetes rend: a madarak között is több esetben a hím madár feladata az Élet-tér el(ő)készítése. Főleg a költöző madaraknál azonban a párok már közösen rakják és rendezik a fészküket, ők jobban „időhöz kötöttek”…

 

            Amikor a családban a férj a helyén van és tartja a „tengelyt”, és ezzel „védelmezően körbeöleli” családját, az asszony a Harmónia és Rend megteremtésére fordíthatja figyelmét/erejét, minden erejével a közös élet-teret rendezi és tartja össze. Ha bárhol valami kis hiány vagy kiegyensúlyozatlanság keletkezne, az asszony azonnal odafordul és [MaGa vagy párja segítségével] RENDET tesz --- és ezzel az EGÉSZ is ismét Rendezetté lesz.

            Egy család Rendje és Egysége megbomolhat azért is, mert az asszony nem ügyel a belső összetartó erőre, és azért is, mert a férj elmozdul a Fő-tengelyével, és már nem öleli körbe a családját.
 

            Ha az asszonyban jelenik meg az összetartó erő megbomlása, rendszerint asszonytársai sietnek a segítségére, hogy megerősítsék a saját Mintájában/működésében.

Leggyakrabban azonban az asszony elmozdulásának oka a „támasz meggyengülése”. Az asszonyok nagyon gyorsan megérzik többnyire, ha „veszély fenyegeti” a család épségét, és ilyenkor (ha ennek oka a párjuk elmozdulása) „gyorsan kell lépniük” a társuk megsegítése érdekében. 

Régebben nagy segítség volt ilyen esetekben a tágabb családban meglévő idősebb asszonyokra és férfiakra támaszkodás lehetősége, a bölcsebbek tanácsai, akik már szintén éltek meg – s gyógyítottak meg – hasonló helyzeteket.

 

            Nagyon nehézzé válik egy család/ház egyben-tartása akkor, ha a támasz [középpontot/tengelyeket megtartó és átölelő] férj elmozdul a helyéről. Ha nagy volt a baj, akkor a nők/asszonyok is átvették időlegesen a saját családjukban (vagy segítségképpen más családjában) ezt a szerepet. Ez azonban mindig csak időleges segítség lehetett, és ha egy meghatározottan rövid időn belül nem került vissza a férj a helyére, a család többnyire mélyen sérült és szétesett [pusztán azon egyszerű oknál fogva, hogy a pár KÖZÖSEN, a MaGa Együttes erejére alapozva indított közös teremtést, és ha „más” lép be az elmozdult helyére, az nem pótolhatja a kiesett sajátos erőt teljesen. Egy ilyen „feszültség” csak rövid ideig tartható fenn a család mély sérülése nélkül.]

            Ha tehát a család „tengelyét” és „óvó karját” képező férj elmozdul, az asszony fokozza a családot összetartó erejét, hogy EZZEL SEGÍTSE Párját vissza a MaGa helyére. EZZEL SEGÍTHETI. Ha a társa végleg kiesik, akkor egy idő után az asszony [eredeti] családot összetartó ereje is elvész, és valami olyan „mozgásba kezd a rendszer”, amely talál valamilyen „középpontot”/tengelyt, amelyhez ismét igazodhat.

 

            Voltak olyan asszonyok, akik úgy döntöttek, hogy MaGuk válnak megcsonkult családjaik „tengelyévé” is. Voltak közülük, akik „szinte” képessé is lettek MaGuk támasszá és összetartóvá is lenni hatalmas áldozatok árán, ám „pár-talanná” lettek.
 

Néhányan „megbirkóztak” ezzel a helyzettel, mások nem… Elfogadhatták MaGukban mint az „adott körülmények között választható lehetőségek közül a legjobbat”, de tudják mindannyian jól, hogy egy Rendes Párral minden könnyebben és boldogabban mehetett volna…

 

            Mi az asszony Rendelt feladata? Összetartani a családját, segíteni a megjelenő kiegyensúlyozatlanságok oldását/meggyógyítását [harmonizálás].

            Mi a férj feladata? Biztos támaszává lenni asszonyának és családjának, akire asszonya és családja mindig számíthat.

            Ma az asszonyok azzal segíthetik a férjeiket, hogy a tőlük telhető legteljesebben ellátják a MAGUK családot összetartó feladatát. Ennek az összetartó erőnek a megnyilvánításával tudják a legjobban segíteni társaikat abban, hogy azok visszailleszkedhessenek a MaGuk „Tengelyébe”/helyébe, és ott „biztonságosan rögzíthessék” MAGukat.

            Ha bele-éreztek ebbe a helyzetbe, akkor szinte tapintható a nők/asszonyok erőfeszítése az EGYBEN-tartásra, és az ezen körben lévő férfi és férj „feszülő próbálkozása” arra, hogy beillessze MaGát a Rendelt helyére. Mint amikor egy férfi erős szélben igyekszik visszaérni a házához, mert tudja, hogy ott már „biztonságban” van és ott Rend van. Egy ilyen helyzetben ÉREZHETI a férj az asszony összetartó erejét „ellene irányuló”-nak, mert nem tudja még pontosan megkülönböztetni az erő-Hatásokat. „Nehézségét” nem az asszonya „jelenléte” okozza, amellyel összetartani igyekszik a családot [azzal éppen segíti vissza a párját a helyére!]. A nehézséget a korábbi tengelytől-elmozdulás most folyó vissza-igazítása okozza, mely elmozdulásnak az eredete a Földön talán több tízezer évre is visszavezethető, és a személyes életekben akár több generáción át nyerte el a mai formáját. Néha talán csökkent ez a tengelytől való eltávolodottság, máskor éppen fokozódott --- ÉS

MOST JÖTT EL AZ IDEJE ÉS LEHETŐSÉGE ANNAK,

HOGY MINDEN FÉRFI ÉS FÉRJ

VISSZAILLESSZE MAGÁT

EREDENDŐ [Támasz] SZEREPÉBE.

 

VISSZAILLESSZE MAGÁT.

ÖNMAGA.

Párja segítségével.

 

A Földanya [e tekintetben] Kiegyensúlyozódott Mintája és Rendje nagy segítségére van/lehet ebben minden férfinak, továbbá az asszonyok sok esetben már helyére került összetartó ereje is nagy segítség a számukra --- még akkor is, ha ezt ma még nem tudják kellően érzékelni/értékelni. Az asszonyok többsége „fokozza” a családban az összetartó erőt – szinte úgy, hogy láthatatlan és/vagy látható „karként” körbefogják a családot.

Mindeközben a „viharban” haladó/igazodó férfi és férj ismét beillesztheti a MaGa Tengelyét a Rendelt helyére, és ha ezt megtette, akkor elcsitul a „vihar”, és karjával ismét átölelheti a MaGa családját, melyben mindenki, Aki „Hozzá tartozik”, ismét a Rendelt helyére kerülhet, és a Család ismét Családdá lehet.

 

            Az asszonyok számára azért „természetesebb” a MaGuk Összetartó Erejének a megnyilvánítása, mert a Földanya MaGa is Erőteljesen nyilvánítja meg most „Családja” [Gyermekei] iránt ezt az Összetartó Erejét. A Földanyának ez az Összetartó Ereje nagy segítség lehet ma minden családban, minden nő és férfi számára, hogy természetes szerepükbe visszataláljanak.

            Részben a [férfiakat és nőket egyaránt érintő] „családi” nehézségről ír Lendvai Katalin is az alábbi írásban, amikor arról tesz említést, hogy társunk néha a segítségünket félreérti és megbántódik, támadásnak fogja fel a felé irányuló segítő megnyílást. Ilyen nehézségek megjelenésekor nagyon fontos, hogy minden érintett a szeretetre figyelve próbálja meg értelmezni a maga jeleit és a közös élet jeleit. Egy „viharban”/Igazodásban gyakran kevésbé láthatóak a tényleges történések, és ezért nagyon fontos a meglévő tapasztalatok alapján a „biztos” dolgokra hagyatkozás, és a kavargó dolgok vonatkozásában pedig megvárni a tisztábban-látást.

Ha a felmerülő félreértésekben és nehézségekben a helyzet (önmagunk és a másik) megértésének a szándéka vezet bennünket, ha igyekszünk a látszat mögé látni és a szeretetre figyelemmel értelmezni a jeleket, akkor ez a közös akarat meghozza gyümölcsét.

*****

 

            Többször eszembe jutott ma Wass Albert A funtineli boszorkány című regényének egy részlete. Szerepel a műben egy magányos férfi, aki farkasokat öl. A történet során megtudjuk, hogy korábban pásztor volt, nagy nyája, felesége és kisfia is volt. Az egyik télen elfogyott az állatok takarmánya, és a férfi elment, hogy valami szállást keressen. A részletekre már pontosan nem emlékszem, de több napi járásra talált valamilyen szállást, és a nagy hidegben/hóesésben visszament a családjához. Talán azonnal útra is keltek a birkákkal együtt, felesége vitte a kicsi fiát. Útközben valahol eltévedtek, és mire ezt észrevették, már késő volt. Farkasok is voltak a közelben, és nem volt menedék, nem tudtak tüzet gyújtani sem. Az asszony a kisfiúval felmászott az egyik fára, a férfi egy másik fára. Az asszony panaszkodott, hogy nehéz a kisfiú, és nem bírja soká tartani. A férfi mondta az asszonynak, hogy kösse magát a fához és a kisfiút is. Az asszony valamiért nem tudta a kisfiút a fához kötözni, talán magát sem. Az biztos, hogy másnap reggelre az apa a kisfiúnak talán csak a sapkáját találta meg. Arra már nem emlékszem, hogy az asszonnyal mi lett… talán ő sem élte meg a reggelt…

http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li2374

 

            Vannak terhek/feszülések, melyeket „zord idők” között a legszeretőbb asszonyok sem bírnak soká… Hiszen a „család” egymást segítő társak „közös vállalása”.

 

Lejegyezte OmMÁÁTRé KJ

 

 

http://eletviraga.5mp.eu/web.php?a=eletviraga&o=SP5XLlN0Wq

Feketéné Lendvai Katalin lejegyzésében:

 

Igaz Énünk felvállalása

2009. szeptember 4.

A Való, Igaz Énünket többnyire homály fedi, ami általában önmagunk tagadásából, álcázásából ered. Legfőképpen abból, amit környezetünk reánk aggatott, mert nem akartunk kilógni a sorból, nem akartunk másnak látszani mint a többi ember, - bele kívántunk olvadni a környezetünkbe. Nem akartunk elkülönülni, kirekesztetté válni, ami a másságból ered, inkább meg akartunk felelni szüleinknek, testvéreinknek, rokonainknak, közvetlen környezetünknek. És ezt a megfelelni akarást valójában miért is tettük?
- A SZERETETÉRT.
Azért, hogy szeressenek bennünket,- azért, hogy beilleszkedhessünk, hogy olyanokká váljunk, amit elvárnak tőlünk.
Szeretet akartunk nyerni, és azt megtartani, még olyan áron is, ha feladjuk vele Önvalónkat.
Hosszú éveken (évtizedeken) át cipeltünk egy olyan mintát, ami valójában soha nem volt a miénk. Megörököltük, átörökítettük MAG-unkba és magunkénak vallottuk.
Ezáltal elnyomtuk, mélyre űztük azt az Igazi Ént, AKI valójában MI MAG-unk vagyunk,- EREDENDŐEN VAGYUNK.
Hamisságokkal, hiányosságokkal, és mondvacsinált dolgokkal vettük magunkat körbe, és ruháztuk fel olyan tulajdonságokkal, amelyek valójában nem is voltak a miénk, csak annak akartuk hinni.
Megörököltük őket.
Ezekben az örökségekben generációs problémák is jelen vannak.
Családi kapcsolódások, kötődések, - hamis összefüggések, álságok.
Vittük magunkkal, húztuk, cipeltük, magunkévá tettük. Nem mertük szembenézni magunkkal, és azzal a másikkal. Ha ezt meg is tettük, ritkán mertük felvállalni teljes EGÉSZÉBEN és összefüggésében magunkat.

Éppen itt az ideje, hogy ezektől a rossz beidegzésektől megváljunk, leválasszuk MAG-unkról, és ne töltsük fel újra és újra energiával,- még akkor is, ha esetleg ezzel másokat megbántunk.
Mert ha magadat adod, előfordulhat, hogy az IGAZ SZÓ ’bántóként’ hat.
Főleg annak, akivel közlöd,- tévesen azt hiszi, hogy vele bántani akarod.
Nem gondolja, hogy saját belső folyamataidat, felismerésedet tárod fel előtte, és kívánod megbeszélni vele.

Sajnos vannak ilyen jellegű elcsúszások, és ezek nem visznek minket előre, mert vitát szülnek. Többnyire hamis és torz szemléletet képeznek a szívünkben, és ebből adódóan minket újra az óvatosságra, a visszavonulásra intenek, arra,- hogy ne merd vállalni Önmagad, és ne merd kinyilatkoztatni az érzéseidet, azt, AKI VAGY.
Ha újra visszavonulsz és engedsz a rád nehezedő nyomásnak, akkor ezzel azt az utat választottad, hogy visszasüllyedsz régi szerepeidbe, játszmáidba,- ez esetben ÖNMAGAD MESTERÉVÉ NEM VÁLHATSZ!
Így valójában elszalasztod azt az áldást, hogy megtudd KI VAGY, és mi az az életmű, amelyben részt vállaltál. Akkor újra engedtél a befolyásnak, a hamisságnak, és az IGAZSÁGOT sutba vetetted.
ÖNMAGUNKAT vállalni nem könnyű feladat, akaratunkon kívül megbánthatunk vele másokat. Legjobb szándékunk ellenére, óriási fájdalmakat okozhatunk, és hozhatunk elő a másokban.
A cél minden esetben az lenne,- megvizsgáljuk, hogy az a másik ember mit akar velünk közölni, mi a mondandója a dolognak, és ez mire akar minket tanítani. Nem pedig a régi beidegződésképpen rögtön a bántást lássuk meg benne, és ösztönösen reagáljuk le a dolgot, aszerint cselekedjünk.
Általában ösztönösen cselekszünk, ösztönösen védekezünk, pedig azt sem tudjuk mi ellen védekezünk, csak megtesszük, mert már berögzött szokásunkká vált. Kialakították bennünk, mi ezt generációkon tovább cipeltük, és a sajátunkénak hittük.
Eljött az ideje, hogy mindezen változtassunk. Ne keressünk okokat, és okozókat. Próbáljuk megérteni szívünk szeretettével a másik ember mondandóját, még akkor is, ha mi ezzel nem értünk egyet. Ne akarjuk megváltoztatni, ne akarjuk befolyásolni őt, hisz csakis ő tudhatja miért jutott el odáig, hogy feltárja MAG-ÁT.
Próbáljunk meg a régitől elszakadni, és az ÚJBA belehelyezkedni!
Ne göngyölítsünk, ne hurcoljunk tovább sérült mintákat, régi beidegződéseket, mert ez nem előrevisz, hanem inkább hátráltat minket.
Mindenek tudatában szeretettel kérem Önöket, hogy a másik ember megnyilvánulásában ne rögtön Önmaguk ösztönös reakcióját lássák, hanem szívükkel próbálják megérteni mi a mondandója. Így nem lesznek félreértések, félremagyarázások, - és nem leszünk kénytelenek újra és újra visszabújni a számunkra biztonságot adó „csigaházunkba”. Hanem megtisztulva, megújulva, SZELLEMBEN ÚJJÁSZÜLETVE, merjük vállalni MAG-UNKAT.
Isten áldása kísérjen MINKET utunkon!
Szeretettel: Feketéné Lendvai Katalin.

 

A kártya régi zen történetet idéz, melyben egy oroszlánt juhok neveltek fel.
Az oroszlán azt hitte, hogy ő is egy bárány. Egyszer azonban egy öreg oroszlán elkapta a grabancát és elvitte a tóhoz, ahol megmutatta neki a saját tükörképét.

Sokunk olyan, mint ez az oroszlán: a kép, amit magunkról őrzünk nem saját, közvetlen tapasztalatainkból, hanem mások véleményeiből ered. Egy külvilág által nyakunkba akasztott személyiség vette át a helyét annak az egyéniségnek, amely bensőkből fejlődhetett volna. Így csak a nyáj egyik birkája vagyunk, aki képtelen arra, hogy szabadon mozogjon, és nincs tudatában önnön igazi énjének.