|
20090816 - Azoknak, Akiket Érinthet XVI. - Tengely-Rendeződések
2011.08.16. 20:15
2009. augusztus 16., vasárnap
Azoknak, Akiket Érinthet XVI.
„Utolértük MaGunkat”
Nagyboldogasszony napja után…
Ikrek – Nyilas: „Élet-Tengely” – Táplál [a Nyilas irányából érkezik mindaz, ami Épít bennünket]
Halak – Szűz: „Halál-Tengely” - Elszív [a Halakban legkevesebb az energia, és ezért a Szűz is „tömörít, elszív”.]
Nem vagyok teljesen otthon „csillagászatilag” a tengelyekben és keresztekben, de azt tudom, hogy [a Rend szemszögéből nézve] az Ikrek-Nyilas tengelyre merőleges a Halak-Szűz Tengely [kép lentebb], és hogy a Halak-Szűz Tengelyen nagyon sok „energia elszívódott” az „Ikrek-Nyilas” érintettségekből [és talán a közvetlen környezetükből].
A Szűz „Tiszta formája” [„MaGosabb oktávja”] a szerető Istenanya, Mária --- az elcsúszott formája pedig számomra az a „királynő”, aki akárhová tette a lábát a Földön, mindenhol „gyarmatosítóként” jelent meg, mindenhová csak pusztítást vitt: elpusztította a helybélieket, elvette földjeiket, megfosztotta a Földanyával való éltető és SzeRves kapcsolódásaiktól őket, pusztította kultúrájukat, nyelvüket, rabszolgákká, szolgákká tett, majd ha bajba kerültek szolgái/társai, hagyta elpusztulni őket…
Azt érzem, hogy ez a különös egyensúlytalansági helyzet nem Eredendően jellemző a Földre, hanem egy „oldal-irányból” kapott lökés következtében beállt Tengely-ferdülés eredménye. Ennek a sérülésnek a lejegyzése megtalálható az egyiptomi mitológiában is, amikor a Fény-pár férfi tagját (Oziriszt) az Árnyék-Pár férfi tagja (Széth) „kilöki” a helyéről, „csellel” csapdába csalja és megöli. [Egy kívülről jött ütés előbb Széthet mozdította ki a helyéről, és valami sérülés vagy deformitás miatt Széth nem tudott a helyére visszailleszkedni – ez indította el az egész háborúságban megjelenő „helyezkedést”, míg végül valahogyan beállt egy sérült és billenékeny egyensúlyi helyzet.] Később a harc folytatódik [az Istenanya, Ízisz által férje halála után megszült Fény-Gyermek] HóRuSZ és Széth között, mely elhúzódó harc végül a „jogos király”, HóRuSZ [KRISZTUS] győzelmével ér véget --- ám a sérülések és veszteségek súlyosak, és sajnos nem sikerült visszaállítani a sérült Föld „Tengelyeit” sem. Ezt az is mutatja, hogy az Eredetileg a Fény területére kijelölt Ozirisz az alsó világba került, ahol rendszerint nem csak a felesége, Ízisz van mellette, hanem a Széth mellől kiesett Nepthüsz is.
Hórusz és a később megjelenő Istenek igyekeznek olyan módon elrendeződni a rájuk bízott Világban, hogy annak működőképessége valamelyest biztosítható legyen, de az Eredendő Egyensúlyt az elmúlt időszakokig nem sikerült visszaállítani.
Talán a napokban megtörtént és megtörténik a Föld Tengelyeinek a Szellemi síkokon való végleges Rendezése, és ezt követően a megfelelő „pontokon”/kapuknál mindez megtörténik majd a kellően előkészített fizikai síko(ko)n is.
Érzésben az jelent meg, hogy a „fizikai átállítás” lesz majd az a Pillanat, amikor minden olyan élet, amelynek nincsen a Földanya által kellően megerősített Élet-szála, végleg eltűnik a Földről.
Az „Istenekhez” hasonlóan a Földön a MAG Családjába tartozóknak is egyik fontos feladata a Föld Egyensúlyának gondozása, és annak megsegítése, hogy a Föld Törvényei maradéktalanul érvényesülhessenek. [A legfontosabb törvények: Élet Szentsége, Szeretet Törvénye, a biztosított Szabadságok érvényesülésének megsegítése.]
„Nepthüsz” [Egyként Ízisszel], a „csendes és alázatos asszony”, talán az Istenanyának az az egyik megjelenési formája, Aki később megjelenik a Halak Világkorszakában, és Világra szüli a Krisztust. Ő az az Istenanya, Aki Áldozatot hoz ezért az Egész Világért, hogy meggyógyíthatóak legyenek E Világ sérülései, és majd ha eljön az ideje, akkor visszaállhasson E teremtett Világ Rendje. Ő az az Istenanya, Aki a MaGa Erejéből és Szeretetéből ad Új Életet, és segíti azt mindaddig, amíg csak kell, mindaddig, amíg csak lehet… Ő az az Istenanya, Aki Szeretetével igyekszik Kiegyensúlyozni, Gyógyítani a Világ minden fájdalmát…
A Jézusban megszületett KRISZTUS „Új Parancsot” adott a Földnek: „Szeressétek egymást”. Ennek a „Parancsnak” érzésem szerint volt egy olyan szerepe is, hogy biztosítani igyekezett az ÉLET-hez szükséges energiák és yavak elosztását mindaddig, amíg a Föld Rendje/Tengelye (és a Földön a „Bőség”) visszakerül a helyre. Feltehetően a MAGOK értették a Parancsot… és innentől vette kezdetét a Szeretetből hozott Áldozatok ideje…
Több más fontos ok mellett nem véletlen az, hogy az Élet-Tengelyről „erőt elszívó” Szűz-Halak Tengely „két pontjára” a Magyarok Jézus Krisztust és a Szűzanyát, Nagyboldogasszonyt [az Eredendő és Szerető Királyt és Istenanyát, Aki a szívükben élt] idézték/teremtették --- segítségük nélkül talán e nép (E Világ?] ma már nem is létezne…
Igaz, hogy gondosnak-nem-nevezhető kezek nem tudni hol-mikor eltávolították a Szent Koronánkról az Istenanyát (Szűzet?), de e nép szívéből szerencsére nem volt kitéphető az ÉLET-ADÓ Szűz, Aki E Világ és nép Örökös Támasza és Megtartója…. A MAGOK „kérésére” talán éppen a Szűzanya/Boldogasszony „kötözte kezeiket” a Világ Tengelyéhez, hogyha elfáradnának vagy elfogyna a hitünk, akkor is megmaradjanak a Rendelt helyen… mindaddig, amíg van élet… mert amíg élet van, addig egy MAG számára mindig van megújulás… és ha a MAG megújul, akkor újra kinő a Világ Fája is…
*****
Érzésben megjelent, hogy a Tejút Energiáival időről időre közvetlen kapcsolódásba került Ikrek és Nyilas „Tengelyére” a Földön „rákapaszkodtak” egyes energia-hiányos helyzetbe került Tengelyek/Területek létezői – talán nem tehettek mást… ez azonban idővel egy nagyon eltorzult és harácsoló, másokat nyomorba taszító élősködéssé lett (eltűnt a helyes mérték).
Éreztük, hogy az Ikrek-Nyilas Tengelyhez kapcsolódott népek és közösségek bizonyos „Áldozatot” hoztak a [feltehetően a Föld Tengelyeinek kimozdulása kapcsán] energia-hiányossá lett területek irányába, átadtak nekik bizonyos olyan energiákat, melyek szükségesek voltak számukra az „alap élet feltételek” biztosítására. [Valahogyan megoldást kellett találni az Élet Szentségének érvényesülése érdekében a megborult egyensúlyi helyzetben.] Ha „csak” mindenki annyit vett volna el, amennyit a tényleges szüksége indokolt, akkor feltehetően nem is lett volna nagyobb (vagy még nagyobb) baj, de amint említettük, kialakult egy teljesen ellenőrizhetetlen és mértéktelenné lett elszívó-Hatás, mely idővel „önmagát is gerjesztette”.
Alap állapotában az elszívás [energia-átcsoportosítás] megengedése talán „A CSALÁD” döntése is volt, hiszen valahogyan biztosítani kellett a különösen hátrányos helyzetbe kerültek érdekeit is – és nyilvánvalóan azok tudtak segíteni a másokon, akiknek erre megvolt a lehetősége (főleg a MAG közösségek). Mintha képben ez úgy jelent volna meg, hogy a Családok „megcsáklyázták” a Fő Tengelyt, és bizonyos elszívó vezetékeket kapcsoltak hozzá, és azon keresztül „hívták le” a számukra szükséges erőket.
Kicsit olyan ez a helyzet, mint az orosz területekhez kapcsolódó gázvezetékek körüli évről évre visszatérő vita: annak is hagyni kell, akitől az áramlás érkezik, és persze a célállomás előtti területek is részesednek, és valahogyan ellentételezni is kellene az elszívott-átvett erőket (legalább tisztességgel és mértékletességgel).
Csakhogy amíg a „gázvezeték” „elzárható” – és el is zárják azok, akik erre feljogosítottnak érzik magukat – addig az Isteni Energiák mindaddig áramlanak, amíg a „MAGOK” kitartanak…
Részben azt a célt szolgál(hat)ta ez az engedélyezett elszívási lehetőség, hogy a legnehezebb időszakokban is valahogyan biztosítsák a Föld (bolygó) Egyensúlyának a megtartását. Szolgálta azt is, hogy a Családok egyfajta „alap-biztonságot” is érezzenek, és ne essenek „pánikba”, bízzanak egymásban is, és Istenben, a Földanyában, és találjanak közös utakat, minden érintett érdekét megfelelően szolgáló közös megoldásokat. Még az energia-hiányos állapotokban is biztosítható lett volna egy mindenki számára kielégítő egyensúly, ha az elszívók megtartották volna a mértéket és az általuk a Földnek (!!!) tett ígéretet. Ehelyett tudjuk, hogy az „engedélyekkel rendelkezők” a Föld és az itteni (néha véges) erők elszívói és kiaknázói lettek, amelyekkel további Kiegyensúlyozni való helyzeteket és sérüléseket teremtettek az egész bolygó-közösség számára.
Most, hogy a mai és tegnapi napon
- visszaálltak A CSALÁD Egységes Mintái és a Teljesség Mintái,
- valamint az Egyes Családok Egymáshoz és a Földanya Fő- és Mellék-Tengelyeihez (valamennyi Tengelyéhez!) hozzáigazították a MaGuk Családi Kapcsolódásait és Tengelyeit,
- és ezek a Kozmikus MÁÁT és a KRISZTUS és a Földanya által is ÁtVilágításra és Megerősítésre („beföldelésre és berögzítésre”) kerültek,
már nincsen szükség sem, és yogosultság sem a Fő-Tengelyen Élőktől való Erő-elszívásra, és ezért az elmúlt néhány órában kezdetét vette, és zömében már be is fejeződött minden elszívó (és elszívásra alkalmassá tehető) SzeRves és nem-SzeRves Kapcsolódás leválasztása.
A „Nem-SzeRves” kapcsolódások gyakorlatilag már egy ideje nem üzemeltek, de a leválasztásuk [a Fő-Tengely idő előtti megbolygatása] nem lett volna célszerű, és ezért többnyire MÁT-i és/vagy MÁÁT-i Felügyelet alatt álltak.
Többnyire az elmúlt néhány hétben és hónapban is már csak a „kritikusan alacsony energiaszinten élők” csatlakozhattak egy-egy rövid időre rá a Fő-Tengely nyújtotta elszívási lehetőségekre, és csak nagyon korlátozott és engedélyezett mértékkel vehették igénybe a Tengelyen át Más Család számára érkezett erőt/energiát. Tulajdonképpen csak a Föld Egyensúlyának tényleges megtartására volt a leginkább igénybe vehető az utóbbi időben a „Fő-Tengely” megcsapolásának a lehetősége, amely mint említettem, a mai és tegnapi nappal tulajdonképpen végleges lezárásra is került, és ennek az üzenetnek a nyilvánosságra kerülése idejére már teljes egészében be is fejeződik a Tengelyekhez kapcsolt idejét-múlt és illetéktelen csatlakozások eltávolítása/leszerelése.
A Föld CSALÁDJÁBA tartozó minden SzeRves közösség és Egy-Én számára ma már közvetlen lehetőség nyílt a Szív-Utak használatára, és a Szív-Utakon való közvetlen [a Rendnek megfelelő] „energia-használatra” [Feladat felvállalása után mindenki megkapja a Feladat megvalósításához szükséges újabb erőket, továbbá a közvetlen szeretet-kapcsolódások Rendes útján továbbra is mindenki növelheti a személyes és a közösségi energia-szintet is.]
És még egy fontos dolog: ma már a MAGOK „szárnya” és „keze” nincsen megkötözve…
OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. augusztus 16., 03.24.
Részben az előzőekhez is kapcsolódik az, hogy „folyik a testvéri minták ÁtVilágítása”.
A Férfi és a Nő Alap-Kapcsolódás Kiegyensúlyozása már folyamatban van, és elkezdődött az egyéb páros/társas kapcsolódások ÁtVilágítása is abból a szempontból, hogy hogyan és milyen tényleges gyógyításokba és Kiegyensúlyozásokba lehetne bekapcsolni Hatékonyan ezeket a kapcsolódási formákat. Egy kissé furcsán hangozhat ez a megfogalmazás, pedig korról korra megjelentek ezekben a páros vagy társas kapcsolódásokban is olyan gyógyító Minták, melyek lényegesen (!) meggyorsították egy-egy „akut” helyzet kiegyensúlyozódását. Sok ilyen gyógyító kapcsolódás jelent meg a családok szétszakítása és/vagy a háborúk utáni időszakokban, amikor egy-egy hosszabb vagy rövidebb időszakra összekapcsolódtak azok, akik egymásnak egy átmeneti időre kölcsönösen támaszai lehettek…
Néha ahhoz, hogy valaki megfelelően vissza tudjon illeszkedni a „normális” életbe, szüksége van bizonyos átmeneti gyógyító kapcsolódásokra. Egyes természeti népeknél az ilyen „átmeneti gyógyítói kapcsolódások” magától értetődőek (ha felmerül a szükségessége), és nagyon pontosan kidolgozott módszereik vannak ilyen helyzetekre. Mindenképpen idetartozik az elvonulás, a magány biztosítása, az állatokkal vagy a földdel való fokozott törődés, illetve egyes szertartások és/vagy beavatások elvégzése.
*****
Érdekességként… és talán a fentiek megértését is segíti az alábbi cikk, mely 2004-ben íródott [nagyjából 2004/2005-ben vette kezdetét a magyarságban a „vezeklő” szereptől való megszabadulás – mely időközben már meg is történt]:
[Érdekes odafigyelni arra is a cikkben, hogy milyen „Ősi magyar Gyógyítási/Öngyógyítási mód-Szert idéz fel a szerző!]
http://www.iv.hu/modules.php?name=IVlapok&op=viewarticle&artid=771
Hagymás István: Túl a vízen van egy malom...
(Néhány gondolat a bánatról — a Dresch Dudás Mihály Quartett Révészem, révészem... című lemezét hallgatva)
Régen az ember rosszkedvében dalolt, bánatában énekelt, vagy szomorú nótákat fújt a dudájába, majd szélnek eresztette búját. Zene révén szabadult meg a kőtől, amely a szívét nyomta, békélt meg magával, a világgal, s tett szert új erőkre. A bánatból született dalok kijuttatták a kesergőt szomorúságának fogságából...
A régiek rendre a vizeken túlra mentek, hogy ott járassák le mindenkori bánatukat az örökké őrlő malmokban. Őrölték magukat, s ezen a réven álltak őrt maguk mellett. Énekkel védték énjüket az őrülettől, a keserűség lelkük malomkövei között az öröm lisztjévé változott át...
A magyar ember, ha magot őrölt, magát őrölte; az életet, az életét járatta le, búsulva vigadt, mert megsejtette, hogy ez a két alapérzés egymást kiegészítve kerekedik teljességgé, mint a malom maga, amely kimondva, leírva jobbról-balról malom, vagy mint a malomkő, amely így is, úgy is kerek. Talán ez a totalitás-érzés volt a biztosítéka annak, hogy túléljen minden egyéni és közös veszteséget...
A vízi-, a szél-, a kézi- és a szárazmalmok már lejárták idejüket. A mai ember nem bánatos és nem őrlődik, legfeljebb depressziós, és gyógyszert írat fel vagy eladja bánatát egy szakembernek, aki ugyanazon a parton praktizál... A Dresch Dudás Mihály Quartett zenéje és bánata azért reménykeltő, mert visszaidézi őseink malmait. A muzsikát hallgatva, bánatot énekelve körtáncba kezdenek személyiségünk őr(lő)kövei...
Dúdolni kell néha egy dalt, ha megcsalja az embert a szeretője, rosszul áll a nemzet vagy a világ szénája:
Hej
Túl a vízen van egy malom
Bánatot őrölnek azon
Nékem is van egy bánatom
Oda viszem lejáratom
Hej
Bánat, bánat, de nehéz vagy
De rég hogy a szívemen vagy
Eladnálak, de nincs kinek
Bánatja van mindenkinek
Hej
Ez a világ olyan világ
Mint a mogyorófavirág
Sokat ígér, keveset ád
S mit ád is mind keserűt ád.
Mitől szép és teljes ez a szomorú dal?
Talán attól, hogy egyszerre találó és talányos, személyhez szóló, magyar és egyetemes...
Más nemzetek vajon őrölnek-e malomban bánatot?
Miért, hogy népdalainkban a legfontosabb dolgok következetesen a vízen túl vannak?
Pénzre váltható a bánat?
Mi köze a mogyorófának a világhoz?
A kérdéseket sorolhatnánk tovább, ehelyett eredjünk inkább bánatunk nyomába.
A dal elején az egyes ember bánatával szembesülünk, de mire végére érünk az éneknek, már a nemzet vagy a világ fájdalmát is ott érezzük a szívünkben. Az individuális szomorúság egy határon túl generalizálódik és új dimenziót ölt. De örülhet-e az ember, ha a világ elvesztette a fényét, a nemzet a határait, az egyén a szeretteit?
A titokra Huszárik Zoltán is felhívja a figyelmet Szindbád című filmjében. A főhős Krúdy Gyula szellemében, Latinovits Zoltán hangján, Huszárik szívével teszi fel az alapkérdést: „Minek is örülhet az ember, ha magyar?” Válasz azonban nem érkezik. Hősünk, talán éppen azért, mert maga is bánatos, nem kíváncsi a feleletre. Mi viszont itt és most nem hunyhatunk szemet sem a Dresch Dudás Mihály Quartett bánata, sem a magunk jó kis szomorúsága felett. Próbáljuk meg összeszedni magunkat, s adjunk választ a magunk által feltett kérdésekre. Határozzuk meg bánatunk helyét, idejét magunkban, a földön és az égben, s talán ebből kiderülhetnek az okok is. Kezdjük talán a végén!
A népdal ismeretlen szerzője szerint a mogyorófa virága sokat ígér, keveset ád. A mogyorófát (egyes helyeken magyarónak mondják) felfoghatjuk (éppen utóbbi elnevezéséből fakadóan) úgy is, mintha a magyar embert, de akár a nemzetet, a magyarságot jelképezné. Fánk, minden más növényt megelőzve, sokszor már a tél végén, februárban, vagyis a Halak havában ontani kezdi a sárga virágport a barkák (hím virágok) révén. A tavasz beállta előtt teljes virágdíszben pompázik, megelőlegezi a bizalmat, hímpora jó termést ígér. A mogyoróvá válás (maggáválás) kereken fél esztendőt vesz igénybe, és a fagyosszentek hangulatától függően a Szűz havában várható a termés megjelenése, ekkor ad a fa, ha van mit.
A magyarófát az ún. fanaptár is a Szűz havához rendeli és a bölcsességgel, termékenységgel, teremtőkészséggel hozza kapcsolatba. Nemzetfánk tehát fontos tengelyét jelöli ki az év körének (Halak—Szűz-tengely), egyszersmind érzékeny mutatója a világidőnek, vagy ha úgy tetszik, nyelve a precessziós világmérlegnek.
A csillagmítoszi hagyomány a Halak—Szűz-tengelyt úgynevezett haláltengelyként tartja számon, ami azt jelenti, hogy magyarófánk nem csak bánatfa, vagy a bánás fája, hanem halálfa is. Az elmúlt 2000 évet a Halak jegytartománya determinálja, vagyis a nagyév (világév) egyik legsötétebb világhónapját vészeli át a földi élet napjainkban.
Ha létezik haláltengely, halálfa, akkor léteznie kell egy élettengelynek, életfának is. A Tejutat az asztrálmítoszi hagyomány az élettengellyel, az életfával azonosítja. A Tejút tengelye merőleges a Halak—Szűz-tengelyre, és az Ikrek illetve a Nyilas csillagképekben metszi az év körét (állatöv, zodiákus, ekliptika, Napút), pontosabban a Nyilas felett két ágra válik, és a Skorpió illetve Bak csillagképekben metszi az évkört a Nyilas csillagkép felett odút képezvén. A mi szempontunkból fontos tudnivaló, hogy a Tejutat a régiek folyóként is elképzelték, s szigetnek látták a Nyilas felett két ágra oszló folyó közét. Az élet- és haláltengely képzeletbeli keresztet alkotnak a csillagos égen.
Ezt az úgynevezett változó keresztet viszi vállán minden ember, a magyarság, az emberiség Krisztus óta...
A mundán asztrológia népünket a Nyilassal, a nyilassággal hozza összefüggésbe, tehát azzal a jeggyel, amely az élet tengelyén, az élet fáján vagy az élet vizén helyezkedik el. Lehet, hogy ide, az égi Magyarországra invitál bennünket a dal? Meglátjuk, talán bánatunkból kiderül...
Az életfa állatövekkel
Mit van mit tennünk?
Viselnünk kell a ránk szabott vagy magunkra vállalt keresztet, bánatútra kell indulnunk. A dal felvilágosít bennünket, megmutatja, hogy merre kell mennünk (a vízen túlra), hová (a malomba), miért (lejáratni bánatunkat).
Ha számításunk nem csal és pontos volt a tér-idő meghatározás, vagyis a Halakból süt ránk a Nap homályosan, akkor nincs is más dolgunk, mint égi, földi, belső vizet keresni, s azokon átkelni. Az egyik (égi) víz szinte karnyújtásnyira van tőlünk, ha jobbra tekintünk, majdhogynem ránkhullámzik, ez a Vízöntő. Napunk, népünk ezen való átkelése újabb 2000 esztendőt vesz igénybe, a túlparton viszont égi hazánk határaihoz juthatunk, s erről a helyről talán már hallhatjuk is a malomkerekek forgását, a tiszta forrás hangjait...
A másik (égi) vizet úgy érhetjük el (ez a rövidebb, de nehezebb út), ha elindulunk felfelé magyarófánkon. Valahol a fa derekánál számíthatunk arra, hogy megcsap bennünket az életillat. Ha szimatunk nem csal, és a keresztúton a jobbik irányt választjuk, a Tejút vizén újfent hazatalálhatunk, magunkra lelhetünk, malomközelbe juthatunk...
A szarvasi szárazmalom felmérési rajza (Országos Műemléki Felügyelőség, 1969)
Az égi vizek a csillagok közötti határokat jelzik, a földiek az országok széleit mutatják, lelkünk vizei pedig személyiségünk partjaira hullámoznak és tisztára mossák, ha nem vetünk eléjük gátakat. A bánat nem csak az egyes emberben vagy a magyarság lelkében ölt mogyorófaalakot, halálfa formájában vetül az egész emberiség egére. Hogy, hogy nem, mi magyarok vagyunk a legközelebb a magyarófához, a bánatfát (bántott fát) nekünk kell megmásznunk, s mutatni a rövidebbik utat. A mi révünkön nyerhet a világ egérutat az életbe, a holtpontból való kimozdulást csakis a felemelkedés jelentheti. Vízen átkelni, fát megmászni a szó tárgyi és átvitt értelmében is közegváltást jelent, a mi esetünkben első lépése lehet a bánat ördögi köréből való kijutásnak, Isten malmához való közelkerülésnek. Isten malmai, csakúgy, mit a régi malmok, lassan őrölnek, de a bánatot őrlő lélekmalmok forgókövei szinte mozdulatlanok hozzájuk képest. Ki ne ismerné közülünk a bánatidő csigalassúságát? A régi malmok a forgó világmindenséget jelképezték.
A híres szarvasi szárazmalom keringője tizenkét osztatú, pontosan annyi, mint a Nap „kerengője”, vagyis megegyezik a Napút állomásainak számával. A ló ereje által őrlő malom azonban nemcsak szűkebb kozmikus otthonunkat, a Naprendszert idézi kerengőjével, de egyben jelzi azt is, hogy a Tejútrendszer magasabbrendű közege is jelen van. A Ló ugyanis a keleti zodiákusban a Nyilasnak felel meg, s ha ebben az irányban fürkésszük az eget, akkor éppen a saját Galaxisunk közepébe láthatunk, magyarán: Isten malmának tengelyét (bálványát) követhetjük forgásában.
A Tejút felül- és oldalnézetben (University Corporation for Atmospheric Research)
Ez az égi malom valóban lassan őröl, hiszen a spirálkar (ez a látható Tejút), amely magában foglalja a mi Naprendszerünket, kereken 200 millió év alatt tesz meg egy teljes fordulatot, vagyis ebben a közegben az év (galaktikus év) 200 millió földi évnek felel meg. Tejútrendszerünk spirálkarjai rádiófelvételen szarvasagancsra emlékeztetnek.
Jó helyen járunk tehát a szarvasi szárazmalomban, ha a világ közepét, az égi malom szívének földi mását keressük, de ezen a ponton van Magyarország geometriai centruma is. Ez a földi, égi, lelki epicentrum a keresett malom. Csakis ezen a szent helyen, ebben a (szellemi) magasságban, csakis ebben a minőségileg más, vízen túli, határok feletti közegben, Isten malmában van esélyünk arra, hogy magunk lisztté váljunk, hogy új kvalitássá őrlődjünk...
A Babics Malom hajója és lapátkereke a Murán
Bánata lehet (van is) mindenkinek, lehet adni, venni, lehet vele kufárkodni, de a magunk eredendő bánatát csak magunk tudjuk elviselni. Az a dolgunk a világban, hogy ne aprópénzre váltsuk bánatunkat, hanem megőröljük...
Szent helyekre, vizeken túli malmokra van szükségünk, hogy a szaporodó halálfák bánatmagvait lejárassuk, élesztő kovásszá, kenyeret adó lisztté őröljük. Ha rendet akarunk teremteni belső és külső világunkban, fel kell dolgoznunk bánatunkat, pontosan, szépen, ahogy a csillag jár az égen.
A muraszigeti úszó-hajómalom a Murán
A muraszigeti rév kompja a Murán
Plántáljunk élősövényt a Kárpát-medence köré, tágítsuk ki héthatárainkat mamutfenyőkkel! Ültessünk szívként dobogó, agyként érző-gondolkodó anyaföldünkbe, pátriánkba élő fa-fosszíliákat, páfrányfenyőket, hogy határtalanul zöld legyen a határ, tiszta a levegő, szabad a légzés! Ássuk ki újra rég betemetett (Csörsz)árkainkat, csatoljuk össze csatornákkal szent folyóinkat, hogy beindulhasson a keringés! Emeljünk malmokat a vizeken túlra, hogy legyen hol őröljünk, miről énekeljünk, mert az ének ima, az ima magunk őrlése, az öröm tiszta forrása...
Ezen a tájon bánatot, szerelmet egy malomban őrölnek.
Szűkebb honunkban, a Mura balján, de mondhatnék Őrséget, Hetést, vagy akár Kis-Kárpátmedencét, a helyzet biztató: a folyón és a Lendva-patakon még mindig fellelhető egy-egy ősmalom, világközép.
Hármasmalmunk malmai már csak nevükben őrzik-őrlik a helyet, de a név kötelez bennünket arra, hogy a régi alapokra új malmokat ültessünk... A Murán még mindig működőképes Babics-féle vízimalom Verzselynél máig kitűnő lisztet jár, a molnár, nevéhez híven ott bábáskodik a garatnál és a legjobb minőségű őrleményekkel lepi meg a világot. A parton, a malom mellett többszáz éves fűzfa őrzi a hely szellemét...
A Copek-féle malom a Lendva patak partján
Vidékünk talán legizgalmasabb vízimalma Muraszigetnél (Izakovci) állíttatott az elmúlt években. Tipikus hajómalmot álmodott a Mura vizére egy Tine Mlinaric (magyarán Molnár Tóni) nevezetű hithű zöldmolnár, a malmok szerelmese. A malom a Szerelem szigetén (Otok ljubezni) teljesít szolgálatot, közvetlenül a rév mellett, a révész pedig emberemlékezet óta hozza-viszi (feszületes kompján) az (ima)malomba mindazokat, akiknek van őrölnivalójuk, legyen az bánat vagy szerelem. A (vízi)malom és a rév, a molnár és a révész együvé tartoznak itt is, és a Dresch Dudás Mihály Quartett lemezén is.
A Copek-féle vízimalom a Lendva-patak partján Palinánál (Velika Polana) jobb időket is megélt már. Mostohán árválkodik a gáton, új gazdára vár. Molnárnak lenni azonban veszélyes foglalatosság, egyszerre kell őrölni, őrködni, örülni és őrülni annak, aki eljut erre a szintre.
A Tiszán, a szegedi nagy Dunán való átkeléshez révészre van szükségünk, de ha az Őrségig jutunk, vállalnunk kell a molnárságot akkor is, ha tudjuk, a molnárnak a saját magvait is meg kell őrölnie egyszer...
Lendva, 2004. február—július
www.omah.extra.hu
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
'
