Szilágysági gyermekmondóka

Egy, utat nyit a hegy,

Kettő, nyerget küld a felhő,

Három, lendülsz fecskeszárnyon,

Négy, szelek szárnyán mégy,

Öt, kaput nyit a köd,

Hat, beereszt a Nap,

Hét, fényből sző mesét,

Nyolc, visszalovagolsz,

Kilenc, idesietsz,

Tíz, viszel engem is.

Gondolatok a mondókáról felnőtteknek

E mondókáról egy tökétesen tiszta, örök értékeket őrző és megújító, azokat mindenkor újjászülni képes VILÁGKÉP tükröződik. A legszebb hitvallások egyike.

*****

„Egy, utat nyit a hegy, „

Életünk első állomása. Világra születtünk. Szilárd, köves, földes jellegű, megfogható, anyagias világot jelöl számunkra a „hegy”.

A nyilatlan hegy fogságában és biztonságában a következő ikes igék a meghatározók: eszik, iszik, alszik…

A nyitott hegy lehetőséget ad arra, hogy az anyagias világ fogságából kilépjünk, világra született állapotunkból újjászülessünk. E megújulásunk fokozatonként történik.

„Kettő, nyerget küld a felhő,”

E második lépcsőfokon már érzelmi világunk lesz meghatározó számunkra. Életutunk felfelé, felhős, vizes, hígabb, lazább halmazállapotú anyag közegében vezet.

Akár bánatunk van, akár mérhetetlen jókedvünk, könnyezünk, sírunk. Ugyanakkor „ felhőnyeregben „ ülve megtanuljuk irányítani, fékezni érzelmeinket s uralkodni is tudunk rajtuk. Bármilyen furcsa is e kijelentés, ekkor már „tudunk vízen járni „.

„ Három, lendülsz fecskeszárnyon, ”

Szinte leírhatatlan és mindannyiónk számára megélhető a CSODA, REPÜLÜNK és FECSKESZÁRNYON.

A „vízen járásunk” után ez természetesen következik. Hogy megértsük e „természetesen adódó csodát”, forduljunk bátran népmeséinkhez.

„Hogy repüljünk kisgazdám?” Kérdezi ilyenkor Táltos Lovunk, (életünket cselekvően hordozó testünk). Hogy repüljünk? Mint a madár, mint a szél, vagy mint a gondolat? Hasonlóak e fokozatok motorikus világunk sebesség fokozataihoz.

Az első fokozat e repülésben madárral jelölhető.

Figyelemre méltó kis Lények a madarak. Testük van nékik éppúgy, mint nekünk az embereknek, s ez a földhöz köt bennünket, az anyagi világ nehézségeihez, törvényeihez.

Nékünk anyagot formáló kezeink vannak, nékik szárnyaik, amivel fel tudnak repülni a magasságokba és vissza is szállnak onnan.

A madár emiatt válhatott jelölőjévé minden nép Kultúrájában az emberi Léleknek és Szellemnek. Testbe zárva össze tudja kötni a lentet a fenttel. A földet az éggel. Jelölője a fogság nélküli szabad állapotnak.

„Négy, szelek szárnyán mégy,”

Magasabb területen repülünk, „szelek szárnyán”, „test nélküli madáron”. Ez  már a negyedik sebesség: szél, száll, szellem…Közegünk a víznél is lazább állapotú levegő. Ritkul az anyag sűrűsége.

A tiszta gondolkodás, és értelem területén járunk. Fenséges és jó érzés. Olykor-olykor el is feledkezünk róla, hogy valaha a „HEGY FOGSÁGÁBAN ÉLTÜNK”, onnan indultunk. Akik most is ott élnek visszavárnak bennünket, hogy segítsünk Nékik a „felhőnyereg megülésében”. Minket is segítettek indulásunkkor.

Talán éppen ezért, hogy el ne száguldjunk a visszatérés segítő szándéka nélkül, ezért vesz váratlan fordulatot életünk.

„Öt, kaput nyit a köd,”

Amikor már elszakadunk a földi gondok nyűgeitől, és úgy érezzük szabadon szárnyalhatunk felfelé, az ég felé, köd fogad és ráadásul fent.

Újból „vizes”, érzelmes területre jutottunk, csakhogy a felhő most nem nyereg a számunkra. Nem rajta ülünk, benne vagyunk a közepében. Újból sűrűsödik az eddig ritkuló anyag.

„A kaput nyitó köd” érzelmi világunk rejtekében, eddig ismeretlen területre vezet bennünket. Minden bizonytalanná válik, nehéz a tájékozódás. Gondjainkat csak fokozza, hogy a talajt már rég elveszítettük a lábunk alól. Ködben járunk.

Ha továbbra is rosszul tájékozódunk, még le is eshetünk. Vajon hová? Mindent újra kell kezdenünk? – Sajnos igen. Leeshetünk, s újból mindent kezdhetünk elölről, de immár megélt tapasztalatokkal.

A számok világában az ötös az ember, Emberség jelölője is. Ötujjas keze az embernek van.

Táltos őseink a sámánlétra ötödik fokán avatódtak be feladatukba. Az ötödik létrafok a „lét erő fokainak az ötödik szintje.” A „létre”-jövés fokozatai voltak mérhetők a létrán.

Összegezve: az Emberség nehéz és egyben csodaszép vállalásába avat be sorsunk a ködös ötödik lépcsőfokon. Ha ekkor nem cseréljük fel az induláskor ajándékba kapott „Táltos Lovunkat a parázsevőt”, egy szürke öszvérre és tanácsaira Hittel hallgatunk, úgy eljuthatunk életünk HATODIK állomására is.

Pál Apostol szavaival:

„ A szeretet dicsérete”

Pál I. levele a Korinthusbeleikhez  13, 12.13.

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amit én is megismertettem.

Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.”

„ Hat, beereszt a Nap,”

A hatos szám a Napé. És Ő valójában beereszt, ha a „ködös, tükör által homályos” szintet megjártuk. Anélkül nem.

A Keresztény Hitelvek szerint Jézus Krisztus az Igazság Napja, és Szűz Mária az Igazság Tüköre. Hat, beereszt a Nap. Teljességgel megvilágosodunk, „színről-színre” látunk.

Nem kell már szellők szárnyán szállni gondolatainknak, eszünk ágait a jobb irányába hajlítgatva, hogy megértsük a Teremtett Világ Rendjét, Titkait, és benne a világra születésünk okát.

Minden világossá válik.

„Hét, fényből sző mesét,”

Ami a gyermek számára a Mese, az a felnőtteknek a Mise. Nyelvünkön egy csodálatos közös tőről, a TEREM-TŐ-ről származnak. Mindkettő által a Teremtés Titkaira derül fény, csupán a gyermekeknek a mese nyelvén. Hitem szerint e nyelv hasonlatos lehet az „Angyalok nyelvéhez, és e Paradicsomkertben bűntelen állapotban beszélt, szó nélküli Emberi nyelvhez.”

A Misében ezeknek kései felnőtt változataival találkozunk. Mély-értelmű, jelképes nyelv mindkettő. Nem elég hozzá a betűk ismerete.

Számunkra nyelvünk nem csak „Anyanyelv” hanem „Képes Édes Anyanyelv” is. Még egyszerű szavainkat is kép-zőkkel képezzük tovább. Képtelenek vagyunk rá, hogy másként cselekedjünk.

Ha jól odafigyelünk szavainkra, és bontogatni kezdjük csokrát-bokrát, rokonságát, csodálatos „Családfára” találunk. Figyeljük meg Mese szavunk Rokonait.

Nyelvünk játéka megengedi, hogy általa rátaláljunk Meséink Ősére, a  Mese Ősére a Messiásra, a Messzi Ősre, a Megváltóra, a Mag-váltóra. A bűnös Ádám mag-jának Meg-váltójára. Általa Ádámra is mint „messzi ősre”-re találunk rá. Meg kell váltani.

Mindannyian szívünkben hordjuk e „megváltandó magot”.

A „Krisztus monogram” JHS latin értelmezése; „Jesus Hominum Salvator” (= Jézus az Embernek Megváltója).

A Keresztény hagyományok szerint Ő az Igazság Napja is.

(Csak zárójelben írom le egyenlőre, hiszen még nincs vége a mondókának, a következőket: Utazásunk kezdetekor szívünk egyik nagyobb dobbantásával dobbantottunk „az utat nyitó hegyről”, és hatalmas utat megtéve, az eget átszelve ismét csak a szívünkben találunk rá a „Fényből Mesét szövő Napra”, önmagunkban a Mag-váltóra. S ne feledjük, mindezt úgy, hogy leültünk, leguggoltunk egy Kisgyermekhez és játszani kezdtünk vele szívből, igazán, önfeledten.

„Nyolc, visszalovagolsz,

Kilenc, idesietsz,

Tíz, viszel engem is.”

Az utolsó három sornak együtt él a mondandója, s egyben a legfontosabb Üzenet éppen itt van elrejtve számunkra.

A pici Gyermek, akinek a mondókát mondtuk, s aki nem lehet több ötévesnél, Ő utazott a Napba, az élő Mise Országába Meseországba, az „elveszett Paradicsomba”. Csak Ő tud onnan visszajönni értünk felnőttekért, ha jók leszünk, és tudunk véle játszani. Mivel a Kisgyermekek fajra, nemzetre, vallásra való hovatartozás nélkül mind-mind teljes jogú állampolgárai Meseországnak. Maradéktalanul hisznek benne, sőt még benne élnek.

Nem mentek MESSZE A MESÉK ORSZÁGÁTÓL, csak mi távolodtunk el tőle, hogy „racionálisabb világot” keressünk helyette. Azóta szüntelen visszavágyunk Meseországba, és visszatalálásunkban Segítőtársaink, Vezetőink a Kisgyermekek.

Nekik még játszótársuk a MESSZI ŐS, A MESÉK ŐSE, a Keresztény műveltségben élőknek a MESSIÁS.

A Bibliában erről a következőket olvashatjuk:

„ A gyermekies lelkületről” Máté 18,2.3.

„És előhíván Jézus egy kisgyermeket, közéjök állítja vala azt, És monda: Bizony mondom Néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.”

„Jézus megáldja a kisgyermekeket” Máté 19,14.15.

„Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kisgyermeknek és ne tiltsátok meg nékik, hogy hozzám jőjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa.

És kezeit reájuk vetvén eltávozik onnan.”

A pici Gyermek, akinek mondtuk a MESÉT, Ő utazott a Napba, s nem mi, mi csak segítettünk Nékik. Közben nekünk is kicsinnyé kell válnunk, hogy visszajöhessen értünk, el tudjon vinni minket is oda, a MESÉK ORSZÁGÁBA, hogy ott mindketten nagyra nőhessünk az IGAZSÁG FÉNYÉBEN.

„Betlehem kis falucskában, Karácsonykor éjféltájban,

Fiú Isten Ember lett, mint Kisgyermek született”.

Mindenkinek áldott Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánok nagy szeretettel:

Nagy Júlia (2006)