(I. rész elérhető ITT)

(II. rész elérhető ITT)

(III. rész elérhető ITT)

(IV. rész elérhető ITT)

(V. rész elérhető ITT)

VIII.

Befejezésül egy részlet a ’Hová megyünk mi magyarok’ című könyvből:

[A részletben a ’fa’ a ’gyökerét’ veszíti el --- a ’gyökér’ megjelenítheti az ’ágat’ elindító őst is… mintha az „ág” (a gyermek) szemszögéből nézhetnénk rá a „gyermek” nehéz helyzetére, melyet „Szülő Anyja”, az „ős” „elutasítása” miatt volt kénytelen megélni… KRISZTUS VILÁGÁBAN a Szeretet MINDIG képes elhozni a megújulást…]

„…Ebben az országban egy ideig más volt az úr. Az „úr” kezdetben segítette népét, aztán népe ellen fordult, és meg akarta semmisíteni. Miért? Mert elfeledte, hogy népe jóléte az ő tisztaságán múlik. Elfeledte, hogy népe jóléte, békéje az ő célja. Ez az „úr” tehát népe ellen fordult. (…)

Ebben az országban, akárcsak a Földön, nagy erők munkálkodtak azon, hogy a létet szétszakítsák, megtörjék. Kezdetben elvették tőle múltját, gyökerét, mely így már nem tudta táplálni a törzset. A törzs új ágakat hozott, de már nem tudta táplálni őket. Mindez oda vezetett, hogy a fa új gyökeret növesztett, mert máskülönben nem létezhetett tovább. Ez a gyökér azonban már nem táplálta az egész fát. Azt mondta: „Csak akkor táplállak, ha az én akaratom szerint nősz. Megmondom, hogy merre nőj.” És a fa elfogadta, hisz léte volt a tét. Új ágakat hozott az új gyökere táplálására. Ágai hajlékonyak, törékenyek voltak, és minden vihar megtépázta őket. Új és új hajtásokat hozott, de már nem az ősi kódjai, hanem az őt éltető újabb gyökerek óhaja szerint.

A fa belátta, hogy képtelen új hajtásokat hozni az új gyökere óhaja szerint, ezért más utat akart keresni. Elszakadt a földtől, és más gyökeret keresett. Az újabb gyökér több és jobb táplálékot ígért, és a fa megtelepedett. Így a fa már erősebb volt, új ágakat növesztett, melyek ellenálltak a szélnek. Ám ekkor az új gyökér azt mondta, hogy csak akkor táplálja tovább a fát, ha a fa hozott ágait önként neki adja táplálékul. És a fa megtette, amit a gyökér kívánt, feláldozta új hajtásait. Így ment ez évről évre. A fa nőtt és terebélyesedett, de a gyökér minden évben elvette új terméseit. A tél emiatt mindig nehéz és fájdalmas volt, és a fa alig várta a tavasz bimbózó rügyeit.

Egyszer favágók jöttek, akik elkezdték a fát kivágni. Megijedt a fa: mi lesz vele, mi lesz új hajtásaival. Az embereket nem érdekelte a fában levő élet, a fában levő bölcsesség. Bölcsessége azonban utat talált: felajánlotta az embereknek, hogy vegyék el az életét, de hajtásait kíméljék meg. Ültessék el őket jó talajba, hogy majd azok is ilyen szép, árnyat adó fákká nőjenek. A favágókkal volt egy gyermek, aki megértette a fa üzenetét. A gyermek összeszedte az ágakat, és elültette a háza körül. Öntözte, ápolta őket, míg a kis ágak gyökeret vertek. Az ágakból új élet lett, sok árnyat adó élet. Ezek a fák a gyermek kedves fái lettek, és később az ő gyermekei is árnyat [nyugalmat, békességet] leltek alatta.

E gyermek, Jézus, később „felnőtt”. Megszánta a fát, megszánta a benne levő bölcsességet. Azok az emberek, akik a fát annak idején kivágták és elhasználták, csodálkozva látták a fák gyors növekedését. Mikor már elég nagyok lettek, ismét nekiláttak, hogy kivágják őket. Keresték az alkalmat, hogy bejussanak a kertbe, de a kert kapuja mindig zárva volt. A fák sok erős ágat adtak, és azokból erős kerítés épült. És mivel a fák óriássá nőttek, a kivágásuk sem ment volna egyik pillanatról a másikra. A kert tehát erős volt, és táplálta mindazokat, akik jó szándékkal látogatták.

OmMÁÁTRé~KJ

www.omah.extra.hu