2008. november 14., péntek

Áldozat-vállalás --- csak TUDATOSAN, Tudottan, személyes felvállalással lehetséges

(A Nagyfalui üzenetekhez is)

ÉNMI Aki Vagyunk Köszöntünk Titeket. Csakis Tisztán és Igazan Szólunk és Hatunk.

            Nem „vezekel” már a magyar nép és nemzet, hanem ha ezt vállalják tagjai-lakói, akkor TAGJAI „Engesztel”-hetnek, és ez óriási különbség.

            Kezdetben, még a „kezdetek kezdetén” ez a „nemzett” és nép a Földön a Tanító és a Gyógyítói Szerepet vállalta fel mások megsegítésére --- hiszen ahogyan már említettük is korábban, a Föld egy nagy „Család”, amelynek tagjai ÖnMaGuk megtapasztalására, és e tapasztalással egyidejűleg mások és az adott világ gyarapítására, yobbítására is igyekeznek.

            Tény az is, hogy a KRISZTUS által, e Föld megmentésére vagy megsegítésére behozott „Áldozati”, pontosabban „Vezeklő-Áldozati” Szerep e nép számára – a Korona Kegyelmével – beköttetett.

            Nem kellett volna ennek „feltétlenül” így történnie, mert ez a „Vezeklő-Áldozati” szerep eredendően a Földtől ma még „idegen” --- egy Segítség, egy Gyógyír, amely segíthette (és segítette is) a Föld MegVilágosulását és Gyógyulását.

            Valamiért István, az akkori Király – Égi Vezetéssel – úgy döntött, hogy a Föld megsegítése érdekében „Családja”, és ezzel népe és nemzete is felveszi időlegesen ezt a „Vezeklő-Áldozati” szerepet. „Nem volt ismert”, hogy (ez a Földtől akkor még idegen) Áldozati Vállalás pontosan milyen következményekhez vezet. „Idegensége” miatt látható, hogy visszaszorított bizonyos „Eredendően” Magyar Szerepeket (úgy mint a SzeRves Gyógyítást és Tanítást), és ugyanakkor pedig a Vezeklő-Áldozati Szerep elkezdte ide vonni e néphez a „Megváltandókat”, az Elviendőket.

            Voltak ebben a népben olyanok, akik TUDTÁK, hogy miben rejlik a lényege ennek a Vezeklő-Áldozati szerepnek, és

akik TUDATOSAN vállalták ezt fel és élték meg,

AZOK mind e népnek és nemzetnek, mind pedig a Földnek sokat segítettek.

            Voltak sokan, akik VITTÉK Tudattalanul ezt a terhet és keresztet, és eközben mind ők maguk, mind pedig a nép és nemzet sokat szenvedett --- mert NEM ÉRTETTÉK az Áldozatiság felvállalt lényegét, és így NEM TUDTÁK IRÁNYÍTANI AZ EREJÉT. (Nem tudták irányítani és élővé tenni a tudatos szeretetükkel.)

            A „Tudattalanul” vitt Áldozat legtöbbször csak szenvedéseket és sérüléseket hozott, hiszen egy Áldozat (=másokat segítő cselekedet!) MINDIG Tudatos vállaláson kell, hogy alapuljon, enélkül legfeljebb csak szenvedéseket hozhat mind az áldozóra, mind pedig másokra.

            Azt is fontos tudni, hogy az Áldozat egyáltalán nem „szenvedést” jelent, és egyáltalán nem kell, hogy szenvedésben nyilvánuljon meg. Az Áldozat „Rendes” esetekben Örömteljes, Kegyelem-teljes cselekedet vagy tett!

            Az Áldozatnak a VEZEKLŐ Keresztjét néhány éve már letette a magyar nép és nemzet, és ezt TUDNIA kell minden magyar embernek.

            TUDNIA KELL a magyaroknak, hogy a Vezeklő-Áldozat korának vége --- és visszatérT (!) (a Föld jelen állapotához és igényeihez igazítva!) a PÉLDAADÁS általi TANÍTÁS és GYÓGYÍTÁS Feladata.

            Sokan vannak e népben, akik megőriznek magukban bizonyos (többnyire vezeklés nélküli) Áldozati Segítő Feladatokat, és ezek közül az egyik például az ENGESZTELÉS Önként és Tudatosan Felvállalt Feladata.

            Ma már

bármilyen Áldozat

csakis

TUDATOS és Személyes FELVÁLLALÁS eredménye lehet:

• ismerni kell (látni, vagy ráérezni), hogy milyen ténylegesen fennálló (vagy előrelátható) probléma kér kiegyensúlyozást vagy gyógyítást,
• fel kell ismerni, rá kell érezni arra, hogy ennek a megoldásában az adott személy vagy közösség milyen módon tudna segítséget nyújtani,
• a segítség-nyújtásnak vannak-e előre látható nehézségei, vagy a személyes és közösségi utat befolyásoló egyéb követelményei,
• és mindezeket átgondolva hozható meg a FELELŐS DÖNTÉS egy adott Áldozat (=másokat segítő cselekedet) felvállalásáról.

Mindezek nélkül az Áldozat nem működik „REND”-esen!

Bármilyen Áldozatban az Áldozó elsődlegesen a közösségért tesz (még akkor is, ha látszólag egyetlen társa megsegítésére is irányul). Az Áldozat legjellemzőbb vonása az, hogy az Áldozó nem vár tettéért hálát vagy „ellenszolgáltatást” --- az Áldozat maga Erősíti meg az Áldozót és a cél-csoportot egyidejűleg (ennyiben tehát látszólag „más” az Áramlás szabálya. Csak „látszólagos” ez a különbség, hiszen egy a TeremTő által megáldott Áldozatnál a TeremTő nem felejtkezik el az Áldozóról sem, és meghatározott szabályok szerint az Áldozó is részesül az Áramoltatott yavakban.)

Ami ma a legfontosabb:

A magyarságnak vissza kell vennie az ’Eredendő’ Földet Segítő Feladatát, a Példaadáson keresztüli Tanítást, illetve a Gyógyítást.

Mindezek mellett pedig vannak közösségek és egyének, akik TUDATOSAN (Példaadás szándékával is) FELVÁLLALHATNAK bizonyos másokat segítő Áldozatot. Ez ma már nem a mások terheinek vagy a keresztnek a vitele, hanem IMÁKKAL ÉS PÉLDAADÓ ÉLETTEL való „Engesztelés” --- hogy a Példa erejével FOKOZÓDJON a Föld és a létezők Tisztulása, amely (többek között) segíti az ’Eredendő” Feladatba való visszaállást és az ebben való Megújulást.

Lejegyezte OmMáátRé Isteni-és-Égi-földi-ÉN-je a MIndenHató TeremTő Egy Szent Istenünk Tiszteletére és Dicsőségére

                                                                                                                                    www.omah.extra.hu