20080524 - Az Áramlás Bevezetése
2013.01.26. 19:45
2008. május 24., szombat
Az „Áramlás” Bevezetése
Ma palacsintát sütöttem a családnak --- nem is olyan régen is kezdtünk így egy üzenetet…
A palacsinta érdekes egy étel. Azon ételek közé tartozik, melyen nagyon megmutatkozhat a „törődés”, a SzeR hiánya (a korábbi írásban elemezgetett mese sem véletlenül kapta a „Palacsintás király” (~Pál?) címet…)
A jó palacsinta egyik nagyon fontos „alapja” a megfelelő tészta. Magam évekig próbálkoztam vele (mert nem „örököltem” yó családi receptet, szüleim nem tanítottak meg erre) – aztán egy munkatársnőmtől kaptam egy nagyon jó (bevált, kipróbált) „alap-receptet” --- mind a mai napig ez függ a konyhám ablakán. A tésztával tehát (néhány évi kutatás után) már „meg-vagyunk”.
A másik nagyon fontos alkotó a megfelelő sütő-forma (serpenyő) – higgyétek el, hogy ez is fontos. Tegyük fel, hogy mindez már megvan, megvan a „tűz” is, amin elkészülhet. Mi kell még? Innentől kezdve már csak ODAFIGYELÉS és TÜRELEM, Törődés/őrzés. A mi családunk a vékony tésztájú palacsintákat kedveli, és ennek megfelelően „gyors” a palacsinták sülése. Mivel pedig nagy a család, két serpenyővel sütöm, hogy hamarabb elkészüljenek. Tehát így egyetlen percre sem lehet elmenni a serpenyők mellől, mert folyaMAATosan sülnek a palacsinták. Vigyázni kell, hogy ne fordítsam át túl korán, mert akkor szakad a tészta, és figyelni kell arra is, hogy ne süljön sötétre. Szóval „precíziós” munka…
Az ételek többségénél „nagyobb a mozgástér”, egy-két perc eltérés viszonylag ritkán okoz galibát…
Hogy egy „asszony” főz-e a családjának, illetve hogy hogyan és mit főz – és ebből a család mit fogad el, mit eszik meg --- az nagyon yól megmutatja az adott család állapotát. Én például (családi örökségként is) a mai napig sem tudtam elérni azt, hogy a családunk mindig egy asztalnál egyen (!), azt viszont már elértem, hogy megbecsüljék az ételt, és valamilyen módon a készítésének (szinte) mindenki részese legyen.
Nem volt ez mindig így. Régebben, amikor még rendes polgári foglalkozásomat űztem a „magyar királyi ügyészségen” két kicsi gyerek édesanyjaként --- valahogy úgy alakult, hogy „természetes” volt az, hogy mindent nekem kellett otthon csinálnom: reggel összekészíteni, elindítani a családot, elvinni munka előtt a gyerekeket az oviba/iskolába, utána munka 8-tól 4-ig, rohanás az oviba/suliba, ezután (ha napközben nem sikerült ezt elintézni az ebédidőben) bevásárlás, főzés, mosás, vasalás, takarítás; persze ha jó idő volt, akkor a gyerekekkel le kellett menni a játszótérre, aztán lecke-kikérdezés, este vacsoráztatás, másnapra összekészülés. Külön „borzalom” volt az, amikor egymást érték a családi és egyéb ünnepek --- ezek után, ha tehettem volna, napokig csak pihentem volna --- de nem tehettem, mert nem voltak nagyszülők vagy segítők a környezetemben, akik néha átvehették volna a gyerekeket. 24 órás anyaság, 8 órát messze meghaladó munka (sokszor hétvégén, éjjel is kellett készülni egy-egy nagyobb munkára – erről az utolsó munkavégzési évemben szoktam le, miután újra-és-újra SZEMbesültem azzal, hogy a jó munka elismerése a munkahelyemen kimerül abban, hogy a jó-munkások kapják meg a legnehezebb ügyeket). Hogyan legyen így valaki „jó feleség” is, társa a párjának? --- főleg akkor, ha a társ is „karrierbe” kezdett? Biztosan vannak, akiknek ez sikerült – és minden megbecsülésem az övék. Nekem egy idő után sok volt ez a teher, jött a hízás és depresszió… Hogy lehet ebből a helyzetből kiutat találni? Újra és újra erőt vettem magamon és talpra álltam… vártam ValaMIre vagy „valakire” – és ezt most nem elsősorban a „kinti” valóságra értem…
De térjünk vissza a főzésre. Szóval mindent én csináltam korábban: megkerestem a munkahelyemen a konyhapénzt, bevásároltam, főztem, mosogattam --- és bizony nem volt böcsülete a munkámnak. „Természetes” volt, hogy „ott van” --- és ha másra vágyott a család, akkor a hűtőben romlott meg a munkám, odalett a törődésem, szer-etetem… „Kiszolgáltam” a családot --- mert én csak ezt a mintát ismertem. Pedig nekik néha yobban esett a „bolti”, a „kész-étel”…
Már az „ébredési” szakaszomban úgy döntöttem, hogy ha nincsen böcsülete a munkámnak, akkor „dehogy erőltetem én a családra” – és „MaGamra fordítom ezeket a „meg-nem-becsült” időket. Abbahagytam a főzést – egyen ki mit talál (jó, ez egy kicsit túlzás, de ez volt a lényege). Aztán amikor néha főztem egy-egy keveset --- az már „Ízlett”. Még meg is dicsérték! Meg kell találni Mindenben (!) a M-ÉRTÉK-et. Beláttam: Igaz tanács az, hogy
„Csak annyit, amennyi kell --- nem többet.”
Így „hamarabb” MegLÁTható és megtanulható a „Tisztelet” a Föld és ÖnMaGunk, a Másik felé is. Ma már (jobban) becsüli a család az ételt, és (bár ezt így nem mindig mondják ki) az ételben lévő Összekapcsolódást és SzeR-t.
Az étel is az Összekapcsolódás és SzeR Megnyilvánulásának és Áramoltatásának egyik formája, egyik LÁTHATÓ formája. A honlapon lévő Imák között is van több asztali áldás – ajánlom figyelmetekbe. Az Ételben ott van a Teremtés Rendje, benne van a Nap, a Hold, a bolygók és csillagok Áldása-Ereje-üzenete, a Föld tápláló ereje, az ember „igyekezete”, munkája és tudománya (nem a manipulálást értve ezalatt!), a földműves munkája, a mi munkánk és egymás iránti törődésünk, szeretetünk. Mert a SzeR „etet” is, táplál Lát-Ható élelemmel is.
A Tiszta (és) Szeretettel készített ételek MÉRTÉKLETES és Tisztelet-/Szeretet-Teljes fogyasztása a Tiszta SzeR Áramoltatásának egyik „csodálatos” (és gyógyító Erejű) formája lehet.
Yézus az Utolsó Vacsorán „kötötte be Új-ra” apostolain keresztül, apostolaival EGYÜTT ezt a Tiszta Formát, Tiszta Megnyílvánulást. Nem azt jelenti ez, hogy korábban nem élt volna (például őseink körében) ez a Tiszta Minta --- viszont Yézus a „Minta Tisztaságát” Ismét „bekötötte”/MegERŐsítette, ezt a SzeRves és Szeretet-teljes kapcsolódási formát Mindenki számára megélhetően újra elérhetővé tette. (Az „asztala” körül mindenkinek van hely.) A magyarok körében több jeles alkalommal is szokás volt a „K-OM-A”-tálak küldése-fogadása, népünk tehát a közelmúltig is élte (!!!), őrizte ennek a Tiszta Hagyománynak a Mintáit! Itt az ideje ma már meg is érteni ennek a „KÜLDÉSNEK-FOGADÁSNAK” (SzeR-Áramoltatásnak) a Mélyebb és VALÓDI értelmét.
Az utolsó vacsorán az EGY és a Tizenkettek között egy SzeR-ves és Szeretet-Teljes Áramlási Minta Indult és kötődött be. (Érdekes, hogy akkor és ott „Júdás” később kiesett, helyére lépett „MÁÁT-yás” apostol --- és most ismét mi (is) értelmezzük ezt a mások számára.)
A SzeRves Minta --- az Áramlás/Áramoltatás mintája a következő:
AD-om --- és Te ElfogADod – Tovább-AD-od …
AD-od --- és Én ElfogADom – és Tovább AD-om… Áramoltatom…
Ez történt az Utolsó Vacsorán is: KÖRBE-ÁRAMLOTT, KÖRBE-ÉRT a SzeR, a Szeretet, az Adás-és-Elfogadás/Továbbadás Szeretet-Teljes mintája, az
ADÁSSAL GYARAPODÁS-ÉS-GYARAPÍTÁS
Jelen-Földön SzeRves Eredő/Eredendő Mintája --- melyben a SzeR Mindenkihez (!) elér, melytől mindenki „gazdagabb” és „több” is lesz és lehet --- és
így válik megnyílvánulóvá a KÖZÖSSÉG,
és a Közösség ÉLMÉNYE/Értelme.
A Koma-tálaknak is ez volt a lényege: az egyik „koma” küldött valami nagyon finomat a másiknak, amit kifejezetten annak készített, akinek küldte – és ezt a másik vagy elfogadta, vagy nem. Ha elfogadta, akkor szintén finomságokat küldött vissza --- és így mindenki „több” lett, Szere-TŐ-bb lett általa.
Nem véletlen sok helyen az „Úr-vacsora” megjelölés a közösségi összejövetelekre --- és az előzőek alapján az is Világos, hogy miért maradt a közösség-teremtés MEGJELENÍTÉSÉBEN kiemelt helyen az utolsó vacsora emléke. Az utolsó vacsora egyébként egy másik fontos dologra is felhívja a figyelmet, arra, amit korábban „Mérték-letességnek”, vagy „SZŰK-ség”-nek neveztünk. Az ételben Jelen Van a VILÁG egy-fajta SzeRves összekapcsolódásban. Ezt leginkább azok érthetik meg, akik a saját munkájukkal a saját kertjükben teremtik elő az ételt. Pontosan tudják ezek az emberek az ÉRTÉKÉT annak, ami az asztalukra kerül --- és az asztalról szemétbe semmi (!) sem kerül. Mert az Étel Szentség, Közös Munka/Teremtés (!) gyümölcse.
A SZŰK-séges az, ami ELÉGséges. Sajnos az emberek többsége nem értékeli kellően a „bőséget”, és csak akkor ismer rá a VALÓDI ÉRTÉK-re, amikor „szűk”-ös helyzetbe kerül. A szűkös helyzetben NYÍL-ván-VALÓ-vá lesz, hogy mik az „elsődleges” és nélkülözhetetlen” értékek. Olyan ez, mint amikor valakinek elkezd fájni a lába vagy a háta. Amíg nem fájt, addig észre sem vette, hogy „vannak” ilyen „részei”, és hogy mit jelent az „egészsége”. Mikor azonban valami komolyabb betegség kapcsán felértékelődik az „egészség”, onnantól kezdve már sokan sokkal jobban figyelnek az „értékes” dolgokra („részletekre”).
Így van ez az étellel is – más az ÍZ-e, ÉRTÉK-e, ha az a család kertjében, a saját munkával terem. Más ízű a leves, ha együtt bontogatja a borsót hozzá kicsi és nagy --- vagy legalább TUDOTT és BECSÜLT a közös ételbe adott közös munka! Arany János Családi kör című versében is azt írja: „jobb ízű az étel, ha mindnyájan esznek” – és a munkából este hazatért „ember” egy-egy szárnyat, combot nyújt a kicsinyeknek. Sőt – a később érkezett vándor is kap az ételből.
Más az étel Íze és HATÁSA akkor is, ha TUDOM, hogy benne Egy-ben van a Nap, a Hold, a Csillagok, a Föld, az Elemek, és a készítője szeretetének stb (együtt: a SzeR) Hatása.
Más az étel Hatása akkor is, ha úgy eszem meg, hogy Tudom azt, hogy „amíg én itthon dolgoztam és főztem, vigyáztam a családra, addig te kerestél a kenyérre” --- és fordítva.
Más a Hatása Mindennek, ha TUDOM, LÁTOM Benne a SzeR-t és annak Áramát-Áramlását --- és így fogyasztom el, vagy ÍGY AD-Om tovább.
Én-Mi ezt a néhány gondolatot ÍGY AD-tam tovább…
Lejegyezte OmMáátRé KJ
www.omah.extra.hu
Katától érkezett:
„A komatállal kapcsolatban eszembe jutott az, amit a nagymamám mesélt róla (Ő is tanyasi lány volt). A komatálat a környékükön (Törökszentmiklós) akkor vitték egymásnak, mikor új jövevény érkezett egy családba. Míg a frissen szült anya gyermekágyas napjait töltötte, nem tudta ellátni a háztartást és a nagyobb gyerekek "gondját", így a környéken élők besegítettek sokféle étel elkészítésével (kifejezetten ezidőben levágott tyúkkal, és ünnepi ételek nagyobb mennyiségben való elkészítésével pl., tehát ekkor nem számított a "szűkség", hiszen a másiknak erőre kellett kapnia) de a férfiak is kivették részüket a dologból, ők az apának segítettek a ház, az állatok körül, a többiek pedig a földek körül is segítettek ha arra volt szükség. Akit megsegítettek úgy tudta ezt meghálálni, ha adott alkalommal "visszaadhatta" a komatálat, születés vagy betegség kapcsán. Pénzük akkoriban nemigen volt, tehát mindenki arra számíthatott csak, amit megtermelt (azt ette, amit aratott szó szerint, és azt kellett télen beosztania). Nagy segítség volt tehát a közösség, tágabb értelemben vett család támogatása, figyelme. Az étel manapság is akkor a legjobb, ha olyan emberek gyűlnek össze készítésénél és elfogyasztásánál, akik szeretik egymást. Az együttlét öröme... a legtutibb fűszer. (az Élet sója..)”
|