2008. május 11., Pünkösd Vasárnapja                                            (Nap a Bikában, Hold az Oroszlánban)

Itt „Is”, Ott „Is”

            Pünkösd vasárnapján egy film-részletre lettem figyelmes. „Feliratos” film volt – a felirat magyar volt, az eredeti nyelv angol (~angel).

            Bár tanultam angolul, az angolban nem igazán vagyok otthon…

            Egy fiatal, főiskolás lány örökölt egy telket a nagyapjától (! A két generációt összekötő közbülső hiányzik!)

            Nem láttam a film elejét… Amikor bekapcsolódtam a „film”-be, a lány már megszerette ezt a megörökölt területet a rajta álló két kis fészerrel, és ahogyan láttam, már ott is lakott az egyik-ben --- és beszélgetett a (korábban itt élt, számára lát-Hatóvá lett) szellemi síkon élő nagyapjával. A nagyapa mondta a régi történeteit és meséit, amit a lány hitt is meg nem is --- hiszen a lány a történetekben felfedezett „időbeli” elcsúszásokat, például azt, hogy a napóleoni háborúk hőse nem kaphatott Viktória-keresztet kitüntetésként, mert Viktória királynő csak később kezdett el uralkodni.

            A lány összebarátkozott a kis lakóközösség (elsőre furcsának tűnő) tagjaival, elfogadta és megszerette őket, és a közösség is magába fogadta főhősünket.

            A főhősnőnek természetesen gondja van (már csak életkoránál fogva is) a szerelemmel – jogásznak tanuló Péter barátjával gyakoriak az összezördülések… Pétert egy „jól-menő” ügyvédi iroda gyakornoknak vette fel.

            A kis lakóközösség földjét meg akarja szerezni egy bizonytalan eredetű pénzügyi vállalkozás. A vállalkozás már a szükséges engedélyeket is beszerezte egy „egészség-farm” létrehozásához, és szeretnék valahogyan elüldözni a helybélieket.

            Közben a nagyapa szelleme újra és újra mesél unokájának egy hősről, aki a napóleoni háborúk után kapta a királynőtől a földterületet. Elmondja azt is, hogy a királynőtől a kicsiny földhöz egy körtefát, egy almafát és egy szilvafát is kapott a földterület első ura… Ezek a fák azóta már elpusztultak… Ezeket a történeteket a nagyapa abban a karosszékében „ülve” mesélte, melybe a nagyapán kívül más nem ülhetett le…

            A mesék most nem tetszenek a lánynak – valami megoldás, segítség kellene, hogy ne vegyék el a földjüket. Egy beszélgetés alkalmával a lány Péter nevű barátjának is megemlíti a nagyapja által emlegetett háborús hős nevét, aztán éppen megint összeveszik a két fiatal… Kiderül, hogy a fiú éppen abban az irodában dolgozik, mely meg akarja szerezni a földeket…

            A kis közösség tanácskozást hív össze, hogy megbeszéljék: mit tehetnének az élet-terük, életük megmentéséért. Sorra felszólalnak a helybéliek, és elmondják az ötleteiket --- majd megérkezik Péter, aki elmondja, hogy megtalálta a megoldást a megmentésükre. Az egyik helybéli figyelmezteti Pétert, hogy a „megváltót” meg is feszíthetik, mire Péter azt feleli, hogy „rendben”. (Lehet, hogy nem pont ezt mondta, csak az „érzés” van bennem.) Péter elmondja, hogy utánanézett a lány nagyapja által emlegetett hősnek, és azt találta róla, hogy nem a napóleoni, hanem a krími háború hőse volt, és Viktória királynő valóban kitüntette a keresztjével, illetve ezt a föld-darabot adományozta neki egy körte-, egy szilva- és egy almafával … mely utóbbi azt jelenti: „az idők végezetéig”. Ez pedig azt jelenti, hogy a föld csak úgy kerülhet más tulajdonába, ha valaki az akkor ott élő 50 katona összes leszármazóját felkeresi, és írásos hozzájárulásukat megszerzi…

            Tehát a föld megmenekült, azoké maradt, akik ott „jogosan” éltek. Mert AKARTAK ott élni, és (EGYÜTT!!!) KERESTÉK a Lehetőségeket!

A nagyapa még ismerte a „törvényt”, ismerte a „yogot”, ami azon a földön egy-kor életet alapított. A mostani lakók elfeledték már a „pontos eredetet”, és talán csak mesének gondolták azt, ami számukra Életet, Létet eredeztetett.

A „nagyapa” már nem élt fizikai testében, ezért „szólt” ahhoz, aki őt szerette, akihez (a szívén át) szólni tudott… Ahogyan a szellemi segítőink is: „utalt”, „sugalmazott”, segítségeket, kapaszkodókat adott, vezetett --- ennyit tehetett…

A szellemi világ „időtlen”, és a földi „fordítók” az „energiákat” saját ismereteiknek/tudás-és-kép-rendszerüknek, saját fordító-rendszerüknek megfelelően „veszik”, értik és értelmezik.

Sajnos nem mindig vagyunk 100%-osan pontosak a „fordításainkban”, de ha a szív vezet bennünket, akkor nagy eltéréseink nem lesznek.

Lehetnek kisebb értelmezési nehézségek, azonban

HA

továbbra is

a szívünk útján

– lehetőleg másokkal Együtt-működve,

Egymást SEGÍTve (!!!)

(lásd: előző írások a „segítségről”) – haladunk, akkor mindig megjön az a (szellemi vagy fizikai) segítség, mely a helyére illeszti pontosan a részleteket.

Nem „ölbe tett kézzel várunk” tehát, hanem tesszük azt, A-MI-Re a Szív VEZET.

            Ha a szívünkre hallgatunk és eSzeRint haladunk, akkor a „föld” azoké marad és lesz, akiknek „yussa”, akiké ez a Rend. Lehetnek kisebb vagy nagyobb ki-térések, de ha a helyén a szív, akkor az Összefogás Által a REND Rendet tesz. (Összefogás: Égi a Földivel, Földi a Földivel!)

            A film végén Péter és a lány együtt megy a megörökölt földre. A fiú megkérdezi a lányt: „Tudod, hogy mit szeretnék?” Erre a lány: „Engem?” Fiú: „Igen, de előtte kapáljunk egyet.” (Nevetés)

            A lány bemegy az egyik fészerbe, abba, amelyikben a nagyapa korábban lakott. Elővesz egy kapát, és ahogyan a „szék” felé fordul, újra benne látja a „nagyapát”. A nagyapa azonnal felpattan a székből, és bocsánatot kér, amiért a székben ült. „De hiszen az a Te széked.” – mondja a lány. A nagyapa így felel: „Most már nem. Most már a Tiéd”.

            A lány a székhez megy, beleül, és amint felnéz --- már nincsen sehol sem a nagyapa szelleme.

            A film „záró-képe”: a kamera kicsit messzebbről mutatja a földet, rajta a „két” fészerrel. Velünk szemben a jobb-oldali az, amelynek nyitott ajtaján át látjuk, amint a lány (a kap-ával kezében) ül a megörökölt „szék”-ében. A kép bal oldalán van a másik kisebb fészer, még beZÁRt ajtajával, és az ajtó előtt álló „Péter”-rel.

            Ez volt a „két-fészeres” föld meséje…

Lejegyezte OmMáátRé KJ Isteni és Égi-Földi ÉN-je a MindenHató Egy Szent TeremTő Istenünk Tiszteletére és Dicsőségére

                                                                                                                                    www.omah.extra.hu