Vízöntő – vagy nem Vízöntő?

Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve

(Eredeti megjelenés: 1942-ben; reprint kiadás 1989:  295- 307 oldalak:)

A Nagy Napciklus

A csillagászati részben már említés történt a precesszióról, a tavaszpont tovahaladásának jelenségéről. A Nap évről évre a tavaszi napéjegyenlőség idején nem ugyanazon a ponton áll, hanem évente kb. 50”-cel hátrább, mint előző évben. Ennek oka a földtengely elmozdulásában áll. A tavaszpont tehát lassan végigvándorol az ekliptika körén, mégpedig a jegyek sorrendjével ellentétes irányban, hátrafelé.

A Nap a tavaszpont precessziós útján 72 év alatt tesz meg egy fokot, 2160 év alatt halad át egy állatövi szakaszon (30°), 25920 év alatt pedig bejárja az ekliptika egész körét.

Az egész kört, a 25920 éves ciklust Nagy Napév-nek nevezzük, az egy-egy jegyre terjedő 2160 éves szakaszok a Nagy Napév hónapjai, a „világhónapok”; az egy fokra jutó 72-esztendős út pedig egy-egy „világnap”-nak felel meg.

Ezeknek az időegységeknek rendkívül nagy a jelentőségük a Föld és az emberiség életében. Az egészséges, normális ember életkora 72 év, vagyis a precessziónak egy foknyi útja. Az ember normális testhőmérséklete 36 fok, ez a 72-nek a fele;  az egészséges ember érverése percenkint átlag 72; percenkint 18-szor veszünk lélegzetet, vagyis négypercenként 72 a lélekzések száma. Tudjuk, hogy a forgó Föld kb. 4 perc alatt fordul 1°ot, tehát a Föld 1°-nyi elmozdulásának 72 lélekzetvétel felel meg, mint ahogy a precesszióban 72 év egyezett 1°-kal. Ha az ember egy perc alatt 18 lélekzetet vesz, akkor egy nap – 24 óra – alatt 25920-szor lélekzik; ugyanennyi a Nagy Napévben lepergő földi évek száma. Ezek a számok tehát igen mélyen gyökereznek a lét törvényében és rejtelmes, örök összefüggéseket tárnak fel.

A régi hindu felfogás az élet hosszát lélekzetvételekben állapítja meg; minden embernek, karmája szerint, bizonyos számú lélekzetvételre van kilátása egy élet folyamán, s amikor halála elérkezik, a szó szoros értelmében „utolsót lélekzik”. A lélekzet-szabályozás a hindu vallásban és bölcseletben, de a hindu életben is nagy szerepet játszik; egyrészt azt tartják róla, hogy a szabályos, egyenletes, kimért lélekzés meghosszabbítja az életet, másrészt a szellemi elmélyedést segíti elő. A hagyományos hindu időszámítás – a bráhmani időszámítás – nagy földi korszakokról tud, az úgynevezett jugákról és kalpákról, ezek pedig mind a precessziós időszakokon alapulnak.  A bráhmani időszámítás a földi lét kezdetétől számítva mai napig több mint kétmilliárd évet ír, s ez megfelel a modern tudományos felfogásnak, amely ennyi időre teszi a Föld kialakulásának korszakait, mindet összegezve.

A Nagy Napév a Föld életében egy-egy hatalmas ciklust fejez ki. Amint a Nap a precessziós úton sorra áthalad az állatöv csillagképein, hatásait a csillagképek hatásösszegével egyesíti, más- és másképen módosult sugárzással befolyásolja a földi életet. Tudjuk, hogy az évi Nappálya kezdetét a mindenkori Tavaszponttól számítjuk, s ezt tekintjük az évi Nappályán a Kos 0°-ának. De a valóságban, a csillagképek állandó állatövét tekintve, a Nap a precessziós zodiákuskörön másutt jár; manapság némelyek szerint a Halak csillagképének elején, egyre jobban közelítve a Vízöntőhöz; mások szerint már elérte a Vízöntőt és már ennek 27. foka körül halad. Élesen meg kell különböztetnünk az állandó állatövet, az állócsillagok körét, az évi Nappálya állatövétől, s nem szabad elfelednünk, hogy a precessziós Nap a csillagképek s jegyek sorrendjével ellentétes irányban, hátrafelé halad, évenkénti Tavaszpontját tekintve.

A bölcsek már igen régen megfigyelték a precesszió jelenségét, s azt is tudták, hogy ennek következtében, amint az elmozduló földtengely az égbolt más pontja felé mutat, időszakonként más és más állócsillag lesz Sarkcsillaggá. A földtengely eltolódása, s vele a precesszió jelensége, olyan lassan megy végbe, hogy hosszú évezredekbe telik, amíg egy Sarkcsillag helyét másik foglalja el. A régi egyiptomiak teljesen tisztában voltak mindezzel és a Nagy Napév titokzatos jelentőségével is; ma már bizonyosra vehető, hogy a legrégibb gúla, a híres Kheopsz-piramis, többek közt azt a célt szolgálta, hogy a precessziót figyelemmel kísérhessék. A központi kamrájából rézsútosan a gúla északi oldalára nyíló akna egyenesen a mindenkori Sarkcsillag felé mutat. A Kheopsz-piramis sokkal régebben épült, mint ahogy az archeologusok a legújabb időkig vélték; évezredekkel idősebb, mint a többi, királysírokul szolgáló, kisebb gúla.  (…)

A precessziós Nap útját a régi bölcsek világkorszakokkal hozták kapcsolatba, s aszerint, hogy a Tavaszpont melyik állatövi csillagképben járt, a földi eszmélést, a vallást és a bölcseletet is összhangba hozták a precessziós Napnak az illető csillagképben kifejtett hatásaival. A régi kultúrák és kultuszok félreérthetetlenül kifejezik ezeket az összefüggéseket. Az ősi mithoszok és kifürkészhetetlen eredetű hagyományok a történelemelőtti korszakok emlékét is megőrizték; minden ősi műveltségű nép mithoszai tudnak az „aranykorról”, amikor a földi élet még összhangban volt az égi törvényekkel, és az ember még nem szakadt el a természet egyszerű, de tévedhetetlen útjának követésétől. Ez az aranykor arra az időszakra vonatkozik, amikor a Tavaszpont, vagyis a precessziós Nap a maga égi házában, a természetének legjobban megfelelő Oroszlán csillagképében vándorolt 2160 esztendőn keresztül. A rákövetkező korszakban a precessziós Nap 2160 évig a Rák csillagképében járt, s ebben az időben az „aranykor” ősi tisztasága és egyensúlya már veszendőbe ment. Helyét a Rák hatásai váltották fel: az embereket elfogta az ismeretlen utáni vágyódás, nyughatatlanokká váltak, vándorolni kezdtek, kialakult a család, majd a nemzetség csoportszövetsége, ezekből törzsek alakultak és a megnehezedett, bonyolultabbá vált életben megindult az emberi szervezkedés. Ebből a korszakból származnak a minden ősi népnél ismeretes Hold-kultusz emlékei, hiszen a bölcsek már akkor is tudták, hogy a Rák csillagképe éppúgy a Hold égi háza, mint az évi Nappálya állatövében a Rák jegye. A matriarchátus – anyauralom – is valószínűleg ennek a korszaknak a csökevénye, s némely kezdetleges népnél ma is fennáll. Mindez a Rák hatásának felel meg.

A precesszió a Rákból átlépett az Ikrekbe, s ebben ismét 2160 évig vándorolt; a földi élet szintén megfelelően átalakult ekkor. Az emberi gondolkozás nagy fejlődésnek indult, szellemi-értelmi téren felvette az Ikrek ismert hatásait. Az elágazás, a szétszóródás és ennek kapcsán a fokozott ismeretszerzés is megkezdődött. A szétszóródott embercsoportok tudatos kapcsolatba léptek egymással, megindult a szellemi és anyagi javak kicserélése. A vallásos kultuszokban mindenütt megjelent a kettősség elvének gondolata, a Kettő, amely egymást kiegészítve Egységet fejez ki. A mithoszok iker-elemei ebből a korszakból valók: ikrek voltak Ozírisz és Izisz, a görög mithológiában Kasztor és Pollux, Indiában a két isteni Asvin, stb. Mindez még a történelmi kor előtt ment végbe.

A történelmileg is már többé-kevésbé ismert korszak akkor kezdődött, amikor a precessziós Nap az Ikrekből a Bika csillagképébe jutott. A Bika hatásaira az élet sokat vesztett szellemiségéből, a földies, anyagias elemek előtérbe kezdtek lépni; a gazdaság, kereskedelem, pénzforgalom fejlődésnek indult, a szellemiség pedig szintén anyagi formában kereste kifejezését: magasra lendült a művészi alkotás, még pedig elsősorban mindenütt a Bika lényegének leginkább megfelelő anyagformálás: a plasztika, a szobrászat. A kultuszok jelképei is megváltoztak és a régebbiekhez a Bika szimbólumai járultak.

S itt rá kell mutatnunk, hogy az őskultúrák, amikor a precessziós csillagképnek épen érvényesülő hatásait felismerték, egyúttal azzal is tisztában voltak, hogy minden jegy, illetve csillagkép titokzatos, belső kapcsolatban áll az őt polárisan kiegészítő, vele szemközt álló csillagképpel, vagy jeggyel. Erről is már beszéltünk a megfelelő helyen. Már a régebbi kultuszokban jelentkezett ez a szimbólikus kettősség, poláris kiegészítés. A Rák precessziós korszakában a vele szemközt lévő Bak jelképei is megjelentek; az Ikrek korszakában pedig a Nyilas szimbólikája szintén szerephez jutott: példa rá a kentaurosz félig-ló, félig-ember alakja, aztán a sok ősi nép kultuszában fontos helyen álló lóáldozat (a régi hinduk is ismerték az Asvamédhát, a kultikus lóáldozatot), stb. Valószínűleg ebben a korszakban alakult ki a rendszerezett, intézményes papság és a törvénykezés kezdete is, a Nyilas tartalmának megfelelően. --- A Bika korszakban, amelynek kultúráját igen sok műemlék és alkotás őrzi, már egészen nyilvánvalóan elénk lépnek úgy a Bika, mint az ezt polárisan kiegészítő Skorpió jelképei és vonatkozásai. Gondoljunk csak az egyiptomiak szent bikájára, az Apiszra, amely a Napkorongot viselte szarvai közt: a precessziós Nap a Bikában! Immár Íziszt is szarvakkal ábrázolták! De ábrázolták a precesszióban tovahaladó Napot sasszárnyakkal is, körülötte a titokzatos Uraeus-kígyóval; ez már a Skorpió szimbólikája, mert a Skorpiót kettős jelkép fejezte ki: a kígyó és a sas. (Megjegyzés: Talán 1942-ben nem „illett” leírni, hogy miért pont kígyó és sas --- Paksi Zoltán fejtegetéseinek ismeretében azonban már ez könnyen érthető…) Az előbbi a Skorpió sötét erőire utal, amíg az emberlélek még nem született új életre a Skorpió nagy válságában, a sas pedig a magasba szárnyalást, a fény felé emelkedést jelöli, amidőn a lélek már átélte a halál és újraszületés misztériumát. Mindennek nagy szerepe volt az egyiptomi kultuszban, de ugyanabban a korszakban más ősi műveltségű népek kultuszában is: Siva, a hindu isteni Háromság egyik kiemelkedő személye, bikán nyargal, fején kígyót visel, phallikus kultusza is a Skorpió szexuális jellegét hangsúlyozza ki. Ennek a kultikus korszaknak az emléke mainapig is él Indiában, pl. a hinduk szarvasmarha-tiszteletének képében. A kisázsiai Mithrasz-kultuszban is megjelenik a Bika; Mithrasz maga a nap, ki ifjú képében legyűri, megöli a Bikát; az „ifjú” már az eljövendő Vízöntő korszak jelképe, amikor a Nap elindul felemelkedő útjára, s kiszabadul a sötétségből, amelybe a Bikában hanyatlott.

Mielőtt továbbmennénk a precessziós korszakok során, emlékezzünk a „világhoroszkóp” rajzára. Ebben a négy sarkalatos pontot az Oroszlán, a Bika, a Vízöntő, és a Skorpió foglalja el. Ezek a világhoroszkóp és a precessziós ciklus, a Nagy Napév fordulópontjai, s ezért különösen kiemelkedő jelentőségük van. Láttuk, hogy a precesszió az oroszlánban a Nap-erők töretlen, tiszta érvényesülését, az „aranykort” fejezte ki; amikor aztán a precesszió eléri a Bikát, újabb fordulópontjához érkezik. A Bikát a Skorpióval összekötő tengely választja el a Nagy Napciklus világos félívét, az ég világos felét, a sötét, éjszakai félívtől, amely a Bikától a Skorpióig terjed. A Nap égi háza, az Oroszlán, a tetőponton van, az ég világos felének csúcsán; vele szemben, az éjszakai félív mélypontján a Vízöntőt látjuk. Az Oroszlántól a Vízöntőig terjedő precesszió út a nagy Napciklus alászálló félíve, a Vízöntőtől az Oroszlánig terjedő rész pedig a felemelkedő félív.

OROSZLÁN

(Nap)

SZŰZ                                                           RÁK

(Merkúr)                                                                       (Hold)

MÉRLEG                                                                                         IKREK

(Vénusz)                                                                                                                       (Merkúr)

AZ ÉG VILÁGOS FELE

SKORPIÓ___________________________________________________________BIKA

(Mars)                                                                                                                                                        (Vénusz)

AZ ÉG SÖTÉT FELE

NYILAS                                                                                                        KOS

(Jupiter)                                                                                                                              (Mars)

BAK                                                             HALAK

(Saturnus)                                                                     (Jupiter)

VÍZÖNTŐ

(Saturnus)

Oroszlán – Rák – Ikrek – Bika – Kos – Halak – Vízöntő: ALÁSZÁLLÓ FÉLÍV

Vízöntő – Bak – Nyilas – Skorpió – Mérleg – Szűz – Oroszlán: FELEMELKEDŐ FÉLÍV

            Amikor a precessziós Nap elhagyja égi házát, az Oroszlánt, és lefelé ívelve a Bika felé halad, misztikus értelemben hanyatlóra fordul, alászáll. A Bikában aztán eléri a világéjszaka féívének határát, jelképesen sötétségbe merül, elbukik. A Bika anyagias erői látszólag elnyelik, leigázzák a Napot, amely itt az éjszakába hanyatlik. De a Nap tovább folytatja útját, eléri idővel a Vízöntőt, s ezzel újabb fordulóponthoz jut a Nagy Ciklus útján. A Vízöntő egyben a hanyatlás mélypontját, de a felemelkedés, az újjászületés felé ívelő út kezdetét is jelenti. S amint a Nap a Nagy Ciklusban a felemelkedő íven továbbhalad, végül eléri a Skorpiót, amelyben kiemelkedik a halál, a sötétség éjszakájából és a világosságba, az ég világos felébe szárnyal, mint a sas, hogy aztán ismét felmagasztosulva elérje égi házát, trónját, a dicsőség teljességét az Oroszlánban.

            Ennek a négy sarkalatos pontnak mélységes értelme van, titokzatos, ötök törvényszerűséget hordoznak, s a világ minden ősi eszmélése, minden vallásos, bölcseleti, költői és művészi kezdeményezése a bennük rejlő szimbolikán épült fel.

            Folytassuk most utunkat a korszakokon át, a Nap precesszióját követve. A Bika korszaka után a Kos 2160 esztendős korszaka következett. Ekkor mindenütt új, merész és úttörő szellemiség kezdett kibontakozni, s ezzel együtt új jelképek foglalták el a régebbiek helyét, vagy járultak ezekhez. A kos, a bárány jelképeivel találkozunk a kultuszokban; a szelíd pásztoridillek poézisa éppúgy ide tartozik, mint a kosáldozat véres színjátéka. A Kos-korszak kultikus értelme a legvilágosabban és legtudatosabban az ószövetségi zsidóságban jutott kifejezésre. Már a zsidók őse, Ábrahám, kost áldozott az úrnak, a Kos jelképesen megváltja az embert, Ábrahám halálraszánt fiát. Pedig Ábrahám idejében a földön még a Bika-korszak uralkodott. A zsidóság így mintegy már előre megsejtette kultikus feladatát, a Kos-korszak beteljesítését. Ez határozottan lép elénk akkor, amikor Mózes megszervezi és kivezeti népét az egyiptomi rabságból: a zsidóság tudatosan rálép a közben kozmikusan is beállott korszak kultikus útjára. Mózes tanácsára a zsidók bárány vérével kenik be az ajtófélfákat, hogy az Úr angyala felismerje otthonukat; intézménnyé válik a bárány-áldozat és a húsvéti bárány elfogyasztásának jelképes, kultikus szokása, mely szintén a megváltás gondolatára utal.

            A Kos poláris kiegészítője a Mérleg, a kiegyenlítő törvény eszméjével: a zsidóság kultuszában a Kos-bárány jelképeihez a Törvény járul, mint vallásuk lényege és alapja. Amikor Mózes a törvény tábláit kapja az Úrtól, az elvakult zsidóság lázongani kezd és vissza akar térni az elhagyott, régebbi kultuszhoz, a Bika jelképéhez: aranyborjút állít fel és ezt imádja. Mózes összetöri az aranyborjút; a Bika korszaka immár letűnt s ő az új éra hirdetője! A megtévedteket a Bika poláris, mélyebb értelmű ellenképének (Skorpió) szimbólumával, a rézből készült kígyóval gyógyítja meg. Más ősi népeknél szintén felszínre kerültek a Kos-Mérleg jelképei; hogy csak a germánokat említsük: Frigga, Wotan főisten felesége, a rend és erkölcsi törvény őre, kosok vontatta szekéren jár, Wotan maga pedig a Törvény rúnáit – titokzatos igéit – viseli lándzsáján, amely a világ rendjén őrködik. De ismételjük: a Kos-éra egész kultikus tartalma a zsidó vallásban jutott legteljesebb, legnyilvánvalóbb kifejezésre. Valójában Isten nagy kozmikus rendjébe kapcsolódtak bele, s ők voltak a Kos-korszak igazi megtestesítői.

            Ám a Nagy Ciklus továbbhaladt és elközelgett a Halak korszaka. A precessziós nap a Bika óta már a sötét félívében jár, az emberiség tévelyeg, értelme és szellemisége elhomályosodott. A bölcsek, a próféták, a látnokok vezetik az embereket a sötétben, fel-felvillantják előttük az isteni törvény örök igazságait. S a Kos-korszak előkészíti a homálybasüllyedt emberiséget arra, hogy az ős Igazság magasrendű tanításait megismerhesse. A Halak korszaka – a Halak ismert hatásainak megfelelően – a lelkiség, az elmélyülés, az egyetemességbe visszavágyó megismerés elemeit hozta. Még mielőtt a precesszió elérte volna a Halakat, Indiában megjelent Buddha és új, tisztult erkölcsiség, egyetemes világnézet tanait hirdette, mint a Halak előfutára. A 2160 éves Halak-érájának folyamán hithirdetők és vallásalapítók egész sora lépett fel; a régi kultuszok mindenütt elmélyülnek, új, univerzális elemekkel gazdagodnak. De a Halak korszakát kifejező legmélyebb és leggyökeresebb igazság elhivatott, Istentől rendelt hirdetője – Jézus. Ő valóban az egyetemesség eszméjét hozza, szeretete mindenkire kiterjed, újat ád a régi helyébe, de hangsúlyozza, hogy nem akarja lerombolni a Törvényt – a Kos-korszak nagy eredményét – mert ezért jött, hogy ezt beteljesítse. S valóban, Jézus tevékenysége tele van mindkét korszak jelképeivel: magát jó pásztornak, majd Isten bárányának nevezi, elfogyasztja tanítványaival a jelképes bárányt az utolsó vacsorán, de a Kos-szimbólumok az ő tanításában már megtisztulnak, elfordul a véres bárányáldozattól, s az ősi jelképet önmagával helyettesíti: ő maga az isteni Bárány, amely felajánlja magát az örök áldozatra, hogy vérével megváltsa a sötétségben merült, bűnös emberiséget. De párhuzamosan a Kos-szimbólumokkal, sőt ezeknél hangsúlyozottabb értelemben jelennek meg Jézus életében és tanításaiban az új, a krisztusi Halak-korszak jelképei: halakkal lakatja jól az igére éheseket, halakkal és kenyerekkel, mert a Halak poláris kiegészítőjének, a Szűznek ősi jelképe az „arató szűz”, aki búzakalászt tart a kezében. Az utolsó vacsorán Jézus örök és mélységes misztériumot ád híveinek, megáldván a kenyeret, amely az Ő szent testévé válik, hogy az, aki eszi, örök életet nyerjen… A Szűz kultusza, látjuk, kozmikusan kapcsolódik a Halak-érájához, a krisztusi tanhoz; csak a racionális, értetlen hitújítás tarthatta lehetségesnek azt, hogy a Szűz kultuszát elválassza a kereszténységtől, amellyel szervesen, elválaszthatatlanul összefügg. Az első keresztények még nem használták a kereszt jelképét, jelük a Hal volt, tudatosan kifejezve a kultusz kozmikus vonatkozásait. A püspöksüveg halfejet ábrázol, mint ahogy Jézus első tanítványai is halászok voltak és Péternek azt mondotta, hogy „ezentúl majd emberekre halászol”.

            A Halak-korszaka, mely isteni, kozmikus törvényszerűséggel hozta el Jézust és a krisztusi hitet az emberiségnek, ezidőszerint végefelé jár, némelyek szerint már véget is ért és eljött a Vízöntő korszaka, óriási változásokat idézve elő a földi életben, a Vízöntő ismert hatásainak értelmében felforgatva, fejetetejére állítva mindent, hogy a régi világból megszülethessen az új.

            A csillagképek határait nem lehet olyan pontosan és félreérthetetlenül megállapítani, mint az évi Nappálya állatövi jegyeinek határait. Ezért bajos volna pontosan, határozott évszámmal megjelölni egy-egy világ-éra kezdetét vagy végét. Csak megközelítőleg határozhatjuk meg ezeket a döntő időszakokat. Mondottuk, hogy némelyek szerint a precesszió jelenleg a Halak első fokaiban, tehát a Halak érájának végefelé jár; mások viszont azt állítják, hogy már elértük a Vízöntő korszakát, s ennek a végétől számított harmadik foka (elejétől számítva 27-ik foka) körül jár a Tavaszpont.

            Hentges német asztrológus fejtegetéseire támaszkodva ismertetjük azt a felfogást, hogy már ránkköszöntött a Vízöntő korszaka. Volney és Bailly francia csillagászok még a XVIII. Század vége felé, régi adatokra támaszkodva, egymástól függetlenül arra az eredményre jutottak, hogy a Tavaszpont Kr. előtt az 1447-ik évben a Kos csillagképének közepén, annak 15. fokán állt. Ez az év jelezte volna tehát a Kos érájának közepét, s innen számítva 1080 évvel később lépett át a Tavaszpont a Halakba. Eszerint a Halak korszaka Kr. előtt 367-ben kezdődött volna. Ősi hagyomány, mely valószínűleg tapasztalaton alapszik, hogy egy-egy világkorszak uralkodó, jellemző hatásai nem egyszerre állnak be, hanem az előző korszak végső szakaszában már felderengenek a következő kor eszméi, (l. Buddhát), s ezek csak később érlelődnek meg, hogy teljes értelmükben kifejezésre jussanak. 367 év nem hosszú idő egy világkorszakban, vagy világhónapban, hiszen 72 esztendő felel meg a világhónap egyetlen napjának. A precessziós Nap a Halak szakaszának 5. foka körül járhatott Jézus születésekor, a fokokat a precesszió értelmében a szakasz végétől számítva. A Halak szellemi érájának hatástartalma ekkor érett meg arra, hogy Jézus egyetemes értelemben tudtára adja az embereknek. Ha ez az időszámítás megfelel a valóságnak, akkor 367-et levonva 2160-ból, megkapjuk a Vízöntő-korszak kezdetének évét: Kr. u. 1793.

            Ez az év csakugyan hatalmas átalakulást jelez: a francia forradalom ekkor állt tetőfokán, egy új korszak vajúdott és született meg a véres vajúdásban. Nem sokkal előbb már végbement egy másik, szintén óriási kihatású átalakulás: az amerikai Unió megszületése, amely eszméivel mintegy előkészítője és érlelője volt az európai forradalomnak. Néhány évvel előbb fedezték fel az Uránuszt is, s tudjuk, hogy az Uránusz a Vízöntő jelentéstartalmával rokon hatásokat fejt ki. Az emberiség tehát akkoriban fejlődött arra a fokra, hogy legjobbjai már erősen reagáltak az addig ismeretlen planéta hatásaira, s ez magyarázza meg a felfedezését éppen a Vízöntő-korszak küszöbén. A Vízöntő-éra beállta tényleg gyökeresen felforgatta a régi világot: évezredes kiváltságok mentek veszendőbe, egészen új emberréteg került felszínre, s a földi élet nagy problémái jelentékeny átértékelésen mentek keresztül. Egyrészt hatalmas szellemi-értelmi fellendülés kezdődött, a természettudományok elindultak diadalmas útjukra, a racionális ész mindenek fölé igyekezett kerekedni, de másrészt megindult egy veszedelmes bomlási folyamat is, a szabadságból szabadosság lett, az erők egyenlő versenyéből ijesztő társadalmi egyenlőtlenségek születtek, az új eszmék ledöntötték a régi ideálokat, de nem elégíthették ki az emberiség magasabb törekvéseit, s ezért új és újabb gondolatok kezdték kergetni egymást, szinte minden nemzedéket szembeállítva a megelőzővel. Óriási válságok és problémák merültek fel, s az emberi alkotószellem hihetetlen erőfeszítéseket tett, hogy megoldja azokat. Haladás és hanyatlás, fejlődés és visszafejlődés zűrzavarosan keveredett össze és olyan mozgalmakat, összeütközéseket idézett fel, aminőkhöz foghatót nem ismert Földünk azelőtt. Minden óriási arányokat öltött és világunk minden része közelebb jutott egymáshoz, hogy ugyanakkor ez a közelség éles összecsapásokra vezessen. Úgy forr, kavarog, vajúdik az emberi élet, mint soha azelőtt: valóban a Vízöntő-korszak hatalmas átalakulása ez, hiszen láttuk, hogy ezen a ponton rendkívüli dolognak kell végbemennie: a földi lét mikéntjét jelző precessziós nap eléri az alászálló, hanyatló  félív végpontját, hogy onnan ismét emelkedőre forduljon. Ez a legválságosabb, de egyben legígéretesebb korszak a Nagy Ciklusban, mert a precessziós Nap a Vízöntőben indul el jövendő újraszületése, magasba szárnyaló diadala felé.

            (…) A Vízöntő-korszak minden jellegzetes hatása és forrongó átalakulása szemünk előtt megy végbe. A földi élet válsága, népek és életformák problémái itt vajúdnak előttünk és példátlan méretű, eddig elképzelhetetlen feszültségű próbálkozások történnek, hogy megszülessen az új világ a lassan összeomló régi helyén. S ha azoknak van igazuk, akik szerint még csak 1950 vagy 1960 táján fogja a Tavaszpont elérni a Vízöntőt, a jelenségek akkor is már ennek a korszaknak a közelségére, kibontakozó erőkifejtéseire mutatnak, hiszen mondottuk, hogy a világhónapok határai elmosódnak, nem válnak el élesen egymástól.  Csupán az átmenet ténye marad meg, s ezt a magunk szemével, sőt „a magunk bőrén” tapasztalhatjuk.

            Milyen lesz a teljesen kialakult, valódi életformáját elnyert Vízöntő-korszak? Nem tudjuk, csak sejthetjük. A válságok ma plútói jellegűek, fenekestől felkavarnak mindent, és nagyarányú módon állítják élére az életbevágó problémákat, de épen, mert plútói a hatás, nem elégedhet meg félmegoldással, hanem előbb-utóbb meg is oldja a kérdéseket. Új világkorszak jön, amelyben a ma még forrongó, megoldatlan problémák tisztázódnak, és a földi élet kiegyensúlyozottan indul meg fölfelé emelkedő útján..

            Mi ennek a korszaknak a szellemi tartalma, kultikus jelképe és célja? A Vízöntő poláris kiegészítője az Oroszlán, a feltétlen, de áldásos uralom szimbóluma, melyből a Nap éltető erői áradnak. A totális rendszerek, a tekintélyuralmak megfelelnek ennek a hatásnak, s feltehető, hogy kigyógyulva a kezdeti nehézségekkel együttjáró gyermekbetegségeiből, nagyszerű fejlődésre fognak lendülni, olyan életformát hozva, mely valóra váltja a ma még csak remélt eredményeket. A Vízöntő gyökeres átalakító, megújító hatásai minden téren új, ígéretes lehetőségekre mutatnak.

            Mi a Vízöntő ősi jelképe? Az ifjú, aki kezében sajtárt tart és termésfakasztó vizet önt a föld rögére. Az egyetlen jegy, amelynek jelképe egy fiatal férfi, ifjú ember. Önkéntelenül az evangéliumi szavakra kell gondolnunk: AZ EMBER FIA, aki eljövendő… Jézus Krisztus, akinek műve nem korlátozódhatott egyetlen világérára, a Halakra, hiszen ő maga mondotta, hogy ismét el fog jönni! A Vízöntő a jézusi irányítás beteljesítője, amikor Jézust, akit „egy időre nem láttunk”, „ismét látni fogjuk”. Nem kell ezt betű-szerint érteni, nem kell apokaliptikus Világvégre gondolnunk. Jézus igehirdetése és igazsága beteljesülhet anélkül, hogy Földünk megszűnnék létezni. Hiszen az Evangélium is az ígéri, hogy „új föld és új ég lészen”… A Vízöntő forrongó vajúdása véget vet a réginek, de nem úgy, hogy utána ne következzék új életforma, hanem előkészíti az emberiséget az „új földre és új égre”. Krisztus eljövetele sokkal mélyebb misztérium, semhogy racionális, józan, kézzelfogható értelmezéssel magyarázhassuk. … Krisztus mondotta, hogy „Én az Élet vizét hozom nektek” – íme az Ifjú, az Ember Fia, az Élet vizének hozója: - a Vízöntő!

            Egy bizonyos: ha a világérák folyamatát a múltban annyira találónak, mély gyökerekre és valóságokra világítónak találtuk, akkor a máris beállott, vagy a közeljövőben beálló Vízöntő korszaka is meghozza a maga törvényszabta, titokzatos, de nyilvánvalóvá érlelődő hatásait, abban az értelemben, ahogyan az asztrológia ősi tanai az asztrális és kozmikus tényeket magyarázza. Megpróbáltatásokon, szenvedéseken, katasztrófákon keresztül vezet a Vízöntő útja a kibontakozás felé, de bizakodhatunk, mert a földi lét útját jelző Nagy Napciklus nemsokára felfelé ível és emelkedőre fordul, egyre közelebbjutva az isteni Világossághoz. És Jézus jobbja felé gyűjti majd azokat, akik a nagy próbát megállották, hogy így szóljon hozzájuk: „Vegyétek ezt a Földet, amely nektek készíttetett a világ kezdete óta!”

*****

Részlet Nász János gyűjtéséből:

Már az 1962-es Vízöntő együttállásban elkezdődött a spirituális Vízöntő korszak: csak körbe kell néznünk, 2008-ban, sokkal több a Vízöntő motiváció, mint a Halaké.

1962 – 1987 KÖZÖTT

1962. A VÍZÖNTŐ EGYÜTTÁLLÁS

AZ EMBERISÉG TUDATSZINTJE ELÉRT EGY VÁLTOZTATÁSI PONTOT

AZ ISTENI RÉSZEKKEL RENDELKEZŐ LÉNY KÜLDETÉSE: SPIRITUÁLIS ENERGIA MEGTEREMTÉSE, EGY 12 MILLIÁRD FÉNYÉVRE LÉVŐ ÚJ VILÁGEGYETEM SZÁMÁRA

A SPIRITUÁLIS VÍZÖNTŐ KOR KEZDETE

1962:

-A FÖLD REZGÉSSZINTJÉNEK MEGMÉRÉSE

A pszichikus érzékenységgel rendelkező emberek felfigyeltek arra, hogy a Bolygó rezgésszintjét bizonyos időszakokban megmérik.

Azóta történik, amióta a spirituális képességgel rendelkező ember a Földre érkezett

A Szellem méri meg, azóta amióta Csillagmagok a biológiai testünkbe beültetésre kerültek.

Mi tervező mérnökként vagyunk itt egy semleges potenciálúnak nevezett duális energiában, ahol elszeparálva minden tudásunktól és segítségtől, a legteljesebb sötétségben kellett rádöbbeni igazi valónkra.

Ez most a Világegyetem legnagyobb szabású kísérlete, amely beteljesíthetőségét a következő 1987-es mérés pozitív eredménye indítja el.

Mérések 25 évente, egy felnövekvő lény intervalluma okán kerültek sorra.

Így: 1962,1987, 2012

(K: 5:2:5)

1962.ALCYONE-A FOTON ÖV

1964. E jelenséget, 1962-ben fedezték fel, vagyis ezelőtt több mint 40 évvel. Ennek ellenére, az információkat, sokkal későbben hozták nyilvánosságra és csupán kis számú embernek.

 A Foton Övnek és az ezt kísérő sugárzásnak, sokkal nagyobb hatása van amint elképzelhetnénk. Tudományos szempontból, a Naprendszer és összes bolygójának rotációs mozgásáról van szó, a Galaxis központi Napja körül, melyet Alcyone -nak neveznek és a Plejádok Csillagképéhez tartozik.

Egy teljes körfogás 25.860 év alatt valósul meg. Az egész Naprendszer, a Földdel és Holdjával együtt, kétszer kell, átmenjen, egy teljes rotáció alatt, ezen a Foton Övön.

(FÖ)

1962-TŐL

Már látszottak azok a jóslatok, hogy azok melyek régi energiákon alapultak (világvége stb..), nem következik be, mert más szintű változások történnek.

(K.5:2)

1962 – 1987 KÖZÖTT

elkezdődött tudatváltozást még nem érzékelhettük,

EZ VOLT A 3. EXODUS KEZDETE, KIVONULTUNK A RÉGI TUDATOSSÁGBÓL

A Béke, Megvilágosodás Tudatállapotának kezdete

Emberi személyes szinten kezdett megváltozni a bolygó

Az Emberiség tudatszintje elért egy olyan pontot, ahol a Földnek is el kellett kezdenie változni

A SZEMÉLYES ÉS BOLYGÓSZINTŰ VALÓSÁG KEZDETT MEGVÁLTOZNI

1962-1987 között raktuk le a: FÖLD VÁLTOZÁSÁNAK ALAPJAIT

EZ VOLT A MI ŐRSÉGÜNK

A Föld megváltozásának reményének lehetősége volt

Amivel Az Indigó Gyermekek gyermekei (2012-től) jelentkeznek majd

(K:6:3, K:6:69)

1962-ES MÉRÉS – 1998. OKTÓBERE

Az eredetei terv szerint megdöbbentő jelenségek történtek volna, az Emberiség tudatszintjének emelkedése nélkül

Amerika: mindkét partvidéke víz alá kerül, betegsége-járványok és polgárháborúk

Kanada: két ellenséges állam alakulattá vált volna

Afrika: törzsi háborúk

Ausztrália. Szökőár a Déli-sark jegének nagy darabjának leválása miatt

Kína: akik ismerték a jóslatokat, országokat szállt volna meg

Közel-Kelet: atomháború, a fenevad elszabadulás

(K:5:5)

1962.02.04. REGGEL 7 ÓRA – VÍZÖNTŐ EGYÜTTÁLÁS

A Vízöntő jegyében felsorakoztak a tradicionális planéták: A Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, és a Szaturnusz.

A hagyomány 7 bolygója együttállásba került.

ÚJ VILÁGBA LÉPÜNK ÁT, MIVEL A VILÁGEGYETEM TENGELYE IS ITT ÁLL

Egy sötét korszak vége. Államok és társadalmak megváltoznak. Szociális felfordulások. Ismeretlen betegségek. Vagyon és szegénység közötti még nagyobb különbségek. Hamis próféták.

(Hamvas Béla)