2007. július 7.

Hol volt, hol nem volt…

Én Aki Vagyunk Köszöntjük Népünket.

Csakis Tisztán és Igazan Szólunk és Hatunk, és megnevezzük Magjainkat és Magunkat a MindenHató TeremTő Egy Szent Isten Szent Nevével és Szent Nevében.

            Most mesélünk a MÁSoknak.

            Egy-SzeR volt, Hol Nem Volt, Volt EGY-SzeR Egy Egy-SzeRű Vándorlegény.

            Ennek a Vándorlegénynek, hívjuk őt Yán-os-nak, volt egy Különleges Tudománya vagy K-ÉP-essége: Értette, és Beszélte is az állatok legtöbbjének a nyelvét.

            Történt Egy-Szer, még a Saját Országában, hogy Megbízta Őt az Egy-TeremTő Isten, hogy Menjen Világgá, Vigye Hírét a Tudásának.

            Yán-os, mert hogy Szó-Fogadó és Derék Legény Vala, elindult Hát Világgá, hogy Hírét Vigye VILÁG-ának.

            Útközben, még mielőtt elhagyta volna a Saját Országát, betért egy Vendég-fogadóba, és ott mellé szegődött Két Barátja: Édesapja és Édesanyja Egy-Egy Régi Pajtása.

            Yán-os ment-mendegélt fogadott pajtásaival.

            Amint elhagyták otthonukat, egy sűrű sötét kerek-erdőben találták magukat.

            Tanakodtak, hogy hát most merre, jobbra vagy előre, netán balra induljanak-é ebben a nagy és sűrű sötét kerek-erdőben, és mert Hár-Om-an voltak, így úgy határoztak, hogy hár-Om-felé, hár-Om Úton indulnak.

            Megállapodtak, hogy egy kerek esztendő el-múltával annál a fánál, amelynél elváltak, találkoznak.

            Yán-os elindult „torony-iránt” Egyenesen, míg a Két Bajtársa jobbra, illetve balra vette az irányt.

            Hár-Omuk közül csak Yán-os értette meg magát (Tudománya miatt) az erdő állataival, így Ő Villám-gyorsan keresztülhaladt a sűrű és sötét kerek-erdőn, míg pajtásai egyre csak keresték a Kiutat.

            Yán-os egy év alatt bejárta a Világot, és számos helyén a Világnak ismertette meg az Állatok nyelvével az ottani Lényeket.

            Amerre járt, Híre ment Tudásának és Tudományának, és sokan voltak kíváncsiak a messziről jött ember tanításaira.

            Ott, ahol talált Tiszta és Igaz, Hozzá Hasonló Szívűeket, ott nagyon nagy Tisztelettel és Örömmel, míg ahol nem éltek ilyenek, ott Gúnnyal, Őt Kinevetve fogadták.

            Eltelt az Egy Év, és Yán-os sok Tiszta és Igaz Szívűt Ismertetett meg Tudásával és Tudományával.

            Hazafelé az Úton egy darabon elkísérték Őt az Állatok is, Akik megköszönték fáradozását és azt, hogy megmutatta az embereknek, hogy Ők Ugyanolyan Érző és Tudatos Lények, mint maguk az emberek.

            Ahogy közeledett Yán-os a sűrű és sötét kerek-erdő felé, egyre inkább összeszorult a szíve.

            Nem Teljesen Érette, hogy Mi és Miért Történik Véle. Érezte, hogy Pajtásaival történhetett valami.

            Amint mendegélt és ment egyre beljebb és beljebb a Rengetegbe, egyre jobban érezte, hogy Vala-Mi itt az Erdőben, Erdővel Nincsen Rend-ben. Sűrűsége és Sötétsége mintha még sűrűbb és sötétebb lett volna, és az Állatok száma is megfogyatkozott.

            Valamiféle szörnyűség történhetett itt – Yán-os ezt gondolta. Az erdő növényei és fái is másként, bizalmatlanabbul „néztek” rá, mint idejövet.

            Nem kellett sokáig várnia, hogy megtudja a történteket. Összetalálkozott egy árva kisgidával, Aki elmondotta, hogy Édesanyját keresi már egy Éve, de Hiába. Két Yán-oshoz hasonló ember járja az erdőt már egy éve, és keresik a kiutat. Az állatok nékik is megpróbáltak segíteni, azonban ők nem értették a nyelvüket, szavukat.

            Ahogy a két ember egyre elkeseredettebben kutatta az utat, egyre inkább ellenségüknek kezdték érezni a növényeket és állatokat, és elkezdték pusztítani őket.

            Azt is gondolták – mert az állatok érezték a gondolataikat -, hogy ha minden állatot és növényt elpusztítanak, akkor előbb-utóbb az erdőből csak kijutnak.

            És Pusztítottak – egyre elkeseredettebben pusztítottak. Talán a gida Édesanyja is áldozata lett e pusztításoknak – nem tudja pontosan.

            Az eltévedt vándorok néha tüzet gyújtottak, és ezzel egész erdő-részeket pusztítottak, máskor lőttek, csapdákat állítottak.

            Yán-os nem értette, hogy mindez hogyan is történhetett. Ő, Aki az Egyenes utat követte s az Állatok nyelvét és szavát ismerte, könnyen és gyorsan kijutott az erdőből.

            Társai, Akik Otthon soha nem pusztítottak, valami miatt az erdőben megváltoztak – s nem értette ennek az okát.

            Szívére – és az állatok segítségére hallgatva hamarosan meglelte a két eltévedt Cím-borát.

            Látta rajtuk, hogy megismerték őt, de nem hittek a szemüknek, és őt is megtámadták, mert azt hitték, hogy csak kísértet.

            Kellett egy kis idő, amíg elhitték, hogy R-Égi Yó Pajtásukat látják.

            Yán-os, ahogyan a közelükbe ért, látta, hogy valami változás történt a lényükben.

            Kezdetben nem értette, de ahogyan R-Égi Pajtásai beszélni kezdtek, végül megértette: Két-ségbe estek.

            Addig, amíg Otthon, a Szülő-Országukban éltek, addig nem ismerték a Tudatlanságot és Félelmet.

            Az Erdőben az „ismeretlenben”, „sötétben”, Át-Lát-Hat-atlanban éltek. Keresték az Utat, Amit nem ismertek. Nem gondolták volna, hogy Így, hogy TELJESEN eltévednek. Fel sem merült bennük, hogy a Világ Más-Hol ennyire Más is lehet. Félelmükben sokminden szörnyűséget tettek: pusztítottak és öltek. Nem értették, hogy a Félelem hogy tehet ilyet. Nem értették, hogy hogyan tehették ezt.

            Yán-os kérésére megígérték a pajtások, hogy többé el nem válnak, és hogy innentől kezdve egy úton haladnak.

            Igen ám, de itt voltak a fák és a vadak, az árvák és elpusztítottak, Akik kérték – Yán-oson át – hogy amiben pusztítottak, abban orvosoljanak, gyógyítsanak.

            Nem telt bele sok idő, s az erdő és erdő vadjai ismét Ép-ek és Egészségesek lettek.

            Yán-osnak nem telt sok időjébe, hogy megértse, hogy mi az a Két-ség és Félelem, amit látott pajtásai és az emberek szívében, s hogy miért küldötte Yó Királyuk Őket, ŐT az emberek megsegítésére.

            Az emberek már elfeledték a Természet és az Állatok nyelvét és szavát, és így Segítő és Társ helyett már Ellenséget és Prédát, Táplálékot láttak csak az Állatokban és Természetben – és sajnos egy idő után egymásban is.

            A Lélek akkor, mikor a „kerek-erdőbe” kerül, egy ismeretlen, s az otthonhoz képest egy Sűrű, Sötét Világba, Más-Világba kerül. Innentől kezdve mások a Törvények és a Szabályok.

            Az emberek sajnos elfeledték a Létüket érintő és Segítő, vezető szabályokat, és elkezdtek a saját fejük és elsötétült szívük alapján törvényeket, kapaszkodókat gy-ár-tani.

            Ezekben a törvényekben és szabályokban időnként FEL-tűntek az Égi, a Természetes Törvények és Szabályok Csírái és morzsái, de sajnos ezekből egyre kevesebb, a pót-szabályokból pedig egyre több és több lett, így egyre nehezebben lehetett ki-igazodni közöttük. Már külön „magyarázói” is lettek a Törvényeknek, akik csak akkor „magyaráztak”, hogyha ezért nékik fizettek.

            Yán-os értette, hogy a sötétség utáni Át-Lát-szóbb Fényben is kell valami, ami eligazít-Hatja az embert. Itt az emberek többsége valahol mélyen még érezte, hogy Hogyan is Működnek Igazából a dolgok Égben és Földön, s Egymásra Hatva Egyaránt. Yán-os és a Hozzá Hasonlóak ezért igyekeztek valami használHatót alkotni és hozni a számukra.

            Az emberek között is voltak, Akik felismertek és Éltek, használtak bizonyos Való-Törvényeket, de valamiért Őket a többiek, a Törvényekre nem emlékezők nem Tisztelték. Nem Hitték és nem Tisztelték amit mondottak és tettek, Igazságaikon csak gúnyolódtak és nevettek.

            Szét-szakadt nagyon az emberi faj – nem csak nemekre, népekre, hanem „Tudókra” és „Nem-Tudókra”, „Keresőkre” és „Alvókra”, „Hívőkre” és „Nem-Hívőkre”.

            A Tudók számára Megélt és Ismert, Létező és Működő Valóság azonban nem Működött és élt a Nem-Tudók számára, és a Nem-Tudók nagy Tábora hamarosan tovább-különült „Hívőkre” és „Nem-Hívőkre”.

            A Hívők Saját Hiteket gyártottak, hisz messze el-határolták magukat mindentől, amit a Tudók tettek és mondottak. Támaszként (saját fejük, és bezárt szívük alapján) saját hiteket alkottak, és ezeken át másokat befolyásoltak és irányítottak.

            Az volt a baj ezekkel – hogy bár működtek (mert máshogyan nem is élhettek volna), de a Tudástól, az Igazitól és Valóditól, nagyon távol estek.

            A Yán-oshoz hasonlóak (Akik még „Tudtak” vagy emlékeztek) az Idők Múlásával egyre kevesebben, és egyre elutasítottabbak lettek. Kinevették és gúnyolták – és csak „nagy bajok” idején kutatták őket.

            Társai eltévedését látva Yán-os, és a Yó Király is megértette: nem a gonoszság, hanem a Sötétség és Tudatlanság tette ilyenné, elkeseredetté és pusztítóvá az embert.

            Yán-oson, és a Hozzá hasonlókon át  ezért innentől kezdve a Yó király Távoli népeit is yobban figyelte és segítette.

            Nyilvánvalóvá vált, hogy ha nem érkezik VALÓS és HATÓ Ismeret és Tudás, akkor elpusztul ez a Teremtett Világ. A Király Ösvényt vágatott a kerek-erdőben, és voltak, Akik RendSzeresen átjártak rajta, hogy segítsék a Külön-Élő Népeket.

            Időnként már az emberek is rá-ak-AD-tak az útra, és másoknak ők is megmutatták, hogy Igaz az a Sok Tudás és Mese, amiről az Ősök meséltek.

            Yán-os, a Yó Király Igaz és Hű Gyermeke és Fia többször járt köztetek, hogy Tanítson, és Fényt gyújtson az emberek szívében.

            Több Néven és Korban is ismertétek. Sokan támadtátok, sokan Tudtátok vagy Hittétek.

A Hit Korszakát

FELváltja

a Tudás, Tudatosság Korszaka.

            Yán-os Hitté lett Tudása, s Tudássá lett Hite ELÉRHETŐ MA MÁR a Számotokra.

            Yán-os Tanítása Koronként Változott.

            Yán-os Tanítása az emberek Tudása és BEfogadó-kÉPessége, SZÍNtje alapján Változott és Hatott.

Ennyi volt e Mai Mese, Vagyis Mása Annak, Ami Van.

Lejegyezte OmMáát Ré Isteni és Földi Énje a MindenHató TeremTő Egy Szent Isten Tiszteletére és Dicsőségére

                                                                                                                                    www.omah.extra.hu