2007. június 3., vasárnap

„Embernek lenni-

csak EMBERNEK,

Semmi egyébnek,

De annak egésznek, épnek,

Föld szülte Földnek,

Isten lehelte Szépnek.”

( Sík Sándor )

Játszottam a szavakkal, és az „EMBER”-t boncolgattam.

E – Emberben, EGY-ben

M – Minden, Mindenség,

B – Benne

E – Eredendő / vagy EGY

R - REND

MIND-EGY.

Nem tudom, hogy „jó”-e a megfejtésem, de nekem Tett-Sz-ik.

Részlet a „Hová megyünk mi Magyarok?” című könyvből:

Egy tanító számára mindig fájdalmas a pusztítás. Egy anya számára mindig fájdalmas a pusztítás. Elvész a tudás, elvész a tudatosság. Elvész egy lehetőség mások megsegítésére. Kialszik egy láng, és a fény fogy.

A pusztítással önmagunkat pusztítjuk. Elpusztítjuk azt az embert vagy lelket, aki később a mi támaszunk lehetne. Elpusztítjuk azt a lelket, aki később megmenthetne minket – létével, vagy tudásával.

Elpusztítjuk Istent – a szívünkben, és létében is. Isten bennünk, és rajtunk keresztül él.

Anya vagyok. Ember vagyok. Ember vagyok, mint te.

Életem van – mint neked.

Segítek – ahogy te is segíthetsz másoknak.

Anya vagyok – és Ember. Ember, itt és most. Élek, ahogy te is élsz.

„Hívlak, és hallod a szavam.”

Ember vagyok, ahogy te.

EMBER vagyok, ahogy te!

Ember vagyok, ahogy mindenki más.

Ember vagyok – és büszke vagyok rá.

Ember vagyok, ahogy Jézus is az volt.

Ember vagyok, és Benne élek.

Ember vagyok, és Benne élek, ahogy te is.

Abban a formában élek, amely megválthatja a világot!

Ember vagyok, és büszke vagyok rá, hogy Ember vagyok.

Embernek lenni nagy felelősség. Az Ember ma a Földön a Megváltást hordozza. Az Ember ma a Földön a további élet forrása.

Ma a Földön minden Ember egy szent célért dolgozik: Megváltani a Földet, Megváltani önmagát. Ma a Földön mindenki szent, mert szentséget hordoz: az Élet szentségét, és a Szabad Akarat szentségét.

Ma a Földön minden Ember felelőssége óriási, mert szabadon dönthet, hogy mit kezd életével: építi és kiteljesíti – vagy pusztítja, megsemmisíti.

Én anya vagyok. Tanító vagyok, és egész életemben építettem. Építettem valamit az utókornak. Építettem és tanítottam, hogy szépség legyen jelen a lélekben. Építettem, hogy a világ szebb legyen. Kicsi az én életem, de amikor elmegyek – nyugodtan megyek el, mert szerettem, és fényt teremtettem: magamban és másokban. Tudtam utat mutatni másoknak a nehézségek idején, és tudtam segíteni abban, hogy megleljék az útjukat. Szeretetet hagyok itt gyermekeimben és szeretett tanítványaimban, akik az én általam átadottakat növelik majd magukban, hogy még több fény és szeretet legyen itt, ha majd ők is elmennek.

Fény és boldogság van a szívemben. És mindezt szüleimnek, és annak a pár Embernek köszönhetem, akik akkor is szerettek és hittek, amikor nehéz volt hinni és szeretni.

Minden élet szent. A leghitványabb is. Szeretettel a leghitványabb élet is Emberré válhat, szerető Emberré. Szeretettel a leghitványabb fény is képessé válhat arra, hogy lángoszloppá váljon. Szeretettel minden Fénnyé tehető. És a Fény bennünk van. Csak bennünk. És ez a Fény nem más, mint a szeretet. A MI SZERETETÜNK.

Szeretettel minden Megváltható.

Szeretettel minden gond megoldható.

Szeretettel ez élet továbbvihető, és megteremthető az az élet, mely mindenki számára kiteljesítő.

Szeretettel az idős ember megszűnik teher lenni. Támasz lesz, segítő, aki tudásával és szeretetével segíti majd elindítani a legkisebbeket. Szeretettel a gyermekből már nem katona lesz, hanem gyógyító és tanító. Szeretettel a házaspár örömmel fogadja majd az érkező életet, és fel sem merül bennük, hogy azt megsemmisítsék. Szeretettel az emberek majd meggyógyulnak, hogy gyógyítóvá váljanak. Szeretettel az élet méltóvá és széppé tehető mindenki számára.

Egy mesével szeretném befejezni a könyvet.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy király. Ez a király egy nagyon távoli világban élt, túl az Óperenciás tengeren, túl az üveghegyen, túl a gyémánthegyen. Ez a király egyedül élt. Nem volt társa, de mindene megvolt, amit csak szeme, szája kívánt. Búslakodott, hogy egyedül él, ezért elhatározta, hogy feleséget keres magának. 7 nap és 7 éjjel lovagolt, mire elérkezett egy faluba. Itt sok szép lány volt, de azok azt mondták, hogy nem mennek olyan messzire. 7 nap és 7 éjjel lovagolt, mire elért a következő városba. A lányok itt is szépek voltak, de bizony ők se akartak elmenni. Újabb 7 nap és 7 éjjel után újra elért egy városba, de ott csak egyetlen lány élt. Szép volt és kedves, és a király nagyon megszerette. A király elfeledte kincseit, és a városban maradt a mátkájával, majd új otthont épített maguknak.

Ahogy telt múlt az idő, a király megöregedett. 7 fia és 7 lánya született, akik anyjuk szépségét, apjuk bölcsességét hordozták. Egyszer az egyik fiú arra kérte az apját, hogy mutassa meg a palotájába vezető utat. Az apa elmondta, hogy 7 nap és 7 éjjel múlva elérnek egy várost, ahonnan 7 nap és 7 éjjel múlva elérnek egy falut, és onnan 7 nap és 7 éjjel mire elérik a palotát. A fiúk és lányok felkerekedtek. 7 nap 7 éjjel mentek, mire elérték az első várost. Ebben a városban nem időztek, tovább mentek a faluba, majd elérték az üveghegyet, gyémánthegyet, majd apjuk palotáját. Ámultak bámultak a sok kincs láttán, majd visszatértek szülővárosukba. Otthon megkérdezték az apjukat, hogy mi volt az, ami miatt otthagyta azt a sok kincset. Édesapjuk rájuk nézett, és azt mondta:

– Miattatok. Minden kincs hiábavaló, ha nincs kivel megosztani. Minden bőség teher, ha nincs kivel megosztani. Minden öröm bánat, ha nincs kivel megosztani.

A gyermekek megértették, hogy minden kincs közül a leghatalmasabb a szeretet.

KJ