|
20070213 - Én, a Szeretet tanítom népemet XIII.
2007. február 12., szerda délután - este
Én, a Szeretet tanítom népemet – XIII. fejezet
Én, Aki Vagyok, és Aki a Szeretet és a Fény, és Annak Megtestesült és Megújult Gyermeke is Vagyok, kérem, hogy értsd meg jól e Szókat.
Ennek a népnek, amelyben élitek létetek, komoly hagyOMánya és ereje, megújulási, másoknál gyorsabb megújulási ereje van.
És most beszéljünk erről az erőről.
Ennek az Erőnek eredője
a HIT,
a Jóban és Igazban, a Megújító Igazban való Hit.
Addig, amíg népeteknek élt ez a „közvetítője”, addig Hitén, és megőrzött, folyamatosan megújított Tudásán át hatalmas Erőt, Teremtő Erőt birtokolt (használt és birtokolt).
A „sötétebb” korszakokban a megőrzött Tudás-alapú Hit volt az, ami kapcsolatot teremthetett Égi és a földi, vagyis az emberi szív és elme által felfogható és megtapasztalható, illetve az ezen túli, de egyértelműen létező Valóság között.
Akkor, amikor az emberek figyelték a szívüket és igyekeztek értelmezni, megfejteni a kapott üzeneteket, jeleket, teljesen egyértelmű volt minden létező számára, hogy az üzenetek a „láthatón túlról”, egy másik, és rendszerint magasabban álló Valóságból érkeztek – mindaddig, amíg ki nem kiáltották, hogy ezek az „ördögtől” erednek.
A Yotengrit könyvekből már ti is ismeritek, hogy a Gonüz eredetileg a Nap-Atyát (naporcájú férfi isten), vagyis a Teremtő Női Minőség melletti, a „Nagy Központi Nappal” együtt a fizikai valóságot is alkotó Atyai Erőt, vagyis „Fény-minőséget” jelentett – és ezért a bácsák és társaik mindig is nagy fájdalommal emlegették, hogy „azok” mit tettek Gonüz Atyánk nevével.
A Gonüz gonosszá vált egyházatok szemében – és azzá lett (hitetek és félelmeitek által!) létetekben is. (Vagyis az egyházatok „beszennyezte” Hiteteket!)
A „Gonüz”, vagyis Atyai Erőtök sokszor beszennyezte hitetek miatt magát és magját – és ideje megtisztulnia. Amen. És Jézus kínszenvedései is részben már erre mutattak, és az Áldozat Által vállaltak sajnos az Ő vonatkozásában még MOST is, a mai napig is tartanak. Áldozatában volt egy rész, ami a földi, és volt egy rész, ami „Égi” Áldozat volt, és az androgünön túl (vagyis a hím és női minőséget is egységként magába foglalón), illetve az Anyai minőségen túl mint „férfi-minőség” vállalta a megtestesülést és alászállást, és az áldozat bemutatását. Rendszerint nők vagy gyermekek váltak áldozattá nagyon sok helyen, illetve önfeláldozó férfiak is léteztek bizonyos körökben, de a „férfi-minőség”, a férfi „princípium” Igazi és valós áldozatát még nem ismerte a történelem.
Jézusnak volt egy nagy vállalása – Létének az Anyai minőségért való lehozatala és feláldozása. Tudta azt is, hogy ilyen áldozat előtte nem volt, és talán nem is lesz soha – hogyha áldozata beteljesíti létét, és a sérülései, sebesülései is ezt vetítik elénk: az Áldozata vagy a megújulásban, vagy pedig a végső megsemmisülésben, pusztulásban a végéhez közelít.
Talán nem kellett volna ennyit szenvednie, ha a követőinek és a tanítványainak lett volna elég tudása és ereje megvédeniük Őt – de sajnos a Föld állapotát ismerve erre kevesebb volt az esély.
Jézus, amíg csak tudott, adott és tanított. Tanított még akkor is, amikor ereje fogytán, fogytán volt. Tanított akkor is, amikor azt látta, hogy még tudatos tanítványai is sorra megszegik szavukat, nem tisztulnak, nem dolgoznak, nem teszik dolgukat. Sokat adott – és ereje, Erője elfogyott. Hite van csak, hogy talán majd egyszer mindazok, akiket támogatott, és akiknek adott, azok majd felnőnek Tudáshoz s feladathoz, és visszaforgatnak majd Tudásukból is az Égi Éneken át Neki, Aki eddig mindenkinek csak adott és adott…
Jézusnak Hite és Erője is – ugyanúgy, ahogy népeteknek is, megfogyatkozott. Nézi népetek, és látja, hogy Hitetek és Reményetek, és ezek miatt Tudásotok és Szeretetek is egyre betegebb és egyre kevesebb. Sokan vagytok már, akik „tesztek” – de még nem eleget! Nem elegen, és nem eleget! Nem értitek, hogy EZ AZ UTOLSÓ, s még az áldozatból kinőtt létetek talán utolsó, utolsó földi létetek! Nem értitek, hogy talán soha többé nem lesz Föld, s nem lesz Létetek, hogy ha itt most minden tőletek telhetőt, vagy még az annál is többet meg nem teszitek. „Erőn” is túl, mert ma még sokan nem ébredtek, vagy éppen a Föld Felemelkedése és túlélése ellen tesznek. És az ilyeneknek erői elvesznek, és ellenetek tesznek – a Lét, a Fejlődés, és a Megmaradás ellen tesznek.
Tehettek olyat is, amivel segíthettek, amivel gyorsabban és többet tehettek. Tehettek olyat, hogy Új Életet nyertek, és tehettek olyat, amitől Jobbak és Igazabbak lesztek. Tehettek olyat, amivel mind Magatoknak, mind pedig Égi Énjeiteknek segítetek – és ez ennyi:
SZERESSETEK – ÉS HIGGYETEK!
Higgyétek, hogy szíveteken át Lényetekben Új Élet éledt!
Higgyétek, hogy Általatok és Bennetek kel Új Életre Létetek!
Higgyétek, hogy Hit – Tudás és Szeretet a Lényetek, Részetek, és ezekben, Bennük Új Életre keltek!
Hinnetek kell – ez az első lépésetek! Hinni, hogy mindannyiótokban ott a Szeretet és az Élet! Hinni, hogy minden Áldozat és élet, amit eddig éltetek – fentebb vitt titeket, és most, az itt lévő Új Energiák megsegítik a Létetek, megsegítik ébredésetek.
Ha nincs Hit – akkor nincs Szeretet. Ha nincs Hit és Szeretet, akkor Igaz Tudás bennetek nem éledhet! Hitetek és Szeretetek az ÚT, amin az Új Lét és Tudás Térbe és Időbe, Teretekbe és Időtökbe léphet, hogy megváltson, MEGVÁLTSA Létetek. Mert az Áldozat Korszaka véget ért, és most FEL kell vennetek eddig őrzött és gyarapított Tudásotokat és Erőtöket. Mert az Áldozat Korszaka véget ért – ezért hát ne szenvedjetek, hanem sorsotok fonalát immár TUDATOSAN a kezetekbe vegyétek!
A Tudás és Szeretet Korszaka jött el – de nem „kívülről”, hanem csakis Általatok, „belülről”, szíveteken át kelhet életre.
Fontos, hogy „kössétek és földeljétek” az érkező erőket, de még fontosabb, hogy MA MÁR HASZNÁLJÁTOK, rendeltetésük szerint használjátok is őket!
És ezt hogyan tehetitek meg? Ebben csakis az Isteni, Égi Ének vezethetnek, hisz „Ők várják”, hogy veletek, „előre küldött” Részeikkel Itt, a Dualitás világában Egyesüljenek. Ők a legjobb tanítóitok – a Saját Isteni Ének – és erről már Én is, és az Úr Krisztus is, a Szűzanya is oly sokat beszéltek. De van-e Tudásotok és Hitetek, hogy tőlük tanuljatok, és velük Együtt lépjetek? Van-e Tudásotok és Hitetek nektek, akik már az Égi Énekkel beszéltek? Halljátok, értitek-e: EZ AZ UTOLSÓ, UTOLSÓ LEHETŐSÉGETEK! Ha a szavukat nem halljátok – akkor elvesztek!
Gyakoroljátok a Lélekkel, és az Isteni Énnel való beszédet!
Gyakoroljátok, kérdezzétek – és figyeljétek az érkező válasz-jeleket. Mindannyian erre, ERRE készüljetek, ne pedig poli-tikusaitokat figyeljétek!
Az Igazra, Valóra figyeljetek,
Erőt és Tudást a tovább-lépéshez Belőle merítsetek!
És ahogy visszatér Erőtök és Hitetek – talán az Úr Krisztus is ismét testet ölthet Bennetek – mert ez A Terv, ezt ne feledjétek: az Úr Krisztus megújulni szándékozik Bennetek. A Második Eljövetelre BELÜLRŐL, a belsőt figyelve, Hittel, Alázattal, Szeretettel készüljetek.
Tudás – és Hit – és Szeretet –
Egymást erősítve,
EGYBEN,
Bennetek Éledve
Léteznek.
„Szomorúságunknak” oka, hogy sok olyan, nap mint nap megjelenő erő (kapu) van köztetek, amit észre nem vesztek, és erőivel nem éltek.
Olyan, időtlen és teretlen tudás jár köztetek, amit kellően nem értékeltek, s nem látjátok át erejét. Ti magatok is hordoztok belőle, csak még nem tudjátok felnyitni, pedig időt és erőt nyerhetnétek. Nyerhetnétek (belőle és) vele!
Időtlen, és ezért Létetek bármely pillanatában beléphet, beléphetne – Higgyetek benne, higgyetek mindennél jobban benne. Vond be vágyaiddal és álmaiddal ez igaz erőt, meríts belőle Tudást és Erőt! Hidd, hogy ÉL benned Tudás és Szeretet, és hidd, hogy mindez a Rész/Egész benned feléled! Hidd, hogy a Tudás ott van Tebenned, és hidd, hogy mindez már most a tiéd, már most a tiéd lehet!
OmMaat Ré Vagyok, és kérem a figyelmedet. Figyeld meg Léted-Életed minden feléd küldött apró kis jelét, és elemezz minden tebenned / veled megtörtént dolgodat – és kezdd el TUDATOSAN tenni minden, még a legapróbb dolgodat is. Figyeld az ismétlődő, a felkavaró történéseket, és figyeld az örömet és békességet hozó eseményeket! Figyelj MINDEN belső és külső jelet és apró rezdülést – nem ördöngősség ez!
Ne menj el az ÉLETED mellett, mert segítséget és figyelmet kér – jelez, hogy ÉLNI AKAR BENNED.
VEDD ÉSZRE A SAJÁT JELEIDET!
EMBER!
AZ ÉLET ÉLNI AKAR BENNED!
OmMaat Ré
*****
Ősanya – Kaltes Istenasszony imája:
BoldogAsszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!
Nagy ínségben lévén, így szólít meg Hazánk:
Magyarországról, Édes Hazánkról
Ne felejtkezzél el szegény Magyarokról!
Nyisd fel az Egeket sok kiáltásunkra!
Anyai Palástod fordítsd oltalmunkra!
Magyarországról, Édes Hazánkról
Ne felejtkezzél el szegény Magyarokról!
Kegyes szemeiddel tekintsd meg népedet!
Segéld meg áldásra Magyar Nemzetedet!
Magyarországról, Édes Hazánkról
Ne felejtkezzél el szegény Magyarokról!
Sírnak és zokognak árváknak szívei,
Hazánk pusztulásán özvegyek lelkei!
Magyarországról, Édes Hazánkról
Ne felejtkezzél el szegény Magyarokról!
Vedd el országodról ezt a sok ínséget,
Melyben torkig úszunk! Ó, nyerj békességet!
Magyarországról, Édes Hazánkról
Ne felejtkezzél el szegény Magyarokról!
Irtsd ki, Édesanyánk, az eretnekséget,
Magyar nemzetedből a hitetlenséget!
Magyarországról, Édes Hazánkról
Ne felejtkezzél el szegény Magyarokról!
Hogy mint Isten Anyját régen tiszteltenek,
Úgy minden magyarok most is dicsérjenek!
Magyarországról, Édes Hazánkról
Ne felejtkezzél el szegény Magyarokról!
Tudod, hogy Szent István örökségben hagyott,
Szent László király is minket reád bízott!
Magyarországról, Édes Hazánkról
Ne felejtkezzél el szegény Magyarokról!
Sokat Fiad ellen, Lányod ellen, Gyermekeid ellen, és ellenetek – sokat vétettünk,
De könyörögj érettünk, s Hozzátok megtérünk!
Magyarországról, Édes Hazánkról
Ne felejtkezzél el szegény Magyarokról!
(Bátonyterenye, 2006. november 2.)
2007. február 12., hétfő, 21.43
Én, Aki a Fény és a Szeretet, és Annak Megújult és megszentelt és Örökké Élő Gyermeke is Vagyok, kérem, hogy add tovább szavaim.
Ugyanúgy, ahogy a Hit elindít(Hat) Titeket, ugyanúgy elindít(hat) Benned és Bennetek eddig nem ismert és nem tapasztalt folyamokat.
Ugyanúgy, ahogy a Szeretet megválthat Titeket, megválthat Téged is.
És ugyanúgy, ahogy a már részetekké lett és bennetek élő Tudás felfokozhat – felgyorsíthat minden átalakulást, úgy felgyorsíthatja a Te saját utadat is.
Azért ismételtem ezt át, mert még nem értitek, hogy nem csak a nép, a népetek, hanem SAJÁT előrelépésetek és fejlődésetek záloga is ebben a Háromas Egységben (Hit és Tudás és Szeretet) ered, és minden, és a Mindenség továbblépésének a záloga is ez: a MEGÉLT Hit (Remény), Tudás és Szeretet.
Olyan sokszor elmondtuk már, hogy csak szavaknak hiszitek. Olyan sokszor megmutattuk már – és meg is tapasztaltátok már! -, de mégsem hiszitek. Olyan sokszor eljátszottátok már e hitetlen szerepet – most végre cseréljetek – higgyetek!
Nem fogok ma „mélyen szántó” vagy „magvas” gondolatokat átadni nektek, ehelyett inkább mesélek. Mesélek, mert a mesékben ti magatok is könnyebben felismeritek az Igazat és a Szépet.
Ennek a mesének még nincsen meg a címe, és nincsen meg a befejezése sem.
Nincsen meg a címe, mert majd a befejezésétől függ a címe. Vagy ez lesz a címe: „Életemben”, vagy pedig az: „Halálom napjára”.
Ha ez elsőre készültök, akkor más lesz a vége, míg ha az utóbbira, akkor megint más lesz a mese szövése.
Ahogy az már lenni és élni szokott, élt egyszer egy öreg király, akinek nagyon sok fia és leánya és unokája élt szerte birodalmában.
A királynak mégsem volt nyugovása, és folyvást aggódott gyermekei miatt, hogy azok majd mire fordítják és mire használják majd az általa átadott javakat, és vajon jól gazdálkodnak-e majd mindazzal, ami tőle hozzájuk, reájuk jutott.
Ennek a királynak, a sok aggódás miatt, nem volt nyugalmas az élete, és azt kívánta, hogy bárcsak ne lenne fia-lánya-gyermeke, mert akkor nyugodtan alhatna, nyugodtan élhetne. Meghallgatta kérését az Isten, és az egyik napra virradóra mindegyik gyermekét elvitte. Búsult aztán az öreg király – ej, dehogy is gondolta ő komolyan, csakúgy mondotta azt, hogy jó lenne nélkülük, pedig hát mindenei a gyermekei és unokái. És mert igazán és a szívéből kérte, ott teremett mellette mindegyik unokája és gyermeke. Lett nagy vigadalom, és mert e kérés a gyermekeit és unokáit is megrettentette, így ők is átérezték fontosságát a percnek, amelyben visszanyerték az életüket.
Telt-múlt az idő, és a király nagyon beteg lett, és az unokái és gyermekei ismét köré sereglettek. Összedugták a fejüket a gyermekek, hogy ezen alkalommal az öregnek milyen örömet szerezzenek, hisz már lehet, hogy csak utolszor lehetnek élve vele együttesen.
Kitalálták, hogy egy színt játszanak, egy színt, amelyben mindegyikük elmondja, hogy az apát vagy nagypapát mivel marasztalja. Sorra jöttek az unokák és a gyermekek, és mindegyik elmondta, hogy mivel kéri – maradjon még az öreg, és ne akarjon elmenni, hanem segítse létével létüket.
Újítani akartak persze néhányan, és azt szerették volna, hogyha a papa és apa még ezeket meglátja, míg mások gyermekeket vártak, és szerették volna, ha még megismeri a legkisebb unokákat. Az egyik kicsi gyermek pedig énekeket zengett, és elmondta, hogy még sok ilyen szépséget szeretne szerezni, hogy a nagypapát vidámabb kedvre tudja deríteni.
Volt egy kicsike leány, aki még alig tudott járni, és talán még nem is volt teljesen tisztában ennek a nagy felhajtásnak az okával, egyszerűen csak érezte azt a törődést és szeretetet, ami körbevette a királyt. Nemigen tudott még sem éneket, sem verseket, csak azt érezte, hogy itt mindenki mindenkit nagyon szeret, és szerette az életet. Nem igen tudta még elmondani, hogy mi is az a szeretet, amit érez, és ezért csak egyszerűen odaült az ágy széléhez, és nézte, amit a többiek tettek. Közben persze elálmosodott, és az öreg királyhoz (mert hogy az édesanyja is szerepelt) egyre közelebb húzódott, majd a király takarója alá szépen bevackolódott.
Nézte-nézte a király a sok-sok szépet és unokát és gyermeket, és már nem aggódott, mert tudta, hogy országa s világa (ennyi szép gyermeket maga után hagyva) nem veszhet kárba. Nem is tűnt fel a számára, hogy a kicsi gyermek befészkelte magát a párnára s elaludt. Betakarózott a kis lélek, és senki sem vette őt észre, hisz mindenki csak a királyt, a bölcset s az öreget figyelte. Nem tűnt fel az sem, hisz kicsike volt még nagyon, hogy nem emelkedett szólásra, és csak édesanyja sírása-zokogása hívta fel rá a figyelmet, hogy sehol sem találnak egy kicsiny gyermeket.
A sok szép és kedves szó után lett is riadalom – mert míg mindenki az öreget figyelte, addig senki sem ügyelt e kicsire. Egy kicsiny gyermek hiányzott – és a király az ágyából kiugrott – uccu, keresni kell, mert ki tudja, hogy közben az a kicsi merre mehetett el. Felforgattak konyhát és kamrát, átnézték az egész házat – csak egyetlen helyet nem: a királyi ágyat. Búsult az öreg király, hogy miatta, a reá forduló figyelem miatt történhetett meg ez a baj, hogy az egyik legkisebb unokája eltűnt nyomtalan.
Nem tudott pihenni, és a szemét sem hunyta le, elkerülte az álom, mint annak idején, amikor amiatt aggódott, hogy mi lesz majd országával és világával, ha majd nem ő lesz a trónon. Hej, mennyivel nagyobb volt most az aggodalma az egyetlen piciny, hiányzó leányka miatt! Hej, hányszor többet adna most annak, aki e leánykát visszahozza, mint adott volna annak, aki őt még annak idején, régen megnyugtatja! Imára kulcsolta a kezét, és kérte az Istenét, hogy vezesse a szívét a kicsi leányka mellé, s az ágya mellé térdepelt, és lehajtotta ősz fejét – és lássatok csodát: a takaró megmozdult, és alóla egy szőke, kék szemű leányka-arc kifordult. Csendben maradt a vén király – és zokogott, hogy az a kicsi, eleddig nem is ismert kicsi leányka békésen az ágyában szuszogott. Megsimogatta és betakarta, és a szolgákkal megüzente, hogy meglett a leányka.
Mi ebből a tanulság? Talán az, hogy nincsen számunkra igazi értéke annak, aminek nem érezzük a hiányát. És az is, hogy mindegyik kérésünk és tettünk, hogy ha az a szívünkből jő, akkor meghallgattatik – és megjutalmaztatik. És az is lehet, hogy a legkisebb pontocska, bolygócska elvesztésének fájdalma lesz majd az, ami a megvénült ősz királyt új életre sarkallja. És ki vagy Te a mesében? A király vagy gyermeke? Vagy a legkisebb unoka? És Téged ebben a királyságban, ebben az életben mi az, ami itt tarthatna és Új Életre sarkallna? Mi az, amit átmentenél a Hol-napra? És mi az, amit nem vihetsz magaddal az utadra? Van-e oly szépsége e piciny kis ébredő bolygónak, létnek, ami megmenthetne téged? Téged, Aki Vagy?
És a mese címe ez legyen: Megyek az Új Életbe…
OmMaat Ré
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
'
