R�szletek a Mi�rt megy�nk mi magyarok haza? c�m� k�nyvb�l, amelyet 2006-ban �rtam (egy kicsit a m�hoz is igaz�tva):

Els� k�nyv

HAZAMEGYEK!

A tervez�

Ezen a reggelen G�bor �gy �bredt, hogy tudta: ma minden megv�ltozik. �let�ben el�sz�r biztosan �rezte, hogy �lete m�t�l sz�ges ellent�te lesz mindannak, amiben eddig �lt. �lete eddig nem volt t�l v�ltozatos: minden reggel munka, minden este pihen�s.

Tegnap valami t�rt�nt. Olyan hihetetlen volt az eg�sz, hogy m�g most is alig meri elhinni, pedig minden igaz: megtapasztalta, �t�lte.

Tegnap munka ut�n a szok�sos �ton indult haza. Nem volt ideges, nem volt f�radt. Vezetett, zen�t hallgatott. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy aut�ja mag�t�l megy. Keze a korm�nyon volt, �rezte a b�rt a kez�ben, de agy�val „tudta”, hogy most nem � vezet. �rdekes m�don nem volt benne f�lelem. Ment az aut�, de egy id� ut�n m�r fogalma sem volt arr�l, hogy merre j�r. Mindez az�rt volt nagyon k�l�n�s, mert izmaival maga ir�ny�totta az aut�t: sebess�get v�ltott, indexelt �s meg�llt, de fogalma sem volt arr�l, hogy merre j�r. „�lmodom” – gondolta el�sz�r, de nem �lom volt: �lt �s vezetett. Mindent pontosan �t�lt, mindent pontosan �rzett. K�l�n�s m�don mindezt teljesen „term�szetes” �llapotk�nt kezelte. M�g �r�lt is, hogy �jra vezethet. „Mi t�rt�nik?” – �tvillant az agy�n, de m�r el is t�nt a k�rd�s. Vezetett �s vezetett, indexelt �s v�ltott.

Egy magas h�z el�tt meg�llt. Kisz�llt az aut�b�l, �s bement a kapun. A h�zban t�bb lak�s is volt, �s � bement az egyikbe. Nem j�rt erre soha �let�ben, m�gis tudta, hogy hova j�tt. Bent emberek �ltek, �s v�rt�k �t. Bement �s k�sz�nt, majd le�lt egy sz�kre. Nem ismert egyetlen arcot sem, de mind ismer�s�k voltak. M�g egy emberre v�rtak, � is meg�rkezett hamarosan. �ltek �s besz�lgettek. Mindenki elmondta, hogy mi�rt j�tt, �s � is elmondta, hogy az�rt j�tt, mert napk�zben megl�tta a „jelet”. A jel k�z�s volt: egy rep�l� t�rgy volt az �gen, ami a tudtukra adta, hogy mikor �s hova menjenek. Ez�rt indult el ma hamarabb a munkahely�r�l. Mindenki l�tta a jelet. E rep�l� t�rgy nem volt m�s, mint egy felh�, ami k�djaikat hordozta. Az � k�dja egy ejt�erny� volt. Ejt�erny� form�j�nak l�tta a t�rgyat, vagyis a felh�t. K�l�n�s felh� volt, mert eltakarta a Napot, �s ahogy eltakarta a Napot – feln�zett r�. R�gz�tette mag�ban, hogy olyan, mint egy erny�, majd folytatta �tj�t. Mindez reggel t�rt�nt, ahogy munk�ba ment. Mindenki m�shol �s m�smilyen form�t l�tott. K�z�s csak az volt a t�rt�netekben, hogy mindenki l�tta az �gen azt a jelet, ami ide vezette. Voltak n�k �s f�rfiak, id�sek �s fiatalok, l�tt�k a jelet �s j�ttek. Kider�lt az is, hogy mi vezette ide �ket: egy hang. Egy hang, mely ir�ny�totta �ket. Volt, aki hallotta, volt, aki csak „tette a dolg�t”. Mindez olyan term�szetes volt, mint az, ha az ember let�p egy f�sz�lat �s elr�gcs�lja. Eg�szen megv�ltoztak a gondolatai. Mindez az�rt is k�l�n�s, mert soha esz�be sem jutott volna elr�gcs�lni kor�bban egy f�sz�lat. Most meg ez volt a legterm�szetesebb.

A szob�ban t�rt�nt vel�k valami k�l�n�s dolog. Olyan �rz�se volt, mintha f�ny j�rta volna �t a test�t, mintha minden ott lev� „f�nyesebb�” v�lt volna. Volt k�zt�k egy gyermek is az �desanyja �l�ben, aki nagy csod�lkoz�ssal n�zett mindenkire. Amikor ez a „f�ny-f�rd�” v�get �rt, a gyermek mindenkihez odament �s meg�rintette – puha kis keze mintha megcs�pte volna �ket. Olyan volt, mintha mindenkit „visszahozott” volna valami f�nyes helyr�l. Ott is volt, nem is volt – k�l�n�s �rz�s volt. A visszat�r�s ut�n kezet fogtak �s �t�lelt�k egym�st, �s mindenki ment haza, a saj�t otthon�ba. Pontosan tudta, hogy merre van az otthona, pedig biztosan tudta, hogy soha nem j�rt azon a helyen el�tte. Otthon �gyba d�lt, �s m�r aludt is.

Reggel, ahogy hajtott a munkahelye fel�, azon t�n�d�tt, hogy mi v�r ma r�. M�skor m�r ilyenkor is a napi munk�n j�rt az agya, de most fel sem mer�lt benne a munka. Valami m�s fog ma t�rt�nni, ezt pontosan tudta. Tudta azt is, hogy minden rendben lesz �gy, ahogy lesz, mert „minden a hely�n van”.

Bent a munkat�rsak �lt�k megszokott �let�ket. Egy �j vezet�t kaptak, aki ma mutatkozik be. Sokan tal�lgatt�k, hogy ki ker�l majd fentebb, lesznek-e v�ltoz�sok, de mindezek most teljesen hidegen hagyt�k. D�lben, pontosan d�lben, megsz�laltak a szir�n�k. T�z �t�tt ki az �p�letben, �s mindenkinek gyorsan el kellett hagynia a hely�t. Mivel v�rhat� volt, hogy aznap m�r nem mehetnek vissza, �gy mindenkit hazaengedtek. M�g soha nem volt t�z az �p�letben, soha nem is tal�lkozott �l� t�zzel.

Mindez csak akkor jutott esz�be, amikor m�r az otthona el�tt �llt. Otthon minden a r�gi volt – nem rep�ltek hely�kre sz�thagyott ruh�i, k�nyvei, �s ed�nyei sem mosogat�dtak el. Tegnap kellett volna j�nnie a bej�r�n�nek, de valami k�zbej�tt. Nem szerette a rendetlens�get, de nem szeretett takar�tani sem. Mi�ta elk�lt�z�tt az �desanyj�t�l, k�ptelen volt rendet tartani. K�ptelen volt reggel �sszepakolni, �s k�ptelen volt erre este is.

Amint azon t�pel�d�tt, hogy rendet rakjon-e, megsz�lalt a telefon. �desanyja hallotta, hogy t�z volt a munkahely�n, �s biztos akart lenni benne, hogy nem esett baja. J�l esett neki a f�lt� anyai sz�, �s megnyugtatta, hogy semmi baja – �s most �pp az a legnagyobb gondja, hogy kitakar�tson-e. �desanyja felaj�nlotta, hogy �tj�n seg�teni hozz�. Mi�rt ne? �gyis r�gen l�tta. P�r perc m�lva �jabb telefonok �rkeztek – mindenki azt tudakolta, hogy j�l van-e. J�l volt, soha jobban. Azt�n amikor meg�rkezett az �desanyja, furcsa dolog t�rt�nt: el�sz�r l�tta �desanyj�t „embernek”. Nem any�nak, hanem h�s-v�r embernek. J�l estek gondoskod� szavai, �s gyorsan rend is teremt�d�tt. Elk�s�rte �desanyj�t egy k�zeli boltba, majd ott elv�ltak �tjaik.

Este �lmos f�radts�g ragadt r�, �s egyik pillanatr�l a m�sikra m�ly �lomba zuhant. Reggel munk�ba ment, �s m�r nyoma sem volt az el�z� napi t�znek. Minden rendben volt, minden m�k�d�tt, pedig valami komoly elektromos t�z puszt�tott. Megjelent az �j vezet� is, kicsi �s kopasz ember volt, kedvesen �dv�z�lt mindenkit. „Biztosan tud, ha ilyen magasra jutott” futott �t agy�n a gondolat, azut�n visszament a munk�j�hoz.

H�zakat tervezett. Szerette ezt a munk�t. Sok egyedi k�v�ns�g volt mostan�ban, �s ezek n�ha igazi kih�v�st jelentettek sz�m�ra. Szerette beosztani a teret, megteremteni egy otthon alapjait. Amilyen rendszeret� volt a munk�ban, olyan zil�lt volt az �lete. K�ptelen volt hosszabb kapcsolat kialak�t�s�ra. J� volt, ha n�ha volt mellette valaki, de nem v�gyott tart�s k�t�tts�gre. Tulajdonk�ppen �lvezte, hogy senkihez sem k�t�tt. Gondolt egyet, �s m�r el is utazott. Gondolt egyet, �s m�r ott sem volt. Nem szerette a k�t�tts�geket. Gyerekk�nt sokszor n�zte a sz�leit, akik miatta maradtak egy�tt. �desanyj�t nagyon szerette, de apj�t kev�ss� ismerte. Egyszer �desapja elmes�lte, hogy m�r m�st szeret, de am�g � a fia, addig �desanyj�val marad. Mindig sietett, mindig rohant. Val�sz�n�leg �polta m�sik kapcsolat�t is, azt�n elvitte a sz�ve. Egyik pillanatr�l a m�sikra meghalt. �desanyja is felszabadult, mi�ta elk�lt�z�tt otthonr�l, t�bbet mozog, t�bbet utazik. Nem igaz�n v�gyik ilyen csal�dra. M�smilyenre se. J� �gy egyed�l.

Eleinte nem volt k�nny� megszokni a mag�nyt. Ink�bb „technikai” okai voltak ennek: sose volt otthon semmi, se �lelem, se tiszta ruha, ezt mind meg kellett szervezni. N�ha felj�tt egy-egy l�ny, de nem akarta, hogy maradjanak. Biztosan j� lehet, ha k�t ember egym�sra tal�l, de t�le nagyon t�vol �llt az az �rzelem. Sz�leit nem l�tta boldognak, rokonai alig voltak. Testv�re sem volt, b�r gyerekk�nt szerette volna, ha van egy b�tyja. De ez ugye technikailag is kivihetetlen volt.

Amikor el�sz�r ment iskol�ba furcsa volt az a sok gyerek. Egyik-m�sik a bar�tja lett, majd megszakadtak ezek a kapcsolatok. Nem �rezte rossznak mag�t, ami�rt k�ptelen volt m�ly bar�ts�g kialak�t�s�ra. J� tanul� volt, �s ez el�g volt.

A munk�j�t szerette. Szerette a r�szleteket, az apr� finoms�gokat. Pontosan l�tta, hogy mit tervez. Szerette az egy�ni k�v�ns�gokat �s r�szleteket, sz�neket �s form�kat. Szerette a h�zait. Egyszer egy nagyon k�l�nleges megb�z�st kapott. Egy nagyon ismert �p�let homlokzat�t kellett �talak�tani. Neh�z feladat volt, mert meg kellett �rizni az eredeti jelleget, de bizonyos �j dolgokat is el kellett helyezni rajta. Izgalmas �s sz�p munka volt. Az�ta nagyon komoly megb�z�sokat kapott. Kicsit belel�t a tervez� a megrendel� lelk�be is egy ilyen munka sor�n. Minden h�z egyedi, minden k�r�s egy�ni. �rdekes �s sz�p munka. Szerette.

M�r egyetemi �vei alatt is „�rezte”, hogy milyen h�zakat szeretne majd tervezni. Akkor m�g teljesen �j volt az elk�pzel�se, csak mag�ban „�p�tgetett”, azt�n egy kolleg�ja meg is �p�tette az � egyik �lm�t. Egy�tt dolgozt�k ki a r�szleteket, �s ma egy ilyen h�zban �l � is. Megint �j �tletei vannak, melyekr�l m�g nem besz�lt senkinek. „Forradalmi” �j�t�sok ezek, m�s anyagok, m�s technik�k kellenek hozz�. Olyan �p�leteket is tervez most, amiben „nagycsal�dok” �lhetnek. Minden h�z ’t�bb funkci�s’, �s a h�zak szintjei is v�ltoztathat�k. T�bb �n�ll� lakr�sz, t�bb k�z�s helyis�g van benne. Minden h�zhoz udvar �s erk�ly is tartozik, melyeken �t szint�n megk�zel�thet�k az egyes r�szek. T�bb vari�ci� van m�r k�szen pap�ron �s a fej�ben. Vannak v�rosi, �s vannak vid�ki tervei, kisebb �s nagyobb szabad terekkel. Nagysz�lei �ltek r�gen egy olyan h�zban, ahol t�bb gener�ci� is �lt egy�tt. Volt a „nagyh�z”, �s voltak lakr�szek id�sek sz�m�ra. � gyakran volt vend�g ezekben a kis lakr�szekben, �s nagyon szerette ezek hangulat�t. Minden att�l f�gg, hogy h�ny csal�d �l egy�tt. Ez az �j ir�ny egy vid�ki �tja sor�n �tl�tt fel benne nemr�g, amikor egy r�gi, hasonl� �p�t�s� h�z el�tt hajtott el, mint amiben nagysz�lei �ltek. Az emeleti r�sz mindig a gyerekek birodalma, a f�ldszinti r�sz pedig a sz�l�k �s k�z�s helyis�gek ter�lete. Lent a pinc�ben van a gar�zs �s a t�rol� helyis�gek. Ezek olyan helyis�gek, amik ak�r m�helly�, ak�r hobby-helly� is �talak�that�k. Kisebb-nagyobb kert minden h�z r�sze. S�t, olyat is elk�pzelhet�nek tart, hogy h�zak egym�s mellett, egy telken is lehetnek, bels� �sszek�ttet�ssel. Sz�val, most ilyen nagycsal�dos h�zakon t�preng.

A form�l�d�

Amikor ma �rok, m�g nem tudom, mi lesz a „v�ge”. Napl�t �rok nektek, kik majd ut�nam j�tt�k. Napl�t �rok �letemr�l, �s mindarr�l, ami velem t�rt�nt. Nem gondoltam soha arra, hogy �rni fogok, pl�ne nem k�nyvet. �n is, mint mindenki, �rtam verseket gyerekk�nt. Minden gyerek szereti a r�met, de nem vagyok a szavak embere. Tal�n ez�rt is szerettem a munk�mat, mert agyam sz�lem�nye m�gis l�that�v� v�lt – pap�ron, �s a val�s�gban is. Megterveztem egy h�zat, amit m�sok meg�p�tettek. Megterveztem egy otthont, amit m�sok igazi otthonn� tettek. Eny�m volt a felel�ss�g, hogy minden a hely�n legyen, de m�sok� a megval�s�t�s, akik v�g�l fel�p�tett�k �s lakt�k.

Szerettem a munk�m. Szerettem megalkotni a form�t, mely majd otthon lesz. �s szerettem a munk�m, mert valami otthonos �s maradand� ker�lt ki a kezeim k�z�l.

Nagy felel�ss�g tervezni. Ismerni kell a helyet, ahol az �p�let, a terv megval�sul. Ismerni kell az otthon lak�it, hogy nekik is megfelel� teret ny�jtson. �s ismerni kell az anyagot, mely majd megadja a form�t.

�n is laktam olyan h�zban, ahol „minden a hely�n volt”. Egy ilyen h�z, egy ilyen otthon �l �s lakhat�. �s laktam kertben, pomp�ban, d�szben gazdag h�zban, mely hideg volt �s �lettelen. Ma egy olyan helyen �lek, ahol nincsenek falak. Vagyis vannak, de eg�szen m�sok, mint amit ti annak ismertek. Ezek a falak nem k�b�l vannak, hanem „f�nyb�l”. F�nyl� �s meleg falak v�dik az otthont. F�nyl� �s meleg falak v�dik az otthon meleg�t, �s a „teret”, mely m�r nem is l�tezik.

Ezen a helyen, ahol �n lakom, nincsenek falak. Vannak n�v�nyek, �s vannak m�s �l�l�nyek, de eg�szen m�s ez a „F�ld”, mint amin ti �ltek. Itt is van F�ny �s �rny�k, de megf�rnek egym�ssal. Itt is vannak emberek j� �s rossz tulajdons�gokkal, de m�r m�s „t�rben” l�tezem. Ezen a F�ld�n, az ’�j F�ld�n’, m�r nem puszt�t a sz�l, nem puszt�t vihar, nincsen h�bor�. Ezen a F�ld�n m�r m�sk�nt �lek: alkotok �s alkotok eg�sz nap, �s alkot�saim �letre kelnek. Bennem teremt�dik a gondolat, �s a gondolat megteremti az otthont. Megv�ltoztatom a tervet, �s a terv v�ltoz�sa megv�ltoztatja form�j�t.

Hihetetlen lehet�s�gek �llnak el�tt�nk: gondolatainkkal teremt�nk. Gondolatainkkal hatunk az „anyagra”, mely nem h�z m�r le t�bb�. Rendelkez�s�nkre �ll, �s mi szabadon alkothatunk bel�le. Megtanultuk azt is, hogy alkotni nagy felel�ss�g. Megtanultuk, hogy minden gondolatunk teremt. Megtanultuk, hogy teremt�seink oly gyorsak, hogy minden t�l�nk telhet� m�don f�kezn�nk kell gondolatainkat, mert amit kigondolunk, az m�r meg is jelenik el�tt�nk. Kezdetben kiss� neh�z volt f�ken tartani mindig mozg� elm�nk kerekeit, �s ez okozott is egy kis neh�zs�get. Sokan voltak, akik kivet�tett�k f�lelmeiket, �s ez bizony okozott neh�z pillanatokat. Meg kellett tanulnunk, hogy csak olyan gondolatokat �rlelj�nk, aminek sz�vesen l�tjuk az eredm�nyeit is.

Hogyan jutottunk el id�ig? Bizony nem volt k�nny�.

Egy sz�p ny�ri napon beborult az �g. Esett az es�, �s nem akart el�llni. Esett �jjel, esett nappal. Az emberek megr�m�ltek, otthonaik v�z al� ker�ltek, �s mindenki igyekezett valami magas helyre feljutni. Mindenki hozta az �rt�keit, legf�ltettebb kincseit, de bizony minden kincs el�bb-ut�bb v�zbe ker�lt. Mindenki igyekezett az �let�t menteni. Kicsik �s nagyok, �regek �s fiatalok mind azon igyekeztek, hogy �letben maradjanak. Hatalmas hull�mok most�k el az utakat, hidakat, h�zakat �s hat�rokat. Megsz�nt a „gazdags�g”, mindent elmosott a v�z. Sokan �ldozatul estek a v�znek, majd az ut�na j�v� sz�razs�gnak. �n az �desany�mmal menek�ltem a hegyekbe. Sok�ig maradtunk ott, mert a v�z magas volt. Nem volt �lelm�nk, nem volt m�r ruh�nk sem, csak a puszta �let�nk maradt. Gyakran eszembe jutott az a megmagyar�zhatatlan este, amit abban a h�zban t�lt�ttem. Tudtam, hogy ott megkaptam valami jelet, valami k�l�nleges er�t, ami seg�teni fog abban, hogy �tv�szeljem ezt az id�t. Est�nk�nt a mi kis csapatunk ki�lt a hegytet�re, �s im�dkoztunk. Nem agg�dtunk m�r szeretteink�rt, elfogadtuk, hogy c�lja �s k�ldet�se van �let�nknek. Egyre ink�bb �rezhet� volt valami l�gy jelenl�t, ami bebor�tott minket. Nem voltunk �hesek, nem f�ztunk, f�lelmeink lassan szertefoszlottak. Minden „term�szetes” volt. �n �s n�h�ny f�rfi j�rtuk az erd�t, f�t �s �lelmet kerest�nk, a gyermekek �s n�k egy�tt maradtak. A gyermekek k�l�n�s nyugalommal v�szelt�k �t a telet �s a k�vetkez� tavaszt.

Amikor a v�z apadni kezdett, mi is lentebb mer�szkedt�nk a hegyr�l. Semmi nem maradt r�gi otthonainkb�l, a v�z mindent elmosott. Nem tal�ltunk ed�nyeket, n�v�nyeket, semmit. Mivel test�nk nem gyeng�lt le az �hez�st�l, ez�rt nem est�nk k�ts�gbe. �jabb csoportokkal tal�lkoztunk, akik hozz�nk hasonl�an v�szelt�k �t a telet. J� volt l�tni m�s arcokat, m�s l�nyeket, akik t�l�lt�k a vihart. Mindenki „j�” �llapotban volt, nem volt senki sov�ny vagy beteg. Tulajdonk�ppen hihetetlen volt, hogy t�l�lt�k a telet �lelem �s v�z n�lk�l, de �gy volt. �s nemcsak mi, hanem sokan m�sok. Nagyon sokan. Gyermekek �s �regek, f�rfiak �s n�k egy�tt v�szelt�k �t ezt a neh�z id�t.

�n valami�rt pontosan tudtam, hogy ez �gy j�, ennek �gy kell lennie, agyam m�gis egy gyermek r�csod�lkoz�s�val n�zte, hogy szinte mindenki �letben maradt. Voltak, akik elmentek, akik nem akartak r�szt venni az �j vil�g �p�t�s�ben, de az emberek t�bbs�ge �letben maradt. A t�l �s a tavasz megtiszt�totta a F�ldet, megtiszt�totta a lelkeket. „K�szen �lltunk az �tra”. Nem tudtam pontosan, hogy mire �llunk k�szen, de k�szen �lltunk. Ben�pes�lt a sz�razz� lett f�ld, �s v�rtunk. V�rtunk, �s im�dkoztunk. H�l�t adtunk az �let�nk�rt. H�l�t adtunk az �lelem�rt, a f�ny�rt, a Nap meleg��rt, �s a meg-megsz�let� �letek�rt. Minden er�nkkel azon voltunk, hogy seg�ts�nk az id�seknek �s betegeknek. El�g k�l�n�s betegs�gek jelentek meg n�ha, mert a betegek vagy nagyon gyorsan rendbej�ttek, vagy nagyon gyorsan elmentek.

Egyszer k�l�n�s dologra lettem figyelmes. Egy asszony, akit azel�tt soha nem l�ttam, �telt osztott a betegek k�z�tt. Elmondta, hogy nem tudja pontosan hogyan ker�lt hozz� az �tel, de arra k�rte egy hang, hogy ossza sz�t a betegek k�z�tt. Azt�n mindennap egyre t�bb beteg gy�gyult meg, egyre t�bb �lelem jutott m�soknak is. �jfajta n�v�nyek jelentek meg, amik bebor�tott�k a teret, �jfajta �l�l�nyek jelentek meg k�r�l�tt�nk. Nem emberek voltak, de ember-szer� l�nyek. Seg�tettek �s gy�gy�tottak. Arra k�rtek, hogy maradjunk nyugodtak, mert hamarosan j�ra fordul a sorsunk. Ezek a l�nyek f�nyesek voltak, �s nagyon sz�pen besz�ltek vel�nk. Tudt�k a nev�nket, ismertek mindannyi�nkat. Nagyon szerett�k a gyerekeket, �s a gyerekek is �ket. Benn�nket is ellen�riztek, �s „felt�lt�ttek f�nnyel”. Ez t�bbnyire nem volt l�that�, de jelenl�t�kkor m�ly b�ke �s szeretet �rz�se j�rt �t benn�nket.

Kezdtek k�l�nf�le kiscsoportok kialakulni: volt, aki a gyerekeket tan�totta, volt, aki �lelmet gy�jt�tt, volt, aki beteget �polt, �s volt, aki im�dkozott. V�rtunk valamire, ami biztosan j�n. Csak nem tudtuk mire.

Mi�rt mondom mindezt? Mert ti, akik ma f�ldi testben �ltek, hasonl� v�ltoz�sokon fogtok �tesni. T�z vagy vihar, �rv�z vagy hull�m – de mind elvesztitek majd f�ldi javaitokat. Nem tudtok semmit �tvinni oda, ahov� tartotok. Csak az �letetek az, amit �tvihettek, minden m�s az eny�szet� lesz – elpusztul, hogy ti �lhessetek.

Nem mind �ritek meg, mert aki nem akar r�szese lenni az �tnak, az elmehet. A F�ld egy m�s kiterjed�s�ben �l tov�bb, ahol hihetetlen gazdags�g �s sz�ps�g v�r re�tok. Ez a gazdags�g a l�lek gazdags�g�n alapul. Elvesz�tetek mindent, hogy �j �letet kezdjetek. A forma v�ltozhat, de aki az �j F�ld, �j �let mellett d�nt, az a neh�zs�gek idej�n sem marad egyed�l. Megtapasztalja mindenki, aki az �j F�ldet v�lasztja, hogy nem hagyj�k �ket magukra a seg�t�ik, �s ezt a neh�z id�szakot egy�tt k�nnyen, vesztes�gek n�lk�l �tv�szelhetik. Bizalom kell hozz�, m�lys�ges bizalom magatokban �s a MEGTART�KBAN, akik m�r hossz� ideje k�sz�tik sz�motokra az �tmenetet. Nem az�rt dolgoztak �vezredeken �t, hogy testetek �s lelketek eny�szett� v�ljon. Nem az�rt �ltek ti sem emberi form�ban, nem az�rt v�llalt�tok fel ezt a neh�z �letet ebben a neh�z id�szakban, hogy elpusztuljatok. �lni sz�lettetek, �lni emberi form�ban, hogy bizalomban, tud�sban �s szeretetben meger�s�dve meg�lj�tek az �tmenetet. Nem az�rt k�sz�tettek fel seg�t�itek benneteket sok-sok �leten �t, hogy a c�l el�tt elbukjatok. Itt vannak veletek, mi m�r l�tjuk �ket, �s �rezz�k jelenl�t�k minden �ld�s�t: a tud�st, a b�lcsess�get �s a szeretetet, melyet �k k�zvet�tenek fel�nk. Gyermekek vagyunk mi, az � gyermekeik �s testv�reik, akik mindig sz�v�k k�zep�ben �l�nk. Mindig itt vannak �s b�tor�tanak, ha kicsit meggyeng�l�nk.

�tl�pt�nk e m�s F�ldre, �s ez nem volt k�nny� feladat. Felk�sz�tettek minket testben �s l�lekben is, mert ezt az �tl�p�st nek�nk egyed�l kellett megtenn�nk. Elmondt�k, hogy a Nap majd els�t�tedik, �s ekkor kezd�dik majd el az �tmenet. Mindannyian egyenk�nt haladunk �t e s�t�t napokon a F�nybe, ahol csal�djaink majd ism�t egyes�lnek. Minden l�lek felk�sz�l az �tmenetre, �s aki hisz, tud �s szeret, �s k�pes bels� k�z�ppontj�t megtartani, az gyorsan a F�nybe �r. Az �tmenet mindenki sz�m�ra egy�ni lesz, mindenki maga d�nti el, hogy szeretn�-e �j �let�t. Itt is voltak sokan, akik nem v�lasztott�k az �j l�tet, �k maradtak. Mi pedig, akik �t�rt�nk a F�nybe, er�inket egyes�tve „megsz�lt�k” az �j F�ldet. Hatalmas �sszefog�s seg�tette e munk�t. �s ma itt, ezen �j F�ld�n �l�nk �s dolgozunk. Nem sz�k�lk�d�nk, mert megtanultunk alkotni �s teremteni magunkb�l, �s a Vil�gb�l.

Mint mondtam, kezdetben nem  volt k�nny� az �j l�t. Sok olyan dolog teremt�d�tt, mely m�g a r�gi �lethez k�t�d�tt. Volt, aki p�nzt �s fegyvert teremtett, hogy megv�dje mag�t, m�sok sz�rakoz�helyeket, kaszin�kat hoztak l�tre. Ezek sz�p lassan elfogytak, mert az emberek bel�tt�k, hogy itt ma valami m�s feladat van. Itt ma olyan k�pess�geket kaptunk, melyekkel hihetetlen sz�ps�get vagyunk k�pesek teremteni a magunk �s m�sok sz�m�ra is. �n p�ld�ul kezdetben m�g a hagyom�nyos h�zakat terveztem, azt�n bel�ttam, hogy semmi sz�ks�g kertekre ott, ahol minden csupa kert, semmi sz�ks�g f�t�sre ott, ahol minden f�ny �s meleg. Olyan otthonokat kezdtem „elk�pzelni”, ahol k�nyelmes fekhelyek �s m�s k�z�ss�gi helyek vannak, ahol k�l�nf�le �sszej�veteleket lehet tartani. A tan�rok is m�s m�don tan�tanak, mint a r�gi iskol�kban. �k most �j m�dszereket vezettek be, �s sokkal ink�bb el�t�rbe ker�lt a tapasztalati, alkot� oktat�s. Itt is vannak �r�k �s m�v�szek, �jfajta dalok sz�lettek, �s teljesen term�szetes az, hogy minden l�ny l�lekkel rendelkezik, �s minden l�ny seg�ti a m�sikat. Itt is vannak m�diumok, akik k�zvet�tenek �zeneteket, de m�r eg�szen m�s a kommunik�ci� is. „H�rekre” gyakorlatilag nincs sz�ks�g, b�rmilyen inform�ci� a rendelkez�s�nkre �ll, b�rmihez hozz�f�rhet�nk. Pontosan l�tjuk a m�sik sz�nd�kait, pontosan l�tjuk a m�sik hi�nyait, �s sokkal tiszt�bb� v�ltak az �rzelmek �s gondolatok.

Mindez persze nem ment egyik pillanatr�l a m�sikra. B�rmennyire is k�sz�lt�nk az �tmenetre, m�giscsak egy �j, teljesen �j �let v�rt benn�nket. Seg�t�k v�rtak itt, akik seg�tett�k az �tmenetet, seg�tett�k hib�ink kijav�t�s�t, seg�tett�k a beilleszked�st. Nem hagytak egyed�l, hanem nagy �r�mmel �dv�z�ltek benn�nket, �s elmondt�k, hogy hogyan l�phet�nk be teljes tudatoss�ggal e m�sik vil�gba. Test�nk sz�pp� v�lt, valahogyan k�nnyebb� �s �ttetsz�v�, de meg�rizt�k r�gi form�nkat. Nem teljesen �rtettem ezt az �tmenetet, de test�nk anyagis�ga ellen�re �ttetsz�v� v�lt. K�tve vagyunk e form�hoz, mely m�g sincs k�tve a t�rhez. M�s m�don „k�zleked�nk”, �s ha egy adott helyen vagy szem�llyel szeretn�nk lenni, akkor ott term�nk. Gondolatunk teremt, �s azonnal ott term�nk. N�ha mag�nyra v�gyunk, egy csendes zugra, �s azt is megteremtj�k.

Napjaink nagy r�sz�ben alkotunk �s „dolgozunk”, vagyis azon t�rj�k a fej�nket, hogy mivel seg�thetn�nk m�sokat. Most m�g a szab�lyok kialak�t�sa folyik, az egy�tt�l�si �s m�k�d�si szab�lyok kidolgoz�sa. Gyakorlatban �lj�k meg �tleteinket, jav�tgatjuk t�ved�seinket. Van m�g munka! Alkot�saink k�zben tanulunk.

A s�t�ts�g 3 napja minden lelket pr�b�ra tett. �n, amikor el�rkezett az id�, elk�sz�ntem sz�leimt�l: �desany�mt�l testben, �desap�mt�l l�lekben. Fura m�don �gy �reztem, mintha velem lett volna a neh�zs�gek idej�n. Amikor elk�sz�ntem, b�ztam abban, hogy majd tal�lkozunk „oda�t”.

Egyed�l maradtam egy nagy t�rben. S�t�t volt, �s nem �reztem semmit. S�t�t volt, nem �reztem a testem sem. Nem tudtam, mit tegyek: menjek, vagy maradjak. Tudtam, hogy mindenkinek egy�ni az �tja, nincs k�t egyforma �tmenet. Im�dkoztam, �s a sz�vemre �sszpontos�tottam. �reztem a sz�vver�sem, �reztem az �letem. Jelen voltam �rz�semben �s gondolataimban, �s tudtam, hogy ez �gy helyes.

�desany�m k�s�bb elmes�lte, hogy �t �desapa v�rta �s seg�tette. B�zott a sz�v�ben, b�zott a meg�rz�seiben, �s hitte nagyon, hogy �jra l�t majd engem. Ebben a szeretetben �szott �t ezen a s�t�t massz�n, amiben nem tudott m�sra gondolni, csak hogy mennyire szeret engem.

�n is a szeretetre „gondoltam”, vagyis m�lyen hittem, hogy minden �gy j�, ennek �gy kell t�rt�nnie, �s van, aki a gondomat viseli �s vigy�z r�m. Ut�bb m�g az is az eszembe villant, hogy biztosan figyelnek �s seg�tenek, de az�rt az a biztos, ha a sz�vemre figyelek. Az „�n” volt az egyetlen biztos pont. Az �n a Mindens�gben.

Ez volt teh�t az �tkel�s. Ut�bb elmondt�k, hogy sokan voltak, akik f�lelmeik miatt nem tudtak �tkelni az �ton, f�lelmeik visszar�ntott�k �ket r�gi val�s�gukba. A f�lelem val�ban csak a bizalom-tud�s-szeretet h�rmas egys�g�ben gy�zhet� le, ha tudod, hogy te magad r�sze vagy az Isteni szeretetnek, �s te magad szereted ezt az Isteni r�szedet.

Ez az �tkel�s teh�t ma m�g mind el�ttetek �ll. Egy r�pke pillanat, vagy egy hossz� �t – ez t�letek f�gg. Ha megmaradtok k�z�ppontotokban, hisztek, tudtok �s szerettek, akkor minden lehets�ges. Gondolatban megteremtitek, hogy �t�rtek, �s ha biztok, ha el�g er�s a Bizalmatok �s szeretetetek, akkor minden lehets�ges.

�n ma ezt szerettem volna elmondani nektek. �n m�r �t�rtem. Mind el�tte �lltok m�g e pr�bat�telnek. Mind k�pesek vagytok r�! De csak egyed�l! Addig seg�ts�tek egym�st!

*****

Az �j forma

N�h�ny h�ttel k�s�bb fontos „levelet” kaptam. Ap�mt�l j�tt. Arra k�rt, hogy tal�lkozzak vele. Furcsa volt a k�r�s, hisz m�r j� ideje nem �lt vel�nk. Any�m n�ha l�tta, de m�s csal�dban �lt. F�ldi �letemben elvesztettem, de itt megtal�ltam. �n is hozz� tartoztam, de m�r nem fizikai form�ban.

Ap�m egy m�sik „v�rosban” �lt. Elk�l�n�lt telep�l�sek l�teztek, m�r ha lehet ilyenekr�l besz�lni. Egyes esetekben elk�l�n�ltek, m�s esetekben �sszen�ttek ezek a helyek. Kezdetben furcsa volt ez a k�pl�keny vil�g, �s furcsa volt, hogy mi magunk is foly�konyak vagyunk. F�nyb�l �lt�nk, b�r f�ldi dolgokkal is foglalatoskodtunk. Itt is �ltek �llatok �s n�v�nyek, de csak az�rt, hogy vil�gunk sz�p �s sz�nes legyen. Voltak, akik ezeket a kerteket gondozt�k, de k�s�bb �k is bel�tt�k, hogy nem kell dolgozni a r�gi �rtelemben. Minden a rendelkez�s�nkre �ll, b�rmit �s b�rhol megtehet�nk. Megtanultunk figyelni a bens�nkre �s a m�sikra, legf�bb v�gyunk lett �nmagunk kiteljes�t�se, �s a m�sik megseg�t�se. Figyelt�k a k�pess�geinket, �s gyakoroltunk.

�s most ap�m bejelentkezett. Este �rkezett, �s m�snap m�r t�vozott. El�g k�l�n�s tal�lkoz�s volt. Elj�tt, hogy elk�sz�nj�n. �gy �rezte, hogy f�ldi apak�nt nem tett meg �rtem mindent, �s el akarta mondani, hogy mennyire szeret. Furcsa volt t�le hallani ezeket. Gyerekkoromb�l csak �gy eml�keztem r�, mint aki mindig rohan, �s mindig elfoglalt.

M�snap elmondtam any�nak a t�rt�nteket. Mosolygott, �s nevetve mondta, hogy �t is megl�togatta �s bocs�natot k�rt, ami�rt nem volt el�g j� f�rje �s t�rsa. Anya, ami�ta itt �l�nk, teljesen megv�ltozott. Azel�tt �nekelt a saj�t gy�ny�r�s�g�re, �s most valami eg�szen k�l�nleges m�don kezdett �nekelni. Gy�ny�r� hangja volt. Teljesen m�s volt, mint r�gen – csupa der�, csupa �let.

Nem hagyott nyugodni ap�m l�togat�sa. Elhat�roztam, hogy �jra felkeresem. �j csal�dj�t ismertem, gyakran j�rtam n�luk az els� id�ben. �j feles�ge �s gyermekei voltak, �j �letet kezdett.

Ebben az �j vil�gban az volt a legnehezebb sz�momra, hogy „kiny�ljak”. F�ldi �letemben az �rzelmek t�vol �lltak t�lem. Szerettem sz�leimet �s a munk�mat, de k�ptelen voltam felold�dni. T�rsas�gban ink�bb csendes voltam, „szeml�l�d�”, �s ker�ltem a t�l hars�ny embereket. Nem �reztem, hogy „rossz” lenn�k emiatt, b�r �reztem, hogy van valami „hi�ny”. Viszonylag ritk�n ker�ltem olyan helyzetbe vagy �llapotba, amikor „boldognak” �reztem magam. El�gedett voltam, de nem boldog. Nem tudtam felold�dni a kapcsolataimban sem.

Itt m�s a helyzet. Itt az emberek sokkal befogad�bbak, �s term�szetes �llapot egyfajta nyitotts�g. Ez kezdetben nagyon furcsa volt. Voltak seg�t�im, akik elmondt�k, hogy e z�rk�zotts�gom kor�bbi �leteim hozad�ka. Sz�leim az�rt v�llalt�k fel a megseg�t�semet, hogy megny�lhassak v�gre a szeretetnek. T�bb �letem volt, amikor m�lyen megal�ztak �s b�ntalmaztak, �s ezek miatt bez�r�dott a lelkem. Meg kellett ny�lnom a szeretetnek, hogy �jra �l�v� tegyem r�szeim kapcsolat�t.

Egy l�nyt kaptam seg�t��l, aki m�lyen �s �szint�n szeretett. Ezt a l�nyt r�gebbr�l ismertem. J�rtam vele r�gebben, �s szerettem a magam m�dj�n. Nem figyeltem r�, ahogy nem figyeltem magamra sem. K�nnyebb volt az �letem, ha csak a felsz�nen �ltem. Lent f�jdalmak voltak, amikkel nem akartam szemben�zni. Ezek a f�jdalmak el is ker�ltek, am�g ide nem �rtem. �s amikor ide�rtem, bizony felsz�nre j�ttek. Kuty�ul �reztem magam napokig, s�t hetekig. F�jdalmam nem enyh�lt, m�g v�g�l seg�ts�get k�rtem. �reztem �s tudtam, hogy old�s v�r, de nem �rtettem, hogy mi�rt most, mi�rt itt, �s mi dolgom vele. Seg�t�im elmagyar�zt�k, hogy amin most �tmegyek, az egy tisztul�si, gy�gyul�si folyamat, mely majd v�get �r, de feloldatlan f�jdalmaim most old�st k�rnek, mert m�r nem l�tezhetnek tov�bb bennem. F�jdalmas r�szem elk�s�r, m�g szembe nem n�zek vele. Elmondt�k, hogy elz�rt �rzelmeim �rkeznek, melyek old�sa p�rkapcsolatban v�gezhet� el. Mivel m�g nem �ltem p�rkapcsolatban, �gy k�rben�ztem, hogy ki seg�thetne – egy l�ny, egy asszony, egy �lel� k�z. K�rtem, hogy seg�tsenek megtal�lni azt, aki �tseg�t e neh�z id�n, �s m�r el�ttem is �llt, kedves volt, mint r�g. Valahol m�lyen ismertem �t, pedig m�r hossz� �vek �ta nem tal�lkoztunk. Sz�p volt �s vid�m, �s k�rdezte, hogy miben seg�thet. Elmondtam, hogy neh�z id�ket �lek �t, �s k�rtem, hogy seg�tsen. �gy kezd�d�tt. �s ma velem �l. Megnyitotta sz�vem, �s �jra k�pess� v�ltam szeretetet �rezni, „szeretetben l�tezni”. Nem volt k�nny�. Elz�rtam magam sok �letemben.

A k�nyv folytat�di a 2. r�szben, el�rhet� ITT