Az írás 622. része elérhető ITT

6.

2022.02.27.

20190222 - elérhető ITT: 

     Az írásaim között megtaláltam az Anyák fohásza című, 2004 augusztusában lejegyzett néhány sort, mely - utólag visszagondolva – a legelső ’lejegyzésem’ volt. Maga az ’üzenet’ csak a végére leírt rövid fohász, a többi gondolatot (igen erős késztetést érezve) még aznap én írtam hozzá. Az írás útján való Tudatosodásom egy fél évvel később, 2005. februárjában kezdődött.

       Akkor már négy kisgyermek édesanyja voltam, ’teljes állásban’ dolgoztam, szüleim és testvérem az ország másik felében éltek. Emlékszem, hogy milyen mély (zokogásból feltörő) fájdalom jelent meg bennem nem sokkal a fohász leírása előtt, és milyen határozottan nőtt ki ebből a Kérés: „legyen végre vége az élet elpusztulásának!” És a kérés-kérdés: „mondd, mit tegyek / mit tehetek”

         A jelenlegi megértésem szerint a fohászban jelzett irányú kérést a YOSÁG MEGTARTÓI EGYÜTT is felterjesztettek valamikor régen a MINDENSÉG-FORRÁSA és a YO-MAGA felé [Ők mint „Édesanyák” az „Édesanyjukhoz”]

ANYÁK FOHÁSZA

       Bolygónk életkorához képest az emberiség csak néhány másodperces. Ebben a néhány másodpercben azonban sikerült olyan gyors és ellentmondásos fejlődést megvalósítania, amelynek következtében képessé vált a Föld, és ezzel együtt saját maga elpusztítására is. Férfiak és nők egyaránt részt vesznek a bolygó fizikai és lelki pusztításában, s mindezzel egy időben van a Földön egy mag, amely a maga csöndes módján végzi a teremtést: ez pedig az anyák közössége. Elfogadva saját testük és lelkük teremtőerejét, újra és újra életet adnak. Lehet béke, lehet háború – mindig születnek gyermekek.

        Az új élet teremtése nem lehetséges szeretet nélkül. Sajnos az egyensúly itt is felborult: sok gyermek szenved hiányt testileg és lelkileg egyaránt. A teremtés azonban mégis folytatódik, új lehetőségeket hoz a nap minden percében: gyermekeket, akik bölcsebbek lesznek, és akik szeretetükkel meggyógyíthatják ezt a lázas, beteg Földet.

      Mi, anyák, nem adhatjuk meg magunkat a kétségbeesésnek. Tesszük a dolgunkat, szeretetet adunk. A szeretetben felnövő gyermekek pedig elutasítják majd a háborút és békétlenséget, megtanulják a szeretetből fakadó teremtőerőt.

        A bolygó békéjét a ma létező társadalmak háborúikkal nem tudták megteremteni. A Föld állapota fizikailag, lelkileg, szellemileg nagyon meggyengült. Itt az ideje a szeretet csöndes és tudatos összefogásának.

        Mindenkinek tudnia kell, hogy a bolygó megmentéséhez saját gondolataival, szavaival, cselekedeteivel hozzájárul. Nem kell hírességnek lenni ahhoz, hogy tenni tudjunk ezért. Legyünk a mindennapok csöndes teremtői, saját életünket tegyük mindennap egy kicsit szeretet-telibbé, békésebbé – és ezzel máris nagy lépést tettünk a bolygó megmentése érdekében. Forduljunk szeretettel önmagunk és mások felé. Ahelyett, hogy mások felett ítélkeznénk, próbáljuk őket megérteni és támogatni a megbékélés felé vezető úton.

         Legyen bennünk mindennap egy kicsit kevesebb indulat és düh.

         Legyen bennünk mindennap egy kicsit több szeretet.

       Ha így teszünk, azzal megtettük a legnagyszerűbb dolgot, amit csak tehetünk. Ha tehetjük – segítsünk másokon. Segítsük őket saját békéjük megteremtésében.

      A szeretet nem a másik legyőzésére irányul, nem harc. Elég volt már a harcokból. Egyetlen anya sem azért szüli gyermekét, hogy az harcban meghaljon. Össze kell fognunk, hogy életterünket már ne a gyűlölködés hassa át. Az Egésznek mindannyian Részei vagyunk, egyikünk nélkül sem teljes a Teljesség.

       Egy fohásszal szeretném útjára indítani ezt az összefogást. Szeretném, ha évente egyszer egy világméretű közös fohászt mondhatna el valamennyi anya és gyermek. És a férfiak se érezzék magukat kirekesztve – hiszen mindannyian gyermekek, az anyák szeretetének gyümölcsei! A gondolatnak óriási teremtő ereje van, és nem csak pusztításra használható. Szeretet-összefogással elképesztő teremtőerővé is tud válni. Mindennap erősítsük meg elhatározásunkat, hogy a (külső és belső) békét és szeretet erősítjük környezetünkben.

        Mindennap tudatosítsuk Szeretetünket.

         A déli harangszót III. Callixtus pápa rendelte el 1456. június 29-én a küszöbön álló török-magyar összecsapás hírére. Elrendelte, hogy a keresztény országokban a reggeli és esti harangszón kívül délben is kongassák meg háromszor a harangokat, felszólítva a hívőket, hogy a keresztények győzelméért imádkozzanak. Mire azonban az erről szóló bullát kihirdették, már megérkezett a július 22-i nándorfehérvári győzelem híre, ezért hamarosan az a hit hagyományozódott az utókorra, hogy a déli harangszót a pápa a diadal örömére rendelte el.

       Nándorfehérvár a történelmi Magyarország déli határrészén feküdt. 1456 júliusában a Hunyadi János vezette magyar sereg győzelmet aratott a II. Mohamed vezette, jelentős túlerőben levő oszmán-török sereg felett. Ha a pápai bulla nem is került kihirdetésre a győzelem előtt, biztosak lehetünk abban, hogy Európa minden tájáról elhangzott az ima – és e kicsiny magyar sereg megállította a pusztítást.

        A veszély már nem csak a keresztény Európát fenyegeti. Valamennyiünk léte a tét. Teremtsünk saját elhatározásból új hagyományt – és a nap 12. órájában, a fény ragyogásának idején csendesedjünk el egy percre. Mondjunk el egy Fohászt, és ezzel erősítsük a Föld meggyógyításán munkálkodó erőket. Nagy szükségük van a mi segítségünkre.

       Nem kell létrehozni világszervezetet és programokat – ez a szervezet Éva óta működik a Földön. Független a bőr színétől, a vallástól, a kortól. Csak tenni kell a dolgunkat – szeretettel, odaadással. És amikor meghalljuk a harangszót, emlékezzünk a múltra, gondoljunk a jövőre, és legfőképpen éljünk a jelenben.

        Nekünk magyaroknak Mária, a Szűzanya „nagyasszonyunk, királynénk”. Szent István királyunk halála előtt – méltó utód híján – a magyar koronát Szűz Máriának, egy földi és Isteni anyának ajánlotta fel, oltalmát kérve erre a kicsiny nemzetre. Mária kapocs, közvetítő a földi és Égi világ között. Nagyon sok anya kéri az ő segítségét a mai napig – és érezzük szeretete erejét. Mi nők és anyák ébredjünk tudatára a teremtőerőnknek és valódi feladatunknak.

        Ezeket a sorokat Szent Ágoston ünnepének napján, Szent Mónika ünnepét követő napon írtam. Nincsenek véletlenek. Íme egy anya, aki imáival megmentette a fiát.

Minden Létező Teremtője!

Hallgasd meg Szívünk kérését,

Fogadd el Szívünk Szeretetét.

Segíts bennünket az Egység megteremtésében,

Segíts bennünket a Jóság és Önzetlenség megvalósításában,

Segíts bennünket a Békesség megvalósításában.

Támogasd a Szerető Szívek munkáját,

Segítsd az építő gondolatok győzelmét.

Segítsd a Földet óvó lelkeket céljuk elérésében.

Segítsd a gyógyítást,

Támogasd a táplálást,

Segítsd mindannyiunk tudatosságát.

Segíts bennünket az Egyensúly helyreállításában.

Segítsd összefogásunkat,

hogy megteremthessük a Földön a valódi Szeretetet,

Békét, Megértést, gyermekeink jövőjét.

Az írás folytatódik a 624. részben, elérhető ITT