Fontolgatás
Mind a „háború”, mind az otthonukat elhagyni kényszerűlő teremtők helyzetét tekintve jól látható, hogy az egyszerű emberek segítsége / szeretete az, amely a leggyorsabban el tud jutni a nagy bajban lévő teremtőkhöz… A „felsőbb, irányító szervek” a legszükségesebb segítség-adással is „késlekednek” [néha maguk is akadályokat formálnak meg az áramoltatás megnehezítése / lassítása érdekében]. Számomra jól láthatóan mutatja ez azt, hogy a „hatalmon lévők” milyen nagymértékben „elszakadtak” a mindennapi élettől / a mindennapi szükségletektől. A „maguknak épített váraikban” inkább „szájkaratéznak”, a mások (az egyszerű emberek) szeretet-cselekedeteit „a maguk dicsőségének hirdetik”, miközben „takarni igyekeznek a rútságukat”.
Ami sokak számára jól látható, olyan, mintha az „irányítást gyakorlók” nem vennék észre (nem akarnák elfogadni / nem tudják elfogadni (?)].
Eszembe jutott a [215.r.] 82. pontban leírt kép (elérhető ITT):
„…2021.03.24. - KÉP
Van egy szép táj [tér]. Gyönyörű, zöld fűvel borított enyhén lankás (emelkedő) a tér [mint egy békés, barátságos domboldal]… még ’nem látok tovább’, ami azt jelentheti, hogy az itt élők Szándékai formálják majd tovább a Teret (a saját Élet-Terüket) a Választásuknak megfelelően… Egy kis közösség él itt [most én ember-formájúnak érzékelem őket, de ez csak a megértés miatt van így].
Békésen élnek / tevékenykednek / tapasztalnak / tanulnak… semmi sem sürgeti őket…
Nem tudni honnan „idegenek” „mentek be” ebbe a szép békés Térbe.
Valamikor [lehet, hogy nagyon hamar, lehet, hogy csak alig észrevehető lassúsággal] „hatalmuk alá” „hajtották / hajlították / kényszerítették” az ott élő kis közösséget az „idegenek”.
Képben úgy érzékeltem, hogy az „idegenek” egy „bárkát / kocsit” [valamilyen „elvett-és-átalakított-teret”] formáltak meg maguknak a ’helyben’ fellelhető tér és élet felhasználásával.
Az „idegenek” „helyet” „foglaltak” a „maguk számára elkülönített” (elvett) Térben, és a helyi lakosokat mindet egymás után egy „kötéllel” [megkötéssel] hozzárögzítették az őket „elkülönítve megtartó” tér-részhez [a továbbiakban „kocsi”-nak nevezem ezt az elvett-és-elkülönített tér-részt].
Az ottani TERET Megtarthatóvá-Megformál(hat)ó teremtő-ereje [hatalma] az eredetileg ott élő ’helybélieknek’ van. Pontosan tudják ezt az „idegenek”.
Tudják azt is az „idegenek”, hogy amikor az itt élők Életében egy-egy Új Szakasz nyílik meg, a GONDOZÓJUK mindig ’Előkészíti’ számukra az Élet továbbfolytatásához szükséges ÚJ TERET, és ekkor mindig odakészít számukra ’erő’-csomagokat is. Ezeket az ’erő’-csomagokat amikor magukhoz veszik a ’helybéliek’, hozzá-igazodnak az ÚJ TÉRHEZ, és ezért oda képesek berögzülni az Életükkel.
Amikor a kis közösség ÉLETÉBEN eljött a Szakasz-Váltás, az „idegenek” „rövidebb gyeplőre fogták” a helybélieket, és a helybéliek erejével „húzatták” a „kocsijukat” a lankás dombon felfelé. Talán nem is vették észre a helybéliek, hogy „szolgasába fogták” őket. Azt ’érezték’, hogy a táj [a Tér] már nem annyira ’barátságos’, és valami érthetetlen okból „NEHEZEBB” az életük / a Változás felé haladásuk…
Néhány helybélit az „idegenek” „kiemeltek” az ott élők közül, és „magukhoz édesgették” [bizalmat építtettek bennük maguk felé irányulóan]. Ezeket a „kiemelt helybélieket” „megtanították” az „idegenek” arra, hogy „egy kicsit előbb haladjanak mint a többiek”. „Megtanították” őket a formálódó új [’zsenge hajtás’] felismerésére, és arra, hogyan és mikor „vegyék azt magukhoz” és „adják oda az idegeneknek”. „Megtanították” a „kiemelt helybélieknek” az „idegenek” azt is, hogy a ’zsengéből’ HOL és MENNYIT hagyjanak a helyén, hogy azt majd az odáig eljutó helybéliek magukhoz vehessék azért, hogy képesek legyenek [legalább „RÉSZBEN” vagy „NÉHÁNYAN”] beilleszkedni az ÚJ TÉRBE és „oda behúzni a kocsijukat”.
A helybéliek Érzékelték, hogy „valami megváltozott”, és hogy az élet-erejük „fogy”. Azt a magyarázatot „Kapták” az „idegenektől”, hogy „meg kell tanulniuk” néhány új „dolgot” hogy újra erősek legyenek, és erre az „idegenek” „meg is tanítják őket” „cserébe azért”, ha „maguk közé fogadják őket”. [Kapcsolódó írás: 20090703 III. – elérhető ITT].
Egyre „nagyobb” „teret” és „erőt” vontak magukhoz az „idegenek” „alkuval / megtévesztéssel / fenyegetéssel / nyílt kényszerrel”.
Ez megismétlődött több Megújulási Szakaszban, a helybéliek ereje és ön-tudata / tudatossága minden alkalommal tovább sérült / gyengült.
Elérkezett egy újabb Megújulási Szakasz.
A „kocsiban” „várakozók” most is „előreküldték” a „kiemelteket”, de azok nem tudtak hozni „zsengét”. „Bizakodtak magukban és tapasztalataikban” az „idegenek”… a „kocsiban” már „elhelyezkedtek”, hogy a helybéliek majd a saját meglévő erejükből továbbjuttassák őket a Megújuló-Térbe.
Habár már kevés ereje van a helybélieknek, valamivel mégis mintha ’könnyebben’ haladnának… Nem vették még észre sem az „idegenek”, sem a helybéliek, hogy a „kocsi” már nincsen hozzákötve a helybéliekhez, mindenki csak a saját lépéseit teheti meg a saját erejéből…
A helybéliek elkezdik Érzékelni azt, hogy a táj [a Tér] ismét ’zöldebb’ és élettel-telibb… mivel a ’zsengét’ most teljes egészében ők maguk fogadják be, nem tudták „elvenni” „tőlük / előlük” az „idegenek”… a Lépések is könnyebbek, a Tudat is tisztul, és újra jól látható, hogy hová vezet az út…
[2022.03.10.: Azért, hogy a helybéliek minél nehezebben ébredjenek ön-tudatra, az „eddig tartalékolt” „szemetet / mérget / fegyvereket” „kidobálják” a „kicsiból” az „idegenek”, „nem riadnak vissza a pusztító háborútól sem”.]
Az „idegenek” is lassan észreveszik, hogy „távolodnak” tőlük a helybéliek, és „már nem húzzák őket a kocsiban”. Mivel magukat „rögzítették be” a „kocsiban”, a „magára maradt” „kényszer” már nem képes TOVÁBB haladni, mert NINCSEN HOVA abban a Térben. Ahogyan a Tér Visszabomlik a Változás során természetes módon, visszabomlik mindazzal együtt, ami addig Jogosulatlanul „hozzátapadt”.
A helybéliek egyre ’rendezettebben’ haladnak a számukra ’Előkészített’ Új Térben, az Életük ismét ’megtelik’ Élettel / színekkel, a Szabadság újra megtalált békességével…
20090703 III. (2009. július 3.) - HITTEL vagy hitel
Van egy békés föld, ahol az emberek Istent, és a számukra életet adó földanyát, valamint egymást is szeretve és tisztelve élik az életet. Örömmel végzik az általuk választott, a közösségüket is segítő tevékenységeiket: a földművelést és a tanítást, ha szükséges akkor a kiegyensúlyozást és gyógyítást, a ’művészeteket’, alkotnak és teremtenek --- valamiben élete folyamán mindenki ’mesterré’ is lesz.
Egyszer idegenek érkeztek erre a földre, szállást kértek és befogadást, élelmet, életet. Fel sem merült a helyiekben, hogy be ne fogadnák őket --- bizalom élt a szívükben (bár szavakkal nem tudták megfogalmazni ezt), az életükben csak a szeretet [elfogadás és erőhöz mért (vagy akár néha azon felül is) támogatás] létezett.
A szeretet egy különleges mozgás és állapot: mindig megérzi [megérti], ha valahol és/vagy valamiben valami „hiány”, kiegyensúlyozatlanság jelentkezik vagy jelentkezne, és SEGÍT úgy kiegyensúlyozni azt, hogy EZÁLTAL MINDEN ÉRINTETT élete még yobbá és szebbé is lehessen. ÍGY ’működik’ a Szeretet.
Mivel a föld lakói ’látták’, hogy az érkezett idegenek egyes dolgaikban „hiányokkal” küszködtek, így hát ADTAK nekik mindent, amit csak tudtak, hogy az idegenek hiányai [vagy az idegenek által megjelent hiányok] kiegyensúlyozódjanak: élelmet, szállást, elfogadást és szeretetet, tudást arról, hogy hogyan működik itt az élet.
Egy későbbi kor szó-használatával élve, tulajdonképpen „hitelt” adtak az érkezett idegeneknek, de ez a[z akkori] létezés szerint egyszerűen csak elfogadás volt némi támogatással, vagyis SZERETET. TUDTÁK [hiszen abban éltek, azt tapasztalták], hogy az elfogadás és yóság MINDENT és MINDEN ÉRINTETTET yobbá tesz, szebbé tesz, és a mai fogalmainkkal ’felemel’, valami olyan ÚJ kezdetet teremthet mindenki számára, amelyben választása és öröme által újabb formái válhatnak élővé (a megtapasztalás által) a Szeretetnek.
A „hitelt” kapott idegenek kezdetben értetlenül (!) fogadták a Szeretet ilyen áramlását, és feléjük is irányult megnyilvánulását. Megerősödtek tőle bizonyos mintáikban, de a „mintáik” e földön idegenek voltak: csak „kapni” tudtak és akartak, ’adni / szeretni’ (a föld mintái szerint) nem tudtak, vagy lehet, hogy csak nem akartak… „Hitelbe” kapott életük nem nyitotta meg elfogadásukat és szeretetüket, és közülük egyesek talán még „dühössé” is lettek: érezték „nehézségüket”, nem-illeszkedésüket. Hogy ez volt-e, vagy pedig valami más a maguk mintáiban, ami „ellenségévé” tette őket ennek a földnek, ma már tulajdonképpen [ha nem is teljesen] mindegy. Újabb „hiteleket” kaptak, majd újabbakat „kértek”, melyből maguk köré is [hogy lehetőség szerint ne keveredjenek], és a föld lakói köré is „falakat” emeltek. Mintáikkal megzavarták a Szeretet áramlását és működését, mások által életbe hívott javakat halmoztak fel a maguk számára, akadályozták (szétbontották) a szabad áramlásokat / kapcsolódásokat --- miközben VISSZA A SZERETETBŐL [a maga tiszta formájában ] SEMMIT nem áramoltattak. Amit pedig „törlesztő-részletként” visszaadtak, abban „méreg-cseppek” voltak.
Ez a mérgezés végül odáig vezetett, hogy elkezdtek elgyengülni az itteni n-ÉP-ek, akik egyre kevésbé értették, hogy MIÉRT NEM MŰKÖDIK AZ ÉLET, hol „szivárog” el a Szeretet, amelyet ÉLTEK, és amelyet TUDTAK, HITTEK.
Valamiféle „halványulás” vette kezdetét az emlékezetben, és egyre kevesebben lettek – ahogyan haladt előre a kor/kór és az élet – akik még TUDTÁK, hogy hogyan is működött ’régebben’ [’béke-időben’], még az ’isten tenyerén’, az „idő” kezdete előtt az Élet.
Elfeledték azt is, hogy egykor „hitelt” adtak bizonyos idegenből jötteknek, akik a „hitellel” még nem számoltak el, és még nem bontották le a „falakat” sem, amelyeket a „hitelekből” építettek.
Sőt, mi több, megjelent valami olyan minta vagy gondolat, hogy tulajdonképpen az idegenek hoztak és adtak valamiféle „hitelt”, amelyet most a földieknek „törleszteniük” kell --- és persze „soha” nem lehet a „végére érni” a „törlesztéseknek”, mert már senki sem tudja, hogy a „hitel” mikor és hol, TÉNYLEGESEN mikor és hol, és MIÉRT keletkezett.
Akárki kutatná is az „eredetet”,
az IRÁNY rosszul beállítottsága miatt
„SOHA” nem találhatja meg.
Ha valakiben feléledne azonban az ’Ősi (Igazi)HIT és TUDÁS’,
akkor már a ’megfelelő irányba állíthatná a keresése célzóját’,
és ott bizony ráakadna a valódi
[vagyis GYÓGYÍTHATÓ, KIEGYENSÚLYOZHATÓ!]
történésekre és okokra ---
és arra is,
hogy HOGYAN OLDHATÓ MEG
A SZERETET ŐS [e-földi-valódi] EREJE ÁLTAL
ÚGY
ez a mai kiegyensúlyozatlan helyzet,
hogy az FELEMELJEN MINDEN ÉRINTETTET.
MINDEN
ÉRINTETTET!
2021.03.27.
Néha felmerült bennem az a kérdés, hogy a magukat „hatalmon lévőnek” „gondolók” [a magukat a ’nép’ erejéből „eltartatók”, a saját „elnyomó” élet-formájukat és „elkülönítettségüket / felsőbbségüket” „karhatalom” és „fegyveres hatalom” által is védők] miért „építkeznek” olyan célokból, amelyek nyilvánvalóan nem szolgálják a közösség érdekét… például most a „világjárvány” „idején” is hatalmas összegeket „csoportosítanak” át és „osztogatnak szét egymás között” olyan „építkezésekre”, amelyekre semmi szükség… látszólag megfontolatlanul, de valószínűleg nagyon is megfontoltan „kapkodva” „pazarolják” („tüntetik el”) azokat az értékeket és javakat, amelyeket a ’helybéliek’ megteremtettek… „CSAK” éppen azokra a Célokra „nincsen kapacitás”, amelyek valóban az élet megóvása érdekében most sokkal nagyobb odafigyelést igényelnek… Talán már észrevették az „idegenek” és a „kiemeltjeik”, hogy a ’zsengét’ nem képesek „megszerezni” bárhogyan is igyekeznek…
[Már nem először] „Látszólag” „nagy pénzösszegeket” „ajánlanak” [az „eladósítás” céljával (?)] „felvenni hitelként” most az otthonok „felújítására” / „építkezésre”… most, amikor minden értelmes élő teremtő az élete megóvására és jobbítására összpontosítaná az erejét… amikor egy kissé (természetes módon) a ’visszahúzódásra’ és tudatosabb távolság-tartásra lenne szükség, nem pedig olyan élet-részek növelésére, amelyek az ön-megtartás hiánya miatt biztosan nem tarthatóak meg…
Nagyon bízom abban, hogy most az ÁT-VEZETÉS során ez az ÉLET-ELLENES megnyilvánulás (is) végleg leválik mindannyiunk életéről, és soha többé nem lesz mód ilyen „irányító” („rátelepedő”) és „elvevő” áramlások megformálására és működtetésére… nem lesz mód arra, hogy a megtévesztés és „saját túlélés” szándékával olyan „építkezésekre” „ösztönözzenek” [pénzösszegek és más kedvezmények „ajánlgatásával”], amelyek végül majd nem azok biztonságát fogják „szolgai módon” szolgálni, akik építgették az otthonaikat, hanem azokhoz kerülnek csalárdsággal, akik a „hiteleket” „ajánlgatták”…
„A múlt a jelen hiányán keresztül állandósítja önmagát.”
„…Néhány helybélit az „idegenek” „kiemeltek” az ott élők közül, és „magukhoz édesgették” [bizalmat építtettek bennük maguk felé irányulóan]. Ezeket a „kiemelt helybélieket” „megtanították” az „idegenek” arra, hogy „egy kicsit előbb haladjanak mint a többiek”. „Megtanították” őket a formálódó új [’zsenge hajtás’] felismerésére, és arra, hogyan és mikor „vegyék azt magukhoz” és „adják oda az idegeneknek”. „Megtanították” a „kiemelt helybélieknek” az „idegenek” azt is, hogy a ’zsengéből’ HOL és MENNYIT hagyjanak a helyén, hogy azt majd az odáig eljutó helybéliek magukhoz vehessék azért, hogy képesek legyenek [legalább „RÉSZBEN” vagy „NÉHÁNYAN”] beilleszkedni az ÚJ TÉRBE és „oda behúzni a kocsijukat”…”
A ’jelentől’ [a (valódi) hatalomtól, a Jelenléttől] való EL-TERELÉS egyik jól ismert módja az, hogy tudatosan (és szükségtelenül) a MÚLT [elsődlegesen a múltbeli Fájdalom / „bűn”] vagy (közeli, esetleg távoli) JÖVŐ, „Távoli Táj / Tér”, illetve valamilyen KITALÁCIÓ / Megtévesztő-valóság felé igyekeznek EL-FORDÍTANI a teremtők figyelmét, és így mivel „nem figyelnek a Valódi Jelenre”, a ’zsengét’ nem ismerik fel és nem képesek tudatosan Befogadni az életükbe. A „kiemeltek” általában jobban képesek lehettek a tudatosan teremtett „köd / káosz / katyvasz” egyes részein „át-látni”, és ezért ők [ha ezt megengedték nekik az őket pórázon vezetők] teljesebben ráláthattak a ’jelenre’. Eddig ez tette lehetővé azt, hogy ők a ’zsengét’ képesek voltak „megtalálni”, és annak egy kisebb részéből önmagukat építeni és megerősíteni, „ha engedelmesen viselkedtek”, és a „kiadott utasítások szerint éltek” („amíg hasznosak voltak” az őket pórázon vezetők számára).
Mint minden EL-TÁVOLODÁS, ez sem képes „mértéket tartani”. Ez nagyon jól felismerhető a ma „(politikai vagy gazdasági és egyéb elkülönülő érdek-alapon) hatalmon lévők” megnyilvánulásaiban is. Tudatosan „kivitelezett” (!) olyan megnyilvánulásaik vannak, amelyek sokak Életét közvetlenül (és indokolatlanul) jelentősen nehezebbé teszik. A közvetlen élet-veszély vagy az élet elpusztulása sem képes „keretek közé szorítani” a pusztító [és ön-pusztító (!)] megnyilvánulásukat.
Mára „IPAR-ÁGAK” „sokasága” „dolgozik” azon, hogy a teremtők FIGYELME minél inkább EL-FORDULJON a saját-valóságtól, és (1) AKARJON valami „Más” „Csillogót, kívánatosat” és/vagy (2) FÉLJEN „valamitől / valakitől”… „unatkozzon” vagy „vesse bele magát nagy erővel” valamilyen olyan „projektbe”, amely képes EL-TERELNI a figyelmét a Saját JELENE / Élete önmaga által előkészített Valóságától. „Rágódjon” „valamin”, amiről „mindenki más” (vagy azok, akikkel „szimpatizál”) azt állítja, hogy az „nagyon fontos” [vagy „titkos”]…
A nagy-TEREMTŐK EGYETÉRTÉSE
az ilyen „hatalom-gyakorlást” [EL-TERELŐ utat]
olyan ÉLETTEL-ÖSSZEEGYEZTETHETETLENSÉGNEK nyilvánította,
amely soha többé egyetlen TÉRBEN / Életben / Élet-által sem nyilvánulhat meg.
Ennek a Meghatározásnak a Következménye az, hogy
az ilyen Élettel-Összeegyeztethetetlennek megjelölt minden megnyilvánulást
SÜRGŐSSÉGGEL megszüntetni szükséges
minden formájában / minden TÉRRE és ÉLETRE kiterjedően…”
Radnóti Miklós
NEM TUDHATOM...
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
1944
Balassi Bálint
Negyvenhetedik
Item inventio poetica:
Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról
Csak búbánat nótájára
1 Idővel paloták, házak, erős várak, városok elromolnak,
Nagy erő, vasztagság, sok kincs, nagy gazdagság idővel mind elmúlnak,
Tavaszi szép rózsák, liliom, violák idővel mind elhullnak,
2 Királi méltóság, tisztesség, nagy jószág idővel mind elvesznek,
Nagy kövek hamuvá s hamu kősziklává nagy idővel lehetnek,
Jó hírnév, dicsőség, angyali nagy szépség idővel porrá lesznek,
3 Még az föld is elagg, hegyek fogyatkoznak, idővel tenger apad,
Az ég is béborul, fényes nap setétül, mindennek vége szakad,
Márvánkőben metszett írás kopik, veszhet, egy heliben más támad,
4 Meglágyul keménség, megszűnik irigység, jóra fordul gyűlölség,
Istentül mindenben adatott idővel változás s bizonyos vég,
Csak én szerelmemnek, mint Pokol tüzének nincs vége, mert égten ég.
5 Véghetetlen voltát, semmi változását szerelmemnek hogy látnám,
Kiben Juliátul, mint Lázár ujjátul, könnyebbségemet várnám,
Ezeket úgy írám, és az többi után Juliának ajánlám.
Részlet a Hagyaték című (tévé)sorozatból:
„…Moldvában úgy tartják, hogy nem szabad a halottat visszasiratni, mert ez számára szenvedést jelent itt a Földön. Szenvedést jelent, mert az már nem egy valódi lét, hanem valamiféle itt-rekedtség állapota. Ezért a halott közvetlen közelében nem sírnak hangosan, nem kiáltoznak, mert segítik abban, hogy átmenjen a túlsó partra.
Az egyik asszony azt mesélte nekem, hogy álmában megjelent a kicsi fia aki meghalt. Egy sereg gyermekkel mentek, és az ő kicsi fia le volt maradva, és tiszta vizes volt.
Kérdeztem tőle, hogy „kicsi lelkem, te miért vagy ilyen vizes?”
„Hát édesanyám én a te könnyeidtől vagyok vizes. Ne még sirass engem. Nézd meg a többieket, milyen vidámak és mennek, és én nem tudok menni a te könnyeidtől.”
És akkor elhagytam a siratást…”
2022.03.10.
Bízom abban, hogy a „háború” / pusztítás áldozatait ma már a FÖLDANYA Azonnal valamilyen SPECIÁLIS Gondoskodási-Térben Rögzíti be, ahol a pusztítás fájdalma / tapasztalata KÖNNYÍTÉSSEL azonnal leválasztásra kerül az Életükről, és így haladnak tovább [mivel nincsen közvetlen Felelősségük a pusztítást okozó helyzet megformálásában].
Az írás folytatódik a 639. részben, elérhető ITT
AJÁNLOM AZ OLDALT
'
