omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2011 június
Írások - 2011 június : 20110625 - RENDEZÉSEK - MagTanács - Szemelvények (II. rész)

20110625 - RENDEZÉSEK - MagTanács - Szemelvények (II. rész)

  2011.08.06. 23:52


Egy „változás”/igazodás:

A FÖLD „SzentÁrnyék(Pár)ja” vonatkozásában korábban jeleztük, hogy „természetüknél fogva ők EGYek, „mindig” EGY-ként [eddig egy formában] jelentek meg [egyszerre volt eddig a ’formájuk’ férfi és női jellegű, illetve valamilyen „kendő” jelenléte jelenítette meg a társat a kendőt viselő lényen].

 „Úgy tűnik”, hogy ez a „mindig” EGY-ként való megjelenés eddig részben egy kényszer-kötés is volt [amely „számukra” (!) az utóbbi időszakban általában nem volt „megterhelő” a mély és tiszta szeretetük/szerelmük miatt (hiszen a Lényegük EGY!), illetve amiatt, hogy ’korábban’ ’sokáig’ ’egymástól eltávolodva léteztek’]. Ez a „kényszer-kötés” valamikor az elmúlt időszakban kerülhetett kioldásra: ezt követően a SzentÁrnyék női és férfi minősége már „külön-külön” formában is megjelenhet, ám „mivel Szerelemben Vannak, így gyakran a korábbi EGY-formában is megjelenhetnek”.

Úgy is elképzelhetjük ezt, hogy ’eddig’ ’ők EGYként alkották a „küszöböt”, és a belépéshez vagy távozáshoz tartozó teendőket a szükségnek megfelelően látták el. Ma már úgy is „megjelenhetnek” a Feladat-teljesítéseikben, mint a „küszöb egymáshoz kapcsolódó két oldala”. [Az „egy” formában való megjelenésük esetén is mindig jelezték „közös” jelenlétüket, „teret/megjelenést” adtak a másiknak is, és az „egyben-kettő formájuk” megmutatásával mindig igyekeztek a megfelelő felismerésüket lehetővé tenni, a „félre-értéseket” elkerülni.]

A SzentÁrnyékPár Lényében volt „kényszer-kötés emléke” mindenesetre teljes egészében kioldatott, és a „Szerelmet” már „Ők” is [és a „Minőségeiket” hordozó/megtestesítő FÖLDI MAG-Létezők is!] Teljesen Szabadon élhetik meg (ahogyan ez a Jelen Világ Most Élő Rendje]. Ennek a „Lényükben” valóvá lett „Feltisztításnak” vagy a Lényüket érintő KiIgazodásnak valószínűleg azért jött most el a külön formában is való megnyilvánulási szükségessége, mert a FÖLD MAG-Nemzetségének tagjaiban, illetve a Föld SzeRves Létezőiben is – ahol szükséges – megkezdődött az Élet-Alapok kiigazítása, és hogy ne okozzon gondot a „Szerelem” „pontos és helyes” értelmezése/felismerése/megélése, és „tisztán, természetesen” felismerhető legyen az „ÖnMaG”, így a Lényegükben EGY SzentFényPár és SzentÁrnyékPár „férfi” és „női” tagja/minősége is „berögzítette” [MEGERŐSÍTETTE] a Maga Szabad [a FÖLD Jelen ÚT-jának teljes egészében megfelelő] ’Formáját’ és a Jelen Kapcsolódási/Egység/EGY Mintáját..

[A „Szerelemnek” jelenleg több megtapasztalási szintje/formája is választható a FÖLDÖN-mint-Világban: megtestesülhet Szabad Kapcsolódáson át megvalósuló Közeledésben és Egyesülésben, vagy akár tényleges EGY-é oldódásban, EGYé levésekben is. Hogy a „kapcsolódásokon” keresztül megvalósuló Egyesülések „mintái” „teljesen tiszták” és Pontosak legyenek, ezért a FÖLD ÉLET-ALAPJA Pontosan Igazodott a FÖLD [ÉGI és FÖLDI CSALÁDJA által] választott/meghatározott „Jelen megtapasztalhatósági Formába/Tartományba”.

OmMÁÁTRé~KJ

            Azoknak, akiket Érint:

            „A hozzávetőlegesen egy holdhónappal ezelőtt felvállalt Feladat teljesedésbe ment [befejezettnek Ítéltetett].”

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. június 23., 11.11.

 

2011. június 24., péntek

            A FÖLDÖN kialakított és felépített és már működő „MagTanács” „Feladat”-köre vagy Hatásköre egy sajátos ’kiterjesztést’ kapott a Földanyától-és-KRISZTUSTÓL. Ennek az a lényege, hogy

minden – a Földanya-és-KRISZTUS által Szükségesnek Ítélt/Jelölt helyzetben –

[ezek egy része már a FÖLD Vész-Terveiben és más KRISZTUSI Törvényeiben rögzítve is van,

de adódhatnak más Szükséges helyzetek is]

a Védelmi és/vagy Megerősítő [valamint a Szükségnek megfelelő Támogató és Segítő] Jelenlétüket

kiterjeszthetik” a „Közös Otthonra” is.

A „MagTanács” és tagjai továbbá (a jelenlegi Szabályozás szerint)

fokozatosan kiterjedő mértékben vonja/vonják be a Maga/Maguk Feladat-Teljesítésébe

a Földanya által erre Jelölt MAG-Létezőket

és a Földanya által Jelölt más SzeRves Földi Létezőket is.

            E Szabályozásban a „Közös Otthon” fogalma felöleli a két személy közötti tényleges kapcsolódástól kezdve az egész bolygóValóságra kiterjedés lehetőségét is.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. június 24., 11.32.

            A „MagTanács” tehát meghatározott szükségekben arra is yogosult, hogy ha például egy család több tagjánál egyidőben segíti a Feltisztításokat, akkor az adott „családtagok” „köré” is vonhat egy közös Védelmi Rendszert/Takarást a szükséges kiterjedésben – segítve ezzel a „Takarásban” lévőket és a „Takaráson kívül” lévőket is a szükségtelen ütközések megelőzésében/elhárításában. Lehet „Közös Otthon” egy nemzet vagy nép „Otthona”, de ugyanígy a FÖLD is minősülhet „Közös Otthonnak”.

            Jelenleg a „bemérése és pontos beHangolása” folyik annak, hogy az „egyéneket” érintő és/vagy a „Közös Otthonokra is kiterjedő” Feltisztítások és/vagy más Szükséges Rendezések/RENDEZÉSEK/Igazítások/Hangolások milyen jellegű Kisegítő Védelmi Jelenlétet/Működéseket igényelnek [azon kívül, amit a FÖLD MAGA, a MagTanács, illetve a Földanya által FelHatalmazott Támogatók/Segítők már működtetnek].

OmMÁÁTRé~KJ

            A „MagTanács” a FÖLD meghatározott ÉGI CSALÁDTAGJAINAK egy-egy „FÖLDRE delegált” Képviselőiből áll, ugyanakkor pedig „itt a FÖLDÖN” épült fel és működik, vagyis „FÖLDI Tanács”, amely a FÖLDÖN lát el számára meghatározott Feladatokat. A MagTanács a Feladatai teljesítése során a Földanya által Jelölt SzeRves Földi Létezőkkel egyre kiterjedő mértékben kapcsolódik, és ha az szükséges és/vagy lehetséges, akkor egyes Feladatokat a Földanya által erre Jelölt Létezőkkel együtt lát el. A Földanya elsődlegesen azért Jelöl ma SzeRves Létezői számára a MagTanács Feladataihoz való bekapcsolódási Lehetőséget, hogy a Jelölt Létezők egyes „munkákban” gyakorlatra, illetve „képességeik használatában” megfelelő jártasságra/tudásra tegyenek szert. „Szívben” elhelyezettek a Földanya általi Jelölések, melyek így a „MagTanács” számára is „láthatóak”, és a SzeRves Létező által is felismerhető/tudható.

 

2011. június 24.

Miközben a Földanya [közvetlen!] vezetésével a „MagTanács

és a Földön Jelenlévő más erre FelHatalmazottak

segítséget nyújtanak a Lelkek/Létezők és a „Közös Otthon” Feltisztításában azáltal,

hogy a továbbvitelre kijelölt Élet-területen „kívüli” energetikai részektől való megtisztításban közreműködnek ---

ezzel egyidejűleg/párhuzamosan

minden egyes Lélek és Család végzi, folytatja

a „továbbvitelre Jelölt és megerősített” Élet-részében

a szükséges kiegyensúlyozó/Gyógyító, Átlényegítő Feladatait.

 

[Ajánlom Lendvai Katalin mai lejegyzését az Új Energiában működővé levő Öngyógyításhoz kapcsolódóan.]

            [A „továbbvitelre megJelölt” Élet-területeken] sokféle „öngyógyító” működés alakul ki annak eredményeképpen, hogy a Föld SzeRves Létezői közül egyre többen fordulnak tudatosan a „maguk Belsőjéből” elérhetővé váló Erők és Tudások felé, és hogy egyre több új [mához igazított] tudást/ismeretet osztanak meg egymással az ébredők/ébredettek.

            Általános „törvényszerűség” a Világokban [így a világokban is] az, hogy ha valamilyen ’kiegyensúlyozatlanság’ [például betegség]  ’megjelenik’, akkor ’azzal egyidejűleg’ vagy ’a megjelenést követő rövid időn belül’ ’megjelenik a kiegyensúlyozást lehetővé tevő egy vagy több eszköz(rendszer)/Út is.

            „Eddig” a FÖLD SzeRves Létezőinek (egyéni és családi) Létét/energiarendszerét nagyon sok olyan vonás terhelte, amely szó szerint „elfedte” [’eltemetni igyekezett’] a FÖLD és Földi Lét Valóságát/Valós-Működését.

            A „Most” elkezdődött Új FÖLD-Korszakban E Világ [és így az E Világban Jelenlévő minden Létező is] Segítséget kapott/kap ahhoz, hogy a „kényszer-Hatások” révén az energiarendszerébe csatolt/rakódott terhektől teljes egészében felszabaduljon.

 

I.

            A kényszer-Hatások révén a Létező energiarendszerébe került azon területektől való felszabadulásban, amelyek nincsenek szoros és közvetlen kapcsolódásban a Létező „Maga Felelősségével” [vagyis nem elsődlegesen a saját teremtései], JelenTŐs segítséget kap minden érintett [„Feltisztítás”].

[Korábban utaltam a Felelősségi rendszer áttekintése kapcsán arra, hogy milyen nehézségeket okozott az eddigi kiegyensúlyozások során az, amikor valaki egy olyan Élet-területét igyekezett Rendezni, amely őt „vétlenül” terhelte: 20110321 – Kérdések – összefoglaló című írásban részletesebben.]

II.

            A Létezők energiarendszereiben lehetnek továbbá olyan kényszer-Hatásokból eredt minták [akár mint ’rögzült’ mechanizmusok/működések, berögzült élet-helyzetek], amelyek az adott Létező önmaga valamilyen tevékenységéből eredtek. Lehetnek ezek között olyanok, amikor valamilyen rosszul meghozott döntése következtében került a Létező kényszer-helyzetbe, de olyan eset is előfordulhat, hogy a Létező maga sem a döntéseiben sem a tetteiben „nem hibázott”, valamilyen „külső” ok miatt azonban döntése és tette magára nézve vagy mások vonatkozásában valamilyen „hátrányt” okozott.

            Az ilyen utóbbi (II.) kényszer-hatásokból eredt „berögzült” életminták [viselkedés-minták vagy más jellemzően megjelenő élet-helyzetek] a legtöbb esetben a „továbbvitelre kerülő” Élet-területben maradnak --- ám a most elkezdődött Gyógyítási/Kiegyensúlyozási időszakban nagyon sok „segítséget” kap mindenki ahhoz, hogy mindazt tisztán lássa/felismerje, amiben [hogy Szabadon/Rendesen a Maga Választotta Útján továbbhaladhasson] változtatnia szükséges. Ez a „Segítség” néha „kívülről” (is) kopogtathat, de a legtöbb esetben a „Belsőből” jönnek a szükséges „megvilágosodások”/felismerések, figyelem-felhívások és kiyavítási lehetőségek/yavaslatok.

Fontos, hogy a „Belülről jövő Jeleket, az ÖnMaG általi vezetést” minden Lélek egyre tudatosabban figyelje [ha szükséges akkor elemezze/értelmezze], és tudatosan ÖNMAGA Útját keresse/járja [választott kapcsolódásainak minél teljesebb Rendben/Szeretetben való tudatos megélésének kíséretében].

 

A jelen írásban ismertetésre került „Feltisztítás” tehát egy olyan [„Kisegítő”] „Működése” jelenleg a FÖLD-nek, amelyben a Földanya és egyes erre Jelölt [ÉGI és Földi] KRISZTUSI Erők/Segítők abban segítik a Föld SzeRves Létezőit [és ezáltal a FÖLDET MAGÁT is], hogy a Maguk Személyes Felelősségi körén túl lévő terheiktől a lehető legkönnyebben felszabaduljanak. Mindez a [bolygóValóság Egészét érintő] Feltisztulási folyamat abban nyújt „közvetlen” segítséget minden Lélek számára [még ha ez a folyaMA(A)T maga a legtöbb Földi Létezőben nem is fog tudatosulni a közeljövőben], hogy a „szorosan a személyéhez kapcsolódó” Maga [általi] Rendezésre váró Élet-területeire tisztábban rálásson, felismerje ÖnMaGa Lényegét, felismerje a választott Életútját --- és ezen ismeretek birtokában Hatékonyan elvégezhesse a maga személyéhez tartozó kiegyensúlyozásait és mindazt, amit ő maga választott az E Világban megélhető egyéni és családi megtapasztalásának.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. június 24., 14.35.

            A „Feltisztítás” alá kerülő Élet-területekre a tudatosÉn-nek eddig is csak nagyon ritkán volt rálátása – bár a rálátás lehetősége egyes részterületekre nem volt teljesen kizárt.

            A „továbbvitelre Jelölt” Élet-területek „minden egyes részletére” rendelkezik rálátási lehetőséggel/képességgel az adott Lélek/Létező [hiszen az a „saját” választott/élt/vitt Élet-területe, amelyben való kiteljesedés lehetőségét hordozza és e kiteljesedés megvalósításáért bizonyos mértékben (mert ezt vállalta) Felelősséggel is bír.] A [tiszta] „rálátás” lehetősége magában hordja a [megfelelő idejű és módú] tudatba emelést, valamint a tudatos megélés és a választásoknak megfelelő irányú/arányú tudatos változtatások/átlényegítések lehetőségét/képességét.

A 20110620 - Tündérkertből - és a Magam lejegyzése - Az elvétett kapcsolódások feltisztitása című írásban is említettem:

„…Bár a megkettőződöttségből előállt „eltávolító hatás” [meggyengült megtartó/MAG-tartó erő] bevonzhatott kívülről is tovább-távolító léteket/működéseket [és emiatt bizonyos „kívülről történt oldás-segítés” is szükséges (lehet)(ett)], mégis a megfelelő Egység (a társas kapcsolódásokban a valós közeledés és megfelelő kapcsolódás/kommunikáció kialakítása) a saját tudatos/szerető erőfeszítések, megerősítő személyes megélések árán válhat elérhetővé.”

Mindez azt is jelenti, hogy a FÖLD SzeRves Létezőiről sok „külső rárakódásból” eredt teher kerül leválasztásra és Rendezésre „külső” jellegű segítségnyújtások keretében (például a Feltisztítások során) --- azonban a „tovább-vitt” Életrészben meglévő „hibás beidegződéseket” a legtöbb esetben tudatos kiyavító megélések során lehet átírni/megváltoztatni (illetve az Ép mintákat megerősíteni) az „adódó” mindennapi megélések során. Ezek a „gyakorlatba való átírások” azonban sokkal könnyebbé válnak azáltal, hogy tisztábban átláthatóvá válik a személyes életút és a yavításra váró életrész, illetve sok addig visszahúzó béklyó válik semmivé.

            Ahogyan említettem, a „MagTanács” és tagjai (a Földanya Kérésének megfelelően) fokozatosan kiterjedő mértékben bevon/bevonnak majd a Maga/Maguk Feladat-Teljesítésébe a Földanya által erre Jelölt MAG-Létezőket és a Földanya által Jelölt más SzeRves Földi Létezőket is.

            A jelen írásban foglaltak elsősorban ’azok számára’ lehetnek hasznosak, akik a Földanya valamely Jelölése alapján olyan „másokat” illetve a „Közös Otthont” közvetlenül is érintő Feladatokba kapcsolódtak (már eddig, vagy pedig ezután), amelyek valamilyen közvetlen/közvetett kapcsolódásban vannak/lesznek a „MagTanács” tevékenységével.

            Említettem, hogy minden Földanya által Jelölt a Maga Szívén át kap meg minden fontos „információt”/tudást és vezetést, így annak tudását is, ha a FÖLD „MagTanácsának” a tevékenységéhez valamilyen formában [akár csak egyszeri alkalommal, akár hosszabb távon] kapcsolódik.

            Jelenleg a FÖLDÖN a

MagTanács

megnevezés „KRISZTUSI/Földanyai Közvetlen Védelem” alá került, ami azt is jelenti, hogy ezt a fogalmi megnevezést [MagTanács] csak a FÖLD-mint-Világ ezen Új KRISZTUSI Tanácsa ’használja’. [Megtévesztési célból, vagy más megzavarásra alkalmas módon senki sem használhatja ezt a fogalmi megnevezést a ’maga bemutatkozásánál’ vagy más okból/célból. Amint e „fogalom” megjelölése megvalósul, azt a MagTanács „maga betölti”.]

            Ismét megerősítem: a MagTanács „KRISZTUSI Tanács”, és a FÖLDÖN a Földanya ’elsődleges’ Vezetésével [tulajdonképpen a Földanya-és-KRISZTUS-közvetlen-ellenőrzésével-és-vezetésével] működik, és egy nagyon sajátos Egységben-EGY-Létben (!) Van Jelen a Föld MAGA MAG Minőségével/Létével [’annak’ tulajdonképpen Egylényegű részévé/tagjává lett][a FÖLDÖN SzeRves úton épült fel, a FÖLDBŐL MAGÁBÓL nőtt ki, kelt Életre egy sajátos befogadási és beavatási, SzeRves/Törvényes megformálási FolyaMA(A)T keretében]. A MagTanács „megnevezés” – mint e KRISZTUSI Tanácsra vonatkozó megjelölés – a FÖLDÖN Földanyai és KRISZTUSI Védelem alatt áll, más e megjelölési formát/fogalmat [’Biztonsági okból’] nem használhatja. [Akinek dolga van ezzel, az érti ennek a lényegét.]

            Ha a FÖLD egy SzeRves Létezője [Jelölése után] „munka-kapcsolódásba” kerülhet a FÖLD MagTanácsával vagy annak egyes tagjaival, a „személyes Szív-útján” át kapja meg a Földanyától azt a „Jelet”, amely „a közte és a MagTanács közötti Kapcsolódást” Jelöli [esetleg működteti]. [E „Jel” lehet egyszeri alkalomra szóló, vagy hosszabb kapcsolódásban is használható.]

Ahogyan említettem: a FÖLD MAGA MAG Minőségével ez a KRISZTUSI Tanács egy „sajátos Egységben/EGY-Létben Van Jelen”, és emiatt a Föld MAG Nemzetségének tagjaihoz e MagTanácsnak a ’kapcsolódása’ ’sajátos’, ’adott’, „EGY-Szív-Hálózaton Vannak”.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. június 24., 14.51.

 

A MagTanács „egésze” [minden tag együtt, és a tagjai külön-külön is]

Teljes egészében és Pontosan” „Működő/Élő/Áramló”, „Teljes Jelenlét” minőségükben/módon is

beillesztették Magukat a FÖLD MAGA MAG SZÍV-[és így ÉLET-]Hálózatába

[’Megtestesült/Megtestesültek és Él/Élnek, Működik/Működnek’].

Ez teszi lehetővé,

hogy a Földanya/FÖLD által adott „Biztonsági” FelHatalmazásaikban eljárjanak  ---

többek között azt is ez teszi lehetővé,

hogy a megJelölt „Közös Otthonok” „köré

[és így ha az Szükségessé lenne, akkor a Föld bolygóValósága „köré” is (ez a Vésztervben Szabályozva)]

kiterjeszthetnek bizonyos KRISZTUSI vagy akár „MindenHatói” Védelemeket.

Ez utóbbi – a teljes bolygóValóságra kiterjeszthető – Védelmi szerepben

bizonyos „Híd” szerepet is ellát(hat) e MagTanács

illetve e MagTanács megfelelő FelHatalmazottsággal rendelkező tagja(i).

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. június 24., 19.35.

Akinek dolga van ezzel, az érti ezt.

            A MagTanács működővé/Élővé/Hatóvá levése „megkönnyebbülést” jelenthet azon FÖLDI MAG (vagy egyes Küldötti) Létezők számára, akik eddig „Tengely-tartási, Tengely-igazítási” vagy más fontosabb Egyensúly-tartási feladatokat láttak el, és akiknek „most” az „Élet-Alapjainak” az igazítása/Rendezése folyik. Az ő esetükben a MagTanács „átveheti” a FÖLDET Segítő Feladatokat mindaddig, amíg a MAG-Létező szükséges kiegyensúlyozódása folyik.

            Megismétlem: sem a FÖLD MAG-Létezői vonatkozásában, sem a Küldötti Létezők és más Földi SzeRves Létezők vonatkozásában nem jelenti a Földanya vezetésével folyamatban lévő Feltisztítás azt, hogy az adott létező „innentől kezdve lógathatja a lábát”. A Feltisztítás során olyan Könnyítéseket és bizonyos Kiegyensúlyozásokat kap (él meg) a SzeRves Létező, amely Hatására tisztábbá válhat az Önmaga és választott Útja felismerése, könnyebbé válhat a Maga Belső Vezetése felismerése és követése, és így a yavításra váró részei Rendezései is gyorsabbá, Hatékönyabbá, könnyebbé lehetnek. Vagyis a „mindennapi” élethelyzetekben könnyebbé válhatnak a felismerési és tudatosítási folyamatok --- ám minden SzeRves Létezőnek magának kell elvégeznie az elé kerülő élethelyzetei tudatosításait és a maga értékelő/átértékelő/átlényegítő folyamatait.

            A MagTanáccsal a FÖLD MAGA MAG-Létezői EGY Szív-Hálózaton vannak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a MAG Létezők „minden munkájukban együtt dolgoznának a MagTanáccsal”. A MagTanács minden esetben csak a számára Rendelt Feladatkörökben a Földanya Jelölései alapján jár el, és „munka-kapcsolódásokba” is azokkal kerülhet, akiket erre a Földanya Jelölt. „Ettől függetlenül” az „EGY Szív-Hálózaton való Jelenlét” miatt a MAGOK Egységben, így Kapcsolódásban is Vannak/Élnek a MagTanáccsal. A „mindennapi megélések” során érthetővé válik majd ez az Egység-és-Kapcsoltság.

            Amely „MAG”-Feladatokban a FÖLD MAGA MAG Létezői már képesek és készek eljárni, azt ők teljesítik. Ahol ma még a MAG-Létezők nem képesek ellátni Földet Segítő Feladataikat, a SZÜKSÉGES Mértékben – ahogyan azt a Földanya kéri – a MagTanács pótolja (elsődlegesen) a Feladat-megvalósításokat. Egyes helyzetekben – ahogyan erre már utaltam is – a Föld MAG-Létezői Földanyai Jelölés után azért kezdenek „közös munkába” a MagTanáccsal, hogy elsajátítsák a Feladat önálló teljesítéséhez szükséges készségeket és tudást, gyakorlatot szerezzenek egyes [általános vagy új] „MAG-Feladatok” teljesítésében. Általános Szabály az, hogy amit képesek már a FÖLD MAGA MAG Létezői ellátni a MAGOK számára Rendelt Feladatokat, azt ők maguk valósítják meg (akkor is, ha azt a MagTanács „gyorsabban” tudná például teljesíteni). A MagTanács azért „Segíti” a FÖLD MAG-Létezőit, hogy azok mihamar a lehető legteljesebben elláthassanak minden hozzájuk Rendelt FÖLDET Segítő Feladatot. Csak ha az valami miatt „feltétlenül szükséges”, akkor teljesít a MagTanács (Jelölésre) olyan Feladatot, amelyet egyébként már a FÖLD MAG-Létezői is el tudnának látni.

OmMÁÁTRé~KJ

            Érzésem szerint a FÖLDÖN Életre kelt MagTanács a „Földanya SZÍVE közvetlen közelében” feltehetően „abban a HANGban/Harmóniában” helyezkedik el, amely HANGról a 20090822 – A Földanya Szíve-Igazsága III. című írásban is írtam. Érzésem szerint a SZÍV-ben lévő HANG/Harmónia a „Földön kialakult Családok” „irányába mutat”, míg az egyébként ugyanezen HANG-ba/Harmóniába behangolódott MagTanács „tagjai” az ÉGI CSALÁDOK, ÉGI Nemzetségek felé is irányulóan képviselik ezt a HANGOT/Harmóniát.

            Talán ezt az ÉGI Eredők felé irányuló MAG-Feladat teljesítést is hamarosan MAGUKHOZ vehetik a FÖLD MAGA MAG Létezői.

OmMÁÁTRé~KJ

20090822 – A Földanya Szíve-Igazsága III.

            „A ma esti „ima-idő” előtt már ismét „éreztem” a „Hívást” valamiféle segítő munkára, de még pontosan nem éreztem meg a lényegét.

            Talán két napja „éreztem” valami „formálódót” a szívem (csakráim?) körül (bennük?). Néha olyan érzésem volt, mintha egy (vagy több) „gyöngyszem” (igaz-gyöngyszem) lenne talán alakulóban egy „virág” kelyhében, máskor inkább egy formálódó bimbónak érzékeltem.

Mivel nem érzékeltem pontosan, így tudtam, hogy vagy én MaGam, vagy a gyöngy vagy virág van még alakulóban. Időnként próbáltam rá-ráérezni, hogy mi dolgom lehet vele, és hogy engem MaGamat érint-e ez a változás, vagy pedig a Földhöz kapcsolódó munkát jelez. „Tudtam” azt, hogy lehet akár az egyik, akár a másik is, tulajdonképpen „valami közös tőről erednek”.

            Este nyolc órakor egy elég mély „ima-állapot” kezdődött, és az első néhány ima után tudtam, hogy a „szívemre kell nagyon figyelnem, és azt pontosan a középpontban és a helyén megtartani mozdulatlanul”. Úgy érzékeltem a „MaGam” szívét/szív-csakra területét, mint egy nagy Fényes Gömböt, amelynek a felső széle elérte/érintette a Torokcsakra területét (vagy talán kissé bele is ért), és természetesen alul is ugyanilyen távolságra/mélységbe ért. Mozdulatlan, szilárd, és mégis „Élettel-telt” volt ez a helyzet/Fény, melyet [földi emberi időben mérve] valamivel több, mint fél óráig kellett így megtartani.

            Valamikor éreztem, hogy azt a „gyöngyöt”, amit már talán két napja érzékeltünk a lényünkben, a kezünkben (szívünkben?) tartva elindultunk előre egy régen nem használt járaton, amely kissé mindig bal-felé görbült/kanyarodott. Hosszan haladtunk ezen a járaton, néhol érzékeltem, hogy kisebb járatok csatlakozhatnak hozzá… mentünk hosszan-hosszan előre és kissé mindig balra. „Eszembe jutott”, hogy valószínűleg nagyon régen használhatták ezt a járatot, de azért nagyjából épen megmaradt. „Tudtam” azt is, hogy ahogyan a „gyönggyel” a kezünkben (szívünkben?) haladtunk ezen a járaton, a járat teljesen megtisztult és kijavítódott, Tisztává és Fényessé lett --- talán a „gyöngy” rezgése okozta mindezt, talán Segítő jelenlétek…

            Már a legelején kértem a Földanya/GAIA és KRISZTUS vezetését… Végül elérkeztünk egy Helyre, ahol éreztem, hogy innen már nem haladhatok tovább. Egy járatot lezáró ajtót/falat érzékeltem, melyet bizonyos mozdulatokkal” megtisztítottunk.

Ezt követően a járat ajtaja kinyílt, és „egy Őrző” jelent meg, Akinek (talán „KRISZTUS Nevében” – vagy valami hasonló értelmű jellel) átadtuk a „gyöngyöt”.

            A fal lassan visszazáródott, de még maradtuk tovább ezen a helyen.

Egy idő múlva érzékeltem, hogy a Mi munkánkkal egyidejűleg [talán még 11-12, vagy 13 (?) hasonló járaton] mások is ugyanígy megtették az útjukat, és átadták a Lényükben/szívükben eddig őrzött Gyöngyöket (kristályokat?). Mindenki csak a saját járata végéig mehetett, és ott ugyanúgy átadták a magukkal vitt gyöngyöt az Őrző(k)nek.

            Az Őrző a kristályokat/gyöngyöket egy „kicsit még bentebb” vitte mindegyik irányból, és egy szabályos kör-forma köré egyenletesen elhelyezte őket. „Tudtam”, hogy a Föld minden „Családja” [feltehetően pontosan abban a Rendben és sorrendben, ahogyan a Föld AranyTáblái is rögzítették őket] átadták a Földanya Szívéhez kapcsolódó Tiszta és Igaz Hangjukat/Rezgésüket [egy „rezgés-tartomány”, amelyben az adott Család Hivatalosan tapasztalhat és tevékenykedhet – és ezek EGYÜTT is HARMONIKUSAT alkotnak, EGY Tiszta Hangot Adnak.] Talán ez az, amiknek a „PONT-os” helyükre kerülésével véglegessé válik a „Földanya Szívének Igazsága”, talán ezek EGYÜTTESE a Pontos Mérték. [Éreztem, hogy ez így van, csak ennél pontosabban talán nem is tudja meghatározni „szavakkal” az emberi szív és értelem.]

            Amíg a Földanya Szívének Őrzője minden gyöngyöt és kristályt a helyére helyezett – hogy pontos és tiszta legyen a KÖZÖS EGY Hang is – „Mi”, Akik a gyöngyöket/kristályokat elvittük oda a Családjainkhoz kapcsolódó Szív-utakon, mozdulatlanul maradtunk azon a helyen, ahol átadtuk az Őrzőnek a gyöngyöt/kristályt, és a Szíveinkben mozdulatlanul és Fényesen tartottuk az addig vitt gyöngy vagy kristály rezgését. Ez a „mozdulatlanság” azt is szolgálta, hogy az Őrző a szabályos kör mentén pontosan el tudja helyezni a megfelelő sorrendben/helyzetben ezeket a „Családi Tiszta Rezgéseket/Kódokat/Utakat/Pontos-Terveket is tartalmazó éteri kristályokat vagy gyöngyöket”. Mindenki mozdulatlanul és rezzenéstelenül állt, hiszen minden Családnak „alap-vető” érdeke volt az, hogy saját HANGJA/gyöngye/kristálya PONT-osan a helyére kerüljön, mert így tiszta és pontos információk és jelek fognak majd a Földanya Szív-útjain át áramolni a Családjuk minden tagjához.

            Amikor minden kristály és gyöngy a helyére került [és megvolt az EGY Harmóniája is], minden kristály és gyöngy köré valami őket szilárdan rögzítő Minta vagy „anyag”/energia került.

A gyöngyök és kristályok belső felülete (vagy talán egyetlen pontja) érintkezett a szabályos kör egy pontjával. Feltehetően ez a „hely”, ahová berögzítésre kerültek a Föld Családjának „Alap-Rezgéseit és Terveit, Lehetőségeit” tartalmazó kristályok/gyöngyök, az a „PONT” lehetett, ahol a „Földanya Igazság Mérlegének” „Mérlegelő PONT-ja” található.

Talán maga a „szabályos kör” volt ez az EGY PONT, amelyben ha a „megengedett” jelzés jelenik meg, akkor az információ továbbhaladhat a megvalósulás irányába, ha azonban bármilyen „disszonáns Hang” is megjelenik, akkor már „nem fér át ezen a Ponton”, és kezdődik a tegnap is leírt „átvizsgálás”.

Teljesen még nem tudom értelmezni azt a képet és érzést, amely szintén pár napja jelent meg: a Földanya „Vas-Magja” és/vagy „Fény-Magja” [Középpontja] körül valami „készülődés” volt érzékelhető. Hogy ez összefüggésben lehet-e tervezett és/vagy elkövetkező „pólus-váltással” vagy éppen valami „idejét-múlt minta” pontosításával --- nem tudom.

            Talán csak azzal volt (most) összefüggésben, amit az esti ima elején érzékeltem: a Földanya korábban bekövetkezett sérülése miatt valahogyan kimozdult a „középpont” (szív), és ez a középpont végülis úgy helyezkedett el, hogy talált egy „életet még biztosító egyensúlyi” helyzetet. Mondtuk azt is, hogy ez a középpont-elmozdulás megmutatkozott a Föld Tengelyeinek elmozdulásában is – de szerencsére az elmozdulás „csak” olyan mértékű volt, amelyet a Földanya MAGA RENDSZERE még [a ferdeség és elmozdultság ellenére is] egyensúlyban tudott tartani. Természetesen a ferdült tengelyek következtében kialakult [kissé torz] egyensúly megtartása MAGÁTÓL A FÖLDANYÁTÓL is folyamatos odafigyelést és munkát igényelt, vagyis az erői/energiái egy jelentős részét kellett folyaMATosan az egyensúly és a tengelyek helyzetének megtartására fordítania. Mindez egy folyamatos feszültségként volt jelen a Földön, és erről a feszültségről mind a Földanya, mind a Földanya [Égi] Családja is tudta, hogy ez a helyzet nem végleges és gyógyításra vár.

            Több yavaslat is érkezett a Földanya Égi Családtagjainak irányából arra, hogy amíg nem történik meg a Teljes Kiegyensúlyozás [a Közép-PONT-nak a visszahelyeződése a SZÍVbe], addig hogyan lehet „aládúcolni”, rögzíteni úgy ezt a kialakult egyensúlyi helyzetet, hogy minél kevesebb feszültséget szüljön. Több olyan yavaslat is érkezett, hogy a legjobban sérült területek köré mindenképpen kellene valami véd-erőt létrehozni, hogy az elmozdulás Életet veszélyeztető módon ne terjedjen tovább.

            Azt éreztem, hogy „néhány nappal” ezelőtt elkezdődött ennek a korábban létrehozott védelmi falnak a lebontása [Húsz évvel ezelőtt: a berlini fal lebontása!] Azok az Égi és Földi Családok végezték ezt, Akik a támaszték megépítésében is részt vettek. A „fal” lebontásával” egyidejűleg „távoztak” a Földről azok a Segítők is, Akik ennek a „támasztéknak” a gondozása miatt voltak jelen a Földön. [Talán ennek a „kisegítő támasztéknak” is szerepe lehetett abban, hogy a Földön élő Férfiak „Támasz” szerepei torzultak. És ha ez így volt, akkor most, hogy a „támasztékok” eltávolíttattak, a Férfiak ismét ráérezhetnek a MaGuk Igaz Szerepére!]

            A mai ima elején éreztem, hogy a Földanya Középpontja/Szíve körüli támaszték utolsó részei is „leomlottak”. Ezt a „volt támasztékot” azon a körön és területen kívül lévőbbnek éreztem, mint amelyiken az Őrzőkkel ma dolgoztunk.

            Amikor a Földanya Szív-Őrzőjének sikerült a helyére illesztenie és Pontosan berögzítenie a Családok által Hivatalosan átadott (megújított), a Földanya EGY HANG-ját pontosan kiadó gyöngyöket/kristályokat, akkor azok, akik addig mozdulatlan állásukkal biztosították a Hangoláshoz/berögzítéshez szükséges Tisztaságot és Egyensúlyt – megmozdulhattunk.

Elkezdtük eltakarítani a törmelék-maradványokat, melyek a Földanya gyógyításának idején voltak hivatva valamelyest megkönnyíteni az ÉLETET biztosító egyensúlyt megtartását.

            Innen-onnan a törmelékek alól egy-egy (többnyire nem sérült) „gyöngy” is előkerült --- talán a Középpont elmozdulása idején szétszakadt „szabályos körből” „gurultak szét”. Ezeket most összeszedtük, és a többi törmelékkel együtt ÁtVilágításra vitték el.

Később – a törmelékek nagy részének elszállítása után – még „tovább kerestünk”, és egész „gyöngy-füzér-szerűségeket találtunk. Látszólag „valódi” gyöngyökből fűzött hosszú-hosszú füzér volt, melyet egyben és részleteiben kihúztuk a Földből, és abból a „mozdulatból”, ahogyan a „kijelölt kukába” dobtuk, tudtam, hogy ezek azok a gyöngy-szerűnek álcázott indák voltak, melyek folyamatosan megközelítették a Földanyai Szívet, és végül „rácsavarodtak” a Földanya „Szív-Virágának” [Szív-Lótusz/Szív-Rózsa] a „szárára”, mely tulajdonképpen az a SZÍV-út [Szív-vezeték, Élet-vezeték] volt, amely a Földanyát KÖZVETLENÜL ÖSSZEKAPCSOLTA A CSALÁDJÁBA TARTOZÓ MÁS VILÁGOK/VIRÁGOK SZÍVEIVEL.

            „Csendben” – és nyugalomban gyűjtöttük össze ezeket a gyöngyöknek álcázott „nem-tudom-miket” – nyilvánvalóan ezek is mentek az ÁtVilágító helyekre… „Nem gyűlöltük” őket, valami hasonló érzés lehetett, mint amikor egy pusztító kórt operálnak ki a testből…

            Ezután a Földanyai Szív-Virágból elindult Élet-szál került közvetlen ÁtVilágításra és gyógyításra. Gyógyító Angyalokat [és talán más Gyógyító Családokat] érzékeltem, amint lassan végig húzódnak a szár körül és benne… hogy helyreálljon az Eredeti Rendje és Formája.

Kicsit később már „látható” volt, ahogyan a Fény a Földanya irányából megindult ezen a „vezetéken”, láthatóakká lettek a Szív-Útban lévő „szelepek”, ezek működése is kiegyensúlyozásra került – és amikor ez is megtörtént, akkor érezhetővé vált, hogy a vezeték már mindkét irányból (a Földről ki, és a Földre be) megfelelően járható. Nyilván a szelepek Felügyelete a teljes kiegyensúlyozódásig még igényel némi MÁÁT Felügyeletet.

            Amíg a Földanyának nem működött ez a Szív-vezetéke, az utóbbi időben ennek működését pótolta a „Megbocsátás Lótusza”, amely szintén a Földanya Szívében helyezkedett el „Kisegítő Mintaként”. Most azt érzem, hogy amint a helyére illeszkedett Földanyai Szív ismét Közvetlen és Teljes Kapcsolódásba kerül mindazon Létezőkkel és Területekkel/Helyekkel, Akikkel RENDELÉS szerint Közvetlen és Teljes Kapcsolódásba kell kerülnie, a „két” (látszólag külön létező, de „Teljes Rezgésükben EGY”) Virág is EGGYÉ lesz majd. Addig, amíg a Földanya Teljes Kiegyensúlyozódása megtörténik, a „Megbocsátás” (Kisegítő) Lótusza egy „Biztonsági” Véd-elemként marad meg a Földanya Lényében/Szívében

            Megkérjük KRISZTUST és a Földanyát, hogy amikor elérkezik a Megbocsátás Lótuszának a Földanyai Szív-Virágba való Teljes Beolvadásának az ideje/lehetősége, akkor „Saját Hatáskörükben” járjanak el ebben és végezzék el az „Egyesítő Szertartást”. . [Időközben megtörtént az Egyesülésük. 2011. június 24.]

[Mivel a Megbocsátás Lótuszának Mintáját MÁÁT Földelte be és hozta működésbe a Földön, ezért MÁÁT-nak „gondoskodnia” kell a Minta további sorsáról is „most”, amikor a Földanya Szíve ismét a helyére kerülve fokozatosan vette és veszi át azoknak a Feladatoknak az ellátását, melyet eddig a Megbocsátás Lótusza teljesített a Föld Eredendő Mintái alapján. Szabad Akaratú Emberi Kérésünket azért terjesztettük elő KRISZTUS és a Földanya irányában a majdan (hamarosan) bekövetkező Egyesítési Szertartás előkészítésére és elvégzésére, hogy emberi formájú Őrzőket (akiknek nem volt betekintésük e Gyógyító Minta beföldelésére és működésére) már ne terheljen ennek a Feladatnak a megértése és elvégeztetése.]

            A mai „munka” egyébként maga is egy Szertartás volt, amely a Föld valamennyi Családja felé „Hivatalosan” is Jelezte, hogy a Földanya Szívében ÉP Formájában van Jelen a Családjuk Útjának Mintája, és hogy e perctől kezdve minden Család és családtag yogosult a Földanyával való közvetlen és ÉP, Teljes összekapcsolódásra és Közös Teremtésekre. [A Földanya már Közvetlenül (!) MAGA adja át számukra a „megfelelt” és „nem-megfelelt” jelzéseket, és az ezen Jelzésekhez kapcsolódó Építő és Lebontó erőket.]

            A Folyamat befejeződésekor a következő érzés szólalt meg: „A Földanya Szíve Újra ÉP. A Földanya hamarosan eldönti, hogy a Föld felszínén hol fogja majd megnyilvánítani a Megújult Szíve (és később majd egyéb rezgési) Minőségeit.”

            Érzésben az is megjelent, hogy idővel minden SzeRves Közössége a Földnek létre fogja majd hozni [a Földanyával megtörtént Egyeztetések és megfelelő előkészületek után] azon „területe(ke)t” a saját élet-területén, ahol a Földanya „Szívét Tiszteli”. Ezen túl azonban lesz egy (vagy talán több) (ez a Föld Szívének Őrzőitől is függ) olyan „kiemelt” területe (esetleg hálózata) a Föld FELSZÍNÉNEK, mely majd „hivatalosan” is a Föld Szívéhez tartozó terület (energia-tér) lesz. Ennek részben szakrális Földi okai vannak, de általában az ilyen [és más „szerveknek” szentelt területek] nagyon erőteljes gyógyító/kiegyensúlyozó erőkkel is rendelkeznek, és ezért akár a Föld, akár valamely sérült lényének gyógyításában/kiegyensúlyozódásában fontos szerepe van és lehet.

            Ahhoz, hogy a Föld Felszínén ténylegesen ÉLŐ (ismert) módon létrejöhessenek ezek a kiemelten fontos energiájú (energia-mintázatú) területek, az szükséges, hogy a megfelelő Őrzők ÖnTudatukra és Feladatukra ébredjenek, és elvégezzék a Helyek megfelelő előkészítéseit a Földanyával megtörtént közös egyeztetések után KÖZÖSEN a Földanyával, hogy a Hely megjelenítése a lehető legpontosabban tükrözze a Földanya MOST ÉLŐ SzeRves Mintáját és Akaratát. Természetesen minden érintett közösség hozzáteszi majd a Földanya által megkívánt alapokhoz mindazt a Szépet és Yót, amellyel a Földanyát és a Föld Életét megtiszteli, hiszen ezek a hamarosan megtörténő Földanyai Kijelölések többnyire legalább egy teljes Föld-korszakon át megmaradnak, és így az Őrzők „Építményei” „hosszabb időre” szólnak majd…

Lejegyezte OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. augusztus 21., 22.15.

            Megkértük KRISZTUST és a Földanyát, hogy a KRISZTUSI Magyar Szent Koronát Hangolják PONTOSAN a Földanya Megújult ÉP és TELJES Szívéhez.

            Megkértük KRISZTUST, hogy jelölje ki a Földön azokat a szakrális/szent tárgyakat/helyeket stb, melyeknek a Földanya Új Szív-Minőségéhez való Hangolásának ideje és lehetősége elérkezett, és ezeket KRISZTUS és a Földanya Hangolják be a megfelelő rezgésekre, valamint segítsék felkészüléseikben/megújulásukban a hozzájuk kapcsolódó Őrzőket.

OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. augusztus 21., 23.38.

(Folytatás a III. részben)

 
A mai napra:

„Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669724_70.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!