omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2011 június
Írások - 2011 június : 20110606 III - A Hatalom visszavétele

20110606 III - A Hatalom visszavétele

  2011.08.07. 00:44


2011. június 5., vasárnap

A Hatalom visszavétele

/A Jelenlét Hatalmának visszaszerzése/

A bevezetőben ismertetendő megértést segítő kép megérzésem, illetve eddigi megértésem szerint „minden Magyar és/vagy MAG Létező”-re vonatozhat [e „Családokban” „általános”], valamint egyes MAG vagy Küldötti Létezőkben „mélyebb személyes érintettségű” is lehet.

            Kép:

„Hatalmam teljességében”, szemlélve/figyelve a „tájat/környéket/történéseket” békésen, „biztos léptekkel haladok az utamon, mögöttem/mellettem kíséretemmel/társaimmal”.

Képben ez úgy jelenítődött meg, hogy lovon ülve, páncélzatban többekkel együtt haladok egy-irányban egy úton. Az úton szembe velünk sérült, kimerült emberek/családok jönnek, talán mentik az életüket, mert megtámadták és felégették otthonaikat… vagy talán éppen rabszolgaságba visznek közülük néhányat…

„Páncél-ruhában” vagyok, amely egyfajta védelmet (személyes biztonságot) is megtestesít, de egy kis „kívülállóságot” vagy [még]elkülönültséget is megjeleníthet [„még szemlélek”]…

„Hatalmamat” tudom és értem/érzem [„JelenVan”] – a Hatalmat itt „tiszta” értelmében megjelenítve. „Hatalmat” érzek magamban, ami az „önazonosságot, önismeretet, Jelenlétet” is jelenti… Egyelőre még csak ’figyelem’ az eseményeket…

A mögöttem és/vagy velem/mellettem tartó társaimon is „páncélt” érzek, bennük is érzem/látom a „Hatalmat”… Egy-felé haladunk… Együtt haladunk… Mintha együtt indultunk volna felderíteni a megjelent bajok okát és a bajok már megnyilvánult formáit… „Érzem és tudom a Társaim Jelenlétét”, melyet [külön formáink ellenére is] Egységként érzékelek…[„Egyre mélyebben” haladok/haladunk a bajok forrása/megjelenése felé, melyből mentik/mentenék az életüket a sérült létezők.]

            Figyelem a velünk szembe haladó sérült vagy elfáradt embereket --- mintha megnézném, hogy milyen az állapotuk, mi okozta „földön futóvá válásukat”… figyelem, hogy honnan jönnek, mi lett otthonaikkal…

            Mintha az otthonokat feldúlták és kirabolták volna, mintha égnének a házak, füst, „fél-homály”, vagy néhol inkább már „sötét” van --- pedig itt virágzó falvaknak/kerteknek kellene lenniük…

            Látjom, hogy a hely már nem védi meg az ott lakókat, az otthonok már nem otthonok… és talán az „élet” csak úgy vihető valamelyest tovább, ha most elhagyják otthonaikat ezek az emberek/lelkek…

            „Otthon” [a személyes és családi Életre választott/Rendelt hely] „nélkül” azonban hogyan élhető és vihető tovább az élet… hogyan állítható vissza ez a hely a „saját Rendjébe”…

            „Társaimban” és „bennem” JelenVan az a „Hatalom”, amely jelentős részben az otthonukat elhagyni kényszerülőkből már hiányzott… valószínűleg egykor ezekben a ’szerencsétlenné lett’ emberekben/Lelkekben is megvolt a Maguk Hatalma… Hová, mivé lett/lettek?

            Sajátos változás kezdődik, miközben „társaimmal” haladok a feldúlt és elhagyott otthonok felé vagy részben már azok határán vagy közöttük játhatunk.

[Talán a képben ezután bekövetkező változás azt jeleníti meg, ami „ott, a sűrűség adott pontján/helyén” „jellemző” volt, és ami „eltérített” a „Hatalomtól”, a „Maga/Saját-útról”:]

„Társaim”, akikkel eddig együtt haladtam, részben mellém lovagolnak, majd körbevesznek, „lándzsáikat felém fordítják”. Érzem és tudom, látom, ’tapasztalom’, hogy „körbezártak, foglyul ejtettek, nem engednek” „ki vagy tovább”…

Nem értem a helyzetet, „leszállok a lovamról” [hogy a lovat ne érje bántódás, ha engem bántanának]…

Valami Hatástól a földre kerültem… mintha a „páncélom” már nem lenne rajtam [már nem „különülök el” ettől a Világtól] --- most nem tudom pontosan felidézni, hogy milyen hatás idézte ezt elő vagy kényszerített erre… talán a „társaim” felől is érhetett bántás/megsebzés, de még határozottan életben-lévőnek érzem/látom magamat az általuk felállított körben földön-fektemben… sebeket érzek magamon, valamiért a „Hatalmam” már nem működtetem (nem akarom és nem tudom bántani őket)… csak állnak körben, mintha várnának valamire… mintha „életben kellene tartaniuk”…

A „társaim” által kialakított körbe aztán odaérkezik az, aki valószínűleg kiadhatta a parancsot az „elfogásomra” és „életben megtartásomra”… valamiféle erőt vagy mágiát használ „ellenem”… talán hogy megkösse vagy elpusztítsa „az Erőt”, a „Hatalmat”, a Lelket vagy a Szellemet… valahogyan ez a „leszögezés” „sikerült” is neki…

Pontosan ’éreztem’, hogy nem pusztán az akkori életemtől/Jelenlétemtől akart megfosztani ez a létező, hanem ’kiterjedtebb’ szándékai voltak: a Lelkem vagy Szellemem ’teljességét’ igyekezett lehetőség szerint elpusztítani, ha pedig ez valamilyen ok miatt nem volna lehetséges, akkor a Hatalom/Ható-Erő teljességétől megfosztani, ’hosszú időre’ Ható-képtelenné tenni.

[Ez pedig a „SZÍV/Szív” elleni irányulást, az „Élet-Magelleni irányulást jelenti --- és ez a kép itt kapcsolódik a MAGOK és Magyarok tört-én-etéhez.][Amint fent úgy lent, amint kint úgy bent.]

 

            Eddig a kép…

            Próbáltam a képet és üzenetét [a ’személyes vonatkozásában’, valamint az azon túlmutató, a MAG-okhoz, részben Küldöttekhez kapcsolódó részében is] értelmezni/megérteni…

Amikor már „el tudtam fogadni” „ami megtörtént”, lassan elkezdtek feljönni a fájdalmak… amelyek „nagyon mélyek”, és „eddig mélyen el voltak rejtve” a „szívben”[SZÍVBEN?]… elme által eddig el-nem-érhetően… hozva a megértéseket… és lehetővé téve az elengedést, megbocsátást/átlényegítést/megtisztulást/felszabadulást… a Hatalomhoz való visszaigazodást… a Hatalom visszavételét

A Hatalom „visszaszerzése” csak a tudatosszemélyes, egyéni megélések által [akarat/szándék + tett megfelelő egysége] lehetséges…

            „Több szintje” értelmezhető a „tört-én-éseknek.

Az egyik feltörő „fájdalom-csomagban” „nagyon fájt”, hogy „társaim [~Család-tagjaim], akikben bíztam, akikkel megbíztunk egymásban” „ellenem fordultak”

            „Fájt”, hogy „a család, amely befogadott” (vagy akár ’behívott’, ’utat adott’) talán eleve azért hívott vagy fogadott, hogy „kiszolgáltasson”…

            …Vagy talán ennek így kellett történnie… mert „ez volt az a megbomlott helyzet, ami akkorra kialakult” és amelyből kiutat kellett találnunk „nekünk” [Magunknak/MAGoknak]… és „megtapasztalás felvállalása (tényleges Jelenlét, tényleges átélés, tényleges megélés nélkül) Hathatós kiút a bajból nem található”… mert „Hatalma” „csak” annak „teljes” egy adott Világban/világban, aki abban ténylegesen is JelenVan

            Az, hogy „társaim” „körbefogtak majd azután megtámadtak”, illetve „átadtak valamiféle mágus-FÉL-én-ek”

[ha tényleg (a magam társai) megtámadtak/átadtak]

[vagy csak valaki ezt így akarta láttatni velem/velünk valamilyen ’mentális befolyásolással’],  

a Mag” vagy „SZÍV/Szív” „elleni” „közvetlen támadásra” [megbontó/gátló/sértő Hatásra] utal… a „családtag eladására”, a „családtag elárulására” --- és ezek által az „önmag” „megbontására” [minden egyes létezőben a saját önmagja] elárulására [az elárulás kifejezést itt most a „becsapás” és „áruba-bocsátás” értelmében is használom].

A SzeRves Világi/Földi SZÍV-Hálózat megbomlásáról és a Földön ennek következtében kialakult sajátos ’technikai megosztottságról’ [majd annak mostanában történt megszűnéséről] a 2010 május 13-tól kezdődő írásokban több alkalommal is írtam. A kialakult helyzet lényege azt volt, hogy a Földre érkezett SzeRves Létezők nem tudták működtetni a Földre-mint-Világra eredendően kialakított „természetes kommunikációt”, a „Szívek” „közötti” (valamilyen szinten „közvetlen”) „kommunikáció” előbb sérült/bekorlátozódott, majd gyakorlatilag szinte teljesen megszűnt. Emiatt „úgy tűnt”, hogy az Egy Világban élők nem tudnak egymással a számukra Rendelt módon kapcsolódni és kommunikálni…

            Ahogyan a bevezetőben említettem, a MAGok és/vagy Magyarok vonatkozásában ez a „kép” „minden egyes létezőt” személyesen is érinthet [mint feloldásra/megértésre/átlényegítésre váró helyzet] --- de lehetnek közöttük [is] olyanok, akiket „mélyebb személyes” szinten is érinthet ez a kép… Akinek dolga van vele, az gondolja tovább magában…

            A kép egyik ’vég-kifejlete’ az, hogy az otthon, a család „valami miatt” majdnem teljesen szétesett… [a „mag” megtartó ereje meggyengült/megsérült]… az otthon, a család pedig a Világ/világ „Lét-alapja”/Élet-alapja… amelyben megélhető/kiteljesíthető a [Valódi] Hatalom [a jelen írásban a Hatalom szót minden esetben annak „tiszta” minőségében/értelmében használom].

            „Miért fordultak egymás ellen” az „egymásnak-társai”?

Valamiféle „kényszer” szül(het)te meg ezt a helyzetet… oly sokat írtunk már erről mi magunk is az elmúlt években… fájdalmak, amelyek újabb, sokszor szinte kezelhetetlen (érthetetlen, megérthetetlen) újabb fájdalmakat szültek… fájdalmak rajzolta újabb [kényszer-]utak jöttek, melyekben egyre fogyott [fogyhatott] a „Hatalom”, az „Élet”, a Boldogság és Erő, Öröm…

            Amikor a képek érzékelése után „feltettem a kérdéseket” és kértem IsteniÉNem vezetését a megértésben és Rendezésben --- újabb és újabb kérdések ötlöttek fel bennem… majd [mert a „terep” már elő volt készítve] apránként elkezdtek a felszínre jönni a mély-fájdalmak… és ahogyan ezeket  igyekeztem megérteni és/vagy „elengedtem” [tudatosságtól függően megbocsátással vagy más „saját tudáson” alapuló megértéssel/elengedéssel] egy „kiegyensúlyozódást” tapasztaltam, melyben „egyre tisztábban láthattam” és tisztábbá [’világosabbá’] válhattam

Rendesen” csak az jön felszínre bennünk

[vagy megtapasztalásként elénk, az Életünkbe],

amit [valami miatt választottunk és] képesek vagyunk már megérteni/megélni,

és ha szükséges, akkor átlényegíteni…

Talán ez az egyik nagy változás, ami bennünk és körülöttünk zajlik… a SZÍV és a Szívünk vezeti ma már a megértést, és valamiféle ’személyes védelem’ vesz körbe mindenkit azért, hogy „mások ne piszkálhassanak bele az energiarendszerébe, mentális úton vagy más ’tiltott’ módon ne hozzanak mozgásba az energiarendszerében olyan területeket, amelyeknek nincs ott az ideje/helye”

 

A Földön/FÖLDÖN/VILÁGBAN

a nem-kívánatos” [vagy épp ’tiltott’] befolyásolások megszüntetése/megelőzése

[a Szabadság újbóli megteremtése] érdekében

a „különböző” világok [és Világok] ’sajátos VédElemeket’ ’kaptak’ vagy ’építettek’ ---

melyek a „különböző” választott utakba bekapcsolódásban is segítenek

[az ’úttartás elősegítése’ jelenleg is az egyik ’Elsődlegesség’ a FÖLDÖN/VILÁGBAN].

 

Ha a létezők ’különböző utakat’ választanak

(az egyikük „erre” halad tovább, a másikuk pedig „amarra”),

akkor közöttük bizonyos eltávolodások vagy akár elhatárolódások is megvalósulnak

[sajátos burok (’bárka’) alakul a lényükben és a lényük körül

a választott útnak/iránynak megfelelően].

 

A FöldiVilágban is többféle ilyen ’kisegítő’ VédElem épült az elmúlt időszakokban

[és működik jelenleg is]

[melyek tehát EGYESÍTIK/Harmóniába-hozzák az egy-felé haladókat,

és segítik az elválását a különféle utat választottaknak].

 

            Az elmúlt időszakokban már többen [sok létező, és néhány „család” is] elhagyták a Földet azért, mert nem tudtak vagy valamilyen ok miatt nem ’akartak’/szándékoztak a FÖLD által választott ÚT-on haladni. Ugyanakkor megfigyelhető az is, hogy

jelenleg a Földön korábbi [’élet’-]társaik „mellett” élnek még olyanok,

akik elhagyni készülnek a Föld ÉLET-ét.

 

            A KRISZTUSI Rend [’szükség’ esetén a ’MindenHatói REND] különös figyelmet fordít arra, hogy a „Szabadság” [a maga valódi értelmében] a lehető legteljesebben legyen jelen minden világ és Világ életében. Ezt sok korábbi írásban érintettük.

            Akik „Közös Utat” választottak, azok „Egy Világba”, vagyis [Földi minőségben] „Egy SZÍV-Hálózatra” kerülnek.

            Ebből következik az is, hogy akik más-más Világba RENDEZŐDNEK, azok különböző SZÍV-Hálózatra kerülnek. [Ez már nem ’technikai megosztottság’, hanem ’Valóságos, Rendes eltávolodás/elválás’!]

            Akik egy Világhoz tartoznak, de az adott Világon belül „különböző Családok” tagjai, a leggyakrabban [az adott Világon belül] egy „sajátos” [’Családi’] Szív-hálózatba is tartoznak.

[A „Családok” az Egészen/Világon belül egy-egy sajátos Hangot vagy Harmóniát testesítenek meg, és a Családok összessége (valamint a Családokon belül az Egyének összessége) adja az adott Világ Teljes Hangját/Harmóniáját. Ez azt is jelenti, hogy a Világon belül az egyes Családok egy különleges módon (formailag is) el is határolódnak egymástól, de mégis Egységben élnek a többi Családdal --- és ugyanígy egy-egy Családon belül az Egyének is rendelkeznek bizonyos elkülönültséggel az Egységben-jelenlét mellett.]

            Ez a kis bevezető azért volt szükséges, hogy érthetőbb legyen az a „Könnyítés” vagy Változás, amelyre rálátást nyertem. E változás „szabályosan”, Törvényesen került [test-lélek-szellem-Egységében megvalósult tudatos felvállalás és Teljes Jelenlét általi megélés/megvalósítás során] beföldelésre és Élővé-tételre a FÖLDÖN/Földön

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. június 5., 22.03.
 

            A megértés lényege:

Azok, akik „különböző [Világokba vezető] további Élet-utat” választottak, az elmúlt időszakig leginkább úgy voltak megjeleníthetőek, mint akik „páncélt” viseltek. Ez a „páncél” egy „Fény-VédElem” tulajdonképpen, mely azt hivatott biztosítani, hogy a Lélek kellő mértékben elkülönüljön azoktól, akikkel a jövőben nem fog már együtt-haladni [ne indítson el szükségtelenül új közös vállalásokat], és így megfelelően össze tudjon hangolódni a választott Új Világgal és az ott lévő vagy oda-tartó társaival.

            Említettem, hogy jelenleg a Földön [és így van ez néhány másik Világban is]

még „egymás mellett” élnek olyanok,

akik a „jövőre” nézve [’rövid időn belül’] különböző Világokba/UTAKRA kerülnek majd

[így tulajdonképpen a „Jelenük” is ’más-jellegű’ már].

Sokan közülük már „befejezték” az „egymás irányába” szükséges elszámolásokat, és szabályosan lezárták a „közös életüket”. „Valamilyen ok miatt” azonban a tényleges „egymás-mellett-élésük” még nem szűnt meg teljesen, „egymás látó-mezejében”, „egymás közelében” élnek a különböző ÚT-ra vezető döntéseik ellenére.

Sokféle [részben a Földben-mint-Világban, részben pedig a személyes Élet-Utakból eredő] oka (vagy célja) lehet ennek --- akik ezt tapasztalják, azok „Magukból” megkapják a szükséges eligazításokat. Előadódhat, hogy egy ilyen „együtt-létben” mindkét érintett fél már kellően tudatos, és így szeretet-teljesen és nagyobb ütközések nélkül élik meg ezt az egymás-közeli helyzetet a maguk választotta Úton haladva és azt Építve --- míg az is lehetséges, hogy valamelyik vagy mindkét fél „tudattalan” a maga helyzetében. Ez utóbbi esetben kisebb vagy nagyobb feszülések történhetnek, melyek megnehezíthetik a mindennapi Életet/Jelenlétet.

Ezt a [sajátos Gyógyítási/Rendezési/RENDEZÉSI helyzetből adódó] nehézséget

igyekszik csökkenteni [vagy lehetőség szerint  teljes egészében megszüntetni]

egy sajátos ’Lehetőség’,

amelyet KRISZTUS-és-a FÖLD/Földanya „Nyitott” meg (vagy „választott”).

 

Az a lényege ennek a „Könnyítő Lehetőségnek”,

hogy akik a KRISZTUSI VILÁGON belüli [~KRISZTUSI] Utat választottak,

LEHETŐSÉGET kaptak a Földön a Földanya Közvetlen Vezetésével és Ellenőrzésével arra,

hogy „szükség esetében” akkor is egymás segítségére lehessenek,

ha „különböző” „KRISZTUSI” Utakra kapcsolódtak be.

            Képben talán könnyebb ezt megérteni: ha az egymásnak-korábban-társai itt a Földön még egymás közelében élnek, de különböző Világba vezető utat választottak, akkor mindkét létező (vagy legalább egyikük) „körül” egy sajátos „páncél” figyelhető meg. Mivel különböző Világokhoz kapcsolódtak és hangolódnak, ebből adódik az, hogy [már nem ’technikai megosztottságból’, hanem a Világok Rendjének megfelelően] mindegyikük a választott Világa SZÍV-éhez kapcsolódott, így a valóságban más SZÍV-hálózatnak a részei [ám mindketten részesei a KRISZTUSI VILÁGNAK!]. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy „Szíveik” „között” nincsen/megszűnt [az adott Világra jellemző Alap- vagy Adott-] közvetlen kommunikáció: az egymás felé esetlegesen elindított Hatásaik „hatástalanok”, ez pedig (az egymáshoz való közelségük miatt) feszüléseket eredményezhet…

 

A Földanya/FÖLD és KRISZTUS

– hogy oldják, enyhítsék, vagy ha lehetséges, akkor megszüntessék és megelőzzék –

az ilyen szükségtelen

[fáradáshoz, elkedvetlenedéshez, súlyosabb esetben jelentős fájdalmakhoz is vezethető] helyzeteket,

egy sajátos „Oldást/Oldódást” [Megáldást] tettek.

 

Egy olyan – a Földanya Teljes Hatalmú Vezetésével működ(tethet)ő Rendszert –

„alakítottak ki” [„formáltak meg”] KRISZTUS-és-a-Földanya,

amelyben a Földanya Közvetlen Vezetésével

a „különböző” KRISZTUSI (!) [KRISZTUSI VILÁGON belüli] Utakat választott

Létezők/Lelkek/Szellemek Szükség esetén [„átmenetileg”]

„közös SZÍV-Hálózatot” tudnak működtetni.

 

[Mivel a Földön élő Létezőkről, a Földön „egymás mellett élő” Létezőkről/Lelkekről van szó a legtöbb esetben, így a Földanya Hangolja össze a szükséges időre a megfelelő módon a különböző Utakat választott Létezőket/Lelkeket --- úgy, hogy egy KRISZTUSI Segítséggel kialakított megfelelő „kommunikációs” (és szükség esetén ehhez kapcsolódó más egyéb) kapcsolódás alakul ki a szükséges ideig, a szükséges módon és szükséges mértékben, mely „YÓ” a Föld és az érintett Lelkek számára is, hiszen egy ilyen kapcsolódás megszüntet/megelőz/csökkenthet szükségtelen feszüléseket, lecsökkenthet vagy megszüntethet szükségtelen tétlen (!) várakozásokat, és örömteljesebbé és hasznosan-megéltté tudja tenni a Jelenlétet.

 

Ahogyan említettem is: [itt a FöldiVilágban]

a Földanya „Engedélye” és Közvetlen [Szív]Vezetése működtethet ilyen kapcsolódásokat,

és ez egy „garancia” arra,

hogy a „különböző Világokba vezető Utakat választottak”

„csak a szükséges mértékig/módon” kommunikáljanak/kapcsolódjanak

[ez az Életüket könnyebbé tehető megoldás egyik érintettnél se nehezítse meg

a választott ÚT-jukhoz való bekapcsolódást és az azon való Építő haladást].

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. június 5., 22.34.
 

Képben: a Földanya[-és-KRISZTUS]  Vezetésével az érintett [Külön ÚT-ra kapcsolódott] Létezők „körül” [tulajdonképpen a „Lényükben”, „Szívükben”] egy olyan „Fényburok” „alakul ki/formázódik meg” [a szükséges ideig és a szükséges mértékben] [a „Szükségesség” itt fontos szempont/ok], amelyben a Létezők a Maguk és a választott ÚT-juk Harmóniáját is képesek megélni anélkül, hogy ez a Lényük számára megterhelést jelentene.

[Ahogyan említettem is: a „Szükségesség” határozza meg ennek a működésnek vagy kapcsolódásnak a Földanya általi Engedélyezését és Működtetését, és fontos szempont egy olyan „Harmónia” megteremtésével megvalósítani ezt, amely az érintetteket EMELI, és nem okoz szükségtelen megterhelést.

A Földanya[-és-KRISZTUS] KÉPES ennek a „Harmóniának” a megtalálására és megformázására, hiszen csak olyanok esetében jöhet szóba egy ilyen kapcsolódás [szükség esetén való] kialakítása, akik választásaikkal a KRISZTUSI VILÁGBAN haladnak tovább. Az érintettek „Lényében” [és a „látható”, valamint „valós” Lényük „körül”] egy olyan Fény-minőség [pontosabb úgy, hogy „világ”] formálódik meg, amelynek nincsen „páncél”, azaz „erősen szétválasztó” jellege. Maga a „Fény-burok” lehetővé teszi szükség/lehetőség esetén a Szívek közötti kommunikációt is, akár annak „közvetlen” formáját is: be-engedi amit befogadhat, és kiküldheti, amit a másik befogadhat.

[A „burok”, azaz a „Harmónia” „minősége” „Szabályozza”, hogy az érintett „egymás közelében élő, de különböző Utakra tartó” Létezők mit áramoltathatnak egymás irányába akár közvetlenül is, milyen „kapcsolódást” élhetnek meg egymással Szeretetben/Rendben amíg „egymás közelében” vannak jelen --- és ez várhatóan könnyebb és örömteljesebb életet biztosít minden érintettnek.

A Földanya egyes esetekben már behangolta és működteti ezt a Könnyítő Rendszerét, más esetekben a „felmérése” folyik annak, hogy ez hol/kiknél lehet szükséges-és-hasznos, és ahol a „szükségesség” megállapítható és az érintett Szellemek/Lelkek ezt kérik [vagy a Földanya Szükségesnek ítéli meg, ez utóbbi körben elsődlegesen egyes Küldöttek vagy SzeRves MAG-Létezők esetében], megvalósulnak a [SZÍV/Szív általi] szükséges „Harmóniába hozások”, melyek minden érintett esetében a „Maga Hatalma visszavételében” is segít. [A szükségtelen feszülések kiiktatásával visszaállhat ’természetes működésébe’ a ’Tisztelet és Szeretet’, megszűnhetnek az eddigi ’akaratlan egymást-akadályozások’.]

            Várhatóan ez a „Könnyítő Lehetőség” megszünteti vagy jelentősen csökkenti a „tétlen” várakozásokat, ami sok esetben abból is eredhet ma még, hogy a „Jelenlét” [„MOST-ban lét”] megélésére/elérésére, illetve „megtartására” ma még nem mindenki képes. Folynak a személyes fájdalmak felszínre hozásai és gyógyításai, a régi mentális beidegződések levetései, a Szív Vezetésére  való ráhangolódások, és ezek hosszabb-rövidebb időre ma még kibillenthetnek a „középpontból” vagy „Jelenéti minőségből”. Az ilyen „kibillenések” néha „várakozásra” „kényszeríthetik” az egyensúlyából kibillenő társait --- ezért

nagyon fontos,

hogy aki megtapasztalja az egyensúlyából/Jelenlétéből való kibillenését,

az mielőbb „Rendezze önmagát”:

engedje el, értse meg a megjelent fájdalmát, tudatosítsa tapasztalatait,

és ha szükséges, akkor kérjen segítséget fizikai/lelki/szellemi érintettségeiben.

 

*****

 

Kéretlenül mások életébe nem avatkozhatunk (másokhoz nem kapcsolódunk).

KÉRDÉSre VÁLASZ érkezik,

KÉRÉSre SEGÍTSÉG.
 

*****

„Feltétel nélküli szeretet”/ Elvárások nélküli Szeretet

            A „csalódásról” szóló lejegyzés [20101020 II – Félelmek – Kétségek – Csalódások] néhány részlete:

„…[félelmek/kétségek kísérik még ezen útkeresőket], illetve a ’régi beidegződéseik’ jelentős korlátozó erőként mutatták meg magukat sok élethelyzetben. A régi beidegződés szerint kerestek ’biztonsági kapaszkodókat’: pénzt, boltokat, bérletet/jegyet a közlekedéshez --- és ez a beszűkült látásmód jelentősen korlátozta őket abban, hogy észrevegyék és éljék az Út során jelenvolt Erőket”

„…az ÁtVilágító képnek van egy olyan értelme is, hogy a Föld SzeRves Létezőiben kiteljesedő/kiterjedő Szerelem minden érintettet ’magasabb/MAGosabb’ szintekre/Életbe vezet. A Szerelem-erő mindenkit a számára megfelelő ’magosabb’ Életbe/szintekre vezet --- és igyekszik ezt úgy megtenni, hogy még ’azelőtt’ megvalósulhasson ez az átlépés/Rendeződés, mielőtt a ’korábbi Élet-tér/idő teljesen feloszlik/szétesik’. Jelenleg ’visszafelé’/’lefelé’ nincsen haladási út [ez a FÖLD CSALÁDJÁNAK Egyhangú választása] --- egy NAGYON RÖVID ’ideig’ van már csak lehetőség ’a pihenőben’ még összeszedni az erőt (Rendeződni)… A ’SZERELEM/Szerelem’-minőség meghatározza azt a ’rezgés-tartományt’, amelyben ÚT nyílt, amelyben a további megtapasztalások lehetségesek. A ’felgyulladó berendezések’ jelezték a ’nem-illeszkedést’:

-          mindenkinek meg kell találnia magában az őt még visszatartó/szükségtelenül-korlátozó, tulajdonképpen az ’Élet ellen Ható’ vonásait, amelyek végleges Rendezésének elérkezett az ideje,

-          továbbá azt a személyes továbbhaladási utat, ahol a maga ’felemelkedő/felemelkedett’ Létébe átemelődhet.

A ’lépcsős’ haladásból pontosan megmutatkozik az, hogy a kétségek/félelmek nagyon megnehezíthetik vagy akár lehetetlenné is tehetik az átjutást abba a Világba/világba, ahol nincsenek jelen ezek a minták megtapasztalhatóként. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy ’nem lehetetlen’ a ’feljutás’ a ’pánikrohamot’ kapott családtagnak sem --- egyrészt mert vannak mellette segítők/bátorítók/gyógyítók, másfelől nagyfokú elszántsággal és tudatossággal túl lehet lépni ezeken a kétségeken/félelmeken.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2010. október 18., 11.59.

 

… 2010. október 18., október 19.

            Egy társam mai kiegészítései:

            ’Három’ nagyobb élet-terület oldását/megtisztítását érzékelte: a

FÉLELMEK és KÉTSÉGEK

mellett a

’CSALÓDÁS’

volt az az Élet-terület, amely [’fokozott, sürgető vagy különleges’] ’Rendeződést’ jelzett.

            Sokféle ’csalódás’ kapcsolódott/kapcsolódik/kapcsolódhatott a testében-élő-lélekhez. A csalódások [ahogyan a félelmek és kétségek is] mindig szoros kapcsolódásban vannak a Bizalom-vesztéssel/Bizalom-sérülésekkel.

A Bizalom-sérülések egy része tényleges saját megtapasztalásokból ered, más esetben ’tényleges megtapasztalás’ [valós ok] nincsen jelen az ’eredőjében’.

A csalódások egyes esetekben ’túlzott’ vagy téves elvárásokból [téves ismeretekből, fel-nem-tárt/mögöttes szándékok ékelő hatásából] erednek, máskor lehettek megtévesztések vagy kezelhetetlen fájdalom-érzetek következményei.

            A Bizalom-sérülések kapcsán már többször utaltunk arra, hogy a Földön a Bizalom „tényleges megélések Hatására/során” sérült meg --- és ezért a Bizalom helyreállítása is ’tényleges tetteket/megéléseket’ igényel.

            A csalódások a Bizalom-vesztések/Bizalom-megsérülések egy olyan sajátos területe, amelyben az ’eredő’ nem mindig határozható meg pontosan valamilyen tényleges átélésben/megélésben [a csalódás ’mélyében’ általában nincsen ’valós gyógyítható ok’], és egy olyan sajátos vonással/működéssel/jellemzővel is rendelkezik, hogy ’teljesen kiszámíthatatlanul (sokszor ’ellenőrizhetetlenül’) tovább-burjánzik’ [tulajdonképpen semmiféle ’rendszer’ nem fedezhető fel benne].

Csalódások ’mélyén’/eredőjében általában nem lelhető fel valamilyen ’tényleges személyes átélés’, vagy akár csak ’bármilyen átélés’. Gyakran okozták a [testi/lelki átélésekben manifesztálódó/megjelenő] ’csalódásokat’ ’tévképzetek’ vagy valamilyen ’irracionális/torzult’ előrevetített [vagy bárhová kivetített] ’képek’ --- és így a testi/lelki ’érzet/érzékelés’ ’mögött’ gyakorlatilag nem fedezthető fel semmilyen (az adott létezőben magában gyógyítható/kiegyensúlyozható) ’valóság’. ][Az más kérdés, hogy mindig valamilyen ’éppen meggyengült’ Élet-területhez kapcsolódtak be ezek a ’fantom-képek’.][Egyes esetekben akár olyan is lehet a csalódás ’eredője’, mint valami rémálmokból/rémképekből/téveszmékből összegyúrt ’koktél’.]

A félelmek, kétségek és csalódások gyakran találtak kapcsolódást egymáshoz, és ilyenkor ’egymást is gerjeszetették/fokozták/tovább-torzították’.

            Nagyon nehéz megfogalmazni a ’csalódás’ lényegét, mert valóban olyan ez a ’fogalom’ és a megjelenése is, mint egy egymáshoz semmiképpen nem illeszkedő részekből összetákolt, emiatt állandó és kiszámíthatatlan mozgásban lévő, a ’semmi-és-valami határán mozgó valami’ [mintha a ’semmiből’ időnként ’kinyúlna valamilyen bántó szándék vagy kéz’]…

            Míg a félelmek és kétségek mélyében a legtöbbször felismerhető valamilyen tényleges [gyógyítást igénylő és gyógyítható ’hiány’] fájdalom, addig a csalódások esetében általában ’meghatározó ok’ nem ismerhető fel. Ahol valakinek meggyengült az egyensúlya vagy bármilyen ’hiánya’ keletkezett – ott valamilyen ’személyes’ vagy ’kollektív’ várakozás ’részképe’ megtapadhatott, és ahová csak tudott kiterjedt/behatolt. Sokféle zavaros érzés és gondolat kapcsolódott a legtöbb esetben többrétegűen is egymásba, ezek gyakorlatilag egymástól megkülönböztethetetlenné, és ezáltal tulajdonképpen ’kezelhetetlenné’ is lettek. Csalódások ellen is a leghatásosabb ’védelem’ a megelőzés, a lehetséges mértékű kiegyensúlyozottság megtartása, az energia-rendszer (gondolatok és érzelmek) megfelelő és folyamatos tisztítása/tisztán-tartása volt. Ma is a ’legegyszerűbb’ ’gyógymód vagy védelem’ az, ha önmagunkban kiteljesítjük ÖNMAGUNKAT --- és így magunkban ’nem adunk helyet annak, ami nem mi magunk vagyunk’.

[Ha ’nagyon szorosan’ úgy határozzuk meg a csalódás fogalmát, hogy azok a Bizalom-sérülések tartoznak a csalódás körébe, amelyekben nem található valós (az adott személyhez kapcsolódó, gyógyításra váró) sérülés --- akkor érthetővé válik, hogy a ’csalódás’ ’boncolgatásának’/gyógyításának nincsen sok értelme. (Legfeljebb azon ÁtVilágítók/Segítők esetében lehetett fontos és hasznos a csalódás természetének minden oldalról való körbejárása, akik a Földanyával együttműködve a lehető legtöbb ’jellemző’ összegyűjtésén dolgoztak.) Mivel a ’csalódásban’ nincsen ’gyógyítás’ alá vonható rész, így csak a ’felszámolása’/megsemmisítése lehetséges azon a módon, hogy

- a Létező önmagára ismer, megtisztítja magát mindattól, ami nem ’önmaga’, és a teljes Létére ’kiterjeszti ÖNMAGÁT’.

- ’Ma’ tulajdonképpen ugyanilyen eredmény érhető el akkor is, ha ’megkérjük’ a Földanyát/KRISZTUST arra, hogy ’hassák át a Lényünket’ a SZERELEMMEL --- hiszen a SZERELEM mindent eltávolít ami ’nem mi magunk vagyunk’, és mindent, amit ’nem jelöltünk továbbvitelre kerülő megtapasztalásként’.]

            Most, amikor a FÖLD/Földanya és a FÖLD SzeRves Létezői ismét képessé váltak ’önmaguk’ ’meghatározására’ --- lehetővé lett ’minden’ ’átvizsgálása’. ’Eredendő Rendszereink’ ’helyükről kimozdult részei’ ’visszaIgazodnak a helyükre’, és mindazok, amik ’idegenek’ eltávoznak/megsemmisülnek, kiíródnak a SzeRves Rendszerekből a most folyó Rendeződések során. A láthatóvá levő fájdalmak gyógyítás alá kerülnek, és mindaz ’eltávozik’, ami nem illeszkedő az ’Eredendő LÉTBE/Létbe/Rendszerekbe’.

OmMÁÁTRéKJ, Budapest, 2010. október 18., 22.49.

Néhány ’gyakorlati’ tapasztalat:

            A Földanya/FÖLD és a saját IsteniÉN vezetését és segítségét is lehet kérni a személyes Élet-tér/időnek a Félelmektől, Kétségektől, Csalódásoktól (illetve más továbbvitelre-nem-jelölt mintáktól) való megtisztításában.

            Aki könnyebben kapcsolódik a Földanyát segítő Angyali lényekhez, az kérheti Angyali Segítők segítségét is a megtisztításokban.

Ne ’elvárással’ közelítsétek meg ezt a tisztítást sem, hanem adjátok át magatokat ÖNMAGATOK és a Földanya szerető vezetésének, ’engedjétek’, hogy azon a módon valósuljon meg, ahogyan az számotokra a legmegfelelőbb. Lehetséges, hogy első lépésként inkább a lelki terek megtisztítása és kiegyensúlyozása/megerősítése történik meg, majd ezt követően kerülhet sor a többi életsík Rendezésére… Engedjétek át ÖNMAGATOKNAK a vezetést, hogy minden a számotokra legmegfelelőbb módon valósuljon meg

            MAG-Létezők esetében hatásos [és többnyire igen ’gyors’ Rendeződést hozó] lehet az, ha a Szívre figyelve test-lélek-szellem-Egységben beleoldódnak a Földanya SZERELMÉBE/ÉLETFÁJÁBA/VILÁGFÁJÁBA [EGYÉ lesznek], és ott kérik/végzik minden nem-illeszkedő részük Rendezését.

Mindegyik esetben a ’Rendeződések befejező részeként’ hasznos/érdemes ’tudatosan megélni’ az ’elemi jellegű kiegyensúlyozódást’ [például a szívre figyelve ’kérni a Szent Elemek’ segítségét a kiegyensúlyozódásban, majd az egyes Elemi minőségekre irányítva a figyelmet tudatosan ’együtt-lélegezni (’EGYÉ válni’) velük’, amíg érzetben megjelenik a kiegyensúlyozottság/nyugalom. Ez azért is hasznos, mert az elemi minőségeinkben kiegyensúlyozódva ’Hatékonyabban’ tudunk bekapcsolódni a Szeretet/Szerelem-áramlásokba és minden más ’megtestesítő/megvalósító’ folyamatba.

OmMÁÁTRéKJ

2010. október 19.

            Az „Út-tartást” nagyban segíti az, ha a közös célok felé haladók [ma még időnként] ’ellenőrzik’ a ’cél-beállítást’.

            A Föld[mint-bolygóValóság] ’ellenőrizte a CSALÁD-tagjaival közösen vállalt céljai beállítását’.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2010. október 19., 20.48.”

 

Visszatérve a MÁ-ba

2011. június 5.

Megértés, mely elsődlegesen a Föld SzeRves MAG-Létezőire, egyes Magyar Létezőkre, valamint egyes Küldötti Jelenlétekre vonatkoz(hatik) [a továbbiakban csak „MAG-Létezőket” említek, de az említetteket is értem ezalatt]:

A MAG-Létezők természetes létezési formája az „Egység”/EGY megélése. Az Egység [esetleg EGY] a létezésük természetes módja, „A Valóság”, amelyben Hatalmukkal élhetnek. A MAG-Létezők egyik ’fő feladata’ minden Világban az adott Világra jellemző „egyensúly” és Egység tartása/yavítása, a Világ választott ÚT-jának megtartása, megvalósulása megsegítése.

            A „megosztottság” [a Földön, és a magyarok között is megtapasztalható formája] „értelmezhetetlen” egy MAG-Létező számára. Valamiféle „megnyilvánult” „Rend-telenség”/hiány, amelyhez a létezők nyilvánvalóan ’kapcsolódtak’ és valamilyen formában „működtethetik” is --- mégis „természete” szerint sokban hasonló a „csalódáshoz”: „VALÓJÁBAN” „NINCSEN”, „megfoghatatlan”, bárhogyan is „közelítjük” meg, mindig „kicsúszik a kezeink közül”, mert „nincsen benne VALÓSÁG” [inkább csak „vala-mi-nek a hiánya”].

            Talán ez a magyarázata annak is, hogy miért „nem tudunk mit kezdeni mi magyarok a megosztottsággal” --- mert „számunkra” ez „nem létező Valóság”, „Értelmezhetetlen”. A MAG-Létezők valósága az Egység, a Létezők közötti Harmónia --- ennek a visszaállításában/megteremtésében „segédkeznek”, ha valami miatt sérül/megbomlik az Egység és Harmónia.

            „Súly”-kolják a Magyarokba, hogy széthúzók, megosztottak, és hogy meg kell szüntetni a széthúzást. Addig, amíg a szem/figyelem csak a megosztottságot érzékeli, nagyon nehéz a MAG-Létezők helyzete, mert „nincs eszközük” a „megosztottság ellen. Ugyanakkor Hatékonnyá válik egy MAG-Létező Élete/teremtése, ha a MAGA Valóságára figyel, és a MAGA Feladata szerint, a MAGA Eszközeivel kezd a Világ Építésébe, az Egység kiteljesítésébe. [Ma már Jelen Vannak és Működnek/Működtethetőek a FöldiVilág MAGA Erői.]

Csalódás, megosztottság ~ [’hiány-jellegű’]illúzió, egy megfoghatatlan látszat, mely valóságnak tünteti fel magát, hogy figyelmet/erőt vonjon el az önmagtól. Lehet „játszani” vele, és „tapasztalatokat” szerezni általa --- végső soron [bár nem e Világ Rendes mintái szerint] ’segíthet(ne)’ a „gyengeségek” felismerésében. [A FÖLD nem viszi tovább a megosztó és elterelő működéseket.]

Ha valami „értelmezhetetlen” egy adott Világban/világban a Világ/világ MAGA mintái/Rendje szerint, az nem része az adott Világ/világ MAGA választotta ÚTjának.

Az EGYSÉG ’LÉTEZŐ VALÓSÁG’, melyben a SzeRves ÉLET Kiteljesedése megélhető.

Aki a megosztottságra figyel, az annak a „játékába vonja be magát”.

Aki az Egységre összpontosít, az megtalálja az Egység kiTeljesítésének módjait.

20090703 III – HITTEL vagy hitel:

            „…Valamiféle „halványulás” vette kezdetét az emlékezetben, és egyre kevesebben lettek – ahogyan haladt előre a kor/kór és az élet – akik még TUDTÁK, hogy hogyan is működött „régebben”, még az „isten tenyerén”, az „idő” kezdete előtt az Élet.

            Elfeledték azt is, hogy egykor „hitelt” adtak bizonyos idegenből jötteknek, akik a „hitellel” még nem számoltak el, és még nem bontották le a „falakat” sem, amelyeket a „hitelekből” építettek.

            Sőt, mi több, megjelent valami olyan minta vagy gondolat, hogy tulajdonképpen az idegenek hoztak és adtak valamiféle „hitelt”, amelyet most a földieknek „törleszteniük” kell --- és persze „soha” nem lehet a „végére érni” a „törlesztéseknek”, mert már senki sem tudja, hogy a „hitel” mikor és hol, TÉNYLEGESEN mikor és hol, és MIÉRT keletkezett. Akárki kutatná is az „eredetet”,

az IRÁNY rosszul beállítottsága miatt

„SOHA” nem találhatja meg. Ha valakiben feléledne azonban az „Ősi HIT és TUDÁS”, akkor már

a „megfelelő irányba állíthatná a keresése célzóját”,

és ott bizony

ráakadna a valódi

[vagyis GYÓGYÍTHATÓ, KIEGYENSÚLYOZHATÓ!]

történésekre és okokra ---

és arra is,

hogy HOGYAN OLDHATÓ MEG

A SZERETET ŐS [e-földi-SzeRves] EREJE ÁLTAL

ÚGY

ez a mai kiegyensúlyozatlan helyzet,

hogy az FELEMELJEN MINDEN ÉRINTETTET.

MINDEN

ÉRINTETTET!

*****

 

Mindenki csakis a „Néki RENDELT ÚT-on” [~ a MAGA Valóságában] élhet

„Teljesség Erejével”, a „Maga Hatalma Teljességével”.

 

Hála és köszönet mindazoknak, akik személyes közreműködésükkel/munkájukkal segítették a „Lehetőség” megnyitását/működésbe-hozását.

OmMÁÁTRé~KJ

 
A mai napra:

„Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669724_70.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!