omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2011 április
Írások - 2011 április : 20110413 III - A Szeretetről

20110413 III - A Szeretetről

  2011.08.07. 01:49


2011. április 12., kedd                                                           [2011.04.13. > 4:4:4]

 

[Új lejegyzés: kékkel írva]

KÉPes levél-váltás [a felszín alatt a lényeg][a ’belső erő’][a Szeretet ereje]

’Levél a Szeretet(t)hez’:

„…Nagy hálával tartozom Neked, ismét kiemeltél a mélységből.

Tegnap estére könnyebb lett és ezt Neked köszönhetem. Úgy éreztem magam, mint aki beleesett/beleugrott egy mély vízbe, tudatánál van, érzi, hogy süllyed és ezt hagyja. Nem próbál semmit tenni, hogy megállítsa a süllyedést. Elfogadja a helyzetét és nem is akar tenni ellene. Ilyenkor nem segít a mentőöv sem. De Te tudtál segíteni! A Gondolataiddal, a Szíveddel, a Szereteteddel!

Visszahoztad a Lelkemet.

Tegnap úgy éreztem, hogy nincs egyetlen egy dolog sem, amit örömmel tennék. Egyetlen dolgot tennék: mély álomba szeretnék zuhanni, hogy semmiről ne legyen tudomásom.

Ma már ébren merek maradni.

Még egy kis idő és talán lesz valami, amit szívesen csinálnék.

Idővel talán eljutok oda, hogy valamiben örömömet lelem.

Nem volt eddig ehhez hasonló fájdalom, amit átéltem…”

 

 

„…örülök, hogy „jobban” vagy --- és ezt „magadnak” köszönd, a „benned lévő Szeretet” „teszi” ezt azáltal, hogy engeded megnyilvánulni, hogy akarod, hogy ez legyen jelen az életedben, keresed...

A „fásultság”-ban általad is megtapasztaltak „másokban” lévő működése vezethetett például a magyar termőföldekkel kapcsolatos „szavazáshoz” is... „mi akadályozhatja” meg ezekben a magukat magyarnak mondó emberekben azt, hogy a magyar-Szív (maguk-Szíve) szerint cselekedjenek... holott ezt vállalták, erre kaptak felhatalmazást... milyen „hatalom” gátolja őket abban, hogy önmagukká váljanak és a saját erejükkel éljenek...

Ahogyan bele-hangolódtam ebbe a helyzetbe és a Szívemre figyelve kértem megértést/segítséget --- „megszűntek a gondolatok”, és az jelent meg bennem ’világosan’ (’betöltve a lényemet’), hogy a Szeretet senki „ellen” nem nyilvánul meg, és engedni/hagyni kell, hogy a tiszta szeretet működhessen bennünk... Ez az egyetlen kivezető/üdvözítő út...

És nem szabad ’elkeseredni’ egy ilyen változó Világban/világban attól, ha egy-egy élet-helyzet akkor és ott nem pont úgy alakul, ahogyan azt elvártuk... a régi nem tudta magát rendezni, így új módjai vannak Jelen a Rendeződéseknek, amit ha hívunk és engedünk, meg fog nyilvánulni bennünk és körülöttünk...

*****

 

Kép:

A „tű foka”

Az átalakulás „EGY” módja/formája: amikor „önmagunkban” [’egyedül’] „áthaladunk” az „EGY” „PONT”-ján, mindent levetve/elhagyva, ami nem Önmagunk, amit nem tart meg a SZERETET.

 

            Amikor az ’Örvény’ (Törvény) EGY PONT-ja felé haladunk/sodródunk/tartunk, „láthatóvá, tudhatóvá” válik [mint egy tükörben], hogy „mivé” váltunk, mit Építettünk magunkból és magunkban. „Szabadon választott”, illetve „kényszernek tűnő” mozgásaink során megmutatja magát az is, amit „örök” minőségként magunkban hordunk --- és mindaz pedig leválik/elporlad, amiben nincsen meg a kellő ’összetartó’ erő, azaz amit nem Hat át kellő mértékben/módon a Szeretet.

Amit viszünk/vihetünk magunkkal, az „Bennünk, a Szívünkben Van és a Szeretet/Szerelem tarja meg”.

A[z egyik értelmezésben a] bevezető ’levél-részletben’ is szerepel az ebbe az „örvénybe” való [szabad választáson] alapuló belehelyezkedés, majd az abban való teljes alászállás – ami egy szülőcsatornán való áthaladás során megvalósuló újjászületés képe is. Itt nincsen „külső mentőöv”, amit elérhetnénk --- csak magunk vagyunk, és magunkból mindaz, amit MEGTART a Szeretet. A ’tapasztalat’ az, hogy ma már egyáltalán nem lehetetlen, és kellő tudatossággal kísérve nem is különösebben nehéz egy ilyen átszületés megélése. Talán még ’egymást’ is tudjuk ilyenkor segíteni ’egy belső úton’, „az élő Szereteten”/Bizalmon/Szíven át, ha az valami miatt ’szükséges’ lenne… Hiszen:

„…Amikor a Szeretet állapotában vagytok jelen, akkor egy olyan SzeRves „Hálózat” részei vagytok, amelyben magatokhoz hívjátok/vonjátok mindazt, amire „szükségetek” van a választott utatoknak megfelelő kiteljesedéshez.

 

A Szeretet állapotában hozzátok tudnak kapcsolódni azok a segítő erők/lények, akik/amelyek Hathatós segítséget tudnak nyújtani a számotokra. A Szeretet állapotában való Jelenlét segít lebontani mindent bennetek/körülöttetek, amit nem választottatok „továbbvitelre”. A Szeretet állapotában könnyebben megtaláljátok a Lélek (illetve a Magatok-Szelleme) vezetését, és helyükre kerülnek az Életetekben az „Értékek”.

            Hasznos lehet tehát minden olyan tudatos megélés, amelyben a test-lélek-szellem [Szívben, illetve ’ténylegesen’ Egyesült] Egységében a Szeretet ténylegesen is megjelenhet a megélésekben. A Szívre, és egyidejűleg a test/Lélek/Szellem Egységére figyelve a nyugodt lélekzés minden esetben segít lecsendesíteni a kavargó gondolatokat és érzéseket. A Földanyához való tudatos Szeretet-teli kapcsolódás a legtöbbször segít könnyebben/természetesebben áthaladni egy-egy nehezebb testi vagy lelki megélésen… Kérjétek minden nehéz helyzetben a Földanya segítségét…
 

*****

A 20110325 II – Mérés című írásban is egy ilyen ’átszületési’ kép szerepel:

„…Test-lélek-szellem-Egységében Egységbe oldódva/kapcsolódva a FÖLDDEL (a ’Családdal’) a Szívemre figyelve lélegzem. Tudom és tudatosítom is (mindenféle erőlködés vagy erőltetés nélkül), hogy „közös” [EGY] Szív-hálózaton vagyok jelen mindazokkal, akikkel közös haladási irányt választottam. Érzékelem a Szívek hálózatát --- néha tisztábban/erőteljesebben, máskor kevésbé határozottan. Érzem és „látom”, hogy „mintha hajnalodna”, még nincs teljesen világos (félhomály van) (a félhomály érzet talán abból is eredhet, hogy vannak még megtisztítani-valóink). Érzem, hogy akik most „itt így” Jelen vagyunk, azért vagyunk itt, hogy (részben) erősítsük egymást és a Szív-hálózatot is: ki-ki a saját ’középpontjába helyezkedve’, a Szeretet/Szerelem általa elért állapotát megtartva Szívünkre figyelve nyugodtan lélegzünk… Néha elkalandoznak kissé a gondolatok (talán valami tisztulás kapcsán), aztán újra visszahelyezem magam a középpontomba és folytatom a lélegzést a családtagjaimhoz kapcsolódva…

Azt érzem, hogy mintha kevésbé érezném most a Szív-kapcsolódást a társaimmal… „opálos”-nak érzékelem a magam körüli tér/időt (ha „változik” valami, akkor szokott ilyen lenni)… mintha ’visszahúztam volna magamba a magam energiáit’ --- talán most a többiek is így éreznek… mintha „egyedül magamnak” kellene áthaladnom valahol… érzem, hogy soha nem vagyok teljesen egyedül, még akkor sem, amikor látszólag minden megnyilvánult kapcsolódásom eltűnik az érzékelési körömbőltudom, hogy valahol (valami olyan szinten, amit most épp nem vagyok képes érzékelni) egymást is segítjük, egymásra is figyelünkTudom, hogy ’átjutok’ ezen a látszólag magányosnak tűnő helyzeten, bizalmam van ebben és bizalmam van magamban is… a Szívemre figyelek és folytatom a lélegzést… megtartom magam…tudatosítom önmagam…

azt veszem észre, hogy világosabb lett, és újra „látom” mindazon társaimat (és a velük való Szív- és egyéb kapcsolódásokat), akikkel „együtt-haladok”… „nem is vettem észre”, hogy mikor lett „világosabb”… mint amikor egy virrasztás során az ember várja már a napfelkeltét, de még mindig sötét van… aztán talán csak egy pillanatra ’révül’ el, és hirtelen már világosodik is --- nem mindig „kapjuk el a tudatunkkal” ezt a pillanatot…

Jóleső” érzéssel tudatosítom, hogy „újra látom” mindazokat, akikkel „Egy Család vagyunk”… és egyre tisztul a kép… mindannyian „betettük a közösbe” ami tőlünk tellett… és ez „elég” volt egy új világi teremtés elkezdődéséhez…”

 

*****

Amit viszünk/vihetünk magunkkal, az „Bennünk, a Szívünkben Van”.

Az, hogy a FÖLD/Föld visszailleszkedett a MAGA ÚT-jára, azt is jelenti, hogy „véget ért a türelem mindazzal szemben, amit a FÖLD/Föld nem Jelölt továbbvitelre”. „Kilökődik” mindaz, aminek nincs helye a FÖLD/Föld Új Világában --- és

mindannak a Rendezésében tevékenyen részt vehetünk,

amit az érzékszerveink és tudatunk által érzékelni/észlelni vagyunk képesek.

 

Ami az ’emberi’ érzékelésen ’túl’ van,

annak tisztításában/Rendezésében/RENDEZÉSÉBEN erre Jelöltek segítik

a Földet és SzeRves Létezőit.

 

20110321 – Kérdések – összefoglaló:

            „E Világ „Szabad” jellegére figyelemmel

fontos tudatosítania azt minden Léleknek,

hogy az „észlelési körébe” került helyzetekben „Ható-ereje” lehet/van,

és az ALAP-ELVEK szerint kapcsolódhat az észlelt helyzetekhez, vagy továbbhaladhat.

 

(…)Ha a ’gyógyítás’/kiegyensúlyozás területére vetítjük az előbb leírtakat: minden Lélek maga dönti el, hogy az elé kerülő élethelyzetekben rejlő gyógyítási lehetőségekkel él-e (természetesen a Lélek csak akkor dönthet ebben valóban szabadon, ha képes felismerni a helyzetet és a helyzet nyújtotta lehetőségeket). A „testben-élő-Lélek” vonatkozásában a Földanya azon Élet-területek kiegyensúlyozását végzi és végezheti el a saját(Földanyai)(Gondoskodó) Hatáskörében, amelyek rendes körülmények között „adottságként” vannak a testben-élő-Lélek lényében, ami elsődlegesen a Lélek ’testi/anyagi megtapasztalásának’ a kereteit/feltételeit jelenti (ami Rendes körülmények között a Földanya által „adott/biztosított alapja” egy Földi testi életnek). A „Lélekben-magában” lévő „alakulásokat/változásokat” a Lélek „maga” indíthatja és végezheti el [a Földön a Földanya által biztosított formában/tartalomban/Keretekben (egyes esetekben KRISZTUSI közreműködéssel)].

A Földanya a Lelkek „életvitelébe” [amíg a vállalt Rendnek megfelelően élnek] „nem szól bele”. A Földanya tehát „nem végezheti el a Lélek helyett” azokat a Gyógyításokat/Kiegyensúlyozásokat, amelyek elfogadása/megvalósítása felől a Lélek dönthet. [Kivételt képeznek e Törvény és Szabály alól egyes erre Jelölt Létezői a Föld MAG-Nemzetségének.]

A Lelkek csak a maguk vonatkozásában hozhatnak döntéseket egy-egy megnyíló Lehetőség elfogadása vagy el-nem-fogadása kérdésében, így egyik Lélek sem hozhat meg egy ilyen döntést „egy másik Lélek helyett”.

 

20110406 – Azoknak, Akiket érinthet – A Gyermek, 14. oldal:

„…A torzulásokkal Világra jött Gyermekben

nem a Földre jellemző Szerelem hozta létre az Egységet,

és így a „gondolat” és „érzés/érzelem” Egymást-kiegészítő teremtő harmóniája/Egysége

bennük megbomlott

(ezt valamely Világ mintái szerint Igazítani szükséges).

 

Egyes „Gyermekekben” a „tudatosítás”-i nehézségek, illetve az „érzelmi [vagy érzékelési] elferdülések” (hiány vagy eltúlzottság) ebből az „alap-sérülésből”/helyzetből is eredhet (vagyis bennük nem pusztán a személyes/megélt megtapasztalásukból ered kijavítani való, hanem „adottság” (részükre átadott élet-alap) szintjén meglévő sérülés is lehet a kiegyensúlyozatlanság oka).

A megtapasztalásból eredő yavítani-valót

az általános Törvények/Szabályok alapján yavíthatja ki mindenki

az Életében megjelenő élethelyzetek egyre tudatosabb és szeretőbb megélése által ---

az adottság” szintjén meglévő „hiány” vagy „hiba” azonban

csak az „Alapok” Yavítására Yogosult [„Élet-adó(k)”] által Rendezhető/Orvosolható,

és Általa/Általuk is kerül kiyavításra…”

 

            Mindabban, amit érzékszerveinkkel és tudatunkkal észlelni vagyunk képesek, „Ható Lehetőségünk” van [a ’tudatosságunkhoz’ mérten]. Minden Világ/világ esetében általánosan érvényesülő AlapElv az, hogy olyan „érzékszervekkel” és érzékelési/észlelési adottságokkal/képességekkel rendelkeznek egy adott Világ SzeRves Létezői, amelyek számukra biztosítani képesek a választott irányú kiTELJESEDÉSÜKET [olyan ’érzékszervekkel’ és érzékelési képességekkel, valamint ezekhez társuló tudatosítási képességgel rendelkeznek, amelyek biztosítani képesek, hogy a választott ’megtapasztalási keretükben biztosan eligazodjanak és biztonsággal, azaz Rendezetten és Szabadon élhessék meg a Jelenlétüket’].

            A Földön sok olyan Hatás indult el az elmúlt időszakokban (’rejtett tartalmak, mögöttes szándékok’), amelyek érzékelésére és megfelelő/igaz tudatosítására az ember, a Lélek nem volt képes. Sokféle oka volt annak, hogy ez így alakult. ’Ma’ azonban a ’Mával’ szükséges foglalkozni --- így

a FÖLD/Föld és a SzeRves Földi Létezők

’minden SZÜKSÉGES segítséget megkapnak ahhoz,

hogy a maguk választotta úton a maguk világi mintái szerint legyenek képesek megélni a Jelenlétüket’.

 

Ez azt is jelenti, hogy

’mindazon Élet-területek Rendezéséhez megfelelő segítség Van Jelen a Földön’,

ami ma még (vagy már) a Lélek, az ember „észlelési/tudatosítási” körén ’túl’ van.

 

20110408 II – Érzés – a kezdetek, 6-7. oldal:

„…Érzésem szerint az elmúlt ’néhány napban’ a FÖLD/Földanya [MAGA Tiszta ÉLET]MAG-ja, valamint a FÖLDDEL [mint Világgal] továbbhaladást választott világok [SzeRves Létezők/Lelkek] Élet/LÉT-MAG-ja ’köré’ [azt érintően] egy sajátos Kiegészítő Véd-Elemet Épített a FÖLD/Földanya/KRISZTUS/MindenHató. Érzésem szerint ez a Kiegészítő vagy inkább Megerősítő Véd-Elem [kifejezetten ÉLET/Élet-Védelem, és ezen keresztül ’ÚT-Tartást segítő’ Védelem is] elsődlegesen arra az ’időszakra’ ’aktív’, amíg a FÖLD ÉLETE (így nyilván minden itt Jelenlévő Lélek/Létező Élete is) visszailleszkedik a FÖLD-MAGA-ÚT-jára, illetve azon egy meghatározott ideig ’Biztosan halad’. [Ez valószínűleg azt is jelenti, hogy a visszaRendeződés után akkor válhatna ismét aktívvá ez a Megerősítő Védelem, ha a FÖLD ’eltérni igyekezne’ a MAGA-választotta ÚT-járól, vagy a Lelkek ’letérni’ igyekeznének a Maguk-választotta útjáról.]

Valamelyest közelítő képben úgy érzékelhető ez a [Vész-Terv körébe sorolt, kifejezetten ÉLET/Élet-Védő, és ezen át ÚT-tartást] segítő Védelem, hogy a LÉT/ÉLET/Élet [’Magja’] ’köré’ (vagy azt áthatóan, tulajdonképpen ezek EGY) (tulajdonképpen ÖNMAGÁBÓL kiárasztva) egy ’Szerelem-burok’ került. Ez a ’Szerelem’-Minőség maga tulajdonképpen ’azonos’ magával az érintett Létezővel, mégis van egy ’sajátos’, az Értelem számára jelenleg fel-nem-táruló más minősége is. Olyan Ereje vagy Szerepe van ennek a Kiegészítő vagy Megerősítő Védelemnek, amely az Érintett maga ÚT/Út-tartását is segíti/Erősíti, vagyis segíti a Rendelt/Megtervezett Kapcsolódásokba való beilleszkedéseket, illetve a Felvállalt Feladatok teljesítését. [Ez utóbbiakat különösen azáltal, hogy segíti a ’zavaró’, esetlegesen elterelő, ártó/bántó jellegű Hatások távoltartását és/vagy kiszűrését, ’tompítását’ (pontos beazonosítását, és a nem-kívánatos Hatás elhárítását), és ha az (elsődlegesen valamilyen ’külső’ zavaró hatások miatt) szükségessé lenne, akkor az ÖnMAG Vezetésének megfelelő ’felerősítését’ --- vagyis hogy ha kívülről érkező zavaró Hatások megnehezítik a Saját Belső Vezetés meghallását és tiszta megértését, akkor segítséget kap a Lélek/testben-élő-Lélek a MAGA-Tiszta-vezetésének pontos megértésében].

A fentebb említett „Megerősítő [ÉLET/Élet]Védelem” egyes működéseiben hasonló egy „érzékelő hártyához” --- a ’zavaró’ [nem illeszkedő, nem választott, továbbvitelre-nem-jelölt) külső Hatásokat (ha szükséges) tompítja/elzárja, a Belső Hangokat pedig (ha szükséges) megfelelően érzékelhetővé teszi [„arányítja”, ha szükséges ’irányítja’] a tudat/elme (Lélek, testi élet) számára is…”

 

20110406 – Azoknak Akiket Érinthet – A Gyermek:

 „Alapvető fontosságúvá vált,

hogy a Földön MINDENKI ismét megkapja a ’beszületése’ körüli időkben

azokat a [KRISZTUSI és Földi] CSALÁDBA beHangoló Segítségeket,

amelyek mind a beérkező létező, mind az őt befogadó Családja számára biztosítják

a zavartalan Élet-kezdést, és így a zavartalanul kiTeljesítő Életet.

 

Ahogyan igaz ez a Földön élő SzeRves Létezők vonatkozásában, úgy ez a megállapítás jelenleg igaz a Föld mint Bolygó-Valóság Egészére is. A Föld a most folyó Átszületési, Átalakulási, a MAGA-Mintájába visszaRendeződési FolyaMA(A)Tában fokozott segítségre szorul – a szerzett sérüléseire is figyelemmel – a KRISZTUSI CSALÁDTÓL a KRISZTUSI CSALÁDBA VALÓ Beilleszkedésben, Visszailleszkedésben, a „zavartalan Élet elkezdésében”.”

 

*****

A 20110309 II – Rendeződés című írásból

            „..minden tudatosan élő Lélek számára fontossá válik az ’elhagyásra ítélt mintáitól való megtisztulása’, és a választott kiTeljesedő Életre való ’célirányos’ előkészület (az „úti-holmi” átnézése/ellenőrzése). A test, a lélek megtisztítása és kiegyensúlyozása is fontos. Fontos tudni azt, hogy ezen ’különleges’ ébredési és érési időszakban haladásunk idején is vannak (még) olyanok, akik a figyelmet a magunk ELŐREVIVŐ és ÉPÍTŐ napi megéléseitől elterelni igyekeznek… pánikkeltéssel, rémhírterjesztéssel, anyagi javak időszakos elzárásával/megvonásával, ár(folyam)-manipulálással, politikai csatározásokkal… (minden ilyen helyzet is felhasználható Építő módon: ellenőrizhetjük a még meglévő gyengeségeinket, tudatosíthatjuk elért eredményeinket…)

            A választást mindannyian magunk hozzuk meg. Évről évre megéljük ugyanazon ’próba-helyzeteket’, és a megérlelt tudatosságunkról számot adunk magunk és a Világ előtt… A Kapcsolódások, a Szerelem, az EGY-é válás Világában minden ’továbblépés’ alapja az, hogy ’Rendet tegyünk magunkban’.

Korábbi írásból: 20110109 - AlapElv

            „…Ahogyan fentebb utaltunk rá: az élősködő a ’figyelmet’ a ’szükséges mértékig’ igyekszik magára (vagy általa engedélyezett irányba) terelni. Néha igyekszik ’kívánatossá’ lenni, máskor részvétet/sajnálatot ébreszt, és ha ezek nem válnak be, akkor az is jó neki, ha félelemben vagy kétségben tarthatja azokat, akikből életerejét nyerheti. Változtatja a módszereit

[bár az alap-módszer mindig ugyanaz: az Egység Világában ’ossz meg és uralkodsz’],

és ezzel mintegy ’irányítja’ az ő táplálóit, hogy mindig újabb és újabb módszereket keressenek az ’ellene való (vagy bármilyen általa kívánatosnak tartott irányú) védekezésre’. Amíg a figyelem ’fő’ áramát képes akarata szerint irányítani, addig a VALÓDI VÉDELEM ’vele szemben’ nem tud összeállni --- hiszen

a Valódi Védelem [e Világban]

nem a ’valami ellen’ való védekezés,

hanem a Saját-Mintában/működésben/Életben-Való-Kiteljesedés/megerősödés.

A MAGUNK-Mintáiban/Életében-Való-Kiteljesedés ugyanis ’Magától’ megszünteti azokat a ’réseket/kapaszkodókat’, amelyekhez bármilyen ’élet/szabadság-sértő’/élősködő hozzákapcsolódhatna, és újra ’feláll’ az a Kiegyensúlyozottság, amely a legkisebb ’támadásra’ is az EGY-ség/Egység megerősítésével [ÖnVédelem] felel...”

*****

 „Mindenki a maga választása szerint készül: a végre vagy a feltámadásra. Sokszor érthetetlen, hogy azok, akik LEHETŐSÉGET kaptak, miért nem élnek azzal. Nem „ellenségek” ők, csak valami olyanba igyekeznek megkapaszkodni, ami már LÁTHATÓAN hullik a „semmibe”. Reng a föld és mutatja, hogy mit nem visz tovább… Lejárt a „gyeplőlazítások” ideje, a próbák is csak egy szabott irányban adnak lehetőséget a yóvátételekre… Mindenki maga ítél(t) önmaga felett.

Fontos: nem valami/valaki „ellen” kell Hatni/tenni (az a biztos halál), hanem vala-MI-ÉRT.

Imáink nem a gőgösök ellen, hanem a Szeretet/Igazság/Rend diadaláért szólnak... és ezen imák utat találnak a megvalósuláshoz... Új módon, a „Szív” erejével, önmagunk és a magunk VALÓDI erejének a felismerése által... hagyva elmúlni ami az enyészeté, és Építve a Magunk Világát/világát.

Mennyire „hasonlóak” a ma történései annak a régi virágvasárnap-körüli időnek a történéseihez… Valami ellen, vagy valamiért. Csak az utóbbinak van esélye az ÉLETRE.”

OmMÁÁTRé~KJ

*****

http://www.rezdulesek.eoldal.hu/

dr Götli Kinga Réka oldaláról:

FényTiszta Szeretet – Hírvivők
Fényvallás, Szerelemvallás

Égen és Földön FényTiszta Szeretet,
Istennek Hangján súgom a Nevedet.
Kiárad, megölel, benned is Él,
Nézd meg hát Kedvesem, Szívünk a Fény!

Oltalmunk, Hajnalunk Hangja, ha Szól,
Ragyogó lelkünk is összehajol.
Indákat növeszt, Életet hajt,
FényTiszta Szeretet Csillagzik rajt.

Ezernyi ága Világot nyit,
Ölelő Szerelmünk, s a Szívünk a Hit!
Hitünk az Istené, Valljuk a Fényt,
Valljuk a Szerelmet, visszük a Hírt!

2011. április 13.
 09.31.

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!