omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2011 április
Írások - 2011 április : 20110408 II - Érzés - a kezdetek...

20110408 II - Érzés - a kezdetek...

  2011.08.07. 01:59


2011. március 24., csütörtök, 2011. április 8., péntek

Érzés

            A 20110321 – Kérdések, összefoglaló című írásban az „érzések”-hez kapcsolódóan ezt írtam:

            „…Azt éreztem, hogy ez a ’fiú’ valami miatt nem akar nyíltan kommunikálni. Nem éreztem, hogy a lényében ’lüktető’ vagy erős félelem lett volna jelen --- vagy nagyon mélyen elfedte, vagy jobb esetben nem voltak már súlyos félelmei. Azt ’tapasztaltam’, hogy nem ’akar’ élni a kéréssel, de (talán az ’álcája’ miatt) nem éreztem, hogy ennek pontosan mi az oka. Talán a ’gőg’, amit felmutatott előttem. Az sem kizárt, hogy nem tudja, hogy mi a kérés (Rendes kapcsolódás) formája és jelentősége. Egyszerre volt távolság-tartó és egyes helyzetekben ’nyomuló’.

            Tartózkodása, ’félelme’ a tiszta közvetlen kommunikációtól/kapcsolódástól [’egyen-rangúságtól’] megmutatkozott abban, hogy amint ilyen helyzetbe került „elfordult”, „távolodott”, „témát váltott”, „elterelni igyekezett a figyelmet”, „közvetítést vett igénybe”. „Gyenge pontjával” nem akart szembenézni, az „őszinteség”-től szinte megrémült (bár ezt figyelem-eltereléssel igyekezett elpalástolni). „Érzéseit” nagy igyekezettel takarta… bár az ’érzéseit’ kevésbé érzékeltem, mint a gondolatait, mégsem gondolom azt, hogy ne lettek volna érzései… az ’árnyas/sötétes’ (felsőtest jellegű) ’közvetítő’ megjelenése mindenképpen utal az érzelmi terület valamilyen hibájára/hiányra’két-ségére’? Az „öröm”-öt nem éreztem megnyilvánulni a fiú lényében. Valahogyan ’szegény’ volt az ’érzelmi tere’. [„Őszbe borult kert”?][Talán ’akkor’ ’örült’ volna valamelyest, ha megdicsérem a külsejét.] Mások ’elvárásainak’ igyekezett megfelelni ’a lehető legteljesebben’ --- ám mivel ’mások’ elvárásai különbözőek és sokfélék és akár változóak is lehettek, az ’elvárás’ fogalma zavarodott volt benne és ez kifelé is megmutatkozott zavarodottságban/bizonytalanságban --- még akkor is, ha minden igyekezetével magabiztosnak akart látszani… Valószínűleg (tudatosan vagy tudattalanul) a (valódi) „hatalom” megszerzése vagy visszaszerzése foglalkoztatta, de senki nem világosította még fel őt a hatalom valódi (Építő/Szépítő) lényegéről. Eddig valószínűleg csak a régi típusú mentális hálókból jutott információkhoz, a [számára újra elérhetővé és működtethetővé vált saját!] Szív ereje még nem tudatosodott benne… Azt éreztem, hogy ’keres’ valamit a fiú, amit ’érez’ – de

az ’érzést’ mint minőséget nem akarja vagy nem tudja felismerni.

Bizonytalansága abból fakad(hat), hogy gyermekként nem kapta meg a megfelelően tudatosító élet-ismereteket [talán épp a tudatosodásához hozzásegítő ’iskolába’ készült, amikor őt sértés érte][és talán éppen a Szív-útját, érzéseit érhette az első sérülése, egy ’mérgezés’. Talán ezért ’nem bízik’ az érzésben.] ’Keres’ ’valamit’ [amit valahonnan nagyon mélyről érez], de ’nem tudja, hogy mit keres’, és ez egy-egy konkrét ’kapcsolódási’ helyzetben (amelyben lehetősége lenne megtalálni, amit keres!) teljesen elbizonytalaníthatja. Mindenképpen szükséges megtalálnia, hogy a bizonytalanságának/kétségének mi a benne-magában meglévő oka.

Mintha a Szív-útját ért legelső ’mérgező’ sértés/sérülés úgy működött volna, hogy ha a ’valódi’ (szerelem-beli) társa közelébe ér, attól távolodni/elfordulni, ’két-ségbe esni’ kezdjen  és semmiképpen se ismerje fel ’közeli’ társának, legfeljebb csak egy ’barátja barátjának’ --- mintha a valódi/igaz „Szerelem” megjelenése esetén egy ’fájdalmat előidéző (a tiszta érzést megbontó/megzavaró, elfordító) (láthatatlan és váratlan, számára beazonosíthatatlan) impulzust” bocsátott volna ki a ’méreg’, hasonlóan működve, mint a ’villanypásztor’, amely egy kijelölt területen bezárva tart.

Azt hiszem, hogy a Földanya a Lelkekben torzult önvédelmi minták mindenkire kiterjedő lekapcsolásával, a Szív-út-működések megtisztításával és megerősítésével, és ahol ez szükséges, ott a még „emlékeztető” torzulások fokozott ütemű gyógyításával igyekszik most minden gyermekében a „Család és családtagok” iránti, a Szerelem iránti Bizalmat visszaépíteni.

            A „tiszta és igaz, közvetlen kommunikációt” (önmagunkban és a másokkal való kapcsolódásokban is) mihamar szükséges élővé tenni. A gondolatok és érzések, érzelmek helyes [őszinte] kifejezése fontos segítője és alapja is nagyon sok mai gyógyításnak, mivel közelebb vezetnek az önfelismeréshez. Ma már a „tiszta, szív-szerinti kommunikáció” élővé tételének nincsenek nagy akadályai, hiszen mindazok, akik „egy családban” kívánnak továbbhaladni, ma már ismét EGY-SZÍV-HÁLÓZATON élnek, megszűnt a Lelkek/Szívek között korábban volt ’technikai szétválasztottság’.”

 

20110406 – Azoknak, Akiket érinthet – A Gyermek, 14. oldal:

„…A torzulásokkal Világra jött Gyermekben

nem a Földre jellemző Szerelem hozta létre az Egységet,

és így a „gondolat” és „érzés/érzelem” Egymást-kiegészítő teremtő harmóniája/Egysége

bennük megbomlott

(ezt valamely Világ mintái szerint Igazítani szükséges).

Egyes „Gyermekekben” a „tudatosítás”-i nehézségek, illetve az „érzelmi elferdülések” (hiány vagy eltúlzottság) ebből az „alap-sérülésből”/helyzetből is eredhet (vagyis bennük nem pusztán a személyes/megélt megtapasztalásukból ered kijavítani való, hanem „adottság” (részükre átadott élet-alap) szintjén meglévő sérülés is lehet a kiegyensúlyozatlanság oka).

A megtapasztalásból eredő yavítani-valót

az általános Törvények/Szabályok alapján yavíthatja ki mindenki

az Életében megjelenő élethelyzetek egyre tudatosabb és szeretőbb megélése által ---

az „adottság” szintjén meglévő „hiány” vagy „hiba” azonban

csak az „Alapok” Yavítására Yogosult [„Élet-adó(k)”] által Rendezhető/Orvosolható,

és Általa/Általuk is kerül kiyavításra…”

 

20091011 – AZ IGAZ HANG, IGAZ SZÓ – HATHOR című írás „Érzés”-hez kapcsolódó részlete:

(..)       Az emberek – bár szeretik a zenét és a hangokat – ma még nagyon kevéssé ismerik a Hangok természetét és működését/működtetését, és ennek elsődleges oka az, hogy

maga a „kommunikáció” nagyon szegényessé lett az utóbbi néhány ezer évben.

Kommunikáció alatt itt most azt értjük, hogy

 

az emberek elfeledték és elhagyták az igaz-szólást”,

a szív-szerinti közlést/kapcsolódást,

és a Lélek által felépített test fölé még további álarcokat vettek fel, hogy ne legyen „látható” a valódi lényük. Vannak ennek természetesen okai, amik ezt „szükségessé tehették”, ennek vizsgálatába nem kezdünk bele, csak azt erősítjük meg, hogy

A LÉLEK ÁLTAL SZERVESEN FELÉPÍTETT TEST „FÖLÉ”

az emberek „mesterséges” építményeket vagy takarókat növesztettek [vagy vonzottak be],

és ezek megakadályozták a korábbi „szív-látásokat/hallásokat/megnyilvánításokat”.

Mindez odáig vezetett, hogy a Lélek egy idő után már nem csak a „többieket” „látta” egyre „homályosabban”, hanem „saját magát” is, és

az ÖnMaG feledésével egyidejűleg elkezdte magát azonosítani az álcákkal,

amiket magára vett, vagy amit mások helyeztek el tudatában/tudattalanjában vagy közelében.

(…)      A Föld Emberei egy Különleges, és sokak által irigyelt/vágyott Képességgel is Rendelkeznek (a „szabadságon” túl): ÉREZNI Képesek bizonyos dolgokat, és az

Érzéseik által

tudják Megközelíteni és Kibontani MaGukból az Istent és az Istenit.

Istennek az „ÉrzésekÁltali megközelítése

egy nagyon Különleges adomány, amely

KÖZVETLENÜL a szív sajátja,

és így

az E-Világi Lelkek Közvetlenül kapcsolódnak a „Szív-től-a SZÍV-be”.

Ugyanakkor pedig az E-Világ nem pusztán csak az érzések Világa/világa, hanem az Értelemé is, a Megértésé is, vagyis

Isten ÉRZETE és MEGÉRTÉSE egyszerre lehetséges

az E Világban testet öltött Lelkek számára.

A szív és az agy/elme (együtt megfelelően kapcsolódva „értelem”) kapcsolódásba kerül, amely nem csak az Érzelmek Gazdag és színes világát teszi [tudatosan is!] megtapasztalhatóvá, hanem mindez a Szépség és Yóság alapjaira épülve MEGÉRTÉSSÉ, egy különleges Isteni „Teljességé” is lehet és lesz.”

*****

A Hathorok által Tom Kenyonon keresztül átadott üzenetekben is folyamatosan visszatérő téma az „Érzés” fontossága.

20090707 – Összeállítás Tom Kenyon közvetítéseiből

20090825 – Tom Kenyon közvetítésében a Hathorok üzenete

http://www.shaumbra.wire.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=496

"A Hathorok planetáris üzenete Tom Kenyon csatornázásában
2009 augusztus 10.

Beszélni szeretnénk veletek a veszélyes és kiszámíthatatlan átjáróról, ahová most beléptek. Erről már szóltunk a múltkori üzenetünkben, amikor a zűrzavaros csomókat vitattuk meg.

A mi látószögünkből nézve egyre közelebb kerültök egy ilyen káosz megnyilvánulásához.

Több oka is van ennek és mi ezeket szeretnénk megvizsgálni. Először azonban, az emberi tudatosság szuverenitásába vetett hitünkről szeretnénk nektek megerősítést tenni. Mi hiszünk abban, hogy ti egyénileg és mint közösség is, meg tudjátok változtatni sorsotokat még akkor is, ha az éppen kibontakozik előttetek.

Ennélfogva ez az üzenet nem egy végítélet, hanem felhívás a jelenlétre és a spirituális mesterré válásra.

Ahogy mi látjuk, a H1N1 Vírus, vagyis köznyelven a “sertés influenza” genetikailag meg lett tervezve és megalkotva. Ez nem egy természetes mutáció. Ez a kormányaitok mögött álló, rejtett erők tudatos próbálkozása, hogy ellenőrzésük alatt tartsanak (control) és manipuláljanak benneteket. Ez egy társadalmi kísérlet, irtózatos következményekkel, ha sikerrel jár.

A hazugságok, fél-igazságok és manipulációk nagyon összetekeredettek a vírussal kapcsolatos információkban. De bármi is légyen a kimenetel, számunkra teljesen világos, hogy az emberi tudatosság kezdeményezésére született.

És az is teljesen világos számunkra, hogy csakis az emberi tudatosság képes megváltoztatni azt. A manipulálásra használt egyik legjobb taktika a túlélésért való rettegés, és a sötét erők minden rendelkezésükre álló aljasságot bevetnek, hogy a félelem eluralkodjon az elkövetkező néhány hónapban (sokkal kevésbé években).

Mint spirituális mestereknek, az a feladatotok, hogy felül lépjetek ezen a kollektív elme kontrollon és megtaláljátok saját egyéni ösvényeteket, amely keresztül vezet a bekövetkező káoszon. Erre nincsenek specifikus irányelvek, hogy hogyan tegyétek ezt. Ez tőletek függ és a saját megkülönböztető képességetektől. A mi látószögünkből nézve az úgy fog megjelenni, mintha felhasadna a társadalmi tudatosság szövete.

Itt vannak azok, akik a félelem mellé állnak és radikális intézkedéseket szorgalmaznak, beleértve, de semmiképpen sem korlátozva a védőoltásokra. Mindannyiatoknak saját döntést kell hoznotok ezzel kapcsolatban, hiszen ti éltek testben és ti lesztek érintve a legnagyobb mértékben.

De azt is el kell mondanunk, hogy a mi perspektívánkból nézve ezek a védőoltások nagyon gyanúsak. Fertőzöttek; nem nyújtanak védelmet. Ténylegesen, sokaknak fognak kárt okozni az egészségében és durva tudat kontrolláló szereket tartalmaznak, a babacipőben járó tudományág a “nano technológia” által megmintázva.

Ismételten, mi nem tudunk és nem is akarunk tanácsot adni, hogy mit kell és mit nem kell tennetek ebben az esetben. Az a ti önálló választásotok. Mi csak tájékoztatunk benneteket arról, amit látunk és ahogyan látjuk a szituációt.

A gazdasági problémáitok nem értek véget. Gazdaságotok néhány elemét stabilizálták, akik a gazdasági hatalom gyeplőit a kezükben tartják, zárt ajtók mögött, titkos intézkedésekkel. De a gazdasági rendszert szétzúzzák az időzített bombák és a növekvő gazdasági válság kiváltotta stressz csak hozzáad még a káoszhoz.

Sok más elem is fel fog erősödni, ahogy közelebb értek ahhoz, amit mi Zűrzavaros Csomónak (chaotic nodes) azonosítottunk. De ezen üzenetünk fő célja, hogy megmutassuk a nyakatokon lévő, kiszámíthatatlan és veszélyes tranziton keresztül vezető ösvényt.

Ezek nem a gyenge szívűeknek való idők. Ezekben az időkben elő kell szednetek az összes bennetek lévő bátorságot, éleslátást és intuíciót.

Szavaink azokhoz szólnak, akik érzékelik a jelen igazságát. Hogyha az, amit mondunk túl megerőltetőnek látszik képzeletetekben, akkor szükségtelen, hogy folytassátok az olvasást.

Szavaink hozzátok szólnak, akik tudjátok, hogy az idő elérkezett, hogy itt az idő az igazi mesterré válásra, és annak ellenére, hogy a félelem még ott lappang az elmétekben és a szívetekben, tudjátok, hogy bensőtökben feltámad a bátorság, hiszen az egész élet a választásaitokon múlik.

Amint a félelem felerősödik a kollektív elmekontroll által, létfontosságú, szinte kötelező, hogy túllépjetek rajta; hogy elkerüljétek a számotokra megnyitott félrevezető tájékoztatási csatornákat, amelyekbe ütközni fogtok bármerre is forduljatok, a média, a társadalmi nyomás gyakorlás és a lehetséges kormány intézkedések és közbelépések által.

Sok előző üzenetünkben beszéltünk már a különböző módokról, ahogyan ezt megtehetitek. Előző üzeneteinkből az “Extázis és a Szív” (Exstasy and the Heart), az “Egyensúly Holonja” (Holon of Balance), és különösképpen a “Felemelkedés Holonja” (Holon of Ascension) ajánlanánk nektek.

Ezek azonban technikák, belső technológia az elme számára. Ezek segíthetnek és segítenek is benneteket, hogy felüllépjetek az elme kontrollon. De vannak ettől egyszerűbb módszerek is, amelyeket most meg szeretnénk vitatni. Ezek a ti igazi természetetek aspektusai.

A “Titkok Titka” egész egyszerűen az, hogy ti teremtő lények vagytok - egyszerre emberiek és isteniek. Ez a tudás, mármint az igazi természetetek, szándékosan el lett rejtve előletek vallásaitok és filozófiáitok többsége által.

Ezek a titkok persze tiltott gyümölcsök, mert ha részesültetek volna belőlük, akkor tudomást szereztetek volna saját istenségetekről annak ellenére, hogy az anyagban éltek. Tudomást szereztetek volna arról, hogy ti teremtitek a jövőtöket ebben a pillanatban, és életetek minden pillanatában, gondolataitok és érzéseitek által, és a választással, hogy mit gondoltok és éreztek önmagatokról és egymásról.

A “Titkok Titka” kiszabadít benneteket az emberi korlátok börtönéből. Felszabadít benneteket az idő, a tér és a körülmény kényszerhatása alól. Teszi ezt pedig azáltal, hogy megnyitja a saját elmétek kapuit, kiszabadítva azt a mentális fogságból amit azok az erők vetítettek ki rátok, akik visszatartani és manipulálni akarják az emberiség sorsát, saját önző céljaikért.

A “Titkok Titkának" négy aspektusa van.

AZ ELSŐ a képességetek, hogy megszerezzétek a spirituális felismerést vagy éleslátást, hogy átlássatok a hazugságokon, amiket kivetítenek rátok. És, hogy lássátok az “igazi ösvényt” a legsűrűbb sötétségben is.

A MÁSODIK a képességetek, hogy érezzetek. Ez a titkok legbelső magja. Ez a legdrágább kincsetek, habár ugyanakkor ez a legsúlyosabb dilemmátok is. Azok, akik ellenőrzésük alatt tartani és manipulálni akarnak benneteket jól tudják, hogy céljaikat csakis az szolgálja, ha lefagyasztva illetve paralizálva tartják képességeteket, és semmi mást, csak az alsó emocionális spektrumot érezitek.

A HARMADIK aspektus a képességetek, hogy az igazságotokat mondjátok. Az elkövetkező idők sokatoktól megkövetelik majd, hogy tisztán kimondjátok az igazságotok, még akkor is ha az szöges ellentétben áll a körülöttetek levőkével.

A NEGYEDIK aspektus a cselekvő képességetek. Ez a négy aspektus együtt gyökerezik és a szabadságotok forrása.

Szívetek természetében rejlik a minőség, hogy érezni tudtok és az összes közül, ez a legmélyebb titok. Mert ez lehetőséget nyújt nektek arra, hogy megváltoztassátok vibrációs mezőtöket, és EZ a kollektív elme kontroll túllépésének a kulcsa.

Habár ez nevetségesen egyszerűnek hangzik, e titkok lényegi igazsága az, amit ti örömnek, nagyra becsülésnek és hálának neveztek. Fedezzétek fel az életetekben azokat a dolgokat, helyzeteket, embereket, gondolataitokat és érzéseiteket, bármit, ami okot ad az örömre, a nagyra becsülésre és a hálára. Ápoljátok ezeket akár egy értékes kertet a mérgező gyomok között, mert ez a kert növekedni fog és táplál majd benneteket.

Paradox több szinten is ( nem csak érzelmileg és pszichológialag, de spirituálisan és még fizikailag is) amikor az öröm, a nagyra becsülés és hála ereje elér egy bizonyos amplitúdót vagyis erősséget, szó szerint előidézheti a fizikai valóság megnyilvánulását. Így még a legsötétebb pillanatokban is, ha spirituális mesterként túlléptek a félelmen és az örömöt, a nagyra becsülést, meg a hálát kultiváljátok, váratlanul kedvező pillanatok és helyzetek kínálkoznak számotokra.

És végül szeretnénk rávilágítani arra, hogy ezek a sötét idők a leghatalmasabb perceitek lehetnek. Bennetek van a Titkok Titka. Használjátok! Menjetek át a fátylon a rátok váró új világba. És legyen a létezés új dimenziójába vezető utatok a sikerek áldásaival beszórva.

A Hathorok
2009 augusztus 10
 Fordította: Sári Izabella
Az eredeti üzenetet a http://tomkenyon.com/Lies-Half-Truths-Manipulations weboldalon található.
Copyright 2009 Tom Kenyon Szerzői Jog Fenntartva
A Hathorok üzenete megosztható és megvitatható másokkal és bármilyen formában díjmentesen terjeszthető de tartalma semmilyen módon sem változtatható meg és tartalmaznia kell ezt a copyright utóiratot.
Weboldal: http://tomkenyon.com Contact: office@tomkenyon.com

*****

2011. március 24.

            Érzésem szerint az elmúlt ’néhány napban’ a FÖLD/Földanya [MAGA Tiszta ÉLET]MAG-ja, valamint a FÖLDDEL [mint Világgal] továbbhaladást választott világok [SzeRves Létezők/Lelkek] Élet/LÉT-MAG-ja ’köré’ [azt érintően] egy sajátos Kiegészítő Véd-Elemet Épített a FÖLD/Földanya/KRISZTUS/MindenHató. Érzésem szerint ez a Kiegészítő vagy inkább Megerősítő Véd-Elem [kifejezetten ÉLET/Élet-Védelem, és ezen keresztül ’ÚT-Tartást segítő’ Védelem is] elsődlegesen arra az ’időszakra’ ’aktív’, amíg a FÖLD ÉLETE (így nyilván minden itt Jelenlévő Lélek/Létező Élete is) visszailleszkedik a FÖLD-MAGA-ÚT-jára, illetve azon egy meghatározott ideig ’Biztosan halad’. [Ez valószínűleg azt is jelenti, hogy a visszaRendeződés után akkor válhatna ismét aktívvá ez a Megerősítő Védelem, ha a FÖLD ’eltérni igyekezne’ a MAGA-választotta ÚT-járól, vagy a Lelkek ’letérni’ igyekeznének a Maguk-választotta útjáról.]

            Valamelyest közelítő képben úgy érzékelhető ez a [Vész-Terv körébe sorolt, kifejezetten ÉLET/Élet-Védő, és ezen át ÚT-tartást] segítő Védelem, hogy a LÉT/ÉLET/Élet [’Magja’] ’köré’ (vagy azt áthatóan, tulajdonképpen ezek EGY) (tulajdonképpen ÖNMAGÁBÓL kiárasztva) egy ’Szerelem-burok’ került. Ez a ’Szerelem’-Minőség maga tulajdonképpen ’azonos’ magával az érintett Létezővel, mégis van egy ’sajátos’, az Értelem számára jelenleg fel-nem-táruló más minősége is. Olyan Ereje vagy Szerepe van ennek a Kiegészítő vagy Megerősítő Védelemnek, amely az Érintett maga ÚT/Út-tartását is segíti/Erősíti, vagyis segíti a Rendelt/Megtervezett Kapcsolódásokba való beilleszkedéseket, illetve a Felvállalt Feladatok teljesítését. [Ez utóbbiakat különösen azáltal, hogy segíti a ’zavaró’, esetlegesen elterelő, ártó/bántó jellegű Hatások távoltartását és/vagy kiszűrését, ’tompítását’ (pontos beazonosítását, és a nem-kívánatos Hatás elhárítását), és ha az (elsődlegesen valamilyen ’külső’ zavaró hatások miatt) szükségessé lenne, akkor az ÖnMAG Vezetésének megfelelő ’felerősítését’ --- vagyis hogy ha kívülről érkező zavaró Hatások megnehezítik a Saját Belső Vezetés meghallását és tiszta megértését, akkor segítséget kap a Lélek/testben-élő-Lélek a MAGA-Tiszta-vezetésének pontos megértésében].

            A fentebb említett „Megerősítő [ÉLET/Élet]Védelem” egyes működéseiben hasonló egy „érzékelő hártyához” --- a ’zavaró’ [nem illeszkedő, nem választott, továbbvitelre-nem-jelölt) külső Hatásokat (ha szükséges) tompítja/elzárja, a Belső Hangokat pedig (ha szükséges) megfelelően érzékelhetővé teszi [„arányítja”, ha szükséges ’irányítja’] a tudat/elme (Lélek, testi élet) számára is.

            Vannak olyan SzeRves Létezői a Földnek, akik azzal teljesítik a FÖLD/VILÁG/Világ irányába tett jelen vállalásaikat, hogy „nem ártanak, nem bántanak, lehetőség szerint gyógyítanak és segítenek”, vagyis Életet és Szabadságot tisztelő módon Szeretően élnek, és segítően nyilvánulnak meg azokban a helyzetekben, ahol lehetőségük nyílik a mások megsegítésére.

            Vannak továbbá olyan SzeRves Létezői a FÖLDNEK (jelenleg elsődlegesen a Föld MAG-Nemzetségének Jelölt tagjai, illetve meghatározott Feladatokat Yogosan felvállalt Küldöttek), akik az általános elvártságon túl (Rendes, Szerető Élet) a Földanyát/FÖLDET más módokon is segítik az elkövetkező időkben abban, hogy a FÖLD/Földanya (és a FÖLD CSALÁDJÁBA tartozó Lelkek/Létezők) teljes egészében visszailleszkedjenek a FÖLD-MAGA-ÚT-jára. Az e Feladat-körbe sorolt SzeRves Létezői a FÖLDNEK jelenleg sajátos ’tengely-tartási’ és/vagy ’egyensúly-tartási’ és ’összehangoló’ feladatokat is elláthatnak, továbbá tevőleges résztvevő szükség esetében egyes ’beföldelő’ és/vagy ’Élővé-tételi’, valamint más „RENDEZŐ/Rendező” folyaMA(A)Toknak.

 

            A Földanyai ’Jelölések’ kapcsán korábbi írás részlete:

20100719 III – Újabb Rendezések:

            „…A Földanya [szintén az elmúlt napokban] a maga MAG-Nemzetségének tagjait egy különleges más szempontból is átVilágította [ez okozhatott az érintettekben szintén nehezebb/’csöndesebb’ megéléseket].

            A Földanya abból a szempontból nézte át a maga MAG-Nemzetségének minden egyes tagját, hogy

kik azok, akik

az Átmenet időszakában

’különleges feladatok’ megvalósítására is készek-és-képesek.

TÖBBFÉLE ’különleges feladatra’ ’keres(ett)’ a Földanya JELÖLTEKET --- vagyis a Földanya ÍTÉLETÉTŐL függ az, hogy egy MAG-Nemzetségtag kapott-e Földanyai Jelölést egy-egy különleges [többnyire időleges, bizonyos időbeliség szerint is meghatározott] feladatra. Minden esetben elsődleges fontossággal bír a személyes [Földi] Szív-út megfelelő és megfelelően tudatos használata, a megérzések megértése és követése, a készség/képesség mások támogatására/megsegítésére, az elért és megtartott kiegyensúlyozottság, kapcsolódási képességek/készségek és így tovább.

            Ahogyan említettem is: TÖBBFÉLE különleges feladatban Van most szüksége a Földanyának MAG-Létezői részéről fokozott együttműködésre. Minden MAG-Létező ma már közvetlenül is bekapcsolódott [a Földanya vezetésével] bizonyos ’Egyensúlyt megtartó’/erősítő Feladatokba --- ezeken túl azonban vannak olyan helyzetek, amelyekben [a szükséges Egyensúly biztos megtartása mellett] bizonyos más „Erőkhöz/Minőségekhez” is fontos lenne időlegesen kapcsolódnia a Föld egyes MAG-Létezőinek. Lehet ez

-          „kinyúlás” egyes Segítő ÉGI Családtagok felé,

-          más esetben szükség lehet egyes „mélységek” ’felmérésére’,

-          bizonyos [különleges] egyensúly-borulások megelőzése és/vagy megszüntetése.

Ezek olyan „mozdulatok és tudatos kiterjedések” [minden esetben a Földanya szoros és közvetlen felügyelete és vezetése/védelme mellett], amelyeket sikeresen csak azon testben-élő-Lelkek képesek teljesíteni, akik

-          képesek az ÖNMAGUKKAL-és-a-Földdel-való-EGYSÉG meghatározott formájú/szintű megélésére,

-          ’biztos [KRISZTUSI] alappal és megfelelő, szilárd kiegyensúlyozottsággal/felelősséggel/elkötelezettséggel’ [Rendezettség] is rendelkeznek,

-          ugyanakkor Rendelkeznek a megfelelő ’Rugalmassággal’ [Szabadsággal] is.

 

            Tudott az is, hogy akik ilyen Földanyai Elhívásban járnak el, gyakran [a ’Családjuk’ részéről, és így a Föld/Földanya részéről is] ’fokozott támogatást’ kell hogy kapjanak:

azokon az Élet-területeiken,

amelyeken a Földanyai Elhívás miatt nem tudják a feladataikat teljesíteni,

kapjanak megfelelő pótló/előmozdító/kiegyensúlyozó segítségeket.

Ezeknek a Kiegyensúlyozást segítő Törvényeknek/Szabályoknak [és az ezekhez igazodó ’segítő eszközöknek és formáknak/működéseknek’] az összeállítása [Földanyai Ellenőrzése] még most is folyik [és FolyaMA(A)Tos]. Azt,

hogy konkrétan milyen jellegű Segítő Szabályozás szükséges ezen a területen,

meghatározza az,

hogy a Földanya milyen KÜLÖNLEGES FELADATOKBAN kéri

egyes MAG-Létezői fokozottabb erőfeszítéseit,

illetve milyen MAG-Létezőket JELÖLT/Jelöl ezekre a Földanya,

a Jelölteknek milyen Élet-területükön Van/Lehet/Lesz szüksége

a különleges feladat ’zavartalan’ teljesítéséhez kapcsolódóan kiegészítő/kiegyensúlyozó segítségre.

 

            A jelenleg Elsődlegességgel bíró ’Különleges Feladatok’ vonatkozásában a Földanya már elvégezte a MAGA Jelöléseit, és az ehhez kapcsolódó Jeleket/Pecséteket már át is adta a Léleknek [néha a Szellemi Létezőnek].

Az újonnan megnyíló Különleges Feladatokban a Jelölések FolyaMATosak.

Akik képesek ezeket a „meghívásokat” megérteni, azok – a rájuk vonatkozó ÉGI és Földi Törvények értelmében – ’döntenek’ a Hívás Elfogadása kérdésében. Mivel ezek a Hívások és Hívásra-való-válaszok is a személyes SzeRves Földi SZÍV-és-Szív-utakon történnek, ezért ezekről jelenleg többet nem is írhatunk: akinek dolga van vele, az megérzi és megérti, hogy mik a „Lehetőségei” és „Vállalásai”.

OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2010. július 18., 12.54.

*****

„Mások elvárásait” igyekezett érzékelni

A túlélés időszakában ez valószínűleg egyes esetekben szükséges, akár élet-mentő is lehetett. Ugyanakkor a „mások” érzéseinek (akár gondolatainak) „kifürkészése” SÉRTŐ Minta/Élet megjelenése kapcsán érkezett be a Földre, hiszen a mások érzéseinek és gondolatainak ’kifürkészése’ olyan jelentéssel bír, hogy a kifürkésző a saját indítékait/céljait gondosan elrejteni igyekszik a többiek elől, és a mások gondolatait/érzéseit kifejezetten azzal a céllal kutatja, hogy a megszerzett ismereten keresztül olyan ’elterelő’ utakat találjon, amelyekkel mások erőit a saját céljai megvalósítására ’fordíthatja’.

            Az elmúlt időszakokban a Földön feltárásra került az, hogy a SZÍVET és Szíveket, valamint a Földön élők eredendő kapcsolódási/megnyilvánulási működéseit milyen jellegű sértő Hatások érték, és ezek milyen módon térítették el és akadályozták a SzeRves Létezők érzékeléseit és megnyilvánításait. A Földön élők „érzései” olyan ’sajátos’, egyes esetekben ’különösen mély’ sérüléseket szenvedtek el, amelynek hatására még a mai napig is sok Lélek/testben-élő-Lélek „kétségeket” él meg, ha az Érzéseiről és Érzései értékeléséről vagy kifejezéséről van szó. Vannak olyan mélyen sérült Lelkek is ma még a Földön-mint-Világban, akik „nem hajlandóak tudomásul venni”, hogy „vannak” Érzéseik és érzelmeik. [Ez utóbbi esetben nem arról van szó, hogy hiányozna a Lélek/Létező „érzelmi teste”, vagyis az Érzések és Érzelmek megélésének az adottsága/képessége, hanem arról van szó, hogy „blokkolva”, Rendes működésében gátolva/akadályozva van valamilyen módon az érzelmi test működtetése/használata. Egyes esetekben a Lélek ezt a „leblokkolást” valamilyen előállt mély fájdalma (bizalom-vesztése)(kezelhetetlen élet-helyzete) miatt maga tette meg, más esetben teljes egészében „kívülről” érte a Lelket/Létezőt egy olyan Hatás, amely miatt többé nem volt képes az érzelmi testének működtetésére.][Részben ezen Hatások vezettek a kiütős önvédelmek’ széles tárházának kialakulásához. Utaltunk arra, hogy az elmúlt időszakban a Földanya a Lelkek ’öntudatlanságba helyező önvédelmeinek eltorzult részeit” minden Gyermekében kioldotta, és csak a Rendes Szabályozás szerinti működéseket engedélyezi ma már.]

            Mivel a Föld egy „Szív-alapon” felépült és működő Világ, amelyben a „tudás”/tudatosság vagy „Jelenlét” erőteljesen megnyilvánul a (mai fogalmak szerint) „érzésben” (megérzés, érzékelés) (egyes esetekben érzelmi megnyilvánulás), nagyon fontos, hogy az „érzelmi test” (részben az érzelmek) megfelelő megtisztítása és tudatosítása megvalósuljon, mert a [’helyes’] Érzés/Érzékelés [ami részben maga a ’közvetlen és tiszta kommunikáció’] az érzelmek/érzések bármilyen elnyomása vagy eltitkolása mellett nem lehetséges.

            Az „Érzés”-mint érzékelés (és Jelenlét, megélés) nem csak az eddig ismert érzékszervek általi érzékelést jelenti, hanem elsődlegesen a LÉLEK és a „Szív” sajátja, és a Földön-mint-Világban az egyik legfontosabb „Vezető/Segítő” „erő” vagy „jel” a kiteljesítő és boldog élet, a Szépség-teremtés, a Hazatérés, az Önmag-kiteljesítése, az „EGY” felé…

OmMÁÁTRé~KJ

 

Ajánlom:

http://www.kristalycsakra.eoldal.hu/cikkek/tanitasok/a-sziv-jelzorendszer-beallitasa

Pusztai Orsolya oldaláról:

2010. 02. 26.

SZÍV - jelzőRENDszer beállítása

Nagyon sokszor kerülünk életünk folyamán olyan helyzetbe, amikor nem tudjuk igazán eldönteni, mi a jó nekünk. Szívünk szerint ezt tennénk, de úgy érezzük „érdekeink” mást diktálnak, vagy éppen kilátástalannak ítéljük meg az egészet, és logikusnak hitt eszünkre hallgatunk. Emberként lehet, hogy könnyen rámondanánk a szituációra, hogy ezt vagy azt tenném, de tudatos létezők lévén, már lelki és szellemi fejlődésünket is figyelembe vesszük. Hogyan tudunk akkor lelkünk szerint dönteni, és ezzel szellemi fejlődésünket is segíteni? Nehéznek tűnhet a megvalósítás…

Ez csak addig okoz nekünk nehézséget, míg meg nem ismerjük és be nem hangoljuk SZÍV- jelzőRENDszerünket.

Akikkel már dolgoztunk együtt, azok tapasztalatból is tudják mennyire fontos, hogy ismerjük lelkünk Szívünk által közvetített kívánságait (válaszait), tanításait. Hozzá mindig fordulhatunk, és biztosak lehetünk benne, hogy mindig azt a választ kapjuk, ami nekünk, fejlődésünk szempontjából a legjobb. (Még akkor is, ha ez sokszor nem egyezik eszünk által kivetített elképzeléseinkkel!) Csak meg kell tanulnunk hallani vagy érezni és értelmezni a válaszokat fenntartások nélkül.

Szívünknek belső, szellemi terében található ez a hely, Szívünk jelzőRENDszere, mely isteni tisztaságú, mert együtt rezeg isteni Valónkkal, teremtő isteni Fényszikránkkal. Ez képviseli bennünk az Örökkévaló EGYséget Istennel. Ezen át vagyunk képesek az érzékeink fölötti Egybe-tartozást megérezni a Mindenséggel. Ide, Szív-szintünkre helyezkedünk akkor is, amikor szívvel imádkozunk, gondolatok nélkül, szavainkat lelkünk mondatja ki velünk. Megszűnik körülöttünk tér és idő, csak az imában vagyunk, EGYként Istennel a SZÍV-ben.

Ez a tér fizikai szívünk „mögött”, energetikai szívünk közepén található. Helyét pontosan meghatározni nem lehet, mert egy külön dimenzióba lépünk bele, mikor ott tartózkodunk, de szívünkön át jutunk el oda.

Át kell lépnünk minden sötétségen és kétségen, hogy oda érkezhessünk, a Fénybe léphessünk, és az isteni SZÍV szintjén lehessünk.

Ez a hely a tiszta Fényszeretet otthona, melynek közepén Krisztus-tudati Fényszikránk sugározza, mint NAP, az Örök Szeretet Fényét. Itt mindig béke, szeretet, bölcsesség, időn-, és téren-túliság van. Ez maga a LÉT érzése, a VAN-ság állapota, Isteni Önvalónk, a SZERETET.

Ebben a térben nincs különváltság. Nincs ellentétes érdek, vagy értetlenség. Itt minden EGY. Minden az isteni Akarat szerint való, az isteni REND-del EGYező!

Ezért tud nekünk Szív-Rend-szerünk pontos és igaz választ adni kérdéseinkre. Mert pontosan tudja, mire van szükségünk, merre kell haladnunk a tudatosodás fénylő útján, hogy felismerjük isteni Létünk minden aspektusát (hiszen ő abból szól hozzánk).

De ehhez legelőször is meg kell találnunk magunkban ezt a SzentSzív helyet, és be kell lépnünk oda. Be kell fogadnunk és magunkévá kell tennünk rezgéseit, eggyé kell válnunk a tiszta Fénnyel, hogy emlékezhessünk rá! Ha ezt egyszer is megtesszük, már létrehozzuk a kapcsolatot, és ezután bármikor, ha tudatunkkal belehelyezkedünk és oda figyelünk, tiszta, igaz válaszokat kapunk kérdéseinkre.

Erre a helyre akkor léphetünk be, ha van bennünk szeretet önmagunk és mások iránt is. E nélkül meg sem találnánk, mert rezgéseink nem engednék megláttatni velünk. Aki nem tudja elfogadni önmagát és nem képes szeretni, az amúgy is megtagadná a válaszokat, tehát már a kérdésfeltevés is hiábavaló lenne…

Kérdezd meg magadtól, képes vagy-e szeretni és szeretetet elfogadni? Jön egy apró leheletszerű érzés, de ha áltatod magad, azt azonnal elnyomja egy gondolat, ami az ellenkezőjét állítja. Ezzel máris ellenőrizhető, mennyire működik benned ez a jelzőRENDszer. A jelzés mindig jön, mert lelked és szellemed folyamatosan kommunikál embereddel, csak nem hallod, nem érzed. Ezt a kommunikációs csatornát kell annyira akadálymentessé tenni, hogy mindig „fogd az adást” .

Az első lépés, hogy képes legyél Magadat szeretni. Úgy, ahogy vagy:

-       Olyan vagyok amilyen, és szeretettel elfogadom magam! – mondogasd, ha nem megy.

Először idegenül hangzik majd a szádból, de egy idő után természetessé válik, és el is tudod már hinni…

Ha már képes vagy a szeretetre önmagad és mások iránt is, akkor szinte vágysz rá, hogy megtaláld ezt a helyet. Szeretnél eggyé válni a feltétlen Szeretet isteni Fényével, hogy egységben lehess Önvalóddal. Magáért a Szeretetért, az Egységért, a Teljességért.

Ha ott a belső késztetés, a Szív-akarat benned, akkor vagy kész rá, hogy megleld és belépj ebbe a Szeretet-dimenzióba.

Ehhez csendesedj el, és légy meditatív állapotban…

Koncentrálj fizikai mellkasod közepére, és indulj el befelé… lépj be gondolatban mellkasodba (tulajdonképpen szívcsakrádba lépsz). Egy fénylő úton, vagy folyosón találod magad, mely bensődbe vezet. Ennek az útnak lehetnek sötétebb szakaszai, attól függően, hogy milyen félelmeket, gátakat állítottál fel magadban. Először is szereteted erejével tedd minél világosabbá ezt a helyet.

Mondogasd magadnak őszintén:

-       Szeretem magam!

Ahogy szeretetedet őszintén behívod, úgy ragyogja át szíved útját a Fény. Menj végig az úton, mely egyszer csak úgy tűnik véget ér.

Ez belső békédhez vezető tér, mely sötétnek tűnik. De ez a sötétség csak látszat, mert nem földi Fények világítják meg, s rajta nem hatolnak át a fizikai rezgések. Ez a mély, belső nyugalom sötétje, bensőd csendje. Az a puha mozdulatlan sötét, mely az Univerzumban is megtalálható, ez a Teremtés első Fénye előtti nyugalmi állapot, a Megnyilvánulás, a Kiáradás előtti pillanat.

Lépj át ezen a sötéten, hatolj mögé… nincs mitől tartanod, hiszen önmagadban vagy. Ez belső békéd megnyugtató valója. Engedd, hogy önmagad is nyugalommá, békévé válj…

Most előtted feldereng a világosság. Indulj el lassan a Fény felé. Haladj nyugodtan, csendesen… ez a Fény, melyben haladsz most, egyre jobban körülvesz, átölel, átjár. Vezet téged, már nem is mész, hanem úszol benne, felolvadsz, eggyé válsz vele. Te vagy a Fény! Minden dobbanásod a Mindenség dobbanása, Fényed Isten szeretete, Léted az Örökkévaló EGY.

Maradj benne, olvadj bele, add át Magad… érezd meg a határtalan és időtlen fogalmát, a szellemi esszenciáját… Ismerd meg rezgéseit…szeress, és hagyd magad szeretni

Kérd most meg SZÍVed jelzőRENDszerét, isteni Önvalód, hogy segítsen beállítani a válaszait úgy, hogy te mindig pontosan értsd azokat. (Hívhatod mesteredet is, hogy segítsen téged ebben.)

Most maradj benne tudatosan ebben az érzésben, maradj Szív szinteden, és tegyél föl magadnak olyan kérdéseket, melyekre tudod a választ, és az mind igen.

Például:

-       Fiú/lány vagyok? …éves vagyok? …-en lakom? Van/nincs gyermekem? Van/nincs testvérem? Stb.

Figyeld minden egyes válasznál (igennél), milyen érzésben reagál Szíved jelzőRendszere fizikai szíveden keresztül. Ez lehet benne egyfajta érzés, hang, szín, vagy kép is. Több kérdést tegyél fel szép sorjában, hogy összehasonlíthasd a válaszokat és megbizonyosodhass az igen jelentéséről és jelzésmódjáról.

Nekem például egy finom szétfutó, jóleső, semmi máshoz nem hasonlítható érzés jelentkezik a szívemben ilyenkor, de ez mindenkinek egyéni. (Azért ha szorító, fájó érzés keletkezik, az nem valószínű, hogy az igen jele, inkább azé, hogy kiestél szív szintedből és félelemmel reagálsz.)

Ugyanezt tedd meg nem válaszokkal is, és figyeld az igen és a nem közti különbséget és határozd meg pontosan a nemet is az előzőekben megismertek alapján.

Nekem kicsit szorító, megakadó, kilökődő (nem kell) érzésben jelentkezik a nem válasz a szívemben.

Ezek finom jelzések, ezért oda kell figyelni, és meg kell tanulni pontosan megérezni őket!

Ha ezt is képes vagy már jól értelmezni, most tegyél föl vegyesen igen és nem válaszú kérdéseket, de először csak olyanokat, amikre tudod a választ, hogy minél jobban beállíthasd jelzőRendszered.

Ha már képes vagy pontosan, tévedés nélkül felismerni a jelzéseket, akkor elkezdhetsz mást is kérdezgetni.

Ne lepődj meg, ha néha nem kapsz választ, és csend van. Olyant nem mond el neked szíved, amivel befolyásolná megéléseidet, de irányt mindig mutat a megoldás felé. Csak finoman próbálkozz akkor máshogy, vagy mást kérdezni.

A jelzőrendszer beállítása lehet, hogy egy alkalommal nem sikerül tökéletesen, de bármikor visszamehetsz és pontosíthatod tovább.

Mikor biztosan és pontosan tudod már értelmezni a válaszokat, és tökéletesen megkülönbözteted őket, akkor olyan képesség lesz a kezedben (szívedben), mely mindig biztos irányt mutat tudatosodásod felé, a Szeretet által.

Most ennyit tudtam segíteni, a többi már a te dolgod!

Jó munkát!”

 *****

2011. április 8., péntek

            Korábbi írásokban több alkalommal is utaltunk a „magyarság” és a MAG-Létezők sajátos [ÉLET-Védő] Pecsétjeire, ezek ÁtVilágítása is megvalósult az elmúlt időszakokban --- abból a szempontból is, hogy jelenleg illetve előremutatóan vannak/lehetnek-e ezekben olyan sajátosságok, amelyek a Lelkek/testben-élő-Lelkek számára bármilyen akadályozó vagy zavaró [’kényszer’] Hatásban megnyilvánulhatnának.

            Jelenleg azt érzem [bár „biztonsági ellenőrzések” még folynak], hogy a MAGSÁG/Magyarság utóbbi években elvégzett Pecsét- és Jel-Igazításai „kiküszöbölték” már azokat a vonásait e Család(ok) Pecsétjeinek/Jeleinek, amelyek akadályozóak vagy zavaróak lehettek volna vagy lennének a Föld Új Világában. [Az egyik legutóbbi Pecsét-Igazítás a „béke mindenáron való megőrzése” KRISZTUSI  Parancsának kiiktatása volt, és ennek helyébe visszaépült a Rendes Egyensúlytartási/Kiegyensúlyozási ’Feladat’.]

 [Az említett KRISZTUSI Parancsról bővebben:

20090730 II – Azoknak, Akiket Érint II – A Küldötti Mintáknak vége (2-4.o.) !

20090814 – Azoknak, Akiket Érinthet XIII. – Rendeződések (8.o.)

20090919 III – Továbbított üzenet a gátló minták feloldásáról és átírásáról személyes megjegyzésekkel (2. oldal)

20091118 –  A Segítői Életekhez kapcsolódóan – Azoknak, Akiket Érinthet (5-)]

 

OmMÁÁTRé~KJ

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!