omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2011 április
Írások - 2011 április : 20110406 - Azoknak Akiket Érinthet - A Gyermek (II. rész)

20110406 - Azoknak Akiket Érinthet - A Gyermek (II. rész)

  2011.08.07. 08:41


2011. április 2.

A Föld azon „Gyermekei” vonatkozásában is befejeződtek [nagyjából a „mai nappal bezárólag”] az ÁtVilágítások, akik bár

a Föld/FÖLD Útján való továbbhaladást választották [és erre lehetőséget kaptak],

azonban valamilyen ok miatt „eddig nem nyilvánították meg a választásukat”,

vagyis a látható/megnyilvánuló életükkel

még mindig megosztóan vagy elvevően vagy zavaróan Hatnak.

Legtöbbjük esetében megfigyelhető volt az, hogy megnyilvánult formában „kevert mintákkal/rezgéssel” éltek, és a ’Szív-kristályuk’ [a Föld szempontjából nézve] valamilyen „sérülést”/hiányt hordozott. Bár a Földanya már minden vele továbbhaladást választott Létezője Szívét/Szívútját, és így a ’Szív-kristályát’ is Gyógyítja,

vannak olyan Létezői a Földnek,

akiknek ’Szív-kristálya’ „csak részben Hangolható át a Föld most elkezdődött Világi ÚT-jára”.

Az ilyen ’Szív-kristállyal’ élők esetében feltárásra került az elmúlt néhány hónap vagy év folyamán az, hogy „Szív-kristályuk” hogyan, mi módon lehetne [elsődlegesen a Föld, ha ez nem lehetséges, akkor valamely más Világ mintái szerint] ÉP mintába hozható, vagyis mely Világba tudna az ilyen „kevert” mintákkal élő Létező úgy beilleszkedni, hogy az számára és az őt befogadott Világ számára is Harmonikus, Építő/Szépítő lehessen.

Az ilyen „kevert mintákkal” élő Létezői a Földnek az elmúlt időszakban azért kaptak a Földanyától/CSALÁDTÓL Engedélyt a FÖLD (mint Világ) ÚT-ján való tovább-haladásra, mert olyan „felelősség-képletük” van, ami akár a Földön is megélhető.

„Olyan felelősség-képletük van”: (1) már nem működtetnek megosztó mintákat (még ha ez nehezükre is esik és/vagy jelentős feszüléssel jár a lényükben), vagy (2) „adottságból” eredően működtetnek időnként megosztó mintákat.

[Vannak jelenleg olyan Földön élő Létezők, akiknek a lényükben meglévő „adottságaik” (egyes meglévő hiányaik)(a Földitől eltérő Harmóniájuk) miatt más Világban kezdődnek majd el a Rendeződési folyamataik, mert „Szív-kristályuk” „más Világbeli ÉLETTEL mutat fel Harmóniát”. Aki most „adottságai” miatt más Világban kezdheti meg a Maga Rendeződési folyamatait, annak később lehetősége lesz (ha azt választja) visszatérni a Földre (bekapcsolódhat a FÖLD ÚT-ján majd megnyíló ’kapukon’ át). A Földre-visszatérés attól függ, hogy az adott Lélek hogyan tudja visszaéPíteni a Maga Épségét és Szabadságát. (Ez azt jelenti, hogy jelenleg vannak a Földön olyan Lelkek/Létezők, akiknek Szív-mintája olyan diszharmóniát mutat fel a Föld SZÍV-ével, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a Lélek/Létező a Föld jelenleg folyamatban lévő változásait „biztonsággal” tudja követni/megélni --- de a Szívében meglévő mintája egy másik Világ SZÍV-ének Harmóniájába beilleszthető. Ez azt jelenti, hogy a Földön az ilyen Létező jelenleg „hiába erőlködik”, nem tud teljes egészében ráhangolódni az elkezdett FÖLDI ÚT-ra, és a Földanya sem tudja a Létező lényében meglévő egyes diszharmóniákat átírni --- ugyanakkor pedig a KRISZTUSI CSALÁD másik Világában ez a Lélek/Létező elkezdhet egy olyan Gyógyulási/Rendeződési folyamatot, amely lehetővé teszi az adott Létező/Lélek Szívében Valósan meglévő Terv/Harmónia megvalósítását akár úgy is, hogy majd a Földre visszatérve élhesse azt meg.)]

 

A nagyjából most lezáródott ÁtVilágítás tehát azon [VILÁGI]„Gyermekeket” érintette,

akik Világi” megtapasztalást választottak,

és a Lényükben „Van” olyan „ÖnMaG”,

amely LEHETŐVÉ teszi azt,

hogy valamely Világ [vagy a Föld, vagy másik Világ] ÉLETÉBE

Építő/Szépítő módon bekapcsolódjanak.

Ez azt jelenti, hogy van a Léleknek olyan „Szív-kristály-darabja”, amelyből valamilyen (valamely Világban jelenlévő) SzeRves módon felépíthető/kialakítható egy olyan „teljes/Ép Szív-kristály”, amely képes a „Lélek középpontjába teljesen/pontosan visszailleszkedni/beilleszkedni”, és ebből a megtalált Egyensúlyi helyzetből a Lélek képessé válik egy Világ ÉLETÉBE Harmonikus módon bekapcsolódni.

Lehetséges, hogy a jelenleg Földön élő Lélek [„Gyermek”] (’kevert mintájú’) Szív-kristálya a „Földi” Mintára is ki tud „Egészülni”, de az is lehet, hogy a Lélek Szívében lévő mintában oly mértékben/arányban Van Jelen egy másik Világra (!) jellemző mintázat, hogy abban a „másik Világban” vannak meg jelenleg az Épülés/Szépülés „elindító” feltételei [Harmónia]. Ez nagyjából úgy került „ellenőrzésre”/beMérésre az elmúlt néhány év/hónap és hét/nap alatt, hogy a Földanya „fokozott” (vagy talán pontosabb úgy megfogalmazni, hogy sajátos) módon segített minden Gyermekének abban, hogy teljes egészében visszakapcsolódjon a FÖLD/Föld SzeRves Szív- és Élet-hálózataira. „Látható” volt a Földanya és KRISZTUS [az ÉGI CSALÁDOK] számára is az, hogy kik azok, akik – „kevert” mintáik ellenére is –

1./ képessé váltak vagy válhatnak jelen testi formájuk megújításával a FÖLD/Föld ÚJ Világi ÚT-jára behangolódni,

2./ kik azok, akik jelen testi formájukból kilépve megfelelő előgyógyítások után térhetnek vissza a Földre, és

3./ kik azok, akiknek Szív-mintája inkább egy másik Világban (például az „idegenből” jött „anya” Világában) lévő Harmóniát mutat.

Nagyjából ezek a beMérések tehát befejeződtek, és ennek megfelelően folynak jelenleg azon Lelkek [nagyon kíméletes] „szétválasztásai”/leválasztásai, akik másik Világban folytatják majd Életüket. Itt tehát nem „kifejezetten” élősködő vagy parazita Létezők (sokszori figyelmeztetés utáni) leválasztásáról van szó, hanem a jelenleg „beilleszkedési nehézségekkel” küszködő, de Világi megtapasztalásokra yogot szerzett Létezőknek a kíméletes szétválasztásáról, és a Lényüknek megfelelő Világi területekre való átvezetéséről/elhelyezéséről (akár a Földön-mint-Világon belüli áthelyezés, akár más Világba való áthelyezés szükséges).

 

Azt, hogy „ki képes” [a yogosultsága megléte esetén] a FÖLDDEL továbbhaladni,

megmutatta/megmutatja az,

hogy ki képes [az egyre növekedően elvárt mértékben]

a Föld Szív-hálózatára/Élet-hálózatára rácsatlakozva [a „Szerelemből”] élni.

Aki nem képes e SzeRves FÖLDI/Földi Hálózatokon jelenlétével EGYÜTT-Haladni/Emelkedni a Földdel, az nem tudja megtartani a fizikai Életét.

A Földi ÉLETBŐL való „kiesés”

- egyes esetekben lehet „egyéni” választás eredménye,

- de (a jelen írásban tárgyalt körben) lehet adottság”-függő is, vagyis valamilyen „kényszer-helyzetből” eredő.

 

A kényszer-helyzetben élő Létezők pedig jelenleg minden [VILÁGI/Világi] segítséget megkapnak „szabadságuk” visszaszerzéséhez és ahhoz is, hogy szükségtelen fájdalmaknak már ne legyenek kénytelenek kitenni magukat. A ’Szív-kristályokat’ érintő [a Teljes KRISZTUSI VILÁG közreműködésével elvégzett] ÁtVilágítások is azt a célt szolgálták, hogy az

egy adott Világban [a lényükben meglévő sajátos „adottság” (például „kevert minta”) miatt]

jelenleg beilleszkedési nehézséggel küszködő Létezők

szükség esetén átvezetést kaphassanak olyan másik Világba/világba,

amelyben beilleszkedésük (és így Rendeződésük/Gyógyulásuk is!) (MaGukhoz igazodóan)

gyorsabb és eredményesebb lehet.

Ez azt is jelenti, hogy lehetnek olyan jelenleg Földön élő világok, akik egy másik Világban kezdik el Gyógyuló folyamataikat, és jelenleg más Világban is élhetnek olyan Létezők, akik számára [a Földi-Világi mintáik ’túlsúlya’ miatt] a Földön biztosított jelenleg a kiTeljesítő élet. Ez az ÁtVilágítás elsődlegesen

a SZÍV/Szív „Harmóniáját”

vizsgálta, és a „kevert mintákkal” élők esetében igyekezett megtalálni azokat a módszereket, amelyekkel az ilyen kevert mintákkal élők eljuthatnak a maguk választotta ÚT-ra/Irányba.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. április 1., 15.43.

 

A torzulásokkal Világra jött Gyermekben

nem a Földre jellemző Szerelem hozta létre az Egységet,

és így a „gondolat” és „érzés/érzelem” Egymást-kiegészítő teremtő harmóniája/Egysége

bennük megbomlott

(ezt valamely Világ mintái szerint Igazítani szükséges).

Egyes „Gyermekekben” a „tudatosítás”-i nehézségek, illetve az „érzelmi elferdülések” (hiány vagy eltúlzottság) ebből az „alap-sérülésből”/helyzetből is eredhet (vagyis bennük nem pusztán a személyes/megélt megtapasztalásukból ered kijavítani való, hanem „adottság” (részükre átadott élet-alap) szintjén meglévő sérülés is lehet a kiegyensúlyozatlanság oka).

 

A megtapasztalásból eredő yavítani-valót

az általános Törvények/Szabályok alapján yavíthatja ki mindenki

az Életében megjelenő élethelyzetek egyre tudatosabb és szeretőbb megélése által ---

az „adottság” szintjén meglévő „hiány” vagy „hiba” azonban

csak az „Alapok” Yavítására Yogosult [„Élet-adó(k)”] által Rendezhető/Orvosolható,

és Általa/Általuk is kerül kiyavításra.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. április 1., 16.01.

 

2011. április 2., szombat

            „Nem véletlen”, hogy a Földön ezekre a változásokra [legkésőbb] a „Húsvét” előtti „Újhold” előtt sor került --- „mert így” a „feltámasztó”, ÚjÉletre keltő, Megerősítő Segítő/Kiegyensúlyozó Erők a lehető legteljesebb „Hasznossággal” érvényesülhetnek mind a Föld, mind az egyes Lelkek esetében.
 

            A Létezők „Szív-kristályainak” Átvizsgálása a KRISZTUSI VILÁG Egészében megvalósult, ez lényegében a „személyazonosság” megállapítását és/vagy megerősítését, szükség esetén „pontosítását” is jelenti.

            A „Személyazonosság Igazítása” a VILÁGHOZ/Világokhoz megvalósult.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. április 2., 10.00

 

            Ezen RENDEZÉS következtében megvalósul a „Lelkek Hazavezetése” minden szükséges esetben. [A „család egyhangúlag dönthet” a család összetételének megváltoztatásáról: 20110109 – AlapElv:

A család(ok) „SZABAD” közösség(ek), így

- az Egyén is választhat családok közötti ÁtRendeződés(eke)t/Áthelyeződés(eke)t, 

- illetve a „család” is dönthet Együttes akarattal az Egyének összetétele megváltoztatásáról.]

 

            Azok esetében, akiket érint a „Lelkek Hazavezetése”, megtörténtek/megtörténnek a szükséges Pecsét- és Jel-Igazítások. Ezek az Igazítások az eddig feltárt esetekben az ”EGY-SZÍVBEN-EGYESÜLÉS” során már megvalósultak.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. április 2., 14.55.
 

            Akiket érintenek ezek a változások (akár „maradóként”, akár „távozóként”), azokban már elkezdődtek/folyaMA(A)Tosak a lezárások/elszámolások/igazítások.

*****

 

            A Föld MAG Nemzetségének tagjai „sajátos” kapcsolódásban [„EGY”-Egységben] élnek a Földdel, és a rájuk vonatkozó Törvények szerint a Földanya MAGA választhatja meg – különösen az „adottságok” szintjét érintő – Gyógyításokat/Rendezéseket. Ez azt is jelenti, hogy egy Földi MAG-Létezőben esetlegesen jelenlévő „idegen” mintát MAGA a Földanya (akár azonnal és teljesen vagy részletekben) kioldhatja/kiemelheti és „belé-lélegezheti”/belehelyezheti a MAG-Létező ÉP kristályait, akár a Szív-kristály Rendezését is elvégezheti a Földanya --- mert EGY-ként léteznek.

            Más Földi Nemzetség-tagok hasonló Gyógyításaihoz/Rendezéseihez általában egyes [„Érintett”] ÉGI CSALÁDI és/vagy KRISZTUSI Engedély/Megerősítés is szükséges lehet.

            Érzésem szerint a Föld vonatkozásában szükségessé lett, az „Adottságok” szintjén szükséges Igazításokhoz a Földanya/KRISZTUS számára az érintett ÉGI CSALÁDOK megadták a szükséges Engedélyeket/Megerősítéseket, és ahol ez szükségessé vált, ott az érintett ÉGI CSALÁDOK „átadták” a FÖLD/Földanya részére a Rendezésekhez szükséges „Mintáikat” is.

*****

 

20101126 II – RENDEZÉSEK és Rendeződések:

[20080125 II – Az Eredendő Út Ereje]

„Az Eredendő Út Ereje”

 

Mindenki csakis a NÉKI RENDelt Úton JárHat,

és Csakis a Néki Rendelt Úton ÉlHet

Teljesség Erőjével.

 

A FÖLD/Föld „családi” minták szerint ÉLŐ és ÉPÜLŐ Világ –

méghozzá a KRISZTUSI VILÁG/CSALÁD mintái szerint ÉLŐ és ÉPÜLŐ Világ.

 

„Gyermek-minőségként”

[„Egyesülésből”] „megszületve”

MAGA „Eggyé” lett ÉLETKÉNT kelt Életre,

és ’nagyobb Családjában’ [a ’VILÁGBAN’]

a MAGA EGYSÉGÉBEN kiTeljesedve ’érik’

a Szeretet/SZERELEM Törvényét/Elvét élő,

Családtagjaihoz Érettségéhez mérten kapcsolódó,

és Családtagjait Érettségéhez mérten segítő ÉLETTÉ/LÉTTÉ.

 

20100902 II – Út:

„…A Föld felkészült akár a „Teljes ÚjraTeremtésre” is abban az esetben,

ha bármilyen ’belső vagy külső ok’ miatt nem lett-volna/lenne képes ÖNMAGA-ÚTját-járni.

 

A Földön belüli erőfeszítések,

és a Földet a CSALÁDJA felől ért Támogatások/Megsegítések következtében

a FÖLD/Föld visszailleszkedett/visszailleszkedik

a MAGA-VÁLASZTOTTA [Eredendő] ÚTjára [ÉLETÉBE].

Ezért a „Teljes” ÚjraTeremtés úgy tűnik nem válik szükségessé.

 

A FÖLD/Föld jelenleg egy olyan ÚjraTeremtési FolyaMA(A)Tot él meg,

amelyben TELJES EGÉSZÉBEN visszaigazodott/visszaigazodik az EREDENDŐ MAGA Útjára,

és ezzel egyidejűleg befogadta/befogadja MAGÁBA mindazt-és-mindazokat,

amik/akik megnyilvánított Létükkel/Életükkel

elfogadták a FÖLD/Föld Eredendő Útján való továbbhaladást.

OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2010. szeptember 2., 12.12.”

 

            A 2010. május 13-tól kezdődő írásainkban a tőlünk telhetően képet igyekeztünk adni azokról az ÁtVilágításokról, amelyek

a „Földön belül”,

illetve a „KRISZTUSI VILÁGON belül a Földhöz kapcsolódóan” folytak/folynak,

 

és amelyek azt igyekeztek/igyekeznek feltárni, hogy

a FÖLD/Föld (és SzeRves Földi Lelkek/Életek)

milyen jellegű ’megtapasztalásokat’ visznek/vihetnek tovább

[ide tartozott annak feltárása és meghatározása is,

hogy a Földben-MAGÁBAN és a Földön Élő Létezőkben

milyen tényleges fájdalmak/sérülések jelentek meg az idők folyamán,

és ezek közül melyek/mik azok,

amelyek kiegyensúlyozására a Földön ’KELL’ sort keríteni,

illetve melyek azok a ’minták’,

amelyek oly mértékű ’ütközésben’ vannak [akárcsak ’jelenleg’]

a Föld Eredendő MAGA Mintájával és ÚTJÁVAL,

hogy ’továbbvitelük a FÖLD/Föld ÉLETÉBEN’ nem lehetséges

[és/vagy a Föld ÉGI-és-Földi CSALÁDJA továbbvitelre nem Jelölte].

 

            Korábbi írásokban utaltunk arra a KRISZTUSI VILÁG EGÉSZÉRE kiterjedő ’CSALÁDI Határozatra’, mely arról rendelkezett, hogy a valamilyen sérülések/sértések következtében kialakult/összekapcsolódott ’UTAK’ ’Teljes egészében’ felszámolásra kerülnek --- minden érintett LÉT és Létező visszaigazodik a MaGa Eredendő ÚTjára, és ott történnek meg a szükséges Rendezések:

(…) Ez a „kényszerű együttélés[minden érintett Világ részéről az Élet Védelme érdekében] ÁLDOZAT-vállalással is járt: egyes működéseiket és SZABADSÁGUK egy részét feláldozták azért, hogy az ÉLET minden érintett Világban a lehető leghamarabb visszaRendezhesse ÖNMAGÁT a MAGA Útjára/Mintájába.

Az ÉLET megőrzése és megsegítése érdekében felvállalt Áldozatok során minden érintett Világ és világ is szerzett tapasztalatokat, melyeknek ÖRÖK részei beíródtak/beíródnak a saját életútjukba. A váltás és szétválás idején most ezek az ÖRÖK részek mindegyik Világ továbbvihető részeibe (a saját ÚTjukra) beíródtak/beíródnak.

 

Az Érintett Világok úgy Határoztak,

hogy E KÉNYSZERŰ Együttélés során keletkezett Útjaikat „végleg felszámolják”:

mindannyian VISSZARENDEZŐDNEK

TELJES EGÉSZÉBEN ÖNMAGUK MINTÁIBA/RENDJÉBE,

a MAGUK Életébe ÁTEMELIK a Közös Megtapasztalás során megérlelt ÖRÖK Minőségeiket,

és ezt követően a „korábbi kényszerűségből létrejött közös utak” felszámolódnak.

 

Ez a Felszámolódás [mely már FolyaMA(A)Tban van] azt jelenti most, hogy

MINDEGYIK VILÁG VISSZATÉR

A MAGA ÁLTAL MEGTERVEZETT ÉS ELINDÍTOTT ÚTJÁRA.

 

A Közös Megtapasztalások kialakíthattak [vagy majd a jövőben kialakíthatnak] KAPCSOLÓDÁSI PONTOKAT és/vagy TERÜLETEKET, ezek ’működtetésére’ azonban csak az érintett Világok MAGUK Teljes VisszaRendeződése UTÁN, és a Szabadság KRISZTUSI Rendjének TELJES egészében megfelelően kerülhet majd sor.

Ennek a KRISZTUSI VILÁG szintjén megszületett Közös Határozatnak az az (egyik) értelme, hogy az esetleges újabb Kapcsolódásokba [közös megtapasztalásokba és saját utakba] ne kerülhessenek be „sértő” vagy sértéseken [esetleg kényszeren] alapulhatott [és így újabb kiegyensúlyozatlanságokat (’torzulásokat, betegségeket’) eredményezhető] minták és működések.

(…)      Ezt a korábbi CSALÁDI Határozatot

[hogy E KÉNYSZERŰ Együttélés során keletkezett Útjaikat „végleg felszámolják”, mindannyian VISSZARENDEZŐDNEK TELJES EGÉSZÉBEN ÖNMAGUK MINTÁIBA/RENDJÉBE, a MAGUK Életébe ÁTEMELIK a Közös Megtapasztalás során megérlelt ÖRÖK Minőségeiket, és ezt követően a „korábbi kényszerűségből létrejött közös utak” felszámolódnak]

részben Megerősítette, és az Egyes Érintett Világok vonatkozásában némi ’Pontosítással’ vagy [sajátosságaikhoz igazodó] kiegészítéssel látta el az a nemrég elfogadott [szintén a KRISZTUSI VILÁG Egészére kiterjedő érvényű] Határozat, mely szerint sürgősséggel fel kell számolni a Szabadságsértésből Eredt, vagy bármilyen Szabadságsértésben megnyilvánuló mintákat --- és természetesen meg kell valósítani minden ezekhez kapcsolódó Kiegyensúlyozást és Rendezést/RENDEZÉST is:

 

20101122 III – Rendezések:

„…’Különleges Egyeztetések’ folynak jelenleg a FÖLDÖN/Földön [minden érintett ÉGI CSALÁD bevonása mellett (!)] arról is, hogy a Jelenleg már testben élő, illetve a testi Életbe hamarosan megérkező SzeRves Földi Életek [Létezők, Lelkek] hogyan szabadíthatóak meg teljes egészében [testi és lelki valójukban/minőségükben is] minden [egyéni, illetve a bolygó-Valóság egésze szempontjából] ’továbbvitelre-nem-jelölt-mintától’.

[Mindez azt is jelenti, hogy mind az egyéni Életből, mind pedig a ’Közös’ megtapasztalásokból a lehető leghamarabb és a lehető leg-fájdalom-mentesebben ’végleges törlésre kell kerülnie’ mindannak, ami a ’Szabadság KRISZTUSI Elvének’ valamilyen sérülése kapcsán került be az Egyén vagy Családok energia-rendszerébe/mintájába, Életébe.  Bár a Földre SzeRves úton beszületők ’felvállalták’ ’beilleszkedéseiket’ a ’család’ által szerzett és tovagörgetett sérülésekbe is, ezen sérülések legtöbbjének ’eredője’ azonban Szabadság-sértés volt --- és ezért a KRISZTUSI CSALÁD (tehát nem csak a Föld-és-CSALÁDJA, hanem az

a KRISZTUSI VILÁG

is, amelynek a Föld ’Gyermek/Ifjú’ minőségű családtagja)

úgy Határozott, hogy mindent, ami Szabadság-sértésből eredt,

illetve mindent, ami valamilyen Szabadság-sértéssel jár,

’Elsődleges Rendezés’ alá von.

Nyilvánvaló, hogy ha a KRISZTUSI VILÁG egy ilyen Határozatot hoz ’közösen/Egyetértésben’, akkor az a Határozat vonatkozik minden e VILÁGBA tartozó Világra és világra is [erre a Határozathozatalra, illetve annak a Földön való élővé levésére azért kerülhetett sor, mert a VILÁGON és Világon belüli Harmonikus megvalósításnak már megvannak a feltételei]. Tulajdonképpen a jelen írás elején érintett ’YÓ(szándékú)’ teremtések Rendezése’ is e VILÁGI Határozat miatt került most ’előtérbe’.

A Földön jelenleg [e Világ ’Gyermeki, Ifjúi LÉTére’ figyelemmel] ’fontos szempont’ a ’Biztonság’ megteremtése [az ÉLET, illetve Gyermeki Élet Védelme] is.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2010. november 22., 08.58.”

 

 „Ugyanaz” a KRISZTUSI VILÁG Egészére kiterjedő/vonatkozó Határozat az egyes Világokban – a Világok maguk sajátosságaira [’sajátos arculatára’] és ténylegesen meglévő kiegyensúlyozatlanságaira figyelemmel – ’megfogalmazásában’, ’tartalmában’ kissé eltérőnek ’tűnhet’.
 

A KRISZTUSI VILÁG Egészére vonatkozó Határozatok az egyes Világokban általában ’igazodnak’ [’Harmóniába’ kerülnek] az adott Világban ’Elsődlegességet’ élvező Feladatokkal --- vagy más módon megfogalmazva:

amikor a KRISZTUSI VILÁG Egészére vonatkozó Határozat

a Földön beRendezésre kerül a Földanya SZÍVE Által,

akkor ez a Határozat olyan ’megnyilvánult tartalmat és formát’ ölt fel,

amely harmóniában van az éppen folyaMATban lévő (és már betervezetett)

Földi/Világi folyaMATokkal [is].

Éppen emiatt egy adott VILÁGI Határozat például a Földön – a FÖLD CSALÁDJA által elfogadott Elsődlegességek változása miatt – időről időre más-és-más olyan Élet-területekre is ráirányíthatja a figyelmet, amelyek kiegyensúlyozásának folyaMATosan érnek meg a feltételei.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2010. november 24., 12.01.

 

2011. április 2.

            Az ezen írásban említett Szabályozás – ha jelenleg „Különleges” is – nem idegen a FÖLDTŐL-mint-Világtól, hiszen a Föld időről időre (más Világokhoz hasonlóan) „lehetővé teszi” más Világok lényei számára is a FÖLD ÚT-jára való bekapcsolódást, illetve az arról való Szabad, Rendes leválást. Az ilyen kapcsolódásokat és elválásokat szabályozó KRISZTUSI Rendező/RENDEZŐ ELVEK „Eredendően” Részei a FÖLD/Föld Törvényeinek. Ezen Törvények egy részét több korábbi írásban is érintettem:

20110109 – AlapElv:

            „…A család(ok) „SZABAD” közösség(ek), így

- az Egyén is választhat családok közötti ÁtRendeződés(eke)t/Áthelyeződés(eke)t,

- illetve a „család” is dönthet Együttes akarattal az Egyének összetétele megváltoztatása mellett.

            A Világok [világok, VILÁG is] ’EGY Közösségek’: EGY RendezőELV [’ŐS’] „köré” [’Belőle’] ÉLETRE kelt ’Eredet és Feladat/Vállalás-közösségek’, leggyakrabban egy közösen (együtt élve, együtt téve) megtapasztalható „cél”/út megtapasztalása végett Életre kelt (e Világban) Lelkek/Szellemek közössége.

            A Család [VILÁG/Világ] állandóan változó, állandóan Átalakuló és Megújuló, részben elmúló közös vállalás (közösség).

(…)      Nem lehetetlen tehát

-          egy már meglévő (megformált és folyamatosan változó/alakuló/formálódó/megújuló) Család vagy Világ „új részévé lenni”,

-          vagy e közösségből/EGYBŐL/Egységből „kiválva” az EREDŐ Megnyilvánítóba [ŐS-be, EGY-be, MINDEN-be] „visszatérni”,

-          vagy esetleg a „további”, újabb Életre más Családi közösségbe átlépni/átIgazodni,

hiszen minden meglévő és minden valaha megformálód(hat)ó család vagy közösség ugyanazon AKARATBÓL, EGY-AZON Vágyból/akaratból, a „Család/Családiság” megtapasztalásának Vágyából kelt ÉLET-re.

            Családi közösségek emiatt Egymásba is átalakulhatnak, vagy szövetkezhetnek, elválhatnak, újabb közös családi utakat/Egységeket formálhatnak – mégis „önmagukkal” mindig és minden körülmények között „azonosak” maradnak.

 

20101018 – SzeRvesen:

„…’újabb sérülések’ lehetőség szerint már ne keletkezzenek a testi/lelki Életben, --- vagyis a felszínre kerülő gyógyítást igénylő helyzetek ’végleges’ Rendezéseket hozzanak, és

1./ semmilyen sérült minta ne kerüljön ’máshová’ át (térben vagy időben), és

2./ ne okozzanak ’újabb’ és/vagy ’másfajta’ sérüléseket/kiegyensúlyozni-valókat…

… Fontos tudni azt, hogy

a ’látómezőbe’/tudat-mezőbe bekerülő sérült helyzetekre

a Földanya Gyógyítást kér és ad.

 „…Ma már a Föld gyógyulása/Rendeződése elért egy olyan szakaszba, amikor a korábbi „Kényszerű Áldozatból” eredt korlátozások a FÖLDÖN BELÜL, és a Földhöz kapcsolódó egyes ÉGI/KOZMIKUS vonatkozásokban is feloldhatóakká váltak.

…A korábban felvállalt kényszerű korlátozások FELOLDÁSA ELINDÍTOTTA az érintett Világokat/világokat a MAGUK Rendje szerinti visszaRendeződésben: levetik a kényszerű kapcsolódás idejére felvett Áldozati és egyéb korlátozó Élet-Mintáikat és megnyilvánulásaikat, ami AZZAL A KÖVETKEZMÉNNYEL JÁR, hogy ISMÉT A FELSZÍNRE [láthatóba, megnyilvánulóba] kerül minden érintett Világ és világ IGAZI ÖNVALÓJA.”

(…)      Jelenleg a FÖLD/Föld újra elfoglalja a KRISZTUSI VILÁGBAN a MAGA RENDELT helyét, és ez azt is jelenti, hogy az újra működő SZÍV-ÚT-jával egy meghatározott Rend szerint ismét ’közvetlen kapcsolódásokat’ Épít ki és tart-fenn/működtet Családtagjaival. Ez a fajta visszailleszkedés vagy közeledés a családtagok között azzal is jár, hogy a kapcsolódó Világok egyes folyaMA(A)Tai vagy ’hangjai’/rezgései közvetlenebbül érzékelhetővé válnak a Föld és a Föld SzeRves élőlényei által. Az ilyen ’ÁtHatások’ a legtöbb esetben eltervezettek és közösen akartak, és a legtöbbször segítik az összehangolódásokat egy-egy Élet-területen vagy ’Feladatban’. Néha előfordulhat olyan is, hogy a SZÍV-Úton át az egyik Világ valamilyen ’kért’ és/vagy ’szükséges’ Megerősítő/Kiegyensúlyozást-segítő rezgést/hangot/impulzust is küldhet egy ’Családjába’ tartozó Világnak…”

 

20110321 – Kérdések – összefoglaló:

„…A Lélek – a maga tanuló/tapasztaló útján – általában meghatároz olyan élet-helyzeteket, amelyben tudatosítani/fejlődni akar, és ennek megfelelően legtöbbször olyan helyzetekben találja magát, amelyben lehetősége nyílik a maga szabadon választott megtapasztalásaira. A Lélek választása nem teremt a Lélek számára ’kényszert’, viszont egy megtapasztalási ’keretet’ igen. Ebben a ’keretben’ a Lélek maga dönt arról, hogy mikor és milyen ütemben és hogyan kívánja az Életét folytatni. Amíg ’ebben a hozzá tartozó tér/időben’ Van a Lélek, és amíg mások felé nem indít kedvezőtlen áthatásokat, szabadon dönt a maga élet(vezetés)e felől.

Ha a ’gyógyítás’/kiegyensúlyozás területére vetítjük az előbb leírtakat: minden Lélek maga dönti el, hogy az elé kerülő élethelyzetekben rejlő gyógyítási lehetőségekkel él-e (természetesen a Lélek csak akkor dönthet ebben valóban szabadon, ha képes felismerni a helyzetet és a helyzet nyújtotta lehetőségeket). A „testben-élő-Lélek” vonatkozásában a Földanya azon Élet-területek kiegyensúlyozását végzi és végezheti el a saját(Földanyai)(Gondoskodó) Hatáskörében, amelyek rendes körülmények között „adottságként” vannak a testben-élő-Lélek lényében, ami elsődlegesen a Lélek ’testi/anyagi megtapasztalásának’ a kereteit/feltételeit jelenti (ami Rendes körülmények között a Földanya által „adott/biztosított alapja” egy Földi testi életnek). A „Lélekben-magában” lévő „alakulásokat/változásokat” a Lélek „maga” indíthatja és végezheti el [a Földön a Földanya által biztosított formában/tartalomban/Keretekben (egyes esetekben KRISZTUSI közreműködéssel)].

A Földanya a Lelkek „életvitelébe” [amíg a vállalt Rendnek megfelelően élnek] „nem szól bele”. A Földanya tehát „nem végezheti el a Lélek helyett” azokat a Gyógyításokat/Kiegyensúlyozásokat, amelyek elfogadása/megvalósítása felől a Lélek dönthet. [Kivételt képeznek e Törvény és Szabály alól egyes erre Jelölt Létezői a Föld MAG-Nemzetségének.]

A Lelkek csak a maguk vonatkozásában hozhatnak döntéseket egy-egy megnyíló Lehetőség elfogadása vagy el-nem-fogadása kérdésében, így egyik Lélek sem hozhat meg egy ilyen döntést „egy másik Lélek helyett”.

„… lehetnek olyanok, akik „egy másik Világból” (vagy egy másik Idegen Helyről) hoztak magukkal egy olyan Mintát vagy Sérülést, amely Minta vagy sérülés gyógyítása nem illeszkedik a Föld választott FolyaMATaiba. Már korábban is írtunk arról, hogy minden sérülés teljes egészében általában csak abban a Világban gyógyítható meg, ahol keletkezett. Ezért vannak még ma is a Földön olyan Létek/Életek és Minták, amelyek túljutva a „túlélés” időszakán szintén elérkeztek a Maguk gyógyítási időszakának megkezdéséhez, csak ezt az időszakot nem a Földön fogják megélni, hanem vagy visszatérnek abba a Világba/Helyre, ahonnan érkeztek, vagy pedig más, erre már megfelelően felkészült Gyógyítási Helyekre kerülnek átvezetésre.

A legutóbbi írásban is szerepelt az, hogy az Engesztelés egy olyan gyógyítási folyamat, amely a Földön keletkezett [itteni SzeRves Létezők kapcsolódásaiból eredt] kiegyensúlyozatlanságok esetében alkalmazható. A Földön élők feladata tehát a Földhöz kapcsolódóan keletkezett sérüléseik gyógyítása, illetve az itt keletkezett egyensúlytalanságok Rendezése.

Az Engeszteléseket magába foglaló „nagyobb körben”, a GYÓGYÍTÁS területén azonban megjelenhetnek olyan Kiegyensúlyozásra váró Minták is, amelyekben felismerhető valamilyen „Földtől idegen” Minta vagy Eredet. Ezek Kiegyensúlyozása iránt is a lehető leghamarabb intézkedni kell a Földön: el kell dönteni, hogy van-e lehetőség a Minta egyszerű törlésére, és ezáltal a Mintát/működést hordozó létező további életére a Földön, vagy pedig a megfelelő Egyeztetések után el kell távolítani a Földről. Ha az idegen Minta törölhető, akkor a törlés után a létező beillesztheti magát az Engesztelési folyamatokba. Ha a törlés a Rendelkezésre álló Irgalmi és Kegyelmi Erőkkel sem Rendezhető, akkor nem marad más megoldás, mint a Földről való mihamarabbi eltávolítás. Ennek az egyik egyszerű oka az, hogy miután a Föld(anya) „idegen”-ként azonosít egy Mintát vagy működést, ma már AZONNAL Rendelkezik a Lebontásáról --- és hogy ez az érintett számára is a lehető legkevesebb fájdalommal történhessen meg, a Minta hordozójának is érdeke a mielőbbi Távozás a Földről a Gyógyítására RENDELT más Helyekre.

            Vannak olyan speciális esetek is, amikor egy Lélek a Földön kívánja folytatni az életét (és erre megfelelő Engedélyekkel is RENDelkezik), de jelenleg hordoz még olyan Mintát, amelyet a Földanya már fokozott erővel bont le. Ilyen (és egyes más) esetekben előfordulhat, hogy az ilyen Minták a „Létközben/Köztes-Létben” [= a Földre való SzeRves beszületésre/visszaszületésre előkészítő Helyen], illetve más erre kijelölt Átmeneti Gyógyító Helyeken kerülnek kiyavításra/Kiegyensúlyozásra és/vagy teljes törlésre.

            Van egy olyan Kiegészítő Szabályozás is ma még érvényben a Földön, hogy amennyiben előkerül a Földön egy olyan sérülés, amely [legalább nagy valószínűséggel] egy másik Világból vagy Helyről ered, akkor ennek a Gyógyítási lehetőségéről soron kívül [„sürgősséggel”, azonnal] Egyeztet a Földanya-KRISZTUS-MÁÁT, továbbá az érintett másik Világ, és esetleg más Gyógyító Világok/Helyek. Ennek az Egyeztetésnek elsődleges célja az, hogy mindenki, aki valamilyen sérülés/Kiegyensúlyozatlanság vagy magában hordozott Minta miatt Gyógyításra és Kiegyensúlyozásra szorul, az a lehető leghamarabb, és a lehető legHatékonyabb Gyógyítási Útba kerülhessen. Természetesen ez a Földnek is előnyös, mert így a lehető leghamarabb távozhatnak a Földről azok a Minták és Létezők, melyek Gyógyításában a Föld ténylegesen nem tud segíteni, hiszen a tényleges gyógyításához nincsenek meg a megfelelő működések és feltételek a Földön…”

(Folytatás III. részben)

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!