omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2009 december 1 - 14
Írások - 2009 december 1 - 14 : 20091201 - A KiEgészítésekhez - elsődlegesen a Segítőket érintően (I. rész)

20091201 - A KiEgészítésekhez - elsődlegesen a Segítőket érintően (I. rész)

  2011.08.13. 22:23


2009. november 29., vasárnap [11-11-11], november 30., hétfő, december 1., kedd

 

A KiEgészítésekhez

Elsődlegesen a Segítőket és Szív-Őrzőket érintően

 

            „Ma [vasárnap] késő délutánra” „összeállt” ismét egy „kép-darab”. Egy nagyon határozott érzés és hozzásűrített „tudás” jelent meg bennem --- ezt igyekszem egy kissé kibontani, hátha valakinek a segítségére lehet.

            Már korábban is utaltunk arra, hogy amikor egy változás alatt álló területhez kapcsolódóan egy-egy határozott érzés és tudás „megjelenik”, akkor az azt is jelenti, hogy az adott munkaterület „Rendeződött” [éppen ez a Rendezettsége (helyére kerülése, kiegyensúlyozódása) teszi lehetővé, hogy tisztán ráérezhessünk, és meg is értsük pontosan az érzésben megjelent felismerést. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne történhetnének további változások is ezt a helyére került területet érintően --- sőt, a legtöbbször mostanában már szinte azonnal haladunk is tovább a már helyére került terület építésében.]

 

            Még a bevezetőben „érdekességként” megemlítem, hogy a [20091128 II] írásunk lejegyzésekor csak az utolsó átolvasások során került a cím [és a tartalom] is „kiegészítésre” azzal, hogy a „Segítői Kapcsolódások megerősödnek”. Ha nem is részleteztük ezt abban az írásban, mégis éreztem, hogy nagy jelentősége van ennek a kiegészítésnek. A jelen írás végére remélhetőleg más számára is érthetővé válik ennek a kiegészítésnek az értelme.

 

„Előzmények”:

            A „20091118 – A Segítői Életekhez kapcsolódóan, Azoknak, Akiket érinthet” című írásban részletesebben is szó volt arról, hogy a Földön megjelent torzító Hatások miatt milyen sajátságosan nehéz helyzete volt a legtöbb „Segítőnek”. A jelzett írás 4. oldalán idéztünk egy november 12-én – a segítőkhöz kapcsolódóan megfogalmazott – „kérést”:

 

„2009. november 12., csütörtök kora délután

Kora délután az alábbi „kérések” fogalmazódtak meg a Lényünkben – feltehetően a MaGosabb ÉN-ünkből kiindulóan, és „Előterjesztéssel” is éltünk „Hivatalosan” a Földanya és KRISZTUS és a Földanya CSALÁDJA irányában.

Felmerült az, hogy vannak ma még sokan, akik bizonyos kéréseket előterjesztenek, és így a kéréseiknek megfelelően kapnak maguk mellé bizonyos Segítő Jelenléteket. Előfordul azonban, hogy a kérés megfogalmazása és a Segítő Jelenléteknek a kérőhöz kapcsolása után a kérő nem foglalkozik a kérésében foglaltakkal, és így tulajdonképpen feleslegesen köt meg maga mellett Segítő Jelenléteket.

A Földanya felé tett Előterjesztésünkben azt Yavasoltuk, hogy kerüljön meghatározásra egy olyan „időtartam” és/vagy más szempont, amely eltelte/bekövetkezése esetén az egy kérő [vagy feladat] mellé csatlakozott, de a kérésben [feladatban] foglaltak szerint segíteni nem tudó SEGÍTŐ „állapota” kerüljön „Felülvizsgálatra”, és ha úgy ítéli meg a Földanya és KRISZTUS (és esetleg a CSALÁD/Család), hogy tovább nem érdemes fenntartani a kérő/feladat mellet a[z adott]  Segítő Jelenlétet, akkor kerüljön feloldásra ez a Segítői kapcsolódás.

A feladat szerint eljárni nem tudó Segítő maga is „kezdeményezheti” a segítői kapcsolódása felülvizsgálatát és feloldását a megadott „idő” vagy más szempont bekövetkezte előtt is.

Ez abból a szempontból is hasznos lenne a Föld és minden SzeRves Létezője számára, hogy a „pangó” energiák hamarabb felszabadulhatnának, és így a Segítő Jelenlétek rugalmasabban és a tényleges igényeknek megfelelően átcsoportosíthatóak lennének.

 

Részben más megítélés alá esnek azok a Segítői Jelenlétek, Akik például egy-egy Népcsoport vagy a Föld CSALÁDJÁBA illeszkedő közösség „Tengelyét” alkotó „Szellemi Lények”, vagy például azok a Szellemi Hatalmak és Erők, Akik egy-egy Föld-korszakra (vagy annak egy meghatározott részére) Meghatározó Segítő Erőként kapcsolódtak be a Föld SzeRves Életébe egy közösség mellé.

Ilyen esetekben is előfordulhat (a Szabadság és Szabad Akarat ezt elvileg és gyakorlatilag is lehetővé teszi), hogy egy Segítő Hatalom/Szellem/Jelenlét nem tudja betölteni RENDELT és Rendelt Szerepét, és ezért célszerű lehetne a Változtatás. Ilyen esetekben bármilyen változtatáshoz a Földanya és KRISZTUS, valamint a Földanya CSALÁDJA Együttes és Egyhangú döntésére van szükség a Kozmikus REND Yóváhagyása mellett (hiszen itt olyan átRendezés is felmerülhet, amely érintheti a Föld EGÉSZÉNEK Rendszerét, ezért minden Érintett Egyetértése is szükséges; és mivel a „Föld Egésze” is érintett lehet, ezért a Kozmikus REND Teljes ÁtVilágítása és Yóváhagyása is nélkülözhetetlen).

OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. november 12., 15.34.”

 

…Az „idegen” és „megzavaró, akadályozó” Minták kivonásával egyidejűleg tehát eljött az „ideje” a „Föld Segítői Rendszere” [immár Egységes!] Újra Szabályozásának is minden olyan kérdésben, amely TÉNYLEGESEN is valamilyen megoldásra váró helyzetben már jelzett a Föld elmúlt időszakaszaiban. [Az „egységes” szabályozás azt is jelenti, hogy a Küldötti Feladatok teljesítése is itt kerül ma már Rendezésre!]

 

…A „Segítők” kérdéskörének a Föld egészét érintő szabályozásában tehát A CSALÁD elővette az összes olyan kérdést és felvetést, amely az elmúlt Föld-korszakokban bárhol és bármikor is megjelent. A Föld sérültebb korszakaiban a Földnek másfajta megsegítésre volt szüksége [például amikor „kómában” volt] mint manapság, amikor a MAGA Rendjébe igyekszik már visszaRendeződni, és sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a Szabadság Valódi Rendjének és Működésének érvényesítésére is. Ugyanakkor pedig a Föld „Vész-Terveiben” mégis fel kell készülni a korábbiakhoz hasonlóan nehéz helyzetek esetleges bekövetkezése esetére vonatkozó új [„kor-szerű”] szabályozásra is.

 

Az emberhez is csatlakozható segítség nagyon sokféle lehet (függ a megjelent szükség természetétől is): Ha „idő” szempontjából nézzük, akkor egy óra, egy nap, egy hét, egy hónap, egy év is lehet a tényleges kapcsolódás ideje (ettől lehetnek kisebb vagy akár nagyobb eltérések is, de ez utóbbiaknak tudottnak, tudatosnak kell lennie). Ha a „közös” munkák a Földön-élőben vagy a Segítőben bekövetkezett változás miatt nem kezdhetőek meg vagy nem folytathatóak, akkor a Segítők (megfelelő engedélyek és előkészítések után, néha akár azonnal is) „leválhatnak” és más számukra Rendelt területre vagy létezőhöz távoznak. A lényeg az, hogy senki sem „kényszeríthető” a Szabadság Világában még arra sem, hogy másokat segítő életet éljen [bár korábban már említettük, hogy egy ilyen passzivitásra irányuló döntés elkezdi az életből való kiírást.] Az „elvárható” és meg is követelendő minden Földön élőtől, hogy az Élethez és Szabadsághoz kapcsolódó ALAP-követelményeknek eleget tegyen (pl ne ártson, ne bántson, szükségtelenül ne korlátozzon), de másokat segítő életre senki sem „kényszeríthető”. A Földön érvényesülő „családi” jellegű kapcsolódások azonban a segítői életek felvállalására ösztönöznek, mindenkit a maga választotta, számára is örömet nyújtó irányokba, támogatva az új irányokat/megújulást is.

 

…„A Szabadság-Világ Rendjére figyelemmel a másokhoz hozzákapcsoló élő szeretet-szálaitokon át valóban „elküldhetitek” szeretteiteknek is [ezt] a yobbító/gyógyító/átalakító Mintát. Hogy az érintett szerettetek „él-e” ezzel a segítő lehetőséggel, az a Lelkének/Lényének döntése kell hogy legyen. Kérés és/vagy megfelelő engedély nélkül senki sorsútjába nem „avatkozhatunk” még yobbító szándékkal sem, mert az újabb „nehezen kibogozható szálakat”, s talán nem-kívánatos terheket is okozhatna. Arra azonban Lehetőséget ad e Világ Rendje, hogy Segítő Szándékunkat kinyilvánítsuk szeretteink irányába. Szeretteinknek viszont saját yogú döntése az, hogy élnek-e a számukra felajánlott segítői Lehetőségekkel.”

 

Egy idézet Ronna Hermantól: „…emlékezzetek arra, hogy az Univerzális Törvény értelmében csak két Sugár kisugárzása engedélyezett egy másik személyhez, az Ibolya Láng és az Isteni Szeretet Rózsaszín Sugara. Ezek az áldott energiák közvetlenül a szándékolt egyén aura mezejébe hatolnak be és állnak rendelkezésére, hogyha az áldás előnyeit hasznosítani kívánja. Bármi más az egyén szabad akaratának a megcsorbítása.”

 

Mai [vasárnapi] megérzések/megértések:

            Érzéseim szerint (legkésőbb) a „tegnapi/mai” napra megszületett a Földhöz kapcsolódó SEGÍTŐKre vonatkozó „belső, Földi” Szabályozás, és ez (legkésőbb) a „mai napra” teljes egészében összehangolásra került annak a „Nagyobb ÉGI CSALÁDNAK” a Szabályozásával is, amelyhez a Föld nemrégen „hivatalosan” is csatlakozott. [Talán pontosabb úgy a megfogalmazás, hogy kb „egy héttel ezelőtt már” elkészült a Föld (belső és külső) SEGÍTŐI Kapcsolódását Rendező Földi és ehhez kapcsolódó Égi Szabályozás, de nagyjából „mostanra” Hangolódott hozzá a Föld MAGA Szabályozása az ÉGIHEZ, és az ÉGI Szabályozás a Földihez.]

 

            A legfontosabb változás a Földhöz kapcsolódó vagy a Földön élő SEGÍTŐKET érintően az, hogy teljes egészében megszűntek azok a korábbi „kötöttségek”, melyek akár csak egy-egy életidőre [leszületéstől a halálig/eltávozásig] terjedő időre is „kizárták” a segítő és megsegítettje elválását.

            A Föld Sérültebb korszakaiban sok Segítő [köztük például elsődlegesen az „Őrző Angyalok”] vállaltak jelentős áldozatokat egy-egy Földi Lény/Lélek/Élet vagy „család/közösség” megsegítésére, és sok esetben előadódott olyan helyzet, hogy a megsegített életében olyan jelentős változások történtek, amelyek INDOKOLTAK volna bizonyos segítői leválást vagy újabb segítők bekapcsolódását, ezt azonban bizonyos korlátozások vagy törvények kizárták. Mivel ezek a törvények és korábbi korlátozások nem elsődlegesen a Föld embereihez kapcsolódtak, hanem sok esetben a „láthatatlan” Segítőikhez, így ezeknek a korábbi szabályozásoknak az emberek általi megismerése nem szükséges.

            Azt azonban szükséges lehet ismernie a ma emberének is, hogy az emberi életekhez kapcsolódó SEGÍTŐK ma már sokkal rugalmasabban, tulajdonképpen a „tényleges igényeknek/szükségeknek” megfelelően kapcsolódhatnak (és természetesen le is válhatnak). Sőt, talán a legfontosabb (az embereket érintő) változás az, hogy egy-egy ilyen „SEGÍTŐ-VÁLTÁS” ma már nem tart évekig/hónapokig/hetekig, hanem sokkal rövidebb idő alatt is megtörténhet, ha megtörténnek a változásokhoz szükséges előkészületek.

            „Pontos” időtartamban nem lehet meghatározni, hogy egy-egy [élet-korszakokhoz, vállalt feladatokhoz kapcsolódó stb] „Segítői váltás” mennyi időt vesz/vehet igénybe. Kellő előkészület és megfelelő tudatosság mellett [mivel a személyes Szív-utak és a Föld SZÍV-Útjai ismét megfelelően működnek!] akár néhány perc vagy óra is elégséges lehet a tökéletes átHangolásokhoz/átkapcsolásokhoz. Ugyanakkor az egyéni életutaknak lehetnek olyan szakaszai is, ahol egy-egy ilyen konkrét Segítői Váltás előkészítése is igénybe vehet ma még hosszabb [akár hetekig is eltartó] időt.

 

            Talán a Kryon üzenetekből ismeritek a legtöbben a Segítők váltásához kapcsolódó szabályozást. Tíz-húsz évvel ezelőtt még valóban gyakori volt az, hogy akár három hónapnyi „csendes” időt is igényelhetett egy régi Segítő leválása/eltávozása és az Új Segítő megfelelő bekapcsolása egy-egy emberi Lélek mellé. Ma már azonban ha a „Földanya megadja az Áldását” egy-egy ilyen Segítő-váltásra, az a már itt-lévő „támogató energiák” Hatására [és a beföldelődött, bejáródott gyakorlat, valamint az újra működő szív-utaknak köszönhetően] „kevesebb időt” igényel. A korábbi hosszabb váltási időtartam oka elsődlegesen az volt, hogy a Földanya MAGA Szív-útjai gátoltak voltak a működésükben, és ezért gyakorlatilag minden egyes váltás esetében „több közvetítő utat” is végig kellett járni a működő Kozmikus Rendszerek igénybevételével. [Képben talán könnyebb úgy elképzelni a korábbi működéseket, hogy egy üzenetet kellene elvinni a folyó egyik partján lévő városból a másik, a folyó túloldalán éppen szemben lévő városba. Mivel a városok között nincsen híd és valami miatt a hajózás is gátolva van, így az üzenetet csak több országon keresztül haladva lehet eljuttatni a célállomáshoz. Minden országnak eltérőek a szabályozásai (rezgései), és minden országgal külön-külön is kell egyeztetni, hogy engedélyezzék az üzenet (vagy üzenetvivő) áthaladását. Ez jelentősen meghosszabbította az üzenet továbbításához szükséges időt, és néhány olyan „működést” is közbe kellett iktatni, amelyre semmi szükség nem lett volna, ha a városok közötti híd és közlekedés a „helyén lett volna”.]

 

            Az elmúlt időszak sokatoknál talán „csendesebb” volt, és úgy éreztétek, hogy bár nagyjából minden a helyén van, de mégsem működnek a korábbi Segítői Kapcsolódásaitok. Ezek az érzések tükrözhették azt, hogy egyes régi Segítői Kapcsolódásoktól megváltok, és a választott új útjaitoknak megfelelően pedig Igazodnak hozzátok Új Segítőitek.

            Nagyon sok „régi energiás” Segítő távozott az elmúlt néhány hónapban, és átadták a Helyeiket a Földanya Áldásaival érkezett Új Segítőknek. Különösen az elmúlt 4-5-6-7-8 hónapban érkezett nagyon sok „Új Energiás” Segítő, Akik közül sok kapcsolódott kezdetben az éppen megszületett vagy megszületni készülő gyermekekhez és azok családjaihoz, majd pedig az ŐRZŐKHÖZ kapcsolódott váltás során történt még egy nagyon jelentős távozás és befogadás [20090807 – Azoknak, Akiket Érinthet VIII., 3. oldal].[Előkészületei: 20090606- A SzeRről]

            Szintén jelentősen érinti a Segítők működését az, hogy a Lelkek/emberek közül is nagyon sokan írták át vagy pontosították az „élet-feladataikat”, illetve az is, hogy sokan pedig elhagyták eltorzult áldozati és más idejét-múlt mintáikat. Befolyásolja a Segítői működéseket az is, hogy a Földanya egyre több saját SzeRves működését már vissza tudta állítani a Rendes működésébe, és így nyilván ezeket a területeket érintően is sok korábban nélkülözhetetlen Segítő „felszabadult”. A Földanya MAGA-KEGY-Elemi Rendszerének működése ma már megold sok olyan helyzetet, amelyek megoldásához korábban bizonyos „más Világokhoz való átHidalások” fenntartása volt szükséges. A Földanya egyre inkább a „MAGA KÉPÉRE” formálja az itteni életet, és ahogyan ezek a SzeRves Megnyilvánulások és működések egyre meghatározóbbak lesznek a Földön, úgy távoznak/válnak le a „Feladatukat beteljesített Segítői” Létek/életek. Nagy Öröm ez minden Segítő számára – még akkor is, ha a Földtől való „személyes” elválás a kialakult szeretet miatt fájdalmakkal is járhat. Olyan ez, mint amikor egy gyermek felnő, és elkezdi az önálló életét. Minden szülő tudja, hogy ez bizony – minden öröm és büszkeség mellett – fájdalmakkal is jár… de az élet megy tovább, hogy még szebb és yobb legyen…

 

            Nagyon nagy Hálánkat fejezzük MI MAGUNK is, mint a „Kozmikus MÁÁT/REND” egyik földi Küldötte mindazoknak, Akik Áldozatos Segítői Munkájukkal segítették a Földet/Földanyát és a Föld/Földanya SzeRves Életének megtisztulását és MAGA-Mintájában való megerősödését.

Lejegyezte OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. november 29., 18.58.

 

*****

 

            Részben ide is kapcsolódik az a gondolat is, amelyet a legutóbbi Áldozatokhoz kapcsolódó írásunkban is lejegyeztünk:

„…Amikor egy ilyen közösen végzendő vállalásból valaki esetleg végleg kiesik (nyilvánvalóvá válik, hogy nem illeszkedik be a feladatba), akkor ma már Pontos és Gyors ÁtRendeződések segítik azt, hogy az Áldozó csak a lehető legrövidebb ideig maradjon az áldozati helyzetében, és minél hamarabb beRendeződjön más SzeRves Kapcsolódásokba/Utakba (hiszen ma a Földanya döntése értelmében ez szolgálja leginkább a SzeRves Minták és működések megerősödését).

 

„…az Áldozó csak a lehető legrövidebb ideig maradjon az áldozati helyzetében”

            Egy nagyon fontos [„előre-mutató”] gondolat ez, amely a Föld Életének számtalan területén egyre határozottabban jelentkezni fog majd. Ma még a Földön „áldozati” helyzetben él például a növények és állatok jó-része, hiszen „segítői” kapcsolódásban élnek a Földdel/Földanyával és (mások mellett) az emberekkel is, de sok esetben nagyon „kiegyensúlyozatlan” ma még ez a kapcsolódás. Az emberi tudatossági szint emelkedésével és a szeretet valódi értelmének ismételt felfedezésével megváltozik majd a ma még „táplálékot” adók és az emberek kapcsolódása is. Minden „áldozóra” vonatkozik, hogy „már csak a legszükségesebb ideig maradHATnak meg az áldozati helyzetükben”.

 

            A Segítői Kapcsolódások a Szeretet és Szabadság Rendjén alapulnak a Földön, és tudatosságot is igényelnek. A ma még „láthatatlannak” tűnő Segítői Kapcsolódások „megismerhető formájúvá” válnak, hiszen igazán csak így van lehetőség az ilyen kapcsolódásokban részt vevők „nemesedésére”, és a megfelelő példamutatások általi fejlődésekre is.

 

*****

 

2009. november 30., hétfő

 

            „Nyilvánvaló, hogy ahogyan az „Égi” SEGÍTŐK visszaRendeződnek a Földre Eredendően jellemző viszonyulásaikba, az kihatással lesz

-          az ember és Föld,

-          ember és ember,

-          ember és más létezők [egymást segítő] kapcsolódásaira is.

            Nyilvánvaló, hogy ahogyan megváltozik az „Égi” SEGÍTŐKNEK az emberhez és Földhöz való viszonya és kapcsolódása, az kihatással lesz az emberek egymás közti Segítői viszonyulására és magatartására is.”

 

*****

 

            „A ’Tulipán-út/háló’ egy jelentős részében azokat a Mintákat és viszonyulásokat és működéseket, továbbá azokat a Földet/földit érintő kapcsolódások kialakítására és működtetésére vonatkozó „Szabályokat” tartalmazza, amelyeket „ÉG” és Föld/SzeRves-földi EGYÜTT hoztak létre a Szeretet-és-Szabadság Földi Rendjére figyelemmel, annak tökéletesen megfelelve.”

 

            A „Tulipán-út” ismételt működésbe lendülésének legjelentősebb Hatása nagy valószínűséggel az lesz [jelenleg] a Föld embereinek az életére, hogy segít ráérezni és a lehető leghamarabb visszaállítani

- a Föld SzeRves Létezőinek egymás közötti,

- továbbá a Földanya (és így az „Élet”) felé irányuló

- valamint a FÖLD és Föld RENDJE és Rendje által engedélyezett más Lények közötti SzeRves szív-kapcsolódásokat.

 

            Úgy is értelmezhető a Föld „Tulipán” Útja és Hálózata, mintha ez a [Föld és a] Föld SzeRves Létezőinek személyes” Szív-útja lenne [ma még elsődlegesen] a Földanyához, és [majd idővel megnyíló Közvetlen szív-kapcsolódással] a Föld többi SzeRves Létezőjéhez, és majd egy későbbi kiterjedésében akár más Világok Létezőihez is.

Ugyanakkor a „Tulipán-út” „része is” a Földanya [belső MAGA és „kifelé” irányuló] SZÍV-ÚTJAINAK (szív-kapcsolódásainak). A „TeremTő” által adott „alapokra” a Föld SzeRves Élete felépítette annak idején a MaGa által választott Mintáit és Működéseit (vagyis meghatározták a közössé levő fejlődés/haladás fő irányait), és így a Teremtő által „adott” minták és utak idővel „összeolvadtak” az itteni Rendnek megfelelően választott utakkal és kapcsolódási módokkal. A Föld SzeRves (!) Szív-útjai tehát tulajdonképpen ma már „értelmezhetetlenek” a „Tulipán-út” nélkül, hiszen a „Tulipán út” a Föld Élete során teremtődött belső és kifelé irányuló szív-kapcsolódások hálózatát és rendszerét is tartalmazza, és mint ilyen ELVÁLASZTHATATLAN a Föld SzeRves Működéseitől és Életétől, vagyis a Föld Szív-útjaitól és Szív-hálózataitól. A „szív-utak” blokkolt/elzárt vagy sérült működése idején természetesen nagyon nehéz volt ráérezni erre a Rendszerre és Működésre, azonban „képben” mindig jelen volt a Szív-Utak (és így például a magyarság egyes] Őrzőiben, hiszen a FÖLD SZERVES ÉLETÉNEK elválaszthatatlan része a „korábbi életidőkben a Föld Eredendő Rendjének megfelelően megérlelt” minden Tudás, Lét és Működés.

*****

 

            Talán a fentiekben [és a megelőző írásokban] lejegyzettek alapján érthetőbbé válik, hogy a Föld Életének „Rendeződése” elképzelhetetlen a Föld MAGA SZÍV-Minőségének a visszaállítása nélkül, és a Föld SZÍVÉNEK Rendeződése pedig maga után vonta a korábbi időszakokban életre kelt ÉP Minták és Működések visszaállítását is a Rendelt helyükre. Mindez azt is eredményezte, hogy a Föld korábbi Ép Mintáinak megfelelően létrejött ÉP működésű szív-kapcsolódások is fokozatosan újra elérhetőekké válnak, és így a Föld és SzeRves Élete fokozatosan visszaRendeződik abba az ÚT-ba, amelyet még az ÉP Mintáira figyelemmel választott MAGA a Föld és a Földi Élet megtapasztalásra érkezett „CSALÁD”.

            Természetesen ennek a Rendeződésnek a Hatására fokozatosan leválnak a Földről a sérült korszakban szükséges volt, de ma már az ’Eredendő’ Szabadság-Rendet akadályozó vagy zavaró SEGÍTŐI kapcsolódások, és ezzel a Régebbi, még ÉP korszakokban kialakult, illetve az Újabb Tapasztalásokba Segítőként bekapcsolódott SEGÍTŐI MŰKÖDÉSEK ÉS LÉTEK ismét kiteljesednek.

            Mivel az „egymást-segítés” a Földön egy a Föld és CSALÁDJA által korábban választott, és a jelen időszakban is megerősített elvárt SzeRves működés és minta, így érthető, hogy az ezen a téren bekövetkezett változások minden földi létezőt KÖZVETLENÜL is érintenek. Nyilvánvalóan fokozottan Hat ennek a területnek a Rendezése azokra, Akik a Földanya felé tett vállalásuknak megfelelően kifejezetten [„hivatás-szerűen”] [mint például a „MAG”-ok] másokat is segítő (például tanító, gyógyító) életet élnek. Emiatt a szívhez és szív-útakhoz kapcsolódó tisztító és megerősítő folyaMATok sokkal intenzívebben jelennek meg azok útjában/lényében, Akik élet-feladatukban kifejezetten is másokat segítő életet választottak.

            Mivel a magyarságban is vannak olyanok, Akik a Földanya MAG-Minőségeit testesítik meg és Őrzik, rájuk ennek a területnek a Rendeződése fokozottabban kiHat [hiszen a MAG-Minőségek a Földön „elsődlegesen” vagy „kiemelt helyen” (sokszor nem csak áttételesen, hanem közvetlenül is!) Földet-is-segítő életet élnek.

 

*****

 


            Képben és érzésben is megjelent az, hogy „minden VILÁG” SZÍV-Mintája egy egyedi (s talán „érinthetetlen”) Rezgés, Fény és Hang, amely [E Teremtett VILÁG jellegére figyelemmel] egy „VIRÁG” „Képében” is megjelenik és megjeleníthető.  Ennek a Teremtett [„Nagy”] VILÁGNAK az egész VILÁGOT ÁtHató/jellemző „alap-SZÍV-mintája” talán a „lótusz”.

            Ezen „Nagy” VILÁGON belül minden egyes Világnak (például bolygó-valóságnak) a SZÍVében szintén megjelenik egy csak arra a Világra jellemző Fény, Rezgés és Hang, és az adott Világ már megindult fejlődésére /útjára jellemző egyedi „Virág” is.

            Az egyes Világokban (például bolygókon) élő létezők Szívében [követve a SzeRves építkezés alap-mintáit] szintén VAN egy csak az adott létezőre jellemző „szín/fény”, regés és hang, és így „virág” is.

 

            A „virágok” [„szakrális geometriai formák”] tehát valamilyen SZÍV-minőséget [hangot, rezgést, fényt] jelenítenek meg, amelyek mindegyike pontosan ismert a MindenHató előtt is. Amikor a MindenHató egy-egy VILÁGRA/Világra vagy világra irányítja a figyelmét, akkor megjeleníti MAGÁBAN az adott VILÁG/Világ vagy világ „virágát”/Szív-rezgését, és így KÖZVETLEN összeköttetésbe kerül a „virág” mintáját hordozó létezővel/létezőkkel.

            Már korábban is megjelent érzésben az, hogy például a Lótusz átHathatja a teljes KRISZTUSI VILÁGOT, így természetesen a KRISZTUSI VILÁGBA tartozó Föld SZÍVében is megtalálható ez a Rezgés/Forma/Minta.

            A „Rózsa” talán a „Naprendszer” vagy a „Föld Naprendszerhez” [esetleg a galaxisunkhoz?] kapcsolódó Szív-Mintája és kapcsolódási alap-mintája lehet.

            A „Tulipán” pedig – úgy tűnik – a FÖLD/Föld (s talán részben a SzeRves-földi) (MAGOK?) „MaGa SZÍV- és Szív-rezgésének” a SzeRves megjelenési formája.

[Egyszer még régebben jelent meg egy meditációban az a kép, hogy a MindenHató „pásztázta” a MAGA által teremtett VILÁGOT. Egy-egy apró elmozdulással jelződött az, amikor „tudatának/figyelmének” „fókuszát” egy-egy teremtményére (akár lehetett ez egy bolygó vagy galaxis is) fókuszálta. Minden apró mozdulattal megváltozott a „TeremTő” „figyelő képe”: egyszer egy lilás „harangvirág” volt, utána egy hófehér gyöngyvirág, majd megint más (általunk nem is ismert) virág képe jelent meg sorban egymás után.

 

Amikor valamilyen „Rendezésre váró dolog” vagy esetleg „kérés” jelent meg egy-egy Világ irányából, akkor a MindenHató „válasza” [például „küldötte”] felvette az adott virág rezgését/formáját, és így máris haladt az ADOTT SZÍV-ÚTON. Amikor elért a „küldött” vagy „válasz” az adott Világ közvetlen közelébe, akkor a küldött vagy válasz lassított/megállt egy pillanatra, hogy teljes egészében felvegye az adott Világ Rendjét és rezgését --- majd így „lépett” be a Világba. Olyan is előfordult, hogy maga a „küldött” nem lépett be közvetlenül a Világba, hanem csak „átadta” egy arra várakozó Létezőnek az érkezett „választ”.]
 

            „Nyilvánvalóan a Föld SZÍVÉNEK ŐRZŐIBEN [ha elzártan is, de] Lényüktől ELVÁLASZTHATATLANUL élt eddig is a „Tulipán-Út” „emléke” és Mintája. Ma már nem csak „emlékezhetnek” rá, hanem működtethetik is, ÉLHETNEK VELE.”

OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. november 30., 13.38.

(Folytatás a II. részben)

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!