omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2009 október
Írások - 2009 október : 20091022 - Gyöngy III.

20091022 - Gyöngy III.

  2011.08.14. 21:26


2009. október 16., péntek

2009. október 19., hétfő, október 20., kedd, október 21., szerda, október 22., csütörtök

 

 

GYÖNGY (III.)

[„mert a gyöngy nem egyéb, mint a rendestől eltérő körülmények között keletkezett gyöngyház”]

 

2009. október 16., péntek

            Ezév július 25-én éjjel „angyalokhoz” kapcsolódó dalokat hallgattam, majd másnap az angyalok nemzetségéhez kapcsolódóan írtunk le néhány gondolatot [20090726 – Gondolatok az Angyalok Nemzetségéhez kapcsolódóan].

            A tegnap éjjel keresett és hallgatott dalok kapcsán inkább az volt az érzésem, hogy ezeket „madarak” adták elő. Sok fájdalom volt ezeknek a művészeknek is az életében, többnyire fiatalon, és „tragikus” körülmények között távoztak az életből a hetvenes években… [Korábban írtunk a Madarak megnehezült helyzetéről is a Földön.]

            Ma reggel ismét meghallgattam az este kiválasztott dalokat: tiszta hangok, nagyon tiszta szövegek, tiszta üzenetek… szívből/lélekből előadva, „igényesen”…

 

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/18603/szecsi-pal/bus-szivbol-enekelni-zeneszoveg.html

„Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz.
És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz.
Nevetek, ha mondják nevetek, ha kell mindenen, nevetek, de közben könnyezem.
Dalolok a máról, dalolom, hogy nincs fájdalom, dalolom, de máshogy gondolom.”

 

http://www.youtube.com/watch?v=NMTDwnXMnGA&feature=related

 

http://www.youtube.com/watch?v=_ifJapuqYiU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=KW8gk9fwDyE

 

http://www.youtube.com/watch?v=h7WLmVNTQ_k

 


            Érzésben az jelent meg, hogy „volt egy nagyon tiszta, ’igaz-gyöngy’ ebben az időben [50-es évek végétől a 60-as évek végéig] a Földön” --- talán ezen énekesek, művészek szívében [talán éppen „rajtuk át” érkezett…]. Ez a „gyöngy” „megszólalt”, vagy pedig megszólaltatott bizonyos „hangokat”/

rezgéseket ---

ám sajnos [az angyalokból lett óriások kapcsán már megemlített „nehézségek” és] a Földön kialakult „aránytalanságok” miatt egy sajátos „aránytalanság” jelent meg ehhez kapcsolódóan is: a „halál-tengely” „elszívott” bizonyos területekről/lényekből erőket/Fényeket, míg máshol a megnyilvánítás/megnyilvánulás „túlzottan is anyagiassá lett”. Megfigyelhető ennek hatása még ma is a zenei élet területén (is): az angol nyelvterületekről elindult zenei irányzatok sok helyen „rátelepedtek” a helyi hangokra, és ezt még fokozta a „zenei iparhoz” kapcsolódott anyagi érdekek terjedése, mely nem ismer „mértéket” és sokszor értéket sem, és kíméletlenül taposott el sok igaz tehetséget…

 

            Talán ez a „GYÖNGY” is most „szabadult” fel újra, amikor a Földanya a MAGA Rendszerével bontja le az „álca-falakat”… talán épp ma, vagy az elmúlt „napokban” került ismét elő a maga tiszta formájában ez a Tiszta Szívek által lehozott/behozott [megérlelt?] és megszólaltatott GYÖNGY…

            Amikor a „tudatomban” megjelent az előbbiekben leírt megértéssel együtt ez a GYÖNGY, a „szívemen át” a Földanya SZÍVÉNEK segítségével „átemeltük” a Föld Megújult Fény-Hálózataiba ezt az „IGAZ GYÖNGYÖT” --- feltehetően azokkal EGYÜTT, Akik annak idején „megÉrlelték/Őrizték”.

 

            „Kiterjedt” „Élő Fényként”/Jelenlétként ez az átemelt GYÖNGY, és mint valamilyen „folyékony” Fény és Érzelmi/Szellemi Erő „szétterjedt” a Földön, a Föld Új Fény-Hálózataiban.

 

            Mi lehet ez a GYÖNGY? Mi lehet ez az „Igaz” GYÖNGY?

            Azt már korábban is megtapasztaltam, hogy amikor a Föld ’Eredendő’ Minőségei újra a „helyükre” kerülnek, akkor szükség van egy kis „időre” néha ahhoz, hogy az Érzékek és a Tudat ismét képes legyen a MaGa Eredendő Mintájában és Értelmében is felfogni --- és amikor az Érzék/Érzés és Tudat is kellően összhangba került a helyére került Tiszta Minőséggel, akkor először az Érzéseken át, majd pedig a Tudati megértésben is megjelenik egy nagyon Egyszerű és Tiszta Jelenlét/létezés. A legtöbbször „nem is érti” ilyenkor az ember, hogy ez a magától értetődő „Tiszta Jelenlét” eddig hogyan nem volt érthető és érzékelhető a számára.

            Ez a GYÖNGY is valami ilyen: valami teljesen magától értetődő, valami egyszerű, amely megvilágít és eligazít. „Igaz” Gyöngynek is hívják --- s talán azért is „igaz”, mert eligazít, a „helyére segíti” a dolgokat…

 

            Az ÉN-em már korábbi írásokban is megemlítette a „kristályok” mellett a „gyöngyöt”, mint amely „forma” valami különleges „tartalmat” rejt [ezért került külön „kiemelésre”].

            A „kristály[osság]” általában egy „tudattal/tudatossággal Rendelkező szerkezet”, egy „felépítés”, egy [bizonyos tudatossággal bíró] „Rend”, amely az adott Világnak megfelelően felvesz bizonyos megjelenéseket, formákat. Ám a „gyöngy” valami más: van benne valami más is, valami „megnyilvánult SzeRves működés és élet”, és itt ebben a Világban valami „szabadság” is --- még ha látszólag (és külsőleg) a „gyöngy” sokban hasonlíthat is egyes [„mozdulatlan”, anyagi formát is felvett] „kristályokra”.

           

Ma valamiféle „gyógyítása” megtörtént a Föld egyes „Szabadság útjainak”, melynek ma még a teljes mélységét nem láthattam át. Annyit „tudtam”, hogy egy „meghatározott létezési [„jelen”] pontból” a REND/Rend és SZABADSÁG „visszavezetődött” EGY olyan KÖZÖS PONT-ba, ahol még EGYKÉNT [és feltehetően elválasztatlanul] voltak jelen ÉP Mintájukban, és „ebből” az EGY-ÉP PONTBÓL mindkét utat [Szabadság és Rend] [természetesen minden elágazásával együtt] végig-mosta a SZERETET/REND/SZABADSÁG Egységes és ÉP, Teljes Fénye/Jelenléte.

 

            Ez a [z anyagi kristályok és a gyöngyök közötti] „hasonlóság” természetesen nem véletlen, hiszen ebben a Világban is minden SzeRves Létező és Élet a megtestesülési (forma-felvételi) folyaMATában az itt honos és megfelelő kristályos minták és szerkezetek szerint épül fel --- ám minden ÉLET, amikor felveszi az ebben a Világban néki megjelenési lehetőséget biztosító formáját, mégis több, mint a szerkezet vagy forma: a MAGA Egyedi (!) Életével [Szellemével, Lelki Életével, Hangjával, Fényével, Rezgésével], vagyis valami olyan formában soha meg-nem-ismételhetővel tölti fel az adott szerkezetet vagy formát, és így egy olyan megjelenés vagy „test”, testi élet jelenik meg, amely „az Öröket MAGában hordozva Egyszerivé és Egyedivé is lett”.

 

            „A „Gyöngy” egy olyan megjelenés vagy megtestesült tartalom-és-forma, amelyben mindig Láthatóvá lesz a Valódi Lényeg.


 Természetesen egy nagyon leegyszerűsített példa az, amit most leírunk, de a lényege talán így yobban és könnyebben megérthetővé lesz:

            A legtöbb „igaz”, kagylókban [egy sajátosan zárt, de a környezetével mégiscsak összhangban és kapcsolódásban is élő kis világban] úgy keletkeznek a gyöngyök (többnyire csak egy), hogy valami kis „piszok” bekerül a testébe, és ez a kis piszok vagy „idegen test” irritálja, zavarja [megbontja] a kagyló belső életét/rendjét. A kagyló – hogy kiküszöbölje ezt az idegen jelenlétet, elkezdi a saját „anyagával/működésével” körbenöveszteni a kis szennyeződést, és így valami egészen különlegesen „összekapcsolt” „új” és „szép” jön létre (hiszen ez a Világ, amelyben élitek az életeteket, vagyis a Földanya Világa a [KRISZTUSI] YÓ-ság és Szépség Világa). BÁRMI, ami megjelenik és megjelenhet ebben a világban, az alkalmas valamilyen YÓság/hasznosság és Új Szépség megnyilvánítására – ha az itteni Minták és Rend szerint teremtődik a további élete [kiderül a hasznossága, illeszkedősége, kapcsolhatósága]. Mindent, ami megjelenik és megjelenhet ebben a Világban, azt ÁTHATJA e Világ Rendje/Működése, és ha „maradni” akar egy beérkezett (látszólag akár idegen) minta és élet is ebben a  [kapcsolódásokra és áramlásokra épülő] Világban, akkor az ennek a Világnak a Rendje és Formái szerint át kell alakulnia valami Új és Egyedi, lehetőség szerint valamilyen „hasznossággal” is bíró Értékké/Szépséggé.

 

            Természetesen tudjuk, hogy az emberi „kíváncsiság” és „mohóság” a kagylók stb természetes  (SZABAD) életét, képességeit és Rendjét is „megerőszakolta” és torzította, a maga „önös” hasznára fordítva és „kegyetlenül” tartva (majd elzárva, sokszor a természet adta gyógyító folyamatokból kivonva) a Föld ezen tudatosságait és  élőlényeit is… de most maradjunk csak a „gyöngynél, mint mintánál”.

 

            Egy valódi „igaz gyöngynek” az a legnagyobb értéke, hogy a „természet”, a „véletlen” és a „Rend” egy különleges harmóniája és egyvelege hozza létre.

            Régen nagyon nagy szerencsét, míg más népeknél éppen nagy szerencsétlenséget tulajdonítottak egy-egy gyöngy fellelésének. [Szerencsétlenségnek azok tartották a gyöngyök fellelését egyes időszakokban, akik a gyöngyben lévő „zavaró jelenlétet” „nem-kívánatos-idegen érkezik” jelentéssel értelmezték… Egyesek számára a „Szeretet-és-Szabadság-Rend” érkezése is bírhatott ilyen jelentéssel.]

 

            Tekintsünk most el attól, hogy „idegen” minta [mint „mag”] érkezik a kagylóba. Tekinthetjük a kagyló-mint-világ szemszögéből egy olyan létezőnek az „érkezőt”, amely bizonyos szemszögből meg akarja tapasztalni a kagylón belüli működést és életet. Hasonló ez ahhoz, mint amikor a Szellem [a kapcsolódást] tapasztalni érkezik a Földre, és ennek érdekében egy olyan „minőséggé” különül el látszólag, amely minőségével megjelenhet ebben a Világban, ezen a Földön: Lélek-Maggá, Lélek-Fénnyé alakul, mely Fény vagy „mag” már képes a „begyökerezésre”, képes a MaGa „köré” – az itteni mintáknak megfelelően – testet, megjelenést felépíteni. Amikor pedig a Lélek megélte a MaGa választotta tapasztalását, akkor az egész sérelme nélkül is eltávozhat a maga különleges és egyedi formájával a rendszerből.

 

*****

 

Gyöngy:

a Földanya ÖnMaGa Szív-Fénye,

ÖnMaGa HANGJA, ÖnMaGa Igaz Rezgése

 

[Az Eredendő Teremtői Minta/Szerkezet „megtöltve” az Életté lett (megÉrlelt) Yósággal és Szépséggel --- ez az, „a-Mi” a „tovább-vitelre” (további nevelésre és növelésre) „Érdemessé” lett!!

            Ez az, „ami” „Igaz”, tehát tovább élhet. [Kristályosság/Krisztusság „igaz, valós/Rendes Élettel megtöltve”.]

 

A SzeRves ÉLET (!) a maga mintái szerint épül és építi tovább magát a Rá bízott (neki Szentelt) térben-és-időben (Rendben).


            „Kiiktatja” az életéből – a maga mintái szerint – az őt zavaró/akadályozó, számára „értelmezhetetlen” jelenléteket: nem „bántva”, hanem ezen tevékenysége során is sz-Építve, Szépséget/Yóságot TEREMTVE a maga Rendje által meghatározottan [a „maga útján”].

            ÁTLÉNYEGÍTI a zavarót (nem-illeszkedőt), átlényegíti a (még, már) nem-Rendezettet. Rendet tesz a Reá bízott, Néki Szentelt térben-és-időben.

 

gyöngy >>> gyönyörű

gyöngysor >>> rendezettség, szépség, hasznosság


 

*****

2009. október 19., hétfő

 

Kép és Érzés:

Egy Szép Virág --- A Gyöngy Eredetileg Valahogyan a Virághoz Kapcsolódott

[Lágyság, Kinyílás, Befogadás (szabadon, mert „yó”) – Megtermékenyülés, Szépség-teremtés]


 

Harmatcsepp, Tengervíz (folyóvíz) --- az „Ősvíz”, Anyaság, anyaméh

[Együtt az „Egyetlenből” kilépő „Egy”, az Ősanya és az Ősatya, a Páros teremtések „minta-adója”]

Kezdetben az Élet-teremtés a Földön is szabad és szép volt,

a Párosság szabadságban és a szépség együttesében volt jelen.

 

A Párok EGGYÉ lettek, nem volt egyik sem „idegen” a másik (=a párja) számára. Csak „teremtés” volt, közös, szép és szabad…

 

„Ha nagyon megerőszakoljuk” ennek a párosságnak az értelmezését, akkor látszólag az „anya” és az „atya” „külön testben” élnek – hisz így „párok” (=EGYEK) E Világban a Közös teremtéseik során… De a Földön sokáig nem volt „idegenség”.

 

„Nehéz erről beszélni/írni”, mert elveszíteni a párt nagy fájdalom… Olyan fájdalom, mely „érthetetlen és értelmezhetetlen”, hiszen a „Lélek” párjáról, az Együtt-teremtő párról van szó…

 

Nehéz beszélni a megerőszakolásról… amikor „idegen” és „mesterséges” „sejt” kezdett az Ős- (=Eredendő) Anyasággal „együtt” teremteni… Amikor kiemelték a még meg sem ért magzatot, amikor elvették az anyától a szívében érlelt magzatot… hogy egy új „erőszak-tevőt” neveljenek belőle anyja/testvére/családja „ellenében”…

            Persze semmi sem történt s történik véletlenül, és előbb vagy utóbb a YÓ-ság megláttatja minden helyzet hasznosságát, Yóságát és Szépségét… S ha ez a Világ a Kapcsolódások Világa, talán utat kellett találnia az egymástól „nagy távolságra” szakadtak közé is… megoldást kellett találni az „idegenség” érzetének és tudatának a feloldására, az Egység újbóli felismerésére…

 

            >>> „Ahol” a Léleknek „fájt”, oda „pajzsot”, védelmet növesztett… s néhol a tudattalan bezáródásba, újabb „értelmezhetetlen” helyzetbe vezette a Lelkeket… >>>

 

A „tudattalan” területei a Földön ÁtVilágításra és „feltérképezésre”,

megtisztításra és IGAZításra kerülnek/kerültek.

[Valószínűleg ez is része a 2. oldalon említett „Szabadság-út gyógyításának”.]

 

            A Földön a „tudattalan” területek (terek, idők, létezések stb) „hivatalos”, mindenre és mindenkire kiterjedő, halasztást ma már nem tűrő gyógyítása/Rendezése is a napokban vette (vehette) kezdetét. Ennek a területnek a Rendezése „fokozott óvatosságot és tudást” igényel, hiszen ezeken a területeken néha összefonódva is előfordulhatnak megnyilvánulásra váró kincsek a legtorzabb távozásra-Rendelt Mintákkal, a „tudattalanba elültetett mérgekkel/gátlókkal”.

            Ennek a területnek a teljes gyógyításához fokozottan is szükség van a „Földanya SZÍVE/IGAZSÁGA” PONT-os működésére, és ez a Földanyai működés szerencsére már minden fontos részében, és a „maga teljességében” is ki van egyensúlyozva.

            Sokan megtapasztalhatták már az elmúlt években (de talán az elmúlt hetekben és hónapokban egy kissé még felfokozottabban is), hogy a tudattalan területekről „jelzések/jelek” érkeznek, fájdalmak, harag, szomorúság, melyeknek nem mindig könnyű az értelmezése/megértése. Ennek egyik oka az, hogy a korábbi életek során a leszületés alkalmával bizonyos „családi” örökségeket is felvett minden lélek, melyek nem voltak feltétlenül szorosan kapcsolódóak a maga választotta tanuló-úthoz. Ilyenkor az adott családba beilleszkedés sokszor nehezebb is volt a leszülető (és fogadói) számára: sok testet öltött lélek nehezen tudott megbarátkozni egy-egy család vagy nép egyes gyógyításra váró mintájával.

            Ezek közül a családi gyógyításra váró mintákból sok került a tudatalattinak nevezett területekre, és néha (gyakran) összekapcsolódtak a „saját” hozott feladatokkal. Ez az összekapcsolódás (mivel a tudattalan területein történt) sokszor megnehezítette a Lélek számára a „saját” illetve a „családi” „örökségek” felismerését/kezelését, és ha nem volt a családban valami idősebb segítő, aki segítségére lehetett a Léleknek a családi „szőnyeg alá sepert” dolgok felismerésében, akkor akár a Lélek „bukásához” is vezethetett egy ilyen helyzet.

            Az Egy-Én-i felelősségek alapján való létezés visszaállítása már megtörtént valamennyi SzeRves Létező esetében, ez pedig azt is jelenti, hogy a Föld sérült korszakaiban, a Szabadság korlátozott idejében a tudattalan területeire sodródott vagy beépült minták közül sok „törlésre, eltávolításra” kerül(t). Vannak, amik anélkül is eltávolíthatóak, hogy lényeges érzetekben megjelennének, míg mások esetében elképzelhető nyomasztó érzések/gondolatok/érzetek megjelenése.

 

Amikor valami nyomasztó érzés és érzet, gondolat megjelenik,

nagyon fontos a Lélekre figyelve kérni a Felsőbb/Legfelsőbb ÉN vezetését,

valamint a Földanya és KRISZTUS segítségét abban,

hogy ha valamit a tudatba kell emelni és ott kell feloldani/meggyógyítani,

akkor segítsék az ehhez szükséges tiszta érzékeléseket,

amennyiben pedig olyan már-nem-illeszkedő részek távoznak,

melyek tudatba emelése nem szükséges,

akkor segítsék a mielőbbi teljes gyógyulást és kiegyensúlyozódást.

 



 

pünkösdi rózsa/bazsarózsa

 

*****

 

A „Gyöngy I.” írásból:

„Minden [igaz]gyöngynek van magja, a mag rendesen homokszemecske, néha élősdi vagy ennek petéje.”

„A keletkezett [tenyésztett] gyöngyök az emberi beavatkozás nélkül keletkezettektől külsőleg semmiben sem különböznek. A hét év alatt keletkezett gyöngyházréteg vastagsága átlag 0.63 mm. Az eljárást csak nagy vonalaiban ismerjük, a részletek MIKIMOTO és munkatársai titkai. Előállítanak ma már olyan gyöngyöket is, melyeknek magját egy kis igazgyöngy alkotja, sőt legújabban állítólag sikerült, ALVARDEZ kísérleteinek tökéletesítése révén, olyan gyöngyöket tenyészteni, melyek sem gyöngyház, sem igazgyöngymagot nem tartalmaznak. MIKIMOTO gyöngyei 1921-ben jelentek meg az európai piacokon…”

Nagyjából ezen időszakban erősödtek fel (vagy talán öltöttek „tömegesebb” méreteket, esetleg válhattak megismerhetővé a nyilvánosság számára ismételten) a genetikai kísérletek és a születés természetes folyamataiba való orvosi és egyéb beavatkozások is…

http://www.kutyu.hu/content/view/424/3/

Néha a kínai panda-kísérletek kapcsán is felmerült a kérdés bennem: vajon mi lehet a valós oka a pandákkal folytatott legújabb kísérleteknek..

„…Az óriás panda egyike a világ legveszélyeztetettebb állatfajainak, csaknem 1600 példány él belőlük szabadon néhány kínai tartományban.  További 180 állatot fogságban nevelnek. A pandák az élőhely csökkenése és az orvvadászok miatt évről évre kevesebben vannak. Ha a kísérlet sikerült, könnyen lehet, hogy számos kihalófélben lévő állatot, Xiang Xiang-hoz hasonlóan műholdas nyomkövetővel jelölnek majd meg. Így a segítségre szoruló példányok emberi gondoskodással átvészelhetnek olyan számukra kilátástalan helyzeteket, melyeket korábban esélyük sem volt.”

 

*****

 

Még nem éreztem rá pontosan az Angyalok/Madarak/Tündérek Családjainak szerepére és különbségeire, Eredendő és/vagy Új Kapcsolódási Rendjére a Földön --- bár érzem és értem, hogy az Angyalok Nemzetsége közvetlenül is a SZÉPSÉG megteremtésére és a Szépség-teremtés megsegítésére (is) érkezett.


[Talán a „nemiségben” való megtestesülésükben e Földön a Madarak Családja/Nemzetsége volt „mintaként” (?) a segítségükre… vagy pedig a Madarak a „tiszta hang”-ot adták a megnyilvánítási képességekhez…]

 

            A Tündéknek/Tündéreknek (lehetséges, hogy „nevük” majd még pontosodik) van valami olyan csoportja/családja, akik mások mint a Földanya Elemi lényeihez kapcsolódó Tündér-világ lényei, és talán hasonlóak a Gyűrűk Ura filmben/regényben szereplő szépséges és bölcs lényekhez… Talán Ők is éppen most térnek vissza a Rendelt helyükre, és PONTOS beilleszkedésük után ráéreznek a MaGuk és Családjuk lény(eg)ére mindazok, Akik ezen Család(ok)hoz tartoznak. Érzésem szerint az elmúlt néhány száz és ezer évben is születtek emberi formába ezen Család tagjai közül [ha talán nem is túl sokan – de a „jelenlétüket” igyekeztek biztosítani a „nehezebb” időkben is], „tömegesebb” visszaérkezésük azonban most várható, a feladatukat teljesített Küldöttek távozásával egyidejűleg…


            A néhány évvel ezelőtt (2005-2006?) elkezdődött „elemi minőségű tündér-visszaáramlás” talán már részben ezeknek a Szép-és-Böcs, Yó-szívű [valahogyan az Angyalok Nemzetségéhez is tartozó vagy hozzájuk is kapcsolódó] Lényeknek a visszaérkezését készítette elő…

 

            Nagyon is valószínűnek tartom és érzem, hogy amennyiben az általunk „Tündérként/Tündeként” ismert Lények kapcsolódása közvetlen vagy közvetetten szoros a Földön az Angyalok és Madarak CsillagNemzetségéhez, akkor ez a Család a MaGa Teljességében nem tudott addig visszatérni a Földre, amíg a Madarak és Angyalok [és MAGOK] Nemzetségéhez tartozó RENDEZÉSEK és Rendeződések be nem fejeződtek… [Augusztus és szeptember hónapban többször írtunk e két/három Nemzetséghez kapcsolódott sérülésekről és azok Rendezéséről/RENDEZÉSÉRŐL.]

            Valahogyan talán a „Gyöngy” [gyönyörűség, anyaság/atyaság/gyermekség, Párosság/Egység, Yóság és Szépség] megértését is segíteni fogja ezen különleges Család helyére illeszkedése [Wass Albert verse szerint az igazgyöngyök a „tündér könnyeiből” keletkeztek, az indiai hagyomány szerint pedig egy „különlegesen rózsás hajnalon” érkező harmatcseppekből születnek…]

A „Gyöngyben lévő Élet” hamarosan feltárja MaGát minden Érdemes/Érintett előtt..

 

            Érzésben még az jelent meg, hogy a „Gyöngy” Eredendő (vagy Érett, Kifejlett) Állapotában „áttetsző”, áttetszően tiszta [nem csak a legfelső rétegeire terjed ki ez az átláthatóság és tisztaság, hanem a teljes lényére/szerkezetére].
 

*****

 

            Vajon milyen kapcsolódása lehet a „tündéreknek/tündéknek”, és a ma „ember-angyaloknak” nevezett létezéseknek?

 

*****

 

http://picasaweb.google.com/lh/photo/xX3XQoBAuoX2OEvAKbqIAw

Józsa Judit: Tündér Ilona:

*****

Milyen összefüggés lehet a „Mandala” és a „Gyöngy” között?

 

 

 

Igazgyöngy keletkezése

Igazgyöngy és tenyésztett gyöngy szerkezete


 


 

Mandalák

 


 

Mandala és Mandorlák

 

 

 

folyami gyöngykagyló

 

 

http://www.krisztusfenye.eoldal.hu/oldal/lioni

Baranyai Zsuzsanna lejegyzésében:

2009.10.17. MANDALA

Ma lehetőséget kapsz, hogy belépj Mandaládba.

Érzékeld szellemiséged határtalanságban úszó teljességét, tapasztald meg anyagi határaidat, mely testeid körvonala és formáidon keresztül melyek száma  belső lényeged pillanatnyi állapota a színeidben gyönyörködj.

Lioni

 

*****

 

Magnólia (liliomfa, tulipánfa) [MAG-N-O-L-ia]


 

*****

 

SzeRves Építkezés a MAG-ból MaGgá, majd „tovább”…[virág, gyümölcs – fa]:

 

 

Síkban, majd kissé „tér-szerűbben”, körök helyett gömbökként:


 

 

Amikor a MAG-OM köré [a MAG-OM-ból]

a MAGam Mintája/Rendje (=Szabadsága!) szerint felÉPítem magamat,

vagyis

a „Lehetőséget” (=megnyilváníthatót) (=KRISZTUSI Fény)

megélt/megÉRLELT

tudássá, bölcsességgé, megtapasztalt szép életté (=KRISZTUSI Szív-Fény) [Gyöngy?] tettem.

 

[20091001 II - Ismét egy korábbi lejegyzés - BíborFény - Baranyai Zsuzsanna lejegyzése és SZEMELVÉNYEK]

 

„Gyönyörű”, Gyöngy, Igaz,

Kristályosan Tiszta, EGYedi színekkel/fényekkel,

EGYEDI.

 

[maG >>> maGYar, maDár]

 

 

*****

Aura-„rétegek”:

„középen” a MaG(unk)

*****

 

 

http://www.gyongyos.hu/gyongyos2/bin/en.jsp?enInfolet=show_content.jsp&src_file=28&enaRand=beq1kcvu4iqfrkjyvshf5h

 

Gyöngyös város címerében farkas van, és a farkasok a „Szabadság Szívének Őrzői” voltak (s újra azok).

„Gyöngyös, a "Szőlő és Bor Nemzetközi Városa" egy kedves, sajátos hangulatú kisváros a Mátra kapujában, ahol a Nap és a hegy összeér.

De lehet-e másmilyen egy olyan település, amely már a nevében is benne hordozza a szép, az érték - a gyöngy - fogalmát?”


 

*****

 

„Ha a gyöngyházat kiválasztó hámsejtek mind egyenlően működnek és a gyöngyöt növekedésében egy irányból sem gátolja semmi, úgy a keletkezett gyöngy gömbölyű lesz.”

 

„Érzékenysége dacára a gyöngy kellő vigyázat mellett évszázadokig változatlanul őrzi meg szépségét.”

 

 

Gyöngy:

Szabadság és Szépség és Rend

A Párosság Egysége és az Egység Párossága

 

Összeállította és lejegyezte OmMÁÁTRÉ KJ

www.omah.extra.hu
 

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!