omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2009 október
Írások - 2009 október : 20091001 - Tanuló-Hálózat - Azoknak, Akiket Érinthet

20091001 - Tanuló-Hálózat - Azoknak, Akiket Érinthet

  2011.08.14. 21:57


2009. szeptember 29., kedd [11-9-11],

szeptember 30., szerda, október 1., csütörtök

 

„Szent Mihály napja:

A Pásztorok elszámoltatásának és szegődtetésének napja”

 

[Bizonyos szempontból] előzmény:

2009. szeptember 1., kedd

            Hosszú „ideje” kéri már az ÉN-ünk a „gyermeki” létnek vagy „tanuló-életnek” megfelelően visszaállítani a Föld Eredendő Rendjét abban a vonatkozásban, hogy a „mesék” és „tanító gyakorlatok”, valamint egyes „játékok” egy „más (tanuló) Hálózatnak” a részei. Itt a teremtések begyakorlása folyik, és ezért a tanulók mellett egy fokozottabb angyali jellegű segítség is jelen van. A főleg angyali, illetve elemi segítségek gondoskodnak bizonyos gondolati és érzelmi minták (teremtmények) felszámolásáról/megsemmisítéséről. Ez a „Tanuló Hálózat” bizonyos mágikus elferdítések Hatására az utóbbi időkre egy torz működést nyert, egy köztes formát: egyes vonatkozásokban erősített bizonyos mágikusan útjára indított folyamatokat, más vonatkozásaikban pedig „Hatástalanságba” vagy más torz teremtésekbe vezettek.

            Most, hogy a Földanya a MaGa/MAGA Kristályos Mintái szerint felépíti és felépítette az Élet-Terét/Idejét alkotó Rendszerét, úgy érzem, hogy eljött az ideje a „Tanuló Hálózat” ismételt működésbe léptetésének. Bizonyos dolgok változtak az Eredendő állapothoz képest: új „formák” léptek be ebbe a Tanuló Hálózatba, és megítélésem (Yavaslatunk) szerint ide kell hogy tartozzon minden virtuális játék, a tévé és rádióadások, talán a tudomány és művészet egyes megnyilvánulásai – és természetesen a korábbi Minták szerinti „Tanító Játékok/Foglalatosságok”.

            Kértük a Földanyát és a Földanya CSALÁDJÁT, hogy Határozzák meg a „Tanuló Hálózat” Mai Formáját, Rendszerét, Működési Rendjét, Felügyeletét. Mindenképpen szükséges lenne ma még nagyon szoros Angyali és Földanyai-Elemi Felügyelet alá helyezni ezt a területet. Az Angyali Segítőknek Feladata lenne a Hálózat folyamatos figyelemmel kísérése és elemzése, folyamatos jelentések készítése a Hálózat Működéséről és Változásáról, továbbá A CSALÁD által meghatározottak szerint bizonyos gondolat-formák és érzelmi-teremtmények megfelelő kezelése/elkülönítése, és megsemmisítése és/vagy semlegesítése.

            Kicsit talán ahhoz hasonlatos ez a „Tanuló Hálózat”, mint egy emeletes/lépcsős ház. Minden „(tudat)szint” számára meg van Határozva, hogy milyen „Erőkkel” Yogosult „Saját Hatáskörében, Saját Yogon” Teremteni az adott szinten tartózkodó, és mely Erőkkel/Tudással „Gyakorolhat” a megfelelő Képességek/Tudás elsajátításáig. [Ez utóbbi, Gyakorló részre vonatkozik a Fokozott és Közvetlen Angyali Felügyelet, és a Nem-megfelelő („gyakorló”) Minták/Teremtmények semlegesítése A CSALÁD Döntéseinek megfelelően.] [Azt érzem, hogy a legtöbb gondolat-minta és érzelmi teremtmény nem „azonnal” kerül felszámolásra, hanem a megfelelő ÁtVilágítások és Jelentések után – addig „elkülönítve” vannak – A CSALÁD Határozatainak megfelelően, szükség esetén KRISZTUS Rendelésére.]”

 

*****

 

„Szent Mihály napja az egész magyar nyelvterületen a gazdasági év nevezetes fordulópontjának számított, és a pásztorszerződéseknél nagy szerepet játszott. A pásztorok a Szent György-napkor kihajtott állatokat ezen a napon hajtották be ismét a faluba, és ekkor számoltak el. Egyes helyeken ezen a napon fogadták fel a pásztorokat is, akik reggel a templom körül gyülekeztek. Majd miután a szentmisén megkapták a pap áldását a munkájukra és a következő gazdasági évre, felkeresték leendő gazdáikat, ahol ünnepi lakoma és áldomás mellett kötötték meg az új szerződéseket.”

http://www.szoboszlokepeskonyve.hu/honapok/9.php#mihaly

 

            Sokan vannak ma a Földön, akik „új munkára”, új „pásztorságra” szegődtek a Földanya szolgálatában. [Pásztorság: mások segítése, másokról való gondoskodás, néha vezetés]

 

            A Földanya „ma délben” [2009.09.29.] aktiválta az egyik „MAGA Hálózatát”, amely a Földi Lelkek tanulóútját volt (és van) hivatva (ismét) biztosítani és segíteni.

            Talán a „Tanuló/Tanító” és/vagy „Segítői” „Háló” megnevezés ma még a legpontosabb erre. Ma még vannak olyan „ideiglenes” részei ennek a Hálónak, amelyek e Háló „végleges megformázódását segítik”, és a végleges formája/mintája kialakulása után (mint külön formák és segítők) vagy „elenyésznek”, vagy pedig [ha az lesz majd  A CSALÁD döntése] véglegesen a Háló részeivé lehetnek.

 

            Tudni kell erről a Hálóról, hogy nem „idegen” minta alapján, és nem is „ideiglenesen” kelt életre valamilyen „átmeneti” időre: ez a Háló a Földi TanulófolyaMATok SzeRves része volt Eredendően, és ma is mint a Föld MAGA (!) SzeRves Mintája/Hálózata kelt életre. Mindez pedig azt is jelenti, hogy bár ennek a Hálózatnak az ismételt életre keltésében sok és különböző „Családokból” érkezett Küldötti Segítők is közreműködtek, de a MŰKÖDTETÉSÉBEN már csak és kizárólag olyan Létezők vehetnek részt, Akik a Föld SzeRves Létezőivé is lettek. [Földanya Felügyelete!]

            Nagy jelentősége van ennek a Hálónak (és a hozzá kapcsolódó szabályozásnak is), hiszen SEGÍTI a SzeRves Földi Teremtői/Teremtési FolyaMATok ismételt Földi-Rendnek-megfelelő működésbe lendítését.

 

            Tudni (lehet és) kell, hogy a Földre tapasztalni érkezettek általában MaGukban és MaGuk által bizonyos „új képességeket” is kifejleszteni érkeznek. Mindenki, aki ide leszületik (vagy segítőnek beérkezik – tulajdonképpen ez is beszületés) HOZ MaGával valamit, amivel MaGa gazdagítja az itteni életet, és szeretne valamit „megtanulni”, MaGában mint új képességet vagy tudást élővé tenni. Mindez pedig azt jelenti, hogy minden (!) ide érkező életében van egy olyan [hosszabb vagy rövidebb ideig – akár több életen át is – tartó] szakasz, amikor valami új erőnek vagy képességnek még nem vált „mesterévé”, amikor még „tanulja” az adott, általa választott ’mester’-séget. Ilyenkor többnyire [Égi és Földi] Segítők is állnak mellette, megtanítják az erő használatához szükséges tudásra, és abban is segítik, hogy sem magában, sem másban ne okozzon károkat (nem-kívánt Hatásokat).

            Egy családi példában megjelenítve ugyanezt: az Érkező Lélek a „Gyermek” „Egységes” állapotából egy „Pár” tagjává érik, hogy majd legjobb tudása szerint teremthessen a Földön Érvényes Egymást-Kiegészítő Rendnek megfelelően. Idős korában a Lélek elkezdi lezárni a megkezdett teremtéseit, és elkezd „visszaRendeződni” újra az Egységébe. Ez természetesen csak egy nagyon lecsupaszított példa – ennél sokkal gazdagabb teremtési és lezárási lehetőségeket nyitott már meg a Föld a SzeRves Élete számára. A mostani példánk megértését azonban talán jobban segíti ez a „lineárissá” tett példa: {„kiválás az Egységből, felkészülés a páros teremtésekre”} --- {„páros teremtések”} --- {„visszahúzódás a páros teremtésekből, elkezdett szálak elrendezése, készülés vissza az Egységbe”}.

            Ebben a példában a „gyermekkor” az, amikor a szülők „gyermeknevelése” mellé „besegít” a nagyszülő és a dédszülő. Az „öregek” átadják (élet)tapasztalataikat, tényleges (!) segítőként vannak a gyermekek mellett a családban --- ugyanakkor a gyermekek nevelésének a felelőssége ténylegesen mégis a szülőké. [Az öregek tehát egy – minden érintett számára előnyös és gyarapító (!) – Segítőként vannak jelen a családban. Figyelik gyermekeiket és unokáikat, segítik is a tőlük telhetően őket --- de az „élet irányának” meghatározása már tulajdonképpen nem az ő feladatuk, hiszen ők már lassan „kifelé haladnak” adott életükből. Yó esetben minden szülő és gyermek is tudja, hogy milyen (semmi mással nem pótolható) hatalmas kincs és segítség lehet egy yó nagyszülő.]

 

A Tanuló/Tanító/Segítő Hálózat [egyes „lépcsőfokai]ra azok kapcsolódnak, akik az élet egyes területein még nem Rendelkeznek „Teljes Felelősséggel”.
 

Azon a[z élet]területen, ahol a Felelősségük még korlátozott, bizonyos „Segítők/Tanítók” kapcsolódnak hozzájuk, általában emberi és más szellemi segítői formákban is.

 

Olyan eset is előadódik elég gyakran, hogy mind a megsegített, mind pedig a megsegítő is – azokon az élet-területein, ahol már „Felelősség-Teljessé” érett – „Teljes Yogú Teremtőként” is jelen vannak a Föld Életében.

 

Részben ennek a Hálózatnak az ismételt „hivatalos” [„szertartásos”] működésbe léptetéséhez kapcsolódik a Föld „ÁTADÁSI Mintáinak” Rendezése is. [Tanító a Tanítványnak, Kilépő a Maradónak.]

 

            Akkor, amikor egy mester tanítja a mesterség fogásait a tanítványának, vagy amikor egy nagyszülő tanítgatja a maga megélt bölcsességére/tudására az unokáját, egy különleges „tanító hálózatban” működnek. Ez is „teremtés” természetesen – ahogyan minden más megtapasztalás is az a Földön – mégis a „célja” szerint az ilyen együttműködés „valamire való felkészítés”, és emiatt az ebben résztvevők „Felelősségei” is mások (más jellegűek), mint az élet néhány más „kiteljesedett” teremtői területén.

            Az ilyen Tanítói/Segítői kapcsolódásokban a „tapasztaltabb” „Felelőssége” „pótol(hat)ja” a „tanított” még hiányos (nem kellően érett/kiforrott) Felelősségét.

 

Gyakorlatilag az Őrző Angyali segítségek is ezen a „Felelősségi Hálózaton” keresztül működtek az elmúlt egy-nehény Föld-korszak során: az „általuk” [többnyire az ÖnMaG egy MaGosabb aspektusa által] védett/segített tudata/tudása által át nem fogott életterületeken védelmet nyújtottak, tisztítottak, igazítottak. A Mai napon nagyon sok Angyali Erő/Segítő kapcsolódott vissza „hivatalosan” is ehhez a Segítői/Tanítói Megújult Hálózathoz.

 

            Akiknek részletesebben is lesz dolguk a Segítői Hálózatok működtetésével, azok előtt majd a reájuk vonatkozó tudások/feladatok/szabályok feltárják magukat. [Nagyon sok Angyali gyökérrel rendelkező SzeRves Létező kapcsolódott ma át erre az Új/Régi Hálózatra – közülük sokan ott is maradnak (eleve erre a Hálózatra készültek!), és természetesen más Csillagcsaládok képviselői közül is sokan Áthelyezésre kerültek ma erre a Hálózatra.]

            Ennyiből is talán világossá lett az, hogy ezen a Tanítói/Tanulói és/vagy más néven SzeRves Segítői Hálózaton a „Felelősségek” egy kissé másként, és időnként (a tanuló, megsegített képességeihez és lehetőségeihez igazodóan) „megosztottan” működnek. Ilyen fajta MEGOSZTOTT Felelősség a Földön CSAK és kizárólag ezen Tanulói-és-Tanítói, illetve más néven Segítői Hálózatban lévők között működhet. Ez sem azonos azonban a korábban néha eltorzítottan [másokra áthárítóan] működött „kollektív” felelősséggel. Az EGYÉNI felelősség az alap itt is, de a [minden érintettre kiterjedően, valamennyiük által] tudatosan felvállalt Tanítói és más Segítői kapcsolódásokban a MaGosabb Tudatosságú és Tudású Segítő/Támogató Felelősségvállalása is jelen van a megsegített irányában. Ez azt is jelentheti, hogy a megsegített/tanuló által vétett hibát RÉSZBEN (néha, nagyon kivételes egyedi esetekben „teljesen is”) a „Mester” vagy „Segítő” is kiyavíthatja, helyreteheti, helyre-segítheti.

 

            Vannak ma még a Földön [Feladatukat sikerrel beteljesített] SzeRves Létezők, Akik már nem vállaltak fel ténylegesen új Feladatot itt a Földön az elkövetkező időkre [Hazatérni készülnek].

            Vannak olyan (tágan vett értelemben) „gyermeki” létezők, Akik még nem értek meg valami miatt arra, hogy a megújult Páros teremtési Rendbe beilleszkedjenek – vagyis még szintén nem vállalhattak fel önállóságot is igénylő – másokat segítő, Egymást-kiegészítő Feladatokat.

            Tulajdonképpen ebbe az utóbb említett csoportba kerültek besorolásra azok is ideiglenesen, akik [többnyire „rajtuk kívül álló okok miatt”] még nem tudták MaGukat beRendezni új [Egymást-kiegészítő] Pár(vagy Páros)-kapcsolódásba, és ezért nem tudnak „teljes lényükkel” bekapcsolódni a SzeRves Teremtői áramlásokba. Több olyan „csoport” és létező is van, akik tehát valamiféle „Rendeződés” alatt állnak ma még, és ezért ideiglenesen a Tanuló/Tanító Hálózathoz kapcsolódtak:

-          vagy már egy másik Világba „Haza” készülnek,

-          vagy még most Rendeződnek össze a leendő párjukkal és feladatukkal

-          illetve most nézik meg azt a „gyakorlatban”, hogy képesek-e és akarnak-e részesei lenni a most elindult új folyamatoknak.

Ma még azok tehát, akik a Föld Megindult vagy Meginduló SzeRves Teremtési/Építési Folyamataiba „Rendeződnek”, szintén erre a Tanuló/Tanító (Segítői) Hálózatra lettek a Mai Nappal „Áthelyezve”. A Földanya [és a Földanya CSALÁDJÁNAK] döntése értelmében került és kerülhetett erre sor: minden Érintett számára a Földanya egy „Pecsétet” adott, amellyel – ha másképpen nem dönt a SzeRves Létező – „Életet és Megfelelő Ellátást” is igényelhet és kaphat a Föld Rendjének megfelelően.

Azok, Akiket a Földanya Ma „Átállított” erre a MAGA Tanulói/Tanítói (Segítői) SzeRves Hálózatára, dönthetnek úgy is, hogy nem kívánnak tovább a Földön élni, vagyis a Földanya Élet-Rendjének megfelelően választhatják az életük kivonását is a Földről.

 

Meghatározott Rend szerint pedig van lehetőség arra is, hogy Aki összeRendezi MaGát a Párjával és Új Földi Feladatával, azok majd átkerüljenek az Egyéni Felelősség Teljességét hordozó Földanyai („Teljes”) Teremtői Hálózatokra [gyakorlatilag a megfelelő vizsgák után kilépnek az „iskolapadból”, és felvállalva teljes felelősségüket önálló-és-páros teremtésekbe kezdenek.] [Ez a Háló jelenleg a Páros Teremtésekhez kapcsolódó Földi Egyensúly Kialakítását is hivatott megsegíteni. Ezen a Hálón kaptak továbbá „hivatalosan” helyet bizonyos „EGY-ség” Minőségükbe visszahelyezkedett Létek és Életek is.]

 

            A jelenlegi Földanyai szabályozás szerint a Teremtői Hálózat(ok)ba való Átlépésre elsődlegesen Szent-Mihály napján kerülhet sor a megfelelő előkészületek és vizsgák, megmérések után. Nagyon kivételes esetekben – például ha egyes Párok megfelelően összeRendeződtek, és valamilyen fontos indok ezt szükségessé teszi – valamilyen más „Jeles napon” is [születésnap, valamilyen közös évforduló] megtörténhet az Átlépés.

Bármilyen „Átlépéshez” a Földanya Tanító/Tanulói (Segítői) Hálózatáról a Földanya Engedélye („Pecsétje”, Yóváhagyása!) szükséges, vagyis csakis TELJES ÖSSZHANGBAN történhet itt is bármilyen mozgás a Földanyával. [Ez alól jelenleg az egyetlen látszólagos kivétel az, amikor valaki úgy él ezen a Tanulói/Tanítói (Segítői) Élet-Hálózaton, hogy már a „hajót várja, amely más Világba” elviszi. Ilyen esetben ugyanis a távozni készülő már ezt „egyeztette” a Földanyával, ennek megfelelő „Pecséttel” Rendelkezik, és ezért magához a kilépéshez nem szükséges külön, újabb Földanyai Engedély (csak egy újabb „Egyeztetés”).]

 

            Azok, Akik a Segítői (Tanítói/Tanulói) Hálózatokon vannak, a Földanyától „Életre és Megfelelő Ellátásra” yogosultak. Mindenképpen olyan „ellátásra” yogosultak a Földanyától, amely biztosítja az általuk vállalt és végzett Segítői Feladatuk teljesítését és a méltó életet [a gyermekek és megsegítettek esetében azt is, hogy a megfelelő időre lehetőség szerint Önálló Felelősségűvé/Teremtővé érjenek.] [A CSALÁD részletesen meghatározta azt is, hogy ebben az esetben mit értenek „méltó élet” alatt.]

            Általában a Segítői Feladatokat megfelelően elvégzők „maguk teremtik (vagy teremtették) elő” az „ellátásukhoz” szükséges yavakat [áramlásokat] --- tulajdonképpen ez teszi lehetővé a számukra azt, hogy másokat segítő (támogató, tanító) életet éljenek. A Feladatukhoz mérten azonban ezen „felül” is kaphatnak még támogatásokat a Földanyától.

            A Földanya és CSALÁDJA folyaMATosan „figyelemmel” kísérik [minden más újabban vagy már régebben működésbe lépett Földi Hálózathoz és Rendszerhez hasonlóan] a Tanulói/Tanítói/Segítői Hálózatokat is, és a menet közben felmerülő kérdéseket lehetőség szerint „megelőzés jelleggel” igyekeznek szabályozni, hogy biztosítható legyen e Hálózat, és e Hálózat más Hálózatokhoz kapcsolódó Rendnek megfelelő működése/működtetése.

 

*****

 

            „Érzésként” – „bizonyosságként” – jelent meg bennem Szent Mihály napján az, hogy azon kéréseink, melyek a Földön élő férfiak számára kértek segítséget [abban, hogy vissza tudjanak illeszkedni a maguk Rendelt szerepébe] meghallgattatást találtak, és valamiféle segítség is érkezett már a számukra.

            Talán négy-öt nappal ezelőtt jelent meg az érzés, hogy a Földön az „Atyai” Erő és Jelenlét a „helyére került, és ismét Teljes”, „Közvetlenül” is „elérhető”. Nyilvánvaló, hogy a Föld SzeRves Rendjébe illeszkedő Atyai Erő ilyen helyére illeszkedése hamarosan meg kell, hogy mutassa Hatását a mindennapi életben is: a férfiak könnyebben visszatalálhatnak a MaGuk Rendelt szerepébe, és könnyebben, természetesebben megélhetik a családot segítő feladataikat.

            Korábban már utaltunk arra, hogy a „férfiak” feladatait és szerepeit az asszonyok általában nem vehetik át, hiszen ez kiegyensúlyozatlanságokhoz vezethetne. Az asszonyok/nők azzal segíthetik férjeiket és a férfiakat a MaGuk Támasz szerepének a visszavételében, hogy „asszonyi összetartó erejüket” fokozzák a szükséges mértékig. Nyilvánvaló, hogy ennek az asszonyi „erőfeszítésnek” csak akkor van ténylegesen értelme, ha a férfiak – szükség esetén – valamiféle segítséget kapnak [talán Égi Családjaiktól, MaGosabb ÉN-jeiktől – akár közvetlenül is] abban, hogy vissza tudjanak illeszkedni a MaGuk helyére/tartó-segítő szerepébe.

            Hogy pontosan hogyan és miként nyilvánul majd meg ez a férfiakat és férjeket helyükre segíteni érkezett erő, ez csak érzésben jelent meg: mintha gondos kezek „kissé megemelnék” a férfiakat, és segítenék őket abban, hogy beillesszék MaGukat a Rendelt/Rendes helyükre. Érzésben még az is megjelent, hogy „sokféle”, többféle lehet ez a segítség, hiszen a teljesen más körülmények között élő férfiak és családok esetében egészen mások lehetnek a „fájó pontok” és szükségek.


            Rámutatott az ÉN-em arra is, hogy milyen nagy segítség lehet ezekben az időszakokban az, ha az asszonyok és nők egymást is támogatják tanácsaikkal, lélekben és a testi nehézségekben,
 

és ezzel egyidejűleg pedig a férfiak egymást támogató közösségeinek is újra ki kell alakulniuk, és működésbe kell lépniük. [Talán ebben is jelentős segítséget nyújthat majd a most Rendjébe visszaálló Segítő-Hálózat megújult működése.]

Lejegyezte OmMÁÁTRé KJ 

www.omah.extra.hu

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!