20090829 II - SZABADSÁG-KÉPEK -Szemelvények

  2011.08.16. 14:41

2009. augusztus 29., szombat [11:8:11]  [Holnap:2009.08.30. >>> 11:11]

 

KÉPEK

Szemelvények

 

            Kép:

            Egy „másik (szebb és nagyobb) házba” költöztem (költöztünk?). Talán csak „én” költöztem. [„Személyes” életre vonatkozik – a „ház” feltehetően itt is „saját test” jelentéssel bír. Utal ugyanakkor áttételesen a családi kapcsolódások lehetőségére is.]

            Amikor készülök valamiért „elmenni” a házból, becsukom az ajtót, majd kintebb a kert-kaput, és próbálom bezárni kulccsal az ajtót, majd a kaput is. Forgatom a kulcsot [mint régebben az egyik házunk kapujában az elromlott zárban), és a zár nem fogja az ajtót/kaput. [A „kilincs”  működik, tehát az ajtót/kaput be tudom CSUKNI, de BEZÁRNI MÁR NEM LEHET!] Ha a zár nyelve ki is jön a forgatás hatására, valahogy úgy helyezkedik el, hogy a kapu (és bentebb az ajtó) ne legyen bezárható. Ha a zár nyelve „teljesen kijött”, akkor valahogyan a kapu mozdult arrébb, és így is kinyílt. Sőt, mikor a zár nyelve teljesen kijött, maga a zárnyelv kivehető volt a kapu zárjából.

            Ez valamiért zavart, próbálkoztam hosszan a bezárással. Nem értettem, hogy miért nem tudok bezárni --- de érzésben utóbb az is megjelent, hogy „biztosan oka van ennek”.
 

            A „gyerekkorom helyével” (Föld?) (eredendő?) azonosítottam a helyet, és érzésben az volt bennem, hogy „fel kellene hívni aput”, mert ő biztosan tudja, hogy hol van itt lakatos, és kellene hívni valakit megjavítani a zárakat --- vagy mi a teendő… [„Apu” – aki ezen a helyen már nagyobb tapasztalattal rendelkezik, „családtag”.]

            Elővettem a mechanikus telefont, de szokás szerint nem tudtam hívni vele senkit… Működött, csak inkább valami adatokat tartalmazott és /vagy jelzett ki.

            Később egy másik házban kicsi gyerekek voltak, és azok körül segédkeztem a szüleiknek teljesen „önkéntesen” (nagyon szép kis babák voltak) (talán a szüleik átmenetileg elmentek valahová, és addig vigyáztam a gyerekekre). Két kicsi gyermek volt, az egyik talán másfél éves, a másik egy kicsit idősebb (talán az idősebb kisfiú, a kicsivel kisebb gyermek pedig leány).

 

Nézegettem, hogy milyen szép/ép/gömbölyű [~teljes] vidám és tiszta gyerekek. A nagyobbik már sok mindenben önálló volt (mozgás, táplálkozás, otthoni dolgok ismerete), a kicsi pedig figyelte a „bátyját” mindenben, és utánozni próbálta nagyobb testvérét. [A nagyobb gyermek maga is kicsi volt még, így egyes dolgokat nem vett észre és nem tudott segíteni bizonyos dolgokban – amiket ő már megtanult – a kisebb testvérének.]

Amikor a nagyobbik inni akart, akkor felvett valami különleges alakú üveg-félét, és a kicsi is felvett egy ugyanolyat, csak kisebbet. A nagyobb már tudott bánni ezzel az üveggel rendesen, de a kicsi szájából sok lé melléfolyt a ruhájára és maga köré.

 

Letörölgettem a kisebbik gyerek arcát, összeszedtem az összevizeződött kis ruhákat, próbáltam segíteni, hogy ha iszik (valami szörp-szerű volt, valami „bíbor”-jellegű áttetsző folyadék), akkor ne folyjék a ruhájára annyi, ne szennyezze össze magát és az otthonát…]

 

Később talán a szülők is hazaérkeztek, és akkor én „átadtam nekik a szolgálatot”…

            Még azt is „tudom”, hogy „nekem” is öröm volt a gyerekekkel való foglalatosság, figyelni őket, ahogyan kinyílnak, és amit tesznek/csinálnak… A gyerekek olyan nagy figyelmet nem fordítottak felém (talán „szellemi segítőként voltam jelen”), inkább a MaGuk világára figyeltek, azt fedezték fel, és amikor valami „szükségük” támadt (például megszomjaztak), akkor azt a MAGuk szintjén már önállóan kielégítették.

Az otthon, ahol e gyermekek éltek, tiszta volt (és „biztonságos”), és az előállt „szennyeződések” is egészen „tiszták”, más jellegűek voltak, mint amilyen elképzelésünk/tapasztalatunk nekünk eddig volt a „bepiszkolódásról”. Nem „bepiszkolódásként” jelent meg a ruhákra vagy az otthonban szétfolyt víz/ital sem, inkább csak egy kis „helyre-tételt” igényelt a gyermekek még nem kellő érettsége miatt előállt helyzet.

 

            A zár nem zárható a régi értelemben --- ez utal valami megszabadulásra/felszabadulásra, amelyhez még hozzá kell szoknia a ma emberének. A bezártság eddig járt bizonyos biztonsággal és előnnyel, és ezért megszokásból még bezárnánk szívünk-lényünk-lakóhelyünk ajtaját/kapuját…

 

Ugyanakkor pedig ennek a Világnak/világoknak a lényege éppen a szabad és szeretet-teljes/Rendes kapcsolódások létesítése „nem zavarva a másikat”, mégis nyitottan és a korábbi kötöttségektől mentesen. Szemlélet-váltást és a tudat irányultságának a megváltoztatását igényli mindezek élővé tétele, és nem kell megijedni attól, hogy végre megnyíltak a szív-kapuk, szív-utak.

Az ajtó „csukott állapota” jelzés a „magányra”, amelyen „be lehet kopogtatni” – de ma már senkinek sincs yoga az ajtót a másikra – annak engedélye nélkül – rányitni. Meg kell tanulni még ezt a szabad-akarati/szabadság működést.

Tulajdonképpen csak és kizárólag A MÉG TÉNYLEGESEN GYERMEKI LÉTEZŐK esetében van lehetőség „közvetlen [kérésük nélküli] segítség-nyújtásra”, hiszen a tudatuk még nem nőtt fel a szabadság teljes megértésére és gyakorlására.

Ugyanakkor a GYERMEKEK esetében is figyelemmel kell lenni azon területekre, melyekre már akaratuk kifejlődött és ép --- ezeken a területeken már segíteni kell a gyermekek MaGA Akaratának tovább-fejlődését. Ebben természetesen már az is benne van, hogy a gyermekeket biztonságos és ép környezet veszi körbe [ez a szülők felelőssége], és a gyermekek szabadon választhatnak a vágyaik szerint bizonyos dolgokból, amelyek nem lehetnek a kárukra.

Olyan dolgokban segédkezhetünk „a gyermekek kérése nélkül” a gyermekeknek, amely alap-működéseket még testi és/vagy érzelmi és értelmi fejlettségük miatt MaGuk átlátni és elvégezni nem képesek. Törekedni kell tehát arra, hogy szükségtelenül – hátrányukra és nem-yavukra – ne korlátozzuk a gyermekeket sem. Ugyanakkor pedig a szülő(k) felelőssége az, hogy „biztonságossá” és tisztává, nyílttá is tegyék a gyermekeiket körbevevő tereket, és soha ne hagyják magukra [felügyelet nélkül] a felnövekvő gyermekeiket.

 

            Beletelhet még egy kis időbe, amíg természetessé lesz ez a nem-bántó és tiszta nyitottság, és e „képek” is már erre a nyitottságra és másként-működésre hívják fel a figyelmet: szabadságra, szabad választásokra, amelyekkel nem bántunk már meg senkit, ha a szívünk vágyát/szavát vezetve keressük az Igazi Boldogságot/Örömet és Igazi Szeretetet. Meg kell adni a választás szabadságát (és az ehhez szükséges tudást!) felnőttnek és gyermeknek is egyaránt, és ezt ma még meg kell tanulnia minden érintettnek.

            Néha nehéz lehet ma még ezt megérteni az „emberi ésszel”, hisz az ember eddigi működésében oly sok volt a korlát és sérülés. Meg kell tanulni a „nyitottság” és „nyíltság” „helyes” működését, amely néhány nagyon egyszerű törvényen alapszik, a „ne árts, ne bánts, istápolj, segíts” törvényen, az élet szentségén, a nem-bántó Szabadság törvényén, a Szeretet Rendjén. Ebben a Párosság is egészen másként, és sokkal szabadabban – de nem a régi értelmű szabatosságban – érvényesül, és bárkinek az Öröme és KiTeljesedő Léte/élete örömmel tölti el a környezetében élőket is, hiszen minden egyes boldog pillanat megélése növeli az „össz-élet” „rezgés-szintjét” is.

 

            Nem kellenek a „telefonáláshoz” sem már a korábbi (közvetítő, mechanikus) eszközök. A szív-utak használatával az elsőként leírt képben is „jött egy szerelő a zárhoz”, és a „házban is megjelent egy idősebb hölgy”, aki ott a távolmaradás idején jelen volt „vigyázni” (aggodalmak oldására jön a megfelelő segítség --- nem biztos, hogy olyan formában, mint amelyre „régi” gondolkodásunkkal gondolnánk).