omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2009 augusztus 1 - 17
Írások - 2009 augusztus 1 - 17 : 20090814 - Azoknak, Akiket Érinthet XIII - Rendeződések

20090814 - Azoknak, Akiket Érinthet XIII - Rendeződések

  2011.08.16. 20:27


2009. augusztus 13., csütörtök, augusztus 14., péntek [a Hold ma lép át a Bikából az Ikrek-be]

 

Azoknak, Akiket Érinthet XIII.

Szemelvények – Rendeződések

 

I.

Már estefelé éreztem, hogy „22 órakor munka lesz”.

            22 óra után elkezdtem hangolódni, felajánlottam a munkámat, erőmet, segítségemet a Földanyának/GAIANAK, KRISZTUSNAK és a MindenHatónak, és kértem a vezetésüket, valamint Legfelsőbb ÉN-em vezetését.

            Test-lélek-szellem-Egységében és Szív-Kapcsolódással kezdtünk bele a Hangolódásba.

            Éreztem, hogy a SzeKéR-nek „azt” a „formáját” kell felvennem, mely a MAG-Család ALAP-Mintája, amelyről tegnap és ma hajnalban írtunk. Beállítottuk a Tengelyeket, majd az ÉN-em „Beállította” Pontosan ezt a Mintát, miközben „TUDTUK”, hogy ez a MAG Család Sze-Ke-Rének az ALAP-Mintája. [Utólag éreztem rá, hogy azért vettünk és vehettünk rész e munkában a MAG Földi Családjának képviseletében, mert a „Kozmikus REND” „Eredendően és Tisztán” is „tartalmazza” a „FÖLD MAGJA” és így a MAG-Család Mintáit is, illetve a testben élő ÉN-ünk ténylegesen tagja ma még ennek a Családnak.]

            Amikor ezt a Mintát már „szilárdan” „megtartottuk”, Érzékeltük, hogy bekapcsolódtunk egy Körbe [feltehetően a Földanya „Méhében”, vagy pedig egy ahhoz nagyon közeli kijelölt Helyen]. TUDTAM azt is, hogy e Körben a Földanya CSALÁD-jába tartozó összes SzeRves Család és Közösség Jelen Van a Földi és Égi Képviselőivel, és hogy több Család [Hozzánk hasonlóan többnyire] test-lélek-szellem-egységben is Jelen van. Minden Családból egy-egy erre kijelölt családtag helyet foglalt ebben a Körben, és mindegyikük felvette a Saját Családjára Jellemző SzeKéR-Mintát [ezt követően pedig minden más e mai munkába Rendelt Mintát is, amelyre „A CSALÁD” ma előkészült.]

 

Amikor ez megtörtént, akkor a Körben lévő Családtagok egyetlen „gömbbé” is Összekapcsolódtak, és ezen összekapcsolódás közben érezhető volt, ahogyan ÁtVilágították őket/bennünket a KRISZTUSI és Földanyai, MÁÁT-i Erők, hogy mindenhol Rendben vannak-e a kapcsolódások.
 

[Tehát Minden Család felvette a Reá Jellemző, a „születésükkel felveendő Földi Alap-Mintájukat”, és ezek a Minták Egymáshoz tökéletesen kapcsolódás-képesek voltak, Együtt pedig megalkotják „A TELJESET ÉS EGYET”. Ahol esetleg szükséges volt valami kis Igazítás és/vagy Pótlás, az is megtörtént. Amíg ez az Ellenőrzés és Igazítás tartott, addig „Mi” a Családtagok Tudatosan Tartottuk az Összekapcsolódottságot. Eltartott egy ideig.

 

            Érezhető volt, hogy „mikor” ért véget az Ellenőrzés, és ekkor egy „nagy sóhajtás” mellett szétváltunk egy kicsit.

Olyan volt ez, mintha a „gömb” megalkotása közben a lábaink és a fejeink és kezeink a gömb alsó és felső és középső részén valahogyan összekapcsolódtak volna, és a „sóhaj” után felül elengedtük egymást, és „szétnyíltunk” mint egy virág szirmai, a „lábfejeink” még összeérve maradtak, de mindenki „lefeküdt”. Éreztem, hogy ezután külön-külön mindannyiunkat ÁtVilágítottak, ha valamit kellett még „állítani” a Mintáinkon, azt elvégezték a Segítők [„Hatalmak”!].

            Ekkor (vagy talán már előbb?) éreztem, hogy mindannyiunk szívében „ott van” a Lótusz, és azt éreztem, hogy a Lótusz mindannyiunk szívében ugyanolyan. [A Családok Lótuszaiban vannak, lehetnek „árnyalatnyi” eltérések, de most mindannyian a Földanyára jellemző Mintát vettük fel.] Ekkor az jutott eszembe, hogy ez az „EMBERI” Mivoltunkkal függ(het) össze, hiszen az EMBERBEN (ugyanúgy, ahogy a MAGOK Családjában is) megvan a „Minden Más Családdal való összekapcsolódás lehetősége”.

            Utólag azt érzem, hogy a szíveinkben „Felfényesedő” vagy megjelenő LÓTUSZ azt jelentette most, hogy AZ ADOTT CSALÁD (most beüzemelés alatt álló) MINTÁI (például a Családra jellemző SzeKéR Mintája, mely a más családokhoz való Kapcsolódásokat is Rendezi!) „RENDBEN VANNAK”.

[Kép:  http://mek.oszk.hu/04200/04287/html/index.htm ]

 

            Amikor Mindegyik Családnál már „FelFényesedett” a Lótusz a Szívben, Megnyílt egy Kapu, és Minden Család Lótuszához leérkezett egy MindenHatói ÁtVilágító Fény és utána egy Áldás. (Egyidejűleg kapta meg mindenki az ÁtVilágítást – nyilván azért, hogy az Egymáshoz-Illeszkedés így pontosan ellenőrizhető legyen, majd pedig Mindenki Egyszerre kapta meg az Áldást a Családjára, szintén a Pontos Illeszkedés Miatt.)

            Ezután Láttam, hogy a Családok Képviselőinek Szív-Lótuszainak a „szárai” a FÖLDANYA SZÍVÉBEN LÉVŐ EGY-LÓTUSZHOZ leáramoltatták a MindenHatói Áldást. Feltehetően a Földanya ekkor ellenőrizte és rögzítette be MAGÁBA „A CSALÁD” Egyetértésben rögzített Mintáit, melyek MindenHatói Áldásban részesültek.

 

            Azt éreztem, hogy „A Mintákat” a Földanya ezután „begyűjtötte” a MaGa számára is, és „elraktározta” (például a SzeKéR Felépítéséhez kapcsolódó Családi Kódokat) a Születés-Csatorna megfelelő Helyein. [Hivatalosan is Átadásra kerültek a Szent Fény-Pár és Szent Árnyék-Pár részére, hogy ezután a születések során E Hivatalos Minták szerint történjenek a Megtestesítések, illetve ahol szükséges, ott a testben élők megfelelő ÁtHangolásai, Megsegítései.]

 

            Ezután „Mi”, Akik a Családokat képviseltük ebben a folyamatban, „felkelhettünk”, és „középre mentünk, egymást üdvözöltük”, majd pedig egy nagy valamiből elkezdtünk mindannyian felfelé dobálni [áramoltatni] valamit, ami olyan volt, mintha talán „rózsa-szirom” vagy „Fény-pénz” lenne. Azt éreztem, hogy azok a Családok, Akik részt vettek ebben a mai folyamatban (és a Föld
 

Minden Családja valahogyan Képviselve volt), Rendelkezhettek bizonyos Kegyelemről. Nem „tolakodva”, de azért „Mi” is szórtuk Rendesen a „szirmokat”, és közben és utána is hosszan fogalmaztunk meg kéréseket.

 

Kértünk a MindenHató és KRISZTUS, a Földanya/GAIA, Nagyboldogasszony Irgalmát és Kegyelmét a Földre és a Föld CSALÁDJÁRA, ezen belül is a Kárpát-hazára, a Magyarokra és a MAGOK Családjára. Segítséget kértünk – Kegyelmit is – a Családi Kapcsolódások Rendeződése terén, kértünk ÁtVilágításokat, és a legsürgetőbb területekre segítséget.

            Segítséget és pontos vezetést kértünk mindazok számára, Akik a Földanya KRISZTUSI Terveiben már részt vesznek és/vagy most kapcsolódnak be, hogy a KRISZTUSI Tervekben foglaltak pontosan megvalósulhassanak.

 

            Segítséget kértünk arra, hogy Tisztán Láthassuk Magunkat és másokat, és hogy a környező népek is tisztán lássanak Bennünket (Magyarokat és MAGOKAT), MaGukat és másokat is, és ez is segítse a Békés/Szeretet-Teljes Rendeződéseket.

            Segítséget kértünk a Szív-utak megtisztításában és Kiegyensúlyozásában, és a megfelelő működtetésében. Segítséget kértünk a SzeRves Áramlások Rendezésében, valamint a Földanya Által már nem támogatott Minták minden Létezési szintet érintő kivonásában.

            Segítséget kértünk abban, hogy megfelelően tudjunk kapcsolódni a társainkhoz (népekhez, közösségekhez is) és a Föld valamennyi SzeRves Birodalmához és Égi Családjainkhoz is. Kértem Isteni Legfelsőbb ÉN-emet, hogy pontosítsa és pótolja a Kéréseinket.

OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. augusztus 13., 23.02.

 


            Még a „fekvő” és egymáshoz kapcsolt helyzetben éreztem, hogy egy „külsőbb körben” ugyanígy „fekszenek” azok a Családtagok, Akik a „szellemi megtestesülők” Mintáit földelik be, és még kintebb talán valamennyi „Élőlény” Mintája ugyanígy Rendeződött most. [„Jelentősége” volt annak, hogy a „külsőbb körökben” ki-ki a „Belső kör” mely „irányába” foglalta el a helyét.]

[Kép: http://picasaweb.google.com/csillair/SzaboCsillaTermandalai2009# ]

 

 

II.

 

Talán egy „CSALÁDI/Családi” ÁtVilágítás eredménye… (?)

            Egy kislány rajza 2009. augusztus 13-án: jelentése (saját szavaival) :  " Az ÉLET a CSALÁD!"  [A kacskaringós betűszerű szimbólumok jelentésére mondta a fentieket.]

[Család: alapja a férfi és nő kapcsolódása]

[A Földi Életnek pedig még a test-lélek-szellem SzeRves és

Kiegyensúlyozott kapcsolódása az alapja.]

 

A képről az jutott eszembe, hogy a bal felső sarokban lévő Nap olyan, mint egy Oroszlán feje, és „távolabbinak” tűnik, mint a középen lévő szív.

A Nap ezen a képen „férfi” jellegű [mintha még bajusza is lenne] --- a szív pedig nőies, akár lehetne egy „Szűz” is.

Az Oroszlánból a Nap hamarosan átlép a Szűzbe (talán valamikor 20-a körül).

 

A rajz tehát akár valamiféle „időre” is utalhat, arra a „váltásra” amely éppen most(anában) volt vagy van. Augusztus 20-án lesz ÚJHOLD.

Mi lehet az a „négy” „fordított” rovás „N” [] ? (Vagy négy „C” van a felső sorban?]

 

A Szív [Egység] „füle” körül ott a két-irányú Örvény, az „egymást-kiegészítő”, a „páros”.

 

A Szív „fül”-magasságában lévő „szárnyakról” két dolog jutott eszembe először:

- talán a Hathorokat is szokták ilyen különleges „fülekkel” ábrázolni, és Ők a „Hangokhoz” [Hangokkal való gyógyításhoz] is kapcsolódnak,

 

[a madarak is kapcsolódnak a hangokhoz]


- másrészt pedig éppen augusztus 15, Nagyboldogasszony napja kapcsán emlegetődik, hogy Szűz Máriát elszenderedése után „felemelték” a Mennybe. Ez a „szárny-talanságra” is utal, melynek „eredete” az Arvisúrák elején is le van írva. [ Ata-Isis letörte a Felesége, Éda szárnyait, Aki így már nem tudott „az ismeretlen” Világok felé tovább repülni. Kalitkába került Éda is, és vele együtt ez az egész teremtett Világ is a „FÉRJ sértő tette miatt” (támasz helyett a férj bántott és sértett. Igaz, hogy később nagyon sajnálta a feleségét, aki minden hónapban a levágás emlékére csillapíthatatlanul vérzett…) (I. kötet 35-36. oldal)]

            Mintha a rajz talán a Szárnyak visszanövésére vagy visszavételére [visszavétel lehetőségére] is utalna [az egész család érintettségében] [vagy akár „csak” a „MADARAK” [MAGOK?] Nemzetsége tekintetében --- hisz épp most írtuk, hogy a MAGOK között meg tudtak végre születni a „Madarak” oly hosszú idő után!!! – és ez AZ EGÉSZ CSALÁD Megújulásának Képességét és Lehetőségét is jelenti!]… talán ebben az Oroszlánból a Szűzbe áthajló időszakban [A Családba visszatérhetne a „nagybetűs” és „szabad” ÉLET – ha ez lesz az „akarat”.]. [A „Nagy Napév” vonatkozásában a Halak/Vízöntő Váltás van, a Föld körül a Nap pedig éppen a KIEGÉSZÍTŐ PÁROKNÁL van váltásban…] [Itt a LEHETŐSÉG az elcsúszott TENGELYEK Teljes RENDEZÉSÉRE?] [Földi és Kozmikus Érintettségben is Egy-Szerre.]

 

            Kértük a FÖLD/Föld CSALÁDJÁNAK nevében, hogy a MindenHató és KRISZTUS Segítse Vissza a Földet valamennyi SzeRves Mintájával és SzeRves Létezőjével együtt az Eredendő-és-Megújított Szent Működésébe, és ha szükséges és lehetséges, akkor történjen meg a TENGELYEK TELJES RENDEZÉSE.

Talán e kérés alapja volt a pár órával ezelőtt elvégzett munka, amelyben

-          a Föld CSALÁDJÁBA tartozó Családok Beállították a Saját Tengelyeiket (egyéb Mintáik mellet a SzeKeRüket is – mely nyilvánvalóan Igazodni Köteles a Földanya Tengelyeihez!),

-          és ezeket Teljes Összhangba állították Egymás Tengelyével és a Földanya Tengelyével is.

-          Ezt ezután a MindenHató MEGÁLDOTTA,

-          majd ezután a Földanya „MAGÁBAN” is „Hivatalossá” tette a Családjába tartozók (Egyetértésben beszabályozott) Mintáit.

OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. augusztus 14., 0.06.

[Tüzijáték kezdődött a Szigeten]

 

A Szív (nekünk) bal oldalánál lent lévő rajz egy kicsit hasonlít a női méhre és petefészkekre (fordított helyzetű a rajzon). Teljes egészében utalhat a SzeRves Születés-Csatorna Minap történt ISMÉTELT MEGÁLDÁSÁRA és a Születéseknek a MAGA SZERVES RENDJÉBE VALÓ VISSZAHELYEZŐDÉSÉRE.


Ha a rajz

- felső harmadát szellemi szintnek,

- a középső (szív-uralta) területet „lelki” szintnek,

- és az alsó harmadot a testi szintnek tekintjük,

 

akkor látható, hogy

- a Szellemi Szinten már Rend [Rendeződés] van,

- és a „Lelki szféra” is már „lát és hall”, „szépül is”, visszakerült a „helyére” (a „szív”-be, a „középbe”), és „kapcsolódik” „lefelé”, a testi szintekhez [utat teremt, „Élő Személyes Híd”]. [E Világban/világban a (KRISZTUSI) Lélek az, „Aki” „Tapasztal” és „Érzékel”: hall, lát, érez stb]

- A legalsó harmadban viszont látjuk, hogy a „testi élet” még a „születés” szakaszában van, ott még kevesebb a jel, és még nincsenek teljesen összeRendeződve… még csak most kezdődik majd meg a maga valójában az új „szabad élet”… [Van még bőségesen „hely” a tapasztalások számára!] [És ha yól megnézzük, nagyjából már TISZTA a „hely”!]

 

Az alsó harmadban [testi, anyagi sík] a szív bal oldalán lenne a megszülető „lány” [akkor érthető is lenne a „méh/petefészek fordított helyzete”], a szív jobb oldalán lévő pedig a most születő „fiú”?

 

            Utalhat a rajz arra, hogy a „megtestesülések” már az Égi/Földi Rendnek megfelelően fognak megteremtődni. [Az marad(hat) meg a Családban és az Életben, ami a Szív-Rendjének megfelel.] [Érzésem szerint a rajz utal egy elvégzett ÁtVilágítás eredményére, melynek célja annak feltárása volt, hogy milyen tényleges hiányosságok vannak ma még, és hogyan lehet és kell még segíteni a megszületőket, hogy a SzeRves Szellem/Lélek Mintáinak megfelelően Rendeződjenek.]

 

            Ha a kép baloldalát a női oldalnak tekintjük, akkor láthatjuk, hogy a szellemi síkban lévő minta szinte már majdnem teljesen megegyezik a testi szinten lévő mintával. [Talán még az „Áramoltatás” vagy a „Földelés” Mintája vagy iránya hibádzik…][Most „nyílik ki” a „földelő (vagy felemelő?) kar” --- „nézőpont kérdése”.]

            Ekkor a kép (nekünk) jobb oldala a férfi oldal lesz, és ott bizony a szellemi szférában lévő minta „Rendezettsége” még nincsen meg a testi síkon, sőt, némi „hiány” és  „szétszakítottság” is mutatkozik idelent… [Mintha a „tovább-adás ereje” kevés lenne, az első kunkor után nem tud „fentebb” haladni a minta, megszakad… és a „földelés” sem működik Rendesen, mint a felső mintában. Fent: behoz – leföldel – ÉS majd felfelé haladva továbbad…] [És a férfi „nemi szervek” „képe” is a „Teremtő Képesség” meglétére utal a szellemi Mintában!]

            Ugyanakkor a kép (nekünk) jobb alján lévő „férfi-minta” „két hiányos darabban” való megjelenítése utalhat arra is, hogy a Férfiak számára is érkeznek a „kiegészítő/segítő” Minták, amelyeket MaGukba kell fogadniuk és működtetniük is kell azonnal, ha ÉP-pé akarnak lenni. És „honnan” jön most a számukra ERŐ-Teljes segítség? Ha a Lelküket/Szívüket meg tudják nyitni, akkor

- a „Nap” és/vagy az „Oroszlán” (Eredő!) irányából

- és a „Kiegészítő” Párjuk „szellemi és lelki” „irányából!

            A Férfiak „szellemi szinten helyreállt” „nemzőképessége” és „Ereje”, „támasz” szerepe ma még nem tudott megjelenni kellően a fizikai szinteken. [Vannak azonban olyan Férfiak is a Földön, Akikben az ÉP Minta már Teljes – ezért a „többiek” is „Teljessé Lehetnek”!]

 

„Dolgozniuk” kellene tudatosan MaGukon a férfiaknak

[a test, a Lélek és a Szellem szintjén is],

hogy Saját Rendjüket MaGukban visszaállítsák,

mert ezt „helyettük” senki nem teheti meg.

 

Mindez természetesen vonatkozik a Nőkre is,

Nekik is meg kell tanulniuk „hallani” és „látni” a Valóságot,

Ápolni MaGukban és környezetükben a Sz-ÉP-séget,

és újra összetartó Erőivé lenni a családjaiknak.

 

Mindenképpen fontos lenne ebben kérni minden érintettnek KRISZTUS és a Földanya segítségét,

Saját Isteni ÉN-jük és (Égi és Földi) Családjaik segítségét,

és igyekezni kell „MEGHALLANI” a „Lélek Hangját”,

a Valót meglátni és helyesen értelmezni

[erre is utal a Szív HANG-SÚLY-os „füle” és szeme] ---

mert amíg a „MaGuk belső mintái” „torzak” és Kiegyensúlyozatlanok,

addig a „melléjük Rendelt társaik” sem tudnak nekik ténylegesen segíteni

 

– és ez minden érintett számára komoly nehézség. Össze kell szednie a férfiaknak és nőknek is [KRISZTUSI] MaGukat, „saját hajuknál fogva” [szabad akarat] vissza kell helyezkedniük a helyükre, és ha már elindították ezt a folyamatot, akkor talán a társaik is tudják segíteni őket – vagy pontosabban „egymásra-is-figyelve” könnyebbé (és talán már öröm-teljesebbé) is tud lenni ez a „közös Igazodás/Rendeződés”. Ha megvan a „közös akarat” és minden érintett fél részéről a saját tennivalóik végzése, akkor feltehetően könnyebbé lesz a SAJÁT és KÖZÖS hely meglelése.


A „négy C” kelt egy olyan érzetet is, hogy „megszűnt” a „kényszer”, a „leláncolás” lehetősége, a „korlátozó láncok szemei” szét vannak bontva --- ez utalhat a

KAPCSOLÓDÁSOK

SZABADSÁGÁNAK

Visszaállítására.

 

[A torz kapcsolódások szétválasztása mellett újra összekapcsolódhatnak a SzeRves Minták szerint az Összetartozó részek…]

[Csak előkerült a „C” és az „N” is: LáNC”!]

 

Ugyanakkor a „négy C” mintha például „hang-hullám” is lenne, mely a „Hathor-fülekre” is figyelemmel utalhatna a

KOMMUNIKÁCIÓ

TISZTASÁGÁNAK

és

KÖZVETLENSÉGÉNEK

A VISSZAÁLLÍTÁSÁRA

[„ami szívemen, az a számon”].

 

Összeállította és lejegyezte OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. augusztus 14., 02.17.

 

 

III.

            Egy érdekes „magyarázó” kép és érzés jelent meg a [MAGOKAT eddig különösen érintett] „lekötésekkel” kapcsolatosan:

            „Tudtam és Éreztem”, hogy mind a két kezem egymáshoz volt kötözve, és így voltam odakötözve „E Világ Tengelyéhez”.

[A „Kéz”, vagyis az egyik legfontosabb „Ható, Megtestesítő” Erő a „szív” [Lélek] „magasságában” helyezkedik el.]
 

            Éreztem, hogy a „lábaim” (TESTEM) „irányában” egy örvény volt, amely – ha nem lettem volna odakötözve „A Világ Tengelyéhez”, magába rántott volna.

            E VILÁG MAG-jainak mindenképpen meg kellett maradniuk EBBENA VILÁGBAN, hogy a megfelelő „időben” és/vagy feltételek esetén E Világ Újra Felépíthető legyen a SAJÁT Mintái szerint.

 

            Ha már ezeket leírtam, akkor hozzáteszek még néhány tegnap délutáni gondolatot:


            A MAGOK és Magyarok vonatkozásában is megszűnt a „Mindenáron megtartani a békét” KRISZTUSI Parancsa, és így visszakerülhetett a MAGOK (s talán a Magyarok) Életébe/Létébe a MAGUK Eredendő Isteni Parancsa: „Mindenáron az Egyensúly megtartása”. [Ez a MAGOK vonatkozásában nem a „változatlanság” megtartására vonatkozó Parancs, hanem annak a SzeRves Egyensúlynak a megtartását jelenti, mely a „Rendes” (SzeRves, Akart) Változásokat biztosítja E SZABAD Világban a MindenHató Által ADOTT REND alapján, és „A CSALÁD” által elfogadott Rend alapján!]

 

            Kértük ezen gondolat megjelenése kapcsán KRISZTUST, a MindenHatót és a Földanyát, hogy „kapcsolják vissza a MAGOKHOZ/Magyarokhoz minden MAGUK SzeRves Parancsát és Mintáját”.

            Kértük továbbá a „mérgek” [idegen Minták] kivonását a Földről és SzeRves-földiből, és ezzel egyidejűleg az Eredendő Bizalom és Rend helyreállítását a MAGOKBAN és Magyarokban [és a Föld minden más SzeRves Családjában].

            Érzésben [a megindult Rendezőség Hatására] megjelent, hogy „helyére kerül majd a ’Táltosság’, és minden ami a MAGOK/Magyarok SzeRves Mintája”, és ezek A SZÍV VEZETÉSÉVEL fognak megtörténni, nem pedig az „elme által tudottak” alapján.

 

            Még egy befejező gondolat: nagyon sok Égi Segítő segédkezik most a Földön a kivonandó Minták és Létek elvezetésében, és az elvezetésekhez kapcsolódó Rendezésekben.

 

Sokan vannak azonban [és elsődlegesen a volt Küldötti Életek között, illetve egyes Yóvá-tételt vállaltak között] olyan a test-lélek-szellem-Egységében élők, Akiknek ma még részben van olyan Feladata, hogy „segítsék a Kivonulók utáni Rendrakást”.

 

OmMÁÁTRé KJ

www.omah.extra.hu

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!