omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2009 augusztus 1 - 17
Írások - 2009 augusztus 1 - 17 : 20090813 - Azoknak, Akiket Érinthet XII. - Szemelvények - SzeKéR, Csakrák

20090813 - Azoknak, Akiket Érinthet XII. - Szemelvények - SzeKéR, Csakrák

  2011.08.16. 20:34


2009. augusztus 12., szerda, augusztus 13., csütörtök

 

Azoknak, Akiket Érinthet XII.

Szemelvények

 

 „A MAGOK Sze-Ke-Re?”

 

Amikor korábban írtunk a „SzeKéR”-ről, akkor megemlítettük, hogy ennek az „Alap-Formája/Mintája” [jelenleg?] a Földön az oktaéder [két talpával egymásnak illesztett piramis].

 

Ez a „forma” úgy adódik, hogy a „szívünkbe helyezkedve” meghatározzuk magunk körül a „teret” (időt?): a szívünkből „FEL” és „LE” irányban meghatározzuk a „Főtengelyt”, ez az „Élet-csatorna” vagy „Élet-vezeték” [SZER-vezeték], majd a „Föld testet alkotó elemei” szerint Rendeződünk tovább:

 

a szívből „ELŐRE” és „HÁTRA”, „JOBBRA” és „BALRA” is kijelöljük a „Hatótávolságot”, és ha ezeket a „kapott pontokat” összekötjük egy-egy szakasszal, akkor megkapjuk az oktaéder formát, a SzeKéR „Alap-formáját”.

 

Talán nem teljesen pontos az érzés, de úgy érzem, hogy „ez az az ALAP”-forma és REND, amelyet a Földanya Születés-Csatornáján áthaladva minden létező felépít magában és/vagy maga köré [a Szent Fény-Pár és Szent Árnyék-Pár, a Földanya „születést-segítő Rendszere” felépít az érkező Lélek „szíve” „köré” és szívébe].

 

            Attól függően azonban, hogy ki melyik „Égi Családból” érkezik és hogy a Föld melyik „Családjába” [tapasztalási útjába] érkezik, a „végső test” [a megnyilvánuló élet formája”] „sajátos” jellemzőket is megnyilvánít(hat), vagyis [úgy érzem, hogy] a „családhoz tartozás” a „SzeKéR” ténylegesen megnyilvánuló formájában („szakrális geometriájában”) is meg fog mutatkozni.

 

            Érzésem szerint a „konkrét megnyilvánulási formák” az egyes egymás „utáni” Föld-korszakokban is módosulhatnak (fejlődnek) attól függően, hogy a Föld egyes Családjaiba tartozó létezők milyen megtapasztalásokat választanak a maguk számára (például „hány más családdal” kívánnak szorosabb és/vagy közvetlen kapcsolódásokba lépni).

 

            Valamikor Virág-vasárnap körül [egy végzett munka kapcsán] jött a „megértés”: a „Szívben lévő LÓTUSZ” „szirmai” tulajdonképpen a „többi családhoz való kapcsolódásra” szolgálnak, egy-egy „szir-om” egy-egy [Égi? Vagy akár Földi] „családdal” való kapcsolódás „közvetlen” (vagy majd megnyilvánuló) Lehetőségét jelentik.

 

            Elvileg tehát minél „több” szirma van egy (szívben lévő) lótusznak [vagy „a családra jellemző” más virágnak], annál több „MÁS CSALÁDDAL” van és lehet KÖZVETLEN kapcsolódása az adott családnak. Ha „új szirmok” jelennek meg a „Virágban”, akkor az azt jelenti, hogy KÉPESSÉ lett KÖZVETLEN kapcsolódásba lépni újabb családokkal is. [Tehát minden család vagy „virág” MAGA (!) növeszti ki kapcsolódási lehetőségeit másik családokkal (virágokkal).]

            Azt érzem, hogy a Folyamat, amit érzek, talán még csak a „kezdet”, és feltehetően összefüggésben van a MAG Családjával, és a MAG Családban most megtörtént „felszabadulással”.


Eddig a MAG Család tagjainak bizonyos „lehetőségei” („karjai”) „le voltak korlátozva”, nem nyilvánulhattak meg. Ez feltehetően azzal járt, hogy „csak az itteni élet alap-feltétele Mintákat” nyilváníthatták meg maguk által, de a TELJES Lényüket/Lényegüket nem tudták élővé tenni. Most a Földanya és KRISZTUS megadta a MAGOK számára a Lehetőséget (és/vagy Parancsot) a MAGUK Mintáinak Élővé tételére, és ez egy ÁtRendeződést eredményez, melyben „kibontják a MAGOK” az eddig lezárt „karjaikat” (Ágaikat) és „szirmaikat”. [Az „Ágak” a MAG Család földön lévő egyes családjaira vonatkozik, a „szirmok” pedig az Égi Családokhoz való kapcsolódások Rendeződését jelentik.]

 

            Ahhoz, hogy a most leírandó „változás” tényleges módon megjelenhessen [bármelyik Földi család SzeRves létezőjében!], szükséges, hogy a SzeKéR ALAP-formája a létező szívében és Lényében KIEGYENSÚLYOZOTTAN MEGSZILÁRDULJON, mert az az „ALAP”, amelyre minden más [Égi és/vagy Földi] CSALÁDI Jellegzetesség RÁ-ÉP-ülhet [~belőle kinőhet]. Ha tehát a MAGOK Kiegyensúlyozzák MaGukban újra a Földanya által [már számukra is néhány hónapja átadott!] „ALAPOKAT”, akkor nagyon gyorsan elkezdik majd [erre az ALAP-ra SzeRvesen felépítve!] [a MAGUK SzeRves Mintái szerint] kibontani a Rájuk Jellemző Sajátosságokat.

 

            A MAG Család vonatkozásában említettük, hogy Ők EREDENDŐEN KAPCSOLÓDNAK MINDEN MÁS CSALÁDHOZ, amelynek „száma” [az Élet Virágának Mintájára figyelemmel] lehet 1+6., 1+12, 1+18… és így tovább…, vagyis ehhez „igazodnia kell” a „szív-virág” (szív-kristály) „csúcs-számának”, mely a képi ábrázolásban [szimbólum] megjelenhet a „virág szirmainak” számában is.

 

Eszembe jutott ez a tulipán kép: a tulipánnak hat szirma van, mint ahogyan hat csúcspontja van az oktaédernek is, és a tulipán belsejében pedig egy sajátos „rajz” van, ami szinte utal a „másik hat szirom” „lekötözött állapotára”.

 

            Talán jobban megérthető lesz mindaz, amit most leírok, ha magatok köré képzelitek a SzeKéR Alap-formáját: a szívetek a középpont, és a függőleges irányban le és fel halad a központi (Élet)Tengely. A szívből előre, hátra, jobbra és balra irányulva helyezkedik el a másik két alap-tengely. Ez a „forma” az, amit a Földanya „AD” minden SzeRvesen beszülető számára.

            Akkor, amikor a lényünkben és a lényünk által már kellően ki lesz egyensúlyozva ez az ALAP-forma, akkor „MaGosabb ÉN-ünk (?) a Földanya által adott Mintának megfelelően [Elemi és Földanyai segítséggel/vezetéssel) az Alap-formát elkezdi átalakítani a személyes és vállalt családi útnak megfelelően.

 

            Azt éreztem a minap, hogy a szívemből kiindulva (!!!) négy „újabb tengely” alakult ki, majd talán még továbbiak is –

- de most maradjunk csak az újabb „négy” tengelynél.


            Az „előre, hátra, jobbra és balra” tengelyek tehát szilárdan rögzítve vannak már a szívünkben, és ekkor „felfelé” „dőlve” a szívből elindul egy „tengely” az „előre és a balra” irány között, mely a szívből „lefelé is folytatódik. Ugyanígy a többi három „negyed”-ben is megjelenik a szívből kiindulva egy-egy tengely – és a folyamat végén AKÁR MELYIK IRÁNYBÓL IS NÉZÜNK RÁ MAGUNKRA [síkban], egy olyan „formát” látunk, amelynek egy középpontban találkozó NÉGY tengelye van és nyolc ága.

 

Ez a kép is megjelenítheti ezt az újonnan kifejlődött állapotot. Képzeljük el, hogy „felülről” látjuk magunkat. A képen a középpont a „szív”, és a szív közvetlen környezetében van a „test” (az „én).

 

Mivel „felülről” nézünk most „magunkra”, így ezen a képen „nem látjuk” a szíven áthaladó Központi (le-fel) Tengelyt, mert az egyenesen halad [ha a képet nézzük most, akkor] „hozzánk”, illetve folytatódik „a kép alatt”. A képen felfelé mutató „csúcs” az „előre” irány, a „lefelé” mutató  csúcs a „hátra”, és a jobb és bal irány a helyén van. [Ha a „Fő-Tengelyt” most kihagyjuk a számításból, akkor eddig négy csúcs-pontunk van.]

 

Érdekes a képen látszó másik kettő [ténylegesen a térben négy] tengely: ezek a szívből kiindulva kissé felfelé, felénk haladnak [45’-os dőléssel], és ha jobban odafigyelünk, akkor „érezhetjük”, hogy mindegyik ilyen „ferde” tengelyünk folytatódik „lefelé” is --- vagyis bár a szemünkkel ezen a képen csak négy [hozzánk közelebbi] „ferdén” haladó tengelyt-felet látunk, de a [térben] valóságban a szívből kiindulva mégis nyolc (!) tengely-szakaszunk, és ezekhez rendelt „nyolc csúcsunk” van.

 

            Ha tehát a Fő-Tengelytől eltekintünk, akkor egy olyan geometriai formát kapunk, amelynek a Fő-Tengelyen lévő (Tartó) csúcsain kívül 12 (!) csúcspontja van.

 

Talán könnyebb magunk elé képzelni a folyamatot úgy, ha erre a képre nézünk, és az oktaéderen belül lévő kocka nyolc csúcspontjára figyelünk, és elképzeljük, amint a testek közös középpontjából (szív) a belső kocka csúcspontjain át „nő ki” egy-egy új tengely-szakasz [legalább olyan távolságra, mint az eredeti négy tengely.]

 

            Ha „síkban” akarjuk ábrázolni ugyanezt, akkor úgy tehetjük meg, hogy a „középpont” (Központi, vagy Fő-Tengely) köré tizenkét pontot ábrázolunk:

 

            A „síkban” ábrázolás úgy is megjelenhet, hogy csak nyolc ágat rajzolunk, és „tudjuk”, hogy az „X” formában álló szárak [térben] 2-2 tengelyt és csúcspontot is jelentenek.


 

            Érzésben az is megjelent bennem, hogy „ez a folyamat” a megtörténő Kiegyensúlyozódások következtében folytatódni fog, és egyre több „ág” és „szirom” (kapcsolódás) jelenik majd meg [a Földanya által adott SzeRves (!) Minták kibontása eredményeképpen].

 

Ugyanakkor a MAG „Család” vonatkozásában az „ALAP”-követelmény a [Fő-Tengelyen kívüli legalább] 12 „csúcs” a „SzeKéR-ben” vagy „szirom” [hiszen minden Főbb Nemzetség, és azokon belüli Család Mintáit is Őrzik és Hordozzák, szükség esetén Áramoltatják, tehát a MAGOKNAK minden „MÁS” („Belőlük Eredet”) Nemzetséghez is közvetlenül és SzeRvesen kapcsolódniuk kell]:

„Nemzetségekhez” és „Családokhoz” kapcsolódások különféle változatai [„vállalások függvénye”?]:

 

Talán a „tovább-fejlődés útjai” [a tudatosság és szeretet-szint kiTeljesedésének következtében]:

Feltehetően a Magyar Szent KRISZTUSI Korona „szirmai”-nak elhelyezkedése és száma is hordoz fontos információkat e nép és a MAGOK számára.

 

A „csakrák” --- avagy „a család és én”

 

Képek:
 

            Amikor „ÉN”-ünk /Szellemünk/ „elhatározza”, hogy például itt E Földön szeretne tapasztalóként élni, egy „Rendeződés” során „be-Igazodik” az itteni élet által nyújtott Élet-Lehetőségekbe. Képként úgy is megjelenhet ez, hogy „szikráját” megfelelő előkészítések és Igazodásuk után „átadja” a Földanya Lényének, mely a Földanya Lényének egy különleges „helyén” egy „Élet-Kristályként” beföldelésre kerül.

[Korábbi üzenetben: 20090224 III – A szeretet – kapcsolódás, áramlás és élet III.] Ezzel a „beföldeléssel” a Földanya tulajdonképpen megadja az engedélyt egy Általa nyújtott SzeRves Életre, biztosít „formát”/helyet ahhoz a tapasztaláshoz, melyet az ide vágyó a Családjában kíván megélni.

            Amikor a Lélek megkezdi a tényleges megtestesülését a Földön, „családot”, szülőket, társakat keres magának, Akik segítik a megszületésében és/vagy Élete folyamán. Mindezt képben úgy is elképzelhetjük, hogy amikor a Lélek „megállapodott” azokkal a társaival, akik Családja és támogatói lesznek, kezdetét veszi a „forma” (test) felépítése a Földanya Rendjének megfelelően. Olyan ez, mintha a Földanya „méhében” lévő „Élet” (vagy Lélek) Kristályból egy „Élet-szálat” növesztene a Földanya együtt a Lélekkel „oda”, ahol majd a Lélek megtestesülése után tapasztalni kezd. A „Föld Mélyéből/méhéből” tehát a „Föld Felszíne” felé elkezd kiépülni egy „Életszál”, melyen a Földanya elkezdi táplálni a hozzá érkező Új családtagját. A Földanya „Elemei” segítségével felépíti a Lélekkel együtt a testet, mely a „Beilleszkedési Folyamatok” után önálló testi életre kel: megszületik.

            A megszületés Pillanatával egy különleges tapasztalás veszi kezdetét: az Egy-Én-né megszületett Lélek elkezd beilleszkedni a Földi Családjába, hogy visszataláljon Égi Családjához is. Megszületik, hogy testében megtapasztalja az „elkülönülést”, amely „egy család” keretein belül történik meg, és amely család egyes részeit yobban megismerve ismét visszatalálhat oda, „ahonnan” E Földre érkezett. Sok érdekes kérdés felmerül(het) e témával kapcsolatosan, mi azonban most fordítsuk a figyelmünket az „Élet-vezeték” és a „családba kapcsoló” csakrák felé.

            Már a megszületés előtt (a tényleges megformálódás kezdetétől) a Földanya TÁPLÁLNI és IGAZÍTANI kezdi a hozzá érkező Életet/Lelket. SEGÍTI teste felépítésében (hogy „elkülönülhessen), és segíti abban is, hogy a Föld CSALÁDJÁBA beillessze magát az érkező, és így a lehető legnagyobb örömben és szabadságban élhessen. „Bele-kódolódik” az érkező „lényébe” a „Földanya Rendje”, a Földön élők CSALÁDJA által elfogadott Együttélési Szabályok „Tudása”. [Majd a testi élete során a konkrét földi családja/nemzet(ség)e pedig megtanítja a szűkebb családjára érvényes Szabályokra és Rendre az érkezettet.]

            A Földanyának ez a két ALAP-VETŐ (SzeRves Életet megalapozó) Feladata tulajdonképpen megjeleníthető „két csakra”, pontosabban „2+1” „csakra” képében is:

1./ - [ez a „+1”] a Földanya „méhében” lévő „Élet-Kristályhoz” való kapcsolódás biztosítja AZ ÉLETET a Földön, ez a kapcsolódás megjelenhet tulajdonképpen egy „különleges csakra” képében is [hiszen a „csakra” mindig valamilyen kapcsolódást jelöl] [Ma már csak innen eredhet ÉLET a Földön!].

2./ - Ahogyan „haladunk felfelé” az Élet-szálon (prána-vezeték…), valamivel a „Föld felszíne alatt” [még a „Földben”] érzékelhetünk egy másik kapcsolódást, mely a FÖLD (Földanya) TESTÉHEZ köt. Ez a kapcsolódás biztosítja, hogy AZ ÉLET (melyet az 1./ pontban lévő „csakra” működése biztosít) fel tudja venni a Földanyára jellemző, s a Lélek által választott TESTI megjelenést.

3./ - „Harmadik csakraként” érzékelhetünk egy kapcsolódást A FÖLDANYA/FÖLD [Élet]RENDJÉHEZ, mely biztosítja, hogy a Földanyától ÉLETET és TESTET kapott létező be tudjon illeszkedni az itteni „CSALÁD” Által elfogadott és élt EGYÜTTÉLÉSI SZABÁLYOKBA. [Az „AranyTáblákban foglalt Együttélési Szabályok többsége tehát „készen kapott Tudásként” jelenik meg a megszülető életben – ha ez a „csakra” megfelelően működik.] Érzékelhetjük ezt a „csakrát” valamivel a „Föld felszíne felett”, de még a „Gyökércsakra” magassága alatt --- hiszen olyan „csakráról” van szó, amely EGY MINDEN ITT ÉLŐRE ÁLTALÁNOSAN ELFOGADOTT EGYÜTTÉLÉSI RENDBE kapcsol be.

 

            Fentebb haladva az Élet-vezetéken ELJUTUNK A LÉTEZŐ (Egy-Én) TESTÉHEZ, a „formához”, amely biztosítja számára az elkülönültség megtapasztalását, és azt, hogy Egy-Én-ként legyen tagja a választott családjainak.
 

            Azt a (legalább) „Hét Főcsakrát”, amit a „Gyökércsakrától” a „Koronacsakráig” terjedő részén tartalmaz az Élet-vezeték, már sokan ismerik. Ezek az ismertebb csakrák is ÁtRendeződésen mennek át VALAMENNYIEN, mert ahogyan a Létezőkhöz visszakapcsolódtak az „alsóbb” és „felsőbb” csakrák”, a testben lévők is „visszanyerik Rendes működésüket”, mely részben a „leválasztott csakrák” miatt TERHELT is volt

(bizonyos alapvető szerepeket át kellett venniük a testben lévő csakráknak a leválasztottaktól, hogy biztosítható legyen az élet], és ez bizonyos esetekben TORZULÁSOKAT is eredményezett. Voltak olyan csakrák (például a „csecsemőmirigy magasságában), amelyek a bekorlátozások miatt csak egy rövid ideig voltak képesek aktív működésre, illetve egyes gyógyítói csoportok a Földi életeik során „sajátos csakrákat nyitottak meg a testeikben”, melyek Mintaként néhol olyan családtagokban is megjelentek, akik számára kezelhetetlen volt e „plusz” csakra működése.]
 

            A Gyökércsakra Eredendő szerepe az, hogy az elkülönült földi test számára biztosítsa  a megfelelő „föld-energiákat”. Akkor, amikor a Gyökércsakra alatti csakrák nem tudtak működni, gyakorlatilag a Gyökércsakrába voltak torzan összeszorítva azok a feladatok is, amit a „2+1” alatta lévő csakrának lett volna a feladata biztosítani. Nyilvánvalóan „3+1” csakra feladatait nem láthatta el a Gyökércsakra, és ez a csakra túlterheltségében gyakran meg is mutatkozott – és ez eredményezte a Földanyával való SzeRves Kapcsolódás meglazulását, hiszen a testében élő nem tudott a Rendnek megfelelően kapcsolódni sem a Földanya „testéhez”, sem pedig a „Rendhez”, mely a Földanya Családjába tartozóké volt. Ugyancsak innen eredt a Lélekkel való kapcsolódás nehézsége is.

            A „Koronacsakra” Eredendő Feladata a testében élő létező „Én-tudatának” a helyes megnyilvánítása, az Ön-ismeret megfelelő előmozdítása --- hiszen ez FELTÉTELE, ALAPJA annak, hogy a testi elkülönültséget élő majd megfelelő módon tudjon kapcsolódni a családtagjaihoz/társaihoz.

 

            A családtagokhoz való kapcsolódásokat már a Koronacsakra felett elhelyezkedő csakrák feladata (normál esetben) biztosítani. Nyilvánvalóan akkor, amikor ezek a Korona-csakra felett elhelyezkedő csakrák elérhetetlenek voltak a testben élő számára, akkor a családhoz kapcsolás ALAP-funkcióit [mivel Szeretet-alapú Világban és világban élünk, így a Kapcsolódások az ÉLET LÉT-Elemei!] is részben a „legfelső” elérhető csakrának, a Koronacsakrának kellett átvennie, ami a csakra működését nyilvánvalóan megterhelte, és bizonyos funkciók ellátását korlátozta és torzította. Nehézségek adódtak mind a helyes ÖnIsmeret megvalósítása terén, mind pedig a család-tagokhoz való kapcsolódásokban. A „család-tagokhoz” való hiányos kapcsolódás végül a családok szétesését eredményezte, és már a fizikai párkapcsolódásokban is nagyon sok probléma jelentkezett, a „bolygó-szintű” és „Égi” családokkal való családi kapcsolódás pedig szinte „elfelejtődött”.

            A testben elhelyezkedő csakrák vonatkozásában tehát kijelenthetjük, hogy az Egy-Én-i elkülönült élet és Én-tudat helyes kialakításában játszanak elsődlegesen szerepet – és ezek a testi csakrák is most Igazodásokon mennek át. Nagyon jelentős átRendeződés érinti a szív-környéki és szív-csakrát, melyek természetesen valamennyi más csakrára is befolyással lesznek majd.

 

            Tovább haladva az Élet (vagy prána) vezetéken a „test felett” azok a „csakrák” [kapcsolódási pontok] találhatóak, melyek a testben élő „Én”-t hozzákapcsolják a családjaihoz. A könnyebb megérthetőség kedvéért megjeleníthetjük úgy ezeket az egymás fölött elhelyezkedő csakrákat, hogy minél közelebb vannak a Koronacsakrához, annál kisebb vagy közelebbi családba Rendeznek, és ahogy távolodunk a fizikai testtől, úgy egyre „tágabb értelmű” családok kapcsolódási pontjaihoz érkezünk.

 

            Először bekapcsolódunk a családba, amelybe megszületünk, majd társakhoz, és aztán pedig magunk alakítunk családot.

            Bekapcsolódtunk már a születésünkkel is egy népbe/közösségbe, mely szintén a családunk, és ennek is KÖNNYEN elsajátíthatjuk az elfogadott együttélési szabályait, ha megfelelően működik az ezt segítő „csakránk”.


            Beilleszkedünk egy Föld-részre és magára a Földre is, mely szintén egy nagy család. Az ezen családhoz kapcsoló „csakra” megfelelő működése esetén a magunkba épített Földanyai Rend alapján könnyen megtalálhatjuk az „ebben a családban” vállalt feladatunkat is.

            Az Élet-vezetéken még „magasabban” elhelyezkedő „csakrák” [ha kiterjesztjük rájuk a tudatosságunkat, és elérjük a megfelelő szeretet-rezgéseket] összekapcsolnak bennünket a Galaxis családjával, Égi CsillagCsaládjainkkal, illetve azokkal a MAGOSABB KÖZÖSSÉGEKKEL, melyeknek szintén tagjai vagyunk.

 

            Ahhoz, hogy mint „Földi Ember” egy „kívánatos” és elvárt „Alap-szinten” KiTeljesítően tudjunk élni ezen a Földön, legalább 12-13 Fő-Csakra Kielégítő-és-Harmonikus működésére és működtetésére van szüksége minden létezőnek. Mindez azt jelenti, hogy a 7-8 testi Fő-csakra mellett nélkülözhetetlen a „2+1” (Földanyához kapcsoló) „alsóbb” csakra, és legalább „3” Koronacsakra felett elhelyezkedő Felsőbb Fő-csakra kielégítő működése. Ezeknek harmonikus, szívből irányított működése adja meg azt a „TISZTA EGY HANGOT”, amely a test-lélek-szellem-egységét élő SzeRves Földi Létező „Családi Alap-Hangja”.

 

Tulajdonképpen ennek a „biztosan való megtartása” biztosítja a szabadságot, és a választott utak megvalósításához szükséges „Alapot”. Amikor ÉLJÜK ezt a [normál Föld-működés esetén a születés pillanatában már adott] Rezgést vagy Hangot, akkor tudunk „könnyedén” „elindulni és haladni a választott utunkon”.

Lejegyezte és Összeállította OmMÁÁTRé KJ

 

 

 

Érdekességek:

http://library.thinkquest.org/08aug/00157/kezdolap.html

http://www.feny-sziget.hu/csakrak/          

http://www.youtube.com/watch?v=lXn2-YKcNXI

www.omah.extra.hu

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!