omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2009 augusztus 1 - 17
Írások - 2009 augusztus 1 - 17 : 20090812 - Azoknak, Akiket Érinthet XI., Szemelvények

20090812 - Azoknak, Akiket Érinthet XI., Szemelvények

  2011.08.16. 20:37


2009. augusztus 11., kedd, augusztus 12., szerda [11 : 11]

 

Azoknak, kiket Érinthet XI.

Szemelvények

 

            „Belém villant” egy kép: abban a faluban, ahol gyerekként éltem, „egy utca érintettségében” [a nagy „T” baloldali ágán] három „öngyilkosság” is történt az elmúlt kb 40 évben… Ehhez a képhez az az érzés társult, hogy „a föld felszíne alatt nem sokkal” a Föld több területén is voltak „elrejtve” [Őrizve/Őriztetve] bizonyos „nehéz”, nem-kívánatos minták. Ezek a „nehéz” minták többnyire KRISZTUSI Őrzők felügyelete alatt (is) álltak, Akik igyekeztek megakadályozni ezeknek a „nehéz” Mintáknak a megnyilvánulásait… és ez nem mindig sikerült.

            Néha egy-egy ilyen „nehéz” Minta valahogyan „kapcsolódásba” lépett „érzékenyebb” emberekkel/Lelkekkel, mely több esetben vezetett önkezű élet-véghez vagy más erőszakos vagy torzulást eredményező tetthez…

            Az Őrzők Rendezésének folyamatában sor került ezeknek a „nehezebb” Mintáknak a semlegesítésére és kioldására olyan [az Univerzumból érkezett] MESTEREK segítségével, Akik a korábbi Földi ÁtVilágításoknak az eredményeképpen kellően előkészültek MAGUK, és kellően előkészítették az Őrzőket és az érintett helyeket és Erőket is. [Több MESTER egy-egy „korábbi látogatása” alkalmával „emberként” és/vagy „szellemi segítőként” „élt” ezeken a számára gyógyításra felajánlott helyeken, és így „közvetlen és személyes” tapasztalatokkal is Rendelkeznek.]

            Több olyan „torz (torzult)” energia/Minta alakult ki az elmúlt Föld-korszak során, amely valamiféle torz „keveredése” volt a „SzeRvesnek” és a SzeRveset-sérteni-igyekvőknek. Volt ezekben a „torz keverékekben” SzeRves Földi elem/rész, amit átHatott valami [a SzeRvestől teljesen] idegen működtetési Minta. Mindezek pedig – ha megjelentek ténylegesen is „Ható erőként” a Föld életében, többnyire – „nehezen kezelhető” mozgásokat és működéseket indítottak el. A FÖLD nem tételez fel „gonoszságot” az ilyen esetekben sem, hiszen a „gonoszság” tulajdonképpen „értelmezhetetlen” és ezért „kezelhetetlen” fogalom is a KRISZTUSI YÓ-ság Világaiban (és világaiban is!). Annyit tud a Föld és világ megállapítani, hogy valami „működés” jelent meg, amely valami eddig nem ismert okból nincs összhangban az itteni elvekkel --- ez minden érintett számára „nehézséget” okoz, és ezért megoldást kell találni arra, hogy minden Élet és Lét/Minta visszakerüljön oda, ahová a Működése és Rendje Illeszkedik.

            Ilyen megközelítés mellett a – Földanya által választható – megoldás sok esetben nem lehetett más, mint egy „lekorlátozása” (lezárása) az adott Működésnek/Létnek és Mintának mindaddig, amíg „megérkezik” a Kiegyensúlyozásra (helyre-vezetésre) alkalmas Gyógyító/Létező és Rendezési Minta.

            Már korábban is megemlítettük, hogy a Szeretet KRISZTUSI Világaiban ha valahol valamilyen „hiány” vagy „nehézség” jelenne meg, akkor a Szeretet odairányul, hogy segítse a Kiegyensúlyozódást minden érintett érdekét figyelembe véve. Ebben az előbb említett esetben is az történt, hogy az ilyen „terhelt” helyekre és területekre/Létekre „fokozottabb” „figyelem irányult” azért, hogy feltárásra kerülhessenek a megbillent Egyensúly valódi okai, és MINDEN ÉRINTETT számára megfelelő megoldással orvosolható legyen a „nem-megfelelő-működés”. Ezért aztán (legtöbbször csak Szellemi, de sok esetben Fizikai) megtestesüléssel is érkeztek olyan „Mesterek”, Akik járatosak a KRISZTUSI Világok Mintái szerinti Kiegyensúlyozásokban és Gyógyításokban, és Ők (is) elkezdték – szoros kapcsolódásban a Földanya EGÉSZ Életére is kiterjedő ÁtVilágításokkal – a számukra „Feladatként kijelölt Területek” Gyógyítását és Rendezését.

 

            Mindezt csak azért tártuk fel most ilyen részletességgel, mert többeteket Érinthetnek ezeknek a „nehezebb” Mintáknak a Kioldásai, és az esetleg Bennetek lévő hasonló Minták is „felszínre kerülhetnek”, HA (!) Feladatok volt annak a Mintának az Őrzése vagy pedig egyes „elemeinek” a yobb megismerése és megértése, gyógyítása.

            Fontos azt is tudni azonban, hogy ezeknek az esetlegesen bennetek lévő (vagy Titeket más módon érintő) Mintáknak/Léteknek a Kioldása NEM JELENHET MEG tartósan (vagy tartósabb Hatásokat okozva) az Életetekben, ám az „elengedések” egyes éppen gyógyítás/Kiegyensúlyozás alatt álló területeitek nehézségeit EGY NAGYON RÖVID (pár perces vagy pár órás – nem több!!!) időtartamra kissé megnehezíthetik. Ilyen esetekre ajánljuk AZ IMÁT azok számára, akik eddig is ÉLTEK vele, és már megtapasztalták Imáik Yótékony és Gyógyító Hatásait, továbbá yavasoljuk a lepihenést, és ha szükségét érzitek, akkor több tiszta ivóvíz vagy kedvelt tea fogyasztását [új teával ne kísérletezzetek]. Mindenképpen yavasoljuk, hogy adjátok át MaGatokat a folyamatnak, mely KRISZTUS és a Földanya vezetésével egy (emberi idővel számítva is) nagyon rövid idő alatt lezajlik, és lehetőség szerint kerüljétek a felesleges „megfeszüléseket”.

            Jelentősen megkönnyítheti a folyamat [Benneteket és a Földet is érintő] lefolyását a Baranyai Zsuzsanna által minap lejegyzett „Magszületés” folyamatának folytatása, a FÖLDANYÁVAL VALÓ EGYÜTT-LÉLEGZÉS, valamint ha a Földanya szívéhez hozzákapcsoljátok a MaGatok szívét és érzitek szíveitek együtt-dobogását, és érzitek, hogy a TESTETEK változása is összhangban van a Földanya MAGA Kiegyensúlyozási folyamataival. Adjátok át MaGatokat Legfelsőbb Isteni ÉN-etek vezetésének, Aki minden számotokra szükséges Segítőt Mellétek Rendel, és valószínűleg nagyon sok Angyali Segítő is ott lesz mellettetek, Akik elvégzik Megtisztításotokat és a szükséges Kiegyensúlyozásotokat.

            Használjátok ezeket a segítségeket, ha valamilyen fokozottabb feszültséget vagy nehézséget érzékeltek.

*****

 

            Az előbb megemlítettük, hogy sok „torzult” Mintában és Létben/Életben „vegyesen” van jelen a Földanya „anyaga” és bizonyos „idegen működési minták” (néha „anyagok is).

            A mostani Kiegyensúlyozási Folyamatok során a SzeRves Földanyai „rész” Megtisztulva és Rendeződve többnyire „visszaoldódik” a Földanya megfelelő „területeire” [az ’Eredendőjébe’], míg az „idegen” Minták és Részek „kivezetésre”, néha pedig „megsemmisítésre” kerülnek.

 

*****

 

            Most kerül(t)vissza a MAGA Eredendő Rendjébe és Működésébe az a Földanyai Rend-Szer, amely a Földi Születések TELJES TISZTASÁGÁT Biztosítja.

            Ebben nagy szerepe van annak, hogy a Földön a Születéseket segítő Család(tag)ok ismét a helyükre kerültek valamennyien, és már újra össze is kapcsolódtak a Földanya MAGA (!) SzeRves Mintái és Rendje szerint.

            Ennek a TISZTA SZÜLETÉST BIZTOSÍTÓ RENDSZERNEK „Nagyboldogasszony ünnepe előtt” „készen kellett” lennie.

*****

 

            Nagyon fontos része volt a TISZTA SZÜLETÉS Lehetőségének és Rendjének visszaállításában „A Születésnek” a ’bűn’ Mintáitól való TELJES megtisztítása, a Születési Folyamatokba került „mérgek” teljes kivonása. Csak ennek megtörténte után „várható el” tulajdonképpen „A FÖLD CSALÁDJÁNAK” tagjaitól az, hogy az itteni SzeRves Rend szerint éljenek és kapcsolódjanak és „áramoltassanak”.

 

            Mindez ezt jelenti, hogy a Földanya VISSZAÁLLÍTOTTA (!) A SAJÁT MINTÁJA SZERINTI SZÜLÉST/SZÜLETÉST.

 

            Mielőtt ez a fentebb leírt mondat meg tudott volna fogalmazódni bennem, egy érdekes ÉRZÉS/ÉRZET jelent meg már nem először bennem. Egyes Gyógyító munkák során a Legfelsőbb ÉN-em „teljesen belehelyezkedik a Földanyai Rendbe” [nem „lehetetlen” a „számára”, hiszen a Kozmikus REND-ben Minden Ő-Belőle Eredt Világ Rendje is Benne Van a MaGa Teljességében is] --- és ilyenkor teljesen átérezhető [és egyidejűleg érthető] is a Földanya Különlegesen Tiszta és Ártatlan Lénye/Rendje. A Földanyában csak a Tiszta és Végtelen Szeretet van jelen, hiszen „KRISZTUSI MAG”-ból kelt Életre. Végtelen Harmónia, és a „Szabadság tökéletes Ígérete” van Jelen Benne. Ez megmutatkozik abban, hogy SEM AZ ÉRZÉSEIVEL (érzéseimmel), sem a gondolataimmal nem tudom érzékelni az olyan „Mintákat”, mint a gonoszság vagy a félelem, a hierarchia vagy a haszonlesés, a rossz-indulat, a bántás vagy a bántás szándéka… ezek és a hasonló megjelenések ÉRTELMEZHETETLENEK a Földanya Eredendően Tiszta Lénye számára --- és EZT A TISZTASÁGÁT A FÖLDANYA A TELJES LÉTEZÉSE VONATKOZÁSÁBAN VISSZA FOGJA ÁLLÍTANI, ami azt is jelenti, hogy az Ő testéből eredt testek szintén át fogják venni ezeket az ALAP/Eredendő Minőségeket.

            Most ahogyan írom e sorokat, emlékszem „az érzésre”, amely kora délután megjelent, de csak nehezen tudom „szavakká formálni”. Miután elhangzott a Kérésünk, hogy a Születés a „bűn” minőségétől kerüljön Teljes Egészében Megtisztításra E Világban, megint a „Földanyai Rendbe” helyeződött az ÉN-ünk, és „csak azt tudtuk”, hogy „minden a helyére került” [a Születést érintően], „nincs már benne semmi…” --- és innen nem tudtuk folytatni a gondolatot/mondatot. [A Földanya „nem tudta [nem pontos ez a szó] megnevezni a MaGából kitisztított részt” – és ezt nem a „butasága” miatt nem tette meg, hanem jelezve a sérült rész TELJES ELENGEDÉSÉT.] Ez persze nem okozott „feszültséget” Bennünk, csak nyugalom volt és szeretet… az elme se nagyon akart „erőlködni”, hogy „befejezze a mondatot” vagy gondolatot – pedig éppen egy társammal folytatott beszélgetésben voltam… „EGY PILLANAT” (mely tényleg Pillanat volt – hosszúnak is tűnt, Öröknek --- és rövidnek is, elillanónak) volt, majd „visszatértünk” a Mai Tudatunkhoz, és „tudtam”, hogy „azért nem tudtam kimondani a gonoszság vagy a bűn szót”, mert a Földanya VALÓDI Világában ezek nem léteznek, és ezután sem fognak létezni. Van sérült működés, amely még gyógyításra vár… vannak létezők, akik kivezetésre várnak és a távozás irányába haladnak… vannak Rendezni-valók… de „gonoszság” vagy „bűn” nem létező fogalmak a Földanya számára. A Földanya Lényében/Lényén ma még megtalálható Kiegyensúlyozatlanságok A FÖLDANYA MAGA/SAJÁT MINTÁI SZERINT KERÜLNEK MEGGYÓGYÍTÁSRA ÉS KIEGYENSÚLYOZÁSRA.

[Amíg a Földanya TELJES Kiegyensúlyozódása megtörténik a MAGA Mintái szerint, addig bizonyos „Kozmikus” Erők és Védelmek gondoskodnak a Földanya által „fel nem ismert” és/vagy „nem-illeszkedő” Létek és Minták távoltartásáról. Ha az „utolsó” „idegen” Minta is eltávozik majd a Földanyából, akkor a Földanya már „100%-os bizonyossággal” felismeri „A SAJÁT” Mintáit, és az „idegenekkel” majd már a MAGA Rendje szerint „kapcsolódik” vagy „nem-kapcsolódik.]

 

*****


 

            A Születési Folyamatok SzeRves Része és Résztvevője E Világban a KRISZTUSI „Szent Árnyék” Minősége és Lénye.

            Máskor is leírtuk már, és most is megerősítjük, hogy a „Szent Árnyék” ebben a Világban nem „sötétség”, hanem Tiszta KRISZTUSI FÉNY! TISZTA KRISZTUSI FÉNY!

            A „Szent Árnyék” a KRISZTUSI FÉNY-nek az a része vagy vetülete, Amely és Aki(k) [hisz pár-ként is megjelenik] leginkább a születésekkor és átszületésekkor [kilépés és belépés] „aktív(ak)”. Ő Segíti – nagyon szoros együtt-működésben a Földanya Szent Elemeivel (!) – a „test” kialakítását [egy sokat használt hasonlattal élve Ő az „anyaméh”, ahol a Szellemből érkezett Lélek „köré” felépül a választott tapasztalási útnak megfelelő test], majd a kilépés alkalmával „elvégzi” a szükséges lezárásokat és előkészületeket.


            Nagyjából „egy éve” került ismét E Földön vissza a MaGa Rendjébe és Szerepébe a KRISZTUSI Szent Árnyék (Párja), és a „mai napon” a Földanya Szent Árnyék-része ISMÉT MEGSZENTELÉSRE KERÜLT” KRISZTUS és a MindenHató Által. Ez azt is jelentette, hogy a Földanya Születés-Csatornájának „anyaméh” [SzeRves formaadó?] része [és ezzel egyidejűleg a Teljes Születés-Csatorna is] újra MegSzentelésre került, és a FÖLD/Föld/GAIA újra a MAGA Mintái szerint kezd MEGTESTESÍTENI. [A „Megtestesítés” nem csak a fizikai létezők tényleges beszületését jelenti, hanem kiterjed a SzeRves Létezésben való valamennyi „megjelenésre”.]

            Ez egy „nagyon jelentős esemény” volt, amelynek ma még nem látom át tisztán és teljesen a fontosságát. Pontosabban a fontossága abban rejlik, hogy „A FÖLDANYA A SAJÁT MINTÁJA SZERINT SZÜL”. Azok a Család(tag)ok, Akiknek dolga van ezzel, azok ráéreznek ennek a fontosságára és az Őket érintő részletekre.

*****

 

Ebben a Világban, ahol élünk, az "Árnyék" Tiszta Krisztusi Fény, amelyben nincsen "sötét". Az "Árnyék" MaGa FÉNY, a Születő Fény és a Születést Segítő Fény.

 

*****

http://www.aranybolygo.eoldal.hu/oldal/gyogyitas

Baranyai Zsuzsanna lejegyzésében:

2009.08.11.

Bennünk megbúvó teremtettjeinkről.


Minden létező ki e Földön él teremtő.
Teremtéseink kisebb részt tudatos, nagyobb részben tudat alatt létre jövő folyamatok eredménye.
A tudatos folyamatokat vágyaink, álmaink, a világunk alakít ki bennünk, tudat alatt lévő teremtményeinket a fel nem tárt, belső folyamatok melyek másképp nem jöhetnek be e világba mert nem adunk rá engedélyt, hogy tudatunkig elérjenek. Ebben összegyűjtött fájdalmaink, "félelmeink", kétségeink, és minden olyan érzelem szubsztancia vegyül, amit nem engedünk felszínre jönni magunkból.
Az ÚT során, ahogy ébredésünktől kezdve haladunk elengedünk egy-egy teremtményünket, amit korábban létrehoztunk magunkban és utunk során tudatunkig engedtük, felismerve , nincs már rá szükségünk.
Végtelen a teremtményeink száma?
Meddig tart kiaknázni magunkból minden rejtett érzés által megbújó számunkra sötét felünknek érzékelt lényt?
Mit hozunk létre magunkban azzal, hogy tisztítjuk magunkból teremtményeinket?

Teremtményeink száma végtelen, minősége változó.
Addig tart a tisztító  folyamat bennünk, amíg létre nem hozzuk Magunkban a Teljes és Tiszta Krisztusi minőségű Árnyék minőségünket, Fényminőségünk Párját, mely nem sötét.

Ezzel lesz teljes a kettősség egészséges jelenléte e Földön.

 

*****

 

Nem olyan régen találtam rá a „GYÍK” ligatúrájára a „Világbiztonság” oldalon:

http://vilagbiztonsag.hu/index_files/Page11886.htm

GY      Í       K

 

 

GYÍK --- és KÍGYÓ.

Már akkor elgondolkodtam azon, hogy talán a Kígyók Csillagnemzetségének a Földre SzeRves úton érkezett tagjai Eredendően a „GYÍK”-ok lehettek, és így E Földön Eredendőn lábbal is rendelkeztek.

                               „És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott   légy 
                               minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port  egyél életed 
                               minden napjaiban.”

 

Magának a bibliai történetnek az elemezgetésébe nem megyek bele – sokféle értelmezés született eddig is, és sok-sok „igazság”-mag is van ezekben. Viszont a „fenti idézet az Úrtól” mintha megerősíteni látszana azt, hogy a Kígyók Nemzetségéből érkezett Eredendő SzeRves Létezők a „Gyíkok” voltak E Földön, és bizony „földelő” lábaik is voltak, úgy, ahogyan a rovás-ligatúra is mutatja…

            Érzésem szerint a Kígyók CsillagNemzetségéből (vagy ahhoz tartozó Nemzetségből vagy Családból) utóbb érkeztek a Földre olyan Létezők, akik megkerülték a Föld Megtestesítő Rendjét (a Születés-Csatornát) (vagyis hivatalosan „engedély nélkül” érkeztek), és a MaGuk Mintáival megzavarták az elindított Teremtési folyamatot. Hogy ez „miért” történhetett meg? Biztosan volt „oka” – de a lényeg a Földanya szempontjából az, hogy a „megszületési folyamatának az idején” egy „idegen minta” jelent meg a lényében, melyet születő állapota miatt „nehezen (és sokára) ismert fel”, másrészt a „nem megfelelő működés” felismerése után sem tudott tulajdonképpen mit kezdeni a megjelent mintákkal, hiszen bármihez, ami a Földön megjelenhet, a Földanya csak a MAGA MINTÁI SZERINT tud viszonyulni.

            A Földanya Eredendő Lényében (a Szeretetből eredő) „Tökéletes Bizalom” volt jelen, és ez megnyilvánult abban is, hogy BÁRMI AMI MEGJELENHET az Ő Lényén és/vagy Lényében, „AZ YÓ”, és majd idővel azt is megmutatja, hogy „mi YÓT” hozott a „közös” számára.

            Miután a Földanya (és a SzeRves Létezői) megtapasztalták, hogy „hiába” viselkednek az Eredendő Minták és Rend szerint, valami mégsem úgy működik, ahogyan kellene --- hiszen növekednek a fájdalmak, kezelhetetlen halálesetek és nehézségek jelennek meg --- egy „Bizalom-vesztés” jelent meg, mely tulajdonképpen ismét csak egy „újabb kezelhetetlen jelenség”. SOK „IDŐ” kellett, amíg a Földanya „Bizalma” megrendült az Égi és Földi Családtagjaiban, és már sok ideje gyógyítja „A CSALÁD” ÖnMaGát és a Földanyát…

 

            Meghatározható [„kozmikus nézőpontból” nem olyan nehéz ez] „AZ A PONT”, ahol a Földanyát „sérülés” érte, mely „kimozdította” az Eredendő Rendjéből és Működéséből.

            Feltárható az is, hogy a Földanyát és az egyes családtagjait az elmúlt időszakokban milyen konkrét sérülések érték, és ezek milyen sérüléseket okoztak a test-és-a-lélek-és-a-szellem-egységében és „egyes részeiben”.

            Nem kell ahhoz sem különösebben nagy tudás, hogy ráérezzünk arra, hogy az „Egy Pontból eredt sértés” a „fa” (Földanya családja) „egyes ágaiban” eltérő módon jelent meg, hiszen „minden ágnak” az Egészben SAJÁTOS, (szinte) csak rájuk jellemző működése/feladata és Mintája van [tehát ugyanaz a sértő minta felkúszva az egyes ágakban teljesen más megjelenéseket öltött – és ezért a „látszó világban” nehéz volt sok esetben felismerni a sérülések közös tövét]. Ezért is jelentek meg a legtöbb nép Eredet-mondáiban a sérülés közös tövére vonatkozó tudások/utalások hasonló képekben/történetekben, majd minden nép a MaGa mintái szerint fűzte tovább a történeteket. Ezek között a történetek között sokszor könnyű felfedezni a közös elemeket [ami utal valamiféle közös-ági-eredetre e népek között], máskor szinte alig fedezhető fel a közös tő vagy eredet [pedig minden történetben benne van – csak még sok esetben nem nyílt meg a megfelelő „látás” ennek a felismerésére].

 

            Felismerhető a legtöbb eredet-történetben a „legnagyobb családi sérülés” vagy elcsúszás: a családtagok egymás ellen fordulása. Ez a legtöbbször a testvérek közötti egymás-ellen-fordulásban (gyilkosságban) jelenik meg, de [például az Arvisúrákban is] megjelenik [a „Teremtő Istenek” szintjén, vagyis a „Minta-adó” szinteken] a házastársak, „sógorok”, „após-és-meny”, a különböző korosztályok között is. A Yotengrit is leírja az „alap párkapcsolódás” [férj és feleség] közti Bizalomvesztés történetét, a „ló” és „medve”-fiú testvérek között megjelenő elidegenedést…

            Mindezeknek azonban „közös az eredője”, és ennek az Eredő-Pontnak a megtalálása nagy fontossággal bír a mostani Gyógyítási Folyamatokban. Mindenkinek a személyes élete szintjén is szembesülnie kell a Bizalom megbillenésével és/vagy hiányával, és ezt az ALAP-Mintát MaGában ismét a „helyére” kell, hogy helyezze.

 

            Sokszor nehéznek tűnhet ez ma még, mert a Lelkétől „elválasztottan” élő test és/vagy szellem mérhetetlenül sebezhető E Földön.

            A „test” a „Földanya” ajándéka annak, aki E Földre tapasztalásra érkezik, de a test csak a LÉLEK kellő vezetése mellett tud E Földön megfelelően „működni”.

            Nagy „akadályozója” volt a Lélek és test megfelelően harmonikus összekapcsolódásának és együttműködésének az, hogy a „Lélek” és a „test” „szíve” a legtöbb esetben egymáshoz képest „elcsúszva” helyezkedett el [a legtöbb esetben a „Lélek” „lecsúszott” a „szív” alá, valahová a „Napfonat” magasságába vagy környékére] és ez sok esetben megnehezítette (vagy kerülő utakra terelte) a teremtéseket. A testet körbevevő és átHató SzeRves Fényjármű [vagy SzeKéR/Sze-Ke-Re] szintén azért nem volt megfelelően felépíthető az elmúlt tizenegynehányezer földi évben, mert a „Fényjármű” a KRISZTUSI LÉLEK és SZÍV által EGYÜTTESEN működtethető.

            A „Lélek” [fizikai testben megjelent] „elcsúszása” megnehezítette a Lélek „Családjához” [Földanya és Égi Család] való kapcsolódását, és ez idővel a „Földanya Lényétől való eltávolodást” („majdnem-leválást”) eredményezett, és szinte majdnem teljesen egyidőben ezzel megszűnt az Égi Családok irányába való „közvetlen” kapcsolódások lehetősége is.

            Sok népben – és így a magyarban is – sokáig élt még a korábban használt (működött) „Csillag-utak” emléke, melyeken át az Égi Családdal is Közvetlenebb volt az összekapcsolódás. Egyes család(tag)jai a Földnek viszonylag hamar észrevették az Égi Családok irányába bezáródo(tt) kapukat, de sok esetben nehezen ismerték fel a Földanyához való kapcsolódásuk meglazulását. Sok család(tag) még hosszú idővel a Földanyához kapcsolódó szála meglazulása vagy [„majdnem”] elszakadása után is folytatta a Földanya irányába korábban begyakorolt rituálékat, és csak hosszabb idő után ismerték fel, hogy valami változás történt a Földanyához kapcsoló működéseikben. Néha „úgy tűnt”, hogy a Földanya elfogadta a kéréseiket és az áldozataikat, de idővel tapasztalták, hogy „a Földanya irányából érkezett információk és vezetések is félrevezetőek és torzak” [most arról beszélek, hogy a korábban működött kapcsolódás („közös munka”) TÉNYLEGESEN megszűnt a Földanya és ezen közösségek között, de a „megszűnés” pillanatában egy „másik erő” kapcsolódott az adott közösség szeretet-szálához, fenntartva a látszatot, hogy a Földanya „van a vonal másik végén”. Ez az, amiről tegnap is írtunk, hogy egyes „kapcsolódási” (elágazási) pontokat/szakaszokat lezártak/elfoglaltak bizonyos „parazita” lények, akik egyfajta „bódító”/mérgező jelenléttel igyekeztek „elkábítani”/torzítani azokat, akiknek SZERETET-SZÁLAIRA (!!!) [hogy „életet kapjanak”!] rácsatlakoztak.

            Részben ezért jelentek meg egyes SzeRves Közösségek hanyatlásai és olyan későbbi megnyilvánulásai (emberáldozatok és más kegyetlenkedések megjelenései), amelyek tulajdonképpen ma is „érthetetlenek”. Az adott közösségben persze „volt magyarázat” ezek „szükségességére”, ám ezek a torz minták egyre távolabb sodorták a tagjaikat a Földanya MAGA Mintáitól, és így a Földanyához való újabb kapcsolódások megtalálásától. [Mint tehát említettem, sok közösség tulajdonképpen észre sem vette elszakadását a Földanyától.]

            Egyes közösségekben megjelent bizonyos „várakozás”, bizonyos „áldozatok” hozása és szenvedések tűrése [itt a „torzított” áldozat-mintáról van szó], hiszen „ezt mondta számukra a Földanya”. Nehéz erről beszélni, mert nagyon „nehéz” volt ez a helyzet.

            Időről időre érkeztek Küldöttek (és/vagy születtek MAGOK a Földanya SzeRves Mintái szerint), Akik igyekeztek helyreállítani a Földanyához (és az Égi Család(tag)okhoz) való kapcsolódást, és ez néha sikerrel is járt. Sok SzeRves Közösség ilyenkor is kapott „próféciákat”, melyek utat mutattak a számukra mindaddig, amíg várhatóan a Földanyával és Égi Család(tag)okkal való kapcsolódások ismét Teljessé lehetnek.

            Voltak olyan SzeRves Őrzői Közösségek is, Akik Újból és Újból RáÉreztek a Földanya Valódi Lényére, és megtalálták a módját annak is, hogy egyes tagjaik által, akik TELJES ÉLETÜKET A FÖLDANYÁNAK SZENTELTÉK [ÉLVE az életet!], megtartsák a Földanyával való ÉLŐ kapcsolatot.

            Más közösségek nem mindig voltak ilyen szerencsések, és vannak olyanok, Akik csak nagyon későn vették észre a Bizalom- és Szeretet-szálaikon át hozzájuk/lényükbe „csepegtetett” mérgeket.

            Nagyban siettette sajnos az elkezdődött „feledést” a Földanya MAGA sérült állapota, és a Földanyát a Saját Gyermekei részéről ért „támadások”, melyek a Földanya Lényét is megzavarták. Bizalmatlan lett a Földanya MaGa is „gyermekei” iránt és az „Ég” iránt is, és ez a Földanyát MaGát is egy „ÖnPusztító” kör felé terelte. Korábban írtunk már arról, hogy a Földanya egy-egy „zavarodottabb” [energia-hiányosabb] állapotában [hiszen nem tudta a „gyermekeivel” [és Égi Családjával] megfelelően áramoltatni a mindeneket erősítő szeretetet] „gyermekei ellen fordult” és pusztítani is kezdte a „felszínén” és „mélyében” lévő életet. Ekkor nagyon sok szellemi segítő érkezett a Földanyához, hogy megértessék vele, hogy ha gyermekeit pusztítja, akkor tulajdonképpen ÖnMaGát pusztítja. A Földanya megértette ezt, és amikor a Hozzá érkezett Segítők közül többen is felvállalták (a kérésére), hogy mellette maradnak és segítik, akkor a Földanya [bár még bizalom-hiányban] abbahagyta az ÖnPusztító életét. Ebben az időszakban több MAG-közösség ismét kapcsolódni tudott a Szellemi Segítők közreműködésével a Földanyához, és több segítő született le ezután fizikai emberi testbe is ezekbe a közösségekbe, hogy TELJES ÉLETÜKKEL SEGÍTSÉK ÉS VÉDJÉK [Ígéretükhöz híven] a Földanyát. Tulajdonképpen ezek a „beszületők” voltak a mai értelemben vett „első küldöttek”. [A Földanya „Bizalma” az „Ég” és a „gyermekei” irányában a KRISZTUSI Jézus Áldozatakor állt vissza a helyére.]

            A Küldöttekről tudni kell, hogy ELSŐDLEGESEN a Földanyát szolgálni és segíteni érkeztek, és természetesen a Földanyán át, vagy a Földanyával együtt a Földanya Családjába tartozókat is. Voltak és vannak olyan Küldöttek is, Akik a Földanya azon létezőinek megsegítésére érkeztek, Akik megfelelő engedélyek nélkül és a Születés-Csatornát megkerülve érkeztek [irányukban két lehetőség volt: vagy segíteni őket abban, hogy elfogadva az itteni Rendet SzeRves Létezőjévé legyen a Földnek, vagy pedig ha ez nem lehetséges, akkor vissza kell vezetni őket a Saját Illeszkedő Élet-terükbe/idejükbe.]

            Később egy-egy Feladatra és/vagy akár „hosszabb” [ÁtVilágító, „tapasztaló-szerű”] életre több Küldötti Csoport is érkezett elsősorban azon Családokból, amelynek tagjai érintettek voltak a Föld életében, illetve olyan MESTEREK, Akik megfelelő tapasztalattal és tudással Rendelkeztek egy-egy gyógyításra váró területen.

            Gyakorlatilag ez a tört-én-ete a Küldötti Létnek a Földön --- és ahogyan mondottam is, a Küldöttek elsődlegesen a Földanya Megsegítésére kötelezték el MaGukat, és csak másod-sorban a tapasztalói életet élő létezők megsegítésére.

            Így van ez akkor is, ha „látszólag” egy Küldött „konkrét” gyógyítói munkákat is végez: fizikai-és-lelki-és-szellemi ÉN-je is részt vesz a Földanya Létezőinek a Gyógyításában, MAGOSABB ÉN-je pedig mindeközben gyűjti és Rendszerezi az információkat a FÖLDANYA meggyógyítása érdekében.

            Ez a (látszólagos) „kettősség” többnyire nem tette könnyűvé a Küldöttek életét, és sokan közülük az „előírt” „Feladat” beteljesítése után azonnal „Haza” is tértek.       

            Nem könnyű feladat „látszólag” emberi életet élni, és közben mégsem-igazán-tapasztalóként-jelen-lenni, hanem a „tapasztalást” a Föld Gyógyításának szentelni.

            Nem volt könnyű összeegyeztetni a Küldött által hozott Áldozati Mintát a Példa-adással, de a Küldöttek többségében szerencsére ez mégsem okozott feloldhatatlan ellentmondásokat. Természetesen voltak olyanok, Akiket a Küldötti és SzeRves Emberi Élet Mintáinak Különbözősége megtört, és olyanok is vannak, Akik ennek a „bennük megtört” Mintának a Gyógyítására maradtak [hiszen minden, ami megjelenhet E Földön, annak „oka és célja” is van.]

 

            Az, amit most leírok, csak egy „szelete”, egyik értelmezése az egyik Mintának. ]Említettem, hogy ugyanaz az „eredő minta” az egyes „ágakon” többnyire teljesen más megnyilvánulásban jelent meg.]

            A Magyarok és/vagy MAGOK regéiben és történeteiben is megjelenik a „testvér-gyilkosság” még akkor is, ha esetleg az a gyilkosság nem is azokkal történt meg, akikkel ma az emlékezet összefüggésbe hozza. [Egy Minta jelenítődött meg újra.]

            Attila király vonatkozásában megjelenik egy olyan emlékezet, mely szerint a testvérét, a „szellemi világgal hivatalos kapcsolatot-tartó” Budát megölik, és hogy ez talán Attila (hallgatólagos?) engedélyével történhetett meg. Nem a konkrét történetet vizsgáljuk most meg, hanem a „képet” vagy Mintát, amit megjelenít.

            Említettük már, hogy a SzeRves MAG-közösségben, amelyből a mai Magyarság is ered, éltek olyan Képességű MAGOK, Akik nagyon tiszta szív-kapcsolódással kapcsolódtak a Földanya szívéhez [illetve a Földanya sérülésének egyes időszakaiban bizonyos „kozmikusabb szív-minőségekhez”]. Ők a MAGOK azon tagjai voltak, Akiket a MindenHató és a Földanya „azelőtt ébreszt fel”, mielőtt az Új Kor (vagy egy nagyobb változás) „energiái” ténylegesen elérnék a Földet. [Néhány Földi Évvel, vagy néhány-tizen-évvel hamarabb ébrednek, mint a MAGOK többi csoportja.] Ezeket a legkorábban ébredő MAG-okat jelenítették meg az Ősök madarak képében, mely pontosan jelezte a Földanyához és a földi élethez való kapcsolódásukat: két lábukkal megállnak a Földön, a „Feladatuk” azonban mégis a „Magosba” szólítja őket. [Emiatt ezek a „Madarak” gyakran társaik támogatására szorultak egyes földiesebb dolgok elvégzésében.]

            A „Madarak” feladata az volt, hogy ébredésük után rákapcsolódtak a számukra Rendelt (legtöbbször Földanyai) szívre, és igyekeztek ráérezni az érkező változások lényegére --- gyakorlatilag elkezdtek „ráhangolódni” egész lényükkel (!) (testükkel-lelkükkel-a-szellemmel) arra az Új „Út”-ra, amely a Föld CSALÁDJA számára érkezik. [A sérült Föld-korszakokban általában újabb gyógyító erők érkeztek, és ezeknek megfelelően hangolták át a Földet.]

            Amikor a „Madarak” ráhangolódtak a teljes lényükkel az Új Rezgésekre, akkor „megértették” a változás lényegét, és azt át tudták adni az Őket körbevevő „Belső-Körös-MAGOK”-nak, Akik ekkorra már „felébredtek” szintén [a „Madarak” változásai aktiválták az Ő ébresztő kódjaikat].

            A „Belső-Körös-MAGOK” képi megjelenítése a madarak mellett megjelenő „négylábú” állat volt. [Néha megjelent a madarak és négylábúak mellett valami Szent Növény is, amely utalt vagy az adott Közösség „Nép-Lelkére”, vagy pedig valamilyen „Tiszta Szellemi Minőségre”.] [A minap említettük, hogy a Farkasok gyakran jártak együtt a Hollóval. A Szarvas gyakran megjelent a Sólyom mellett, máshol a Sólyom és a Sas az Oroszlánok mellett jelent meg, vagy épp a Kondor kísérte a Pumát stb.]

            A „Négy-lábú” MAGOK [„Földelő” „Mesterek”] Feladata az volt, hogy a lehető legteljesebben megértsék a „Madarak” által közvetített információt, és próbálják a Lelküket is a lehető legteljesebben ráhangolni a közeledő változásokra. Minél teljesebben megértették a „Madarak” üzeneteit a „Belső-Körös-MAGOK”, annál tökéletesebben tudták a „változás jellegét” „lefordítani” a „hétköznapok nyelvére”, az emberi élet területeire. A „Négy-lábúak” voltak azok, akik ezután elkezdték a[z emberi megértés szintjére lefordított] híreket átadni a MAGOK Külső körének, Akik az információkat elkezdték beépíteni a mindennapi gyakorlatokba. Új díszítő elemek jelentek meg, melyeknek az volt a szerepük, hogy felkészítsenek a közelgő változásokra, megváltoztak többnyire a szertartások… sokféle változás történhetett, volt amelyik csak „árnyalatnyi” volt, mások „gyökeresek”…

            A MAGOK legkülső „körében” élők a „Föld Mesterei” voltak tulajdonképpen, és az Ő feladatuk az volt, hogy A TÉNYLEGES FELKÉSZÜLÉSEKET ÉS FELKÉSZÍTÉSEKET elvégezzék a változások megérkezése előtt: elvitték a „híreket/Mintákat” más közösségeknek is, és igyekeztek SEGÍTŐ JELENLÉTÜKKEL , PÉLDÁJUKKAL mutatni a megújulásba átvezető utat.

            Mindebből az is látszik, hogy a MAGOK a változások ELŐTT, ALATT és UTÁN egy kissé „fokozottabb feszültségben” élnek, mint a Földanya más család(tag)jai: ELŐKÉSZÍTENEK, ÁTSEGÍTENEK, majd (ha szükséges) „Utó-Rendeznek”. Elvégeznek olyan Előkészítő munkákat [a „Madarak” például akkor, amikor a többi MAG-családtag is még „pihen”], melyeket „mások érdekében is” elvégeznek, és mások többnyire nem is ismerik (és nem is értik) meg ezt a munkát, és tulajdonképpen nem is kell, hogy mások megismerjék/megértsék… Épp ezért ha valaki „Madár”-jellegű MAG, akkor „régebben” is „nehezebb” („feszülősebb”) volt az élete az „ébredés-időben”, bár amíg a SzeRves Közösségek léteztek, a Bölcsek mindig „figyelték” és „várták” is a közülük ébredő „Madarakat”, és nagy Tisztelettel segítették Őket.

            Ha az Egész „MAG-Családot” nézzük meg, akkor is azt láthatjuk, hogy olyan Feladatokat végeznek a Föld érdekében, melyek talán sok esetben „értetlenséget” váltanának ki a környezetükben. Éppen ezért volt az, hogy a MAGOK egy olyan Rendszert dolgoztak ki a Földi Életük során, hogy a „másokra nem tartozó részleteket” másoktól lehetőleg távolabb végezték el, míg a „másokhoz kapcsolódó” részeikben igyekeztek teljes egészében „hozzásimulni” a többiek életéhez. Ez utóbbi már csak azért is SZÜKSÉGES volt, mert az új információkat csak akkor tudták „megfelelő[en Hatékony] formába” önteni, ha pontosan ismerték (és általában élték is!) a többi csoportra is jellemző életet. „Tapasztalatot” szerezni „ténylegesen” csak a megélés által lehet. „Modellezni” lehet sok mindent, a tényleges Hatások azonban csak a ténylegesen élt élet során mérhetőek fel pontosan [főleg egy „Szabadság-világban”].

            Ma a Magyar MAG-ságban is nagyjából elkezdtek már működni a MAG-Család különböző Feladatú részei, és tulajdonképpen TESZIK is a dolgukat, csak még nem mindig az elvárt (vagy kívánatos) tudatosság mellett. Egy kissé (majdnem húsz évvel) „elcsúszott” az ébredés, becsúszott egy kis „kómás” vagy „tetsz-halott” időszak is, de a MAG-Minőségek közül szerencsére egyre több ébred és kapcsolódik be aktívan a helyére.

            Talán ez a kis „áttekintés” is segít abban, hogy egy-egy „ébredő MAG” elhelyezhesse MaGát „A Családban”, és ennek megfelelően, és már tudatosabban keresse (és találja) meg a Feladatát, és a Társaihoz/családtagjaihoz való kapcsolódást. 

 

            Egy gondolat erejéig még visszatérünk az Attila és Buda példára.

            Buda a történetben a „Madarat” jelenítette meg, míg Attila a „Belső-kör” Ereje volt.

            Buda elpusztításával E „Család” megfosztotta magát a Saját „Madarától”, amellyel SZERVES [és Eredendő] volt a kapcsolódása. E MAG-Családba később azért érkeztek Küldötti Minőségű „Madarak”, hogy „Újra elültessék [beoltsák!] a kiirtott Madár-MAGOT”, és amíg ez sikerül, addig pedig megpróbálják pótolni a Kiesett „Madarat”. [Valami miatt „meghalt” ez a MadárMAG ebben a Családban.]

            A „Turul” „rejtélyes” eltűnése is erre a sérülésre utal: a „Család” valami miatt [feltehetően a Családba került „méreg” Hatására] elpusztította a Saját „Legbelső”, a számára és a Föld számára is megújulást hoz(Hat)ó MAG-ját.

            A Küldöttként érkezett Új „Madarakat” „természetesen” „idegennek” érzékelték a SzeRves MAG-Család többi tagjai, és a „Madarak” mégis csak érkeztek, hogy Átadhassák „A MAGOK Családjának” az Őket a MegÚjuláshoz elvezető „SzeRves Madár” Mintát [ezért kellett az ilyen küldötteknek TESTBE MEGSZÜLETNI a MAGOK közé. Többnyire „fiatalon” meghaltak ezek a „Szent Életű Madarak”, Akik rövid életük folyamán legalább egy „rövid időre” ÉLŐVÉ TETTÉK MAGUKBAN ÉS MAGUK ÁLTAL” is a „MAG” (!) „Madár” Minőséget, még ha a családjuk gyakran nem is fogadta el őket úgy, ahogyan kellett vagy lehetett volna. Ennek ellenére a „Madár” nem tehet mást, mint hogy leérkezik, és „HA A YÓ-ISTEN SZÓLÍTJA, AKKOR ÉBRED ÉS MEGY, TESZI A DOLGÁT”, adja át a megértett információkat, példát mutat, és bízik abban, hogy majd a társai (!) megértik, és beforgatják az életükbe még időben a Mintákat, hogy „időben” eljusson mindazokhoz, Akiknek „Az Atya és Anya” az Üzenetet Küldte.

            Ma már ismét vannak [SzeRves ÚTON MEGSZÜLETETT GYERMEKEKBEN!!!] ÉLŐ (!!!) „Madár” MAGOK a „Magyarok” [és a „Hunok”][„testvérek”] között is.

            Többnyire ma még „kicsik” ezek a gyermekek, néhányuk kicsit idősebb és már MaGukra is ismertek.

            Mindez pedig azt jelenti, hogy a „Magyarok” és/vagy a „Hunok” [MAGOK] Családjában is meg tudtak újra születni [az ÚJRA ÉLŐVÉ LETT SZERETET ÉS ELFOGADÁS, valamint az Isten és Istenanya, valamint a Földanya iránti Bizalom és Határtalan Szeretet HATÁSÁRA!!!] a „Madár” MAGOK is, és így újra MŰKÖDŐVÉ lesz a SzeRves Földanyai „Ébresztési Rendszer”: „Madarak”, „Négy-lábúak”, „Földi Mesterek”, és a Föld más Család(tag)jai.

 

            Ez az üzenet is azért kerülhet „nyilvánosságra”, mert ez a Megújulás MÁR MEGTÖRTÉNT.

            Áldás és Hála és Köszönet Mindazon Szent Égi és Földi Erőknek, Akik Segítették E Folyamat Beteljesítését.

 

Lejegyezte OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. augusztus 12., 04.58.

www.omah.extra.hu
 

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!