omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2009 augusztus 1 - 17
Írások - 2009 augusztus 1 - 17 : 20090807 II - MAGOK - Ismétlés és néhány újdonság

20090807 II - MAGOK - Ismétlés és néhány újdonság

  2011.08.16. 20:53


2009. augusztus 7.

 

MAGOK

 

            A „Magyarok” mint (volt) Küldötti Csoport/Család VISSZAADTÁK a MAGOKNAK azokat a Mintákat és Feladatokat, melyeket a MAGOK Korlátozott Élet- és Megnyilvánulási Lehetőségei időszakára MaGukra vettek. Ezzel a MAGOK minden MaGuk Mintáit és Feladatait visszakaptak és visszavettek, TELJESSÉ LETTEK, a MAGUK Mintáinak ÉLŐVÉ Tételére és Kibontására ismét Képessé/Késszé és Alkalmassá lettek, a FÖLD és Föld CSALÁDJÁBA a RENDELT/Rendelt Helyükre beilleszkedtek.

OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. augusztus 7., 03.49.

 

*****

Megértést segítő „előzmény”:

2009. június 8., hétfő

Gondolatok még az Ébredésekhez

 

            A minapi írásokban megemlítettük azt, hogy a MAGOK és a Magyarok nem teljesen Egy-és-Egymást-pontosan-fedő családok.

            Baranyai Zsuzsanna lejegyzését elemezve is megállapítottuk, hogy a MAGOK egy [’Eredendő’] Őrzői Lélek-csoport a Földön, Akik

- a TeremTőtől kapott Ős-Mintákat Hordozzák, Őrzik és Élik, Továbbadják,

- és a Föld nagyobb Kor-Fordulóit vagy Váltásait igyekeznek előkészíteni úgy, hogy a további életre jelentkezett Lélek-családok lehetőség szerint megtestesült formáikkal is képessé legyenek az Új Korszakba való átlépésre.

            A Magyarok (leginkább a MAGOKHOZ kapcsolódva) egy KÜLDÖTTI csoport, Akiknek első Gyógyítói (!) csoportja még Atlantisz [Ataisz] idejében érkezett a Földre [főleg a Szíriuszhoz kapcsolódó eredettel][egyes „előfutáraik” vagy előkészítőik még korábbi időkben],

- felmérni a Föld sérüléseit,

- és a kialakult helyzetben elkezdeni/segíteni a gyógyítási („Rendezési”) folyamatokat. Ez megfogalmazható úgy is, hogy azért jöttek, hogy „segítsék a Fény (vagy Új Fény) megszületését” a Földön.

 

            A MAGOK tehát a FÖLD és Föld és SzeRves földi „ŐS”-Mintáit, az ’Eredendő RENDET és Rendet” hordozták, őrizték és testesítették meg, míg a „Magyarok” (mint Gyógyítói Küldötti csoport) azért érkeztek, hogy a „kibillent” Rendet és SzeRves Itteni Életet visszasegítsék a MAGA Rendjébe.

            Ebből is látható, hogy a „két csoport” nem teljesen egy, de EGY Feladaton dolgoztak, ugyanazért a célért dolgoztak a MAGUK/MaGuk eszközeivel.

            A MAGOK Feladata az volt, hogy ÉLŐVÉ tegyék MAGUKON által a lehető legteljesebben minden korban és minden megnyilvánulásban a SzeRves Földi Minőségeket és Rendet, és a „Magyarok” pedig (mint Küldötti csoport) igyekeztek ebben megsegíteni Őket.

            A „Magyarok” korról-korra hozták és fogadták azokat a MEGÚJÍTÓ Mintákat és Kódokat, amelyeket tulajdonképpen a MAGOKNAK kellett volna hívniuk és befogadniuk --- ám a kibillent Rend miatt erre a MAGUK Erőiből nem voltak mindig képesek. Ilyenkor a MAGOK és „Magyarok” Szent Emberei többnyire összekapcsolódtak, és igyekeztek feltárni a konkrétan megjelent nehézségeket és azok okait, és együtt igyekeztek gyógyírt hozni/kérni a nehézségek megszüntetésére.

 

            Ahogyan a „Kurultaj, Szala, Süan” írásból is látszik: a MAGOK a MAGUK Mintáit egyre inkább ÉLŐVÉ tudták és tudják tenni MAGUKBAN, és ez a FÖLD és Föld MAGA SzeRves Mintáinak ÉLETRE kelését is jelenti!

            A Küldöttek („Magyarok”) egy része ezzel tulajdonképpen „be is fejezte” azt a vállalását, amiért 18 ezer, 17 ezer, vagy kb 10-11 ezer évvel ezelőtt E Földre érkezett.

 

            Nagyon fontos tudni, hogy a KÜLDÖTTEK AZÉRT Érkeztek E Földre, hogy az E FÖLD EREDENDŐEN SZERVES MINTÁIT SEGÍTSÉK ÉLETRE KELTENI, a kimozdult Eredendő Rendet segítsék újra élővé lenni --- és ezzel a Feladatukat be is teljesítik (vagy már be is teljesítették --- attól függően, hogy az „alapok („yobbítás”) vagy a „(sz)építés” Rendezési idejére érkeztek-e).

            Az ÉPÍTÉSI Munkák jelentős részben (!) már a MAGOK Feladata, hiszen a TeremTő Igazából ezért „küldte”, Teremtette Őket: „berögzíteni egy-egy Új korszakban az új tapasztalási kereteket”, és megsegíteni a többi teremtettet (ha azok ezt választották) az Új Korszakba való beilleszkedésben. Akik nem illeszkednek be a Föld egy-egy megnyílt/megindult Új Korszakába, azok egy nagyon rövid és belátható időn belül kiíródnak a Föld további életéből és Létéből.

 

            A „Teljesebb összekapcsolódás és összhang” miatt voltak és vannak olyan „Magyarok” (Küldöttek), Akik egyidejűleg MAGOK is --- ezt mindenki pontosan „érzi”. Aki „érzi”, hogy „Küldötti” Létének beteljesítésével szinte „tombol” Benne valami, „valami ősi”, ami már „ki akar törni, felszínre akar törni, meg akar nyilvánulni”, abban valószínűleg éppen a MAGSÁGA készül „átvenni yogos helyét” --- míg ha egy „Magyar” „érzi”, hogy „Feladata véget ért”, akkor a [Küldötti] Léte lassan „Haza Térni” készül.

 

            Hamarosan TELJESEN megszűnik az a „kettősség”, amely eddig a MAGOKAT és Magyarokat jellemezte. A MAGOK MAGUKRA ismerve végre újra [„Teljes”] MAGGÁ lehetnek, míg a Küldöttek választásaiknak megfelelően haladnak tovább: vagy Haza Térnek, vagy pedig ha ezt választották, akkor MAGGÁ vagy más SzeRves Létezőjévé lesznek a Földnek.

 

            A „Magyarság” – mely az Új Fény Megszületésében vállalt Segítői (részben Küldötti) szerepet – a korábbi (kb 1000 – 1500 évvel ezelőtt tett) vállalását sikerrel bevégezte: az Új Fény Megszületett és Begyökerezett a FÖLDBE/Földbe és SzeRves-földibe.

            A „Magyarság” (mint Küldötti Csoport) egy része még marad a Földön, hogy részt vegyen (segítsen!) a most elkezdődött gyógyítási (Kiegyensúlyozási, [sz]építési) folyamatokban --- de ezt már nem „Küldöttként”, hanem a Földnek SzeRves Létezőjeként teszi meg, nem „rá vonatkozó külön” szabályok szerint, hanem a Földön mindenkire egységesen vonatkozó „Földi” törvények és szabályok szerint. A „Magyarok” Küldötti Csoportjának a további Földi Életet vállalt része tehát TELJES EGÉSZÉBEN [a Rendnek megfelelő élete miatt] SzeRves létezőjévé lett a Földnek, Küldöttisége (élete és választása miatt) átfordult a SzeRves Életbe. A SzeRves (maradó) Életbe átfordult Küldöttek már megszabadultak TELJESEN a korábbi [őket nagyon súlyosan terhelő] korlátozásoktól, mely „csak a leszületésük előtt kapott Feladatukhoz” rögzítette be őket, és attól gyakorlatilag nemigen térhettek el.

            Mindez pedig azt jelenti, hogy a további SzeRves Életre jelentkezett „Magyarok” (volt Küldöttek) a most megnyílt Új Korszak Feladataiba és Lehetőségeibe SZABADON BEKAPCSOLÓDHATNAK, képességeiknek és akaratuknak megfelelően szabadon részt vehetnek a megindult Gyógyításokban [Föld-Rendezésben].


Korábbi korlátaik leoldattak, „szárnyaik vissza-adattak”, és innentől kezdve már „kötelességük” is „szárnyaik” (képességeik és lehetőségeik, tudásuk) megfelelő, a FÖLD/Föld és SzeRves-földi Érdekeit szolgáló/segítő használata.

 

Lejegyezte OmMáátRé KJ

*****

 

2009.07.28. – „Santé di Om” [részlet]

…”Van a „Teremtett Világban” [vagy talán „annak a határán”] egy „Nemzetség”, amelyet egyes Világokban a „SzentLélek” Nemzetségének, vagy „Santé di Om”-nak is neveznek, míg más Világokban más „jelzőkkel” vagy „formákkal”, „Hangokkal” jelenítik meg [a MindenHatói TeremTő Kiáradáshoz való „viszony” és „kapcsolódás” függvényében”].

            Egy Olyan „Szellemi” Minőséget „testesít” vagy „jelenít” meg ez a „CsillagNemzetség” vagy „CSALÁD”, amely merőben „más” vagy „több” jellemzővel is bír, mint a „többiek”. Egy Olyan Minőséget „testesít meg” vagy „jelenít meg” ez a Különleges [és szívvel és tudattal is legtöbbször „megfoghatatlan”] Család, amely az „Eredet” szintjén tulajdonképpen tartalmazza minden más [„később eredt”] Család „Ős”-Mintáját is.

Bár a példa nem teljesen pontos, egyes vonatkozásaiban ez a Család mélyen hasonlít a „születés-csatornákra” vagy arra a „közvetítőre”/járatra, melyen át „minden más létező és család is megnyilvánul egy-egy irányban”.

 

Elválaszt” [formához, formába segít] ez a Család az egyik „kezével”, és az elválasztott formában pedig [a választott útnak megfelelően] össze is tart a „másik kezével”.

 

            Bár nem csak és nem kizárólagosan „Ez a Család” „végzi” a Teremtői FolyaMAAtok és TeremTői Akarat Kiáramoltatását és megformázását, mégis: ennek a „SzentLélek” Családnak, „AZ EGY HANG” Családjának fontos szerepe van ebben.

            „AZ EGY HANG” Családjának is nevezik ezt a CsillagCsaládot egyes Világokban, méghozzá épp azért, mert

-          „Közvetlenül a MindenHató Által kibocsátott első Hang [„sÓhaj”] vagy Megnyilvánulás hívta/hozta Életbe” [„talán” a „legközelebb” van a „MindenTeremTő” „helyéhez”], és

-          másfelől pedig azért, mert Valóban a „Lényükben” van [még a MAGA TELJESSÉGÉBEN IS] az a bizonyos „Első és EGY/EGY-etlen” „TeremTői Hang, amelyből E Teljes Teremtett Élet fakadt”.

            Egyes Világokban a MAGOK CSALÁDJÁNAK, „A MAG” Családjának is nevezik ezt a Csillagnemzetséget – utalva a „bennük lévő teljességre, amely minden részletében hordozza egy adott teremtés ismeretét és megismerési/kibontási lehetőségét”. Ebben az Értelmében „A MAG” Családja az az Isteni Jelenlét, amelyet az „Első Sóhaj” vagy Első és EGY/EGY-etlen HANG” hozott Életre.

 

            Anélkül, hogy ennek a mélyebb értelmezésébe most belemennénk, megemlítjük, hogy a „Teremtés másik végén” szintén van „egy Csillagnemzetség” vagy Család, amely Hasonló jellemzőkkel bír bizonyos vonatkozásokban, mint a „Kozmikus Értelmű MAG” Család, és ez pedig az Emberek CsillagNemzetsége.

            Az Emberek Családjában elültetve van egy olyan „Egységbe-Rendező” Erő, amely MaGában az Emberben is LEHETŐVÉ TESZI a különböző CsillagCsaládi Minták Újra Összekapcsolását, és ez által [a Szabadság és Szabad Akarat, valamint a Szeretet és Ép Tudat alapján] E Teremtés sokszínűségének és Tökéletességének a megnyilvánítását és megismerését.

 

            „A [Kozmikus értelmű] MAG” Családnak vagy az „EGY-HANG” Családjának, vagy más néven a „Santé di Om” Családjának van egy Különlegesen fontos „Feladata” Mindegyik Világban:

ELHATÁROLNAK,

ÉS ÖSSZE IS TARTANAK

az Adott Világ Mintáinak (Rendjének) Megfelelően.

 

            Nyilvánvalóan ahhoz, hogy egy „forma” (Élet) bármilyen módon is megnyilvánulhasson, szüksége van arra, hogy a „környezetétől” valamilyen módon elváljon [megszülessen], „saját élet-burokra” szert tegyen. Ez az „Élet-burok” (forma”) „ELHATÁROL ÉS EGYEDIVÉ, MEGISMÉTELHETETLENNÉ” tesz, és ugyanakkor pedig LEHETŐVÉ TESZI A „BURKON BELÜLI” ÉLETHEZ SZÜKSÉGES SZEMÉLYRE SZABOTT ÉS SAJÁT ÖSSZETARTÓ ERŐ MEGNYILVÁNÍTÁSÁT IS [tehát a „megszületett” felépíti a maga testében („burkán, életterén belül”) a maga Létezését. Nyilvánvalóan az Adott Világ Mintáinak megfelelően teszi és teheti ezt meg, hiszen ez biztosítja majd a TÁRSAIVAL való megfelelő összekapcsolódások lehetővé tevését is!]

            Egy Különleges „Feszültség” és ugyanakkor pedig egy „Mély Harmónia és Összhang, Nyugalom” is Jelen van Ebben az „EGY-HANG” vagy „A MAG” Családban, hiszen a „TEREMTÉS” azon „szakaszában” hívódtak életre, amikor a „Nyugalom átment Feszültségbe és a Feszültség átment a Nyugalom és Aktivitás állapotába és folyamatába”. A Bennük Lévő Feszültség tehát mindig „nyugalmas is”, és mindig Tökéletes Egyensúlyban is Van.

 

            Amiért egy kicsit hosszabban írtunk ma erről, annak az az oka, hogy a „Santé di Om” vagy az „EGY-HANG” [Az EGY-etlen Hangja] CsillagCsaládja is visszakapta a Helyét a FÖLD/Föld Családjában”.

            Tulajdonképpen nem „visszafoglalta”, hanem „visszakapta”: eddig is itt voltak, csak egyes vonatkozásaikban „korlátozva” voltak a megnyilvánítás és megnyilváníthatóság területén.

            Ennek mélyebb okaiba ma már/még nem megyünk bele, akinek dolga van ezzel, az megkapja az annak elvégzéséhez szükséges belső vezetését. Azt viszont fontos „tudnia” egyes érintett családtagoknak, hogy ez a FolyaMAAT most kezdetét vette és megtörténik, megtörtént.

            „Két”, vagy inkább „három” CsillagNemzetség tagjai Érintettek mélyebben ebben a folyamatban:

 

            Az egyik Család a „Santé di Om” vagy az „EGY HANG” Csillagnemzetség tagjai, Akik

MindenHatói és KRISZTUSI és Földanyai ENGEDÉLYT kaptak

Létük és Működésük Ismételt Kiterjesztésére E Földön.

 

            A másik érintett Csillagnemzetség a Pókok és Ízeltlábúak CsillagNemzetsége, Akik közül néhányan [az ehhez kapcsolódó fájdalmakat is vállalva] „biztosították az EGY-HANG CsillagNemzetség ’bekorlátozását vagy elkülönítését’ az Ítélt időre”.

 

Egy különleges Őrzői minőségben volt Jelen néhány KRISZTUSI Minőségű Családtag a Pókok és Ízeltlábúak Nemzetségéből, mely a számukra azt eredményezte, hogy CsillagCsaládjuktól és a Föld Családjától is bizonyos értelemben el kellett hogy váljanak mindaddig, amíg a MindenHató és KRISZTUS és a Földanya feloldja Őket ezen Őrzői Feladatuk alól.

 

[Nyilvánvalóan a „fentebb” hozott „Ítélet” (Engedély) kiHat az Őrzőkre is, vagyis „felszabadítja” az Őrzőket is!]

            A harmadik (leginkább) érintett CsillagCsalád az Emberek CsillagNemzetsége ebben a Folyamatban, Akik E Világban a „Teremtőerő Teljességével vannak felruházva”,


Felelősei az E Világban zajló Változásainak”, és Akik az „EGY-HANG” CSALÁDJÁNAK KORLÁTOZOTTSÁGA MIATT korlátozva voltak MaGuk is az ELKÜLÖNÜLÉS és EGYSÉG helyes (SzeRves) Mintáinak megnyilvánításában.” …

 

            „Csak utalás-szerűen, a könnyebb megérthetőség miatt megemlítjük, hogy a Föld a sérült időszaka egyes időiben valóban egy „karantén”-jellegű védelemmel is körbe volt véve, amely


-          védte a Földet újabb idegen minták vagy létek beérkezésével szemben,

-          és ugyanakkor egyfajta védelem volt más Világok irányába is, hogy az itt megjelent „fertőzés” ne terjedhessen át másik Világokra.

 

Egy „karantén” [mostanában is alkalmazzák ismét több helyen] mindig okoz nehézséget a „benn-rekedtek” és a „kívül maradt családtagok” számára is --- mind „bent”, mind pedig „kint” igyekszik minden érintett yavítani a helyzeten

– és csak a „fertőzés-veszély” „igazolt” megszűnte után nyílik lehetőség [a nehéz helyzetben lévők állapotának ismeretében] az újbóli közeledésekre.

 

            Amikor a Föld MaGa „karanténba” került (ÖnMaGa és környezete Élete védelmében), ez az „EGY-HANG” vagy „Santé di Om” CsillagNemzetség, és hozzájuk kapcsolódóan a Pókok és Ízeltlábúak [és más] CsillagNemzetség bizonyos „bekorlátozásával” is járt. Az „Elkülönülésnek” és „Belső és Külső Összetartásnak” bizonyos tekintetben megváltoztak a működései, ez pedig mind az „Elkülönülés”, mind pedig az „Egység és Összetartozás” terén az „Eredendővel nem teljes egészében összhangban lévő” működéseket eredményezett.

            A Föld „Karantén-állapota” miatt egyes Eredendően SzeRves Összekapcsoló Erők sem a Földön belül, sem pedig a Földről „kifelé” (a MAGOSABB családtagok irányába) nem tudtak megfelelően érvényesülni, amit képben úgy is megjeleníthetünk (a könnyebb megértés érdekében), hogy


a „Santé di Om” CsillagNemzetség egyes megnyilvánulásait [a Kozmikus REND Erői] „lekötözték” KRISZTUS és a MindenHató és a Földanya Engedélyével és Kérésére [másképpen erre nem kerülhetett volna sor!]

[Kb 5-6 ezer éve?]


 

Ezeket a „lekötözött részeket vagy karokat” ŐRIZTÉK több CsillagNemzetség tagjai is, köztük a Pókok és Ízeltlábúak Családjába tartozó egyes családtagok, Akik így szintén „az Elválasztottság fokozott fájdalmában éltek” [az elválasztottság bizonyos szinten minden Létező Ős-fájdalma, de a RENDES működésből kikerült családtagokban ez sajnos néha „torz” vagy pedig „szinte elviselhetetlenné levő” formát vett fel, amely sokszor megakadályozta Őket a Fájdalom Valódi Gyökerének és Céljának, Szerepének a felismerésében.]

 

            A FÖLDÖN/Földön folyt MiNapi ÁtVilágítások kapcsán KRISZTUS, a Földanya és a MindenHatói REND is egyöntetűen úgy foglalt állást, hogy

- a „Föld Fertőző Állapota megszűnt”,

- a kiépült Belső és Külső SzeRves (!!!) védelmek ma már megfelelőek és elégségesek is a további Gyógyulási/Kiegyensúlyozódási Folyamatok megvalósulásához,

- továbbá biztosítható mind a Föld, mind pedig a más Világok Védelme a „további fertőzésekkel” szemben.

[Bizonyos szempontból „érdekes” a Földön most zajló fertőzéses folyamat, amely bizonyos mértékig összefüggésben is van a Kozmikus és Galaktikus ÁtVilágításokkal és változásokkal.]

 

            A Földanya és KRISZTUS és a MindenHató REND azon közös megállapítása és Nyilatkozata után, hogy a „Föld már nem fertőző és nem fertőzhető”, megkezdődött az Érintett CsillagCsaládok Korlátozásainak a Kioldása és Kiemelése.

            „Érdekes” ebben a folyamatban az, hogy ezek az Érintett CsillagNemzetségek és tagjaik „eddig is a helyükön voltak” [nem távozhattak és nem is távoztak el a „Földről”], csak nem tehették élővé bizonyos vonatkozásaikat. „Itt-létük” azonban „kötelezővé” és lehetővé is tette a számukra a SzeRves változásokhoz való folyaMAATos Igazodásokat, és így „visszailleszkedésük” egy Előkészített és gyors, pontos folyamat!

 

            Miért bír nagy jelentőséggel ez a folyamat, és miért kell tudniuk erről az „érintetteknek”?

            Ahogyan már az előbbiekből is világossá lett, E Földön a SzeRves EGYSÉG és ÖSSZETARTOZÁS, ÖSSZHANG ÉS HARMÓNIA Mintáinak egyik Jelentős Hordozója/Őrzője és Kibontója a Santé di Om, vagyis a SzentLélek Családja.

            Nyilvánvalóan sok új megértés és felismerés fog bekövetkezni E CsillagCsaládot érintően is mindazokban, akik E Család valamilyen Mintáiban érintettek, az ezzel kapcsolatos megértések a személyes életszálakon és életutakon történnek majd meg. Azt azonban talán nem haszontalan ismerni, hogy az EGYSÉG, a SzeRves (!) Egység megteremtésének folyamatába Újabb Segítői Erők és Jelenlétek kapcsolódtak be KRISZTUSI és MindenHatói Engedélyekkel, melyek Hatékony segítséget nyújthatnak (és nyújtanak is!) a Harmonizálási folyamatokban:

-          az egyes családokon belüli nehézségek és „nem-SzeRves mintájú” elkülönültség feloldásában [párkapcsolatok és páros kapcsolatok gyógyítása],

-          továbbá az egyes családok közötti Harmonikus Kapcsolódások létrehozásában, a családok között keletkezett sérelmek és sérülések feloldásában.

 

            Mindez természetesen összefüggésben van számos más most zajló gyógyítási folyamattal, melyeknek KÖZÖS célja a SzeRves Szív-Utak ismételt megnyitása és Kiegyensúlyozott működésük biztosítása, mely elvezet a szív-szerinti tiszta Látáshoz és Tiszta Láthatósághoz --- mindezek pedig segítik az ÖnMaG-ra ismerés folyamatában a Földanya Családjába tartozó Létezőket, hogy a szívek vágyainak megfelelően kialakulhasson E Földön Újra a „VILÁGI” (=KRISZTUSI Rend szerinti szabad) Élet.

Lejegyezte OmMÁÁTRé KJ

*****

 

2009.07.30.II – Azoknak, Akiket Érint II. (részlet)

 

„…nincsen ma már a magyarságon

a „Mindenáron megőrizni a békét” KRISZTUSI Parancs

és egyéb más „Küldötti Áldozati megkötés”,

 

és ez LEHETŐVÉ, és tulajdonképpen bizonyos esetekben KÖTELEZŐVÉ is teszi a MAGOK és magyarok számára

A MAGUK-EREJE-ÉLŐVÉ-TÉTELÉT ÉS HASZNÁLATÁT

(hiszen a Föld érdekében birtokolják/bírják ezeket!).”

 

„Életük egy bizonyos szakaszában a magok nyugalomban vannak, és csak a megfelelő helyen-és-időben mozdulnak… Egy „yó” mag ’tudja’, hogy mikor jön el az ideje az Új Életbe Indulásának…”

 

*****

 

Érzés:

A „Santé di Om”, vagy másként a „SzentLélek” Csillagnemzetség megjelölést talán a Plejádokhoz tartozó családok alkalmazzák.

Az „EGY-HANG” elnevezés érzésem szerint kapcsolódik az Orionhoz, és talán részben a Hathorok is használhatják ezt a „megnevezést”.

Érzésem szerint a „13. Csillagnemzetséget” a Szíriuszi Családok „A MAG” Családjának nevezik,


és a szabályos háromszögek [vagy a háromszög alakú elrendezés, esetleg hármasság] [amely e madár vagy turul ábrázolásban is megjelenik] valamilyen felismerhető módon megjelennek e Család képi jelölésében.

 

[Érdemes az „Élet Gyümölcsének” szakrális geometriai rajzát ráhelyezni a turul képére.]

http://tudastar.googlepages.com/eletvirag


*****

 

A mai írás végére kerüljön egy „friss megérzés” (kapcsolódva a fentebb említett MAG-Őrző Pók-Nemzetségbéliekhez:) (talán segítheti egyes szálak/vállalások pontosabb megérzésében/megértésében)

 

            Egy beszélgetés kapcsán szóba került „Oroszország”, amely vonatkozásában azt éreztem, hogy mintha / talán (részben) „Oroszország” lett volna „az a Pók, Aki Őrizte a MAGOKAT a MAGOK Korlátozása idején”. Azt éreztem, hogy egyes mágusok ráéreztek „Oroszországnak” [pontosabb talán úgy, hogy egyes „orosz Erőknek”] erre a Szerepére (mely tehát a MAGOK mellett MaGát „Oroszországot” is korlátozta, hiszen őrizték azt, ami nem nyilvánulhatott meg teljesen!). Ezt a  (felismert Föld-védő) szerepet egyes mágusok „torzították, elferdítették”, és ez a torzítás/ferdítés megnehezítette mindkét (és a többi érintett) nép helyzetét.

[Egy korábbi írásban már említettük a „Szent-Istváni időben” KRISZTUSI Rendelésre létrejött „bajor-orosz-magyar” kapcsolódást, mely már szintén „feloldásra” került.] [Ehhez egy kis érdekesség: http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zsef_n%C3%A1dor ] [József nádor és első felesége, Alexandra Pavlovna Romanova]

 

            Ezen érzések kapcsán ismét kértük a MAGOK Szent Őrzését végzett Családok és Családtagok teljes ÁtVilágítását és Rendezését (RENDEZÉSÉT is, ha szükséges). Kérésünket kiterjesztjük a Teljes Földre és minden Őrzőre/Őrzésre úgy, hogy Szívünkben Összekapcsolódtunk az Őrzői Szerepükben KRISZTUS és a Földanya Által Megerősített Szent Őrzőkkel. [Hogy lehetőség szerint egyszerre/Egyidejűleg történjenek meg az azonos minták kivonásai, s így az egyensúly könnyebben megőrizhető legyen.]

            [„Yogosultságunk” ellenőrzése után] megkértük KRISZTUST és a Földanyát és a MindenHatót, hogy a MAGOK Szent Őrzéséhez kapcsolódó volt „Orosz Birodalmi” [és más] minden érintett területet és népet/közösséget Világítsanak Át, és minden ma-már-a-választott-és-a-MindenHató-és-KRISZTUS-és-a-Földanya-Által-Megáldott Szent Útba nem Illeszkedő Mintát Oldjanak ki belőlük, és segítsék az érintett népek és közösségek és területek TELJES Rendeződését, és ha szükséges akkor a RENDEZŐDÉSÜKET is.

OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. augusztus 7., 01.38.

 

Az „orosz cári (uralkodói) házzal” kapcsolatosan többször megjelent már az érzés, hogy valamiféle KÖZVETLEN (!) kapcsolódásban álltak egyes EGYIPTOMI vonalakkal, és ŐRIZTEK bizonyos „dolgokat”. Nagyon is elképzelhetőnek éreztem most, hogy „A PÓKASSZONY EGYIK GYERMEKE” lehetett s lehet jelen A MAGOKHOZ RENDELT [„Orosz”] ŐRZŐI Minőségében. [ http://aranykor.freeblog.hu/archives/2009/05/18/A_hopi_fonok_uzenete_az_emberiseghez_hopi_profecia-ko_video/

„Hopi főnök üzenete: „A Pók asszony két unokája ezeket a szent kőtáblákat adta. E két testvért utasította a Nagy Szellem, hogy szállítsák oda, ahová meghatározta. Az idősebb testvérnek haladéktalanul keletre kellett mennie, a felkelő naphoz, a megadott úticéljához, ahol azonnal meg kell keresnie a fiatalabb testvérét, aki a Nagy Szellem földjén fog maradni. Az idősebb testvér küldetése, amikor visszatér, hogy segítse fiatalabb testvérét (a hopit) véghez vinni a békét, a testvériséget és az örökkévaló életet az ő visszatérésén.  ]

 

            Köszönetünket fejeztük ki ezután azon Szent Őrzőknek, Akik Vállalva a Föld Érdekében a Nehézségeket Teljesítették a Reájuk Bízott Szent Őrzői Feladatokat, és Vállalásaikhoz végig Hűek és Igazak Maradtak. Megkértük, hogy bocsássanak meg, ha valamivel sértettük vagy hátráltattuk Őket, és kifejeztük Megbocsátásunkat Mi is mindazért, amivel sértették vagy nehezítették a MAGOK/Magyarok Életét.

            Megkértük KRISZTUST és a Földanyát és a MindenHatót, hogy SZABADÍTSÁK FEL Érdemeik elismerése mellett a MAGOK Őrzésére Rendelt Szent Őrzőket, amennyiben a továbbiakban már nincsen szükség a korábbi vállalásaiknak megfelelő Őrzői szerepükre, kivéve akkor, ha az Őrzők [Saját Kérésükre és/vagy más RENDELÉSRE] KRISZTUS és a Földanya és/vagy a MindenHató Által további Megerősítést kaptak korábbi Szerepükben. Kértük, hogy az Érintett, KRISZTUS Által Őrzői Minőségeikben Megerősített Szent Őrzők terjesszék fel a MaGuk Őrzése alatt Álló területekre és népekre/közösségekre vonatkozóan a hasonló tartalmú kéréseiket.

OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. augusztus 7., 01.51.

 

            Kértük, hogy ha „Magyar/MAG” Érintettségű „Királyi/Uralkodói/Vezetői Háznak” (Családnak) van valamilyen Kiegyensúlyozni-valója más népek és/vagy közösségek (esetleg Egy-Én-ek), vagy akár a Magyar és MAG nép felé, akkor KRISZTUS és a Földanya és/vagy a MindenHató Rendelkezzenek/RENDELKEZZENEK ezekről.

OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2009. augusztus 7., 01.54.

www.omah.extra.hu
 

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!