amikor a Lélek egy jelentős váltást él meg tudatosan anélkül, hogy a felépített formáját (a maga teljességében) le kellene hogy bontsa, és újat építene fel. [A Föld életében: korszakváltások.]

            Ez utóbbi „születés”/Átszületés „több” és más is, mint az élet szokásos beavatásai által jelzett élet-szakasz-váltások (a természetes közösségekben a leánnyá/legénnyé avatás, nővé/férfivá avatás és egyéb, a közösségi élethez tartozó vagy személyes beavatások), melyek többnyire egy-egy élet-szakasz lezárásai és az új-ba-átvezetések. A fentebb említett Átszületések alkalmával gyakran (de nem mindig) „kiszakad” korábbi környezetéből (élet- és lét-teréből) az átszülető, ám mindezt nem a formája leépítésével és új forma felépítésével teszi meg, hanem a meglévő forma megfelelő előkészítésével és „átemelésével”/átlényegítésével.

            Leggyakrabban egy másik (többnyire, de nem mindig [ez választás kérdése]), MaGosabb energia-szintre kerül a létező/Lélek, egy teljesen Új Tapasztalási Térbe-és-Időbe, mely a „korábbi életében elért” személyes fejlődésének/érésének a [választott] következménye.

            [Főleg a volt-Küldöttek közül] sokan készül(het)(né)nek ilyen [részleges] forma-megőrzéshez is kapcsolódó Átszületésekre/emelkedésekre, hogy a Segítői tevékenységükben egy Magosabb szinten is tapasztalásokat szerezzenek --- vagy pedig „megtapasztalják” ezt (és ezzel [is] segítsenek) a Hazavezető Útjuk során.

            Ma még ezek az „Átszületések” többnyire „magányos” utak és lehetőségek: megfelelő „előkészítést” feltételeznek.

            A MAGOK „Átszületései” [meglévő tudásuknak/tapasztalataiknak köszönhetően] ilyen RENDezett módon történtek. Többnyire ma még csak az „érintettek” számára érzékelhetőek: ahogy „vissza-illeszkedtek”, illetve egyes tagjaik „tovább-léptek”. „Formáik” megfelelően elő-készültek, és így az Átszületéseik RENDBEN megtörténtek. [Az egész folyamat nagyon fegyelmezetten haladt --- mindegyikük pontosan „tudta”, hogy mikor és hol kell megjelennie, mit kell „letennie” és „felvennie” --- és haladtak tovább (ha szükség volt rá, akkor egymást is segítve) az előkészített utakon.]

            Az Átszületett MAGOK/Őrzők közül többen eddig is fizikai formájukban éltek látható módon is köztetek – és élnek majd ezután is, de már a „helyükre illeszkedett és ismét kiteljesedett, megújult” MAG-minőségükben. TELJESEBBÉ válik a Segítői életük, és sokkal Hatékonyabbá a másokat is segítő életük.

            Az ŐRZŐK egy [kisebb] része az „Átszületés” után nem tért vissza a „sűrűbb” anyagi síkra: Ők (többnyire) tovább léptek a választott életüknek megfelelően előkészített Magosabb utakra. [Beteljesítették a Feladatot, ami miatt Segítőként érkeztek a sűrűbb-anyagi-Földre.]

            Akár így születik az ember/Lélek, akár úgy --- a születés mindig jár

-          „elengedésekkel”,

-          és az elengedettek helyébe lépő/léphető (választható) új lehetőségekkel.

Mindenképpen VÁLTÁS a születés --- még akkor is, ha a „forma” látszólag [megfelelően átalakulva] tovább-vivődik, megmarad.

Ma még a legtöbb születés ezért jár(hat) bizonyos „fájdalmakkal” [a törvényszerű, kikerülhetetlen elengedések miatt]. Magosabb tudatossági- és szeretet-szinteken a Lélek már belátja, hogy „elengedései” tulajdonképpen „látszólagosak”, mint ahogy a „szétválás” megtapasztalása is az: egy „valóságos káprázat”. Még ha el is engedünk látszólag valamit, egy MaGosabb szinten ismét magunkhoz öleljük azt. Ma még kissé nehéz ennek a (sűrűbb anyagi világban való) megértése és megtapasztalása, hiszen a test „anyagisága” sok tekintetben határt szab az EGGYÉ-válásnak. [Itt e sűrűbb anyagi valóságban a szétválasztottság-és-összetartozás adja a tapasztalás alapját.] Magosabb szinteken az „energia” és az „energia-áramlás” más formái is megnyílnak a tapasztalások számára, és egyre érthetőbbé és érezhetőbbé, valóságosabbá is válik az EGYSÉG megélése: az „elvesztés” fájdalmát felülírja a Magosabb ÉN-MInőségekkel való tényeleges egyesülés öröme/extázisa.

            Ma még sokak számára megérthetetlen a halál és a születés [és így az Élet] „misztériuma” (valódi lényege). Sokak számára a „halál” a „tényleges elszakadással” egyenlő, az „élet végével”, a kapcsolódások elvesztésével.

            Ma még sok testében-élő-Lélek nem ismert önmagára, és az életet csakis a (jelen) testükben élt élettel képesek azonosítani. Számukra bármiféle elválás és elengedés a „halál” érzetét jeleníti meg (vetíti előre), és ez gyakran ma még „félelem-szerű” fájdalmakkal is jár. „Sajnálkoznak” egy-egy elvesztés kapcsán: nem látják a tapasztalással megnyert (őket gazdagító és tanító) értékeket. Pedig ahogyan az „anyag” is „dobja le magáról” a „sérüléseket” [a „lehúzó, mélységben tartó mintáit”], úgy lazul fel minden, és engedődnek el a Lélek önfelismerését eddig akadályozó minták is: és mint minden (!) elengedés, így ez is hoz és hozhat fájdalom-érzeteket.

            A fájdalmak kezelésében segíthet annak az ismerete, hogy a FÁJDALOM valós érzés és érzet --- a FÉLELEM és SAJNÁLKOZÁS pedig egy torzító szűrő vagy „elterelő”, melyek megakadályozni igyekeznek az önvalóra-ismerést. E két utóbbi „elterel”, hogy ne legyen azonosítható a tényleges/valós [természetes] érzés, mely tudatosítással és elfogadással gyorsan (!) kiegyensúlyozható/gyógyítható.

Lejegyezte OmMáátRé

www.omah.extra.hu