omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2009 március 1 - 11
Írások - 2009 március 1 - 11 : 20090302 - Küldöttekről - Küldötteknek III..

20090302 - Küldöttekről - Küldötteknek III..

  2011.08.19. 18:29


2009. március 1., vasárnap, március 2., hétfő

 

Küldöttekről – Küldötteknek

III.

A MaGosabb Felelősségű Küldöttek, és az általuk érintett területek/létek megtisztítása

 

 

            A következő „munkát” azért adom közre, mert talán segítségére lehet olyan Küldötteknek, akiknek van valami olyan tette/érzése, amellyel eddig nem tudtak elszámolni MaGukban vagy mások felé.

 

            Egy TÁRSammal közösen végeztünk munkát szombat este óta (Egymást-Kiegészítőség, áramlás, térben és időben) - szinte folyamatosan, lépésről lépésre történő megértéssel haladva. Utólag már tudom, hogy az egyik fő irány a „magyar-orosz-bajor háromszög” megértése/oldása volt. Korábban is előkerült (már évekkel ezelőtt is!) érzésben az, hogy a magyaroknak és bajoroknak, oroszoknak van valami „közös dolga” – de eddig nem értettem meg, hogy miért „kopogtat” ez a téma…

            Napok óta megint jöttek elő (a társammal részben közös) orosz emlékek… Szombaton este elkezdtünk a társammal beszélgetni – majd elkezdtek jönni az érzések és megértések… apránként… lépésről-lépésre…

            Először Szent Imre [iM-Re] került szóba… majd Szent Imre szülei és kora…

            Érzésben az közvetítődött, hogy „egészen Szent Istvánig vissza kell menni a tisztításokban”. KRISZTUSI vezetést kértünk arra, hogy megértsük, hogy miben lehetünk segítségére a népünknek és a Földnek. A szívünkre figyelve jöttek sorban a megérzések és elmondandó kérések…

            Az egyik kérésünk az volt a magyarság vonatkozásában {majd kiterjesztettük a kérést és munkát később valamennyi földi közösségre}, hogy a Küldöttek tisztításához kapcsolódóan (is) kerüljenek Teljes KRISZTUSI Átvilágításra {a Megbocsátás Lótusza által és az erre felHatalmazott speciális Szent Átvilágítók által (ebbe már beletartoznak az Újra Rendesen működő SzeRves Földi Birodalmak is, mint a Fák stb.!)} a Szent Istváni idő kezdete óta napjainkig a magyarság dolgai. [Tehát most már a nagyobb közösségekért Felelősséget vállalt Küldöttek Átvilágítása és megtisztítása folyik, valamennyi általuk elvégzett feladat és bemozgatott dolog KRISZTUSI Átvilágításával és a FÖLD/Föld/föld érdekében végzendő Kiegyensúlyozással.]

            Azért „Szent István óta” („magyarázta az Érzés”), mert vele kezdődött az az állam-alakulat, amelyben most is élünk. A mai magyarság (a megfelelő előkészítések után) Szent István koronázásával vette fel a mai államiságát, és a KRISZTUStól kapott, mai napig is Ható vállalását.

            Másrészt azért ezen időszakra hangozhattak el a „Felelős Küldötti” kéréseink, mert ebben a magyar népben ezen korszakban voltunk [Szellemi ÉN-ünk egyik megtestesülése által] „a magyar Szent Korona által beavatott Felelős Vezető Küldött”. A Szent Koronától a korábbi testi életünkben kapott beavatás yogosított most fel bennünket arra, hogy e nemzet és nép nevében kérjük a Felelős Vezető Küldötteket érintő tisztítások során az egész népünket érintő KRISZTUSi Átvilágítást, és ha lehetőség van rá, akkor Kegy-elemi Kiegyensúlyozást és gyógyítást minden érintett számára...

            [Társam az orosz népben volt Küldöttként Felelős Vezető, míg a bajor/német érintettségünket úgy ismertük fel, hogy mostani fizikai családunkban vannak német területen élő családtagjaink, illetve a korábbi életünkben volt közvetlen felmenői bajor családtagi kapcsolódásunk, és a bajor családtag akkor „Felelős Vezető” Küldött volt… [A tettei yogosságát mindig vizsgálnia kell egy Küldöttnek a feladata teljesítése során. Csak a Feladat-körébe tartozó esetekben yogosult yobbító intézkedésekre (tettekre) – elsődlegesen a reá bízott közösséget érintően, ám mindig az Egész Föld érdekében is kell tevékenykednie. Mint Küldött mindig yogosult olyan „észrevételeket” és „kéréseket” is „felterjeszteni” a KRISZTUSi Tanácshoz, amely szorosan véve nem tartozik az éppen folyó feladat-teljesítésébe, ám megítélése szerint egy fontos hiányosságra mutat rá, vagy az adott (kialakult vagy előrelátható) helyzet megoldást kér/vár a reá bízott közösségben, vagy az egész Föld érdekében.] [Azért a KRISZTUSi Tanácsokhoz kell „felterjeszteni” a Kéréseket, mert a FÖLD/Föld KRISZTUS Világa.]

            Az volt a mostani munkánk és kérésünk lényege, hogy a fentebb megjelölt időszakban élt Küldöttekhez, és Küldötti tevékenységéhez kapcsolódó [a „karma-mozgások elől részben elzárt”/blokkolt – néha talán átokkal is terhelt, és emiatt a mozgás/bemozgatás elől fokozott védelemmel elzárt]´

 

minden érintettséget (tetteket és azok Hatásait)

 

világítsanak át az erre felHatalmazottak, és (a már elvégzett előkészítéseknek megfelelően) ami mintának távoznia kell, annak történjen meg a kioldása és eltávolítása, ami marad, az pedig essen át a SzeRvességi és Illeszkedési Átvilágításokon és megfelelő átalakításokon, majd „vezettessenek” a Földanya és KRISZTUS által kijelölt „helyekre” (térbe-időbe és/vagy személyekbe).

            Ugyanígy kértük Átvilágítani a maga teljességében az így érintett/fellelt „átjárókat, kapukat, hidakat, raktárakat, oltárakat, szentélyeket, templomokat és más

 

fontos vagy „stratégiai helyeket” is.

 

Ha ez utóbbiak KRISZTUSi Átvilágítása során kiderül, hogy nincsen rájuk már szükség, akkor teljes egészében oldassanak ki, még a nyomaik is tüntessenek el --- aminek a megtartása viszont fontos és át kell „állítani/vinni/szerelni”, azokat világítsák át az Illeszkedőség szempontjából, és megfelelő előkészítések és védelem mellett történjenek meg az átállításaik és kipróbálásaik/beüzemelésük.

            Ezek után

-          kerüljenek a SzeRvesnek és Illeszkedőnek ítélt Minták stb. a megfelelő, KRISZTUS által kijelölt helyükre, és

-          kapcsoltassanak be a Szabadság-áramlásokba és a SzeRves FÖLDI Szeretet-hálózatokba,

-           majd ezek után a Földanya megfelelő hálózataihoz (ez utóbbi kell a megtestesüléshez, a fizikai megvalósuláshoz) (Mindezek után kapják meg az így Megújultan SzeRvessé lett minták az Új „Sze-Ke-Re-t a Földanyától”.)

 

Mint a kéréseink által érintett időszakban tevékenykedett „Felelős Vezető Küldött” „előterjesztettük hivatalosan is bocsánatkérésünket” az itt tevékenykedett Küldöttek nevében is mindazok irányában, akiket bármikor és bármilyen formában is sértett valamilyen általunk elindított Hatás, és kinyilvánítottuk a teljes megbocsátásunkat is az ellenünk vétők irányában.

            Külön meg kellett említeni (mivel a Szent Magyar Korona működését is korlátozta) a Pápaságot, és irányában is kifejeztük megbocsátásunkat, és kértük a megbocsátást mindazért, amivel esetlegesen sértettük.

 

            Miután ezt így elmondtuk a „jelen” (nagyjából ezer évet átölelő) korszak egészére vonatkoztatva, megkértük a KRISZTUS által erre felHatalmazott magyar „Ősöket”, hogy kérjék az Ő Felelősségük által átfogott korszakok ugyanilyen Teljes, mindenre és mindenkire kiterjedő KRISZTUSI Átvilágítását és kiegyensúlyozását, és éljenek a megbocsátás erejével. (Mivel Nekünk nem volt Szent István megkoronázása előtt (közvetlenül) magyar jellegű életünk, ezért erre csak felkérhettük az ott/akkor szolgálatot teljesítő Felelős Küldötteket MÁÁT, a REND és KRISZTUS nevében, a Földanya érdekében.)

            Megkértük a Föld Népeinek/közösségeinek KRISZTUS által felHatalmazott vezető/Felelős Küldötteit, hogy Ők is végeztessék el a működési területüket/idejüket érintő (vagy Most reájuk bízottakat érintő!) KRISZTUSi Átvilágíttatásokat és átalakíttatásokat/kiegyensúlyozásokat, és használják a Megbocsátás erejét és kiegyensúlyozó lehetőségét a Felelősségük alá tartozók, valamint az egész FÖLD érdekében is.

 

            Említettem már, hogy felmerült Szent Imre neve – akihez kapcsolódóan az alábbi megérzések jelentek meg:       

            A „Krisztusi Szent Korona” még átkoktól és kötésektől mentesen érkezett magyar földre Szent István idejében, és így koronázták meg vele „magyar királlyá” Istvánt. Ha bármi „baj” lett volna a koronázáskor a Koronával, a magyarok nem is fogadták volna el. KRISZTUSi Korona volt – vagyis KRISZTUS irányában jelentett az elfogadása kötelezettséget.

            Szent Imre apja koronázását követően egyre tisztább KRISZTUSi minőségeket fogadott magába, ezzel készült a számára Rendelt feladatra: „a Föld-rész” yobbá tételére.

            István koronázása után pár évvel a római pápa kiadott egy rendelet, amelynek az volt a lényege, hogy felszólította a magyarokat arra, hogy minden, a koronázás előtt alkalmazott, a „pápa által pogánynak nyilvánított” szokást hagyjanak abba, a pogánynak nyilvánított tárgyakat gyűjtsék össze és adják át a pápai udvarnak vagy semmisítsék meg. Amit nem adnak át vagy nem semmisítenek meg, azt a pápa „pápai átokkal” sújtotta. [Vajon miért nem válhatott ezután ismertté Atilla hagyatéka…?]

            Ezzel az átokkal az volt a „baj” (sok minden más mellett – például hogyan élhet ilyen eszközzel az, aki magát KRISZTUS hely-tartójának mondja --- hacsak nem abban az értelmezésben használta a helytartóságot, hogy igyekezett KRISZTUS helyétől távoltartani KRISZTUS–t a saját „helyfoglalásával”…], hogy maga a pápai közvetítéssel érkezett Szent Korona is a „pogány”-nak ítélt  múlt része volt sok minden mással együtt, mert ez a „pogány múlt” a KRISZTUSság volt a MaGa tiszta formájában. Imre halála is részben ennek a különös átoknak volt köszönhető, hiszen az ő MaGában érlelt KRISZTUSsága innentől kezdve „nem mozoghatott” – mert ha mozog, az egy kiszámíthatatlanul működő átok-mozgást indít el. [Ilyen esetben a Felsőbb ÉN inkább leállítja a Küldöttet, hogy ne okozzon nagyobb bajt, mint amit meg tudna az adott helyzetében oldani.]

            Mai (!) magyarságunk megtisztításánál tehát azért kell „visszamenni” egészen a Szent Istváni Koronázásig, mert a Koronázás pillanatában MÉG TISZTA KRISZTUSI UTAT VÁLLALT FEL ÉS KÉPVISELT a Király és a magyarság! Csak (lélekben és szellemben is) „oda visszakapcsolódva” térhetünk rá a TISZTA KRISZTUSI ÚT e népet érintő SzeRves „folytatására”. [Több korszak Átvilágítása is megtörtént az elmúlt években/hónapokban, ám a „tiszta gyökér” „legkönnyebben” csak innentől kezdve érhető el újra, és végezhetőek el a szükséges kiegyensúlyozások.]

 

            Magyar-orosz-bajor/német „háromszög”.

            Ma már nem ismerhetjük meg a maga teljességében, hogy István – még a tiszta megkoronázottságában – milyen KRISZTUSi feladatra szövetkezett „ebben a hármas érintettségben”. [Mivel mára már idejét-múlttá lett ez a feladat, és igazából nem vinné előbbre ennek az ismerete egyik érintett felet sem.] [Nem lehetetlen a megismerése, ám most a megismerése nem vinne előbbre.]

            A ma orosznak hívott szál eredője valahogyan Kijev (MaG-érintettségű) alapításához kapcsolódik. Valamilyen „bázis” jött ott létre, mely talán szakrális képzés helye lett volna, illetve a KRISZTUSi AranyTáblák őrzéséé és rovásáé.

            A bajor (későbbi német) irány pedig István házasságával (CSALÁD-ALAPÍTÁS!) jött létre, szintén KRISZTUSi útmutatás alapján.

            [AranyTáblák, CSALÁD – vajon miért is dolgozunk már megint ezzel --- no és a Megbocsátással…]

            Ez a „háromszög” felvállalt valamilyen „SzeRves Új születésben való közös közreműködést” --- ám „már a második lépcsőfokon”, a koronázás után pár évvel egy átokkal megakadályozták („megakasztatották”) ennek a beteljesítését azok a jelenlétek, akik annak idején Jézust is a keresztre „szögezték”. Ugyanez a csoport végeztette ki a cári családot az első világháború idején, illetve ezt megelőzően a Habsburg (új energiás!) hercegeket…

            Ez a „hármas-SZÖvetséG” időről időre próbálkozott a maga KRISZTUSi programjával/vállalásával, ám akárhányszor nekifutottak ennek, mindig bemozgatódott az előbb említett (pápai) átok is, és kiszámíthatatlan irányokba terelte az együttműködéseket. Mind a magyar nép, mind az orosz nép, mind a német nép igencsak terhes „szövetségekbe” lépett --- szövetségek helyett egymás ellen fordultak, elfeledve, hogy „valami közös KRISZTUS-tól kapott dolguk van”. Védeni kellett az életet és a SzeRves értékeket --- és sokszor ezzel ellentétesen működtek…

 

            A jelen munka során kinyilvánítottuk Társammal (mint ezen időszakban Felelős Vezető Küldöttként testi formában is létezett Küldöttek, és így a megjelölt teljes időszakban és érintett népekben élt Küldöttek képviselői) a népek egymás iránti bocsánat-kérését és megbocsátását, és megbocsátottunk a másik/többi népnek/szövetségesnek is.

            [Különös dolog egy „ima” vagy egy „megbocsátás” a „népért”/nép nevében. Egyszer régen hallottam, hogy Árpád-házi királyaink „sírva” imádkoztak. Akkor értettem meg ennek a jelentését, amikor egy munka kapcsán órákon át imádkoztam versben (!) – amelyben segítségét kértem a MindenHatónak e nép megsegítése érdekében [majdnem napra pontosan három éve a Margitszigeten – a tavaszi napéjegyenlőség előtt néhány nappal!!!!!] – és egyszer csak „HÁLA” (EGY-ség) állapotba kerültem, amit úgy tudnék talán a legpontosabban körülírni, hogy a „Létezés állapota”: teljesen egy a gondolat-érzés-létezés-és-tett, azt érezzük csak, hogy a lényünk legtisztább részével feloldódunk a Mindenségben megőrizve a Tudatosságunk Teljességét, a szívünkben van a létezés, és mi a Létezés szívében vagyunk. Ilyen „Boldog” állapotban fordult a MindenHatóhoz és KRISZTUShoz minden Felelős magyar ember és vezető, amikor segítséget kért egy nehéz helyzet megoldásában… Azt a fajta megbocsátást és bocsánat-kérést, amiről az előbb írtam, szintén csak ebben a HÁLA/Boldog vagy LÉTEZÉS-állapotban lehet úgy elmondani-és-megtenni a magyarság és a FÖLD érdekében, hogy az képessé legyen a Tudatos és Felelősség-Teljes Szeretet által az idejét-múlt kötések leoldására.  Tudom, hogy vannak, akik mesének tartják mindezt és haszontalannak --- én is csak azért „tudom” hogy amit leírtam „igaz”, mert „megtapasztaltam” a saját mostani életemben is, hogy a Tudatos Szeretet ereje és jelenléte hogyan Hat.]

            Folytatva a megkezdett munkát, kértük KRISZTUS által a korábbi (Szent István idejéből eredő „bajor-orosz-magyar érintettségű”) szövetség/vállalás feloldását minden érintett vonatkozásában, hiszen ez az (utólag rárakódott) átokkal terhelt program terhelt minden érintettet („élet-száluk egy részét” lekötötte az érintetteknek), és részben még „ma” is akadályozta/nehezítette (pusztán a „jelenléte” miatt) a beilleszkedést az Új KRISZTUSi mintákba és újonnan vállalt feladatokba.

            Érezhető volt, ahogyan „visszahúzódtak” a népekhez a lekötött KRISZTUSI élet-szálak, eloldódtak a korábbi beteljesíthetetlenné lett szövetség szálai/láncai, és így ma már minden érintett nép a saját választott KRISZTUSi útja szerint haladhat. Képben ez úgy mutatkozott meg, hogy az egyes népek területein kinyíltak a reájuk jellemző (egymástól különböző) „virágok”. [Lassan itt az ideje elvetni a virág-magokat…]

 

            A magyar/MaG KRISZTUSi (!) [=SzeRves] sorsút tehát nem volt másképpen a helyére igazítható, csak ha egészen visszamentünk az orvoslás/kiegyensúlyozás terén a Tiszta Szent KRISZTUSi Koronával való Istváni koronázásig – a „születésig”. Itt még „tiszta” volt, ÉP volt a „gyökér”!

Megkértük KRISZTUS-t, hogy a [gyakorlatilag minden azóta történt és a magyarsághoz is kapcsolódó elcsúszás tövét/méregfogát képező] pápai átkot bontsa le/semmisítse meg, és az innentől eredt

-          minden (ön- és mást-sértő) nem-kívánatos Hatás

-          és a KRISZTUSI útba nem illeszkedő következmény alól oldozza fel a népünket,

-          segítse ugyanilyen oldásokkal és gyógyításokkal mindazokat, akik az innen induló elcsúszások miatt bármilyen sérülést-elcsúszást szenvedtek akár közvetlenül hozzánk kapcsolódóan, akár valamilyen közvetett Hatás miatt.

 

[A magyarsághoz kapcsolódott átok KRISZTUSi „lebontására és megsemmisítésére” azért van ma már lehetőség, mert a magyarságban a Küldöttek (!!!) beteljesítették a MaGság és magyarság, valamint a FÖLD/Föld/SZeRves-földi megsegítésére vállalt Küldetésüket azzal, hogy

-          segítették a Földanya szívét meggyógyítani,

-          segítették a FÖLD/Föld/SzeRves-földi Születés-csatornájának a visszaállítását,

-          valamint segítették a SzeRves Földi/földi SzeKéR helyreállítását és bemozgatását.

Mivel tehát a „vállalt, KRISZTUSTÓL kapott (!) [korábbi] Küldetés” sikeresen bevégeztetett, így az átok lebontása már nem eredményezi az érintett Küldöttek kényszerű távozását. A Júdás-könyvben írtunk arról, hogy az átkok alól a MindenHató, illetve az adott VILÁG Királya is mentesíthet – ám aki ilyen módon kioldoztatik az átok alól, az nem vehet részt a továbbiakban az adott/érintett Küldetés teljesítésében, vagyis a Küldött által hozott Segítő Erő és Képesség elvész az adott küldetés teljesítéséből. A Küldetés sikeres beteljesítése után azonban az átok már leoldható és teljes egészében megsemmisíthető a Világ Királya által, mert „már nem veszélyezteti a Küldetés” sikerét az eltávolítása --- hiszen már sikeresen teljesedésbe ment a feladat még ezen fokozott nehezítés mellett is. Az átok pedig (mivel egy adott feladat ellen irányult még akkor is, ha a Küldött személyére volt irányítva!) „más feladatra” már nem tevődik át --- a Feladat sikeres beteljesítését követően a Király mindig megtisztítja minden bajtárást…]

                [Nagy Lajosról olvastam egyszer: „Lajos rendkívül bajtársiasan viselkedett közkatonáival is. A krónikák feljegyezték, hogy amikor Salerno ostromára készült, egy hajnalon a Sele (Silaro) folyót vizsgálta, hogy átkelhet-e rajta seregével. Ezért egy, a folyónál itató katonáját az áradó folyóba küldte lovastól. A katonát elragadta az ár, mire Lajos lovával utána ugratott, és kimentette vitézét. Mivel „hogy ha az ő szavára valaki bajba kerül, azon neki segíteni kell”.]

 

            Megkértük KRISZTUS-t és a Földanyát, hogy segítse meg a magyar népet abban, hogy beillessze magát a Földanya megújult KRISZTUSi útjára, segítse megérteni és élővé tenni népünk tagjai által a népünkben és a MAG-okban hordozott Megújult Tiszta KRISZTUSi Feladatokat és Értékeket.

 

            A magyarsághoz kapcsolódó munkákban rendszerint érezzük a Magyar Szent Korona Jelenlétét --- ám ebben a munkában/oldásban („testi formájában”!) nem volt olyan „Hatalomként” jelen, ahogyan szokott.

            Volt, amikor munkánk közben „rágondoltam” a Koronára – de valahogyan azt éreztem, hogy Ő „most héttérben, csendben van”.

            Utólag azt érzem meg, hogy bár Jelen volt a MaGa Teljes Valójában a Szent Korona ebben a munkában és oldásban, ám TESTI „érintettsége” miatt inkább a „gyógyuló” szerepében, mint „AKIT” éppen tisztít és kiegyensúlyoz ez a változás. Még később azt is „megértettem”, hogy KRISZTUS Koronája köré a Földanya mindeközben felépítette (pontosabban kiigazította, mert a Szent Korona bizonyos mértékig – KRISZTUSI segítséggel – megőrizte az eredeti mintáját!) az Új SzeRves „SzeKeRét” – hogy megújult (!) TESTI formájával is segíthesse a FÖLDet és mindazokat, akik Szeretik… Minden „Mintája” a Magyarságnak – melyet a Földanya további életre befogadott – szintén megkapta a Ható-erejét biztosító Sze-Ke-Ré-t. ˙Ahogyan minden születésnél, így e munkában is először azok a szimbólumok/jelek/létezések építették ki Magukból/Maguk köré a Földanya Új SzeKeRét, amik a „Krisztusi Szív”-hez közvetlenül (!) kapcsolódtak, majd a SzeRves ÉP-ítkezés Rendje szerint következnek a „beHanglási sorrenben következők”.

 

            Azt érzem még, hogy a Szent Koronát (Istvánhoz kerülése előtt) nem érte lényeges „ártó” behatás. Vagy nagyon jól őrizték, vagy még élt az elkészítésekor kapott védelme, vagy pedig (ha érte őt sérülés, akkor) megtisztították értő szívek. Talán az a monda, mely szerint a római pápa a magyar küldöttség megérkezése előtti éjszakán angyal által kapott üzenetet arra, hogy egy másnap érkező „ismeretlen” népnek adja át a koronát – utal arra, hogy a pápai udvarban így kapott védelmet akkor KRISZTUS koronája [Előzetes ismeretek hiányában nem volt a magyar nép ellen hangolható a Korona „teste”… Talán most is ilyen „rejtett” védelem miatt kapjuk csak a „megfelelő időben, és nem előbb” a vezetéseket…]  Később azonban az akkori pápa csak talált valami „fondorlatot”, mely igencsak megkeserítette e térség népeinek az életét... Fontos azonban tudni, hogy a Megbocsátás ereje által ez a (sokfelé csápokat növesztő) torz pápai rendelkezés már nem terheli sem a Szent Koronát, sem a magyar népet, sem a csápok által (közvetlenül vagy közvetve) érintett SzeRves KRISZTUSi részeket. „Személyes kötöttséget” csak azoknál eredményezhet, akik képtelenek elengedni a sérelmeiket és/vagy képtelenek a tiszta szívből való bocsánatkérésre és megbocsátásra. A Megbocsátás elold bizonyos (ma már nem illeszkedő) kötelékeket --- ám akik valamiféle tényleges yóvá-tétellel is tartoznak mások felé, azokat a [„Felelősségekről” írt írásunkban is említetett] yóvá-tételek (egyéb közös szabad-akarati Rendezés híján) terhelhetnek.

            Nekünk magyaroknak is fel kell majd tárnunk, hogy van-e más népek vagy közösségek felé elrendezni valónk a fizikai síkokon, illetve van-e ma tényleges tartozása más népeknek vagy közösségeknek a magyar nép irányába. Ennek a megismerésében a „történések” segítenek bennünket is, illetve minden „érintettet” --- a megfelelő időben ismertté lesznek a valós-és-elrendezendő adósságok és terhek. Sok „látszólagos teherről” már ma is „érzitek” (egyesekről már tudjátok is), hogy „hamisak”, valótlanok – és a Tisztán Látásotok ezekben a kérdésekben is napról napra teljesebbé lesz. Ne hallgassatok a tudatosan ellentéteket gerjesztő médiákra, az egymást-kiegészítő társakat (nemzetiségeket) mesterségesen kitalált és eljátszatott történésekkel egymás ellen fordítani igyekvő hangokra és suttogásokra… Figyeljétek a történéseket, legyen bennetek óvatosság és határozottság is – és semmiképpen ne hozzatok indulatok hatása alatt döntéseket. Az indulatok mindig „torzító tükröt tartanak”. Valós ismereteitekre, tiszta érzéseitekre és yózan eszetekre hagyatkozva hozzátok csak meg a fontos (különösen a másokat is érintő) döntéseiteket.

 

            A Küldötteket érintő (elsődlegesen szellemi szintű) Tisztítások abban segítik (a fizikai síkú) létezést (is!), hogy a különféle átok-szövevények végleges KEGY-elemi eltávolításával együtt eltávolításra kerülnek azok az idejét-múlt minták is, melyek nem igényelnek már Kiegyensúlyozásokat, és így segítik tisztán meglátni azokat a helyzeteket, melyeket a saját közösség és a Föld érdekében segíthetnek meggyógyítani a MA TESTBEN ÉLŐ FELELŐS KÜLDÖTTEK.

 

Az Egymást-Kiegészítőségről azt is említettük a minap, hogy fokozott védelmet is jelent. Nem csak azért, mert

-          az összekapcsolt szeretet-teljes és bizalom-teljes jelenlét fokozza a személyes védelmet, hanem azért is, mert

-          az egymás között áramoltatott információ/megérzés/szeretet tisztább érzésekhez és meglátásokhoz vezet.

-          Az is fokozza a személyes biztonságot és az elvégzendő feladat megvalósításának a sikerét, hogy az Egymást-Kiegészítő „felek” csak a „munka elvégzésének idejére” (MOST) helyezik magukat a rálátást és megértést biztosító energiába (ez nagyfokú bizalmat igényel a Belső/Felső személyes vezetés irányába!), és így illetéktelenek által egyszerűen „felderíthetetlenné” válik a „KRISZTUSi Terv”.

 

Éppen ezért nagyon sok oldás és közös munka történik úgy az utóbbi időkben, hogy szinte „alvó mag” formájában hordozzák a Küldöttek magukban a „Feladat” rájuk eső részét”, mely a „munka” előtt már jelez bizonyos ismétlődő ráérzésekkel anélkül, hogy részletesen feltárná magát az elvégzendő feladat. A visszatérő jelek kellően érzékennyé teszik az „érintetteket” a „megfelelő időben való „Feladat-felnyitásra” – ám a „Feladat” az elvégzésének pillanatáig „titokban” marad még az elvégzője tudatos Én-je számára is…

 

*****

2009. március 2., hétfő, 12.00 --- ez előzőek lejegyzése után:

            Még a munka elkezdése előtt --- a hétfő délelőtti írás/megértések Hatására – kértük KRISZTUST, hogy az egész Földre kiterjedően végezze el a Feladatukat sikeresen beteljesített Küldöttekhez kapcsolódó Rendelt megtisztítást.

 

            „Még „dél” előtt fontos elvégezni és befejezni” --- éreztem a hívást, és belehelyeztem magam a SzeKéRbe. A Földanya Szívét és KRISZTUS Szívét segítettük meg azokkal a (főleg) testi formában is jelenlévő (nem csak emberi) Küldöttekkel együtt, akik magosabb tudatossági szinten már működtetik a SzeRves SzeKeRet.

            Az egyik feladat-rész volt abban megsegíteni a KRIÁLYT, hogy kiterjedhessen a Teljes FÖLDre/Földre/SzeRves-földire, és a Feladatukat sikeresen beteljesített Küldöttek vonatkozásában (és az általuk „érintett” területeken/helyeken) megtörténhessen az átkok teljes megsemmisítése – és lehetőség szerinti azonnali kioldása/eltávolítása. Érintett ez a tisztítás minden előkészített egyéb idejét-múlt/nem-illeszkedő mintát is.

Ebben a munkában olyan új Angyali Segítők is segédkeztek, akik a minap érkeztek. Ők gyűjtötték össze (különböző irányokban csoportosan elhelyezkedve) a tisztítás során feléjük kirepülő átok-maradványokat és egyéb kitisztított „halott energiákat” --- talán sok SzeRves létezőnél most sikerül „végleg” visszakapcsolni a SzeRves alsó és felső Csakráikat is. [Az angyali lények az elkövetkező órákban/napokban igyekeznek az esetleg le-nem-repült már működés-képtelen átok-maradványok nyomait is végleg begyűjteni és megsemmisíteni.]

Ez a tisztítás egy intenzívebb rezgés-megtartás mellett történt, mely nem tartott túlzottan soká --- utána visszaállítottuk a rezgéseinket egy „alacsonyabb frekvenciára”. Ekkor (főleg a Fő-Tengelyek irányában – később azonban minden irányt érintően) különböző sűrűségű aranyos és más Fény-fátylakkal fésülték át a segítők a Teljes Földet --- ez részben még az élettelen maradékok eltávolítását is szolgálta, másrészről pedig az átfésülés az energiák Kiegyensúlyozását/Rendezését is segítette.

 

            Ezek után (vagy ezzel egyidőben) az egész Földre kiterjedően (tehát már nem csak a Föld „létfontosságú” szerveire, hanem valamennyi szervére!) folyt a Földanya és KRISZTUS által további életre érdemesnek ítélt minták és kapcsolódások helyretétele. Átvilágításaik már megtörténtek, és a szükséges megújítások és kiegyensúlyozások is, valamint az Új Kapcsolódási Rendszer szerinti összekapcsolásuk/összehangolásuk is.

            A megtisztításuk után kértük KRISZTUSt, hogy

- vezesse vagy vezettesse felhatalmazott segítői által a megfelelő helyekre ezeket a SzeRves mintákat/kapcsolódásokat,

- kapcsoltassanak be ezek a Szabadság-Hálózatokba és a Földanya SzeRves Fény-hálózataiba,

- majd pedig ezek után kapcsoltassanak be a Földanya speciális (megtestesülést segítő) Hálózataiba/portáljaiba.

- Ezek után kapták meg ezek a Minták és Kapcsolódások a Földanyától az Új SzeRves SzeKeReiket.

- Mivel ezek egy része többnyire olyan most, mint az éppen kikelt kis virágmag, ezért a SzeRves földi SzeKeReik köré kívülről még egy Illeszkedő Kozmikus Máát Védelmet is kaptak, amely addig marad körülöttük, amíg meg nem erősödnek az önálló kapcsolódásra/életre/működésre. [A Föld SzeRves Létezői köré ki van építve a szükséges „MindenHatói védelem”.]

Ezek után egy érdekes történés következett: elkezdett a Földanya SzeRves SzeKeRe köré kihajtogatódni egy burok, tarán a korábbi TeremBúra helyébe.

 


            [Feltehetően miután a Földanya felépítette MaGa köré a SzeRves Új Védelmét/SzeKeRét, ezt a „TeremBúrát” is hozzáhangolták az Új KRISZTUSI Mintákhoz, és a megújított formája lassan kifeszítődött a Földanya köré (mint egy nagy strandlabda – a KRISZTUSI geometriával --- Alap (!) mintájában „csillag alakú dodekaéder” – a képen a jobb alsó ábra). ]


A „csúcspontjait” rögzítették először a Fő Tengely(ek)nél, majd a többi kis csúcsnál is. Érzésben az jelent meg, hogy tényleg ezeknél a csúcsocskáknál „kukucskálhatnak” be a Földre az egyes Csillagcsaládok a földi családtagjaikra, és szükség esetén KRISZTUS és a Földanya engedélyével ezeken át küldhetnek „segítő csomagokat” a földi családtagjaiknak. Ha a küldött csomag „bejöhet” a Földre, akkor a csúcsokban lévő meghatározott Átalakítók és Átvilágítók átalakítják az érkezett mintákat a Föld SzeRves Mintái szerint, és így továbbítódnak a Csillagcsaládok földi tagjaihoz. Ha a „csomag” valami miatt nem tud illeszkedővé lenni, vagy pedig nincs meg hozzá a Földanya és/vagy KRISZTUS érvényes engedélye, akkor egyszerűen „visszapattan” a küldemény a csúcsokról --- és így még a Föld SzeRves SzeKeRe közelébe sem kerülhet. [Ezek szerint a TeremBúra egyelőre egy „plusz” Máát-i, illeszkedést minden érkező esetében mindig megvizsgáló védelem, mint amilyen a csírázó növények számára a megfelelő üvegház… Egy-Két Teljes Földkorszakon keresztül a KRISZTUSi Tervek szerint körbeveszi a Földet, illetve KRISZTUS és a Földanya eltérő Rendes rendelkezéséig. Ez a SzeRvesség fokozott védelmét jelenti a kívülről érkező Hatásokkal szemben ---

a Megbocsátás Világa/Virága pedig „belülről” figyeli/felügyeli/segíti a SzeRves életet.]

 

            [Érzés: Ter-eM búra --- „M” -- MÁÁT-i vagy MindenHató burkolat? A legmagasabb mai magyar hegyünk neve vajon miért Mát-Ra?]

 

 

 

OmMáátRé KJ

www.omah.extra.hu

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!