omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2011 szeptember 19 - október 14.
Írások - 2011 szeptember 19 - október 14. : 20110925 - VILÁGI Megerősítések - azoknak akiket érinthet - és néhány új Szabályozás (I. rész)

20110925 - VILÁGI Megerősítések - azoknak akiket érinthet - és néhány új Szabályozás (I. rész)

  2011.09.25. 23:51


2011. szeptember 25.

 

[Új lejegyzés kékkel írva:]

 

            Még mindig „azoknak akiket érinthet” jelleggel:

 

a VILÁG általi Megerősítésről

 

…ugyanaz a folyamat egy más szemszögből, hátha mindez segít a megértésben és a megfelelő Elfogadás kialakításában.

 

 

A FÖLDRŐL csak az kerülhet ki „a VILÁG FÖLDÖN kívüli részébe vagy másik LÉTFORMÁBA”

ami/aki megtestesít (azaz elért-és-megtart, „bír”) egy bizonyos „RENDEZETTSÉGET”,

és

a FÖLDÖN csak az maradhat (a FÖLDÖN csak az lehet Jelen)

ami/aki megtestesít (azaz elért-és-megtart, „bír”) egy meghatározott „HARMONIÁT/Rendezettséget”.

 

 

 

Ugyanez:

A FÖLDRŐL csak az kerülhet ki a FÖLDÖN kívüli Létezésbe,

ami/aki megtestesíti (magában megvalósítja)

a KRISZTUS és a Mindeneket-teremtett-TEREMTŐ által meghatározott Rendezettséget.

 

 

            A FÖLD-„RŐL” a VILÁG FÖLDÖN kívüli részébe (és/vagy a TEREMTETT LÉT bármely más területére/helyére/idejébe/minőségébe stb) csak az kerülhet át, ami/aki a FÖLD Rendes Lezárási és Kilépési/Kiléptetési ÉLET-szakaszán Szabályosan/Rendesen végighaladt. Továbbá: azok, akik jelenleg a FÖLDÖN a Rendes Lezárás és Kilépés/Kiléptetés Életszakaszában vannak Jelen, a FÖLDRE is csak akkor térhetnek vissza majd Rendes Úton, ha a Rendes Kilépés/Kiléptetés Szabályosan/Rendesen megvalósult a jelenlegi Életükben.

            Ez azt is jelenti, hogy a FÖLD [KRISZTUS és a MindenHató által Megerősített és ÁtHatott] Rendes Lezárási és Kilépési/Kiléptetési ÉLET-szakaszán Rendesen-át-nem-haladt, és ezáltal egy KRISZTUS-és-a-MindenHatóTEREMTŐ által meghatározott/”Elvárt” „Rendezettségre” szert-nem-tett Létező és/vagy ’Minőség’ nem léphet ki (nem léphet tovább) a FÖLDRŐL más Világba vagy más LÉTFORMÁBA. Aki/ami a FÖLD Rendes Lezárási/Kilépési/Kiléptetési Életszakaszában való Jelenléte idején nem veszi fel a másik Világba vagy másik LÉTFORMÁBA továbblépéshez szükséges Rendezettséget, az a Rendes Kiléptetés folyaMA(A)Tában a Teljes ÚjraTeremtés Szent Folyamatába lép-be/kerül. Ugyanis jelenleg a KRISZTUSI VILÁGBAN minden „rendezetlenség” a „véglegesség jellegével” Rendezés alá vonatik, vagyis nincsen mód arra, hogy az egyik Világból a másikra/másikba „átsöprésre” (’tovább görgetésre’) kerüljenek rendezetlen minőségek/dolgok/Jelenlétek.

 

            Ez azt is jelenti, hogy

 

a FÖLD Rendes [Lezárási és] Kilépési/Kiléptetési Rendszere

oly módon Van Támogatva/Megsegítve és Megerősítve

KRISZTUS és a KRISZTUSI VILÁG Egésze részéről,

hogy a VILÁG/KRISZTUS sem „engedi” a „FÖLDRŐL” „kilépni/továbbhaladni azt,

ami/aki nem ment át Szabályosan/Rendesen a FÖLD Világi Rendes Lezárási és Kilépési/Kiléptetési ÉLET-szakaszán.

[A FÖLD Rendes Belépési Rendszerében szintén Megerősített KRISZTUSI/MindenHatói Védelem van jelen.]

 

 

Ezzel Együtt KRISZTUS és a VILÁG, továbbá a Mindeneket-teremtett-MindenHató

MEGERŐSÍTETTE/MEGERŐSÍTI a FÖLDET-mint-Világot [és így magát a VILÁGOT is!] abban is,

hogy semmi és senki sem maradhat a FÖLDÖN a „számára megszabott ’időn’/feltételeken túl”,

továbbá nem maradhat a FÖLDÖN az sem, ami/aki nem testesíti meg magában a FÖLDRE jellemző Világi HARMONIÁT

(és ezáltal Önmagának a FÖLDI-Világra/világra jellemző Harmóniáját)

 (például nem ’hosszabbítható meg’ vagy nem ’formálható át’, ’nem alakítható át’ a Rendes Lezárás szakaszába került Élet/Élet-minőség stb).

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. szeptember 25., 04.38.

 

*****

 

 

20110803 – Szemelvények az Önkifejezéshez kapcsolódóan:

 

„…A Földanya/FÖLD

„Felkérte azon ÉGI CSALÁDOKAT,

Akiknek Tagjai jelenleg a FÖLD [és FÖLDI ÉLET] irányába ’üzenetek átadásában’ is megnyilvánuló Segítséget nyújtanak vagy ilyen jellegű tevékenységet folytatnak, továbbá bármilyen módon ’magukra vonják, magukra irányítják a FÖLDÖN Jelenlévők figyelmét’,

hogy haladéktalanul Világítsák át, Vizsgálják át

a FÖLD és ÉLETE, illetve a FÖLDÖN Jelenlévők felé kifejtett/megnyilvánított és eltervezett tevékenységeiket,

azokról Haladéktalanul ’számoljanak be’ meghatározott KRISZTUSI Tanácsoknak

[és természetesen MAGÁNAK a FÖLDNEK is],

továbbá a ’zavarokat kiváltott’, valamint a Földanyával/FÖLDDEL-és-VILÁGGAL ’kellően nem Egyeztetett’ tevékenységeiket/megnyilvánításaikat Haladéktalanul szüntessék be.


Ezen Rendelkezés és RENDELKEZÉS betartását a FÖLDÖN a MagTanács fogja össze és Felügyeli,

és a ’zavaró’, továbbá a ’FÖLDDEL/VILÁGGAL kellően nem Egyeztetett’ tevékenységekkel/megnyilvánításokkal szemben a FÖLD a ’megfelelő Önvédelmeivel’ mostantól kezdve él.”

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. augusztus 2., 19.11.”

 

 

*****

20110919 ÚJ…:

            A KRISZTUSI VILÁGBAN jelenleg még Jelenlévő azon Létezők, akik valamilyen „megosztottsági” jellegű, esetleg ’hierarchikus’, ’domináns’ vagy ’magányos jellegű’ megtapasztalást választottak a maguk számára, ha annak a rájuk vonatkozó feltételeit felvállalták és teljesítik, ÁTVEZETÉST kapnak – a ’lehető leghamarabb’ – a megfelelő Elszámolások és Lezárások után az általuk választott megtapasztalást lehetővé tevő ’ÚJ’ [’KÖZÖS’] vagy ’Korábbi’ LÉTFORMÁKBA.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. szeptember 19., 16.28.

 

[A „továbbvitelre kerülő magtapasztalásokról” szóló írásokban (2010.05.13-tól) több alkalommal utaltam arra, hogy a „keveredett” Létformák „visszahúzódnak” a saját ÉLET-TÉR/IDEJÜKBE, Rendezik Magukat – és „Rendezett Alapokon” indítanak (kényszertől mentesen, szabad) „Közös Utakat”.]

               

            KRISZTUS „Kérése” vagy „Yavaslata” az a VILÁGÁBAN még Jelenlévő, de a KRISZTUSI VILÁGBÓL a TEREMTŐATYA-ÉS-ANYA-ÉS-KRISZTUS-IRGALMA/KEGYELME által „Hazavezetést” választott [vagy esetleg a Teljes ÚjraTeremtést választott] Létezők felé (bár a „Kérésben/Yavaslatban” foglaltak irányadóak lehetnek valamennyi olyan Létező számára is, akik a Rendes Lezárás és Kilépés/Kiléptetés Életszakaszában járnak!), hogy

 

szükségtelenül már ne kapcsolódjanak be a VILÁG folyamataiba,

hiszen a Lényükben lévő „más irányultság” a legtöbb esetben „ütköző” jellegű

[azaz mások Rendes Tisztulását és Épülését megzavaró!] Hatásokkal jár

még a „jó szándék” eseteiben is

(ennek oka a „Saját Élet-minta” és a „más ÉLET-Minőség felé való irányulás”).

 

A VILÁG felé való „kapcsolódás” keresése helyett inkább „forduljanak maguk felé”,

és magukban tárják fel az eddigi VILÁGI Jelenlétük lényegét,

és a Yóvá-tétel módjainak kutatása helyett végezzék el magukban az eddigi Életük összegzését,

őszintén tárják fel magukban erényeiket és hibáikat/bűneiket,

hogy a Rendes Lezárások során gyorsabbá/könnyebbé/fájdalom-mentesebbé váljon a Lezárás/Kilépés/Kiléptetés a számukra.

OmMÁÁTRé~KJ

 

*****

 

„Szabályozás”: nem tartalmaz új törvényt vagy új rendelkezést, hanem a már meglévő Törvényeket/Rendelkezéseket/Szabályokat egy felmerült helyzetben értelmezi iránymutató jelleggel, a megértés megsegítése érdekében.

OmMÁÁTRé~KJ

 

*****

 

2011. szeptember 25.

 

Jelenleg a FÖLDÖN-mint-Világban „zavaró” megnyilvánulást valósít meg az,

ami/aki [akár a FÖLDÖN belülről, akár a FÖLDÖN kívülről]

az ébredő (vagy már valamilyen szinten tudatosodott) Lélek „figyelmét”

szükségtelenül eltereli

a Lélek-Önmagától és a Lélek saját feladataitól.

 

Ez azt jelenti, hogy a FÖLD/Földanya zavaró megnyilvánulásnak tekinti, ha bárki (akár egy a Rendes Lezárás és Kilépés/Kiléptetés Életszakaszában lévő létező) szükségtelenül (például „szórakozásból”, „időtöltésből”, „erő-fitogtatásból”, „tudatosság-fitogtatásból”, „gőgből” stb) „eltereli” a Lélek/Lelkek figyelmét például úgy, hogy „jelekkel”, „hangokkal vagy fényekkel” vagy bármilyen más módon „szükségtelenül” a személye felé vagy a tevékenysége felé fordítja a Lélek/Lelkek figyelmét, vagyis a Lélek/Lelkek figyelmét szükségtelenül elvonja a Lélektől-magától és a Lélek saját feladataitól.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. szeptember 25., 11.29.

 

            Ez egy fontos Megerősítése/Szabályozása a Földanyának/FÖLDNEK és KRISZTUSNAK.

            Olyan Világ(ok) esetében, mint amilyen a FÖLD, illetve olyan Lelkek esetében, mint akik eddig a FÖLDÖN éltek,

 

jelenleg kiemelt fontossággal bír [„Elsődlegesség”]

az „Út-tartás elősegítése”.

 

Erről az „Önkifejezésekhez” kapcsolódó írásokban is többször említést tettem, illetve azon írások előtt és azon írások óta is többször utaltam erre.

 

            A FÖLD és a FÖLDÖN Jelenlévő Lelkek/Létezők jelenleg az ÖnMagukra ébredés/ismerés élet-szakaszában vannak, ezen túl pedig egy olyan JelenTŐs Változásnak részesei a Világukkal [a FÖLDDEL] együtt, mely átfogja a teljes KRISZTUSI VILÁGOT/CSALÁDOT. Az „ÚJ ÉLETSZAKASZ” elkezdődése tehát a FÖLD és a FÖLDÖN élő Lelkek/Létezők vonatkozásában egyidejűleg folyik a „szerzett sérülések gyógyításával” és a „saját mintákba való visszaigazodással”, és ezeken túl a FÖLDÖN jelenleg még tart a „FÖLDDEL-tovább-nem-haladó-Minták-és-Jelenlétek kivonása is a FÖLDRŐL”. Ilyen körülmények között érthető, hogy

 

a FÖLDÖN jelenleg még

a SZÜKSÉGESSÉG

jelentős meghatározó/vezető tényező,

és a segítő jellegű kapcsolódásoknak minden esetben feladata/célja

a Lélek/Létező ÖnMagához és a Maga Útjához segítése

és a saját Mintákban/Életben való megerősítése.

 

            A FÖLDÖN az eddigi „kényszer jellegű vezető minőségeket/működéseket” felváltja az ÖRÖM, BOLDOGSÁG általi vezetés, és ezért a természetes Öröm megélése fontos része a jelenlegi kiegyensúlyozási és Építési/Épülési folyamatoknak. A Földanya/FÖLD és az egyes Lelkek mellett Segítői Feladatokat teljesítő Létezők fokozottan ügyelnek arra, hogy a testben-élő-Lélek egyre tisztábban képes legyen felismerni a saját „Lélek-vezetését” és a saját „Szíve vezetését”, és

 

ezen „természetes saját vezetéseknek” a felismerése

és az ezeknek megfelelő Építő tevékenységek

a Lélek számára [megerősítő] „természetes örömmel” járnak.

 

            Olyankor, amikor a Lélek még nem működteti biztonságosan a saját Maga „vezető” rendszerét, egy „fényesebbnek tűnő (’izgalmas’) (’domináns’) csillogás” „elvon(hat)ja” a figyelmét a Szív ’finom’ vezetése megerősítésétől. Az ilyen

 

figyelem-elvonás/figyelem-elterelés

ZAVARJA és AKADÁLYOZHATJA is a Lélek Út-tartását,

 

és aki ilyen módon ZAVARÓAN Hat (vagyis szükségtelenül és zavaróan igyekszik kapcsolódni a Lélekhez/Lelkekhez)(ezáltal zavarhatja/akadályozhatja a Lelket a Rendes kapcsolódási lehetőségei meglátásban/megvalósításában!), az

 

a FÖLDÖN jelenleg ELSŐDLEGES FONTOSSÁGGAL bíró Élet-területet akadályoz/sért,

és ennek megfelelő Figyelmeztetéseket és akár erő-megvonásokat von magára.

 

            Akinek dolga van ezzel, az érti ezt.

 

A Földanya/FÖLD „súlyos” véteknek minősíti

az Elsődlegességi körbe sorolt Élet-területek Rendeződésének megzavarását és/vagy sértését/veszélyeztetését,

ennek megfelelően „ERŐS” Figyelmeztetésekkel és a megfelelő Védelmekkel/Önvédelmekkel él.

 

[Az „ERŐS” Figyelmeztetésekről bővebben: 20110829 – Lépésről lépésre]

 

            Akik az elmúlt hetekben/napokban és órákban a FÖLDÖN az Elsődlegességek közé sorolt Élet-területeken zavaró és/vagy sértő/veszélyeztető tevékenységet és/vagy szándékot nyilvánítottak meg, azok számára a Földanya/FÖLD elküldte a megfelelő „ERŐS” Figyelmeztetéseket és „Élet-korlátozó Rendelkezéseket”.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. szeptember 25., 14.43.

 

Az ÖRÖMNEK és Vidámságnak

nagyon fontos TÉNYLEGES „gyógyító, Rendező, Megerősítő” ereje és szerepe is van a FÖLDÖN.

 

A Földanya/FÖLD és KRISZTUS tehát nem az „Öröm” „visszaszorítását” célozza a jelen Szabályozásával, hanem megerősített Védelemben részesíti a maguk Szív-Útját és a maguk Lélek-vezetését kellően követni ma még nem képes Gyermekeit a FÖLDNEK az olyan Hatások (vagy szándékok) megjelenése esetén, amikor egyes Létezők „szórakozásból” vagy más nem teljesen tiszta szeretet-minőség által indíttatva [tudatosság-hiány, szeretet-hiány] „játszani” kívánnának az ilyen játékok jellegét/minőségét/célját ma még fel-nem-ismerő FÖLDI Lelkekkel.

 

 

(1)

            Amely FÖLDI Lélek már kellően kiegyensúlyozott/Rendezett Önmaga Mintáiban és kellően érzi és érti a maga Szíve vezetését, az SZABADON el tudja már dönteni, hogy kíván-e bármilyen kapcsolódásba lépni valamilyen „játékos” Létezővel.

 

 

(2)

A FÖLDÖN az a tapasztalat, hogy amely Lélek még nem tudja megfelelően működtetni a maga Szív-útját (és/vagy más hiánya vagy sérültsége akadályozza még az Önfelismerésben), az nem tudja értelmezni a felé irányuló – a Maga Fejlődéséhez adottan szorosan nem tartozó, számára ezért adottan NEM SZÜKSÉGSZERŰ – kapcsolódási szándékot. A tapasztalatok alapján a nem kellően tiszta/szerető és nem szükséges közeledés) TÉNYLEGESEN IS MEGZAVARJA (és emiatt ténylegesen is hátráltathatja) a Maga Épülésében és Önfelismerésében a kellő kiegyensúlyozottsággal/Önismerettel még nem rendelkező FÖLDI Lelkeket.

 

            Mivel az utóbbi ’hetekben’/napokban ’nagyon megszaporodtak’ a sokszor nem tiszta szeretet-indíttatású megzavaró jellegű ’kapcsolódási’ kísérletek a FÖLDÖN élő Lelkek irányába, KRISZTUS és a Földanya/FÖLD Megerősítették

-          mind a FÖLDDEL továbbhaladást választott/Élő Lelkek/Jelenlévők Védelmét,

-          mind pedig a már a Rendes Lezárás és Kilépés/Kiléptetés Élet-szakaszában Jelenlévők fokozott Ellenőrzését és szükséges mértékű Védelmét.

 

            KRISZTUS és a Földanya

 

(1) a megfelelő Védelmek kiterjesztésével/Fokozásával, továbbá

(2) a szükséges esetekben a Megértéseket segítő Szabályozásokkal

 

igyekszik ELEJÉT VENNI ANNAK [’ELHÁRÍTANI’ azt],

hogy megjelenjenek és kiterjedhessenek a FÖLDÖN olyan Minták és Működések,

amelyek a FÖLD MAGA HARMONIÁJÁNAK LÁTSZATÁT igyekeznek kelteni

és így kívánnának a FÖLDÖN Lét-yogosultságot nyerni azáltal,

hogy MEGSÉRTIK az ébredő/Önmagukra ismerő Lelkek SZABADSÁGÁT a „SzabadAkarat Elvére” hivatkozással.

 

Alap-Tétel:

TÉNYLEGESEN NEM TUD RENDELKEZNI A MAGA SZABADSÁGÁVAL AZ, aki nincsen tudatában ÖnMagának, vagyis aki egy helyzetben nem képes felismerni az adott helyzet jellegét és a helyzetnek a rá gyakorolt tényleges Hatásait.

Aki ilyen helyzetben van, az nem képes Felelősség-teljesen előre látni a választásai rá és környezetésre/családjára gyakorolt Hatásait.

Ilyen helyzetben egy Lélek „könnyen” befolyásolható olyan „lépések felé”, amelyeket a megfelelő Önismereti/Tudati állapotában nagy valószínűséggel nem tenne meg, és amelyek ténylegesen nem szolgálják sem a saját yavát, sem pedig a családja/környezete yavát (’diszharmonikusak’).

 

            A FÖLD [és KRISZTUS VILÁGA is] az elmúlt időszakokban megfelelően előkészült az „Akarat-képességgel” [~„Válasz-képességgel”] nem rendelkező (vagy csak részlegesen rendelkező) Lelkek Védelmére és az ilyen Lelkeknek a Maguk Önismeretéhez vezető útjának megsegítésére. Részben ide tartozik mint „Élet-Védelem” [’Alap-Védelem’] az, hogy a Lelkeket nem lehet yogtalanul kiszakítani a Maguk Rendelt/Rendes Útjáról/Életéből, továbbá

 

a kellő „Akarat-képességgel” [~„Válasz-képességgel”] nem rendelkező Lelket

más Létező nem mozdíthatja/terelheti olyan irányba,

amely nincs összhangban annak a Világnak a HARMONIÁJÁVAL,

amelyben a Lélek JelenVan,

és amely a Lélek Maga Szív-Harmóniájának sem felel meg.

 

Ha egy Létező olyan dolgokra szeretne „rávenni” (befolyásolni, terelni) egy megfelelő Akarat-képességgel/Öntudattal/Önismerettel nem rendelkező Lelket a FÖLDÖN, hogy „hívjon a FÖLDRE” például olyan „FÖLDÖN kívülieket”, akiknek erre KRISZTUS és/vagy a Földanya/FÖLD nem adott Engedélyt, akkor

(1) a befolyásolni kívánt Lélek Védelmet és Figyelmeztetéseket, Vezetést kap, hogy felismerje a „megvezető” szándékot és így tudatosodjon az ’ellene’ indított (és így őt magát és a maga Szabadságát is sértő!) működésben,

(2) a „befolyásoló” irányába kiterjesztésre kerülnek a megfelelő Figyelmeztető és Védelmi/Önvédelmi Rendszerek/Működések, továbbá

(3) a Földanya/FÖLD (és ha szükséges, akkor a VILÁG is) KITERJESZTI A MAGA HARMONIÁJÁT, hogy megfelelően eltávolítsa a SZABADSÁGGAL ily módon visszaélni igyekvőt.

 

 

A FÖLD MAGA HARMONIÁJÁBA nem illeszkedő „kérések/akaratok” „NEM TELJESÜLHETNEK” a FÖLDÖN.

Ez „magától értetődik”.

 

Ha bárki a FÖLD MAGA HARMONIÁJA „ellenében” nyilvánulna meg,

az a HARMONIA ELVÉNEK megfelelő következményekkel jár.

 

Jelenleg nagyon SÚLYOS VÉTEK a FÖLDÖN és VILÁGBAN az,

ha valaki mást/másokat arra vesz rá vagy arra igyekszik rávenni,

hogy a VILÁG vagy bármely más Világ HARMONIÁJÁT sértően/veszélyeztetően nyilvánuljon meg.

 

Súlyos Vétek jelenleg a FÖLDÖN az,

ha valaki mást eltérít vagy eltéríteni igyekszik a Rendes Útjáról

és/vagy bármilyen módon megzavar mást az Önfelismerésben/ÖnKiteljesítésben,

vagy ilyen jellegű veszélyeztető megnyilvánulással él.

OmMÁÁTRé~KJ

 

*****

 

20110914 – Védelmek:

            „Annak a VILÁG és KRISZTUS részéről való Megerősítése, hogy a FÖLD-mint-Világ teljes egészében kilép a Megosztottság megtapasztalásából és a MAGA SAJÁT ÚTJÁRA illeszkedik Teljes Egészében vissza, egy sajátos helyzetet idézett elő a FÖLD „külső” Kapcsolódásaiban.

 

            Voltak [és még ma is vannak] olyan szándékok és törekvések, célkitűzések a FÖLD felé irányulóan más Létezési síkok/módok felől, amelyek „nem szívesen engedik ki a FÖLDET a Megosztottság megtapasztalásából” – és például „Yóvá-tételi yavaslataikkal” keresik meg folyamatosan a FÖLDET, „felajánlva” az ők maguk és/vagy valamilyen „családtagjuk” vagy bárki más által előidézett kiegyensúlyozatlanság „megszüntetésében” való „segítség-nyújtásukat”.

            Az ilyen „segítség-nyújtási ajánlat” szinte minden esetben „diszharmonikus” megjelenés a FÖLD-mint-Világ „Ható-tér-idejében” --- hiszen

az „ajánlatok”

a „Megosztottsági működéseknek megfelelően ajánlanának kiegyensúlyozásokat” ---

vagyis egy megborult helyzetben olyan yavítást vagy yóvá-tételt ajánlanának fel, amelyben [háttérbe szorítva a FÖLD SAJÁT MAGA Kiegyensúlyozási/Rendezési (EGYSÉG, EGY) Működéseit] (burkoltan vagy nyíltan) valamilyen módon egy „másfajta” megosztottságot építenének fel és ki.

 

Miután az ilyen [Megosztási Minták szerinti] Yavaslatok

JÓL LÁTHATÓAN

szinte minden esetben DISZHARMONIÁT jelenítenek meg a FÖLDÖN-mint-Világban,

és ez

(1) vagy a „bizonyos érzékenységgel rendelkezőkben, akikre a Földanya erőteljesebben támaszkodik jelenleg a MAGA Tisztítási és Építési folyaMA(A)Taiban”,

vagy pedig

(2) a kellően még ki nem egyensúlyozott Lelkekben és Rendszerekben/Mintákban

magukban is minden esetben ZAVARÓ Hatásként meg is jelenik

és ez MEGNEHEZÍTI a FÖLD MAGA MINTÁJÚ RENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI FolyaMA(A)Tait,

a FÖLD és a VILÁG és KRISZTUS EGYETÉRTÉSBEN arról Határoztak,

hogy a FÖLD [vagy akár bármilyen SzeRves FÖLDI Jelenlét] irányába

Yóvá-Tételi és/vagy bármilyen Segítő/Yavító szándékú Előterjesztéseket és Yavaslatokat és bármilyen más Kezdeményezést

csak a FÖLDDEL Kapcsolódásban lévő KRISZTUSI TANÁCSOKON át lehet jelenleg a „FÖLDÖN kívülről” előterjeszteni.

 

            Ez azt jelenti, hogy

a FÖLD

és

SzeRves FÖLDI Jelenlétek

Yavítási vagy Yóvá-tételi vagy Segítő célzatú Yavaslatokkal vagy ’bármilyen’ Kezdeményezésekkel

’a FÖLDÖN kívülről’ „közvetlenül” nem kereshetőek meg,

hanem ha bárkinek Yóvá-tételi vagy Yavító/Segítő jellegű Yavaslata/Előterjesztése/Kezdeményezése van,

annak ezt a Yavaslatát/Előterjesztését/Kezdeményezését stb

a FÖLDDEL Kapcsolatban lévő megfelelő [bármelyik] KRISZTUSI TANÁCSBAN kell előterjesztenie.

 

E jelenlegi Szabályozásban nem minősül a „FÖLDDEL Kapcsolódásban lévő KRISZTUSI TANÁCSNAK” a FÖLD MAGA MagTanácsa.

 

            A KRISZTUSI TANÁCSOK ebben az esetben egy „előzetes segítő szűrést” végeznek, és

az olyan jellegű Kezdeményezéseket „távol tartják” a FÖLDTŐL,

amelyek NYILVÁNVALÓ DISZHARMÓNIÁT jelenítenek meg a FÖLD Most elindult MAGA Világi ÚTJÁN…”


(Folytatás a II. részben)

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!