omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2011 szeptember 19 - október 14.
Írások - 2011 szeptember 19 - október 14. : 20110927 - Inkább érdekességként - MAGOKNAK, azoknak akiket érinthet - és néhány meglátás (I. rész)

20110927 - Inkább érdekességként - MAGOKNAK, azoknak akiket érinthet - és néhány meglátás (I. rész)

  2011.09.28. 00:10


2011. szeptember 26.

„Jelzésként”, vagy „ízelítőként”…

 

Lejegyzés:

 „E.T. típusú létezők”

Bizonyos szempontból „magasabb tudatossági szinten” vannak/lehetnek, ugyanakkor nem nagyon szabály-követőek. Nagyon kíváncsiak, nem mérik fel kellően a tetteik hatásait (akár magukra vonatkozóan, akár másokra hatóan). Kíváncsiságuk miatt szertelenek, szívesen mókáznak, ám közben sokszor nincsenek tekintettel másokra. Sokszor „nem értik” az emberi érzéseket/érzelmeket, bár maguk nem teljesen érzelem-mentesek, egyes esetekben képesek az érzelmek megélésére és megértésére. „Tanulják” az érzelmeket.

Sok mindenből „viccet” csinálnak, talán ezért is tartották itt a Földön is a Lezárás szakaszában másoktól elkülönítve őket, ugyanakkor egymással együtt voltak. Szeretik a társaságot (már csak a mérhetetlenül nagy kíváncsiságuk miatt is).

Néha nehéz „lekötni” a figyelmüket. Figyelmük cikázó, gyors. Ez talán amiatt is van, hogy „gyorsan magukba szívják a lexikális tudásokat, a meglévő ismereteket, a mások által már elsajátított ismereteket”. Kíváncsiak az összefüggésekre is, szívesen társítanak egymással új módon dolgokat, szívesen vesznek át másoktól már beműködtetett „technikákat”. Ezeket nem mindig használják kellő felelősséggel. „Kísérletezőek”, de nincsenek mindig tekintettel másokra és a mások érdekeire. Tulajdonképpen „nagy szívük” van, általában szeretetre méltóak /szerethetőek, és legtöbbször ők maguk is képesek a szeretet megélésére és kifejezésére is.

Részben „emberi génekkel” is rendelkez(het)nek, de nem teljesen ember-szerű lények.

A Földön elsődlegesen különféle általuk is használható (új) „technikákat”, illetve egyes ásványi anyagokat (például az alumínium-sókat és más érceket és ásványokat) kerestek és ilyesmiket (vagy bármit, ami felkelti az érdeklődésüket) vinnének el a Földről. Emberekkel nem kísérleteztek abban az értelemben, hogy nem kívánták megszerezni vagy elvenni/elvinni az emberi gén-állományt --- ugyanakkor szívesen léptek különféle (nem mindig teljesen szabályos) kapcsolódásba az emberekkel és a Föld más élőlényeivel. Szabály-nem-követésük miatt időről időre „gondokat” okoztak az „emberi gén-állományban” és egyes természetes emberi kapcsolódásokat is megzavarhattak, ha ’hosszabb’ időt töltöttek egy-egy ember vagy az emberhez közel álló más lény közvetlen közelében. Sokszor előfordult a Föld ÉLETÉBEN olyan, hogy „ki kellett őket menteni/menekíteni” a Földről, és ezért is vannak olyan ’csillagközi’ és/vagy ’galaktikus’ lények, amelyek nem szívesen kapcsolódnak ehhez a rendkívül ’szertelen’, emiatt kissé nehezebben kapcsolódás-képes lény-közösséghez. Egyik oldalról tehát nagyon könnyen (de a legtöbbször nem kellően előkészítve és nem kellő belátással, emiatt néha nem is teljesen szabályosan) lépnek kapcsolódásokba, másfelől pedig a már kialakított kapcsolódásaikban – csapongó és/vagy gyors-váltású figyelmük miatt, mely sokszor figyelmetlenségnek is tűnhet mások szemében – nehéz velük a megfelelő kommunikáció. Mivel a legtöbbször „nincsenek tényleges tekintettel” mások érdekeire és inkább csak a saját kíváncsiságuk hajtja őket, a FÖLD „közvetlenül” „nem szívesen” lép velük Kapcsolódásba a Jelen FÖLD-Korszakában, és így a Földanya/FÖLD elrendelte a FÖLDRŐL való azonnali eltávozásukat, amely FÖLDI [KRISZTUS által is Megerősített] Rendelkezés végrehajtása nagyjából már teljesedésbe is ment.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. szeptember 26., 08.05.

 

Azt éreztem, hogy ez a ’faj’ vagy ’család’ ’bizonyos szempontból befolyásolható’ [mérhetetlen kíváncsisága okán, illetve amiatt, hogy az ’érzelmi intelligenciája’ alacsonyabb a más jellegű (például technikai) tudásukból előállt intelligenciájuknál], és emiatt bizonyos szempontból „veszélyt” jelentenek ma még a FÖLD számára. Meglátásom szerint ezért született irányukban olyan Határozat, hogy a velük való kapcsolódás kérdése újra csak a FÖLD [VILÁG által meghatározottan elért] kiegyensúlyozott/Rendezett állapotában kerülhet újra megtárgyalásra.

 

 

„Drakonidák”, avagy a „sárkány-félék” vagy inkább „sárkány-gyíkok” nagy családjának „Érdemes” tagjai

            A „Drakonidáknak” nagyon sok „törzse” és „faja” és „alfaja” van, és ezek közül a FÖLD is több családdal/nemzetséggel/fajjal/törzzsel/alfajjal került néha szerencsésebb módon Építő jellegű kapcsolódásba, de az esetek többségében a FÖLD számára építést nem hozó, sőt pusztítást/rombolást megnyilvánító kapcsolódásba.

            A „Drakonidák”-nak csak nagyon kevés fajával/tagjával tud a FÖLD jelenleg bármilyen Építő jellegű kapcsolódást elképzelni. Elsősorban azokkal tud a FÖLD a jelenleg elindult FÖLD-Korszakában kölcsönösen is Építő jellegű kapcsolódásokat elképzelni és beHangolni, amely Drakonida fajok az elmúlt időszakokban ténylegesen is „Érdemeket” szereztek a FÖLD és/vagy KRISZTUS VILÁGÁNAK a Védelmében és a tényleges Építésében. Ezek az Érdemes Drakonida családok/fajok már eddig is „terjeszthettek” (akár a közvetlen kapcsolódások jövőbeli kialakítására is) Yavaslatokat a FÖLD/Földanya (és KRISZTUS) elé, azonban KRISZTUS és a Földanya/FÖLD és az érintett Érdemes Drakonida fajok és családok Együttes Álláspontja jelenleg az, hogy a jövőbeli esetleges szorosabb és tényleges kapcsolódások kialakításának kérdéskörét akkor érdemes újra napirendre tűzni, amikor a FÖLD [a VILÁG megítélése szerint is] egy bizonyos szinten már megerősödött a MAGA Rendjében [megfelelően kiegyensúlyozódott a Rendes működéseiben].

            Ez a Megegyezés nem zárja ki azt, hogy Szükség esetében és megfelelő Kérések után a KRISZTUS VILÁGÁBAN tényleges Érdemeket szerzett Drakonida Fajok és családok ténylegesen is bekapcsolódhassanak egyes VILÁGI RENDEZÉSI (vagy akár „Védelmi”) Feladatokba/Folyamatokba.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2011. szeptember 26., 08.28.

 

            Jelenleg tehát a Rendes Lezárás és Kilépés/Kiléptetés ÉLETszakaszába került „Érdemes” „Drakonida” fajok/családok közvetlen Jelenléttel nem testesülnek meg a Közösen elfogadott Megegyezés értelmében a FÖLDÖN, így „FÖLDI Jelenléteiket” „visszavonják” a Rendes Kilépés FolyaMA(A)Tában a Maguk OTTHONÁBA.

Köszönet és Hála a FÖLD és VILÁG Védelmében és Megerősítésében Érdemeket szerzett Drakonida Családoknak/fajoknak segítő és támogató tevékenységeiért.

OmMÁÁTRé~KJ

 

*****

 

Utólagos meglátások, megértések, és saját gondolatok:

 

I.

 

            Azt érzem, hogy azon „egyedi létezők” és „családok/nemzetségek” esetében, akik/amelyek a FÖLDDEL és VILÁGGAL bizonyos „Harmóniát” éltek meg (a VILÁG ALAP-ELVEIT teljesen vagy nagyobb részt betartották/megélték), viszonylag egyszerűbbek és gyorsabbak a Rendes „Lezárások” és Kilépések.

            Minden Kilépő és Kiléptetésre kerülő „egyedi létező”, továbbá az egyedekre jellemző családok/nemzetségek is „Értékelésre” kerülnek a FÖLD-és-a-VILÁG-Egésze által is, és ezek az „Értékelések” a Földanya/FÖLD és a VILÁG megfelelő Rendszereiben beRögzítésre kerülnek. Ez azt is jelenti, hogy az „Értékelések” a Rendes Szív-utakon elérhetőek azok számára, akiknek azok ismeretére valamilyen ok miatt Szüksége van.

 

            A FÖLDÖN (és a VILÁG EGÉSZÉBEN) a Rendes Lezárás és Kilépés/Kiléptetés Életszakaszában Jelenlévők egész FÖLDHÖZ/VILÁGHOZ tartozó ténykedése/Jelenléte” teljes átVilágításra és értékelésre kerül.

 

            Amely „egyedi létezők” és „családok/nemzetségek/fajok” a FÖLD és a VILÁG MAGA HARMONIÁJÁVAL „összeegyeztethetetlenül diszharmonikus” Jelenlétűek, azok vonatkozásában jelenleg az „Értékelések” (a ténylegesen feltárt ténykedéseiken túl) ezt a diszharmóniát és azt rögzítik, hogy a FÖLD jelenleg nem lép újabb kapcsolódásokba ezekkel az „egyedi létezőkkel” és „családokkal/nemzetségekkel/fajokkal” stb.

 

            Meglátásom szerint csak azon „egyedi létezők” illetve „családok/fajok/nemzetségek stb” esetében kerülhet sor „Megegyezések” és/vagy „Megállapodások” megformázására és FÖLD/VILÁG általi megerősítésére, amelyekben valamilyen meglévő (és megerősíthető) Harmónia fellelhető, ugyanis jelenleg csak ilyenkor van lehetőség valamilyen későbbi „Közös Út” előrevetítésére a „jövőbe”.

 

Akik „pusztítóan”, „összeegyeztethetetlen diszharmoniában” voltak/vannak jelen a FÖLDÖN, azok „teljes átvilágítása” folyik a FÖLDÖN betöltött szerepük értékelése végett. „Jövőbeli esetleges kapcsolódásukról” jelenleg még nincsen szó. Majd a Jelenlétük Hatásainak teljes kiértékelése után merülhetne fel a jövőbeli kapcsolódás lehetőségének kérdésköre.

Meglátásom szerint minden „lehetséges jövőbeni kapcsolódás lehetőségének előrevetítése” jellegű kérdésben ma még minden egymáshoz is kapcsolódó Világnak meg kell majd hallgatni a véleményét/yavaslatát.

 

 

Az írás elején lejegyzett két „csoport” esetében valószínűleg arról lehet szó, hogy ők már túljutottak a Rendes Lezárási életszakaszon és megtörtént a FÖLDHÖZ kapcsolódott Jelenlétük „kiértékelése” --- és emiatt ténylegesen is átjutottak a Kilépés/Kiléptetés szakaszába. Mivel a „lényükben” hordozott minta nem teljesen összeegyeztethetetlen a VILÁG és a FÖLD MAGA HARMONIÁJÁVAL, ezért a „jövőbeli kapcsolódás” kérdése is átVilágítás alá került, és mivel a Kilépők vonatkozásában lehetséges vagy nem kizárt a későbbi Rendes Kapcsolódásra irányuló szándék, így e tekintetben Megegyezés született.

 

Magam talán azért kaptam némi rálátást erre a kérdéskörre és az ehhez tartozó már meghozott Megegyezések lényegére

[bár a Rendes Lezárási szakaszba kerültek már nem tartoznak ’minden tekintetben’ a FÖLDHÖZ --- persze a Kilépésükig/Kiléptetésükig még a FÖLDHÖZ is tartoznak, csak már meghatározott „Irányokba”/Mintákba „igazodnak”, és emiatt a FÖLD ’irányába’ rendszerint nem alakítanak ki újabb kapcsolódásokat],

mert a Rendes Lezárás és Kilépés/Kiléptetés Életszakaszát élők jelenleg a FÖLDÖN igen erőteljes [KRISZTUSI és MindenHatói] MÁÁT-i felügyelet alatt állnak. Ez az ’irányukban’ jelenleg erőteljesen érvényesülő ’MÁÁT’-i felügyelet egyfelől azt igyekszik biztosítani, hogy minden Lezárási Életszakaszba került biztonságosan „átigazodhasson” és „átléphessen” a „RENDEZETTSÉGÉNEK” (Magának) megfelelő „új helyre”, másfelől pedig az ezen átigazodási/átlépési időszakukban Jelenlévők szükségtelenül ne ’zavarják’ meg a FÖLD (és másik Világok), valamint az ezen életszakaszukban a ’közelükben’ Jelenlévő többi Létezőt.

 

 

II.

 

            Írtam, hogy lehetnek olyan [például MAG-] Létezők a FÖLDÖN, akiknek majd ismerniük lesz szükséges a jelenlegi Lezárások során tett FÖLDI és VILÁGI Értékeléseket és Megállapodásokat. Akiknek ilyen jellegű ismeretekre „szüksége van/lesz”, azok előtt a Földanya/FÖLD/VILÁG a Szükséges (és/vagy lehetséges) mértékben/módon megnyitja majd a szükséges ismereteket.

 

            A FÖLDÖN élők számára is SZÜKSÉGES lesz majd a „FÖLDÖN kívül élő CSALÁDTAGOK” megismerése. Ez egy SzeRves úton, és a megfelelő fokozatosság megtartásával fog megvalósulni.

 

(1)

            Minden FÖLDÖN élő Lélek számára az elsődlegesen fontos a saját Valódi Lényének a felismerése, vagyis a helyes és a lehetőségekhez mérten ’teljes’ Önismeret kialakítása.

 

(2)

            Az Önismeret megfelelő kiteljesedése mértékében SZÜKSÉGES lesz azoknak a CSALÁDOKNAK és CSALÁDTAGOKNAK a megismerése, akikkel/amelyekkel a FÖLD jelenleg „közös ÉLET-ÚTON” jár.

 

(3)

            Mindezek után a SZÜKSÉG és/vagy LEHETŐSÉGEK szerint következhet a további CSALÁDOK/CSALÁDTAGOK, illetve más LÉTFORMÁK megismerése.

 

            A FÖLDI Lezárások „Eredményeit/Értékeléseit” mind a Földanya SZÍVE, mind a KRISZTUSI SZÍV „beRögzíti” MAGÁBAN --- így azok „Szükség” esetében minden SzeRves FÖLDI Létező számára elérhetővé válnak. Ezek a SZÍV-ÚTON/Szív-Úton elérhető ’ismeretek’ segítséget nyújtanak majd a SZÜKSÉGES vagy a LEHETŐSÉGEKET felmutató helyzetekben a FÖLDI Lelkeknek is a „biztonságos kapcsolódások kialakításában”, illetve „figyelmeztetnek” akkor, ha valamiért fokozott óvatosság szükségeltetik. A „figyelmeztetések” arra is rámutatnak majd, hogy mi okból és milyen jellegű óvatosság szükséges egy adott helyzetben.

 

 

III.

 

            Az „Érdemes” „Drakonida” Minőségére való ’ráhangolódás’-hoz kapcsolódóan – inkább csak egy érintés erejéig – megjelent egy „madár jellegű fej” (kb szív-tájéktól felfelé „látszott” a lény alakja). Nem tudtam egyértelműen „madárként” azonosítani még külső megjelenése alapján sem, hasonlított a megjelenés az alábbi képekhez. Akiknek volt szorosabb kapcsolódása ezzel a lénnyel vagy „családdal”, azok biztosan valamilyen névvel/jelöléssel is tudják azonosítani ezt a megjelenést.

            A „lény” „felső részének” megjelenése meglátásom szerint két dologra utalhat (vagy az egyikre vagy a másikra, esetleg a két dologra együttesen). A ’lelki/szellemi rész’ megmutatkozása utalhatott arra, hogy e Lény vagy „Család” eddig inkább szellemi megtestesülésben volt jelen a Földön, de utalhatott arra is, hogy már ténylegesen Kilépett a FÖLDRŐL vagy éppen a Kilépés életszakaszában van. Talán ez utóbbi minősége miatt éreztem inkább a megjelenését egy olyan érintésnek, mint amelyről a 20110923 – Levelek… című írás 6. oldalán írtam:

„…Olyan is előfordulhat,

hogy amennyiben az egyik érintett „magában” már elvégezte a Rendes Lezárást,

de a másik érintett még csak most zárja le magában ezt a korábban megszakadt kapcsolatot vagy folyamatot,

akkor a most Lezáró társ egy „rövid és gyengéd búcsúérintéssel” „megkeres(het)i a korábbi társát”.

 

[A 20110916 – KiEgészítések… c. írásban is említettem egy sajátos „búcsú-érintés” lehetőségét. A „búcsú-érintés” lehetősége azok számára van biztosítva egyes esetekben, akik a FÖLDI Jelenlétükben élték/betartották a Világi Törvényeket és Rendet, és így biztosítható ezen „találkozás”/érintés minden érintett számára „biztonságos” jellege.]

 

            A „megjelenés körülménye” utalhat arra, hogy e „madár jellegű lény” akár valamilyen kapcsolódásban is állhat bizonyos „sárkány” minőségű családokkal, vagy valamilyen más módon kapcsolódhatott hozzájuk.

 

            A FÖLDÖN Érdemeket szerzett azon „Drakonida” Létezők, akik jelenleg „távozóban” vannak a FÖLDRŐL, érzésem szerint hordozzák a lényükben a „Dominancia” vagy „Hierarchia” (esetleg a „Magány”) olyan mintáját, amely jelenleg nem teszi lehetővé a FÖLDÖN maradásukat. Ugyanakkor az eddig tanúsított Törvény-tiszteletük, ÉLET és SZABADSÁG iránti tiszteletük, a FÖLDÖN kialakított kapcsolódásaikban a mások és mások érdekeinek figyelembe vétele és tiszteletben tartása – ha van/lesz erre irányuló szándékuk – alapja lehet a VILÁGGAL és/vagy a FÖLDDEL való jövőbeni Rendes kapcsolódásnak. Lehetséges, hogy e Család tagjainak szüksége van még a „KRISZTUSI jellegű Családiság” alapjainak magukban való erőteljesebb berögzítésére ahhoz, hogy az EGYSÉG/EGY Világába „Teljesen Szabadon” térhessenek majd vissza.

 

            Mivel magam jelenleg nem kívánok részletesebben foglalkozni a „FÖLDÖN kívüli” különféle Létformákkal, így inkább csak megérzésem van azzal kapcsolatosan, hogy a „Drakonidák” vagy „Sárkánygyíkok/Sárkányok” Családjának/Nemzetségének is vannak olyan ágai vagy tagjai, akik/amelyek KRISZTUS VILÁGÁNAK tagjaiként élnek, és akik/amelyek közül EGYESEKET talán a Földanya/FÖLD is beRendezett a MAGA HARMONIÁJÁBA/CSALÁDJÁBA [FÖLDÖN] Jelenlévőként és/vagy a FÖLDET más módon Támogatóként vagy Segítőként. Vannak/lehetnek továbbá olyan „Drakonida” ágak vagy Létezők, akik jelenleg Kilépnek a FÖLDRŐL, de szerzett Érdemeikre figyelemmel valamikor visszakapcsolódhatnak a FÖLD ÉLETÉBE. És vannak/lehetnek olyan „Drakonida” létezők is, akik számára egyelőre a jelenlegi FÖLDRŐL-eltávozásuk után nem nyílik meg a FÖLDRE visszatérés lehetősége.

 

            Azon „ÉGI CSALÁDOK/Nemzetségek” vagy „fajok” stb „ismerete” jelenleg nem „szükségszerű” a FÖLDÖN élő Lelkek számára, akikkel a FÖLD az elkövetkező néhány FÖLD-KORSZAKBAN nem lép közvetlen kapcsolódásba. A FÖLDÖN élő Lelkeknek először a „saját” CSALÁDJUKBA tartozókat szükséges megismerniük --- és ezért a FÖLD a FÖLDÖN élő Lelkek számára azon ismereteket teszi a Szív-utakon át elérhetővé, amelyek az ITT-ÉS-MOST-ÉLETBEN való eligazodást és megerősödést segíthetik. Sok „korábbi” „kivonásra” kerülő (tovább-vitelre-nem-kerülő) Létforma és/vagy tudás például azért került már most is egy „bizonyos távolságra”, mert a velük való találkozás a FÖLDÖN Jelenlévők számára „NEM SZÜKSÉGES”, illetve ténylegesen is ZAVARÓ azok számára, akik a FÖLD MEGÚJULT Világi ÚT-ján kívánnak továbbhaladni. Sokkal fontosabb a FÖLDRE jellemző EGYSÉG és EGY, illetve SZERELEM Minőségének a megismerése/megértése és életté tétele, mint a kivonás alá került „megosztottsági” minták és „tört-én-elem” „részletekbe menő” ismerete. Természetesen vannak a Földanyának/FÖLDNEK olyan MAG- vagy Küldötti Létezői, akik Jelenlétükkel „kísérik” a FÖLD Rendes Lezárási és Kilépési/Kiléptetési folyaMA(A)Tait, és a távozók, valamint a FÖLD „érdekében” ellátnak Védelmi és/vagy más „szükséges” Feladatokat. A Rendes Lezárási és Kilépési/Kiléptetési FolyaMA(A)Tokat „segítő/támogató” FÖLDI Jelenlévők rendelkezhetnek olyan sajátos ismeretekkel is, melyek a maguk feladat-teljesítéséhez szükségesek, mások számára azonban zavaróak és szükségtelenek. A MAG-Létezők jellemzőinek ismertetésekor ehhez is kapcsolódóan így írtam [20100104 – Szemelvények…]:

-          (…) Mindig mindenki irányában tisztelettel, a másikra figyelve nyilvánulnak meg minden helyzetben, tisztelve az Isten által adott Életet, Utat, Lehetőségeket

-          Senki irányában nem élhetnek kényszerrel, Aki a Föld RENDJÉNEK/Rendjének megfelelő életet él. Más esetekben a „kényszerítés” legfeljebb a Védekezés formája lehet, közvetlen Földanyai vezetés mellett

-          Ha valamilyen „veszély” fenyeget, akkor arra minden érintett figyelmét igyekezzenek lehetőség szerint (ha ez szükséges) „közvetlenül” is felhívni. Gondoskodjanak arról, hogy minden „életbevágóan” fontos információ (az életre közvetlen kihatással lehető fontos tudnivaló) a megfelelő időben eljusson minden érintetthez

-          Segítségnyújtás a lehetséges mértékig abban, hogy egy-egy nagyobb változásra minden érintett időben felkészülhessen

-          FolyaMATos Közvetlen Szív-kapcsolódás a Földanyával, ezen keresztül közvetlenül is szorosabb kapcsolódás minden számukra meghatározott (vállalt feladatoz kapcsolódó) Léttel és Közösséggel

(…)

-          Folyamatos figyelemmel kísérése a kiegyensúlyozásra, esetleg tisztításra szoruló helyzeteknek, és a [Feladatkörükbe tartozó, vagy ahhoz kapcsolódó területeket érintő] felmerülő egyes kérdésekre vagy észlelt nehézségekre a válasz/megoldás keresése

-          Zavaró Hatások felismerése, és azok megfelelő kezelése

-          Működő Szív-útjaikon keresztül és a Földanya által engedélyezett minden lehetséges és szükséges módon megsegítése azoknak, akik a „túlélésért” küzdenek, illetve indokolatlanul nehéz és/vagy igazságtalan helyzetbe kerültek

-          AZONNAL AJÁNLJA FEL A SEGÍTSÉGÉT a szorult helyzetben lévők megsegítésére, és ha engedélyt kap a megsegítésre, tegyen meg minden tőle telhetőt (akár mások bevonásával is) a nehézség megfelelő elhárítására

-          egy MAG-Létező mindig KÖZVETLEN ÉS TELJES ÖSSZEKÖTTETÉSBEN ÁLL A FÖLDANYAI SZÍVVEL, és ezért a MAG-Létezőt a Földanya mindig odavezeti ahol szükség van rá, és úgy vezeti, ahogy az szükséges

-          törekednie kell arra, hogy a reá bízott feladat-területen ismerjen minden szükséges létezőt és csoportot, működést [„helyismeret”]

-          minden helyzetben igyekezzen megtalálni a „minden érintett számára legnagyobb előnnyel járó” megoldásokat és utakat

-          segítse az érkezőket, segítse a távozókat is a lehetséges módon és mértékben

-          egy MAG-Létezőt a Földanya pontosan tud vezetni abban, hogy mi az, amit mások tudomására hozzon, és mi az, amit ma még ne tárjon mások elé – hiszen a MAG az EGÉSZ CSALÁD Mintáit hordozza MaGában, mindenki számára KÉPES segítséget nyújtani abban, hogy a legmegfelelőbb útját megtalálja. KÉPES erre, FEL IS AJÁNLHATJA a segítségét, de senkit sem kényszerít és [nagyon kivételes esetektől eltekintve] nem noszogat a yavaslatai elfogadására

-          segítséget kell nyújtani abban, hogy az életet és szabadságot, Rendet védő, az élet és szabadság/Rend kiteljesítéséhez vezető Új ismeretek minél szélesebb körben elterjedjenek az Érintettek körében”

 

20110625 – RENDEZÉSEK…:

„…A „MagTanács” a FÖLD meghatározott ÉGI CSALÁDTAGJAINAK egy-egy „FÖLDRE delegált” Képviselőiből áll, ugyanakkor pedig „itt a FÖLDÖN” épült fel és működik, vagyis „FÖLDI Tanács”, amely a FÖLDÖN lát el számára meghatározott Feladatokat. A MagTanács a Feladatai teljesítése során a Földanya által Jelölt SzeRves Földi Létezőkkel egyre kiterjedő mértékben kapcsolódik, és ha az szükséges és/vagy lehetséges, akkor egyes Feladatokat a Földanya által erre Jelölt Létezőkkel együtt lát el. A Földanya elsődlegesen azért Jelöl ma SzeRves Létezői számára a MagTanács Feladataihoz való bekapcsolódási Lehetőséget, hogy a Jelölt Létezők egyes „munkákban” gyakorlatra, illetve „képességeik használatában” megfelelő jártasságra/tudásra tegyenek szert. „Szívben” elhelyezettek a Földanya általi Jelölések, melyek így a „MagTanács” számára is „láthatóak”, és a SzeRves Létező által is felismerhető/tudható…”

 

 

IV.

 

            „Érintek” egy „gondolatot/érzést”, amely néhány napja jelent meg bennem, és ma ismét felszínre került.

            Talán egy „Yavaslat” volt vagy már egy „Határozat-tervezet”, amely az „egyeztetési” szakaszban jár(t)…

            A gondolat/érzés lényege ez volt [mára már „Határozattá ért”: 2011. szeptember 27]:

 

a „Földanya testéből minden további kivételt/elvételt”

(például bányászás vagy mély rétegekben lévő víz-készletek kivétele stb)

és a Földanya/FÖLD „belsejének” „feltárását”/kutatását

azonnal meg kell szüntetni ---

és a már „kivett” részeket megfelelőn át kell tisztítani és azokat tisztelettel kell tovább használni.

 

            Érzésem szerint a Földanya/FÖLD a „maga testét” is „Rendezni” kívánja a MAGA módján, a MAGA mintái szerint, és [némi Segítői közreműködéssel] ÚJRA Rendezi” MAGÁT.

 

Több helyen olvashattunk arról, hogy más bolygó(k)ról/Létformákból egyes idegen lények a FÖLDRE jöttek „bányászni”, és a FÖLDRŐL „elszállítottak” „aranyat” és más FÖLDI minőségeket. Ezek (és a későbbi emberi létformák által is végzett) „kivételek” és „elvételek” (valamint a „FÖLD belsejének kutatása/”turkálása”/”megbontása”/megzavarása”) hozzájárultak a FÖLD MAGA „világa/fénye” „meggyengüléséhez” és bizonyos fokig egyes kiegyensúlyozatlanságok továbbterjedéséhez is.

A Földanyának/FÖLDNEK több ÉGI CSALÁD is felajánlotta a segítségét a FÖLD „saját” Minőségének a visszaRendezéséhez. A visszaRendezést „szükség esetében a szükséges mértékben” „kívülről jövő” segítségadás is segítheti (ezt ma még az emberi elme nem képes felfogni), jelentős részben azonban a FÖLD MAGA ÖNGYÓGYÍTÓ/RENDEZŐ, ÖN-ÉPÍTŐ/ÖN-KITELJESÍTŐ Működései által kerül megvalósításra.

 

            A „gyöngyhalász” felhozhatja azt a gyöngyöt a tenger mélyéről, amelyet a saját „egy levegővételével” elérni képes. A földműves „yogosult” arra a „termésre”, amelyet saját kézi munkájával meg tud termelni. Az ember „számára” is elérhetővé teszi a Földanya azt (például a földfelszín alatt), amit saját kézi munkája erejével/ügyességével gépi technológia/technika alkalmazása nélkül el tud érni (pl ásott kút).

Ami a „kézi erőn” és „saját erőn”, „saját ügyességen” túli „technika” alkalmazásával lenne már csak elérhető, azt jelenleg a Földanya nem az ember számára megismerhetően kezeli. Ha a Földanya megítélése szerint az ember (vagy egyes emberek) kellően éretté, így yogosulttá válnak „mélyebb” vagy „magasabb” vagy „más jellegű” megismerésekre, akkor az ehhez „szükséges” (ezt lehetővé tevő) „képességek” TERMÉSZETES MÓDON megjelennek az érintettekben.

OmMÁÁTRé~KJ

(Folytatás a II. részben)

 

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!