omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2012 április
Írások - 2012 április : 20120425 - KiEgészítés (I. rész)

20120425 - KiEgészítés (I. rész)

  2012.04.25. 09:05


2012. április 24.

 

[Új lejegyzés kékkel írva]

I.

 

            A legutóbbi lejegyzés [20120423 - Családilag - azoknak akiket érint] I. pontjában említett „VILÁGI RENDEZŐDÉS”-hez is kapcsolódóan:

            Említettem, hogy a „Mindeneket-Teremtett/TeremtőAtya-és-Anya” „minden teremtettjére kihatóan” kiárasztott egy bizonyos (Megerősítő vagy ’frissítő’) Minőséget, amely a KRISZTUSI VILÁGBAN egy sajátos „családi ALAP-MINTAKÉNT” is érzékelhető és értelmezhető. Az áthatás egyik célja az, hogy az új „családi közösségek” [bár minden egyes Világban az adott Világra jellemző sajátosságokkal jelennek/formálódnak meg] a VILÁG EGÉSZÉBEN „azonos” „ALAP-MINTA” szerint épüljenek fel, és egységesen felszabaduljanak bizonyos kényszerek hatására beállt torzulásaiktól. Ez várhatóan azt is eredményezi, hogy a Világokon belüli és Világok közötti kapcsolódások „szabadabbá, természetessé” válnak.

 

            KRISZTUS VILÁGÁBAN minden egyes Világ az ’elmúlt napokban’ elvégezte ÖNMAGA Igazítását ezekhez a „Megújított Közös Családi ALAP-ELVEKHEZ” [ezekre minden Világ a megelőző időszakokban már megfelelően előkészült] --- majd a legtöbb Világban egy sajátos „utómunka” is jelentkezett:

 

            A legtöbb Világ ÉLETÉBEN jelen vannak/lehetnek ma még olyan létezők, akik abból az adott Világból valamilyen ok miatt éppen-eltávozóban-vannak. Az, aki egy adott Világból/helyről „éppen eltávozik” (vagyis lezárja az ott-tartózkodását), nyilvánvalóan nem elvárt az, hogy minden tekintetben kövesse annak a Világnak/helynek a változásait, amiből éppen kilépni készül. Bizonyos fokú „alkalmazkodás”/igazodás azonban szükségessé lehet a továbblépésre készülők részéről is.

A FÖLDÖN a nem a FÖLD MAGA HARMONIÁJA szerint továbbhaladni szándékozó létezők egy sajátos ÉLET-területen [Élet-Minőségben] tartózkodnak, amit a korábbi írásokban a „Rendes Lezárás és Kilépés/Kiléptetés ÉLET-Szakaszaként” jelöltem meg. A nevéből is adódóan olyan létezők vannak e FÖLDI „ÉLET”-területen, akik a FÖLDRŐL valamilyen másik teremtési irányba haladnak tovább (ezek között lehetnek/vannak olyanok is, akik valamilyen „újraTeremtés” formájában élik majd meg a maguk Rendezett Kilépését/Kiléptetését a FÖLDRŐL).

 

            A FÖLDÖN a „Rendes Lezárás és Kilépés/Kiléptetés” ÉLET-Szakaszában jelenlévő létezők kapcsán már említettem, hogy ők – a maguk választásánál fogva – nem Rendeződnek a FÖLD megújult/megújuló mintái szerint, így rájuk közvetlenül nem Hat ki a VILÁG Egészét átHató Családi Rendeződési folyamat.

[FÖLDI tartózkodásuk még hátralévő ideje alatt tőlük ’elvárt’ bizonyos „Általános Együttélési Elvek” (vagyis egy ’Általános Élet-és-Szabadság-Tisztelet”) betartása és a szükségtelen zavaró megnyilvánulásoktól való tartózkodás.]

Egy sajátos „közvetett” Hatással azonban bírt a „Rendes Lezárás és Kilépés/Kiléptetés ÉLET-Szakaszában” jelenlévőkre is az előző írás I. pontjában említett átHatás --- ugyanis bizonyos változásokat/áthangolódásokat megélhettek azok a Világok, ahová a FÖLDRŐL Kilépés/Kiléptetés után átvezetésre kerültek volna egyes létezők. Azon létezők, akik a FÖLDI idő szerint ’2012. április 23-án 23 óra 59 perc 59 másodpercig’ még a FÖLD „Rendes Lezárási és Kilépési/Kiléptetési ÉLET-Szakaszában” tartózkodtak, bizonyos feltételek között lehetőséget kaptak a továbblépési irányuk/útjuk módosítására. A FÖLDÖN nem maradhatnak tovább (ebben nem történt változás), ám nagyon szorosan meghatározott feltételek mellett – ha több továbblépési úthoz is illeszkedővé válhattak – változtathattak a továbblépési útjukon.

Az „illeszkedések” kérdését [mint minden esetben] a „MindenHatói REND” ellenőrzi, és azok esetében is így volt/van ez, akik a FÖLDRŐL Kilépés/Kiléptetés utáni állomásukon most változtathattak.

 

A változtatás lehetősége a Föld és minden más Világ esetében is egy meghatározottan rövid ideig állt csak fenn, és csak akkor jár(t) a Kilépés/Kiléptetés irányának/útjának tényleges megváltoztatásával, ha ezen meghatározott idő alatt „minden érintett yóvá is hagyta” ezt a módosítást, és így ezen meghatározott idő alatt az új továbblépési útra való tényleges átkötések is megvalósultak. A változás nem hosszabbíthatta meg a FÖLDÖN-tartózkodásból még hátralévő időt és nem jelenthet többlet-terhet a FÖLD és a VILÁG számára sem.

 

[„Minden érintett yóváhagyása”: egy FÖLDÖN (a „Rendes Lezárás és Kilépés/Kiléptetés ÉLET-Szakaszában”) jelenlévő létező esetét tekintve „szükséges egyetértés”:

  • magának a Kilépésre/Kiléptetésre készülőnek kérnie kellett a változtatást (ebben megjelölte, hogy hová szeretne továbblépni és mi a változtatásának az oka és célja)
  • a Kilépésre/Kiléptetésre készülő „Égi Családja”/”Eredője” hozzájárulása/megerősítése is szükséges volt a legtöbb esetben
  • a továbblépésre korábban megjelölt Világ yóváhagyása is szükséges, hiszen a változtatás kapcsán „el kell engednie a befogadásra jelölt létezői” közül
  • szükséges az új befogadóként megjelölt Világ vagy LÉT-Minőség yóváhagyása
  • szükséges a FÖLD általi yóváhagyás
  • szükséges KRISZTUS yóváhagyása
  • szükséges a MindenHatói yóváhagyás]

 

FÖLDI „idő” szerint ’2012. április 23-án 23 óra 59 perc 59 másodperckor’ a FÖLDÖN „lezárult” a változtatás lehetősége. Azon létezőkhöz, akik megkapták a szükséges yóváhagyásokat, legkésőbb ’2012. április 23-án 23 óra 59 perc 59 másodpercig’ bekapcsolódtak a szükséges új ’átvezető minták/szálak’. Ezt követően nincs lehetőség a FÖLDÖN a továbblépés irányának/útjának megváltoztatására.

 

            Személyes meglátásom az, hogy az előző írásban és a jelen írásban érintett változás „felgyorsíthatja” a FÖLDRŐL való Rendezett Kilépések/Kiléptetések folyaMA(A)Tát. Érzésem szerint lehettek a FÖLD „Rendes Lezárási és Kilépési/Kiléptetési ÉLET-Szakaszában” eddig olyan jelenlévők, akik „várhattak” erre a változtatási lehetőségre. „Várakozási” idejük ezzel az igazodással (vagy igazodás lehetőségének biztosításával) lezárult.

 

 

A FÖLD „Rendes ÉLETÉBEN” a Lelkek a választott Családi Minőségeikhez folyamatosan igazodnak.

            A FÖLDRE az „alakváltás” mintája továbbra sincsen hivatalosan/törvényesen beföldelve, így alakváltói minőség megnyilvánítása a FÖLDÖN jelenleg nem megengedett. Az „alakváltás” „jövőbeni lehetősége” nem kizárt a FÖLDÖN (esetleges jövőbeni törvényes befogadás/beföldelés lehetséges).

            A FÖLD a „hierarchia” mintáit a továbbiakban sem engedi megnyilvánulni a FÖLDI ÉLETBEN.

OmMÁÁTRé~KJ

 

 

II.

 

            Az előző írásban és a jelen írásban érintett változások – megérzésem/megértésem szerint – bizonyos változásokat hoznak a FÖLDÖN az „EGY” Minőségét ténylegesen is megélő Létezők [közöttük a FÖLD MAGA MAG Nemzetségének minden tagja] tekintetében.

 

            A FÖLDÖN a FÖLDRE jellemző „EGY” minőségének a tényleges megélésére az elmúlt időszakokban nem volt lehetőség, mivel az ezen minőség megnyilvánításának alapját képező SzeRves FÖLDI ’hálózatok’ [ közöttük a ’szív-utak’] sérültek voltak. A természetes kapcsolódási lehetőségek megszakadása után különféle ’mentális’ hálózatok alakultak ki, amelyek megpróbálták valamelyest egységbe rendezni és egységben megtartani a FÖLD ÚTJÁN haladókat.

[Voltak olyan mentális hálózatok is az elmúlt időszakokban a FÖLDÖN, amelyek kifejezetten a megosztást és elválasztást erősítették.]

 

            A természetes együttélési hálózat/rendszer megbomlásával a FÖLD MAG Nemzetségének a tagjai egyre kevésbé tudták megélni a lényük lényegét képező „EGY” Minőségét (akinek dolga van vele, az érti ezt). A Földanya/FÖLD MAGA Rendszereinek (és SZERELEM Erejének) megújult/helyreállt működése mára megteremtette annak a feltételeit, hogy a FÖLD MAGA MAG Nemzetségének tagjai ismét a Maguk Minősége szerint [az „EGY” Minőségében] legyenek jelen a FÖLDÖN. Az „EGY” megélése nem csak lehetőség a MAG Család tagjai számára, hanem lényükből/vállalásukból eredő KÖTELEZETTSÉG’ is.

 

            Rendes körülmények között az „EGY” Minőségének a megélése nem jelent különösebb nehézséget egy MAG-Létező számára --- hiszen ez a „természetes lételeme/állapota”. Mivel azonban az elmúlt időszakokban a FÖLD MAGA MAG-Létezői nem tudták megélni ÖnMaguk ezen természetes minőségét, a „visszaállás” bizonyos nehézségekkel járhatott/járhat egyes FÖLDI MAG-létezők számára. Az „EGY” ismételt megélése „lelki” és/vagy „anyagi”/testi tekintetben is járhat nehézségekkel. A [’minden Jelenlévővel való’] „EGY” állapot megélése során nem csak

(1) ’mostanában nem tapasztalt (’általános’ és ’új’) [Szerelem-]minőségeket’, hanem

(2) Különleges „nehézségeket” és Különleges „Boldogságokat” is érzékelhet/átélhet a Létező a folyamatban lévő Rendeződések/Igazodások következtében, emiatt az „EGY” „teljes érzékelésére” való visszaigazodás nagyfokú tudatosságot és kiegyensúlyozottságot követel meg. A Léleknek és a testi minőségnek (például az idegrendszernek) is újra TUDATOSÍTANIA és MEGSZOKNIA is kell ezeket a Különleges Hatásokat.

[(„3”) Harmadik ’rendkívüli’ vagy sajátos nehézségként ma még meg kell említeni a FÖLDÖN az ’idegen jellegű’, ’sajátos/különös diszharmóniát” felmutató (távozó/kivonás-alatt-álló) minőségek jelenlétét/közelségét, melyek egy részének „érzékelése és értelmezése” csak nagyfokú kiegyensúlyozottság birtokában lehetséges.]

 

            A Földanya a MAGA MAG Nemzetségének tagjait az elsők között vonta a „Saját Rendezési Hatáskörébe” (erről többször írtam korábbi lejegyzésekben – 2010. május hónaptól kezdődően). Most is a Földanya MAGA Határozta és Határozhatja meg, hogy milyen módon állítja vissza az „EGY” „teljes érzékelésének” képességét/minőségét a MAGA MAG-Létezői vonatkozásában. Az „EGY” érzékelése egyszerre ’áldás és nehézség’ mindaddig, amíg egy Létező számára ez ismét a maga természetes állapotává válik. A Földanya [’személyhez és feladathoz igazodóan’] MAGA vezeti vissza minden MAG-Létezőjét az EGY „szükséges és lehetséges” érzékelésébe/megélésébe.

 

„Szükséges és lehetséges” érzékelés:

  • vannak olyan MAG-Létezők, akik jellemzően (majdnem kizárólagosan) a FÖLD MAGA folyamataira irányítják a figyelmüket, vagyis a FÖLDÖN végbemenő változásokat érzékelik ’különleges módon’ és ezeket ’értelmezik’
  • vannak olyan MAG-Létezők is, akik a FÖLDÖN zajló változások mellett a „VILÁG EGÉSZÉT” érintő változásokat is folyaMA(A)Tosan figyelemmel kísérik, ezáltal segítve a FÖLDET abban, hogy a FÖLDI ÉLET a lehető legteljesebb HARMONIÁBAN tudjon megnyilvánulni a VILÁG Nagy CSALÁDJÁBAN
  • vannak/lehetnek olyan MAG-Létezők, akik a Földanya JELÖLÉSE alapján egyes más kapcsolódó (vagy kapcsolódásra előkészülő) Világ(ok) bizonyos Minőségeit is képesek az „EGY” Minőségében érzékelni
  • ezeken túl a Földanya bizonyos „Szükségek” esetén más Minőségek érzékelését is bevonhatja az „EGY” érzékelésébe egyes MAG-Létezők számára. [Korábban például utaltam arra, hogy mindaddig, amíg az utolsó (’idegen jellegű’) diszharmóniát hordozó létező vagy minta is elhagyja a FÖLDET, egyes MAG-Létezőit az ’idegen’ minták értelmezésével/figyelemmel-kísérésével is megbízhatja a Földanya.]

 

 

 

Korábbi írásokban többször utaltam arra, hogy mennyire

 

fontos [különösen a MAG-Létezők számára]

a KÖRNYEZETÜKBEN

és

MAGUKBAN

lezajló változások ÉRTŐ FIGYELEMMEL kísérése,

vagyis az,

hogy a tényleges megtapasztalások/megélések után/kapcsán mindig tudatosan fordítsanak időt a megtapasztalások Rendezésére/Értelmezésére is.

 

Ez utóbbi minden időszakban fontos feladat, a Korszakok kezdetén pedig KÜLÖNÖSEN FONTOS Feladat!

 

Tudatosan időt kell szánni az „új” megélések értelmezésére,

és fontos a megértések megosztása a társakkal.

 

Fontos megfigyelni és értelmezni az

- ÉSZLELÉSI/ÉRZÉKELÉSI képességekben/módokban beálló változásokat és

- az ÉRTELMEZÉSI képességek és módszerek változásait.

 

 

 

Korábbi írás kapcsolódó részlete:

20100616 – A MAG-Létezőkben megjelenő kiegyensúlyozatlanság

2010. június 16., szerda

 

A MAG-Létezőkben megjelenő kiegyensúlyozatlanság…

 

 

A MAG-Létezőkben megjelenő kiegyensúlyozatlanság „mindig” több (is),

mint „pusztán” a „saját” kiegyensúlyozatlanságuk.

 

Ez pedig azt is jelenti, hogy

 

amikor egy MAG-Létező „ÖnMaGát” „gyógyítja” [kiegyensúlyozza],

a  „gyógyulása” is mindig több, mint pusztán a Saját gyógyulása.

 

[Az utóbbi mondat természetesen igaz minden más SzeRves Földi/Világi Életre is, hiszen bármilyen kiegyensúlyozatlanság megszüntetése AZ EGÉSZ Kiegyensúlyozottságát is „közvetlenül” yavítja.]

 

            A Föld MAG-Létezői kapcsán már többször utaltam arra, hogy a Föld ÉLETÉBEN vállalt egyik legfontosabb Feladatuk a Föld Egyensúlyának megtartásában [az Egyensúly megbomlása esetén a Föld Új Egyensúlyának megtalálásában/megvalósításában] való közreműködés/segítségnyújtás.

            Vannak olyan MAG-Létezői a Földnek, akiknek olyan „különleges” érzékenysége van [a legtöbbször a „Madár” Jelleget is hordozó MAG-Létezők, így például a „Tündér jellegű” MAG-Létezők is ilyenek], amellyel akár „yóval előre” is „megéreznek „közeledő” [még meg nem testesült, még a Földre meg nem érkezett, még a Földön a Kialakulás szakaszában lévő, a Kialakulás szakaszába lépett] dolgokat/energiákat. Az ilyen Érzékenységgel rendelkező MAG-Létezők [akár egyes Küldötti (ma már Szolgálat-tevő) jellegű Életek is] általában már a „Kialakulás”, „Formálódás” nagyon korai szakaszában is

- MEGÉREZNEK,

- néha „MaGukban meg is nyilvánítanak” olyan Mintákat, amelyek a Föld Egyensúlyi Állapotát megbontanák.

 

            A Föld Egyensúlyának „megbomlása” bekövetkezhet

- egy Születési, SzeRves Váltási/Átalakulási Időszakhoz közeledve, amikor a Föld SzeRves ÉLETE egy „magasabb” Választott irányú LÉT-be alakul majd át,

- illetve megtörténhet az Egyensúly megbomlása valamilyen „sérülés” bekövetkezése miatt is.

 

            Az első esetben, vagyis akkor, amikor a Föld egy „magasabb rezgésszintbe léphet át”, az erre Érzékeny MAG-Létezők még a „Földre való megérkezés, a Földön való tényleges megjelenés előtt” megérzik a Föld ’felé’ érkező Áldást vagy más Változást hozó/segítő energiákat. Az ilyen „Érkező” energiákra „hangolódva” a MAG-Létezők először MAGUKBAN, majd pedig MAGUKON ÁT el tudják végezni azokat az „előkészületi” munkákat, amelyek alapján a „Föld” és SzeRves Létezői fel tudnak készülni a Változások fogadására, és így „döntés-képes”, Válasz-képes helyzetbe kerülve eldönthetik, hogy „akarják-e” megélni az érkező Változásokat.

[A Föld ’felé’ érkezés egy érdekes Állapot vagy Jelenség. Tulajdonképpen részben „nézőpont” kérdése is a SZÍV-vezette Világokban --- ugyanis a „SZÍVBEN/Szívben „kibomlásra” váró, kibomlásnak indult Új Minőségek „jelenítik meg” vagy „hívják be”, „teremtik meg” a legtöbb esetben a „Megtestesítő” vagy „Megerősítő” Áldásokat vagy Erőket. A „belülről kibomlás”, illetve a „kívülről közeledés” sok esetben valóban csak „nézőpont” kérdése, tulajdonképpen „EGY-Lényegűek”. Ez abból is következik vagy ered, hogy a SZÍV/Szív maga egy „kapu” is.]

 

            Amikor a Földön egy olyan Változás történik, amely a Föld Egyensúlyát nem ilyen „tervezett”/akart okból bontaná meg, vagyis a jelenség a Földnek nem „betervezett változása” [a könnyebb érthetőség kedvéért nevezzük most ezeket valamilyen „sérülésből”/eltérésből eredő Egyensúly-megbomlásoknak], az a legtöbbször valamilyen „sürgős” Kiegyensúlyozást/Gyógyítást igényel [hogy az Egyensúlyt megbontó „Minta” a lehető legkisebb körben jelenhessen csak meg].

            A Föld MAG-Nemzetségének több „ága” is „szakosodott”, vagy „jellemzően jelen van” az ilyen [Földön belül megjelent] Egyensúly-megbomlás Észlelésére/Érzékelésére. Fő-Szabályként

 

akik képesek Érzékelni

a megjelent (vagy megjelenés szakaszába lépett) Kiegyensúlyozatlanságot,

azok képesek

a megfelelő Kiegyensúlyozó lépések elindítására/megvalósítására is

(vagy abban való tényleges segítségnyújtásra).

 

Ezért a MAG-Létezők Személyes Felelőssége is nagy abban az esetben, ha MaGukban vagy MaGuk körül „észlelnek” valamilyen Kiegyensúlyozatlanságot. Ilyen esetben „minden tőlük telhetőt” el kell követniük a Gyógyító/Kiegyensúlyozó lépések megtétele érdekében.

Lehetséges, hogy az ilyen MAG-Létező „MAGÁBAN” találja meg a „Gyógymódot” a kialakult Egyensúlytalanság megszüntetésére vagy az Egyensúlytalanság megjelenésének/kifejlődésének a megelőzésére, míg más esetben a megértését eljuttatja azon Családtagokhoz [MAG-Családtagokhoz, vagy akár másik érintett Családokhoz is], akik elvégezhetik a szükséges Kiegyensúlyozó lépéseket.

 

            Ha egy MAG-Létezőben megjelenik egy Kiegyensúlyozatlan Megnyilvánulás vagy Érzés, fontos, hogy mindig igyekezzen megtalálni ennek a „legmélyebb kiváltó okát”.

 

A „kiegyensúlyozatlanság” addig „kopogtat”, amíg a legmélyebb ok is feltárásra kerül!

Gyakran az ok „ÖnMaGban” való megtalálása „közvetlenül” elvezet a „még mélyebb”, a „Föld Egészét” érintő okhoz is.

Az ok(ok) megtalálása általában nagyon rövid időn belül – a Földanyával való Különleges és Közvetlen SZÍV/Szív Kapcsolódás miatt – elvezet a szükséges Kiegyensúlyozó Lépések megtételéhez.

 

            Vannak ma már, akik „Értik” is mindazt, amiről most írtam, mások pedig hamarosan megértik majd. Fontos, hogy a MAG-Létezők ismét tudatosítsák a „CSALÁDBAN” meglévő „fokozott” Felelősségüket [amely a meglévő különleges feladatukból/adottságukból/tudásukból/képességeikből ered], és ezen belül a MaGuk Személyes Felelősségét is. A „Világfával” VALÓ Egység, a Föld CSALÁDJÁVAL való (és attól való elválaszthatatlan) EGY-LÉNYEGŰSÉG a Föld MAG-Nemzetsége tagjai számára ismét „magától értetődővé”, természetes Létté válik hamarosan. Ez az EGY-LÉNYEGŰSÉG vezet minden MAG-Családtagot abban, hogy helyesen legyen képes értelmezni a MaGában és a környezetében megjelenő kiegyensúlyozatlanságokat, és képes legyen elvégezni a megfelelő Kiegyensúlyozó lépéseket is.

OmMÁÁTRé KJ

 

 

 

A „látszat-egység” nem Egység!

 

 

20101105 – MegErősítések:

2010. augusztus 23/24:

 

A [mai] Magyar és MAG [SzeRves Földi] Létezőknek

– mivel ez ismét lehetségessé, és ezáltal szükségessé is vált –

vissza kell Igazodniuk a MaGuk/MAGUK EGY-LÉTÉBE

[EGYSÉG-LÉTÉBE/SZERELEM-LÉTÉBE].

 

 

(…)Ezen témakör hosszabb fejtegetésébe ma sem megyek bele --- mindaz, amit most leírtam, azt hivatott segíteni, hogy a Föld MAG és Magyar Létezői megérthessék (a maguk belső megértéseivel/tudásával kiegészítve), hogy miért ’szükségszerű’ [tulajdonképpen ’kötelező’, ’létszükséglet’] számukra az EGYSÉG [mint Létezésük Lényegi Alapja] mielőbbi ’visszavétele’.

 

A MAGUKBAN megélt Egység [ÖnMaGuk (test-lélek-szellem) Egysége]

és

a FÖLDI/Földi LÉTEZÉSBE [EGYBE/EGYSÉGBE/SZERELEMBE] való visszaIgazodás/visszailleszkedés

„természetes Léte és Parancsa” is

a Föld MAG és Magyar Családjába/Nemzetségébe tartozó SzeRves Létezőknek.

 

 

[ÖnMaG Egysége + EGYSÉG A [RENDELT/Rendelt] LÉTEZÉSSEL >>> EGY]

 

 

A ’szövetségek’ – mint a ’más család(tag)okhoz való [régi típusú] kapcsolódások’ – ’ideje’ lejárt, mivel a ’Föld jellemző [MAGA] Családi Mintája/LÉTE’ ismét megvalósíthatóvá vált:

 

a MAG Földi Nemzetségének tagjai számára ismét elérhetővé lett

(és így szükségessé is lett)

ÖnMaGuk Egységének megélése,

és ’ezen át’ az EGYSÉG megélése

a ’számukra Rendelt/RENDELT LÉTEZÉSSEL

[elsődlegesen a FÖLDDEL/Földdel].

 

 

[E ’kettő’ Egysége adja az EGY-et, és az EGY-ben-Létezés vezet/visz az ’EGYETLEN”-be/MINDEN-be.]

 

 

            Ahogyan a FÖLD/Föld „Rendezi vissza és be” a MAGA-típusú [természetes, egymást-segítő, és egymást a legtöbb esetben kiegészítő] Kapcsolódásait, úgy alakulnak majd ki az ezen új típusú Kapcsolódásokat jelölő ’új fogalmak’.

 

A Rendeződések Hatására kialakul majd

az a ’harmonikus, és minden érintett által értett és elfogadott új kapcsolódási FORMA

(és ennek új elnevezése/megJELölése),

amelyben az EGY/EGYSÉG [’SZERELEM’] újra természetes alapja lesz a Kapcsolódásoknak,

és a Kapcsolódások ismét az EGY-en alapulva

’minden érintett számára kiTeljesítően működnek és Hatnak’.

OmMÁÁTRé KJ, Budapest, 2010. augusztus 24., 00.44.


(Folytatás a II. részben. Az írás II. része elérhető ITT.)

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!