omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2012 szeptember 20 - október 15.
Írások - 2012 szeptember 20 - október 15. : 20120928 - A Határról - A Határ Védett Megnyilvánulási Formája - Összefoglalás (II. rész)

20120928 - A Határról - A Határ Védett Megnyilvánulási Formája - Összefoglalás (II. rész)

  2012.09.28. 23:28


Az írás I. része elérhető ITT.

 

V.

 

            FONTOS Felismerni és Megérteni a „TÁVOL” SZERELEM ERŐ és a FÖLDI „ÉLET-HATÁR” SZERELEM ERŐ Minőségei között meglévő különbözőséget.

            A „TÁVOL” SZERELEM ERŐ elsődlegesen/jellemzően (!) a „rendes”, „természetes” (Építő!) Élet-úton Jelenlévő Lelkek és létezők segítője, és a Maguk Élet-Útján haladó (Építő és Épülő) Lelkek és létezők számára nyújt segítséget annak „biztos” Érzékeléséhez, hogy egy-egy választás „közelebb” vezetheti-e a Lelket/létezőt a Maga választotta célhoz vagy minőséghez, vagy pedig a választás által valamelyest attól eltávolodott/eltávolodik.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1346364843_69.jpg

            Ma már a „TÁVOL” SZERELEM ERŐ jellemzően nem ’foglalkozik’ a Természetes Építő Élet-Útjukról „lelépett” Lelkekkel/létezőkkel a FÖLDÖN --- a választott Építő Élet-Útról való „lelépés” Pillanatától kezdődően az „ÉLET-HATÁR” Minőségébe lép át egy FÖLDÖN Jelenlévő Lélek/létező.

Megjegyzem, hogy VAN a TÁVOL ERŐNEK is Különös vagy Különleges Helyzetekben Megnyilvánítható-és-Megnyilvánítandó KÜLÖNLEGES FelHatalmazottsága a FÖLD MAGA MEGTARTÁSÁNAK MEGERŐSÍTÉSÉRE, ma már azonban „jellemzően” csak a FÖLD MAGA ÉLET-ÚTJÁNAK Építő jellegű Élet-Szakaszán Jelenlévő Lelkek/létezők kísérője és segítője.

 

            A „TÁVOL” ERŐ jellemzően „belső Érzékelésen” át van segítségére a FÖLDI Lelkeknek/létezőknek, de ha az valami miatt Szükségessé lenne, akkor „anyagi” (fizikailag is megnyilvánuló), „kézzel is fogható” módon is segít Érzékelhetővé tenni a SZÜKSÉGES vagy SZÜKSÉGTELEN „távolságot”. Jelenleg a „TÁVOL” ERŐ elsődlegesen a TISZTELET-ÉS-MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ERŐVEL szorosan együttműködve és a „Megkülönböztetés” Képességén és Erején át van a Lelkek/létezők segítségére és a Hozzá kapcsolódó „érzékelhetőség” Pontos / finom BeHangolásában is segíti azokat, akik ebben KÉRIK a segítségét.

 

            A „TÁVOL” SZERELEM ERŐ segítségével egy Lélek/létező Érzékelheti azt, hogy általa szinte (vagy teljesen) ’érinthetetlen’ egy bizonyos jelenlét vagy minőség, és ez az Érzékelhetőség nagyban hasonló ahhoz, mintha egy „semmi” lenne ÖnMaga és a nem-érintendő jelenlét vagy minőség között. Lényegében azonban „más jellegű” a „TÁVOL” ERŐ segítségnyújtása során érzékelhető „semmi”-szerű minőség [= a „távolság”] mint a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” EREJE ÖNLÉNYEGÉBEN JELENLÉVŐ [KRISZTUSI-ÉS-MINDENHATÓI FELHATALMAZOTTSÁGBÓL Eredő] „Valóságos semmi” [amely egy Különleges ÚjraTeremtési MINŐSÉGE és így EREJE a FÖLDNEK/FÖLDANYÁNAK].

 

Az egyszerű ’távolság’ a legtöbbször nem jelent feltétlenül „törvényt-törő” irányt, csak valami olyat Érzékelünk a segítségével, amitől „már” eltávolodtunk vagy amitől „még” valamilyen fontos okból távolabb vagyunk.

 

            A „TÁVOL” ERŐ által megnyilvánított „távolság” a Föld Természetes Létezői ’között’ nyilvánul meg és a Lelkek/létezők által választott Természetes Építő Élet-Utak [és így ’Irány’] Megtartásában nyújt segítséget [így a „távolságteljes egészében és ’tisztán’ FÖLDI Minőség]. A FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” EREJE ÖNLÉNYEGÉBEN JELENLÉVŐ „semmi jelenlét” a TÖRVÉNYT-törő Érintések és TÖRVÉNYT-törő IRÁNYULÁSOK megjelenésekor nyújt olyan „Felismerhető Jelzést” és Szükséges mértékű/módú MEGTARTÁS Megerősítést, amelyben [bár TELJES EGÉSZÉBEN FÖLDI Minőségről van szó] Szükség esetén ERŐTELJES és akár KÖZVETLEN KRISZTUSI és MINDENHATÓI MEGERŐSÍTÉS is Megnyilvánulhat.

 

 

VI.

„Különlegesség”

 

            A FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJE megszületése” óta [amely „megszületés” egy sajátos/különleges (részben a FÖLD MAGA ÉLETÉN is túlmutató) folyamat volt] TÉNYLEGESEN JELENLÉVŐ ERŐ és HATALOM a FÖLDÖN, és ahogyan minden más már Megnyilvánult/ÉLETRE-Kelt SZERELEM ERŐ, úgy az „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM ERŐ is Megnyilvánult „része” a FÖLD MAGA ÉLET-ALAPJÁNAK, vagyis a „Mindenség-ERŐNEK”.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1344803462_90.jpg

            Mindez azt is jelenti, hogy minden FÖLDI MAG-Lélek „Természetes Elsődleges Élet-Alapjában” a MAG-Lélek számára TÉNYLEGESEN ELÉRHETŐ és Megismerhető módon Jelen Van a FÖLDI „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM ERŐ „Mintája” is, és így ha egy FÖLDI (!) MAG-Lélek BEFOGADJA a „Lélek-Ön-Részébe” a Maga „Élet-Alapjából” azt a Földanyai „MINTÁT”, amely számára lehetővé teszi a FÖLDI „ÉLET-HATÁR” SZERELEM ERŐHÖZ való TÖRVÉNYES Kapcsolódást, akkor a FÖLDI (!) MAG-Lélek a Szükséges módon és mértékben Megismerheti a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJÉT, és ha az valami miatt Szükségessé lenne, akár a segítségét is kérheti akkor, ha „yogosulatlan érintést” (vagy annak „tényleges veszélyét”) érzékelné.

 

A FÖLDANYA-ÉS-KRISZTUS-ÉS-A-MINDENHATÓ [mivel SZÜKSÉGESNEK Ítélte]

minden TÖRVÉNYES Yogosságban FÖLDÖN Jelenlévő Lélek és létező Elsődleges Élet-Alapjába

EGYÜTTESEN Elhelyezték és Behelyezték és Működővé tették

azt a „FÖLDANYAI MINTÁT”,

amelyet ha a Lélek/létező BEFOGAD a Maga ÖnLényegébe [’Lélek-Ön-Részébe’],

azon Mintán át a Lélek/létező KÉRÉSÉRE a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJE egy Szükséges módon és mértékben Felismerhetővé és Megismerhetővé válhat a Lélek/létező számára.

 

Ennek a FÖLDANYA-ÉS-KRISZTUS-ÉS-A-MINDENHATÓ ÁLTAL EGYÜTT-ÉS-EGYBEN a FÖLDI Lelkek/létezők Elsődleges Élet-Alapjába Behelyezett/Elhelyezett „Mintának” a Lélek/létező általi ÖnLényegébe való „külön” BEFOGADÁSA „nem feltétele” a TÖRVÉNYES FÖLDI Jelenlétnek, vagyis ha egy Lélek/létező nem fogadja be az ÖnLényegébe a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű EREJÉNEK kiterjedtebb Megismerését lehetővé tevő „Mintát”, az nem eredményezi a FÖLDI Élet-Útja Lezárását. A „különleges Minta” ÖnLényegbe Befogadása egy Lélek/létező által egy olyan „Segítő ERŐHÖZ/MINŐSÉGHEZ” való TÖRVÉNYES Kapcsolódást nyithat meg, amely Különös vagy Különleges helyzetekben tovább yavíthatja / erősítheti a Lélek/létező Természetes FÖLDI Megtartását.

 

A TISZTELET-Elvével kapcsolatban említettem, hogy a FÖLDANYA-ÉS-KRISZTUS-ÉS-A-MINDENHATÓ EGYÜTT-ÉS-EGYBEN a TISZTELET „Elv”-ként Megnyilvánulttá lett „Alap-Mintáját” is Behelyezték/Elhelyezték a FÖLDÖN Jelenlévő Lelkek és létezők Elsődleges Élet-Alapjába, és minden Lélek és létező Szabadon Döntött arról, hogy azt Befogadja-e a Maga ÖnLényegébe. A TISZTELET-Elvének az ÖnLényegbe való TÖRVÉNYES BEFOGADÁSA azonban FELTÉTELE volt és VAN a TÖRVÉNYES FÖLDRE BELÉPÉSNEK (és így a TÖRVÉNYES FÖLDÖN való Jelenlétnek), vagyis amely FÖLDÖN Jelenlévő Lélek/létező nem fogadta be (és így nem kezdte el TÖRVÉNYESEN működtetni) a Maga ÖnLényegébe(n) a TISZTELET „Alap-Mintáját” egy meghatározott „Teremtő Pontig”, az nem Yogosult a további FÖLDI Jelenlétre.

 

Az, hogy ténylegesen majd miben lehet a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJE „segítségére” a Maga Építő Élet-Útján Jelenlévő FÖLDI Léleknek/létezőnek, hamarosan megmutatkozik. Jelenleg a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű EREJE jellemzően a FÖLDI Lelkek/létezők számára a KRISZTUSI VILÁG Egészében Érvényesülő ÉRINTHETŐSÉGI [Érinthetetlenségi] TÖRVÉNY Betartásában és Betartatásában nyújt segítséget, továbbá azok számára „ismerhető meg” „yobban”, akik a MEGBOCSÁTÁS ERŐ [TELJESSÉG ERŐ] FelHatalmazása alapján Yogosulttá válhattak/válhatnak a FÖLDI „ÉLET-HATÁR” „Érintésére” és Megismerésére.

 

            A FÖLDANYA [meglátásom szerint valamikor a mai nap folyamán (2012. szeptember 27.)] egy NAGYON KÜLÖNLEGES FELHATALMAZÁSSAL látta el a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” EREJÉT.

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1348241546_64.jpg

            Már korábban is említettem, hogy a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű EREJE „NAGYON KÜLÖNLEGES” KRISZTUSI FELHATALMAZOTTSÁGGAL is rendelkezik, vagyis a „KÖZVETLEN ÉLETVESZÉLY” helyzeteiben Különleges MEGTARTÁST MEGERŐSÍTŐ [~ ’védelmi’ irányú/jellegű] Yogosultsága és Kötelezettsége VAN.

[Ezt a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJE akkor is Megnyilvánítja minden FÖLDI Jelenlét vonatkozásában az ÖnLényegben lévő Elsődleges Élet-Alapon át, ha egy Lélek/létező nem fogadta be a maga ÖnLényegébe a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű EREJÉNEK „mélyebb” megismerhetőségét lehetővé tevő különleges Földanyai „Mintát”.]

 

            Említettem, hogy egy FÖLDÖN TÖRVÉNYES Yogosságban Jelenlévő Lélek Lélek-Ön-Részét a Földanya csak „Nagyon Különleges” Helyzetben [vagyis Közvetlen Élet-veszély esetén] Érintheti meg „önállóan”, egyébként a TÖRVÉNYT-Megtartó Lélek ÖnValóját a FÖLDANYA csak KRISZTUSSAL-ÉS-A-MINDENHATÓVAL-EGYÜTT-ÉS-EGYKÉNT és/vagy a Lélekkel-Együtt „Érintheti”.

            Mivel jelenleg KRISZTUS VILÁGÁNAK Egészére jellemző az, hogy a Világok egy sajátos „ÉLET-Határt” formáztak meg és működtetnek, és ezen „HATÁR”-ERŐK „Feladat-körébe” tartozik a MAGUK Világát érintő yogosulatlan Érintések Megelőzése és TÖRVÉNYES Elhárítása, így minden egyes Világ (bizonyos Együttesen elfogadott Jellemzőkön túl) a MAGA ÉLETÉT jellemző „sajátosságokra” figyelemmel formázta-és-formázza-meg a Yogosulatlan Érintések Elhárítását biztosító Rendszereit és Működéseit.

            A FÖLD MAGA ÉLETÉRE és Természetes ÉLET-ÚTJÁRA ’jellemző’ Különösség vagy sajátosság az, hogy a FÖLDÖN Jelenlévő Lelkek és létezők közül többen [akik jellemzően már a TÖRVÉNYES LEZÁRÁS ÚT-SZAKASZÁN haladnak] NEM NYILVÁNÍTJÁK MEG A TISZTELETET (éppen ezért kerültek a LEZÁRÁSI Élet-Szakaszba), és egy sajátos folyamatosságban szinte állandóan a „határ-sértésen” igyekeznek [nem tartják Tiszteletben sem a többi FÖLDI Lélek/létező Élethez és Szabadsághoz való elvehetetlen és sérthetetlen yogosultságát, sem pedig azt nem hajlandóak elfogadni önmaguk számára, hogy „el kell hagyniuk a FÖLDET” a TÖRVÉNYT-törő Jelenlétükből eredően]. Ez a ’sajátosság’ (mint Különleges ’nehezítő’ helyzet) volt az oka annak, hogy

a FÖLDANYA MAGA

[ÖNMAGA és/vagy KRISZTUS ’ajánlására’]

egy NAGYON KÜLÖNLEGES FELHATALMAZOTTSÁGGAL bízta meg

a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJÉT:

amennyiben a FÖLD MAGA ÉLETE vagy pedig bármely TÖRVÉNYES Yogosságban FÖLDÖN Jelenlévő Lélek/létező Élete Közvetlen Veszélyhelyzetbe kerül,

a FÖLD ÉLETÉNEK TELJESSÉGÉT vagy pedig a Közvetlen Életveszélybe került Lélek/létező TELJES FÖLDI Lényét teljes egészében áthatja-és-’kitölti’ a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJE

[ezáltal nyilvánítva meg az ÉLET vagy Élet Yogosulatlan Érintésének Elhárítását].

 

Ez azt jelenti, hogy ha akár MAGA A FÖLD ÉLETE, akár a FÖLD valamely Természetes Létezője Közvetlen ÉLET/Élet-Veszélybe kerül, a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” EREJE

’kiterjed’ mindarra [MINDENre], ami a FÖLDI ’YO’.

 

Talán könnyebb úgy megérteni ezt a KÜLÖNLEGES Megtartás Megerősítést, hogy ha egy Lélek a FÖLDÖN olyan Különös vagy Különleges helyzetbe kerül, amikor az Élete tényleges veszélyben van, akkor a TELJES TERMÉSZETES TESTÉT (!) átHatja és (így a Maga TÖRVÉNYES Helyén] Megerősíti a FÖLDANYA MAGA „ÉLET-HATÁR” EREJE. Ez például úgy válik érzékelhetővé, mintha a Lélek teljes testét kívül és belül egy ezüstös jelenlét hatná át amely ’megakadályozza’, hogy a Lélek megérintsen valamit aminek érintése tényleges veszélyt jelentene az ő vagy az érintett számára. Nem lehetetlen, hogy más HATÁROZOTT Érzékelési mód is megnyilvánulhat a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJE Segítő Jelenlétének megnyilvánulásakor.

A FÖLDANYA [A MAGA KÖZVETLEN ÉLET-ADÓIVAL, vagyis KRISZTUSSAL ÉS A MINDENHATÓVAL] EGYÜTT-ÉS-EGYBEN minden TÖRVÉNYES Yogosságban FÖLDÖN Jelenlévő Lélek és létező Elsődleges Élet-Alapjában TÖRVÉNYESEN elhelyezték azt a ’FÖLDANYAI MINTÁT’, amelyen át a FÖLDANYA [és KRISZTUS és a MINDENHATÓ] SZÜKSÉG esetén ezt az előbb ismertetett KÜLÖNLEGES Élet-Védelmet azonnal – a Teljes TÖRVÉNYESEN Yogos Jelenlétre (vagyis mindarra, ami a FÖLDÖN TÖRVÉNYESEN Van Jelen és Nyilvánul meg!) – kiterjesztheti.

 

Ezen a tényleges és közvetlen Élet-veszély esetén minden FÖLDI Jelenlévőt átható Különleges Megtartást Megerősítő TÖRVÉNYES FELHATALMAZOTTSÁGON túl (ahogyan azt már az előbb is érintettem) a FÖLDANYA EGY „SZABADON VÁLASZTHATÓ” módon is további Segítségnyújtást ajánlott fel a TÖRVÉNYES Ygosságban Jelenlévő FÖLDI Létezőknek, ha a Maguk Elsődleges Élet-Alapjából (!!!) a maguk ÖnLényegébe BEFOGADJÁK azt a Földanyai „Mintát”, amely lehetővé teszi a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű EREJÉNEK más esetekben is megnyilvánulható segítségnyújtását (például a nem közvetlenül Élet-veszélyes Különleges vagy Különös helyzetekben a Természetes Megtartás Megerősítését).

 

            FONTOS: a FÖLDÖN jelenleg nem csak a FÖLD MAGA MAG-Lelkei Yogosultak a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJE „Megismerésére” és Szükségben való Segítség-nyújtásának kérésére, hanem minden TÖRVÉNYESEN YOGOS FÖLDI Jelenlétben lévő Lélek/létező is BEFOGADHATJA ÖnLényegébe azt a „FÖLDANYAI MINTÁT”, amely lehetővé teszi a számára, hogy Szükség esetén kérhesse [a Közvetlen Élet-veszély esetén kívül is!] a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJÉNEK Segítségét.

 

Említettem, hogy a FÖLDI Lelkek legtöbbje nem fog kiterjedt és mély Kapcsolódásba/EgyüttHatásba kerülni a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJÉVEL, azonban ma még előadódhatnak olyan Különös vagy Különleges helyzetek, amikor egy FÖLDI Léleknek vagy létezőnek [bizonyos ’idegenségek’ közelébe kerülése miatt] Szüksége lehet akár a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJE Közvetlen Segítségnyújtására a Maga TÖRVÉNYESEN Yogos Megtartása Megtartása és/vagy Megerősítése érdekében [tényleges és közvetlen Életveszélyben vagy más olyan veszély-helyzetben, amit a Lélek/létező még nem ismer fel pontosan és így nem tudja az elhárítás megfelelő módját megnyilvánítani]. [A közvetlen Életveszély esetében a FÖLDANYA MAGA DÖNTÉSÉNEK megfelelően a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJE a „Mindenség-ERŐ”-vel való EGY-BE-Kapcsoltságban és/vagy a TELJESSÉG ERŐVEL-EGYÜTT-ÉS-EGYBEN nyilvánítja meg a Szükséges Érinthetetlenségi ’védelmet’.]

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1344803462_90.jpg   //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1344936521_96.jpg

„Szükségtelenül” senki Életében nem fog megmutatkozni a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” EREJE, azt azonban hasznos lehet tudni, hogy ha „Megnyilvánul” egy Lélek/létező Segítőjeként vagy valamilyen Különös vagy Különleges helyzetben, akkor „jellemzően” miről ismerhető fel a FÖLDANYA ezen Nagyon Különleges SZERELEM EREJE. Jelenleg az „ezüstösen fénylő vagy enyhén ezüstösen csillogó” „formai” Megjelenés a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJÉNEK TÖRVÉNYES JELENLÉTÉT mutatja, így BIZONYOSAK lehetnek a FÖLD Természetes Létezői abban, hogy ha egy ilyen módon megnyilvánuló Minőséget Érzékelnek „ÖnMagukban” és/vagy ÖnMaguk „körül” vagy „közelükben”, akkor a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM EREJE TÖRVÉNYES JELENLÉTÉT Érzékelik. Ha ennek ellenére Bizonytalanságot érzékel a Lélek, kérje határozottan és bátran a FÖLDANYA segítségét a Tiszta és Pontos Felismerésben és Megértésben, és annak a helyzetnek a Felismerésében és Megértésében, amely miatt SZÜKSÉGESSÉ vált ezen Különleges SZERELEM ERŐ Jelenlétének a Megnyilvánulása a közelében (és/vagy ÖnLényegében).

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1348866587_75.jpg  //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1348866611_35.jpg

 

VII.

Összefoglaló MAGOKNAK:

 

„…ha akár MAGA A FÖLD ÉLETE, akár a FÖLD valamely Természetes Létezője Közvetlen ÉLET/Élet-Veszélybe kerül, a FÖLD MAGA „ÉLET-HATÁR” EREJE ’kiterjed’ mindarra [MINDENre], ami a FÖLDI ’YO’.”

 

            Az „ÉLET-Perem” / „ÉLET-HATÁR” minden Világban TELJES EGÉSZÉBEN az adott Világ ÖNNÖN Része/Minősége, így a FÖLDÖN is a FÖLDANYÁVAL MAGÁVAL EGYLÉNYEGŰ SZERELEM-MINŐSÉG / SZERELEM ERŐ. FONTOS Megérteni azt, hogy ez a Különleges SZERELEM ERŐ TELJES EGÉSZÉBEN a FÖLD ÖNMAGA Része/Eleme/Teremtménye és Teremtőereje.

 

            A Természetes Test „három” EGY-BE-Kapcsolódó „részből” áll a FÖLDÖN: két ’láthatatlan’ részből és egy ’kézzel fogható’ megnyilvánulásból. Az egyik ’láthatatlan’ rész a Közvetlen és Teljes Földanyai Jelenlét, amely tulajdonképpen a Lélek/létező ÖnLényegébe befogadott Elsődleges Élet-Alap, amely a Lélek Megnyilvánult lényében egy „Földanyai Megtartást”, a FÖLDI Élet-Úton Jelenlét és Építés lehetőségét jeleníti meg. A másik ’láthatatlan’ rész maga a Lélek/létező ÖnLényege [Lélek esetében a ’Lélek-Ön-Rész’ (egy sajátos „Krisztusi” ÖnValó)], amelyben ténylegesen jelenvan a Lélek minden addigi TÖRVÉNYESEN Megtartott Tudása és Ereje és amelyben a Lélek/létező maga „tanul” és épül és változik. A „Lélek-Ön-Részben” meglévő Lélek-Tudásból a Lélek számára azok érhetőek el és élhetőek meg a maga FÖLDI Élet-Útja során, amelyek megnyilvánítására a Lélek a Földanyától Engedéllyel rendelkezik. A Természetes Test harmadik része maga az anyagi test, amelyet a Lélek/létező és a Földanya „Együtt-és-Egyben” Építenek fel és tartanak-meg.

            A Lélek/létező a FÖLDRE való TÖRVÉNYES BELÉPÉSEKOR a Maga ÖnLényegébe a FÖLDANYA „YO”-ságából BEFOGAD egy „Elsődleges-Élet-Alapot”, amely „alapja” a megtestesülésének és a teljes FÖLDI Élet-Útja során a Maga ÖnLényegében ÖnMaga által elmozdíthatatlanul és érinthetetlenül Jelen Van. Amikor egy Lélek/létező a maga FÖLDI Élet-Útjának TÖRVÉNYES Lezárása után „Kivezetésre” kerül a FÖLD MAGA ÉLETÉBŐL és Természetes ÉLET-ÚTJÁRÓL, a FÖLDANYA MAGA ezt a „Földanyai ÖN-Részt” visszavonja MAGÁBA, és ezzel válik „véglegessé” az adott Lélek/létező TÖRVÉNYES „Elbocsátása/Elengedése” a FÖLDRŐL.

 

            Ha egy FÖLDÖN TÖRVÉNYES Yogosságban Jelenlévő Lélek/létező „élete” valamilyen tényleges veszélyhelyzetbe kerül, a FÖLDANYÁNAK MAGÁNAK [mint TÖRVÉNYES Közvetlen Élet-Adónak] Yoga és Kötelezettsége is a tényleges életveszélybe került Lélek/létező FÖLDÖN Megnyilvánult Élete és [’TÖRVÉNYES’] ’Teljessége’ (!) ’védelme’ [~ Természetes/Yogos Megtartása Megerősítése] érdekében minden SZÜKSÉGES és TŐLE TELHETŐT megtenni.

 

            A FÖLDANYA MAGA [egy sajátos FÖLDI „Családi Ágként”] „megszülte” azokat a MAGA SZERELEM ERŐIT, amelyek kifejezetten azzal a SZÁNDÉKKAL és céllal kerültek Megnyilvánításra, hogy (1) mind a FÖLDANYA/FÖLD MAGA, (2) mind pedig a FÖLDÖN Jelenlévők Természetes/TÖRVÉNYES Megtartását Segítsék Rendezni és Megerősíteni.

 

Magától értetődik az, hogy

mindaddig,

amíg a FÖLDÖN előadódhatnak olyan Különös vagy Különleges helyzetek

[bizonyos még Fel-nem-Tisztult vagy el-nem-távozott „idegenségek” „közelsége” miatt],

amelyek „Értelmezhetetlenségük” (sokszor Felismerhetetlenségük) miatt

ténylegesen is Megtartást-gyengítőek lehetnek a FÖLD MAGA ÉLETÉBEN

[és így a FÖLDÖN Jelenlévők Életében]

a FÖLDANYÁNAK [és KRISZTUSNAK és a MINDENHATÓNAK]

gondoskodnia szükséges olyan KÜLÖNLEGES [és Nagyon Különleges] MEGTARTÁST Megerősítő Működésekről is,

amelyek azon TÖRVÉNYES Yogosságban FÖLDÖN Jelenlévő Lelkek és létezők számára is biztosítani képesek a tényleges élet-veszély és/vagy más „Szükségtelenségek” Elhárítását, akik jelenleg még (részben vagy egészében) „akarat-képtelenek” és/vagy „válasz/választás-képtelen” helyzetben vannak.

 

Emiatt vannak a FÖLDNEK olyan MEGTARTÁST Megerősítő Működései, amelyek

 

I./

önmagában a FÖLDÖN VALÓ JELENLÉT OKÁN megnyilvánulnak minden FÖLDÖN Jelenlévő Életében a Magukba Befogadott Elsődleges Élet-Alapjukon át és/vagy a TÖRVÉNY EREJÉBEN, és

 

II./

vannak további olyan „Szabadon Választható” Megtartást Megerősítő Együttműködési Lehetőségek

[a FÖLD újonnan ÉLETRE Kelt SZERELEM ERŐIVEL],

amelyek bizonyos Képességek és Erők ÖnLényegben való „Felépítésével” tovább erősíthetik egy FÖLDI Lélek/létező „biztonságos” Életvitelét/Megtartását.

 

 

VIII.

2012. szeptember 28.

            Eddigi megértésem szerint

a FÖLDANYA MAGA [és KRISZTUS is]

„elegendőnek” Ítélte

a FÖLD MAGA ÉLETE és Természetes ÉLET-ÚTJA Biztos és Biztonságos Megtartásához és a MEGTARTÁS Szükség esetén való Megerősítéséhez

azon újonnan a FÖLDÖN ÉLETRE Kelt SZERELEM ERŐKET,

akik a FÖLDANYA által legutóbb Befogadott „Megbocsátás-Magból” Keltek ÉLETRE.

Ők a TELJESSÉG ERŐVÉ váló SZÉP ERŐ és MEGBOCSÁTÁS ERŐ,

a TISZTELET-ÉS-MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ERŐ és a CÉL-ÉS-ÉRTELEM ERŐ,

valamint a Nagyon Különleges FELHATALMAZOTTSÁGÚ FÖLDI „ÉLET-HATÁR” Minőségű SZERELEM ERŐ.

 

            Ezen SZERELEM ERŐK legtöbbjében ÖNMAGÁBAN / ÖNLÉNYEGÉBEN Megnyilvánult formában JELENVAN egy „Közvetlen-és-Teljes KRISZTUSI-ÉS-MINDENHATÓI JELENLÉT” is, amelyen keresztül „bármilyen” megnyilvánuló SZÜKSÉG esetében KRISZTUS és a MINDENHATÓ „azonnal” TÖRVÉNYESEN Megerősítheti a FÖLD MAGA Természetes MEGTARTÁSÁT.

 

            Minderre figyelemmel a FÖLDANYA MAGA – nagy valószínűség szerint – nem formál meg újabb „Megtartást Megerősítő” SZERELEM ERŐT, hanem a FÖLD MAGA Természetes ÉLET-ÚTJA során felmerülő esetleges újabb olyan ’Feladatokat’, amelyek a Természetes MEGTARTÁST érinthetik, a már ÉLETRE Kelt MEGTARTÁST Megerősítő SZERELEM ERŐIHEZ Rendeli majd a FÖLDANYA és/vagy KRISZTUS és a MINDENHATÓ.

 

A FÖLD MAGA ÉLETE és Természetes ÉLET-ÚTJA MEGTARTÁSÁT [’vigyázását’ és ’védelmét’]

elsődlegesen ma már MAGA a FÖLDANYA Nyilvánítja meg a MAGA ÉLET-ADÓI FELHATALMAZOTTSÁGÁBAN ÖNNÖN SZERELEM ERŐIN át.

 

A FÖLD MAGA ÉLETE és Természetes ÉLET-ÚTJA MEGTARTÁSA Feladatban

Segítőként

csak olyan Létezők teljesíthetnek a FÖLDÖN és/vagy a FÖLD Érintettségében Szolgálatot,

akik KRISZTUS-ÉS-A-FÖLDANYA EGYÜTTES FELHATALMAZOTTSÁGÁVAL Rendelkeznek.

 

Azon FÖLDÖN és/vagy FÖLDI Érintettségben Jelenlévő korábbi Segítők és Szolgálat-tevők,

akik nem Rendelkeznek immár KRISZTUS-ÉS-A-FÖLDANYA EGYÜTTES FELHATALMAZÁSÁVAL a FÖLDÖN és/vagy a FÖLD Érintettségében való Segítő Szolgálatra,

haladéktalanul KIOLDÁSRA kerülnek a FÖLD MAGA ÉLETÉBŐL és Természetes ÉLET-ÚTJÁBÓL

és azonnali TÖRVÉNYES LEZÁRÁS után haladéktalanul KIVEZETÉSRE kerülnek KRISZTUS-ÉS-A-MINDENHATÓ MAGA EREJÉBEN a FÖLD ÉLETÉBŐL és Természetes ÉLET-ÚTJÁRÓL.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2012. szeptember 28, 18.19., 19.27., 19.41.

 

A FÖLDANYA MAGA és KRISZTUS Köszönetét és Háláját fejezi ki mindazon eddig-a-FÖLD-MAGA-ÉLETÚTJA-RENDEZÉSÉBEN-Segítő-Szolgálatot-Teljesített Létezőknek, akik TÖRVÉNYES Szolgálatuk Lezárása után Elválnak a FÖLD MAGA ÉLETÉTŐL és Természetes ÉLET-ÚTJÁTÓL.

 

OmMÁÁTRé~KJ

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1349205236_70.jpg

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2012. október 1., 03.43.

www.omah.extra.hu
 

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!