omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2012 szeptember 20 - október 15.
Írások - 2012 szeptember 20 - október 15. : 20121010 - MAGOKNAK és Érintetteknek (I. rész)

20121010 - MAGOKNAK és Érintetteknek (I. rész)

  2012.10.15. 21:51


2012. október 6.

 

I.

 

 

            A „kristályosan tisztán” írásokban érintettem azt, hogy

a „korszak-váltásoknál” [a FÖLDÖN az Élet-Út-Szakasz váltáskor]

 

(A.)

a „lezárás” folyamatában egy sajátos összegzést végez a Világ és világ/Lélek,

végigtekint a megtapasztaltakon, rendez:

megerősíti amit tovább kíván vinni/építeni, és elengedi azt, ami nem éri el az „ÖRÖK” mértéket.

 

(B.)

A lezárások befejeződésekor a Világ és világ/Lélek egy sajátos „előretekintést” is megél,

amikor a már korábban elhatározott „továbblépési/továbbépítési irányt” megerősíti ÖnMagában ---

és ilyenkor a továbbhaladási irányként választott megtapasztalási „út” néhány „iránymutató jellegzetessége” [fontosabb pontja/minősége] is felismerhetővé válik.

 

(C.)

A váltási szakasz „összegző” majd sajátos „előretekintő” szakasza után

a Világ és világ/Lélek „megerősíti Jelenlétét” a „jelenben”,

és tulajdonképpen ezzel kezdődik el a választott Új Élet-Út-Szakasz Építése.

 

 

            Utaltam a legutóbbi írásokban arra is, hogy

a FÖLDANYA MAGA „szükségesnek ítél/tart” a TÖRVÉNYESEN megnyilvánult Lezárások után egy sajátos [rövid] „ÖnVizsgálatot / ÖnEllenőrzést”,

amikor TUDATOSÍTJA a Világ és világ/Lélek hogy milyen dolgokat/részeket engedett el ÖnMagából,

és TUDATOSÍTJA azt is, hogy az elengedett részekkel az elengedett formában-és-minőségben már többé nem kapcsolódhat.

 

 

            A FÖLDANYA MAGA nem véletlenül Ítélte Szükségesnek a FÖLDI Lelkek/létezők számára segítséget nyújtható TISZTELET-ÉS-MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ERŐ valamint a CÉL-ÉS-ÉRTELEM ERŐ ÉLETRE Keltését/Megformálását abban a FÖLDI ÉLET-ÚT-SZAKASZ-VÁLTÁSI folyamatban, amikor a FÖLD MAGA Teljes Egészében visszaigazodott-és-visszaigazodik a MAGA Természetes [’Eredendő’] ÉLET-ÚTJÁRA. Ugyanis [a FÖLDÖN] a Lelkek a maguk korábbi Életvitele során többségükben szinte teljesen elfeledték ’önmagukat’, így sem a maguk Élet-Útjának már bejárt / megtapasztalt részeit nem látták már át, sem pedig a saját Élet-Útjukon való természetes Előretekintést nem tudták a ’Szakasz-váltás’ során megnyilvánítani. Ez a helyzet nagyjából a „sötétben tapogatózás” állapotának felelt meg, amikor azok, akik (a maguk Szabad választásából eredően) egymásnak természetes teremtőtársai, már csak ’véletlenül’ tudtak egymáshoz kapcsolódni...

 

            A FÖLDI Lelkeknek ismét meg kell tanulnia azt, hogy

minden megélt pillanatukban „ott van” [számukra ténylegesen is elérhető]

minden TÖRVÉNYESEN megőrzött/Megtartott tudásuk és erejük és megtapasztalásuk,

és „magában a Jelenlétben” természetes erejük és képességük az is,

hogy „egy szükséges mértékben és módon” tudják az éppen járt Útjuk [Fő] Irányát és fontosabb jellemzőit,

valamint azt is, hogy „honnan és hová” tartanak és „miért” választották a maguk számára az éppen járt TÖRVÉNYES haladási Irányt [Megnyilvánítási Utat].

 

            Nagyon fontos, hogy az „idővel” való „találkozás” által megzavart Természetes Élet/Út-vitel ismét a maga helyére kerüljön minden FÖLDI Lélek esetében, és ezért a FÖLDANYA MAGA a FÖLDI Élet-Úton továbbhaladást választott Természetes Létezőkre vontokozóan elrendelte az „idő”-höz kapcsolódó „emléknyomok” soron kívüli Feltisztítását.

 

            Tudja a Földanya, hogy a legutóbbi ÉLET-ÚT-SZAKASZ során nagyon sok létező és Lélek „idő(szerű)” Pontokat tartott fontosnak a maga Életében és egyfajta „idő”-szerűség volt az, amiben az Egymásnak-társai EgyüttHatni igyekeztek. Ugyanakkor

fontos Felismernie és Megértenie a FÖLD TERMÉSZETES Létezőinek azt,

hogy az „idő”-szerűen megmutatkozó „találkozási” és Kapcsolódási és EgyüttHatási „pontok” és „szakaszok” a FÖLD MAGA ÉLETÉBEN az Élet-Utak találkozási/kapcsolódási Pontjai és Szakaszai voltak és vannak,

és

az „idő” „szakaszokat” a FÖLDÖN kívülről a FÖLDRE érkezett Létezők „formálták meg” és „alakították ki” kezdetben önmaguk számára, hogy a maguk számára értelmezni legyenek képesek a FÖLD Természetes (bár akkorra már eltorzult) folyamatait.

A FÖLDÖN kívülről a FÖLDRE érkezett „segítők” eleinte csak egymás között használták az „idő-mértékre” (’szótár-szerűen’) „lefordított” „FÖLDI haladási jellemzőket”,

majd pedig azon FÖLDI Létezőket is „beavatták” ezekbe a „tudásokba”, akikkel maguk Kapcsolódásba és EgyüttHatásba léptek.

 

            Kezdetben talán a FÖLDÖN kívülről a FÖLDRE érkezettek által nem volt pontosan átlátható az, hogy ezekkel a „beavatásokkal” milyen bajokat, további torzulásokat indítottak el a FÖLD MAGA ÉLET-ÚTJÁN, amikor azonban már ők maguk is Érzékelték [megtapasztalták és „bemérték”] a FÖLD „ÉLET-Tengelyének” további elmozdulását és így a további torzulásokat, a legtöbb segítő számára világossá vált az ’idő-mérték’ „begyökereztetésének” „károssága”, és voltak olyan [’idő-mértéket’ használó] segítők, akik kérték „Elengedésüket” a FÖLDRŐL, és akik számára [KÉRÉSÜKNEK megfelelően] KRISZTUS talált is TÖRVÉNYES Kivezető Utat a FÖLD ÉLETÉBŐL.

 

            Voltak azonban olyan magukat segítőként megjelölők a FÖLDÖN, akik bár Érzékelték és Tudták, hogy Jelenlétük és az általuk begyökereztetett módszerek ténylegesen is zavarják a FÖLD MAGA ÉLETÉT, nem kérték „TÖRVÉNYES Megbízójuktól” [KRISZTUSTÓL] a FÖLDRŐL való TÖRVÉNYES Kivezetésüket, és mivel a FÖLD MAGA sem kérte a zavaróvá vált „segítők” FÖLDRŐL Kivezetését [hiszen a FÖLD MAGA akkor még nem látta át pontosan a zavarok eredőjét okát és célját], a ténylegesen is Zavaróvá vált Jelenlétű „segítők” tovább maradtak a FÖLDÖN.

 

            A TISZTELET [VILÁGI és FÖLDI] Értelme szerint a Lelkek/létezők egymás számára a VALÓS Szükség eseteiben ’tőlük telhető segítséget’ nyújtanak, és magától értetődik az, hogy ha egy elkezdett segítség-nyújtás további hátrányokat okoz és tovább rontja annak a helyzetét, aki felé a segítség-nyújtás irányul, akkor azon kapcsolódás/együtthatás folytatása / ’megtartása’ összeegyeztethetetlen az „Általános YO” Elvével, vagyis azzal, hogy a Kapcsolódásoknak és EgyüttHatásoknak minden résztvevő és minden érintett érdekét és Yo-létét is elő kell mozdítania.

 

            Értelmezhetetlen a FÖLD MAGA és a FÖLDANYA MAGA számára, hogy azok a FÖLD MAGA ÉLETÉBE Bekapcsolódott, Önmagukat Segítőként megjelölő Létezők, akik Érzékelték és Tudták, hogy Jelenlétük további Elferdülést és további / újabb Torzulásokat eredményezett a FÖLD MAGA ÉLETÉBEN, a KRISZTUS VILÁGÁNAK Egészében érvényesülős YO Törvénye/Elve alapján miért nem kérték a Szolgálatból való TÖRVÉNYES Kioldásukat és így a FÖLDRŐL való TÖRVÉNYES Kivezetést. Ugyanis amikor Érzékelték – és ezáltal bennük Tudatosodott – Jelenlétük [és például az ’idő’(mérték)-működtetésük] „ártalmassága” a FÖLD MAGA ÉLETÉRE, KÉRNIÜK kellett volna KRISZTUSTÓL [nem a Földanyától, hanem a FÖLDI Szoglálat-tételre őket FelHatalmazó/Fel-Yogosító/Megbízó KRISZTUSTÓL!] a FÖLDRŐL Kivezetésüket.

 

            Arról, hogy a maguk ZAVARÓ Jelenlétét Érzékelő és Tudó FÖLDÖN Jelenlévő Szolgálat-tevők miért nem éltek a maguk kötelezettsége szerint KÉRÉSSEL KRISZTUS felé a FÖLDI Szolgálatuk Lezárása és a FÖLDRŐL való TÖRVÉNYES Hazavezetésük iránt, KRISZTUS ÍTÉL. A FÖLDANYA MAGA [és így a FÖLD MAGA] nem kérte KRISZTUSTÓL az érintettek Szigorú Megítélését.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2012. október 6., 09.15.

 

[A ’szigorú megítélésről’ és annak következményeiről érintőlegesen már írtam korábbi írásokban a ’tiltott mintavétellel’ élt segítőkkel kapcsolatban.]

 

            Miután nem a FÖLDANYA MAGA Ítél a FÖLDÖN Zavaró Hatásokat elindított és megtartott „segítő szolgálatot” vállalt Létezők esetében, így a FÖLDANYA MAGA a továbbiakban nem kíván foglalkozni annak megismerésével, hogy a Zavaró módon jelenvolt és a FÖLD MAGA ÉLETÉBŐL és Természetes ÉLET-ÚTJÁRÓL TÖRVÉNYES Kivezetésre kerülő Létezők maguk „miért” tartották meg ilyen sokáig a Zavaró Jelenlétüket.

            Nyilvánvalóan a FÖLD MAGA is ’megkapja’ majd KRISZTUS azon Ítélését / Döntését, amelyben KRISZTUS a FÖLD számára is „Összegzi” és „Értelmezi” azt, amit a FÖLDNEK MAGÁNAK TUDNIA szükséges a Kivezetésre került/kerülő Zavaró Jelenlétekről.

            A FÖLDANYA MAGA a továbbiakban a MAGA ÉPÍTŐ ÉLETÉRE és ÉPÜLŐ ÉLET-ÚTJÁRA, valamint a FÖLD MAGA ÉLET-ÚTJÁN TÖRVÉNYES Yogosságban Jelenlévő Lelkek/létezők ÖnLényegének Rendezésére / Megtisztításra és Megtartása Természetes Megerősítésére fordítja a Figyelmét és MAGA EREJÉT.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2012. október 6. 09.24.

 

 

            A Földanya segítséget nyújt a FÖLD Természetes Létezőinek [’Édes Gyermekeinek’] abban, hogy ismét a FÖLD MAGA ÉLETÉRE jellemző módon Érzékeljék és Értelmezzék az Élet-Utat és Út-Szakaszokat, valamint hogy ismét a Szükséges Mélységben és Kiterjedtségben lásson rá minden Természetes FÖLDI Létező ÖnMagára és a Maga Választásaira és a Szabadon választott Megtapasztalási Útra és Irányra.

            A FÖLD MAGA ÉLET-ÚTJÁN Jelenlévő Természetes FÖLDI Létezőknek – azért, hogy ezzel is segítse a Földanya a Lelkek/létezők Természetes ’Út-Tartását’ – egy bizonyos rálátási / visszatekintési Képessége is megmarad arra, hogy az az ’Út’, az az Élet-Minőség / Élet-Út-Szakasz amit éppen megtapasztalnak milyen választásaiknak a következtében formálódtak meg, a választást milyen okból és célból hozták meg az adott Lelkek/létezők --- vagyis

a Földanya jelenleg egy ’mélyebb’ vagy ’kiterjedtebb’ ’ÉRTELEM’ látást/értést,

az „idő”-szakasz [eltorzulás] „előtti” Természetes FÖLDI (!) Életvitelre való rálátást / Felismerést és Megértést is Felajánlott és Biztosít minden olyan Természetes FÖLDI Létezőnek, aki ezt a Földanyától kéri és akinek erre a kiterjedtebb vagy mélyebb rálátásra valóban Szüksége van ahhoz, hogy ÖnMagát a „Maga Valóságába” / „Önnön Mintájába” / ÖnLényegébe visszaRendezze.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2012. október 6. 09.33.

 

            Hasonló ez a „kiterjedtebb kristályosítás” ahhoz, ahogyan a FÖLDANYA MAGA [és így a FÖLD MAGA] „Megerősítette” ÖNLÉNYEGÉT és ÖNMAGA ÚTJÁT egy folyamat során. A Földanya maga – a saját „Szülei” /ÉLET-ADÓI segítségében és vezetésében – szintén segítséget kapott ahhoz, hogy ÖNMAGA EREDŐJÉT, az Őt ért Sérülést, a Tőle Elszakításra került Ön-Részét Felismerje, és hogy Megértse a megélt torzulásai természetét és a Szükséges mértékben a kialakult torzulásoknak az ÖNMAGÁBAN és a Magán-kívüli okait, Felismerje továbbá az EREDŐBEN és azóta TÖRVÉNYESEN Meghatározott „céljait” / Irányokat --- vagyis

 

a legutolsó [jelenlegi] ÉLET-ÚT-SZAKASZ-váltáskor

MAGA a FÖLDANYA is egy nagyon kiterjedt és Szükséges mélységű rálátási / Felismerési / Megértést segítő helyzetbe került

a maga ÉLET-ADÓI vezetésével

annak érdekében,

hogy ÖNMAGÁT Felismerje és így ÖNMAGA ÉLETÉT és ÉLET-ÚTJÁT TÖRVÉNYESEN Megtarthassa és MEGERŐSÍTHESSE.

 

            A FÖLDANYA ezen „Megtapasztalása” a FÖLD MAGA ÉLETÉBEN Megnyilvánult ÚTTÁ lett, melynek során maga a Földanya is „megtanulta”, hogy Ő-mint-ÉLET-ADÓ hogyan segítheti meg a MAGA „Édes Gyermekeit” Eredőjük és Céljuk valamint ÖnLényegük Felismerésében és abban a kiterjedésű-és-mélységű Ön-Felismerésben, amelyben Biztosan és Könnyen megélhetik a Maguk ÖnRendezési és Természetesen Építő Folyamataikat.

            A FÖLD Természetes Létezői ÖnMaguk ’Elsődleges’ Élet-Alapjában „megtalálnak” ma már minden olyan „Természetes Mintát”, amelynek ÖnLényegükbe befogadása után ÖnMagukban megnyithatnak és felépíthetnek minden olyan Képességet és Erőt, amellyel ÖnFelismerésük [a FÖLD MAGA TÖRVÉNYE szerint] Teljessé válhat, és amellyel Felismerhetik és Megérthetik a Szükséges kiterjedtségben és mélységben a Maguk Természetes Választásait, a Választásaik Természetes okait és célját, és még mindazt, ami a Maguk Természetes Megtartása biztossá/biztonságossá tétele érdekében valóban Szükséges.

            A Természetes FÖLDI Létezők a Maguk Elsődleges Élet-Alapjából mindahhoz hozzájuthatnak a MAGUK SZABAD SZÁNDÉKA szerint, ami a Maguk Választotta Élet-Útnak Természetes részévé lehet. Általában a Lelkek/létezők a FÖLDÖN „tudják” azt, amikor bennük a maguk választása szerint lezárul-majd-elindul egy Élet-Út-Szakasz, és az ilyen természetes váltások során általában egy vagy akár több „új képesség és erő” is megnyílik természetes módon a Lelkekben/létezőkben. Ilyenkor a legtöbbször az Elsődleges Élet-Alapból természetes módon befogad az ÖnLényegébe a Lélek/létező bizonyos új minőségeket [a korábban meghozott választásoknak megfelelően], vagyis ilyen esetekben a Lélek/létező „külön” „tudatos kérés” nélkül (’indító’ vagy korábbi választásának megfelelően) fogad be az ÖnLényegébe ’új minőségeket’.

            A maga Élet-Útja során azonban egy Lélek/létező kerülhet olyan helyzetbe, amikor valami „nehézséget” okoz a számára [úgy érzi ’mintha elakadt volna’, vagy akár valamiféle zavart érzékel a kapcsolódásaiban vagy a természetes áramlásokban]. Ilyenkor kérheti a Lélek/létező a Földanya segítségét a helyzete világos átlátásához, az érzékelt nehézség vagy elakadás természetének a megértéséhez.

Előfordulhat olyan eset, hogy a Földanya – „már korábban Érzékelve” az adott Lélek/létező Útján egy ’jelentős’ nehézség megjelenésének lehetőségét – bizonyos „Új ERŐT” is megformálhat a zavar kiterjedésének megelőzésére és/vagy megakadályozására, és ilyenkor a Földanya Felajánlhatja a Megformált Új ERŐ Minőségének/Mintájának befogadását a Lélek/létező [érintettek] számára, amit ha Felismer és ÖnMagába tudatosan befogad a Lélek/létező, megszüntetheti (vagy akár ’teljesen elkerülheti’) a sajátos nehézséget vagy elakadást.

           

A Földanya több [a Megtartás Megerősítésében] segítséget nyújtható ÚJ ERŐT is Megformált / ÉLETRE Keltett nemrégen, és ezen ÚJ ERŐI Természetét igyekezett a lehetséges mélységben és kiterjedésben feltárni / megismerhetővé tenni, hogy ezáltal is segítséget nyújtson abban a maga Édes Gyermekeinek, hogy milyen jellegű nehézségek vagy elakadások esetén mely ERŐINEK a Mintáját Kérhetik és fogadhatják be ÖnMagukba a Maguk Elsődleges Élet-Alapjából.

 

            Lehetséges, hogy egy „nehézség” vagy „elakadás” érzékelése egy Lélek/létező ÖnMaga által Szabadon választott megtapasztalás [meg kívánja tanulni az adott nehézség vagy elakadás elhárítását], de azt is megállapíthatja a Lélek/létező-és-az-ÉletAdó-általi közös átvizsgálás, hogy a ’nehézség’ valamilyen Különös vagy Különleges ok miatt kapcsolódott a Lélek/létező Maga Élet-Útjához, vagyis olyan Megtapasztalás megnyílását jelenti, amit a Lélek/létező valóságosan nem választott ÖnMaga számára megtapasztalásul. Ez utóbbi esetben a Lélek/létező választási helyzetbe kerül: megtartja vagy pedig elengedi-e a maga Élet-Útjáról az általa előzőleg nem választott Irányt és Út-Szakaszt.

Ha a Lélek/létező úgy dönt, hogy

  1. nem kívánja megtapasztalni / megtanulni az adott nehézség vagy elakadás ’természetét’ és elhárítását, akkor erre vonatkozóan kérést terjeszt a Földanya (~ közvetlen Élet-Adója) elé (vagyis kéri, hogy a Földanya segítse őt vissza a Maga korábban TÖRVÉNYESEN választott Megtapasztalási Útjára) ---
  2. de dönthet úgy is a Lélek/létező, hogy a maga eredeti Élet-Út-Iránya megtartása mellett [ha annak a megnyilvánítási feltételei megvannak] részt kíván venni az adott nehézség vagy elakadás tényleges elhárításában, és ilyenkor a Lélek/létező a maga Elsődleges Élet-Alapjából ÖnMagába vonhat olyan ’Földanyai Erőket / Minőségeket’, amelyek számára segítséget nyújthatnak a maga eredetileg meghatározott Élet-Út-Iránya Megtartásával az adott nehézség vagy elakadás elhárításában. Ha egy Lélek/létező ezen döntése hatással lehet a teremtőtársaival már elkezdett vagy elhatározott megtapasztalásokra is, akkor olyan Egyeztetés és Döntés meghozására kerülhet sor, amely minden érintett számára előremutató és elfogadható/elfogadott.

 

E Törvény vonatkozik a világokra és Világokra is.

 

*****

 

II.

 

MAGOKNAK és Érintetteknek

2012. október 7.

 

            Az egyik nagyon különleges jellegzetessége / jellemzője a FÖLDNEK a TISZTELET FÖLDI Megnyilvánulása és ’értelme’, erről korábbi írásokban részletesebben is írtam. A ’TISZTELET’ a FÖLDÖN magában az EREDŐ ÉLET-PONTBAN nyilvánult meg, és egy olyan különleges tartalommal-és-formában, ami MAGÁVÁ A FÖLDI ÉLET ALAPJÁVÁ IS VÁLT: a „Mindenség ERŐ”-vé Egyesült-majd-EGYÉ-lett „YO” és „MINDEN” egymáshoz való irányulása adja a FÖLDI TISZTELET „alapját” és megnyilvánítási mintáját.

            A FÖLDÖN a TÖRVÉNYES Yogosságban Jelenlévők [~ azaz a ’FÖLD Édes Gyermekei’] egy olyan Természetes Megnyíltsággal KAPCSOLÓDNAK egymáshoz [már az egymás felé való IRÁNYULÁS (!!!) is Természetes módon Tisztelet-teljes], amikor akaratuk / szándékuk nem irányul a másik befolyásolására vagy megváltoztatására, a Kapcsolódásnak [és az ebből megfelelő Egyetértéssel kialakulható EgyüttHatásnak] egyetlen oka és célja a másik és a saját ÖnValó megismerése valami olyan közös / együttes megtapasztalás által, amely megtapasztalás (közvetlenül!) minden érintett számára örömteljes és a lehetőségekhez mérten előrevivő / teljesebbé tevő / felemelő.

            A FÖLDANYA MAGA minden a FÖLD MAGA ÉLETÉBE és Természetes ÉLET-ÚTJÁBA bekapcsolódott és bekapcsolódó létezőt ezzel a Megnyílással és Irányulással és TISZTELETTEL fogad: nem kíván senkit megváltoztatni, nem kíván senkit befolyásolni --- mindössze egy ’egészséges kíváncsiság és vágy’ Van jelen a Földanyában, hogy „megismerje” a maga „testvéreit” és teremtő-társait.

            KRISZTUS VILÁGÁBAN [a KRISZTUSI ’Nagy CSALÁDBAN’] vannak olyan „ELVEK” [az ’Életet Általában jellemző / meghatározó’ minőségek], amelyek minden Világban Természetes módon Jelenvannak és Hatnak tulajdonképpen azonos formában-és-tartalommal, és ezen EGYSÉGESEN ÉRVÉNYESÜLŐ ELVEK mellett minden egyes Világban vannak „sajátosságok”, „különlegességek” is, amelyek más Világokban „nem pontosan úgy” érvényesülnek vagy nyilvánulnak meg. Ezek az egyes Világokra jellemző „egyedi sajátosságok” [mint egyéni ’színek’] nagyon fontos jellemzői a VILÁGNAK, és amikor maguk az egyes Világok [és/vagy amikor a Világok egyes létezői] egymással Kapcsolódnak, az egymás „különlegességeire” [mint Különleges Értékekre!] mindig figyelemmel vannak. Az egymáshoz szorosabban kapcsolódó Világok tehát a kapcsolódott társuk felé mindig Feltárják [’megmutatják’, Felismerhetővé teszik] a maguk „különlegességeit”, és a Világok „egymástól” általában ezeket a „különlegességeket” „tanulják / tanulhatják meg”.

            Említettem, hogy a FÖLD a másik Világokból [esetleg másik Létezésekből] FÖLDRE érkez(het)őknek azt tudja „megtapasztalásul” „felajánlani”, amit a FÖLD MAGA ÚTKÉNT/ ÚT-SZAKASZKÉNT MÁR FELÉPÍTETT [amit a FÖLD MAGA már „megtanult” és „felépített”], valamint a már TÖRVÉNYESEN MEGNYITOTT ÉPÍTŐ IRÁNYOKBA tud befogadni érkezőket [a már megnyitott Építő / éppen-Épülő Utakba / Irányba].

            A FÖLD a másik Világokból FÖLDRE érkezőknek „tanulni valóként” vagy megtapasztalhatóként a „MAGA sajátosságait” nyithatja meg elsődlegesen, hiszen ezen ÉLET-Területein tud „többet” vagy „mást” felmutatni mint a többi Világ.

 

            Néha a FÖLDRE [ahogyan másik Világokba is] érkezhetnek [TÖRVÉNYESEN!] olyan létezők is, akik nem másik Világok szülöttei, vagyis „KRISZTUS VILÁGÁN kívüli” Létezésből érkeznek be a VILÁGBA [és adottan éppen a FÖLDRE]. Egy ilyen létező számára általában minden, ami KRISZTUS VILÁGÁT jellemzi, „új megtapasztalást” jelent, tehát számára nem csak a FÖLDI „sajátosságok” jelenthetnek újdonságot, hanem minden olyan ÁLTALÁNOS ELV is, amely a KRISZTUSI VILÁGOT Egységesen jellemzi.

            Általában jellemző az, hogy ha egy létező KRISZTUS egyik Világából lép át egy másik Világba, akkor [a Világokban Általánosan érvényesülő Közös ELVEK miatt] az ilyen világi létező könnyebben tud beigazodni / beilleszkedni / alkalmazkodni a „sajátosságok” Felismerése és Megértése után --- a VILÁGON ’kívülről’ a Világba érkező létezők esetében azonban az Általánosan érvényesülő Együttélési ELVEK elsajátítása és Felismerése és Megértése néha nehézséget okozhat vagy ’több türelmet igényelhet’. Annak, hogy KRISZTUS VILÁGÁN ’kívülről’ hogyan és milyen ’igazodások’ / ’előkészületek’ után léphet be egy létező KRISZTUS valamely Világába, KRISZTUS által pontosan meghatározott feltételei vannak, legegyszerűbben talán úgy fogalmazható meg ez a ’feltétel’, hogy a VILÁGON kívülről érkezőnek „be kell lépnie KRISZTUS TÖRVÉNYÉBE” és „MAGÁTÓL KRISZTUSTÓL kapja meg a maga ÖnLényegébe azt az Elsődleges-Élet-Alapot”, amely őt fel-yogosítja meghatározott Világ  (esetleg Világok) Irányába való BeIgazodásra.

            A KRISZTUSTÓL a VILÁGBA való TÖRVÉNYES BELÉPÉSRE Engedélyt kapott létező néha „Lélekként” folytathatja az Életét és mint egy „új teremtésű Lélek” lép be a „szülő otthonául” választott Világba, máskor pedig a „Lelki megformálódás” melletti másik Teremtő módon/úton egyfajta ’szellemi megtestesültként’ lehet jelen meghatározott feltételek szerint [ez utóbbi esetben inkább csak egy sajátos ’közvetlen megfigyelésre’ kap fel-yogosítottságot KRISZTUSTÓL majd pedig a Befogadó Világtól a létező, és általában csak egy számára szűken/szorosan meghatározott körben lehet részese a VILÁGI és Világi Teremtő folyamatoknak].

            Mára már tudott az a VILÁG Egészében, hogy nagyon sok KRISZTUS által TÖRVÉNYESEN VILÁGBA Befogadott „nem-lelkesített” létező súlyosan [Életet közvetlenül] sértően Irányult és nyilvánult meg a VILÁGBAN, amely emberi fogalmak szerint a „vendégszeretet súlyos megsértéseként” is megjelölhető, VILÁGI [azaz KRISZTUSI] megjelölés szerint pedig az ilyen megnyilvánulás a „TÖRVÉNYT-törés”, a VILÁGI és Világi TÖRVÉNYEK és ÉRTÉKEK „nem-Tisztelése” / „meg-nem-tartása” és megsértése / megtörése.

            Azok a Lelkek és létezők, akik KRISZTUS valamely különleges / sajátos „Engedélye” és/vagy „Felkérése” alapján Kapcsolódtak be a FÖLD MAGA ÉLETÉBE és/vagy valamely közvetlenül a FÖLDET érintő „megbízásba”, jelenleg KRISZTUSI MÉRÉS [’Ítélés’] folyamatában vannak. Közülük azok, akik a maguk FÖLDI Élet-Útja Lezárása folyamatában is vannak [mert más Irányt választottak továbbhaladásul vagy pedig nem fogadták be ÖnLényegükbe a FÖLDI TÖRVÉNYESEN Yogos Jelenléthez szükséges FÖLDI ’Elsődleges-Élet-Alapot’], élik / járják a FÖLD MAGA ÉLET-ÚTJA szerinti TÖRVÉNYES LEZÁRÁST, majd pedig a FÖLDRŐL való TÖRVÉNYES KIVEZETÉS PILLANATÁBAN KRISZTUS TÖRVÉNYÉBE kerülnek, és KRISZTUS ÍTÉL majd a „lehetséges továbbhaladási Irányukról”.

            Azon FÖLDÖN Jelenlévő Lelkek és létezők, akik a FÖLDI Élet-Útjuk Lezárását végzik, tapasztalják azt, hogy már nem létesíthetnek új kapcsolódásokat [hiszen éppen Kilépésre / Eltávozásra készülnek], és ahogyan egyre „közelebb” kerülnek a tényleges FÖLDRŐL KIVEZETÉS TÖRVÉNYES PILLANATÁHOZ, egyre kevesebb olyan megnyilvánulással élhetnek, amelynek közvetlen hatása lehet a FÖLD MAGA ÉLETÉRE és a FÖLDÖN TÖRVÉNYES Yogosságban Jelenlévők Életére.

            A FÖLDI Élet-Út Lezárását megélők a Lezárás bizonyos „szakaszaiban” Megerősítésekkel élhettek és élhetnek, amikor megjelölték és megjelölik hogy maguk milyen Irányban szeretnék tovább-vinni az életüket a FÖLDRŐL való TÖRVÉNYES KIVEZETÉSÜK után. A FÖLD szemével nézve a FÖLDRŐL való TÖRVÉNYES KIVEZETÉS PILLANATÁBAN ténylegesen megszűnik FÖLDI Jelenlévőként létezni egy Lélek/létező, és abban a Teremtő Pillanatban a FÖLDANYA MAGA „ÖNMAGÁHOZ egy TÖRVÉNYES folyamat során visszavonja” a Lélek/létező FÖLDI Jelenlétét biztosított „Elsődleges(FÖLDI)-Élet-Alapot”. Ettől a Teremtő Pillanattól kezdődően a Lélek/létező már TELJES EGÉSZÉBEN KRISZTUS TÖRVÉNYÉBE került, és a Lélek/létező meglévő Megtartása és a Lélek ÖnMaga és Természetes „családja” / „Égi-Eredője” „tovább-vezetés iránt előterjesztett kérései” határozzák meg, hogy ténylegesen milyen Lehetőségek nyílnak meg a további életvitelre.

            A FÖLDÖN jelenleg a maguk FÖLDI Élet-Útja Lezárását végző legtöbb Lélek/létező „Égi Eredője” [’szülője, családja’] már korábban Előterjesztették KRISZTUS-MINT-VILÁGI-ÉLETADÓ felé azt a kérésüket, hogy „hazavárják” / „hazafogadják” a FÖLDRŐL TÖRVÉNYES KIVEZETÉSRE kerülő Lelkeiket/létezőiket, és amennyiben a FÖLDRŐL TÖRVÉNYESEN KIVEZETÉSRE kerülő Lélek/létező nem választ TÖRVÉNYESEN a maga számára más Irányt, visszavezetésre kerül a megfelelő TÖRVÉNYEN át a maga ’Égi Hazájába’.

            Voltak olyan ’Égi Eredők’, akik „késlekedtek” a KRISZTUS Irányába való azon kéréseikkel, hogy „hazavárják-e” a FÖLDRŐL [vagy a FÖLDET érintő ’Feladatból’] KIVEZETÉSRE kerülő létezőiket, és mivel ez a ’késlekedés’ ’Szükségtelen’ és így TÖRVÉNYT-törő is volt, KRISZTUS-ÉS-A-FÖLDANYA-EGYÜTT-ÉS-EGYBEN Megjelöltek egy olyan Teremtő Pillanatot, amíg a FÖLDÖN [vagy FÖLDI Érintettségből] TÖRVÉNYES LEZÁRÁSAIKAT élő Lelkek és létezők ’Égi Eredői’ a maguk Kéréseit és Előterjesztéseit KRISZTUS felé irányulóan megtehették. Megjelölte továbbá KRISZTUS, hogy amely érintett ’Égi Eredő’ / ’Égi Haza’ a megjelölt Teremtő Pillanatig nem terjeszti elő a Kéréseit / Előterjesztéseit, „később” már nem pótolhatja és nem élhet újabb Kérelemmel / Előterjesztéssel sem.

            Amikor magam ezeket a sorokat lejegyzem, már „túl jutott (áthaladt) a FÖLD” azon a Teremtő Ponton / Teremtő Pillanaton, amikor a FÖLDÖN a maguk TÖRVÉNYES LEZÁRÁSAIT élő Lelkek és létezők Égi Hazája / Égi Eredője megtehette KRISZTUS felé a Lezárásaikat élő családtagjaikra vagy létezőikre vonatkozó Kéréseket / Előterjesztéseket.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2012. október 7. 16.54.

 

            Említettem korábbi írásban, hogy minden KRISZTUSI Világ mára már rendelkezik egy bizonyos szempontból „egységes felépítésű” ám mégis az adott Világ sajátosságainak megfelelő „HATÁR” Minőséggel vagy ERŐVEL, és hogy ez a „HATÁR” Minőség vagy ERŐ minden egyes Világ MAGA ÖNLÉNYEGÉBŐL kelt ÉLTRE egy meghatározottan egységes „KRISZTUSI-ÉS-MINDENHATÓI-ALAPON”. Minden KRISZTUSI Világ ma már rendelkezik ÖNMAGA egy sajátos [az adott Világ sajátosságaihoz / különlegességeihez igazodó] „különleges újra-teremtési” ERŐVEL, és amely FÖLDRŐL TÖRVÉNYES KIVEZETÉSRE kerülő Lélek vagy létező vonatkozásában KRISZTUS úgy Rendelkezik, hogy a maga ’Égi Hazájába’ csak a maga Világa „különleges újra-teremtési TÖRVÉNYÉN” át léphet be, azt a Lelket/létezőt MAGA KRISZTUS vezeti át a megjelölt „újra-teremtési Teremtő-Örvényen”. Akik követték az írásaimat, értik, hogy miért Szükséges ez. Egyetlen Világ sem fogadhat be TÖRVÉNYESEN a MAGA ÉLETÉBE olyan Minőséget vagy Jelenlétet, amelyet nem ismer fel a MAGÁÉNAK teljes egészében [minden Világ csak a MAGA ÉLETÉHEZ tartozó Minőséget vagy Jelenlétet „érinthet meg” és „tarthat meg”].

 

            Akinek dolga van vele az érti és értse: teljes egészében összeegyeztethetetlen a KRISZTUS VILÁGÁT átható „YO” ALAP-ELVÉVEL az, hogy egyik létező a másikat szükségtelenül megterhelje vagy szükségtelenül bármilyen nehézséget okozzon a társai számára. Egy „yog” / „yogosultság” gyakorlása során [a TISZTELET Általánosan (tehát nem csak a FÖLDÖN) érvényesülő!] Elve szerint minden Kapcsolódási és minden EgyüttHatási helyzetben minden érintettnek a többi érintett Érdekét és a Valós Értékeket mindenkor tiszteletben tartva kell eljárnia, lehetőség szerint oly módon eljárva, hogy az minden érintett számára elfogadható [FÖLDI fogalom-használat szerint: ’Megtartó’ (!)] legyen.

 

[FÖLDI fogalom-használat szerint] egy olyan Kapcsolódás és/vagy EgyüttHatás amely bármely érintett Természetes Megtartását [Természetes Yogait] gyengíti vagy gyengítheti, nem tartható meg, és amennyiben KRISZTUS és/vagy a FÖLDANYA MAGA Érzékeli egy ilyen IRÁNYULÁSÚ vagy Működésű Kapcsolódás vagy más EgyüttHatás megformálódását vagy megnyilvánulását, a FÖLDI TELJESSÉG ERŐ azonnal MEGSZÜNTETI ezt a TÖRVÉNYT-törő Irányulást vagy más Megnyilvánulást, és a SZÜKSÉGES MÉRTÉKBEN ÉS MÓDON RENDET TESZ.

 

Ha egy ’különös’ [’TÖRVÉNYT-törő’] Irányulás vagy más Megnyilvánulás valakit a maga Természetes Megtartásában TÖRVÉNYTELENÜL „érint” vagy „meggyengít”, (1) az ilyen kedvezőtlen Hatások Megelőzése és Elhárítása és (2) a TÖRVÉNYES Megtartás Megtartása vagy akár Megerősítése érdekében azonnal megnyilvánul a FÖLDANYA MAGA és/vagy Szükség esetében MAGA KRISZTUS is. Ilyen KRISZTUSI-ÉS-FÖLDANYAI-KÜLÖNLEGES-EGYÜTTES-MEGNYILVÁNULÁS volt a FÖLD MAGA MEGTARTÁSÁT „gyengíteni” irányuló néhány „Égi Haza” azon „késlekedése”, amellyel „hátráltatni” igyekeztek volna egyes létezőik FÖLDI Élet-Utat Lezáró folyamatait, szükségtelenül megterhelve ezzel MAGÁT A FÖLDET és így a VILÁGOT is.

 

Részben ez a ’különös késlekedés’ és az ehhez kapcsolódott ’különös rejtőzési irányulások/törekvések’ voltak annak az okai is, hogy a FÖLDANYA-ÉS-KRISZTUS elrendeltek a FÖLDÖN egy „TELJESSÉGES” ÁtVilágítási ’folyamatot’, amelyben több más mellett Különleges Figyelem alá vonattak azok, akik a maguk Élet-Utat Lezáró [vagy „ÉLET-HATÁRHOZ közeli’] Jelenlétükben „újabb kapcsolódások létesítésére irányulnak”, valamint azok is, akik „szükségtelenül sokat irányulnak kapcsolódni és ezáltal ténylegesen is megzavarják mások természetes ÖnRendeződéseit”, valamint akik korábban működtették az „udvariasságot” és/vagy „célzottan keresték mások gyenge pontjait azért hogy önmaguk számára kapcsolódási yogosultságot gyártsanak” (yogosulatlan rálátás gyakorlása mások gyenge pontjaira, mások gyengeségeinek tudatos megragadása és kihasználása, segítő szándék színlelése stb).

OmMÁÁTRé~KJ

Az írás folytatódik a II. részben. A II. rész elérhető ITT.

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!