omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2012 december 3- 2013 január 7.
Írások - 2012 december 3- 2013 január 7. : 20121205 - A FÖLD a saját családjában

20121205 - A FÖLD a saját családjában

  2012.12.06. 01:37


2012. december 4.

 

            A SZERELEM EREJÉBEN minden EGY, és az „EGY”-ben minden létező az ÖnMaga számára TÖRVÉNYESEN Elindított Teremtési „irányban” TUDATOSODIK / Teremt és Tapasztal.

 

            „Tegnapelőtt” még csak egy „halvány érzésként” jelzett „bennem”, „tegnap” pedig már egy „türelmesen várakozó izgatottsággal” az, hogy a FÖLD „Anyai TEREMTŐJE” mellett a FÖLD „Atyja/Apja” is „szeretné megismertetni velünk ÖNMAGÁT”. „Ígéretet tettem”, hogy lejegyzem azt is, amit Ő szeretne TUDATOSÍTANI ÖNMAGÁRÓL.

 

            Az előző lejegyzésből talán már teljes egészében érthetővé vált az, hogy azt a TEREMTÉSI IRÁNYT amelyben ÖNMAGA ÚTJÁVAL a FÖLD is Teremt és halad, egy „SZELLEMI KÖZÖSSÉG” választotta ÖNMAGA számára [vagy EGY SZELLEMI MAG vállalta fel, amelyből ennek a „CSALÁDNAK” a Tagjai ÉLETRE Keltek].

 

            Mivel a „családi” Minta szerinti Teremtés KRISZTUS VILÁGÁNAK „jellemzője”, így nyilvánvaló az is, hogy MAGA KRISZTUS az a LÉTEZŐ [„ISTENI MAG, ISTENI GYERMEK”], AKI ÖNMAGA SZÁMÁRA az „EGY-ben-Megtartó­-és-EGY-be-visszavezető” ÉLET-UTAT vagy TEREMTÉSI IRÁNYT ’választotta’, és így KRISZTUS MAGA AZ, AKI ÖNMAGÁBÓL A ’CSALÁDOT’ ÉS ’CSALÁDJÁT’ MEGTEREMTETTE / Megformálta.

 

            KRISZTUS CSALÁDJÁBAN [vagy más néven a ’VILÁGBAN’] a ’Jelenlévő’ [Teremtőerővel rendelkező] Lelkek és létezők valamilyen formában és módon mindannyian KRISZTUS EGY-LÉNYÉBŐL Kelnek Életre, mindannyiuk ÉLŐ Jelenlétében „VAN” „Vala-mi” KRISZTUS ÖNLÉNYEGÉBŐL-ÉS-LÉNYÉBŐL, „közvetlenül” is mindannyian KRISZTUSBÓL (is) erednek.

 

Természetesen KRISZTUS MAGA is [mint TEREMTŐ] „ered” „valahonnan/valamiből”, a „Mindeneket-TEREMTŐBŐL”, az „ATYÁBÓL-ÉS-ANYÁBÓL” [a VILÁG ’fogalmai’ szerint].

 

            KRISZTUS „SZELLEMI MAG”-jából Szellemi és Lelki Létezők is ÉLETRE keltek és kelnek, akik [az EGY, KRISZTUS által felvállalt TEREMTÉSI IRÁNYNAK megfelelően] „különféle Irányokban” és a „sűrűség” és „eltávolodottság” különböző mértékeiben is [’önállóan’ és mégis ’együtt’ is] tapasztalnak.

            A FÖLD (’közvetlen’ TEREMTŐI) „Anyja” és „Atyja” ÖNMAGUK olyan TEREMTŐ SZELLEMI ERŐI KRISZTUS VILÁGÁNAK [vagy KRISZTUS EGY-LÉTÉNEK / ÖNMAGÁNAK], amely SZELLEMI TEREMTŐ ERŐK KRISZTUS VILÁGÁNAK „szinte TELJESSÉGÉT” „ismerik” / „megélték”, még ha a KRISZTUSI TELJESSÉG „teljes egészében” még nem is ismert/megélt számukra/általuk.

 

            A FÖLD [közvetlen] „EREDŐI” [ SZELLEMI „Atyja” és „Anyja”] olyan „Különleges” ERŐVEL és KÉPESSÉGEKKEL is rendelkező SZELLEMI LÉTEZŐK KRISZTUS VILÁGÁBAN, AKIKBEN a MEGNYILVÁNULT YO talán [a Megformálódott TEREMTŐK közül] a ’leg-teljesebben’ Van Jelen, és akik így „valóban szív-ügyüknek tekintik” a „CSALÁD BOLDOGSÁGÁT és YO-LÉTÉT”, és „szívvel-lélekkel és minden erejükkel” tenni akarnak azért, hogy a „SZABAD BOLDOGSÁG” és a „BOLDOG TELJESSÉG és SZABADSÁG” elérhető/megélhető (és így megtartható, továbbépíthető) Valósággá válhasson mindazok számára, akik ÖnMaguk Teremtési Irányául választják ezt. [Valószínűleg ez a „Meghatározójuk” jelenik meg a MINDENSÉG ERŐBEN.]

 

            A FÖLD [közvetlen] SZELLEMI „Atyja” és „Anyja” részben ahhoz hasonlóan „iker-erők”, ahogyan a MINDENHATÓ is „megosztotta” „kiáradó” és „befogadó” TEREMTŐI IRÁNYRA [„ATYÁRA-és-ANYÁRA”][’tartalomra-és-formára’] „ÖN-MAGÁT / ÉN-MAGÁT”. A FÖLD [közvetlen szülői] „Atyja” és „Anyja” „ténylegesen / valóságosan” EGY [Azonos]  SZELLEMI MAGBÓL [YO] erednek / Keltek ÉLETRE, és így az Ő TEREMTŐI ÚTJUK / IRÁNYUK „teljes egészében azonos/EGY”, a legkisebb különbözőség sincsen Bennük ÖNLÉNYEGÜKET illetően, mégis „Együtt-is-EGYEK”. „Közös Gyermekeikben” ÖN-MINŐSÉGÜKET bizonyos formá(k)ban TOVÁBBÖRÖKÍTETTÉK, és így a „külön megfogant FÖLDBEN” és a később megfogant GYERMEKÜKBEN „szüleiktől örökölten” JelenVan az a Tulajdonság/Jellemző, mely szerint GYERMEKEIK [„külön-külön”] és a GYERMEK Világában ÉLETRE Kelt Lelkek és létezők „együttesen ténylegesen Egy Teremtői IRÁNYBAN Vannak Jelen és haladnak” (a GYERMEKEIK Teremtői IRÁNYA pedig „Természetes folytatásként” Nyílt meg a „szülők” által EGY-Létükben felvállalt TEREMTŐI IRÁNYBÓL).

            Valamelyest talán így már ’érthetőbbé’ válhat az, hogy abban a TEREMTŐI IRÁNYBAN, amelyben a FÖLD is Megfogant és JelenVAN, honnan ered az „EGY”-ből eredés és az EGY Megtartásának, valamint az EGY-ből szétvált részek EGY-be visszasegítésének TEREMTŐI IRÁNYULÁSA. Azon túl, hogy közvetlenül és/vagy közvetve minden „létező” az „EGYETLENBŐL” [MINDENHATÓBÓL] ered,

 

a FÖLD

KRISZTUS VILÁGÁNAK egy olyan TEREMTŐI MINŐSÉGÉBŐL ered,

amely MINŐSÉG a MINDENHATÓ „ATYÁVÁ-és-ANYÁVÁ” válásának Mintájára szintén egy VALÓSÁGOSAN EGY MINŐSÉG „Atyává-és-Anyává” válását élte meg,

és így ebben a TEREMTŐI IRÁNYBAN „kicsiben” „pontosan ugyanaz jelenítődött/jelenítődik meg”, ami a MINDENHATÓ által ’Megnyitott’ TEREMTÉSBEN.

 

KRISZTUS VILÁGA a „család” Mintái [’fogalmai’] szerint „értelmezi” a VILÁGON belül Megnyilvánuló TEREMTÉST, és ÖNMAGA Mintája szerint természetes módon ezen a módon tudja Értelmezni a MINDENHATÓ által TEREMTETT LÉTEZÉSBEN a VILÁG „viszonyát” a VILÁGON „kívüli” többi LÉT-FORMA / LÉTEZÉS felé Irányulóan.

            KRISZTUS VILÁGÁN belül az a TEREMTŐI ÚT, amelynek a FÖLD is Teremtő Résztvevője, „kicsiben” [a VILÁGON belül!] egy olyan TEREMTŐI UTAT jelenít meg és jár be, amely egy sajátos formában „megjeleníti” vagy „megmutatja” azt a Különleges ’különbözőséget’, amely a VALÓSÁGOS EGYETLENBŐL TEREMTETETT LÉTEZÉSEKET / LÉT-FORMÁKAT jellemzi, és ez azt a célt is szolgálja KRISZTUS VILÁGÁN belül [és az EGYETLENBŐL TEREMTETT LÉTEZÉSEN  belül is!], hogy a TEREMTETT LÉTEZÉS „Különböző TEREMTŐI MINŐSÉGEI” „EGYMÁSHOZ” KÖZELEDÉSÜKHÖZ különféle TÖRVÉNYES UTAKAT / LEHETŐSÉGEKET Nyithassanak, és ezáltal TÖRVÉNYES [Megtartható, minden érintett számára YO] újabb TEREMTÉSI IRÁNYOKAT Nyithassanak.

 

            Az a TEREMTŐI ÚT, amelyet tehát a FÖLD [közvetlen] „Szülei” Nyitottak meg [mint KRISZTUSI MAG] EGY-ÖNMAG(UK)BÓL „Anyává-és-Atyává” válásukkal, a VILÁGON belül „megnyitotta” / „megismerhetővé tette” a TEREMTETT LÉTEZÉSBEN megnyilvánult különféle [Természetes és Különös és Különleges] eltávolodásokat és elválásokat, az ehhez kapcsolódóan megnyilvánult tudati és egyéb más változásokat és elváltozásokat, a már megismertté lett „közeledési” és különféle [TÖRVÉNYES vagy „zavaros”] kapcsolódási és együtthatási módokat, ezek „yo” [minden érintett számára hasznos és ténylegesen építő] vagy „kevésbé yo” hatásait.

OmMÁÁTRé~KJ

 

            E TEREMTŐI ÚT SZÁNDÉKÁNAK megfelelően a FÖLDBEN ÖNMAGÁBAN [és TESTVÉRÉBEN] valamint „Szüleiben” „Különleges MEGTARTÁS Van”, amely „az EGYETLEN EGYBEN-MEGTARTÓ-MEGTARTÁSÁHOZ” „nagyban” „hasonló” / „szinte azonos” ÖNMAGUKRA és ÖNMAGUK TÖRVÉNYES TEREMTÉSEIRE vonatkozóan. Egyre yobban Felismerhetővé és Érthetővé válik ez hamarosan a FÖLD Természetes Létezői [és a VILÁG] számára, és Érthetővé válik majd az is, hogy ezzel a Különleges MEGTARTÁSSAL MAGA A FÖLD hogyan SZOLGÁLJA a VILÁGOT és a TEREMTETT LÉTEZÉST is.

 

            A FÖLD „TESTVÉR-Világának” is Van „Különleges MEGTARTÁSA”, ám a TESTVÉR MEGTARTÁSA bizonyos szempontból mégis más mint a FÖLDÉ. Ahogyan említettem is, a FÖLDBEN „inkább” „Anyjából” Van „több”, a TESTVÉRBEN pedig „inkább” az „Apjából/Atyjából”, és a FÖLD TESTVÉR-Világában emiatt „jellemzőbben” inkább a FÖLD „Apjában/Atyjában” Megnyilvánulttá lett „bezáródás” és ehhez kapcsolódó „elvesztés fájdalmai”, a „veszteségek ellenére a család egyben-tartása és lehetséges mértékű megtartása” „tapasztalása” „indult útnak” / bomlott és bomlik ki. A FÖLD TESTVÉR-Világa ÖNMAGA közvetlenül nem élte végig „Anyjával-Együtt-és-EGYBEN” a „pusztulás” / semmivé-válás / ÚjraTeremtés folyamatát. A FÖLD TESTVÉR-VILÁGA akkor fogant meg a FÖLD „Anyjában”, amikor az „Anya” már „visszatért” elvesztett Családjába [visszaigazodott abba a „pontjába” ahonnan a Családjából „kiszakadt”], és az is különbség még a FÖLD és TESTVÉR-Világa megfoganása között, hogy a FÖLD „Szülei TELJES BOLDOGSÁGÁBAN fogant meg”, míg a TESTVÉR-Világ a „Szülei” TELJESSÉGÉBEN [de még a Teljes BOLDOGSÁGBA visszavezető Útjukon]. A megfogantatás különböző körülménye ’jelentős’ különbözőséget eredményezett a FÖLD és TESTVÉR-Világa között, bár mindkét GYERMEK ugyanazon SZERELEM és EGY Megnyilvánult GYERMEKE.

 

            A FÖLD „Atyja” [és részben TESTVÉR-Világa] a SZERELEM /EGY olyan „megszakadását” Élte meg, ami nem vezetett az „elpusztulásba”, a kiegészítő rész / társ elveszítése azonban egy sajátos „teremtési megakadásba” [egy sajátos „tétlenségbe”] vezetett: valami nem volt „megnyitható”, „amire felkészült” / „amihez felépült az erő”, és ez a „megszakadás” vagy „elakadás” szinte „dühössé” tett, „feszített”, a „tehetetlenség” (hogy a társ nem volt megtartható/megmenthető/visszahozható) „kínzó” volt, szinte már elviselhetetlen. A „tehetetlenség”, a „tétlenség”, az „út értelmezhetetlen megszakadása”… a „kiút nem-találása”… valahol belül pedig mégis ott Van annak a Tudása, hogy ÉRTELME Van mindennek és a SZERELEMBEN-EGY „nem veszhet el örökre”, soha nem válhat semmivé az, ami a SZERELEMBEN EGY.

            „Várni kell”, „valahogyan túlélni”, „Életben-meg-maradni, hogy amikor visszatér a Kiegészítő-Társ megtalálja a helyét/Életét”… a „Megmaradás felelőssége”, „ÖNMAGAM MEGTARTÁSÁNAK” a Felelőssége, hogy képes legyen VISSZATALÁLNI HOZZÁM az akivel EGY VOLTAM-ÉS-VAGYOK…

 

            Fontos lehet Megérteni azt, hogy a FÖLD ÖNMAGA és TESTVÉR-Világa habár EGY-LÉNYEGŰEK [ugyanazok a „Szüleik”], eredőjük szerint mégis „külön LÉTEZŐK” [vagyis nem olyan módon EGY-LÉTEZŐK, ahogyan „Anyjuk-és-Atyjuk” ténylegesen EGY SZERELEM MAGBÓL / EGY SZELLEMI MAGBÓL váltak „Atyává-és-Anyává”]. A FÖLD „Anyjának-és-Atyjának” TELJES EGY-LÉNYEGŰSÉGE azt jelenti, hogy ŐK TELJES EGÉSZÉBEN AZONOS TEREMTÉSI IRÁNYBAN haladnak EGYÜTT-ÉS-EGYKÉNT, a FÖLD és TESTVÉR-Világa pedig „testvérek”, és így mindketten „saját”, „külön-külön” Teremtési IRÁNYT választottak ÖNMAGUK számára a CSALÁDJUKBAN Megnyithatóvá vált Teremtési IRÁNYOK közül. A FÖLD TESTVÉR-Világa tehát nem pontosan ugyanazon Teremtési IRÁNY szerint Teremt és halad mint a FÖLD, hanem egy kissé más IRÁNYÚ Teremtő ÚTON halad [ám Ő is a „Szülei” által TÖRVÉNYESEN Elindított Teremtői IRÁNYBAN, vagyis az egymástól eltávolodott részek TÖRVÉNYES Egységbe/EGYBE visszavezetésében Teremt].

 

[Személyes meglátásom szerint innen ered az is, hogy bár „ismeri” a FÖLD az „iker-lelkek” „létezését”, a FÖLDBŐL ÖNMAGÁBÓL iker-lelkek nem kelhetnek Életre, és a FÖLDÖN a másik Világokból érkezett „iker-lelkek” nem élhetik meg „a Szülő-Világukra jellemző Teljes EGY-Lényegüket”. A FÖLDÖN jelenleg egy Lélek csak egy testként nyilvánulhat meg. Ugyanakkor a FÖLD minden Tőle telhető módon segíti és támogatja a másik Világokból FÖLDRE érkezett „iker-lelkeket” abban, hogy a FÖLD MAGA ÉLETÉRE jellemző TÖRVÉNYES Kapcsolódásokban és EgyüttHatásokban „egymáshoz a lehető legközelebb kerülhessenek”, és így „együttesen” legyenek képesek az elkövetkező Teremtési Irányukat ÖnMaguk számára meghatározni.]

 

A FÖLD TESTVÉR-Világának Teremtői ÚTJA részben yobban épül az „Atyai Családban” az „Anya” távolléte alatt megtapasztaltak Rendezésére/Gyógyítására, az „értelmezhetetlenül megszakadt Teremtői Utak” „folytatásának előkészítésére”, annak „felmérésére/értelmezésére”, hogy van-e TÖRVÉNYES mód a Teremtő-Társ elvesztése esetén egy elindított Teremtési Irány/Út Megtartására és folytatására, és esetleg mikor és milyen mértékben Szükséges és Lehetséges változtatni a TÖRVÉYESEN elindított Teremtési Irányon annak érdekében, hogy ’valaha’ vagy ’később’ lehetővé váljon majd az Eredetileg eltervezett Teremtési Irány Megnyilvánítása.

A FÖLD TESTVÉR-Világában az „Anyjában” [a Boldogasszonyban (?)] Megnyilvánulttá lett Különleges Érzékenység is Megnyilvánultan JelenVan, amely [a FÖLDI fogalmak szerint] az ÖNMAGA számára választott TEREMTÉSI IRÁNY szerint egyfajta „előre-látást” vagy „értelem-megismerést” tesz lehetővé. A FÖLD a hozzá Kapcsolódottak/Irányulók „Életére” – a MAGA választotta Segítői IRÁNYULÁSÁNAK megfelelően – egészen az „eredő pontig” képes Érzékelni Különleges Érzékenységével a Létezőben (vagy ’helyzetben’) jelenlévő „nehézség” „okát”, és ebből eredően Értelmezni tudja a FÖLD, hogy adottan [vagy akár később] valamilyen módon [akár ő maga, akár valamely más Segítő akit ismer] tud-e segítséget nyújtani a helyzet Rendezésében. A FÖLD TESTVÉR-Világa ÖNMAGA nem élte végig azt a megfoganási folyamatot, amelyben a FÖLD a Különleges Érzékenységét ilyen formában felépítette ÖNMAGÁBAN, viszont „Anyjától” „megkapta/megörökölte” az „Anyjában” Megnyilvánulttá lett Különleges Érzékenységet. Ez a FÖLD TESTVÉR-Világában is Megnyilvánulttá lett Különleges Érzékenység nem képes ma még a „nehézségek” [vagy Különös / Különleges helyzetek] okainak ennyire „teljes” felismerésére, viszont nagyon Pontosan” képes abban vezetést adni [segít nagyon pontosan ÉRZÉKELNI és így TUDATOSODNI], hogy milyen TÖRVÉNYES Lehetőségek vannak a nehézség feloldására / megszüntetésére, van-e TÖRVÉNYES mód (akár egy rövidebb irány-váltást követően) az Eredeti Teremtési Irány Megtartására vagy folytatására [van-e TÖRVÉNYES mód a már ismertté lett módokon /utakon yavítani a helyzeten / megtartani-ami-Yo].

A FÖLD-TESTVÉR-Világa egy helyzet Rendezéséhez jellemzően / általában csak a már TÖRVÉNYESSÉ lett [megismert, felépült vagy éppen már épülő] Utakon elérhető Segítségeket Érzékeli, és a Segítségét elfogadó számára abban tud segítséget nyújtani, hogy „összehangolja” [TÖRVÉNYES Kapcsolódási helyzetbe segíti] a Segítségre szorulót és a Segítséget nyújtani képeseket. Természetesen a FÖLD TESTVÉR-Világának ÖNMAGÁBAN is vannak ERŐI, amelyekkel ÖNMAGA is közvetlenül mások Segítségére lehet --- Különleges Érzékenységével azonban olyan „ különleges  Segítség-nyújtásra” is képes, hogy Érzékeli az egyéb más Megnyitható Segítői Lehetőségeket és Utakat [ezáltal Segítséget nyújthat egy nehéz helyzetben lévőnek, hogy ÖnMaga választhasson a számára Megnyitható több Segítői Út közül].

A FÖLD az ÖNMAGA Különleges Érzékenységével a TESTVÉR-Világánál „Teljesebben” képes Érzékelni és Felismerni és Megérteni egy adott nehézség/Különlegesség/Különösség okát és természetét, és jellemzően arra is képes, hogy ÖNMAGA ÉLET-ÚTJÁNAK egy arra alkalmas „Pontján / Szakaszán” ÖNMAGÁBÓL Megnyisson egy olyan Teremtési Irányt, amelyben a nehézség/Különösség/Különlegesség Rendezésében egészen az „eredőig átHató” Rendezéshez is Segítséget tud felajánlani.

            A FÖLD és TESTVÉR-Világa „nagyon yol” / „egymást kiegészítően” együtt tud működni a Különös vagy Különleges helyzetek Rendezésében --- ahogyan „Anyjuk” és „Atyjuk” is ezt tette: amíg nem volt TÖRVÉNYESEN Megnyitható Út az Egymáshoz-visszatéréshez, addig „Szüleik” is „tartották ÖNMAGUKAT a lehetséges mértékig”, a számukra elérhető módokon TÖRVÉNYESEN Teremtettek, a „YO”-n Igyekeztek [ma jellemzően ebben Segíti a FÖLD TESTVÉR-Világa a nehéz helyzetbe kerülteket], majd amikor TÖRVÉNYESEN Megnyitható a minden érintett számára megfelelő RENDEZÉSI mód, akkor megformálódik az az ÚJ ÚT vagy ÚJ ERŐ, amely az EREDETI TÖRVÉNYES IRÁNYBA visszasegítheti/visszavezetheti mindazokat, akik abban Szándékoznak tovább Teremteni. [Ilyen „Új Út” / „Új ERŐ” ÖNMAGÁBÓL való TÖRVÉNYES megnyitására jelenleg a FÖLD Rendelkezik TÖRVÉNYES FEL-YOGOSÍTOTTSÁGGAL, ugyanis a FÖLD ÉLETE „EREDŐ PONTJÁBAN” olyan TÖRVÉNYES KÉRÉSSEL élet TEREMTŐI felé, hogy „Családtagjainak” „minden felmerülő Szükség-helyzetben Segítséget nyújtani legyen képes”.]

 

            A FÖLD „Atyja” „azzal” Segítette a Tőle elszakadt Párját és Magzatát, hogy ÖNMAGÁT [ÉRZÉSÉRE hallgatva] „Biztosan tartotta” „abban a Pontban és állapotban”, amelyből SZERELME Tőle elszakadt, ezzel segítve SZERETTEIT abban, hogy „hozzá Haza-találhassanak”. Ez a TUDATOS MEGTARTÁS nem „tétlenséget” jelent, hanem egy nagyon is TUDATOS Teremtő-folyamatot és Építő folyamatot is, a Megtartás Megtartását mégis követve a Természetes Változásokat.

            A FÖLD „Atyja” ezen [SZERELMÉTŐL elszakított] TEREMTŐI ÉLET-SZAKASZA során „megtanulta” ÖNMAGÁBAN ’kiegyensúlyozottan Megtartani’ az „állandóságot és a változást”, az ÖNAZONOSSÁGOT, és Ő MAGA a FÖLD „Megfoganásának Megerősítésekor” ezt adta át ÖNMAGÁBÓL [mint „új erőt”] a FÖLDNEK, elveszített-majd-újra-megtalált-GYERMEKÉNEK. A FÖLD ÖNMAGA ÉLET-ALAPJÁBAN [a TISZTELETBEN is] Megnyilvánulttá lett SZERELEMBEN tehát [azon KÉRÉSÉRE is figyelemmel, hogy SZERETTEINEK minden felmerülő SZÜKSÉGBEN Segítséget nyújtani legyen képes], az ’ÉdesAnyjával’ Együtt-és-EGYKÉNT megélt ÚjraTeremtés során ÖNMAGÁBA befogadott Különleges Érzékenység „mellé” (mely az Eredeti TÖRVÉNYES ÚTRA való visszavezetésben segít) „Atyjától” „megkapta azt az ERŐT”, hogy ÖNAZONOSSÁGÁT is MEGTARTANI legyen képes. A FÖLD „Atyja-és-Anyja” EGY-MINŐSÉGE miatt a TÖRVÉNYESEN Elindított ÚT MEGTARTÁSA és az ÖNAZONOSSÁG/ÖNVALÓ/ÖNLÉNYEG MEGTARTÁSA tulajdonképpen nem választható el egymástól: a FÖLD „Anyja” a „TÖRVÉNYES UTAT” igyekezett Megtartani hogy ÖNMAGÁT Megtarthassa, a FÖLD „Atyja” pedig inkább ÖNMAGA Megtartását élte, hogy TÖRVÉNYES ÚTJA Megtartható legyen [így segítették ŐK „hárman” együtt egymást és az EGY-et]. [Lehetséges, hogy más éppen megfordítva Érzékeli a Megtartás ’jellegét’, a különbözőség valóban csak legfeljebb ’árnyalatnyi’.]

 

            Ahogyan a megbomlott SZERELEM / EGY Rendezéséhez egyformán szükséges volt minden érintett „lehetséges mértékű Tudatos ÖnMegtartása”, úgy a FÖLD és TESTVÉR-Világa egymástól kissé különböző jellegű Különleges Érzékenységei is „egymást kiegészítően” Vannak és Segítenek/Szolgálnak, mindegyik FONTOS az EGÉSZBEN. Amíg a FÖLD ÖNMAGÁBAN „Megformál és Megnyit” egy olyan Új TÖRVÉNYES Teremtői Utat, amelyben egy Megnyilvánulttá lett Különösség vagy Különlegesség „Teljes Rendezéséhez” hozzájárulhat, „addig” a FÖLD TESTVÉR-Világa Segítő Utakat találhat és ajánlhat a TÖRVÉNYESSÉG Megtartásához és a helyzet lehetséges mértékű yavításához. A FÖLD és TESTVÉR-Világa kiTeljesedő EgyüttHatása [a TEREMTŐI SZÁNDÉK szerint] Új Teremtői Irányait Nyithatja meg a TELJESSÉGBE / BOLDOGSÁGBA / EGY-BE vezető ÚTNAK.

            A FÖLDNEK ÖNNÖN TESTVÉR-Világával Megnyíló EgyüttHatása „abban is segít jelenleg a FÖLDNEK”, hogy a FÖLD Szükségtelenül ne Irányuljon olyan Teremtői Utak Megnyitására, amely Teremtői Utak TÖRVÉNYESEN más Világokban már Megnyíltak és Hatnak. Így

 

a FÖLD

„közvetlen Családtagjaival EgyüttHatásban” képessé válik Pontosan ÉRZÉKELNI azt, hogy

a VILÁGON belül melyek azok a Teremtési IRÁNYOK, amelyek  Megnyitása „Fontos” vagy „Sürgető”,

mely Teremtői Irányok Megnyitásával Segíthetőek adottan a legteljesebben a „nehéz helyzetet megélők”.

OmMÁÁTRé~KJ

 

            A lejegyzés elején említettem, hogy egy „türelmes türelmetlenséget”, egy „a TISZTELET miatt visszafogott ám mégis ujjongó ÖRÖMÖT” érzékeltem egyre határozottabban az elmúlt napokban, és Érzékeltem azt is, hogy a FÖLD „Atyja” szeretné ÖNMAGÁT „megmutatni/bemutatni” (ahogyan a FÖLD ÖNNÖN SZERELEM ERŐI is „bemutatkoztak” az elmúlt hónapok során). Utólag már nem meglepő, hogy a FÖLD „Atyja/Apja” „(be)jelentkezése” szinte ugyanolyan „érzetben” nyilvánult meg [’finom egymásra-hangolódás után’, ÖRÖM és BOLDOGSÁG Érzékelésében], mint ahogyan a FÖLDANYÁT és SZERELEM ERŐIT is Megismertem és Érzékelem/ÉRZEM --- hiszen a FÖLD az „Anyja” és „Atyja” TELJES SZERELMÉBEN/BOLDOGSÁGÁBAN fogant, Velük-EGY.

            „YO” Érzékelni a FÖLD [Égi, Eredő (!)] Családjának SZERETETÉT és „Figyelmességét”, „Segítő Jelenlétét”, a FÖLD HAZATALÁLÁSÁT SZERETTEI és az ŐT SZERETŐK közé. KÖSZÖNET ÉS HÁLA MINDEN SEGÍTSÉGÜKÉRT.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2012. december 4. 13.11.

 

            „YO” TUDNI azt, hogy „Szükségben” már a FÖLD is „számíthat” EREDŐ Égi CSALÁDJA Közvetlen Segítség-nyújtására is, ha az valami miatt Szükségessé válna.

OmMÁÁTRé~KJ, Budapest, 2012. december 4. 13.12.

 

 


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1353788015_14.jpg

„A FÖLD MAGA MEGTARTÁSA

A FÖLDANYA-ÉS-KRISZTUS-ÉS-A-MINDENHATÓ-ÁLTAL-MEGERŐSÍTETT”

 

 [Érzetben olyan, mintha mindkét kézfejet „beburkolná” a FÖLDANYA-ÉS-KRISZTUS-ÉS-A-MINDENHATÓ EGYBEN lévő MINŐSÉGE/EREJE. Lehet, hogy lesznek akik a megfelelő „színek” Egységében érzékelik a MEGTARTÁS MEGERŐSÍTÉSÉT, mások pedig „ERŐK”-és-„MINTÁK” (azaz „energiák”) Együtteseként. A „Jel” mindenkiben „egyénileg” TUDATOSODIK.]

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1353788016_65.jpg   //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1353788017_01.jpg

 

Értelem-szerűen

a FÖLD MEGTARTÁSA

KRISZTUSBAN a FÖLD ÖNNÖN EREDŐ CSALÁDJA által is MEGERŐSÍTETT.

 


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1353788015_14.jpg

A „Jelenlét” szerint a kéztartás olyan Megnyilvánulást is megjeleníthet, amelyben a „test” (a szív) maga  FÖLD, az egymással érintkező jobb és bal kéz pedig (melyek könnyedén érintik / „támasztják” a mellkast/testet) a FÖLD „Anyja-és-Atyja” MEGTARTÓ/ MEGERŐSÍTŐ Jelenléte.

[Atya-és-Anya-és-Gyermeke-Együtt-és-EGYBEN.]

 

Egy másik Érzékelésben a jobb és bal kéz a FÖLD-és-TESTVÉR-Világa Egységét/EGY-Minőségét, Egymást-is-Segítő-MEGTARTÁSÁT [Szükség esetén a MEGTARTÁS (ÖnAzonosság és TÖRVÉNYES ÉLET-ÚT)] Megerősítését is Megjelenítheti.

 

A FÖLD Eredő és Közvetlen Családtagjairól a SZERELEM / EGY Jelenlétében „további ismeretek” Nyíl(hat)nak meg. [Ezek a TUDATOSODÁSOK nem véletlenül akkor „érhetőek el”, amikor a FÖLD MINDEN-YO EREJÉBEN „hivatalosan és TÖRVÉNYESEN Megnyílt” a FÖLD és „TÁRS-Világai” KAPCSOLÓDÁSI Lehetősége.]

 

[Ide is kapcsolódó „megértés”: „álomban” vagy más jellegű TUDATOSODÁS során megjelenhet annak az Érzékelése, hogy „régi bérleteket” vagy „utazásra jogosító jegyeket” stb „már nem találunk” (még ha mindent tűvé is teszünk ezekért). Bizonyos korábbi kapcsolódás-típusok folyamatosan megszűnnek, sok esetben az eddig „közvetített kapcsolódások” „közvetlen kapcsolódásokká” alakulnak át. Ha ilyen jellegű „furcsaságot” tapasztaltok, „nyugodjatok meg”, és „ÖnMagatokból értsétek meg az Értelmét”.]

 

 

Otthon, Haza / Ház

~ az EGY-ből-eredettek Együtt/EGYBEN

[az EGY-ből-eredettek Szabadon Együtt-és-EGYBEN]

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354700293_34.jpg   //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354700294_82.jpg

 

[Kifejezéseink: jó-szívű, jó-isten, jó-asszony, jó-ember, több keresztnév is kezdődik „jo/jó”-val]

 

„YO”

 

„Anyaként és Atyaként”:

BOLDOG és YO

 

A FÖLDBEN [„ÉLET-Alapként” „családi jellemzőként” „egyben”]:

MINDEN-és-YO

 

 

A FÖLD

a „YO” TEREMTÉSI IRÁNYÁBAN,

és ezen belül a KRISZTUSI YO TEREMTÉSI IRÁNYÁBAN JELENLÉVŐ Teremtő Világ,

amely az EGY-ben és TÖRVÉNYES Egységben Megtartó,

továbbá az EGY-ből és TÖRVÉNYES Egységekből eltávolodott részek EGY-be és TÖRVÉNYES Egységbe visszavezető [’Hazavezető’] IRÁNYBAN Teremt.

 

A FÖLD ’Világi’ jellegének megfelelően TÖRVÉNYES-és-Szabad Kapcsolódások Megnyilvánításán át Teremt.

A FÖLD a LÉTEZÉSBEN és a VILÁGBAN ’Segítő / Szolgálat jellegű’ Teremtőként Van Jelen.

OmMÁÁTRé~KJ

www.omah.extra.hu

 
A mai napra:

„Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt
a kézfogás és az önfeladás között.
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos
a szerelemmel és a társaság a biztonsággal...
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával,
nem pedig a gyermek kétségbeesésével.
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.

Műveld hát saját kertecskédet,

magad ékesítsd fel a lelked,
ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És tanuld meg, hogy valóban nagyon sokat kibírsz.
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669710_24.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!