omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2013 január 16 - február 20
Írások - 2013 január 16 - február 20 : 20130201 - Szükség és Lehetőség - Az Otthonok Biztonsága - Várakozás és Jelenlét - Összegzés (II. rész)

20130201 - Szükség és Lehetőség - Az Otthonok Biztonsága - Várakozás és Jelenlét - Összegzés (II. rész)

  2013.01.31. 09:34


Az írás I. része elérhető ITT.

2013. január 30.

 

IV.

Az „otthon(ok) Biztonságának” Megteremtése és Megerősítése

 

 

            Az „otthont” KRISZTUS VILÁGÁBAN jellemzően egy olyan

 

[’személyes’] „kiterjedésként”

 

értelmezhetjük, amelyben

 

az egyéni és társas Teremtések Megnyilvánul(hat)nak,

(a személyes teremtések és a társak) Érzékelhetővé és ’megérinthetővé’ válnak.

 

Ebből is következően az „otthon” mindig „társas teremtésből” ered, és az „otthon”-ba egy Lélek/létező a FÖLDÖN a TÖRVÉNYES Befogadásával és Beszületésével kerül.

 

 

            Az „otthonnak” minden Lélek/létező esetében van egy

 

elődeitől megörökölt” „része” [vagy alapja],

 

amely teremtési minőséghez/kerethez minden Lélek/létező

 

ÖnMagából is ’hozzátesz’ / „hozzáad”.

 

            Az „otthon”-ban nem csak az ’egyéni’ [közvetlenül az ÖnMagból elindult ÖnÉpítő] teremtések ölthetnek formát [nyilvánulhatnak meg], hanem az „otthon” a ’tere’ egy Lélek/létező és természetes közössége minden megnyilvánulható társas teremtésének is.

 

            Általánosságban igaz az, hogy minél teljesebb az összhang / egység / harmónia egy természetes közösség [család, település, ország, nemzet/nép, bolygó-valóság, galaxis stb] tagjaiban, közösségük [és ezáltal otthonuk is] annál nagyobb / yobb / teljesebb Biztonságban/ Biztosságban van [és így minél nagyobb a ’széthúzás’ / diszharmónia (akár zavarodottság) a közösség tagjai között, a közösség LÉTE (és így otthona Biztonsága/Biztossága is) annál nagyobb ’veszélyben’ van].

 

            Fontos tudni azt, hogy egy-egy nagyobb ÉLET-ÚT-SZAKASZ VÁLTÁS során ÖnMaguk „otthonát” csak azok képesek [szinte változatlanul] átvinni / átemelni a Megnyílt Új ÉLET-ÚT-SZAKASZBA, amely közösség tagjaiban ’biztos és erős/szilárd’ volt-és-van ÖnMaguk-és-Otthonuk Megtartása [az azonban természetes, hogy az új ÉLET-ÚT-SZAKASZBAN ezen „otthonok” „jellemzői” és működése is változásokon megy át a megnyílt új Teremtési Iránynak megfelelően. Ez esetben azonban – a közösség tagjainak együttes döntésétől függően – az „otthon”-nak az Új Minőségekhez való Igazodása lehet nagyon gyors (és látványos), vagy lehet egy kicsit lassúbbnak tűnő változás. A változások ilyen esetben mindig „békések”, igazodnak a ténylegesen megjelenő Szükségekhez és Lehetőségekhez]. [Az ÉLET-ÚT-SZAKASZ VÁLTÁSOK ’közelében’ általában érzékelhetővé válnak a kellő megtartással nem rendelkező (’fertőzött’) „otthonok” „megszűnései”.]

 

            A FÖLDÖN is vannak olyan természetes közösségek [habár ezek eddig még nem mind váltak pontosan felismerhetővé mindenki számára], amelyek természetes otthonukat képessé váltak [a FÖLDI Különös és Különleges körülmények között is] yol Megtartani. Ezek a természetes közösségek [és az Életük által megnyilvánuló „otthonaik”] az elkövetkezőkben nagy segítői lesznek [a FÖLDANYÁNAK és] a FÖLD többi Természetes Közösségének és Létezőjének abban, hogy TUDATOSODJANAK az Új FÖLDI ÉLET-ÚT-SZAKASZRA jellemző „otthon” Minőségében, annak ’felépítésében’, majd pedig Megtartásában.

 

[TUDATOSODÁS: Érzéklés-és-Felismerés-és-Megértés-és-Megnyilvánítás; bővebben: 20120904 - ÉRZÉKELÉS - TÜRELEM VÉGE a TISZTELETET-BE-NEM-FOGADOTTAKRA]

 

            Fontos Érzékelni-és-Felismerni-és-Megérteni azt, hogy a TÖRVÉNYESEN Megnyílt Új FÖLDI ÉLET-ÚT-SZAKASZBAN minden „otthon” „megváltozik”.

            Természetes módon megváltozna minden „otthon” egyszerűen az ÉLET-ÚT-SZAKASZ VÁLTÁSHOZ kapcsolódóan megnyilvánuló ÚJ TEREMTÉSI IRÁNYOKNAK megfelelően --- a FÖLDÖN azonban más jellegű változás is megnyilvánul ma még az „otthon”-okat érintően: ahogyan RENDEZIK a FÖLD Természetes Létezői önnön Megtartásukat [ahogyan visszatérnek önnön Teljességükbe (majd pedig a BOLDOG Életvitelbe)], az „otthonok” is ennek megfelelően veszik fel újra a rájuk jellemző „Megtartó Erejüket”. Az „otthonok” Rendez(őd)ésének „most” értek be a feltételei [az „otthonok” Rendezése az ÖnMag-Rendeződések következtében nyilvánul meg].

 

Az „otthon” ugyanis [a FÖLDÖN is] egy olyan „teremtési tér”

[vagy pontosabb talán tér helyett Erőként vagy Minőségként értelmezni],

amelyben egy sajátos „erő” [Megtartó erő] is van

[ez egy bizonyos módon (ha nem is megváltoztathatatlanul) tartja”(és mutatja) azt a teremtési ’Irányt’,

amelyet a Közösség (annak tagjai) ÖnMaguk számára választottak az éppen folyamatban lévő ÉLET-ÚT-SZAKASZRA (vagy annak egy meghatározott Szakaszára)].

Az otthonban Jelenléte során (ez nem azonos a testi jelenléttel) az „otthon” „segíti/támogatja” az azon Közösségbe tartozó Lelkeket/létezőket a választott TÖRVÉNYES Teremtési Irányuk Megtartásában és Megnyilvánításában (!)[és mások számára is „felismerhetővé” teszi az „otthonban” élők választott Teremtési Irányát].

 

Az „otthon” [és az „otthon” Megtartása] a FÖLDÖN

azon Természetes Létezők önnön Megtartásának bizonyos „részéből” vagy „eleméből” Formálódik meg és Tart, amely Lelkek/létezők azon „otthon”-t választották ÖnMaguk FÖLDI Teremtő-Útja alapjául.

A Lelkek/létezők jellemzően ’Beszületés’ útján kerülnek az „otthonukba”,

de otthon-váltást egyes Új Teremtési Irányok [akár FONTOSSÁGI IRÁNY] felvállalása is eredményezhet.

 

[Ha egy Lélek például a „magyar” közösség tagjává lesz a Beszületésével, később azonban tudatosan eltávolodik a „magyarsághoz tartozó” ’yo’ teremtési iránytól és egy másik közösségre jellemző teremtési irányt választ-és-nyilvánít-meg önmaga számára, [még ha ’látszat’-magyarságát ’megtartani’ is szándékozik] a valós teremtési irányulása miatt „kiválik” a „magyarok otthonából” [és annak Megtartó Erejéből] és a valósan élt teremtési irányának megfelelő Megtartásba/otthonba igazodik be.]

 

A most folyamatban lévő Rendeződési [akár Önellenőrzési] folyamatok során a FÖLD Természetes Létezői megtapasztalják a Maguk választotta Új Teremtési Iránynak megfelelő „otthon” megformálódását és az ezen „otthonukba” való Pontos Beigazodást [hiszen egy ÚJ ÉLET-ÚT-SZAKASZ Elindulásakor a FÖLDÖN mindenki „Első FÖLDI Megtestesülését” éli (erről bővebben: 20111023 - Kiegészítés - Első-FÖLDI-Megtestesülés)]. Az, hogy ki-ki milyen Új Teremtési Irányt választott [és Tart!] ÖnMaga számára, általában meghatározza azt, hogy a Lélek/létező mely Természetes Közösség tagjaként élheti meg az adott Élet-Út-Szakaszát, ez pedig meghatározza azt is, hogy a Lélek/létező mely „otthon” Megtartásába kerül / Van-Jelen.

 

KRISZTUS VILÁGÁBAN [a „család” Elvei szerinti Teremtési Irányokban],

továbbá KRISZTUS VILÁGÁN belül és a VILÁGON kívül is a YO TEREMTÉSI IRÁNYÁBAN

a MEGTARTÓ ERŐ [az „EGYBEN MEGTARTÓ és az EGYBE VISSZAVEZETŐ”]

a SZERELEM

(és annak különböző ERŐI, például a SZERETET, TISZTELET, KEGYELEM stb).

 

Ezen ERŐ [és ERŐI] ’működtetése’ / megélése / megnyilvánítása által

TARTHATÓ MEG a Jelenlét

és ERŐSÍTHETŐ MEG A MEGTARTÁS.

 

Ezen ERŐ [és ERŐI] ’működtetése’ / megélése / megnyilvánítása által

TARTHATÓ MEG az Egység

és ERŐSÍTHETŐ MEG az Egységek (és így az otthon) MEGTARTÁSA.

 

 

 

Az „otthon” és Lélek/létező „egymást bizonyos szempontból kölcsönösen áthatják [’feltételezik’] és Tartják/Megtartják”.

[Ahogyan egy Lélek LÉTE és Jelenléte/Élete „értelmezhetetlen” a „családja nélkül” és a „család” a családot alkotó Lelkek és létezők nélkül, úgy az otthon és az otthonban együtt-Jelenlévők sem léteznek egymás nélkül].

Ez a Különleges „egymást feltételezés” vagy „egymást-is-áthatás” [„együtt-is-egy”] yol ’látható’ a FÖLD ÉLET-ALAPJA [MINDENSÉG ERŐ] vagy akár az ÉLET-HATÁR ERŐ képi megjelenítésében,

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356040251_07.jpg  //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1349205236_70.jpg

 

de ugyanígy bármely FÖLDI SZERELEM ERŐ [a FÖLD ÖNNÖN TEREMTŐ EREJE] képi megjelenítésében].

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1346364935_46.jpg   //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1346364669_78.jpg  //omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1352674154_16.jpg

 

Érintettem már azt is korábbi lejegyzésben, hogy a FÖLDÖN a TISZTELET és a SZERETET Minőségei vagy Erői egymástól tulajdonképpen megkülönböztethetetlenek, és legteljesebben a MINDENSÉG ERŐ „mintájával” jellemezhetőek.

 

 

 

KRISZTUS VILÁGÁBAN az „otthon”

a Lelkek/létezők ÖnMagjából [így „krisztusi Magjából”, MAGÁBÓL KRISZTUSBÓL]

a választott egyéni és közösségi jellegű Teremtési Iránynak megfelelően Megformálódó / LÉTrejövő ’teremtési tér/minőség/erő’ [a teremtések megformálódásának (együttesen megtartott) kerete] és így egy Megtartó Erő.

 

 

Az „otthon”

a Lelkek/létezők ÖnMagjából

létrejövő és életre-kelő és jelenlévő MEGTARTÓ ’közösség’ és ERŐ.

 

Az „otthon” tehát nem ’független(íthető)’ ’létező’ vagy ’tér’ / Minőség / Erő az „otthont” alkotó, az „otthonban” jelenlévő Lelkektől és létezőktől,

„otthon” nem létezhet „elkülönítve” / „elválasztva” az „otthont” alkotó Lelkektől/létezőktől.

Így az „otthont” „elvenni” sem lehet [a FÖLDÖN] az „otthont” megformáló Lelkektől/létezőktől,

az „otthon” ugyanis a Lelkek/létezők Természetes változásainak megfelelően „ott van” ahol a Lélek/létező Jelenvan, és olyan ’formájú’ vagy Minőségű/Erejű, amilyen a Lélek/létező ÖnMaga Megtartása.

 

Az „otthon” [egy adott „otthon” „formája” / tartalmi-formai megnyilvánulása] „addig Van”, amíg azt az „otthont” megformáló Lelkek/létezők Megtartják.

 

Yol megmutatkozik ez a FÖLDÖN abban is, hogy ha egy „hódító” „meghódított” egy területet [„betört egy életközösségbe”], akkor a korábban ’virágzó’ / épülő / ’gazdag’ ’terület’ ’hanyatlásnak indult’, az „otthont” eredetileg megformáló Lelkek/létezők „idegen” Minta [’akarat’] szerint már nem tudták Megtartani a közösségi életüket és „otthonukat”. Ilyenkor a Lelkek/létezők valamilyen új „otthont” kezdtek megformálni ÖnMaguk számára, és mivel „felhagytak” a [’fertőzötté’ lett] korábbi minőségű „otthonuk” „megtartásával”, a „meghódított” „terület” [„lakosságával” együtt] a „hódító” számára is „megtarthatatlan” lett, és adott formájában/minőségében a „hódító” is „elenyészett” / semmivé vált.

 

            Mindezeket azért foglaltam most így össze, mert fontos TUDATOSÍTANI azt, hogy otthon” ott nyilvánul meg, ahol azt a közös Teremtési Irányt választott Lelkek/létezők TÖRVÉNYES Jelenléte (!!!) [SZERETETE / SZERELME (TÖRVÉNYES Szándéka, Megnyilvánulásai)] Megnyilvánítja, és olyan „tartalmi és formai” jellegben (például ’kiterjedésben’, ’földrajzi helyzetben’) nyilvánul meg az „otthon”, amilyenné a Lelkek/létezők TÖRVÉNYES Megtartása megformálja.

            Az „otthon” Megtartó Erejét jelentősen megnövelheti az, ha egy vagy több „yo vezető” is erősíti a közösséget [valóban igaz, tiszta szándékkal segíti(k) a választott közös Teremtési Irány kibontakozását és keresi(k) a minden érintett számára előnyös / előrevivő lehetőségeket], azonban soha nem a „vezető(k)” önnön akarata/szándéka vagy ereje határozza meg az „otthon” jellegét és Minőségét/Erejét. Az „otthon” minden egyes tagja (rész-eleme, alkotó-eleme) hozzájárul az „otthon” Erejéhez, az „otthon” Megtatásához/Megmaradásához (!!!) --- és ezt minden [például Eredendően FÖLDI (azaz MAG)] Létezőnek TUDATOSÍTANIA szükséges.

 

Egy [formálódó, vagy már megformálódott] „otthont”

minden „elemének” „Tiszta Szándéka/Szeretete” tartja meg,

és ez a „Tiszta [TÖRVÉNYES] Szándék/Szeretet” segíti jelenleg a „fertőzöttségektől” való [akár ’gyorsabb’] Feltisztulásait is a „közös teremtési térnek/Minőségnek/Erőnek”.

 

„…A FÖLD ÖNNÖN MAGJAI ÖnMaguk Különleges Erőinek megfelelő [TUDATOS] használatával előmozdíthatják a „nehézségek” elhárítását (megelőzését, megszüntetését) anélkül, hogy ÖnMaguk Életét „pusztulásba” [Szükségtelen Eltávolodásba] vezetnék…”

 

            Az „otthont” nem „nyilatkozatok” „formálják meg” és tartják meg, hanem a VALÓS [TÖRVÉNYES] TEREMTÉSI SZÁNDÉKOK és az annak megfelelő JELENLÉT.

 

            Ma még talán nem Érzékelhető és ismerhető fel minden mélységében és kiterjedésében az, hogy a FÖLDÖN pontosan milyen új „minták” szerint formálódnak az egyéni és közös Teremtéseknek ’keretet’ / ’teret’ és ’erőt’ adó / megnyitó Minőségek, vagyis az „otthonok”. Ez tulajdonképpen ’yo’ is, mert így „belülről”, az ÉRZÉS útján TUDATOSODHAT ebben minden FÖLDI Lélek/létező, és ezáltal az „otthonok” új formája/tartalma nem lesz „meghatározott” az „előzőekben” „működtetett” „együttélési” (sokszor ’fertőzött’) minták által, és így „nagyon nehezen felismerhetőek” (és megzavarhatók) azon „hódítói” minták szerint megnyilvánulók által, akik Lezárási folyamataikban még valamelyest „közelebb” vannak a FÖLD ÚJ Világa ÉLETÉHEZ.

OmMÁÁTRé~KJ

 

„…Jelenleg  FONTOSSÁG  az [nem csak a FÖLDÖN, hanem a VILÁG Jelentős részében], hogy

a Lelkek és létezők ÖnMagukat Rendezzék

és a maguk választotta Teremtési Irányban a velük együtt haladó Természetes TeremtőTársaikkal alakítsák ki és tartsák meg Biztosan a Kapcsolódásaikat és más Természetes EgyüttHatásaikat.…”

 

            ’Most’, az Önellenőrzés folyamatát élő FÖLDI Lelkek/létezők még nem mindig Érzékelik és Értik pontosan az ÖnMagukban-és-ÖnMaguk-által már megformálódásnak indult Új Teremtési Utat/Irányt és így a közösségi teremtések kereteinek/erőinek új jellemzőit.

            Az Önellenőrzés folyamatában a Lelkeknek/létezőknek jelenleg ’Biztossá” kell tenniük önnön Megtartásukat, és ez néha egy rövid [’Szükséges mértékű/mélységű’] ’visszatekintéssel’ és ’előretekintéssel’ is együtt jár: TUDATOSÍTANIUK Szükséges a FÖLD Természetes Létezőinek ÖnLényegüket, azt hogy ÖnMaguk milyen Teremtési Irányt választottak és jártak, mi az „értelme” [egyfajta ’célja’] a választott Teremtési Iránynak, és jelenleg miért éppen FÖLDI Jelenlétben járják Teremtő Útjukat. TUDATOSÍTANI Szükséges azt, hogy amennyiben önnön Teremtési Irányuktól/Útjuktól a Lelkek/létezők valamelyest „eltértek”, annak mi volt az Önmagukban (!!!) meglévő oka (esetleg célja, értelme)(egy Szükséges mértékben az eltérüléshez vezetett ’külső’ meghatározók TUDATOSÍTÁSA is hasznos lehet), és az „eltérülés” megszüntetéséhez jelenleg [illetve a közeljövőben] valamilyen Rendezést Szükséges-e ÖnMagukban még megnyilvánítaniuk ahhoz, hogy önnön Teljességükben [majd Boldogságukban] haladhassanak tovább. Amikor a Lélek/létező EZEN TUDATOSÍTÁSAIT már megtette, ezt követően / ekkortól már ’könnyebb’ a számára az általa megnyitott Új Teremtési Irány [és teremtési ’keret’] jellemzőinek pontosabb Érzékelése és Felismerése és Megértése és Tudatos Megnyilvánítása.

            Itt is érvényesül: mindig vannak, akik a saját „vállalásuk” [vagy más Különleges jelleg] miatt a TUDATOSODÁSBAN [Érzékelés és Felismerés és Megértés és Megnyilvánítás] „társaik előtt járnak”, és általában hasznos, ha az ilyen pár lépéssel a társaik előtt járók a maguk Felismeréseit stb megosztják a társaikkal. Az előbb járók a legtöbbször különbséget tudnak tenni azon új Felismeréseik stb között, amelyek a „személyes”/egyéni életükre vonatkoznak, és azon jellemzők között, amelyek „mások” / a társaik számára is meghatározóak.

 

„…A FÖLDÖN és a VILÁG Egészében „összehangolt” TÖRVÉNYES RENDEZÉSEK vannak folyamatban,

amelyek során a korábban KÜLÖNÖS vagy KÜLÖNLEGES módon „keveredett” Minták és Erők, Jelenlétek TÖRVÉNYES Teremtési Helyükre / Minőségükbe Rendezése is folyamatban van.

 

Immár a VILÁG Egészében Érvényesülő TÖRVÉNY és Szabály az, hogy

az egy Világon belül „idegenségként” azonosított Jelenléteket kizárólag a TÖRVÉNYES ÉLET-ADÓK [és kivételes helyzetekben az ÉLET-ADÓK közvetlen MEGTARTÁSÁBAN-és-vezetésével az általuk TÖRVÉNYESEN Fel-Hatalmazottak] ÉRINTHETIK meg.

 

Jelenleg  FONTOSSÁG  az [nem csak a FÖLDÖN, hanem a VILÁG Jelentős részében], hogy

a Lelkek és létezők ÖnMagukat Rendezzék

és a maguk választotta Teremtési Irányban a velük együtt haladó Természetes TeremtőTársaikkal alakítsák ki és tartsák meg Biztosan a Kapcsolódásaikat és más Természetes EgyüttHatásaikat.…”

 

 

V.

„Várakozás”

 

            Jelenlegi megértésem szerint a „várakozás” egy olyan sajátos, „köztes jellegű” „minőség”, amelyet a FÖLD „nem kíván megtartani”. A „várakozás” [a FÖLD ÖNNÖN Értelmezése szerint] valamiféle sajátos [Különös vagy Különleges] „Jelenlét-szerű” „megnyilvánulás” [vagy inkább a Jelenlét és Megnyilvánulás valamilyen sajátos ’hiánya’], egy „nem-teremtő állapot”, amelyben ELMOZDULÁS / Eltávolodás jelenik meg a JELENLÉT állapotától.

            A „várakozás” nem azonos a Tudatos ÖnMegtartással. FÖLDI megnyilvánulásának alapja [az „idő”-érintettségű SZAKASZBAN] egy Különleges Megtartást-Megerősítő irányulás/próbálkozás volt (korábban írtam erről bővebben), immár ’Szükségtelen’.

 

            Többször érintettem azt, hogy ma még az „idő”-nek nincsen a FÖLDÖN TÖRVÉNYESEN Befogadott-és-felépített „földi” mintája, és így a más Világokban Értelmezhető „múlt” és „jelen” és „jövő” [vagy megformált más különleges idő-minőségek] a FÖLDÖN „nincsenek”, „nem-megtarthatóak” [és így nem használhatóak fel a Megtartható TÖRVÉNYES Építésekhez/ÖnÉpítéshez]. A FÖLDI ÉLET „utakat” „épít”, amely a Jelenlét ’pillanataiból’ teremtődik/fűződik. Egy FÖLDI Élet-Úton Jelenlévő számára minden addigi [Megtartott] Megtapasztalása élő Erő és bármikor „elérhető” [akár az ’ÖnMagból előhozható’, akár egy „út-szakasz” felépítése által ’felidézhető’…]. Egy felépített FÖLDI Élet-Útnak ugyanakkor vannak „TÖRVÉNYESEN Elengedhető részei/elemei” is, amelyek a TÖRVÉNYES semmivé tétel által a Lélek számára [elengedett formájukban és minőségükben] már nem lesznek többé elérhetőek/megélhetőek.

            A FÖLDÖN [ahogyan más Világokban is] a Jelenlétben ’teremtünk’ / tapasztalunk, a Jelenlét során éljük meg az ÖnÉpítést és a TeremtőTársainkkal való Kapcsolódásokat és EgyüttHatásokat is. Értelmezhetetlen a FÖLDÖN a „várakozás valami jövőbelire vagy távollévőre”, ugyanis az „előttünk álló” [majdan elkövetkez(het)ő] megnyilvánulásainkhoz vagy pedig a tőlünk még bizonyos távolságban lévő társainkhoz a „Jelenlét Útján” jutunk el, és teremtéseink oly módon és akkor nyilvánulnak meg, amikor és ahogyan azok „minden érintett számára a legmegfelelőbbek”.

 


            Eddigi megértésem szerint a FÖLD TÁVOL EREJE jelenleg (egy különleges) segítséget nyújt a FÖLD Természetes Létezőinek azzal, hogy a Jelenlétből való „elmozdulásaik” alkalmával [például a „várakozás” „jelenlét-szerű” állapotába irányuláskor] NYOMATÉKOSAN” ráirányítja a figyelmet a JELENLÉTBEN-MEGMARADÁSRA [vagyis a Természetes Teremtő állapot Megtartására].

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1353788015_23.jpg


 

            A legtöbb esetben az ÉRZÉS által válik Érzékelhetővé a „NYOMATÉKOS” figyelemfelhívás [akár egy erőteljes BELSŐ NYOMÁSKÉNT (’feszülésként’ / ’feszültségként’) is, amelyben valahogyan „figyelmeztet” a „semmi jelenléte”].

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1346364843_69.jpg


 

Eleinte talán még egymás segítségére kell hogy legyünk

ennek a „NYOMATÉKNAK” a helyes Felismeréséhez ---

ha azonban ÖnMagunkban már tudatosítottuk a „NYOMATÉK” Értelmét,

a „NYOMATÉK” ezen Minőségének Érzékelésekor Tudatosan visszairányítjuk a Figyelmünket a Jelenlétre és ÖnMagunkra,

és így gyorsan „felszabadíthatjuk” ÖnMagunkat az esetlegesen a Lélek vagy Természetes Teste valamely Minőségében még „elraktározott” „várakozás”- (vagy egyéb Különös/Különleges távolító) mintáktól.

 

A várakozás (és más hasonló jellegű „ÖnMagtól-és-Jelenléttől-el-irányulás”) úgy válik semmivé, hogy „többé már nem működtetjük”, „egy pillanatra sem fordulunk ezen köztes-minőségbe” --- ezáltal ’mintája’ ’természetes módon’ ’elenyészik’ és így erősítjük meg önnön Megtartásunkat.

 

A Tudatos Jelenlétben[Szeretetben]-Megmaradás állapotában így természetes és könnyebb lesz a saját Teremtési Útra/Irányra és a TeremtőTársakra ráismerés

[annak Érzékelése-és-Felismerése, hogy milyen Új Lehetőségek nyíltak és nyílnak meg az ÖnÉpítésre és Együttes Teremtésekre].

 

A Jelenlétben-Megmaradás segítséget nyújt abban is, hogy

tisztán és pontosan Érzékelni-és-Felismerni legyünk képesek azt, hogy „otthonunk” Rendezéséért [„otthonunknak” a „fertőzésektől” való Feltisztulásáért] adottan éppen mivel járulhatunk hozzá

[ÖnMagunkból mit adhatunk az „otthonunkhoz”, hogy „egészséges” / Rendezett, valóban Megtartott és MEGTARTÓ legyen].

 

 

Az „otthon”-hoz kapcsolódó lejegyzésben ÉRZÉKELTEM és ÉREZTEM valami olyat, amit „nem Szükséges” [emiatt nem is tudok] „szavakká” formálni, akinek azonban „dolga van vele”, az „megértheti”. Hasonló volt ez az ÉRZÉS egyfajta „biztatáshoz”, de mégsem biztatás --- inkább egy „erőteljes figyelemfelhívás azoknak akiket érinthet”. ’Értelme’ szerint annak a TUDATOSÍTÁSÁBAN szeretne talán segíteni [azoknak akiket ez érint], hogy TUDATOSODJUNK a jelenlegi átigazodási / váltási SZAKASZ természetében: tudjuk azt, hogy a felszínen láthatóan megmutatkozó [vagy felszín-közelbe került] idegenségek és zavarok egy olyan Rendezési folyamat részeként „bomlanak ki” és válnak meg-nem-tartható-részükben semmivé, amikor „MINDEN A TÖRVÉNYES HELYÉRE MEGY”. [Ne ’keseregjünk’, ne ’bánkódjunk’ azon, amit ma még a ’környezetünkben” / „otthonunkban” érzékelünk/látunk.] Anélkül hogy „megérintenénk” „azonosíthatunk” bizonyos „idegenségeket”, és tudatosnak kell lennünk abban, hogy Szükségtelenül ne fordítsuk a figyelmünket olyan Jelenlétek és Minőségek felé, amelyek tőlünk Érzékelhetően TÁVOL vannak. ÖnMagunk és Családunk és otthonunk MEGTARTÁSÁT azzal tartjuk és erősíthetjük meg, ha ÖnMagunk Természetes Teremtő Útjára irányítjuk a Figyelmünket (teremtő erőnket), és a Természetes TeremtőTársainkkal alakítjuk ki immár és tartjuk biztosan a közösen választott Teremtési Irányt / Utat.

OmMÁÁTRé~KJ

 

Amikor Természetes TeremtőTársainkkal Kapcsolódunk és teremtünk, „erőink” természetes módon Megtartottak és (általában) gyarapodnak.

Az ’idegenség’ jellegű minőségek vagy jelenlétek stb ’azonosítása’ bizonyos ’erő-vesztést’ (sajátos ’elfáradást’) eredményez általában, ezért a FÖLDANYA által JELÖLT FÖLDI MAG-Lelkek is csak a FÖLDANYA KÜLÖNLEGES MEGTARTÁSÁBAN ’kerülhetnek közel’ egyes Jelölt ’idegenségekhez’ a valóban legszükségesebb mértékben.

Ha egy Lélek/létező a Természetes TeremtőTársai ’helyett’ inkább a FÖLD számára ’idegenségek’ felé irányul, abban az a Teremtési Szándék nyilvánul meg, hogy az ilyen Lélek/létező nem kíván tovább a FÖLDI Élet-Útján Jelenlenni, és ennek megfelelően a FÖLDI Élet-Útját LEZÁRÓ folyamatba kerül átvezetésre. Ezért fontos TUDATOSÍTANI, hogy aki a FÖLDI Élet-Útját kívánja Megtartani, az ma már az ezen Élet-Útban Megnyílt Teremtési Irányban jelenlévő Társakhoz ÉPÍTSE és TARTSA a TÖRVÉNYES Kapcsolódásokat és EgyüttHatásokat.

 

 

VI.

Összegzés:

 

A jelenlegi lejegyzésben az „Együttműködő Segítőkre” vonatkozó „Különös” Szabályozás ismertetésén túl más „új” tartalom nem szerepel --- inkább a TUDATOSODÁST segítendő „más nézőpontból” került ismertetésre néhány FONTOSSÁG.

 

Jelenleg a „lappangó minták” [és a „görcsös megragadás”] esetleges idegenségeinek Feltisztítása során több „zavaró” hatás/megnyilvánulás is érzékelhetővé válhat egy-egy rövidebb tartamra, ezek elhárítására „előkészült” a FÖLDANYA. Fontos, hogy a FÖLD ÖNNÖN MAGJAI „használják fel Építően ÖnMaguk számára” ezeket az esetlegesen megjelenő ’sajátos’ helyzeteket, TUDATOSODJANAK az Érzékelhetővé váló Minőség/Jelenlét Érzékelésében és Szükséges mértékű/mélységű Felismerésében / Megértésben [esetleg ’Azonosításában’]. TUDATOSODJANAK abban is a FÖLD ÖNNÖN MAGJAI [és a FÖLD Természetes Létezői], hogy maguk NE ÉRINTSENEK MEG már olyan Jelenlétet / Minőséget /erőt, amit nem ismernek fel BIZONYOSSÁGGAL önnön ’TeremtőTársuknak’, ugyanis így hárítható el [előzhető meg] a legegyszerűbben újabb zavarok megjelenése, és ez segíti a legjobban a még meglévő zavarodottságok Rendezését és az egyéb „TÖRVÉNYES helyre Rendezéseket” is.

 

„…a FÖLD TÁVOL EREJE

jelenleg

(egy különleges) segítséget [’vezetést’] nyújt a FÖLD Természetes Létezőinek azzal, hogy

a Jelenlétből való „elmozdulásaik” alkalmával

[például a „várakozás” „jelenlét-szerű” állapotába irányuláskor]

„NYOMATÉKOSAN” ráirányítja a figyelmet a JELENLÉTBEN-MEGMARADÁSRA

[vagyis a Természetes Teremtő állapot Megtartására].

 

A legtöbb esetben

az ÉRZÉS által

válik Érzékelhetővé a „NYOMATÉKOS” figyelemfelhívás

[akár egy erőteljes BELSŐ NYOMÁSKÉNT (’feszülésként’ / ’feszültségként’) is,

amelyben valahogyan „figyelmeztet” a „semmi jelenléte”].

 

Eleinte talán még egymás segítségére kell hogy legyünk

ennek a „NYOMATÉKNAK” a helyes Felismeréséhez ---

ha azonban ÖnMagunkban már tudatosítottuk a „NYOMATÉK” Értelmét,

a „NYOMATÉK” ezen Minőségének Érzékelésekor Tudatosan visszairányítjuk a Figyelmünket a Jelenlétre és ÖnMagunkra,

és így gyorsan „felszabadíthatjuk” ÖnMagunkat az esetlegesen a Lélek vagy Természetes Teste valamely Minőségében még „elraktározott” „várakozás”- (vagy egyéb Különös/Különleges távolító) mintáktól. …”

 

 

OmMÁÁTRé~KJ

 

                                                                                                                                    www.omah.extra.hu

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!