omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2013 január 16 - február 20
Írások - 2013 január 16 - február 20 : 20130211 - MAGOKNAK - A FÖLD "Gyógyító" ERŐI - Újabb (KRISZTUSI) RENDELKEZÉSEK - Összegzések és Értelmezések (III. rész)

20130211 - MAGOKNAK - A FÖLD "Gyógyító" ERŐI - Újabb (KRISZTUSI) RENDELKEZÉSEK - Összegzések és Értelmezések (III. rész)

  2013.02.12. 23:25


Az írás II. része elérhető ITT.

V.

 

2013. február 9.

 

A VILÁG ’BELSŐ-ÉS-KÜLSŐ’ MEGERŐSÍTÉSE

 

’Saját meglévő SZÜKSÉGEI’ közvetlen Elhárításával segíti

minden Világ és világ

a legközvetlenebbül

a VILÁG Egészének ’TELJESSÉGBE’ való visszaIgazodását

 

            Ahhoz, hogy egy Világ (vagy világ / Lélek vagy létező) ne szoruljon mások segítségére, TARTANIA, MEGTARTANIA szükséges a [Természetes, Eredendő] Teljességét és ÖnMagát.

 

            Ahhoz, hogy egy Világ (vagy világ / Lélek vagy létező) ne kerüljön SZÜKSÉGBE, TARTANIA, MEGTARTANIA szükséges a [Természetes, Eredendő] Teljességét és ÖnMagát.

 

            Ahhoz, hogy egy Világ (vagy világ / Lélek vagy létező) a saját Teremtő-Útja [vállalása] szerint másoknak is segítséget nyújthasson (ha azok Szükségbe kerülnek és azt kérik), TARTANIA, MEGTARTANIA szükséges a [Természetes, Eredendő] Teljességét és ÖnMagát.

 

            Ha egy Világ (vagy világ / Lélek vagy létező) ELTÉR [Eltávolodik] Önnön Teremtési Irányától, általában SZÜKSÉGBE kerül és másokat Érintően [másokra is kiterjedően / tovaterjedhetően] SZÜKSÉGET hozhat létre. Emiatt

a ’család’ Elvei szerint felépült és működő Természetes Élet-közösségek számára

fontos a Tudatos és a lehetséges legteljesebb mértékű ÖnMag Megtartás

és ettől elválaszthatatlanul a TÖRVÉNYESEN Elindított Teremtési Irány/Út Megtartása.

 

            Mivel a ’család’ Elvei szerint felépült és működő Élet-Közösségekben nagyon szoros Egység [sokszor ténylegesen megélt EGY-Lét] Van a Közösségbe tartozók [továbbá a Közösséghez kapcsolódó további más Közösségek] között,

KRISZTUS [és a VILÁG Egésze is] Fontosnak, MEGHATÁROZÓNAK Ítélte

egy olyan BIZTOS MEGTARTÁS [MEGTARTÁS MEGERŐSÍTÉS] Megformálását

[’egységes elvek szerint’] a TELJES KRISZTUSI VILÁGRA

[a VILÁG Egészére, a VILÁGBAN jelenlévő minden Világra és a Világokban TÖRVÉNYESEN Yogosan Jelenlévőket Érintően],

amely Határozottan és Pontosan Jelzi a Megformálódott Szükséghelyzeteket [egyes esetekben pedig a Megformálódásnak indult Különös vagy Különleges helyzeteket is] azért, hogy a SZÜKSÉG TÖRVÉNYES Elhárításában Jártassággal/Lehetőséggel Rendelkező Világok/világok a lehető leghamarabb Bekapcsolódhassanak a SZÜKSÉG Megszüntetésébe.

 

            Ezen Megerősítési folyamat egyik „előkészítő” eleme volt annak a sajátos „HATÁR” jellegű ERŐnek a megformálása [minden Világban azonos KRISZTUSI alap-mintából kibomlóan], amely mára már minden Világban ÉLŐ/Jelenlévő ERŐ.

 

’Tapasztalati tény’ az, hogy a ’kellően nem Rendezett’ SZÜKSÉG „Szükség-Halmozódást” eredményez [vagyis egy megjelent SZÜKSÉG „elhanyagolása” a SZÜKSÉG „tovább-terjedésében” nyilvánul meg, és az „elhanyagolt” SZÜKSÉG Rendezéséhez már általában „KÖZVETÍTŐK” igénybevétele / közreműködése is Szükséges, az ilyen jellegű „Közvetítések” pedig (általában a „távolság” és a Szükséges Egyeztetések és ÖsszeHangolódások miatt) a SZÜKSÉG Elhárításának ELHÚZÓDÁSÁHOZ vezetnek].

 

 

KRISZTUS VILÁGÁNAK ’Egészére’ kiterjedt-és-kiterjed a TÖRVÉNYES MEGTARTÁS MEGERŐSÍTÉSE [és így a FÖLDÖN és a FÖLD Társ-Világaiban is MEGNYILVÁNULT-ÉS-MEGNYILVÁNUL ez a változás].

 

A FÖLDANYA és a FÖLD ÖNNÖN MAG-Létezői [a TÖRVÉNY EREJÉBEN] már EGYÜTT-ÉS-EGYBEN elvégezték ezen Új KRISZTUSI Minta és MINŐSÉG/ERŐ Befogadását és ÖnMagukban-és-ÖnMagukon-át való Felélesztését/Élővé-tételét.

A FÖLD ÖNNÖN MAGJAIBAN [és valamennyi Világ Önnön MAGJÁBAN] már ÉLŐ módon JelenVan és Hat a VILÁG Egészét ÁtHató Új KRISZTUSI [MEGTARTÁST] MEGERŐSÍTŐ MINŐSÉG [vagy ’Minta’, ’Erő’, ’Jelenlét’].

Jelenlegi megértésem szerint a FÖLDÖN ezen új KRISZTUSI MINŐSÉG-ÉS-ERŐ TÖRVÉNYES Befogadása nem nyit meg Új Teremtési Irányt [mivel teljes egészében Igazodik ez a változás a FÖLDÖN Elindított TÖRVÉNYES TEREMTÉSI IRÁNYBA] és nem jár Új SZERELEM ERŐ megszületésével sem. Jelenlegi megértésem szerint KRISZTUS ÚJ EREJE a FÖLD TELJESSÉG EREJÉBEN és a FÖLD ÉLET-HATÁR EREJÉBEN Nyílt meg ÚJ [Különleges] ’MINŐSÉGKÉNT’.

Ebből is eredően ’közvetlenebbül’ azok Érzékelték ezt a változást (és/vagy azok számára vált ez közvetlenül Érzékelhetővé és Értelmezhetővé), akik mint MAG-Lelkek a TELJESSÉG ERŐ és/vagy az ÉLET-HATÁR ERŐ [és/vagy más közvetlenül MEGTARTÓ jellegű SZERELEM ERŐ] „közvetlen családjába / Teremtési Irányába” tartozóan vannak Jelen a FÖLDÖN, és azon Szolgálat-tevők vagy Együttműködők és Együttműködő Segítők számára vált ez közvetlenül Érzékelhetővé, akik ezen SZERELEM ERŐKKEL ’közvetlen’ Együttműködésben vannak. Ettől függetlenül azonban a FÖLD minden MAG-Lelke ÖnLényegében/ÖnMagjában immár „élő módon ott VAN” ez az új MINŐSÉG.

 

Minden világban [Lélekben és Krisztusi létezőben] a saját Eredendő Világára jellemző MINTÁBAN és MINŐSÉGBEN Van Jelen a VILÁG Egészét ÁtHató Új KRISZTUSI MEGERŐSÍTŐ MINTA. Minden világ [Lélek és Krisztusi létező] a Maga ÖnLényegében Jelenlévő Új Mintát és Erőt attól is függően nyilváníthatja meg, hogy tényleges Jelenlétében mely Világban Van Jelen.

Minden [Világ és] világ (Lélek és Krisztusi létező) [ÖNMAGJÁBA és] ÖnMagjába KÖZVETLENÜL (!) KRISZTUS ÉRINTÉSÉBEN került ez az új Megtartó/Megerősítő Minőség / Minta vagy Erő [tehát a VILÁGBAN TÖRVÉNYESEN Jelenlévő minden Létezőben ’AZONOS’ / EGY ’alap-minta’ (egy KRISZTUSBAN ÖNMAGÁBAN ÉLŐVÉ LETT ÚJ MINTA) szerint épül fel ez az új Megtartó és Megtartást Megerősítő Minőség / Erő vagy Minta]. Minden egyes Világban és világban ez az új KRISZTUSI/Krisztusi Minta az adott Világ vagy világ TÖRVÉNYES ÉLET/Élet-Alapjában KRISZTUS által került „megnyitásra”, így minden egyes Világ és világ esetében ez az új Minta IGAZODIK a TÖRVÉNYESEN Megnyitott-és-Élt Teremtési Irányba [a FÖLDÖN Teremtési „ÚT”-ba].

Minden világ [Lélek és Krisztusi létező] annak a Világnak az ÉLET-ALAPJÁBAN meglévő Minta szerint élheti meg Krisztusi Új Megtartó (és Megtartást Megerősítő) Minőségét/Erejét, amely Világban Megnyilvánult lényével TÖRVÉNYESEN JelenVan.

 

KRISZTUS tehát ÖNMAGÁBAN / ÖNMAGJÁBAN

[a FÖLDI fogalom-használat szerint] egy Új Megtartó és Megtartást Megerősítő Minőséget vagy Erőt [SZERELEM ERŐT] „szült meg” /Nyitott meg ---

és KRISZTUS ilyen MEGNYILVÁNULÁSA [’magától értetődően’] minden Világban és világban is ’közvetlenül és azonnal Megnyilvánul’

[pontosan úgy, mint amikor a FÖLDANYA „szül meg” / Nyit meg egy Új SZERELEM ERŐT / Teremtő-Erőt, és az Új Erő ÖNNÖN MAGJAIBAN ’azonnal’ Megnyílik (és a Szükséges módon és mértékben Megnyilvánul)].

 

Az, hogy KRISZTUS ÖNMAGJÁBÓL egy Új „ERŐT” „Nyitott meg”, azt is jelenti, hogy a VILÁG (Egészének) „eddigi Útját / Teremtését” bizonyos szempontból Értékelte / MegÍtélte, bizonyos szempontból ’lezárta’ és egyben egy „új teremtési irányt/utat” is Megnyitott.

A FÖLD ÉLETÉVEL kapcsolatban már érintettem azt, hogy amikor a FÖLDANYA egy új SZERELEM ERŐT megformál/’megszül’, az legtöbbször egy Új Teremtési Irányt is Jelöl és Megnyit.

Vannak olyan SZÜKSÉGEK, amelyek Elhárítása érdekében a FÖLDANYA nem új „SZERELEM ERŐT” formál meg, hanem már megnyilvánult SZERELEM ERŐBEN Nyit meg „ÚJ MINŐSÉGET”. [A 20130116 - MAGOKNAK - Magány-és-más, a görcsös megragadások Rendezése a FÖLDÖN - Határoló minőségek megváltozása c. írásban érintettem, hogy a FÖLDANYA az ÉLET-HATÁR ERŐben egy új MINŐSÉGET formált meg.]

 

            Eddigi megértésem szerint KRISZTUSBAN új ERŐ [és így magától értetődően új MINŐSÉG] Nyílt meg, amely a VILÁG Egészére kiterjedően valamiféle újabb TEREMTÉSI IRÁNY Megnyílását is Jelzi/Jelenti. Személyes meglátásom szerint ez az új TEREMTÉSI IRÁNY (részben) a VILÁG Egészén „kívüli” LÉTEZÉS felé irányulóan RENDEZI [és Nyitja meg] a TÖRVÉNYES KAPCSOLÓDÁSOKAT / ÉRINTÉSEKET / EGYÜTTHATÁSOKAT. Ez azt jelenti, hogy a TEREMTETT LÉTEZÉSBEN KRISZTUS VILÁGÁN „kívüli” LÉT-Formákkal a VILÁG „új alapokra” helyezte a TÖRVÉNYES ÉRINTÉSEK / KAPCSOLÓDÁSOK / EGYÜTTHATÁSOK létrehozását és Megtartását, méghozzá azért, hogy az elkövetkezőkben [mind a VILÁGON belül, mind az egyéb LÉT-FORMÁK vonatkozásában] elkerülhető legyen SZÜKSÉGEK (’fertőzések’, ’kényszerek’, ’Különös és Különleges jellegű, Szükséget eredményező Keveredések’, ’szükségtelen fájdalmasságok’) megnyilvánulása, ezáltal a VILÁG (és a TEREMTETT LÉTEZÉS) ’TELJESSÉGE’ / ’ÉPSÉGE’ / ’BOLDOGSÁGA’ MEGTARTHATÓ legyen, és így a VILÁG és más LÉT-Formák között Megnyílt TÖRVÉNYES LEHETŐSÉGEK határozzák meg a KAPCSOLÓDÁSOK és EGYÜTTMŰKÖDÉSEK Megnyilvánulását.

 

Ahogyan tehát a VILÁG Egészében folyamatban van

(1) az eddig Megnyilvánult SZÜKSÉGEK Elhárítása és

(2) az abban való TUDATOSODÁS, hogy HOGYAN TARTHATÓ MEG A TELJESSÉG [és BOLDOGSÁG] Élet-formája a TÖRVÉNYES KAPCSOLÓDÁSOK és más jellegű EGYÜTTHATÁSOK során,

úgy a VILÁG [KRISZTUS] ’TEREMTŐ-TÁRSAI’ LÉT-FORMÁI felé Irányulásában is a TELJESSÉGET BIZTOSAN MEGTARTÓ [így kölcsönösen ’ÉPÍTŐ’ jellegű] ÉRINTÉSEKRE Irányul.

 

            Ez azt is jelenti, hogy [a VILÁGBAN eddig Megtapasztaltakra figyelemmel (amely Megtapasztalás bizonyos mértékben a TEREMTETT LÉTEZÉSBEN Megnyilvánult legtöbb mintát/változást/megnyilvánulást is ’Érzékeltette’)]

 

KRISZTUS ÖNMAGJÁBÓL EGY MEGTARTÓ [jellegű] ERŐT Nyitott meg,

amely

I./

egyfelől a VILÁGON Belüli Megnyilvánulásában

Határozottabban és Pontosabban felismerhetővé/Érzékelhetővé tette-és-teszi a Megnyilvánult (egyes esetekben Megnyilvánulni készülő) SZÜKSÉG-helyzeteket azért, hogy azok a lehető leghamarabb Elháríthatóak legyenek,

II./

másfelől a VILÁG Egésze felé a VILÁGON ’Kívülről’ [más LÉT-FORMÁK irányából] érkező / megnyilvánuló Hatások esetében is MEGTARTÁSÁBAN MEGERŐSÍTENI KÉPES ÖNMAGÁT / A VILÁGOT.

 

Ilyen [II./] KÜLÖNLEGES MEGTARTÁS MEGERŐSÍTÉS akkor és addig Szükséges,

amíg a VILÁG / KRISZTUS (!) Pontosan AZONOSÍTANI képes a VILÁG egy ’meghatározott közelségébe került’ más LÉT-FORMÁT,

és TUDATOSÍTANI képes azt, hogy az adott LÉT-FORMÁNAK lehetséges-e TÖRVÉNYES KAPCSOLÓDÁSA a VILÁGGAL [annak valamely családtagjával],

és ha van TÖRVÉNYES mód az ÉRINTÉSRE, annak mi a TÖRVÉNYES KERETE.

Ha a VILÁG által Megnyitható TÖRVÉNYES KERET elfogadottá vált a másik LÉT-FORMA által

és a VILÁG BIZTOSAN MEGTARTANI KÉPES ezt a TÖRVÉNYES EgyüttHatási KERETET, akkor Nyitja csak meg KRISZTUS a VILÁG MEGÉRINTHETŐSÉGÉT.

Addig azonban KRISZTUS a VILÁGOT egy MEGERŐSÍTETT MEGTARTÁSBAN TARTJA, hogy a VILÁG többé ne mozduljon el a TELJESSÉGÉBŐL a SZŰKSÉG [és lehetőség szerint a Szükségek] Teremtési Irányába.

 

A TELJESSÉG [ÖnAzonosság / ÖnValó, TÖRVÉNYESEN Elindított Teremtési Irány/Út] BIZTOS MEGTARTÁSA

jelenleg a VILÁGBAN TÖRVÉNYESEN Jelenlévő minden Világ és világ / Jelenlévő „feladata”,

ez bizonyos szempontból ’egységes’ és „Jellemző Teremtési Iránynak” is tekinthető a VILÁGBAN.

 

Ezt a „Jellemző Teremtési Irányt” minden egyes Világ az ÖNMAGA TÖRVÉNYESEN Elindított TEREMTÉSI IRÁNYA SZERINT Éli meg.

 

 

20121121 - A FÖLD MAGJAINAK - A FÖLDANYA ÖNELLENŐRZÉSE - ÖnAzonosság Megtartása és Út-tartás:

(…)A FÖLDANYA és KRISZTUS

a már TÖRVÉNYESEN Lezárult Előző FÖLDI ÉLET-ÚT-SZAKASZBAN [illetve „eddig”]

a FÖLD MAGA számára olyan jellegű Segítséget kért,

amelynek IRÁNYA a FÖLD MAGA Természetes ÉLETÉNEK / TELJESSÉGÉNEK a helyreállítása volt.

Ez volt-és-Van a FÖLDÖN Megnyílt TÖRVÉNYES Teremtési IRÁNY.

 

 

Minden Egyes Világnak / világnak önmaga Megtartását „BIZTOSSÁ” kell tennie, ami azt is jelenti, hogy MEGTARTÁSÁT olyan jellegűvé szükséges felépítenie, amely Különös vagy Különleges körülmények között is biztosítani képes legalább a TELJESSÉG állapotának Megtartását [vagyis a SZÜKSÉGBE kerülés Elhárítását].

 

            Természetesen tudott az, hogy SZÜKSÉG megjelenése még egy az önnön TELJESSÉGÉBEN Jelenlévő Világ/világ esetében is előadódhat, ezért KRISZTUS VILÁGÁN „belül” [és részben az ÉLET-ADÓ és más TEREMTŐ-TÁRSAK felé irányulóan is] a „családi” jellegű EgyüttHatások „átformálódnak”. Egy bizonyos mértékben „megváltoznak” a családon belüli és az egyes családok közötti Kapcsolódások és EgyüttHatások, és amely családok arra már „megértek” / TUDATOSODTAK, egymás (családtagjaik és más közeli Teremtő-Társaik) felé irányulóan „fokozottabban Tudatos” Jelenléttel Igyekeznek a megnyilvánuló Szükségek Elhárításában.

 

            „ALAP-ELV” továbbá a CSALÁDON [VILÁGON és családokon] belül az, hogy

amely Lélek/létező és/vagy KÖZÖSSÉG önmaga „Szükségben” Van,

a Szüksége TÖRVÉNYES Elhárításáig / Rendezése befejeződéséig lehetőség szerint ne kapcsolódjon másokhoz mások Szükségének elhárításához való segítségnyújtás érdekében.

 

Tapasztalati Tudássá lett a VILÁGBAN az, hogy

ha egy Világ/világ még önmaga is Szükség-helyzetben Van [TELJESSÉGÉBEN csorbult] és ebben a helyzetében más valós Szükségben lévőnek és/vagy ’Szükség-helyzet-látszatában-lévőnek’ kezd el segítséget nyújtani,

(1)

egyfelől a TELJESSÉG állapotának hiányában lévő „segítő” NEM KÉPES tisztán és pontosan [közvetlenül] Érzékelni a más Szükségben lévő valós helyzetét és így azt, hogy maga mivel segíthetne (néha még a saját Szüksége természetét sem ismeri fel pontosan a Szükségbe került!) és ezáltal ’mást segítő’ megnyilvánulásaival TOVÁBBI ZAVAROKAT / SZÜKSÉGEKET okozhat másban /másoknak,

(2)

másfelől pedig az önmaga Szüksége Rendezése helyett másnak ’segíteni szándékozó’ ezen megnyilvánulásával önmagát TOVÁBBI ELTÉRÜLÉSBE és ÚJABB SZÜKSÉGEKBE (elmaradások, eltervezett és elindított gyógyítások/rendezések elmulasztása) vezeti.

Ez pedig jelenleg nem a VILÁG TEREMTÉSI IRÁNYA,

és így az ilyen jellegű Megnyilvánulások NEM KÍVÁNATOSAK és ’TÖRVÉNYT-Törőek’ is.

 

            Részben ide is tartozó ÚJ FÖLDI SZABÁLYOZÁS:

A FÖLD TÖRVÉNYES TEREMTÉSI IRÁNYÁTÓL ELTÉRŐ / MÁS jellegű Teremtési Irányt választó/Megnyilvánító Lelkek/létezők a FÖLDÖN a TÖRVÉNYES LEZÁRÁS ÉS KIVEZETÉS megfelelő „ÉLET-ÚT-ÁGÁBA” kerülnek.

A LEZÁRÁS és KIVEZETÉS Élet-Szakaszát élő FÖLDÖN Jelenlévők elsődlegesen a TELJESSÉG ERŐ és a FÖLD ÉLET-HATÁR EREJE ’Ellenőrzésében’ / ’Felügyelete alatt’ és ’Vezetésében’ Vannak, és ezen [ÖNMAGJUKBAN KÖZVETLEN ÉS TELJES KRISZTUSI-ÉS-MINDENHATÓI JELENLÉTET IS MEGNYILVÁNÍTÓ (!) SZERELEM] ERŐIBEN a FÖLDANYA volt eddig kötelezett a FÖLDÖN a Lezárás-és-Kivezetés-Élet-Szakaszát élők „Szükséges mértékű Megtartására”, ami a „közvetlen élet-veszély elhárításában” is Megnyilvánult eddig.

 

Ez az „élet-megtartó” „feladat” eddig nagyon nagy ’terhet’ jelentett a FÖLDANYÁNAK és a FÖLDNEK MAGÁNAK [vagyis a Földanyának-és-a-FÖLD-Építő-Élet-Útján-Jelenlévőknek],

hiszen olyan Lelkekért/létezőkért is „felelősséget vállalni volt kötelezett”,

amely Lelkek/létezők a FÖLD TÖRVÉNYES TEREMTÉSI IRÁNYÁTÓL ELTÉRŐ / MÁS Teremtési Irányt választottak ÖnMaguk számára, és akik közül ’többen’ az Általános Tisztelet Minőségét sem nyilvánították meg a FÖLD LÉTE-és-ÉLETE felé irányulóan.

 

Mivel a FÖLD korábban ÖNMAGA is SZÜKSÉGBE került [hiszen „egy rész”, egy megszületését élő SZERELEM-Magzat kiszakadt a FÖLDBŐL/FÖLDANYÁBÓL]

és

egyes MEGNYILVÁNULT Élet-szintjein/Minőségeiben még ma is a meglévő SZÜKSÉGEK TÖRVÉNYES Elhárítását [a TELJESSÉGBE való visszaigazodását] éli,

a FÖLDANYA Kérésére

KRISZTUS úgy Ítélt [úgy RENDELKEZETT], hogy

a FÖLD TÖRVÉNYES LEZÁRÁSI ÉS KIVEZETÉSI ÉLET-ÚT-ÁGAIN Jelenlévő Lelkek és létezők Életének TÖRVÉNYES MEGTARTÁSÁT ’innentől’ amíg az Szükséges KRISZTUS KÖZVETLENÜL TARTJA ÖNNÖN EREJÉBEN, ha az valami miatt Szükségessé lenne, akkor EGYÜTT-ÉS-EGYBEN-A-FÖLD-ÖNNÖN-ERŐIVEL.

 

            Mindez azt jelenti, hogy

’innentől’ kezdve [nagyjából 2013. február 7-8-9-től kezdődően]

a FÖLDÖN a TÖRVÉNYES LEZÁRÁS és KIVEZETÉS ÉLET-ÚT-ÁGÁBA belépett Lelkek és létezők Életének (!) Megtartása KÖZVETLENÜL KRISZTUS „Hatásköre” és ’feladata’

[ez talán a FÖLD MAGA felé irányuló KRISZTUSI IRGALOM és/vagy KEGYELEM],

és csak nagyon kivételes helyzetekben Kapcsolódik/Kapcsolódhat be a FÖLDANYA a megfelelő SZERELEM EREJÉVEL egy [a FÖLDÉTŐL Eltérő Teremtési Irányt választott Lélek/létező] Élete Megtartásába és/vagy Megtartása Megerősítésébe.

 

Mindez azt is jelenti, hogy [jelenleg!]

a FÖLD „LEZÁRÓ ÉS KIVEZETŐ ÉLET-ÚT-ÁGAI” KÖZVETLEN ÉS TELJES KRISZTUSI ÁTHATÁSBAN VANNAK

[KRISZTUS JELENLÉTE tehát már nem a FÖLD TELJESSÉG EREJÉBEN és ÉLET-HATÁR EREJÉBEN Hatja át a FÖLD ezen ÉLET-ÚT-ÁGAIT].

 

Mindez egyfelől a FÖLDANYA és a FÖLD MAGA „jelentős megkönnyebbedését” eredményezi, hiszen az eddig ezen ÉLET-ÚT-ÁGAK „Megtartására” Szentelt ERŐI és Erői jelentős részét a FÖLD immár ÖNNÖN ténylegesen meglévő SZÜKSÉGEI Elhárítására fordíthatja [ezáltal „egy kívánatos mértékre felgyorsulhat” a ténylegesen meglévő FÖLDI SZÜKSÉGEK Elhárítása, ténylegesen és immár ’látványosan’ is felgyorsulhatnak a FÖLD ÖNNÖN Rendező Folyamatai]

[a FÖLD ÖNNÖN MAGJAINAK egyre kevesebb olyan jellegű ÁtVilágításban Szükséges jelen lennie, amely a „közel” lévő „zavaró” Jelenlétek/Minták ’Szükséges mértékű Megértésére’ irányul, így a FÖLD ÖNNÖN MAGJAI Teljesebb Jelenlétükkel tudnak immár a ténylegesen meglévő Szükségek Elhárításában a FÖLDANYÁVAL és más érintett Lelkekkel/létezőkkel Együttműködni],

másfelől KRISZTUS ’közvetlen’ JELENLÉTE a FÖLD ÖNNÖN LEZÁRÓ-ÉS-KIVEZETŐ-ÉLET-ÚT-ÁGAIBAN megfelelő „Biztonságot” jelent az ezen ÉLET-ÚT-ÁGAKBAN Jelenlévő Lelkek és létezők számára.

 

Jelenleg FONTOSSÁG az a FÖLD ÉLETÉBEN, hogy a FÖLD ÉLETÉBŐL TÖRVÉNYESEN és a lehető ’leghamarabb’ eltávolodjanak és KILÉPJENEK mindazok, akik nem a FÖLDÖN folytatják a Teremtő Útjukat. Ezen FONTOSSÁGBAN KRISZTUS KÖZVETLEN JELENLÉTÉVEL SEGÍTI A FÖLDET.

 

 

A FÖLDÖN a FÖLDI Élet-Útjuk TÖRVÉNYES Lezárását élő és a Kilépésükre előkészülő Lelkek/létezők bizonyos része nem nyilvánítja meg azt a ’szükséges TISZTELETET’ sem a FÖLD (és gyakran a VILÁG) irányába, amelyben szükségtelenül nem zavarnák meg a FÖLD Építő ÉLET-ÚTJÁN Jelenlévőket.

Pontos feltárásra került az, hogy a Lezárási Élet-Szakaszukat élők Kegyelmi vagy Irgalmi jellegű megsegítése/megerősítése a FÖLD ÉLETÉBEN eddig mindig újabb Zavarokat eredményezett, ezért Törvénnyé lett már korábban az, hogy Irgalmi és Kegyelmi jellegű segítségnyújtásban sem részesülhetnek a FÖLDRŐL való TÖRVÉNYES KILÉPÉS Pillanatáig a Lezárásukat élők. Ez a Törvény bizonyos mértékben ’csökkentette’ a ’zavaró hatásokat’, a TISZTELET-hiány miatt azonban jelentősen nem tette könnyebbé a FÖLDI Építő Élet-Utat választott-és-járó Lelkek/létezők életét, bizonyos szempontból pedig (még ha csak ’távoli közvetettségben’ is) ’sebezhetőbbé’ vált a Lezárásaikat megnyilvánítók „élete” is.

Feltárásra került az, hogy MAGA A FÖLD közvetlenül nem nyújthat már Megerősítést / segítséget azoknak, akik A FÖLDÉTŐL ELTÉRŐ TEREMTÉSI IRÁNYT VÁLASZTOTTAK önmaguk számára [már csak azért sem, mert a TÖRVÉNYESEN megnyitható Lehetőségek felé nagyfokú „elutasítást” nyilvánítanak meg a TISZTELET-hiányát felmutatók], továbbá MAGÁTÓL A FÖLDTŐL [a Földanyától-és-a-FÖLD-Építő-ÉLET-ÚTJÁN-Jelenlévőktől] nem is várható el” ilyen jellegű segítség-nyújtás, hiszen a FÖLD MEGNYILVÁNULT ÉLETÉNEK sok elemében ma még a SZÜKSÉGEK Elhárítása / Rendezése folyik.

Ebben a helyzetben [amely nem csak a FÖLD ÖNNÖN ÉLETÉT jellemzi] KRISZTUS-MINT-ÉLET-ADÓ „RENDELKEZNI VOLT KÖTELEZETT” A TOVÁBBI SZÜKSÉG-HELYZETEK MEGELŐZÉSE / ELHÁRÍTÁSA ÉRDEKÉBEN. Ezért Határoztatott meg a VILÁG Egészére kiterjedően az, hogy a VILÁGOK / világok addig ne nyújtsanak egymás Szükségeinek Elhárításában segítséget, amíg önmaguk Szükségét el nem hárították, és

lehetőség szerint

csakis az ÖNNÖN TELJESSÉGÉBE MÁR VISSZAIGAZODOTT

ÉS

ÖNNÖN TELJESSÉGÉT MEGTARTANI IS KÉPES Világok és világok segítsenek másik Világ és világ Szükségének Elhárításában.

 

Így talán érthető az is, hogy a FÖLD TÖRVÉNYES LEZÁRÁSI-ÉS-KIVEZETÉSI-ÉLET-ÚT-ÁGA miért került jelenleg TELJES ÉS KÖZVETLEN KRISZTUSI ÁTHATÁSRA, és hogy ez a változás nem csupán (1) a Lezárásukat élők „Életének” Szükséges Megtartását biztosítja, hanem (2) a FÖLD ÖNNÖN MEGTARTÁSÁT is TÖRVÉNYESEN és a SZÜKSÉGES MÉRTÉKBEN MEGERŐSÍTETTE-ÉS-MEGERŐSÍTI.

OmMÁÁTRé~KJ, 2013. február 9. 12.38.

 

 

 

A FÖLDNEK jelenleg a saját meglévő SZÜKSÉGEIT kell Elhárítania,

hogy ÉLETÉNEK minden MEGNYILVÁNULT szintjén is TELJESSÉ legyen.

 

A FÖLD Közvetlenül akkor válik „fel-yogosítottá” arra, hogy más Szükségben lévő Világok számára is segítséget nyújtson,

ha ÖNNÖN TELJESSÉGÉT már BIZTOSAN MEGTARTANI KÉPES.

 

Tapasztalati Tudás, hogy SZÜKSÉG-HELYZETBEN a FÖLD Társ-Világai számára is képes ma már akár Közvetlen jellegű segítség-nyújtásra is,

és ha arra ezt követően SZÜKSÉG van, KRISZTUS EREJÉBEN a FÖLD ezt követően [akár még a TELJESSÉGÉNEK minden élet-szinten való visszaigazítása előtt is] Társ-Világai segítségére lehet és lesz.

 

Tapasztalati Tudás azonban az is, hogy amikor a FÖLD Társ-Világai SZÜKSÉGEIRE „hangolódik”, saját SZÜKSÉGEI Elhárításában „lemarad”,

és ez néha olyan jellegű „pótlásokat” igényel, amik bizonyos újabb „közvetítésekre” való „ráhangolódást” igényelnek, ez pedig jellemzően újabb „erő-vesztéseket” / elmaradásokat eredményez.

 

Jelenleg a FÖLD [KRISZTUS KÖZVETLEN MEGERŐSTÉSÉBEN] valószínűsíthetően egy „megfelelő mértékre” „felgyorsíthatja” ÖNMAGA SZÜKSÉGEI Elhárítását,

és ez pedig azt eredményezheti, hogy KÜLÖNLEGES ERŐIVEL – amennyiben arra valóban Szüksége van a Társ-Világainak – ezt követően is Társ-Világai segítségére lehet azok SZÜKSÉGEINEK Elhárításában.

 

Társ-Világaihoz hasonlóan

jelenleg a FÖLD is ÖNNÖN ERŐINEK jelentős részét a meglévő SZÜKSÉGEI Elhárítására Irányítja, hogy mihamar Megtartani legyen képes ÖNNÖN TELJESSÉGÉT, és így erről az „alapról” Nyithasson meg Társ-Világaival és TeremtőTársaival újabb EgyüttHatásokat / Kapcsolódásokat / Érintéseket.

 

’Saját meglévő SZÜKSÉGEI’ közvetlen Elhárításával segíti minden Világ és világ a legközvetlenebbül a VILÁG Egészének ’TELJESSÉGBE’ való visszaIgazodását.

 

Az írás folytatódik a IV. részben. A IV. rész elérhető ITT.

 

 
A mai napra:

„Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt
a kézfogás és az önfeladás között.
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos
a szerelemmel és a társaság a biztonsággal...
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával,
nem pedig a gyermek kétségbeesésével.
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.

Műveld hát saját kertecskédet,

magad ékesítsd fel a lelked,
ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És tanuld meg, hogy valóban nagyon sokat kibírsz.
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669710_24.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!