2008. március 29., szombat

Élet-képek? Álom-képek?

„Szortírozás, csomagolás…”

Egy baráttól:

„Ma elkezdtem felszámolni a lépcsőházunk előtt eddig gondozott kis-kertemet. Ez csak néhány órája dőlt el bennem végleg, de most minden összeállt a "csomagoláshoz",

az útipoggyászokat kezdjük el pakolni,

itt a selejtezés, átmentés és szortírozás ideje.

Eddig a kert gondozása a részemről örömből történt, de másokat ez zavart (már a rend látványa is irritál némelyeket), ezért úgy döntöttem, hogy a meglévő virágok javát átmentem már működő kertekbe. A munkámat és áldozatomat szószerint letojták az itt lakók (effektíve is). Ez eléggé egyértelmű jelzés, úgy gondolom…

A "csomagolás" és szortírozás is ezt jelzi: készülünk az új feladatra. Hamarosan „átlépünk”, és visszük a kincseinket, eszközeinket. Kincseket. Nem kacatokat. 

Furcsa érzés. Mintha időnként meg-megállva végignéznék a tárgyakon (történéseken): mi marad itt. Mint amikor tudod, hogy soha többé nem jössz már vissza erre a pályaudvarra; és a szomorúság és az utazás előtti izgatottság keveredik a jelen kihívásaival... el kell érni a vonatot időben, minden fontos poggyásszal együtt.

És amikor erre a képre nézek, az olyan időtlen! Az utazás....”

---------------------

„Elválnak útjaink…”

Van egy távoli „családtagom” („X”), akivel gyakorlatilag semmiféle kapcsolatom nincsen már hosszú ideje. Elváltak az útjaink…

Egy haláleset történt, és ő is érdekeltté vált az „örökségben”. Az elhalt közeli családtagom volt…

Az elhalt és „X” között nagyon sok vita volt korábban az anyagiak miatt… és most a halál után is  folytatja „harcukat”… Pedig „mennyire szerette” – mondja mellét veregetve… Jól tudjuk… Halljuk…

„X” Mostanában néha felhív telefonon, és a telefonban szidja a családtagjaimat… lemerül a telefonja, de aztán felhív újra. Nem veszi észre a jeleket. Nem akarja érteni azt sem, amikor megkérem, hogy ne pocskondiázza a családtagjaimat.

„Nem segít neki senki” – panaszkodik. Vajon miért? Már én is beláttam, hogy nem tudok neki segíteni. Amit mondok neki: kifordítja, és mások ellen használja. Ha meg nem szólok hozzá, akkor az a baj…

Mindig csak akkor keres, amikor éppen valami történik a „hagyatékkal”… Harcol… Nyomoz… Összeveszejt…

Nem haragszom rá, sőt, érdekes módon egy-fajta szeretet van bennem iránta is – amit talán nem is ért… (a családom sem.) Viszont ha legközelebb hív, és ismét belekezd a szokásos szidalmaiba, akkor már csendben leteszem a telefont…

Vannak, akik ha segítséget kapnak másoktól, az természetes, az nekik "jár" - méghozzá köszönet nélkül - és nem értékelik, nem tanulnak belőle, nem gyarapodnak általa --- hanem csak a saját beteges köreik járásához akarnak újabb erőt meríteni a mások erejéből.

Aki nem hallja meg a neki mondottakat, és nem becsüli meg a Segítséget - azoknak nincs értelme ebben a (másoktól néha idő és pénz, Erő formájában ÁLDOZATOT is követelő) formában segíteni.

Segíteni azoknak lehet, kell, és érdemes, akik ezeket a segítségeket értékelik, és akik legalább akarnak yavulni általuk, vagyis aki TESZ valamit a yobbulás, haladás érdekében... Ezáltal a Segítő Segítő lehet (és nem áldozat), a megsegített pedig igazi tanuló...

 ---------------------

A rosszul értelmezett „szabadság” és „bőség” „mellékhatása”

„Szeretem az embert” – mondja a Föld.

„Szeretem az embert” – mondja a sziget.

„Szeretem az embert” – mondja kissé halkabban a letaposott virág, és egy kis fájdalommal a hangjában az ágait épp most elvesztett fa…

Vasárnap délután megyek a szigeten, és érzem, ahogyan „fuldoklik” a „sziget”. Fuldoklik a levetett lelki szennyesektől, a fiatalok és idősebbek trágár beszédétől, a szétdobált cigaretta-csikkektől, papír-zsebkendőktől, a jégkrémes papíroktól, üres sörös és üdítős üvegektől…

Már „nem szégyellem” azt, hogy ember vagyok, már túljutottam ezen az érzésen. Már tudom, hogy mi az „én ingem”…

Én nem dobálom szét a szemetet, és a szeretetemmel sokszor átölelem a szigetet, sőt, a magam módján vigyázok is rajta egy kis „zöldet”.

Tudom, hogy ha segítségre van szükségem, Hozzá mindig kimehetek – és mindig segít, mert Ismer, és Tudja, hogy Szeretem.

Nem az a baj, hogy az „ember” „használja” a Földet, vagy éppen ezt a kis darabkáját --- hiszen a Föld erre (is) Rendeltetett.

A „HOGYAN”a baj…

Egyetlen csikknek, egyetlen trágárságnak, egyetlen eldobott szemétnek sem szabadna lennie egyetlen (szent) helyén sem a Földnek!

A Föld és a szépsége azért van, hogy GYÖNYÖRKÖDJÖN benne, felüdüljön Általa az ember… hogy az ember SZERESSE a Földet, és azt a kis darabkát, mely a táplálására, gyönyörködtetésére, élete szebbé tételére néki adatott…

Egyetlen eldobott szemétnek sem szabadna lennie sehol a Föld kerekén…

Egyetlen egynek sem…

Talán az embernek „túl sok” adatott???

---------------------

Minden a helyére…

Reggel egy kaotikus álomból ébredtem. Annyit tudtam, hogy "francia" területen voltam. Ételt készítettem a családomnak, és egy kör alakú asztalnál (mintha egy városi köz-tér közepén lett volna) tálaltam. (Igazándiból minden „mások előtt” zajlik, nincsenek „titkok”.)

Valami finomságot készítettem, viszont "nagyon ki volt számolva az étel", vagyis kevés volt (!). A család (gyerekeim, vendégek) úgy ették meg, hogy le volt takarva az asztal a tányérok felett, és a takarás alatt ettek (hogy mások ne lássák az ételt???)

/A "Gyermekeimet, Szeretteimet" megvendégeltem egy "kerek" asztalnál - és az asztalhoz csak az jöhetett, aki oda meg volt hívva.../

Miután befejeződött az evés, egy férfi-társammal elkezdtük leszedni az asztalt - és ekkor már jöttek oda mások is, akik a maradékot el akarták venni az asztalról - udvariasan, vagy megtévesztéssel --- de nem vehettek el az asztalról semmit!!! Nem azért, mert én ezt megtiltottam, hanem azért, mert ez volt a „Rend”.

A következő képben egy nagy épületben vagy teremben voltunk, mely régebben nagyon gazdag lehetett. Valahogyan még most is „érezhető” volt benne a nemesség (mintha a „falakból áradt volna”), bár nem láttam, hogy nagyon fényűző lett volna a berendezése.

 Az volt az érzésem utólag, hogy ételben és minden más javakban is "szűkösség" van, ha nem is ínség. Ínséget, szenvedést nem éreztem, de szűkösséget igen. (Szerintem ez a "maradó"-Föld jövő-képe. Maradó-Földnek a Föld harmadik dimenziós további tanuló-útját nevezem.)

Valami ünnepség-féle készülődött.

Nőként voltam jelen - vagy a nő segítőjeként (lelkeként?)...  

Ami érdekes volt, hogy volt ott egy férfi, aki valamiért feltűnt nekem. Később egy aranylapból lévő háromszög-alakú zászlót engedtek le, "tekertek le" egy ajtón, és ezzel kapcsolatban mondta valaki, hogy ez annak a férfinek a családjához tartozó zászló, akire én is felfigyeltem, és a zászló valahogy kapcsolódik Tibethez, vagy Tibeten át egy bolygóhoz... Az arany-zászlón valami alakok és vésetek voltak... nem láttam tisztán…  („Aranykor”-ból való emlék, de a „valós” tartalma és jelentése már nem ismert…)

Később a kérdéses férfi is mondott valamit a zászlóról és a családjáról – valami olyasmit, hogy "keresték" a régi átjárókat, de nem találták...

Én, a Nő, nem szóltam. De bennem világosan ott volt a tudás, hogy a Szívünkben vannak a kapuk!!! Tudtam, de nem mondtam ki (vagy nem mondhattam ki?) hangosan…

Valahogyan szerettem volna közelebb kerülni ehhez a férfihez - vonzott --- talán azért, hogy megmutassam neki a "kaput". Ahogyan kimentünk az udvarra, megfogtam a kezét, és hozzábújtam... Kézenfogva mentünk tovább. Még felmerült bennem, hogy milyen nyelven is beszélgetünk, hiszen nem tudok franciául - vagy az az Én tudott??? (Ez egy személyes utalás is egy korábbi életemre, amikor francia nőként éltem a Napóleoni háborúk idején.)

Háromszög-alakú zászló; Háromszög – mint az Isten szemének ábrázolásánál;

az Isteniség „tárgyi”, „képi” megjelenítése, Isten „jelenléte”…

Szem = MAG, Magság, Minden-Tudás

Arany ~ Egyiptom; régi Tiszta Tudások, Arany-kori Tudások

Arany-lapon „rovások” ~ talán ez a „legszomorúbb”: azokra utal, akik

elfeledték a Magságukat, és már nem értik a jeleket, rovásokat – csak

tudják, hogy valamiféle „Kapukat” jelentettek régen, az Ősi Földön,

Földeken…

Egy „ajtón” történt a zászló fel és levonása --- bezárt térben… de még nem

merült feledésbe a zászló jelentése teljesen, még ápolják a

hagyományt, és keresik a jelentését, értelmét.

(A „franciasággal” kapcsolatban eszembe jutott, hogy a Napóleon által indított

hadjáratok után sikerült megfejteni a feledésbe merült hieroglifa-

szent-írást. De akkor az hová vezetett??? A Tudás „veszélyes” részét

pusztították, a kincsek magán-gyűjteményekbe kerültek, Egyiptom

földjét kifosztották – ahogyan korábban Róma is pusztította az ottani

értékeket…)

A látomásban egy olyan „időben” és térben játszódik a történés, amikor még

nem kerültek feltárásra a Teljes tudások, viszont vannak még

olyanok, akik őriznek róla emlékeket, és ezért keresik a megfejtést

(nincs „teljesen” sötét). Őrzik a maradékot, nem pedig pusztítják!

Szeretnék megtalálni a régi jelek, a régi bölcsességek értelmét!!!

Végre nem pusztítani indul a „francia”, (itt a „francia” nem a

tényleges népre utal, hanem a  „gyarmat-tartóra” és

„kizsákmányolóra”, aki a saját érdeki „alá” rendelt, „nyomott el”

másokat, aki úgy hirdette a szabadságot, hogy más népek földjén

pusztította a szabadságot keresőket – és robbantásaival a FÖLDet

Magát is !!! –), hanem keresi a régi rejtély kulcsait, vagy legalább is

ŐRZI, vigyázza a megmaradtakat…)

Nekünk magyaroknak a franciákhoz más szomorú emlékünk is

kapcsolódik egy „rosszul megélt” testvérséghez és hármassághoz

(„TRI…”) kapcsolódóan…

Visszatérve a tényleges történethez: a séta közben a férfi elmondta, hogy náluk mindenki (!!!), apja, anyja, lánytestvére is dolgozik --- ezzel sugallva, hogy bár a jobb módúak közé tartoznak, de bizony ezért náluk mindenkinek dolgoznia kell... És ezzel sugallta, hogy nem akar olyan párt magának, aki nem veszi komolyan a munkát…

Azt éreztem, hogy a "Törvények" élnek és működnek a maradott-Földön, nincsen nyomor sem, de szűkösség van, és ha valaki valamit meg akar szerezni, azért bizony dolgoznia kell. Nincs lehetőség arra, hogy másoktól elvegyenek b-ár-mi-t is. A régi nemesség csak munkával, és hasznos részvétellel, másokat is segítő részvétellel menthető át. Még az volt érdekes, hogy akik „keményen dolgoztak”, azok megtalálták ebben az „örömöt” – és tulajdonképpen ez „hajtotta” őket a „még hasznosabbra”, „még többre”.

Van egyfajta "sötétség", tapogatózás, de nincs akkora sötétség, mint volt a régi Földön. (Mintha a visszaesés sem történhetne egy bizonyos szint alá --- talán ilyenkor lép majd be a halál…) Az asszonyokban és nőkben ott van az ösztönös Tudás: a Szeretet a Kapu, az első lépés. A férfiak is befogadóbbnak tűntek, elfogadóbbaknak, kedvesebbnek, „szolgálat-készebbnek” --- bár erőtlenebbek is voltak, mint az asszonyok (ez úgy mutatkozott meg, hogy amikor szedtük le a terítéket a kerek asztalról, akkor a férfi segítő vitte a tányérokat, de csak keveset bírt el...)

Nem volt ez egy túl vidám világ - de az élet és vidámság magjai (vágya) határozottan jelen voltak a nőkben, akik megtaníthatják szeretni és így gazdaggá lenni a férjeiket és gyerekeiket.

Talán a Kerek-asztalos bevezető már egy ilyen "gazdagabbá" lett család élete lehetett, ott az öröm már határozottabban, bár visszafogottan volt jelen --- de még ott is a NŐ készített elő mindent.

Itt közbevetőleg elmesélem, hogy kb egy hete azt láttam az egyik meditációban, hogy egy nagyon messziről érkezett vonattal rengeteg "kínai nő” érkezett; csoportokban szálltak le hagyományos viseletükben, apró lépésekkel kecsesen haladtak, majd meghajoltak az „Uralkodó-Pár” előtt, és továbbmentek. Itt a „kínai nő” a szelídséget és a szolgálat-készséget, elfogadást jelentette. --- Azon se csodálkoznék nagyon, ha ezek a „nők” "átképzett" régi férfiak lennének - az új felelősség-körökben, és a férfi-formák meg a régi nők lennének... Így talán érthetőbb is lenne, hogy miért a „nők” viszik a nagyobb terheket…

Tudom, hogy nincs ennyire egyértelműen meghatározható összefüggés a „férfi” és „női” forma és a terheik között, és hogy a „forma” mindig vállalás- és feladat-függő.

A nők azzal, hogy élet-adásra is képesek, nagyobb „próbákat” és „terheket” is visznek, viszont rendelkeznek az ehhez szükséges plusz erőkkel és képességekkel…

Az egyes ciklusokban az egyik „fél” mindig segíti a másik emelkedését és fejlődését, majd egy másik időszakban megfordul a helyzet. Yó esetben formától függetlenné, kiegyenlítetté és kölcsönössé válik ez az egymást segítő közös élet.

Maga a segítő is segített, és a megsegített is segítő… Mindenesetre annyi bizonyos, hogy kissé más lesz az elkövetkezőkben a férfi és női „alap” viszony…

            Olyan „tudomásom” vagy érzésem van a „maradó” (jelen-dimenziós életet folytató) Földről, ennek a Tervéről, hogy „csak” az első életbe-lépés alkalmával megy át a Lélek a Felejtés (teljes) fátyolán --- viszont a további életeiben már emlékezni fog a megszerzett tudására és tapasztalására, és ez lehetővé teszi az EGY-ÉN, és a közösségek gyorsabb fejlődését is.

Békés fejlődés van „engedélyezve” a maradó-Föld további életére, bár „ellentétek” és „érzelmi magosságok-és-mélységek” ezután is jelen lesznek, azonban fegyveresség és erőszak a régi formájában (és remélhetőleg más formában is) ismeretlen.

 A „kezdeti” félhomályból egy nagyon színes és tarka, szép, békés világ fejlődhet, mely nem lesz „unalmas” vagy „egyhangú”, és a szabad akarat továbbra is az Isteni Törvény szerinti: vagyis

„mindent szabad, ami nem árt másnak, és nem vezet fél-re”.

Ez a FŐ „mérce”.

Ebben a megfogalmazásban érdekes a (nem árt) „másnak” kifejezés – ami azt jelenti, hogy elvileg a „saját” életével mindenki szabadon rendelkezhet. A sajátjával! A sajátját akár „nem-gyarapodó” irányba is terelheti, de másra kiterjedő vonatkozásai nem lesznek és lehetnek a „lefelé”-utaknak.

---------------------

Csakis a Saját Erő-feszítéseken át…

Sokan vagyunk ma, akik egy sajátosan „felgyorsított”, és tulajdonképpen többnyire segítők nélküli, magányos utat jártunk be az utóbbi években.

Természetesen időnként kaptunk segítséget és tanításokat – ám ezeket magunknak kellett egymagunkban, segítők nélkül élővé tenni --- és ez olyan, mintha ezzel mások számára (is) kötöttük volna be bizonyos utakat --- vagyis a saját utunk megélésével, problémáink megoldásával mások számára is járható utakat nyitottunk…

1992-ben a magyarság nagy része gyakorlatilag elvesztette a vállalt, leszületésével magával hozott feladatát. Aki tehette, megpróbált életben maradni, és új utakat felvenni, befogadni.

Sokan belehaltak…

Akik meg maradtak, azok többnyire egy elzárt, magányos, az esetek jelentős részében egy a külsőben alig megnyilvánuló fejlődési utat voltak kénytelenek végig-járni, hogy „új élethez” jussanak. Hogy mindez ne kergessen bennünket az „őrületbe”, így időnként kaptunk egy kis „figyelem-elterelő” vagy „lazító”, másokhoz (is) kapcsoló kitérőt --- hogy aztán majd folytatni tudjuk „MAGányos” utunkat…

Vagyis mindaz, amit az elmúlt 15 évben éltünk meg, az tulajdonképpen már az új „maradó-Föld” (harmadik dimenziós új tanulófolyamat – mint „minta”) begyökereztetése (is) volt: nincsen teljes sötétség --- viszont csakis a saját erőből történhet minden gyarapodás és eredmény-elérés. (Nekünk még „akadályozóink” is voltak, és ez, valamint a rajtunk való élősködés egy „kissé” nehezebbé tette az utunkat. Az Új Földeken annyival lesz yobb a helyzet, hogy ott már nincs (nem lehetséges) másoktól tudás- és más „anyag”- vagy „Erő-elszívás --- csak a Saját Erő és Saját Út van, és az ezeken, a Saját Erőn és erőfeszítésen át való gyarapodás!!!)

„A „Föld” annyit ad, amennyit Te is adsz neki.” És ez az összefüggés nagyon igaz lesz minden más vonatkozásban is!!!

Mindenért (!!!) meg kell dolgozni, hogy igazán becsülni tudja mindenki azt a „keveset”, ami kezdetben van. Minden gyarapodás MUNKA, ERŐFESZÍTÉS eredménye – el nem vehetően, de másokkal megoszthatóan (ez utóbbi is a növelés egy új eszköze!!!)

Miután tudatosodott bennem, hogy a Mi MaGunk „MAGányos” tapasztaló útja is egy ilyen segítség, mely a Saját Erőből és Erőfeszítésből, gyakorlatilag (külső) segítség nélküli, Kiteljesedéshez vezető út néhány kezdő lépése --- a „véletlenül elém került naptárban” megnéztem, hogy a Hold ma merre jár. A Bakban. „Földelni kellene” – szólalt meg egy „belső hang”. Elhatároztam, hogy a „régi, megélt” utamat, és mindazt, ami ebből mások számára használható, célhoz segítő lehet, „TUDATOSAN ÁTADOM” a maradó (és az ÚJ ) Földnek.

Ehhez elvégeztem egy kis SzeRtartást – „Tudatosan”-és-„Szeretőn”, „Mások megsegítése érdekében” --- és egyben kinyilvánítva azt, hogy ÉN, MI az ÚJ-at, a Felemelkedő-Földet (A-MI-ért eddig másokkal együtt oly sokat dolgoztunk) VÁLASZTOTTAM.

Sok segítség marad a maradóknak --- akiknek meg kell tanulniuk a Saját Erejükből Való Élést és Gyarapodást, KiTeljesedést.

Gyors és látványos fejlődést érhet el ez a maradó-Föld, és gyorsan nagyon széppé és segítővé lehet --- remélem, hogy ez így is lesz…

Aki a „maradón” segítséget kér majd, és Saját fejlődéséért TESZ is (csakis ekkor!!!), nagyon sok és közvetlen segítséget kaphat Kiteljesedése, és másokat-segítő-élete élővé tétele érdekében.

ÉRTELMET nyer, és ÉRTÉKESSÉ lesz mindenki számára a Szeretet, az Erőfeszítés (=munka) és Élet.

Mindezek után – akár rendkívül gyorsan is!!! – nagyon virágzóvá lehet e maradó-földi-élet.

---------------------

Nincs több „kötelező” Áldozat

„Elengedem MaGamból a régi mintákat --- és a helyére illesztettem, élővé teszem MaGamban a (már egy ideje FolyaMAATosan hívott és befogadott, választott) ÚJ mintáimat.”

„Tudom”, hogy véget ért a Kötelezően vitt áldozatiság korszaka. Azoknak az „áldozati” szerepben élőknek (~Testvéreimnek) a nevében, akiknek nem jelen-tudatos vállalása az áldozatiság tovább-vitele, kértem, hogy oldódjanak ki az áldozati minták az életeikből, szabaduljon ki mindenki az eddig kötelezően vitt áldozati mintákból… teljes összhangban a Saját választott személyes útjaikkal.

*****

Kisfilm: Fiúk filmezik magukat, amint gördeszkáznak – egyszer csak fékcsikorgást hallanak, és odafordulnak a kamerával.

Egy zebra előtt állt meg egy „nyitott tetejű” autó.

Látjuk, hogy a zebra első vagy második csíkján egy öreg néni áll – áll – áll.

Az autós rádudál.

A néni felébred, és rögtön elindul a zebrán. Mikor az autó elé ér, a táskájával egy jó nagyot rávág a kocsi elejére, majd mint ha mi sem történt volna, a néni megy tovább.

Az ütéstől kinyílt az autó légzsákja… a vezető elegáns ruháját törölgetve (gondolom magában káromkodva) kiszáll…

Tényleg...: „megéri” betartani a régi szabályokat és úgy segíteni, hogy előre-engedjük a másikat?

A szabályokból az "örökeket" „kell” (érdemes) betartani --- ám másokat már nem kell a hátunkon vinni, kiszolgálni, vagy esetleg még a saját utunk elhagyásával is magunk elé engedni… Menni kell az utunkon...

Meddig várjunk még az alvók miatt? Meddig éhezzünk még az elvevők miatt? Meddig fuldokoljunk a mérgezők miatt??? Meddig segítsük azokat, akik újra és újra "elalszanak" az úton, és a segítőbe még bele is rúgnak...

Tudom, kiélezettek ezek a kérdések és képek --- és mégis lényegesek.

Ha az „Atya/Anya” Küldöttei, és Testvéreink Segítői vagyunk, akkor meddig adjuk a „muníciót” a dorbézolónak, hogy az még mélyebbre süllyedve tapasztalja meg (élje) magát???

Meddig segítség a (tettekben is) támogató jelenlét --- és mikor kell átváltanunk a „visszahúzódott” (látszólag magára hagyó) megsegítésre???

Most már mindenkinek meg kell mutatnia, hogy MI-t és MENNYit ér MaGa számára ÖN-MAGa, és mit ért (használt) számára a segítők támogatása (=”Több”, vagyis „EGY”-ebb lett-e Általuk ÖnMaGa?)

A yó hír: VÉGE az áldozat-árán-segítő korszaknak!!!

Innentől kezdve NINCS „Kötelező” Áldozat!!!

(Ám mint „választható” minta – az áldozat-szerep megmaradt… vagyis az „áldozatiság” vitele innentől csakis a „szabad akarat” kérdése és vállalása lehet, és NINCS a Földön „Kötelezően” Jelen-Lévő Áldozati Minta!!! Sem az Egy-Én, sem a Népek vagy Közösségek vonatkozásában!!!

*****

Egy baráttól: („Mivel az embereket szárnyak nélkül nem lehet angyalnak nevezni, barátoknak hívjuk őket.”)

Érzem a „Figyelmeztetést”: ne fecséreljük el (érdemtelenekre) az energiáinkat. Itt az udvariassági formulák (mint az előreengedés) meg kell, hogy szűnjenek. Menni kell, mert jegyünk van erre a vonatra, mert ezt választottuk, és MEGDOLGOZTUNK érte.

Sok vonatot elengedtünk már, mások megsegítése érdekében,  hogy ők előbb odaérhessenek. Most azonban az érvényes jegy nélkül utazókat -  protekció ide vagy oda - leszállítják a vonatról… Vagy fel sem engedi a j-Egy-Kezel-Ő…

A tévedésünk abból állt (pontosabban a szolgáltatóké és a kiszolgálóké) hogy azt hittük, a megbocsátással a felelősség is kikerülhető, átruházható, semmisé tehető. Az előzékenységgel gyakorlatilag felkínálkoztunk a „kihasználásra”. Ez így is lett. Sokáig tartott az ebből való ébredés, de az ország kollektív tudattalanjába süllyedt áldozatnak ezzel örökre vége.

Az álmok és képek már az átrendeződéseket mutatják. Mindenkinek több példát is mutatnak, hogy pontosabban értsük. És persze meg van fűszerezve az egész a személyes tapasztalataink ide kötésével is, pontosan azért, hogy nyomatékosítva legyen a fontossága ennek a felismerésnek.

Elkezdődött az átrendeződés.

Mióta látom, hogy mi felé haladunk, nagyon örülök ennek a folyamatnak. Végre van jövőképem. Mintha sok év (két évezred?) súlya alól szabadulnánk... Ennyi idő kellett, amíg az emberek elkezdtek rájönni arra, hogy mit is akart Krisztus valójában. És ez még csak az út eleje... Néha úgy érzem, hogy az eddigi "tanulmányaim" szinte semmit sem érnek, és csak időtöltésre voltak jók, semmi másra. A felszínt borzolgatták a tanultak, de a mélybe (Magosba) egyik sem igazán vitt.

Próbás lesz ez az év, de nem baj: apró pofozgatások arra, hogy nehogy visszaaludjunk.

Megmutatja: mennyire Éljük, amiben hiszünk. Csak úgy, mátrixosan. Az implantátum már kint van, a színes bogyót bevettük, nincs visszaút....

                                     "Isten hozott a Való Világban!"

*****

Az „áldozat” korszaka a Halak volt,  és  ebből most ébred(t) a Föld.

Ahogy a Megbocsátásos utóbbi üzenetben írtuk: egyesek úgy gondolták, hogy Jézus „bemutatott” áldozata után a Föld újféleképpen is felosztható, Áldozókra és Áldoztatókra --- és feltehetően némi mágia segítségével ezt valahogyan meg is oldották, méghozzá úgy, hogy mindig kell lennie valakinek (embernek, csoportnak vagy népnek), aki viszi ezt a szerepet.

Én is csak annyit tudok az üzenetekből, hogy amikor a magyarokat idevezette Istenük a Kárpát medencébe, még szó sem volt az áldozat-szerepről --- és itt valamiért mégis csak felvették ezt a „gazdátlan” szerepet --- talán azért, mert másra nem merték bízni az Égiek.

Valami oka volt annak, hogy felvette a magyarság, lehetséges, hogy múltjában is volt némi "folt", ami alkalmassá tette erre... Vagy esetleg az, hogy Jézus a származásában valamiféleképpen kötődött e néphez... inkább ezt érzem valószínűnek, bár kétségtelen, hogy minden népnek vannak "foltosabb" időszakai...

A lényege az elmúlt napi üzeneteknek és érzéseknek a következő:

NINCS a Földön többé „Kötelezően viendő” áldozati szerep.

Lehet élni (szabad választás alapján) áldozat-mintát vagy szerepet, de erre senki nem kényszeríthető, és ez a minta nem is örökíthető!!!

Lehet egy-egy életszakaszra vagy életre „vállalás”, de még szabad akaratból sem lehetséges „örökíthetően” továbbvinni vagy tovább-adni!!! (Ha valaki ezt akarja élni, akkor minden egyes életében újra és újra fel kell vállalni.)

2008. április 1., kedd

A magyarság ÉLT egy-fajta, ha nem is „Teljes”, vagy „Eredendő” Áldozati szerepet.

A magyarság „időlegesen”, a „legszükségesebb időre” vállalt fel, vagy vett fel egy másokat „bizonyos” áldozatok árán is segítő életet, azonban ezzel egyidejűleg NEM TETTE LE, sőt: MEGERŐSÍTETTE AZ EREDENDŐ, ISTENTŐL KAPOTT VÁLLALÁSÁT IS.

A Jézus „körül” (=előtte, vele, és utána) érkezők közül sokan voltak, Akik a Mester Halála után szintén felvállalták ezt a szerepet, egy-egy életre, vagy pedig az „áldozati kor” idejére (hogy ilyen módon vegyenek le másokról terheket). Hívhatjuk ezt a csoportot „apostoli” csoportnak is, bár nem pontos ez a megnevezés, mert a tényleges apostolok közül sem mindenki vitte későbbi életeiben ezt a szerepet, míg a „szűk” apostoli körön kívül mások is ide-tartoznak.

Az apostolok közül sem vitte tehát később mindenki az áldozati szerepet, és azok, akik aztán később mégis magukra vették ezt mások, és elsődlegesen a „Föld” megsegítése érdekében, eredetileg többnyire ők maguk is egy más „eredendő” vállalással, többnyire valamilyen közvetítő vagy tanítói vállalással érkeztek.

Voltak az apostoli Erők között olyanok, Akik később eredeti vállalásukat „végleg lecserélték” az „Áldozat Korának idejére” (!) az áldozatiságra vagy vezeklésre, míg mások (a magyarsághoz hasonlóan) „csak” „Ideiglenesen”, a „legszükségesebb időre”, többnyire egy-egy életre vállalták ezt fel.

A magyarság már néhány éve nem vezekel, és nem is áldozat. EZT MINDENKINEK TUDNIA KELL.

Sokaknak, akik hosszú életeken át vitték (akár magyarként, akár apostoli vagy más erőként) ezeket a (keresztet jelentő) terheket, talán már el is szállt a hite vagy reménye, hogy valaha „letehetik” a terheket --- és NEKIK is tudniuk kell, hogy nincsenek többé mások helyett vitt áldozati vagy vezeklői terhek, és hogy Áldozatuk Véget Ért.

Sikerült az, amiben talán már csak haloványan hittek!

Az ajtók kiNYÍL-TAK, VÁLASZTANI, majd pedig LÉPNI kell.

ELKEZDŐDÖTT az Új, a „Szabadon Választható” Új Világ.

Magyaroknak, Apostoloknak, és Minden Más „Áldozónak” (is).

• „Visszavehetőek” az Eredendő Vállalások vagy Feladatok (=dicsőségek),
• Választhatók „Újak”,
• vagy „befejezhető” a Jelen-Földi-Élet.

Az Utak Megválasztásában Segítenek a „Legfelsőbb” ÉNEK.

Szortírozás --- Csomagolás --- Utazás --- MaRaAdás --- maradás…

Újjá-születés

HazaÉrkezés

Az Utak MegNYÍL-TAK.

Összeállította és Lejegyezte OmMáátRé Isteni és Égi-Földi ÉN-je a MindenHató TeremTő Egy Szent Istenünk Tiszteletére és Dicsőségére

                                                                                                                                    www.omah.extra.hu