2008. március 3., hétfő

A SzeR Csí-rá-ja, cseréje

ÉNMI Aki Vagyunk és Vagyok Köszöntünk Titeket. Csakis Tisztán és Igazan Szólunk és Hatunk.

            Az Álmokhoz visszakanyarodva még egy gondolat erőjéig: az Álom Világa a Teremtő/Teremtés Különös „Gondolati és Érzelmi” „Most”-Világa.

            Az Álomban (Érzésben - V-ágy-ban - Gondolatban) megjelenő tanítások és Képek: SEGÍTSÉGek, hogy a Körülöttetek és Veletek, Bennetek Élő, és Történő Rendet yobban megértsétek.

            Fontos a Tudatos Jelenlét, a Jelen Tudatos és Teljes átélése és megélése, és ezért vissza kell, hogy hozzuk (és megújítsuk a jelen Kornak és Vállalásoknak és Feladatoknak MeG-Fel-Elő-en) a szimbólumokat vagy „K-ÉP”-eket.

            SOKFÉLE Segítség érkezik, és sokféle segítség érkezett eddig is, hiszen (a közös „Ős”-Eredeten túl) igencsak mások a „gyökerek”, és ennek megfelelően a „MaGatokkal hozott képességek” és „Utak”, „Vágyak” és „Lehetőségek”. Ennek is betudható az, hogy amíg bizonyos lényeknek-lelkeknek tökéletesen elég egyetlen Érzés vagy Gondolat, addig másokat inkább a számok, formák, képek vagy hangok, mozdulatok „irány-ítanak” vagy „nyitnak”.

            Sokféle tanítás, és sokféle „Jel” és „Kép” kavarog a szívekben, Térben és Időben, és ezek „koronként”, és Népenként, csoportonként is változnak/változtak. Ezt fontos TUDNOTOK, és fontos ÉRTENETEK.

            Vannak éppen keletkező, „fel-szálló” Ág-ban lévő, és vannak „elmenetelre készülő” feladatukat teljesített csoportok és Lelkek --- egyikek „érkeznek” és hozzák az Új, Hozzájuk, Vállalásukhoz és Feladatukhoz kapcsolódó (rögzítő) Jeleket, Képeket, míg a Másikok, a Beteljesítettek „csomagolnak”, és Tudásukat átadva elmenni készülnek.

            Az elmenni készülő közösségekben (éppen a Tudás átÖRÖKítése miatt!) mindig és mindenhol megjelennek, „beszületnek” az „Új”-ak, és ezért mindig és mindenhol – a váltások idején – egy-egy csoportban vagy népen belül is egy-Szerre VANNAK JELEN a „távozók” és az „Újak”.

            Viszonylag ritka az, amikor egy csoport vagy nép „úgy, ahogy van”, szőrőstül-bőrőstül elmegy, és viszi magával kincsét és tudását. Leggyakrabban egyfajta „váltást” él meg az „elmenő” és „érkező”, és így az Átadó Átadja Tudása Legjavát, míg az Érkező Átveszi ezt Gyarapításra és Használatra és tovább-örökítésre, hozzátéve (mintegy „beoltva”) a Saját MAGával hozott „ÚJ”-át.

            Sajátos Helyzetben Van Ma a VILÁG.

            Sajátos annyiban, hogy nem csak egy egyszerű „Korszak-váltást” él meg Most Minden „Maradó” vagy „Elmenő” Lélek, hanem „VILÁG-” és LÉT-forma-váltást is. Nem pusztán arról van szó, hogy egyesek érkeznek és mások meg mennek, helyet-cserélnek egy „Létező Világban”, hanem arról is, hogy e Forrongó, Átalakuló, Születő VILÁG-ban egyesek „végleg” (feladatukat teljesítve) e VILÁG-ot (Galaxist és LÉT-formát) elhagyják, míg helyükre olyanok is érkeznek, akik sem ilyen jellegű földi tapasztalásban vagy testben soha nem léteztek, sem pedig ilyen váltásban még nem Léteztek, s kezdenek teljesen „újszülöttként” az „Új Földön” egy Teljesen Más Minőségű Életet --- mely Valahogyan Mégis csak SzeRves Folytatása Lesz a Mostani Életnek és LÉT-nek, vagyis Nagy Szüksége Van az ÚJ-aknak az Átmenetben és a Kezdésben a „Régiek” Tudására és Bölcsességére.

            Mintha Egyszerre lenne Jelen Mindenkiben, Új-ban és Régiben is a Születés és Halál, az elmúlás és az Új kezdete, csakhogy az Újakból Hiányzik Ma Még a Régiek Tudása, Tapasztalata és Bölcsessége.

            És itt Van a Régi „Nagyok”, a MaGukban EGGYÉ lett Órjások, a Rendet Éltek és ismerők Feladata és Felelőssége, a Tudás-Őrzők Óriási Feladata és Felelőssége, hisz itt Van az a Pillanat vagy Feladat, Melyre „Isten”, az Ön-MAG Őket Ide-Rendelte.

            Elérkezett az Idő a Tudások Megélésére, Életté Tételére, elérkezett az Idő az elmenetelt-megelőző „Tanítvány”-keresésre, Kiknek (érdeklődéseikre és Képességeikre tekintettel) ÉLŐ vagy „MAG”-formában ÁtadHató a Tudás.

            ÖsszeRENDezték Már az „Égiek”, az Égi ÉN-ek a („régi” és „Új”) Tudást, és eljött, hamarosan eljön a(z Újak és Régiek) „Vizsgáinak” ideje:

MI marad(t) meg ÉLŐn és SzeRvesen,

mely Tudások Vihetők Át Hasznosként és HasználHatókként

az ÚJ-ból a Régibe,

és a Régiből az ÚJ-ba.

            Az ÁT-Menethez, a „Régi” ÁtÖRÖKítéséhez, tovább-viteléhez (ahogyan a családokban is így van ez) SZÜKSÉG VAN AZ ÚJ-ra, vagyis az Átvevőre, a Befogadóra.

            Mindenki Mellett, Aki Tudását Át Szeretné Adni, Át Szeretné ÖRÖKíteni Az Újba, Azok Mellett MÁR Ott Vannak a „Tanítványai” (Új Energiájú és Új Tudású Befogadói).

            És Itt Van a Régiek Nagy-Egy Felelőssége és egyben dicsősége: „Ki tudom-e bontani?”, „Át Tudom-e Adni, Amit reám Bíztak az Elődök-Ősök és az Égiek?” „Felismerem-e az Átadáshoz a Leg-Meg-Fel-Előbbet, vagy pedig Hagyom, hogy a Tudást MaGammal elvigyem?” „Elfoglal-e sebeim nyalogatása, vagy pedig felismerem a Küldetésemet?” „Elfoglalom-e MaGam haszontalanságokkal, vagy pedig Felállok és szétnézek és Tanítványt keresek, hogy Tudásomnak ÉLŐ Gyökere, Új Hajtások Nevelője legyek?”

            NAGY Kérdések ezek – így a Végből Kezdővé ért Időkre.

            Nagy Kérdés, hogy Mennyi Tudás és tapasztalat és Szépség lesz ÉLŐ, tehát „azonnal” Használható Módon Átvihető az Új Életre, és hogy Mindebből, mi a Föld Most Élő SzeRves Tudása MI FoganHat Meg az ÚJ-ban, az ÚJ VILÁG-ban nyomban és azonnal…

            Nem fogtok átvinni „tárgyakat” vagy „tárgyi emlékeket” TI, Akik a „régit” már nem folytatjátok, vagy az ÚJ-ba mentek --- mert csakis a Tudáson és Szíven Át, a MEGÉLT Tudáson és a Szív Vágyán és Szeretetén át kerülhet minden az ÚJ-ba át.

            TŐ-lünk és TŐ-letek, a „régi gyökerektől” és az „új hajtásoktól” függ, hogy MI KerülHet át, és MI Lehet az ÚJ-ban „Eredendően”, a Régiből (is) megmaradóan Szeretettel-Telten, tehát SZENT-ként SzeRves-Élet.

Lejegyezte OmMáátRé Isteni és Égi-Földi ÉN-je TeremTő Társai Megsegítésére, valamint MindenHató és Egy Szent TeremTő Istenünk, AKI Bennünk ÉL, Tiszteletére

„Függelék” --- részlet a Hová megyünk Mi Magyarok című könyvből:

Ebben az országban, akárcsak a Földön, nagy erők munkálkodtak azon, hogy a létet szétszakítsák, megtörjék. Kezdetben elvették tőle múltját, gyökerét, mely így már nem tudta táplálni a törzset. A törzs új ágakat hozott, de már nem tudta táplálni őket. Mindez oda vezetett, hogy a fa új gyökeret keresett, mert máskülönben nem létezhetett tovább. Ez a gyökér azonban már nem táplálta az egész fát. Azt mondta: „Csak akkor táplállak, ha az én akaratom szerint nősz. Megmondom, hogy merre nőj.” És a fa elfogadta, hisz léte volt a tét. Új ágakat hozott az új gyökere táplálására. Ágai hajlékonyak, törékenyek voltak, és minden vihar megtépázta őket. Új és új hajtásokat hozott, de már nem az ősi kódjai, hanem az őt éltető gyökerek óhaja szerint.

A fa belátta, hogy képtelen új hajtásokat hozni az új gyökere óhaja szerint, ezért más utat akart keresni. Elszakadt a földtől, és más gyökeret keresett. Az új gyökér több és jobb táplálékot ígért, és a fa megtelepedett. Ez a fa már erősebb volt, új ágakat növesztett, melyek ellenálltak a szélnek. Ám ekkor az új gyökér azt mondta, hogy csak akkor ad további ételt, ha a fa önként, hozott ágait neki adja táplálékul. És a fa megtette, amit a gyökér kívánt, feláldozta új hajtásait. Így ment ez évről évre. A fa nőtt és terebélyesedett, de a gyökér minden évben elvette új terméseit. A tél emiatt mindig nehéz és fájdalmas volt, és a fa alig várta a tavasz bimbózó rügyeit.

Egyszer favágók jöttek, akik elkezdték a fát kivágni. Megijedt a fa: mi lesz vele, mi lesz új hajtásaival. Az embereket nem érdekelte a fában levő élet, a fában levő bölcsesség. Bölcsessége azonban utat talált: felajánlotta az embereknek, hogy vegyék el az életét, de hajtásait kíméljék meg. Ültessék el őket jó talajba, hogy majd azok szép, árnyat adó fákká nőjenek. A favágókkal volt egy gyermek, aki megértette a fa üzenetét. A gyermek összeszedte az ágakat, és elültette a házuk körül. Öntözte, ápolta őket, míg a kis ágak gyökeret vertek. Az ágakból új élet lett, sok árnyat adó élet. Ezek a fák a gyermek kedves fái lettek, és később az ő gyermekei is árnyat leltek alatta.

E gyermek, Jézus, később „felnőtt”. Gyermekségében megszánta a fát, megszánta a benne levő bölcsességet. Azok az emberek, akik a fát annak idején kivágták és elhasználták, csodálkozva látták a fák gyors növekedését. Mikor a fák már elég nagyok lettek, ismét nekiláttak volna, hogy kivágják őket. Keresték az alkalmat, hogy bejussanak a kertbe, de a kert kapuja mindig zárva volt. A fák sok erős ágat adtak, és azokból erős kerítés épült. És mivel a fák óriássá nőttek, a kivágásuk sem ment volna egyik pillanatról a másikra. A kert tehát erős volt, és táplálta mindazokat, akik jó szándékkal látogatták.

Ez az Én mesém.”