omah
omah

"A VÁLTOZÁS egy dologgal mindig megjutalmaz bennünket:
a
FEJLŐDÉS lehetőségével/ajándékával."

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1573661916_40.jpg

Köszöntelek a honlapomon

 "...A lejegyzések mások számára is elérhetővé tételével a magam lehetőségeihez mérten igyekeztem hozzájárulni ahhoz, hogy mások is ráismerjenek [1] a saját [önnön lényükben adott] teremtő-erőikre és [2] azokra a [Jelen Változási folyamatában] kiemelkedő fontossággal bíró FÖLD-ERŐKRE (valamint LÉTEZÉS-beli ERŐKRE)amelyek Választott Útjukon / a[z összecsendülésen alapuló] Jelenlétükben MEGTARTJÁK és MEGERŐSÍTIK / MEGERŐSÍTHETIK a FÖLD Természetes Létezőit..."

B. Kovács Judit 

 < Jelenlegi  Főoldal  > 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1423982098_11.jpg

 

  Elérhetőség, Kapcsolat:

(elérhető a borítékra kattintva)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/logo_1356297758.JPG

 

"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1334360786_22.jpg


 

"Azért vagyunk a világon, hogy az velünk szebb és jobb legyen, mint amilyen nélkülünk lenne."


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1430983395_36.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1354470633_21.jpg

 

    KÖNYVEIM   

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/tn_1314621197_89.jpg

 

  'szemezgetés' az írásaimból:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425938500_59.jpg

(folyamatosan bővítem ezt a válogatást)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442260559_30.jpg

 
ÍRÁSAIM
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

"ELEGET KÍVÁNOK NEKED!"

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen, bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.
Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.
Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.
Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.
Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.
Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra." (Folytatás ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1356821819_77.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

Sík Sándor - Ember
"Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek."

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1431163616_51.jpeg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

 

Hímeztem:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315572752_54.jpg

 

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1442167364_27.jpg

 

2011.0728 – Szemelvények – Önkifejezés III.:

Nagyon fontos, hogy azokban a helyzetekben,

amelyekben „mások támogatójává vagy segítőjévé” válunk,

TELJESEN ŐSZINTÉK, IGAZAK legyünk.

A „segítő szándék” „tiszta” legyen,

vagyis tisztán SZERETETBŐL legyen jelen (’se több se kevesebb’),

magunkat a „yobbítás” és önzetlen segítségadás szándéka vezesse

[ne kívánjuk a másikat ’befolyásolni’ vagy ’vezetni’, ne ’értékeljük’ vagy ítéljük meg stb].

 

Ha „hívást” érzünk egy helyzetbe, amelyben segítően nyilvánul(hat)nánk meg,

 

akkor teljes figyelemmel” [teljes odafigyeléssel] forduljunk a „helyzet” és a helyzetben „jelenlévők” felé is.

Legyünk „nyitottak”, hogy megérthessük azt, amit a helyzet mutat –

és ezáltal is azt tudjuk nyújtani,

ami az adott helyzetben „tőlünk telhetően is a leg-yobb”

és az „érintett számára is legmegfelelőbb”.

 

Fontos, hogy IGAZAK legyünk teljes egészében:

ne találjunk ki valótlan, általunk meg nem élt ’példákat’, mert már ez is ’ferdítés’.

Olyat mondjunk és tegyünk, amit mi VALÓBAN megtapasztaltunk,

és ami ezáltal a ’magunk tapasztalata/tudása’

[’erre tudunk Építeni, ebből tudunk biztonsággal Építkezni/Építeni’].

 

Ne „szépítsünk”, és közben ne legyünk bántóak sem

(ugyanis a ’bántás’ érzékelésekor bezárul vagy beszűkül a „szív”, és így legtöbbször nem tud célt érni a segítség).

 

 

"Egy szó is lehet locsogás, s ezer oldal maga a tömörség.”

(Abody Béla)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1355180164_57.jpg

„A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.”

(Gilbert White)

 

 

Írások - 2007 november
Írások - 2007 november : 20071228 - Mit Tehet Ma az Ember

20071228 - Mit Tehet Ma az Ember

  2013.01.28. 20:42


2007. november 28., szerda

 

Mit TEHET Ma az Ember?

 

ÉNMI Aki Vagyunk Köszöntünk Titeket. Csakis Tisztán és Igazan Szólunk és Hatunk.

           

            Nagyon Fontos Dolgokról Szeretnénk Ma Beszélni Nektek és Veletek, mert hogy Minden Írás és Tanítás „Inter-Aktív”, vagyis oda-vissza Hat. Minden, Amit megértetek, Új Utakat, és a megértés MagOsabb Fokát Nyit-Hat-ja Meg.

 

            Egyik Fő Kérdése a Mai Napnak és a Jelen Életnek ez/ezek:

            Mit Tehet MA a Tudatossá és Szeretővé Ért EMBER? Mit tehetnek azok, Akiknél a TÉNYLEGES HATALOM Van e Föld sorsát illetően? Mit Tehettek TI-MI, az EGYESÜLT és/vagy EGGYÉ lett Lények-Lényeink? És Mit Tehetünk MI MaGunk, és TI-MI, a MI Egyesült MaGjaink?

 

Minden Erő és HatalOM

- mi a Földi LÉTet Illeti -

az EGGYÉ lett Emberi Lények (=Lényeink)

Szívében és Kezében (=Akaratában) Van.

 

            (~Az „Akaratot” itt nem a görcsös akarás vagy ragaszkodás értelmében használjuk!)

            Mit jelent az Akarat? Mit jelent a „Vágy” (a MI Értelmezésünkben – csak hogy Tisztán lássuk, keveredések nélkül a dolgokat)? Mit Jelent MA Emberként, Tudatos-és-Szerető Emberként Élni a HatalOMmal/Akarattal? Bizony mást, egy „kissé” mást, mint ezelőtt évekkel vagy évtizedekkel!

 

            Ahogyan közeledik a „főpróba” vagy „premier” vagy „előadás”, úgy válik izgatottabbá közönség/néző és Rendező/színész egyaránt.

            Ahogyan fogynak a Napok, úgy válik egyre zsongóbbá, és ugyanakkor egyre yobban „fel”-készültté, Harmonikussá, Tudóvá is a „Társulat”-Társaság, hogy majd a darabban Mindenki a reá Bízottakat Téve LÉT-re-Hozza, Mások számára is ÉL-vezhetővé és ÉLŐvé (VALÓságossá, Megformálttá, MegTeremtetté, Láthatóvá-Hallhatóvá, Megtapasztalhatóvá) Tegye a „darabot”, a Reá Bízott Rész Hozzá-AD-ásával EGGYÉ összeálló ÉLŐ MŰ-vet/EGYSÉGET.

            Mindenki teszi a REÁ BÍZOTTAKAT – tehát

 

mindenki „egy kicsit mást”,

a Rá-Bízott, Rá-Osztott Szerepet kell,

hogy TÖKÉLETESEN,

és a TÖBBIEKKEL TELJES ÖSSZHANGBAN elJÁTSSZA.

 

            (Vagyis egy „kicsit” Mindenkinek Más (a Közös Cél-tól eltekintve) a Szerepe és Akarata!!!)

 

            Mily találó szó ismét nyelvetekben: El-Játssza, mint a Kis-gyerek, kinek még öröm, játék minden – kényszerek és ráerőszakolt szerepek nélküli az élet.

            Milyen Darabokat néznétek vagy játszanátok szívesen, Emberek? Az Örömmel, vagy a Kínnal játszottakat? Azt hiszem, hogy az előbbire/előbbibe mennétek Szívesen, mert akkor és ott nem pusztán a „mondanivaló” vagy „darab” van jelen, hanem a Szívesen Játszott Szerepeken át az Öröm és Minden. Vagy nézzétek meg (akár magyar, akár a rokonok) táncos, dalos, énekes MŰ-sorát. Miért más Élőben (vagy akár felvételről is) nézni, Élvezni ezeket? Mert ÉLET és SZERETET (Szeretetből tett Munka, Alkotás) GYÜMÖLCSE! Friss, benne van R-Égi és Múlt s Jelen, Benne Van Hagyomány és Jelen Képesség s Tudás.

            Mert ÉLŐ, SzeRves – még ha ezt nem is mondjátok ki így MaGatokban.

 

            Visszakanyarodva az Akarat Mai Kérdéséhez, vagyis hogy mennyiben más (a MI értelmezésünkben) az Akarat és a Vágy? Mi „Határolja” el őket, vagy egyáltalán Van-e közöttük Határ?

 

            Sokszor beszélünk MI és TI is az Akarat Szabadságáról – de vajon mit is Takar ez a MI, Mint Rend-Erők vagy egyéb Égi Erők, és Mit a TI (Mi Földi ÉN-jeink) Értelmezésében? Mást jelent-e számunkra, Égi ÉN-jeitek, és Mást-e a TI, a MI Földi Énjeink számára?

            Igen is meg nem is, ahonnan nézzük, ahonnan vesszük.

 

Minden-KI, Ki az EGY-ből kiszakadt,

csak a Néki Rendelt (Általa Felvállalt/Választott és Élt)

Dimenzióban vagy SÍK-ban és/vagy ÉLET-ben, Élet- és LÉT-formában

Élhet az Akarat „Szabadságával” vagy „Teljességével”.

 

            Vagyis: az Ember Akarata Teljességével és Szabadságával csakis a Néki-Rendelt (=Általa Választott/Felvállalt és Élt) Síkon és/vagy Életben/Létben Élhet, és (Rend-Szerint) nem Hat-hat át KÖZVETLENÜL, csakis Közvetve Más Síkokra Vagy Dimenziókra (a „körök/gömbök” érintkezése, átrezegtetés, ritkábban „egyéb” összeköttetés!), és ez megfordítva is Így Igaz: tehát a Más Dimenziók és Síkok, Élet- és Lét-formák stb. sem Hat-Hat(ná)nak (néhány nagyon körülHatárolt kivételtől eltekintve, és ezek elsődlegesen a „TeremTŐ-i” ’szintek’) az Emberi Teremtés Vagy Hatalom SzintjeiRE/SzintjeIN.

 

            Miért beszélünk „szintEK-ről? Hát nem csak egy Síkban vagy Dimenzióban Élnek és Hatnak az Emberek, Emberi Lények? Bizony Vannak Más Síkok Vagy Lények is, Kik „Emberi” Jelzővel illetettek, de ebbe ma még nem megyek bele. MI, Amikor Emberről/Emberiségről beszélek, mindig a FÖLDI Emberiséget/Embert értjük Ma alatta. De nem árt, ha tudjátok, hogy Ember-SzeRű Lényeknek/Testvéreknek Más Világok is otthona, és hogy a Földi Emberiség is Több Síkon TeremtHet/AlkotHat.

 

            A Földi Emberek Különleges,

 

Össze-Kötő,

Kapocs

 

SzeRepet IS (!!!) betöltő Formák vagy Lények. Számtalan Lét- és Élet-Formával Létesíthetnek (akár KÖZVETLEN!!!) Kapcsolódásokat is, és éppen ebben Van az Egyik LegNagyobb Erője vagy Lehetősége.

            Be-Hívhat, (Tudatosságával és Erejével/Szeretetével, vagyis Együttesen:)

 

HATALMÁVAL, Akaratával

 BE-Hívhat és BE-Vonzhat különféle Tanító/Segítő/Támogató Erőket,

 

vagyis (bizonyos FEL-KÉSZ-ülések után bizonyos Más Erők „felett” is, pontosabban Más Erőkkel „Együtt” is rendelkezhet. (A „zörgetések”, „kopogtatások” hatására – az Akarat szerint – „Adatik”.)

 

            És éppen ez az egyik legnagyobb „gyengéje” vagy veszélye is (!!!) ennek a Létnek és Életnek – vagyis hogy

  • a nem kellő Tudatosság és Szeretet,
  • vagy éppen a megtévesztés Hatására/alapjára felébresztett/felépített Tudás vagy Szeretet (eddig) bizony BE-Hívhatott és BE-Vonzhatott az Itteni Élet és Lét Szempontjából nem mindig „kedvező”, nem mindig „előre-vivő” Erőket, és ezek néha igen komoly „erő-egyensúlytalanságot”, borulást eredményeztek.

 

            Vagyis: Néha (a kellően Tudatos de nem elég szerető, vagy éppen eléggé szerető, de nem kellően Tudatos Emberi, vagy itt megkapaszkodott Más-dimenziós Lények) bizony (saját emberi lényük, vagy más emberi lény közreműködésével!!! – hány filmetek szól erről!!!) behívtak LÉT-IDEGEN Erőket is, Akik vagy Amik bizony időnként Hatalmat szereztek emberBEN vagy emberEN ÁT – felborítva ezzel a Föld Fejlődési Útját/Rendjét/FolyaMÁÁT.

 

            Számtalan (mint a szörnyek világában az ember, vagy az emberek világában a szörny) „eltévedt” Lélek és Lény kószált (vagy esett „csapdába”) itt Köztünk és Köztetek, okozva sok-sok eltérést-galibát.

 

            Egyik legnagyobb Munkája vagy Feladata volt hosszú évek vagy évszázadok, évezredek óta a Tudatos-és-Szerető Lényeknek (=Embereknek és Segítőknek) ezeknek az Innen-onnan (Tudatosan vagy Tudattalanul) behívott (LÉT-Idegen) Lényeknek a „fel-térképezése”, és „Haza-juttatásuk” előkészítése és meg-SzeR-vezése, elvégzése, és örömmel Jelenthetjük, MI, ÉGI ÉN-jeitek/ÉN-jeink Összességei, hogy JelenTŐŐS részükben ezek a „Haza-juttatások”, vagy a Föld (ilyen szempontú) „Megtisztítása” Végre Tömeges Méretekben is Kezdetét vette, illetve jelenTŐŐS Részükben ezek az Ide-Tévedt Lények már (Akaratuknak megfelelően) Haza is Rendeltettek és/vagy Mentek.

            Vannak még „késői ébredők”, vagy éppen „foggal-körömmel ellenkezők”.

            Vannak, Akik Bár (jelenleg még „részben”) LÉT-Idegenek, de az „ÚJ”-ba „bele-illenek” és/vagy már az „ÚJ”-ba befogadtattak, és ezért (jelenleg még nagyon szoros felügyelet mellett!!!) Marad-Hatnak, és az „ÚJ” Alapozásába vagy Elindításába már bele-fog-Hattak (ha ez volt az Akarat!).

 

            Mi tehát az „Akarat”? Miért olyan Lényeges Kérdése és Pontja ez Ma (és mindig) a Földi Életeknek? Miért forog E-Körül Minden HatalOM és gond? Mert ez az „Egyetlen” vagy „Utolsó” ilyen jellegű Akarattal felruházott bolygója vagy LÉT-e Jelen Világunknak.

            Az IstenAtya/IstenAnya Álmának/Vágyának/Tervének Megfelelően „számos”, több ilyen Szabad-Akaratú bolygó vagy Élet- és Lét-forma is Keletkezett, és keletkezik még Ma is. DE! Olyan bolygó vagy Élet- és Lét-Forma, hol a Pusztulás és Pusztítás E Földön is El-játszott „darabja” Meg-Íród-Hatna, Jelenleg Nem Létezik, és ebben a Formájában Élni és Létezni – nagy Valószínűséggel – nem is fog „soha” (bár Isten „Útjai”, Akarata és Teremtés-Formáinak Sora Kifürkészhetetlenek.) Ez a „Mostani” Élet vagy Lét-„Terv”.

            Isten, vagyis a MindenHató és Egy Szent TeremTő „Szabadon” dönti el, hogy

  • Mennyire Kíván Teremtésében „eltávolodni” ÖNnön MaGjától,
  • és azt is, hogy egy-egy Teremtés Folyamán Mi legyen a (Tapasztalásban és Kiteljesedésben) a FŐ (!!!) Irány – vagyis egyetlen TeremTési FolyaMAAT sincs „előre”, minden részletében (– ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről) „meghatározva”, hisz Éppen ez a Teremtés Célja: egy adott Élet- és/vagy LÉT-formán, síkon stb. belül Tapasztalatszerzés és Kiteljesedés, és ez ugyebár csakis akkor lehetséges, ha az adott Síkon vagy „Körben/Gömbben” ugyancsak Jelen Van, HAT(!!!)-Hat az Akarat, vagyis a Megismerés Vágyát Kiteljesedni Segítő Erő vagy HatalOM.

 

Tehát az „Akarat”

  • a „Vágy” Megvalósításának „Eszköze”, Ereje (= HatalOM),
  • és Egyben Megnyilvánult Szülötte.

 

            Más megközelítésből az Akarat

 

EGY-Fajta Szabadság megtapasztalásának Lehetősége és Eszköze

az adott Élet- és Lét- és Tanuló-folyaMAATban engedélyezett,

Rendelkezésre bocsátott „beszületett” módon, vagy a Beszületés „Yogán”.

 

            Tehát egy adott Léten és/vagy síkon stb. belüli „Akarat” (hogy mit „Lehet” vagy „Kell” megtapasztalni egy adott életen stb-n belül) a TeremTői Akaratnak az Arra a Síkra vagy Életre stb. Rendelt, MEGNYILVÁNULT Része a Beszületés (testet-öltés, formát-öltés) Yogán.

 

Tehát

NINCS olyan (megnyilvánult, megjelent) Akarat vagy Vágy,

mely ne lenne része

(HA SzeRvesen fejlődik egy Élet vagy Forma!!!)

a TeremTő Tervének!

 

Bármi, Ami „Megfogalmazódik” Ötlet, Vágy vagy Gondolat, Érzés formájában,

Ha az SzeRves Fejlődés Eredménye,

akkor az Része a „TeremTői Tervnek”,

és Megvalósítása nem lehetetlen!

 

(Ha nem lenne megvalósítható, akkor mint ötlet vagy gondolat meg sem jelenhetne az adott „körben” vagy „gömbben”!!!)

 

            Ellenben akkor,

 

amikor Nem-SzeRves,

Rá-Erőszakolt Fejlődés eredményeképpen jelennek meg Álmok vagy Vágyak, azok

– az adott Síkon vagy Térben és Időben –

nem mindig kivitelezhetőek!!!

 

A Kényszer és Megtévesztés Nélküli, Szereteten Alapuló Fejlődés

Mindig,

(még ha „vad”-hajtás Is!)

SzeRves.

 

A Kényszeren vagy Megtévesztésen Alapuló Szeretet

Lehetőség a YÓ-ra, Előre-Mutatóra.

 

(Igaz Szereteten alapuló elfogadással HasználHató vagy Hasznos Része SzerVessé lehet, ezen részeit magába olvaszt-Hatja egy SzeRves Kultúra/Lét-forma!)

 

A Kényszer, Gyűlölet, Megtévesztés és Erőszak

Maga a(z adott Léten vagy Életen belüli) Halál.

 

            Visszatérve az Akarat Szabadságához: hogy Ki és Mit „Akar”-és-„Tud” megtapasztalni egy adott Síkon vagy Léten/Életen stb  „belül”, ezt Teljes Egészében „kötött”, vagyis a „beszületés által meghatározott” (ez az Akarat „elérhető”, Meg-Él-hető köre), azonban az, hogy Ki és Mit Kíván és Akar (Egy-Én-I életében) Megtapasztalni vagy elérni E Körön Belül, ez már a Szabad Akarat Kérdés-köre.

            Vagyis az, hogy egy adott Élet- és/vagy Lét és dimenzió stb. síkján Ki és Miben tud Kiteljesedni vagy Tapasztalatokat gyűjteni-szerezni, ez teljes egészében „el-Rendeltetett”, azonban ezen az „El-Rendeltetettségen” belül (Mindig!!!) Igen „széles” a megvalósítás Útja (a „nagy” Világban egy „kis” Világ, egy Nagy „Gömbben” egy Kis „Gömb” – Tartalom és Fel-Szín Együtt!!!).

 

            Addig, Amíg Vala-Ki Fel nem Ismeri a Néki Rendelt TeremTés Határtalanságát (vagy ami ugyanaz: a „határait” és lehetőségeit), addig bizony Hatalmától (szinte teljesen „megfosztva”) Él. YÓ esetben a szülő a gyermekre, az Ős az Utódra Hagyományozta MÁR MegSZERzett, és az Utód Által Tovább-Viendő és Fejlesztendő, ADOTT Világra Vonatkozó Tudását.

            „Rossz” esetben „hódítók”, Pusztítók jöttek, Akik Igyekeztek Rá-Erőszakolni (tehát nem SzeRves Fejlődés Eredményeképpen Terjeszteni-Fejleszteni, Keveredések, Szabad Akaratú „Házasságok” révén keresztezni, Nemesíteni!!!) Saját Tudásukat vagy Kultúrájukat másokra. Ezek

 

a Nem-SzeR-ves-Kísérletek Mindig és Mindenhol

(több vagy kevesebb pusztulást maguk mögött hagyva)

mindig a „hódító” (teljes vagy részleges, de mindig JELenTŐŐs) Pusztulásával értek véget.

 

„Elfagytak”, vagy éppen „ki-égtek”, mert

 

a SzeRvesség hiánya

MINDIG

ÉLET-KÉPTELENSÉGGEL, Torz-szülöttséggel,

a Rend-SzeR Védekezése-képpen pedig „Rákos”, Túl-burjánzó FolyaMAATok elindításával Párosul.

 

            Ez Törvény és Szabály – és ez Így Igaz!

 

MINDEN,

Ami és Aki (akár egy adott közösség is!!!)

Nem-Szer-ves út vagy fejlődés eredménye,

az előbb vagy utóbb

(és innentől kezdve Inkább Előbb, vagy pedig fogalmazzunk úgy: a MEGFELELŐ IDŐBEN)

– a SzeR-ves Darabok vagy Részek Védelme Érdekében (!!!) –

Kifordítja Magát a FÖLD-ből,

vagy pedig kifordíttatnak.

 

Mindenki Csak az Adott (Általa Választott és Élt) Dimenziónak és LÉTnek, Életnek, SÍK-nak

MEGFELELŐEN

Élhet Szabad Akaratával,

 

és a FÖLD Tervében a Szabad Akarat „megsértése”, pláne az Élet Szentségének ÖnCélú és ÖnHatalmú megsértése – Még az Akarat Szabadsága ellenére sem kapott helyet (sem eddig, sem ezután!!!).

            Mint Tapasztalat-Szerzés vagy Tanuló-FolyaMAAT Tulajdonképpen „belefért” eddig az Isteni Vágy-ba vagy Terv-be, Tapasztalást és Kiteljesedést hozott, de jelentős Részében az Itt Élők Megtévesztésével, és Akarata Ellenére (vagyis Nem ez volt az Ide-Érkezettek ELSŐDLEGES leszületési és tapasztalási Terve!!!).

 

            Mi Változott? Pontosabban Mi Változtatta meg ez eltorzult, Védekezés-képpen, vagy Figyelmeztetés-képpen Rákossá lett, az ÖnMaG elpusztítása felé indult FolyaMAATot? Hát az EMBERI AKARAT (!!!), mely Végre ValaHára Hála Új-Ra Életre kelt, és (a sötétség világa után összefogásával és ébredésével) Megmutatta Hatalmát/Erejét!!!

            Elkezdtük, Elkezdtétek Egy-Mást Tanítani (Példával, Tettekkel is!!!) Az Akarat Használatára – Ki-Ki a Maga Módján, Maga Akaratával, Maga Eszközeivel.

            Egyre többen nyilvánítottátok ki, hogy a világ/élet jelenlegi Folyása/Sodrása ELLENTÉTES a Ti/Mi Akarataitokkal és Elképzeléseitekkel, Vágyaitokkal és Terveitekkel.

            Egyre többen kezdték felismerni, és másokkal is megismertetni a Tudat-manipuláló és befolyásoló eszközöket és módokat, és egyre többen kezdtek el Tudatosan, és tegyük hozzá: Sikeresen V É D E K E Z N I (tehát nem támadni!!!) a Tudat-manipuláló, az Akarat Szabadságától megfosztani igyekvő módszerek ellen.

            Egyre többen ismerték fel az Élet és Lét Alap-vető Összefüggéseit és Törvényeit, s kezdték el Terjeszteni, T O V Á B B  – A D N I (!!!) Ismereteiket, vagyis minden nehézség és mocsok és szenny ellenére is

 

az ÉBREDÉSSEL MAGÁVAL (!!!)

KEZDETÉT VETTE A VÉG:

 a Sötétség Vége, az ÍTÉLET.

 

            A TI MAGOTOK ÉBREDÉSE Hozta el (!!!) a Vég-Ítéletet!

            TI MaGatok Ítélkeztek ÖNMAGATOK felett – hisz TI VAGYTOK A HATALOM, E FÖLDI ÉLET „Minden-Ható” URAI.

 

            NINCS Más HatalOM, Csak a Felébredt és Élő Szeretet.

            NINCS Dörgedelmes Isten – Csak a Bennünk és Bennetek ÉLŐ SZERetet.

            Csak az Élet és SzeR Bennünk és Bennetek ÉLŐ Együttese (!!!) Ítélhet (és Ítél!!!) Tovább-Viendőnek, vagy Tovább-nem-Viendőnek (SzeR-vesnek vagy Nem-SzeRvesnek) „Darabokat” vagy dolgokat, eszméket és áramlatokat.

            És Mi Mehet az Áramlattal az EGY/EGYSÉG Iránya Felé?

Csak MI SzeRves, vagyis: csak mi Erre a LÉT-re Rendeltetett, és Igaz és Tiszta Élet és Szeretet Hatja át.

És ami nem felel meg e „szűrőnek” vagy „Ítéletnek” (melyben TI-MI MaGunk Ítélkezünk Saját Teremtéseink, Saját Teremtés-Darabjaink „felett”), az az EGYSÉG FEL-é (mely Felé e FÖLD és ÉLET és LÉT VÁLASZTÁSA ÉS AKARATA SZERINT Halad) nem Halad/Hat, s az majd a Saját Választása Szerinti Úton és Síkon MarAD vagy HALad.

 

            Vagyis visszatérve a kezdő gondolatokra:

 

MIT Tehet a Ma Tudatos-és-Szerető Embere?

 

Bármit,

Amire Szíve és Vágya, Érzése, Gondolata, megélt Tudása-Tapasztalata,

és a REND alapján

ÖRÖME ÉS SZERETETE Vezeti!!!

 

(SzeRves mindaz, ami Beavatkozások és Behatások nélküli fejlődés eredményeképpen Össz-Hangban Van a TeremTői és Örök, valamint az Adott Lét-re/Életre Rendelt Törvényekkel és RENDdel.)

 

Ez az Alapja az EGY Felé Vezető Új és Sz-él-es, Egy Vagy Több Útnak (Gömbnek/Körnek), az ÚJ Teremtésének.

 

            És Mivel az Ember ÖSSZE-KÖTŐ vagy HÍD vagy KAPOCS, így (ahogyan Ősei, Elődei is Tették és Mutatták) HÍVHAT SEGÍTŐKET a „Felső” és „Alsó”, sőt „Középső” Világokból is – és részben emiatt „YÓ” a Szabad Akarat.

            Az Ember Összeköt Időket, Tereket, Kultúrákat és Hiteket, Hit- és Nézet-rendszereket, Világokat, Istent és embert – vagyis Isten „Különböző Arculatait”. Ebben itt a Földön is mindig, minden Korban voltak „fizikai formájú” Segítői is (Kristályok, Kövek, Szakrális formák, Lovak, Madarak, Technikai vívmányok, Könyvek, Hang és Kép-hordozók, elektromosság stb.), valamint Égi Tanácsadói, Támogatói Egyaránt.

 

            A Megfogalmazódó Vágy vagy Akarat, a „Fej”-ben vagy „Szív”-ben motoszkáló Érzés, Gondolat „Hív”: Utal a Lehetőségekre, problémákra, megoldásra váró „TeremTői” Kérdésekre, és vezet afelé, ami egy adott Körben vagy Élethelyzetben a Még Megélendő/Megélhető Élet-helyzetekhez tartozik, vagyis „Új”-donsága miatt nincs még elég Tapasztalat vagy Tudás ezek vonatkozásában. Ha kellően Tudatos-és-Szerető az ember (!) Hívhat Segítséget, ~ HISZ az EMBER VILÁGOKAT KÖT ÉS KAPCSOL ÖSSZE – EZ a(z Egyik) FŐ RENDELTETÉSE vagy ERŐJE!!!

 

 

Lejegyezte OmMáát Ré Isteni és Égi/Földi ÉN-je a Mindenható Egy és EgySzent TeremTő Istenünk Tiszteletére és Dicsőségére

 

                                                                                                                                    www.omah.extra.hu

 

 
A mai napra:

„Amikor a problémákat a növekedés lehetőségeként éljük meg, akkor egy olyan forrásra leltünk önmagunkban, ami biztosítja a sikeres megoldást!”

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1350669739_59.jpg

 

 

Mit üzennek a mai napra a VIRÁGOK?

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1429532481_48.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A Palacsintás király mese elérhető ITT

Kapcsolódó írásom elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

"A TISZTELET"

a kapcsolódó írás elérhető ITT

 

ÉLET-ÍV:

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641264_01.bmp

SZŰZ (~"Ízisz")

SZERZŐ (~"Ozirisz")

EST

HAJNAL

a képhez kapcsolódó írás elérhető ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358523660_70.png

(a Kapcsolódó írás elérhető ITT)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1358945923_69.bmp

(a kapcsolódó írás elérhető ITT)

Ennek a Megerősítésnek egy 'teljesebb' változata ELÉRHETŐ ITT

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363468501_66.jpg

(20121121 -i lejegyzés VI. pontja)

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1362738251_31.jpg

 

"Minden kincs közül leghatalmasabb a szeretet..."

(a teljes írás elérhető ITT)

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1380365042_09.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

 

Néhány gondolatom az IMÁKHOZ / FOHÁSZOKHOZ kapcsolódóan

elolvasható ITT

 

Szerintem egy "ima", amely segített megmenteni a Világot:

Michael Jackson: EARTH SONG (a dal meghallgatásához klikk IDE)

A dalhoz kapcsolódó rövid írás-részlet (ITT)

 

Néhány összegyűjtött szép IMA elérhető ITT

 

Imák a 2023. 06. 26. és 07. 26. napja közötti FELAJÁNLÁSOS-Munkához

(a családi és nemzeti összetartozás megerősítéséért - elérhető a képre kattintva):

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1688343854.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1367097994_21.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425593505_83.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425933340_08.jpg

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1425934004_05.jpg

a kapcsolódó írás elérhető  ITT

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1371332612_28.jpg

 

 

 

HÍMEZTEM:


//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388071_21.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1361388729_68.jpg

Első próbálkozásom a gyöngyhímzéssel (szemüvegtok készült vele):

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677731_06.jpg

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1393677738_39.jpg

 

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1315304229_47.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1360706152_64.jpg

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1351250960_53.jpg

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314649776_70.jpg

 

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1363641798_94.jpg

 

Áldozni

csak a benned lévő és általad LÉT-re hozott Szépséggel

másokat is SzÉpítve és gyarapítva,

Teljes és ÉP Szabad Akaratodból,

Szabad Akaratodat kinyilvánítva,

az Örök és Adott Élő KRISZTUSI Rendnek megfelelően

Lehetséges

és

Érdem-es.”

20100525 - Az Áldozatról - Szemelvények

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

A hibákról és a hibázásról:

A ’hibák’ segítenek ’nem-felejteni’ és ’felejteni’.

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

PIRAMIS - Őszintén akarok élni

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

 

https://omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314559859_59.jpg

 

AZ ERDŐ FOHÁSZA

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege
hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem
hallgasd a kérésem:
NE BÁNTS!

 

//omah.gportal.hu/portal/omah/image/gallery/1314913927_97.gif

 

ÜNNEP
Az Ünnepeknek fontos része az „emlékezés”, amikor a dicső vagy épp a kevésbé dicső tettekre/megélésekre, az elődökre is emlékeznek, és ezáltal egyfajta folytonosság alakul ki (marad meg) az Ősök, Elődök, a Gyökerek irányába is. Az emlékezés a legtöbb esetben ma még ’intő’ példa is lehet arra, hogy mit szükséges megváltoztatni, miben szükséges változni akkor, ha valami yobb és teljesebb Élet a cél ---
az „Ünnep” Valódi Lényege azonban minden esetben a[zon] „Jelen Megerősítése, amely elvezet a ’vágyott jövőbe’.”
Az Ünnep általában MEGERŐSÍTI az Élet egy olyan részét/szeletét, amely „továbbvitelre érdemes”, amelyben ELŐREMUTATÓ/előrevezető Példa vagy Út [Működés, Erő] Van Jelen.

 

(Részlet a 20110802 - Níitottság, Nyitás... írásból)

Lábléc
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!